Népújság, 1981. szeptember (32. évfolyam, 204-229. szám

1981-09-08 / 210. szám

A napsütötte házak Napsugár fűtésű falu Párizs peremkerületeiben javában folynak azok a kí­sérletek, amelyeknek célja kombináltan felhasználni a Nap- és a biotermikus ener­giánkat. Közöttük az egyik legérdekesebb a fővárostól nem messzi fekvő Melun- Senart nevű település, ahol március közepe óta már a napsugarak fűtik a húsz házból álló, lakónegyedet. A tervezők a Környezet- védelmi Minisztérium finan­szírozása és irányítása mel­lett dolgoznak, s az első húsz lakóházat még ötszáz más hasonló berendezésű lakóépület létesítése követi. Az eddigi megállapítások szerint azonban főleg uszo­dák, üzemek, lakótelepek fűtésére gazdaságos az el­járás, ahol az energiameg­takarítás a 30—50 százalé­kos arányt is elérheti. A „Nap-importra” épülő város építészetileg is érde­kes és látványos déli fek­vésű terjedelmes verandái­val, üvegpadlásaival, ame­lyek mögött lakószobák, fürdőszobák, konyhák és melegvíztárolók helyezked­nek el. A hőcirkuláltatás a padló alatt történik, míg más tervezésű épületekben a központi fűtés rendszerét veszik alapul. Melun-Senart tulajdonképpen csak kedv­csinálásra szolgál. A meg­alakult Napenergia Bizott­ság úgy tervezi, hogy 1985- ig hatszázezren vennék igénybe a hőtermelés és fel- használás új módját. Amennyiben elég megren­delő lesz, úgy le lehet szo­rítani a ma még tetemes költségeket is a jelenlegi helységenkénti tízezer frank­ról hétezer frankra. Érdek­lődnek az új megoldások iránt az üzemek is. A híres Pernod italgyár Lyon mel­letti új üzemében már nap­sugárral fognak fűteni, s fgy évi kétszáz tonna olaj- megtakarítás ígérkezik. A nap-iparnak máris számos ágazata van, közöttük azok a cégek, amelyek a külön­féle rendszerű napfény­csapdákat készítik. Termé­szetesen a napenergia fel­használásához mindenek­előtt kellő mennyiségű nap­sugárzás kell, s ezért a föld­rajzi fekvés is fontos. Mint­hogy semmiféle környezet- szennyezéssel nem jár, a környezetvédő mozgalmak máris lelkesen támogatják. De a jócskán felvetődő mű­szaki problémákon felül még az emberi konzervativiz­mussal is meg kell küzde­ni. 46 ország, hatezer kiállító a lipcsei vásáron A békés egymás mellett élésnek, a nemzetközi gaz­dasági kapcsolatok fejlesz­tésének jegyében nyitotta meg- kapuit vasárnap dél­előtt Lipcsében a hagyomá­nyos őszi vásár. Az idei se­regszemlén háromezer négy­zetméternyi kiállítási terü­leten 48 ország és Nyugat- Berlin csaknem hatezer ki­állítója mutatja be termé­keit. A KGST-ben tömörült szocialista országokat egy­úttal az a cél is vezérli, hogy szemléltessék az egy­re átfogóbb nemzetközi együttműködés és szakosítás előnyeit és eredményeit. A házigazda Német De­mokratikus Köztársaság vál­lalatai ezúttal több mint öt­ezer újdonsággal jelentkez­tek. A szocialista országok kö­zül a legjelentősebb kiállító a Szovjetunió. amelynek 12 000 négyzetméternyi te­rületén 25 külkereskedelmi vállalat 8 ezer termékét mutatja be. Magyarország 2800 négyzetméternyi terüle­ten 25 vállalat termékeivel vész részt a lipcsei vásáron. A legjelentősebb kiállító a MOGÜRT, amely nemcsak hagyományos termékeivel jelent meg ismét, hanem számos újdonsággal is meg­lepte a látogatókat. A MOGÜRT pavilonját vasárnap délelőtt felkereste Erich Honerker, az. NSZEP KB főtitkára, az NDK Ál­lamtanácsának elnöke. W il- li Stoph miniszterelnök, va­lamint az NSZEP Politikai Bizottságának több más tag­ja. A vendégeket dr. Szalai Béla berlini magyar nagy­követ üdvözölte. Erich Honecker igen el­ismerően szólt a magyar termékek kiváló minőségé­ről. A berlini MOGÜRT- iroda vezetője bemutatta és a vállalat ajándékaként át­adta a magyar kiállítás egyik legújabb termékét, egy hor­dozható autó-diagnosztikai készüléket, amellyel köny. nyüszerrei lehet ellenőrizni a gépkocsik villamossági be­rendezéseit, Megtekinthető a kiállításon a MOGÜRT új szervizállomása (ilyenek már üzemelnek az NDK-bari), és az Ikarusz-gyárral közösen épült mozgó szemészeti am­bulancia. A Technoimpex cipőipari, s a Pannónia vál­lalat konfekcióipari gépek­kel vesz részt a vásáron, és számos termékét mutatja be Lipcsében a magyar textil­ipar, az éle'misz.eripar és a 'gyógyszeripar is. „Célunk — mondotta Ködmön Ferenc, a berlini magyar kereskedelmi kirendeltség tanácsosa —, hogy felmérjük: milyen le­hetőségeink nyílnak keres­kedelmi kapcsolataink fej­lesztésére. és így megalapoz­zuk az 1982-es esztendőt. Alkalmat ad a lipcsei vá­sár arra is, hogy új. infor­mációkat szerezzünk, átte­kintést kapjunk az egész vi­lágról. Ezt segítik elő üz­letembereink találkozói a külföldi partnerekkel” — mondotta. ­A vásár szeptember 12-ig várja látogatóit. Formatervezés Jeten és Jővéi^éSs&m Két kiállítás ürügyén Gyanús jelek tűntek elő a formatervezés arculatán. Pél­dául néhány pillangó a for­matervezett, sorozatban gyár­tott doboz tetején. Funkció­juk nincsen, hacsak az nem, hogy fogantyú helyett szol­gálnak. pe akkor mi keresni­valójuk van ugyanebben a kísérletben a tükör kerá­mia rámáján? A folyamat logikusan kö­vetkezett be. előrelátható volt: amikor ugyanis a for­matervezés eljut oda, hogy megtalálja a tárgy számára a leginkább kifejező, szép­séget és funkcionális tartal­mat egyaránt jelentő formát, akkor tulajdonképpen meg kellene állnia. Ám a folya­mat, amelyben mérnök és formatervező, gyártó és ke­reskedő is részt vesz. nem állítható meg. Az optimális külső é.s belső tóvábbfejlesz- , tendő, ezt kívánja a konkur- renciaharc és mindig újat igénylő üzleti tevékenység. A pillangóval díszített do­bozka, amely az angol ipari formatervezési kiállításon látható. Budapesten, a Tech­nika Házában csak egy fo­lyamat jele, az első figyel­meztetés. (És nekünk bizton van még időnk, hiszen ez az ipari forradalom óta állan­dóan és ütemesen fejlődő or­szág jóval előbb tart, mint ml.) Amit a kiállítás általában bemutat: kísérlet, végsőkig leegyszerűsített vagy igen kellemesen, ésszerűen díszí­tett tárgyak tömege. Nagy­iparban gyártott késztermé­kek ezek, amelyeket a so­rozatból emeltek ki: van itt függöny és fotel, játékáru és műanyag doboz, szerszámos- pad és vitorlás hajó. Legfőbb jellemzőjük: a gyártásuk és felhasználásuk is többféle lehetőséget hor­doz. A gyártást azzal teszik kifizetődővé, hogy színben például többfélét gyártanak —- ilyenkor csak a festéket kell változtatni —, funkció­ban pedig úgy, hogy például az emeletes ágy használható külön is, két külön ágyként. De a színvariáció helyett be­léphet az anyagvnrláció, avagy mindkettő, együtt: az Octave elnevezésű kárpitozott bútoregyüttes — amely itt tojáshéjszínben látható —, összerakható másféle módon is, s kapható több színben, sőt bőrkárpittal is, Ezzel el­érik, hogy hogy a gyártási folyamatban egyetlen össze­tevő megváltoztatásával új­fajta minőséget hoznak lét­re, és a kereskedelemben el­kerülik az uniformizálást. Persze akad itt még sok jó ötlet a formatervezett, a fo’r- matervezhető tárgyak min­den kategóriájában. Például leegyszerűsített íróasztali készlet — tolltartó, naptár, óra, jegyzetfüzet-együttes —, vagy a formailag újat hozó lemez- és kazettatartó, amely egyetlen tárgyban helyezi el a két muzsikahordó tárolását. És van olyan is, amely nemcsak formailag, de anya­gában is új eljárással ké­szült, s ez a minőség kihat esztétikai tartalmára is: a Concept elnevezésű étkész­let. amely úi nolírozó eljá­rással munkált kerámia. Matt felületű: a különböző matt mázat nemcsak elvi­seli. hanem meg is szépíti, iwSziSM Játékok az angol Ipari forma kiállításon Színes tv furcsa fémtáblá­zattal (Hauer Lajos felvételei — KSj nemessé, elegánssá teszi az egyszerű forma. Érdekes, hogy amíg ná­lunk valóságos harc folyik azért, hogy az ipari forma­tervek névvel, tervezőjük nevével jelenjenek meg — ez egyben a személyes fele­lősséget. is jelenti a művészt rang mellett —, az angol formatervek mellett ritkán szerepel a név, elég a soro­zatgyártás egyértelmű rangja. De figyeljünk egy kicsit a hazai formatervekre is. A Duna Galéria szerény című — mindössze Ipari forma- tervek címmel jelzett — ki­állítása a VIDEOTON-gyár termékeit, rádió- és tévéké- szülék-formaterveit mutatja, be. Olyan áruról van szó, amely most. a huszadik szá­zadban született — nem úgy. mint a teáskanna például, amelyhez évszázados elvárá­sok rögződnek —, elfogult­ság nélkül alakítható tehát formailag, esztétikailag. De vajon elég-e ez a fajta el­fogulatlanság a jó forma­tervhez? Aligha. A forma ugyanis nem választható el a műszaki jellemzőktől, a tartalomtól, amely végső so­ron egy ország technikai kul­turáltságának része. És az Ilyen értelmű nem­megfelelés lelepleződik. A szép, elegáns rádióforma mellett barkácsolhatnak hat hangszóróegyüttest, a jó vo­nalú tévékészüléket elrontja a fém lábazat. Azok a készü­lékek is, amelyek finom vo­nalvezetéssel jeleskednek, bi­zony öregnek hatnak, lega­lább tízéves lemaradást mu­tatnak, még akkor is, ha nem az angol formatervezés jele­nével veti őket egybe az ember, Érdekes, hogy a közönség — a vendégkönyv tanúsága szerint — nem hajlandó kü­lön bírálni a formaterv, il­letve a tárgy technikai és esztétikai részét. Elégedetlenségének egy­aránt hangot ad a műszaki szakember és a művészettör­ténész, és az előbbiek — lé­vén a kiállítóterem Angyal­földön —, többen vannak. Az ipari formatervezés egyik összetevőjét megkérdőjelez­ve pedig a jelenlétét tagad­ja az ember! Van tehát mit tanulnunk az angol formatervezéstől: a technikai felkészültség, az esztétikai érték és a kivitel tökéletességének egyensú­lyát. Reméljük, a magyar formatervezés nem fogja ki­hagyni a tökéletesség lépcső­fokát, de azt nem ..egészíti ki” a díszítés pillangóival. (T. Z.) Veibőczy Antal: Meteorológus: Az idő, ha rossz, ha jó túlnyomónak várható. Bizonyosan megesik, hogy esik. vagy nem esik. Biológus: Van elmeséjt, van sejt-elem és ébred számos sejtelem. Pszichiáter: Hogy akad normális elme? Na és? Annak mi értelme?! Vegyész: Eölröpitett sok botort a Bugyborékoló retorta. Kozmológus: Nem keltek én rémhírt, bárha egy hang a fülembe-zum, zum­dömgícséli: nincs kizárva, hogjp-Iyapas az Univerzum. Fizikus: Képlet a Világ sorsa, nincs azon mit sírni, csak azon, hogy tán soha nem tudjuk felírni. Részecske-fizikus: Bárki bármit, kvarkog, egy napon majd kiderül; léteznek a k var kok. Asztronauták: — Hódítjuk már a Világűrt! Ez dicső felette! — Csak a talpát kaparásszuk, még észre sem vette. Építész: Bár a ramat.y mindent belep. áll már az új lakótelep! Jöhet az infrastruktúra, aztán az infarktus-kúra. MAI MŰSOROK RADIO Kossuth 8.25 Eszmék faggatása. 8.55 Népi muzsika. 9.44 Kórusok. 10.05 MR 10—14. 10.35 Rameau: Pygmalion (Egyfelvonásos opera). 11.10 Az analfabetizmus elleni küzdelem világnapja. 11.40 Tom Jones (Henry Fielding regenye). 12.85 Törvény- könyv. 12.50 Brahms-fel- vételeiből. 13.48 Erdei ké. pék. 14.05 Zengjen a mu­zsika! 15.10 A Koreai Né­pi Demokratikus Köztár­saság nemzeti ünnepén. 18.05 Népi zene. 1615 Köz­vetítés a Magyarország— Olaszország vízilabda EB- mérkőzésről. 17.30 Suppé: Költő és paraszt — nyi­tány 17.45 A Szabó csa­lád.' 18.15 Hol volt, hol nem volt, .. 18-30 Esti ma­gazin. 19.15 Közvetítés az úszó EB-rő) és az öttusa VB-ről. 19/30 Leningrádi szimfónia. 2Ö.1 fi Nagy mes­terek —világhírű előadó- művészeik. 21.08 Mitől függjön a munkabér? 21.38 Operaáriák, 22.15 Sporthírek. 22.20 Tíz perc külpolitika. 22.30 Gesual- do-íelvételeiből. 22.50 He­lyettesek. 23.00 Mozart - művek. Petőfi 8.05 Operettfel vételek. 8 20 Tíz perc külpolitika. 3.33 Társalgó. 10.00 Zenedél- előtt. 12.25 Gyermekek könyvespolca. 13.34 Éneklő Ifjúság. 14.00 Kettőtől ha­tig. .. 18.00 Típ-top pará­dé. Diana Ross felvé­teleiből. 18.33 Beszélni ne­héz. 18.45 Barangolás régi hanglemezek között- 19.06 Népi zene. 19.23 Vélemé­nyem szerint.. 19.33 Csak fiataloknak! 20.33 Hogyan veszett össze Iván Pe-tro- vics Iván Nyikiforoviccsal (Gogol kisregénye). 20 58 Popdalfesztivál. 22.38 Nó­ták. 23.15 Debreceni dzsessznapok. Miskolc 17.00 Hírek- Időjárás. 17.05 Kulturális kaleidoszkóp. (A tartalomból: Évadkez­dés a Miskolci Nemzeti Színházban — Mit olvas ée miért olvas? — Film­kritika és könyvszemle). 17.45 Művészportrék, szín­házitörténeti érdekességek. Miért nem szerette a szín­házat a jó öreg Gvadányi? — Könnyűzene —, 18.00 Észiak-miagyarorszáigli kró­nika. 18.25 Lap- és műsor­előzetes. .. 14-55 Iskolatévé. 15.40 Tes­tünk. 16.10 Üszó. ée vízi­labda Európa-bajnokság- Magyarország—Olaszor­szág vízilabda-mérkőzés. 17.15 Tv-mozaik. 17.25 A Zselannuska együttes (Rö­vidfilm). 17.40 Hevesi pél­da (Riportfilm). 18.10 A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság nemzeti ünne­pén. 18.30 Pannon króni­ka- A pécsi körzeti stúdió műsora. 19.10 Tévétoma. 19.15 Esti mese. Ezüstalma. (Rajzfilm). 19.30 Tv-hír- adó. 20.00 Az Isztambuli vonat (Magyar-olasz film­sorozat). 21.10 Stúdió '81. A televízió kulturális he­tilapja. 22.10 SlágeiTöl slá­gerre. Népszerű operarész­letek. 22.40 Tv-híradó 3. 2. műsor 20.01 Telesport. Üsző. és vízilabda Európa-bajnok­ság. összefogaló a Ma­gyarország—Jugoszlávia ví­zilabda-mérkőzésről. 21.15 Tv-hiradó. 2. 21.35 Egy­szerű történet (Szovjet film)­Némüsöu^ 1981. szeptember 8., kedd

Next

/
Thumbnails
Contents