Népújság, 1981. szeptember (32. évfolyam, 204-229. szám

1981-09-05 / 208. szám

Az éllovas HKVSG Recsken A területi labdarúgó-baj­nokságban a 4. forduló mér- • késéseire kerül sor. A He­ves megyei csapatok közül a Petofibánya és a Recsk pá- lyavá lasztx). a Hatvan, a Sí­rok és a Bélapátfalva pedig utazik. Az utóbbiak közül a listavezető Hatvannak nem kell elhagynia a megye te­rületét, mivel Gál Bé'a, edző csapata ma az Ércbányász vendégeként lép pályára. A mérkőzésnek nagy a tétje: a Zagyva mentiek szeretnék megőrizni vezető pozícióju­kat, a piros-feketék pedig nem akarnak „beragadni” az alsóházban. A megyei rang­adót háromesélyesnek tart­juk, Nehéz 90 perc vár a ve­retlenségétől megfosztott Bélapátfalvára, az azonos pontszámú Szécsény ottho­nában. Az utóbbi forduló egyik legnagyobb meglepeté­sét (a Romhány edelényi győ­zelme' mellett), a Petőfibá- nya szolgáltatta, a volt NB 11-es borsodi Volán ott-honá­ban elért döntetlennel. Re­méljük. hogy ez a siker nö­veli majd a csapat küzdő­kedvét és az Olefin SC el­leni súlyos hazai vereséget feledtetni sikerül egy jó ered­ménnyel a Borsodnádasd el­len. A Siroki Vasas csak ja­vuló támadójátékkal pá­lyázhatja meg a döntetlen­hez közeli eredményt Rom- hányban. A többi mérkőzé­sen a pályaválasztók az esé­lyesebbek a két pont meg­szerzésére. Tippjeink: B. Volán—Salg. Ötvözet 1, Petofibánya—Bor­sodnádasd x, Olefin SC— Ede lény 1, Romhány—Sirok 1, B. Bányász—Sajóbábony 1, Recsk—Hatvan x, Szécsény — Bélapátfalva x. Nagybá- tony— Salg. Síküveg 1. A megyei bajnokság 5- for­dulójában az éllovas Apc a H. Gáspár SE-t fogadja a két pont megszerzésének remé­nyében. Nehéz másfél óra vár a vetélytárs Füzéíábony- ra a jól szereplő újonc Do- moszló otthonában. A jobb sorsra érdemes Egercsehi a Mátraderecske legyőzésével szeretné megkezdeni a fel­zárkózást. Háromé-,élyes a Tárnáméra—Heves járási rangadó. A többi mérkőzé­sen az eredmények alakulá­sában döntő lehet a hazai pálya előnye. Tippjeink: Apc—H. Gás­pár SE 1, Domoszló—Füzes­abony x. Egercsehi—Mátra­derecske x, Tamaörs—Selyp x, Kompolt—Pétervására 1, Tárnáméra—Heves x, Bese­nyőtelek— Poroszló 1, Gyön­gyöshalász—Hort x. MÁTRAI ERDŐ- ÉS FAFELDOLGOZÓ GAZDASÁG ÉPÍTÉSVEZETŐSÉGE felvételt hirdet az alábbi típusú gepek kezelésére: EO 2621 típ. kiskotró-kezeló recski telephellyel; T 8. 111. VVS 2 EP tip. úthenger kezelésére, egri telephellyel; D 493 tip. bulldózer­kezelőket. változó munkahellyel. Fizetés: kollektív szerint. Jelentkezés: Eger- Rákóczi u. 36,b. .Telefon: 12-414. A tizedik esztendőben is: Dolgozó nők tornája A Heves megyei tanács szakszervezeti bizottsága és a Kolacskovszky SE szerve­zésében a tizedik esztendő­ben is beindul Egerben a dolgozó nők tornája. Jelent­kezni lehet kortól függetle­nül Juhász Antalné testne­velő tanárnál és Papp Já~ nos szakosztályvezetőnél. Az első foglalkozást szeptember 7-én, hétfőn 16,45 órakor tartják meg a Dobó Gimná­zium tornatermében. A BÉLAPÁTFALVI CEMENTGYÁR belső ellenőrt keres felvételre. Feltételek: felsőfokú végzettség, 5 éves szakmai gyakorlat. Jelentkezni lehet levélben, vagy személyesen: Bélapátfalva, cementgyár, munkaügy, 3345. Falusi spartakiád Ezren Pétervásárán Létszámában az eddigi legnépesebb mezőny vetél­kedett a közelmúltban Pé­tervásárán, a falusj dolgo­zók 30. spartakiádja járási döntőjében. A helyi sportte­lepen a mintegy nyolcórás küzdelemsorozatot Kovács Bertalan, az egri járási hi­vatal .elnöke nyitotta meg. Az egyes versenyszámok győztesei. Nők. 100 m: Ta­kács Tünde (Verpelét) 14,3. 200 m: Zay Andrea (Tarna- leleaz) 30,1. 400 m: Zay 1:06!fi. 4X1°0 m váltó: Tar- naleiesz 1:02,0. 4X400 m vál­tó: Novaj' 4:34,2. Magasug­rás: Nagy Sándorné (Osto­ros) 125. Távolugrás: Gábor Magdolna (Bodony) 400. Súly lökés: Göböly Gellértné (Mátraderecske) 8,06. Grá­nátdobás: Mata Anikó (Eger- bakta) 44. Röplabda: Bél­apátfalva. Kézilabda: Mák, lár. Kispályás labdarúgás: Egerszólát. Férfiak. 100 m: Tari György (Egerszalók) 11.9. 200 m: Sike Antal (Demién) 27,1. 400 m: Vé­kony Zoltán (Makiár) 54,7. 800 m: Józsa Ferenc (Mikó- falva) 2:12.2. 1500 m: Józsa 4:26.R. 4X200 m váltó: Mak­iár 50.8. 4X400 m váltó: Makiár 3:36.8. Magasugrás: Török Imre (Recsk) 165. Tá­volugrás: Szamosvölgyi János (Makiár) 540. Súlylökés: Tó- bik.. Flórián (Sirok) 11.44. Gránátdobás: Kovács Sán, dor (Tarnalelesz) 74. Röplab­da: Bükkszék. Kézilabda: Nagyvisnyó. Kispályás lab­darúgás: Egerszalók. Az eredményhirdetés után a spartákiáddöntőt Ivády László, a nagyközségi tanács elnöke 2arta be. Sportműsor Asztali tenisz! Szüreti Kupa, Gyöngyös, városi sporttelep ed­zőterme 14. Tollaslabda: OKISZ Kupa te­rületi dönti (Hevei .mígyit a Hatvani Háziipari Szövetkezet csapata képviseli) Hatvan, váro­■ sl sportcsarnok. 10. Labdarúgás: Területi bajnok­ság: Recsk—Hatvani KVSC 16.30, Kórődi L. Megyei bajnokság: Apc—H. Gáspár SE, Takács. Domoszlő—Füzesabony. Osvárt, Egercsehi—Mátraderecske, Mé­száros (kezdés 16,30-kor), Értesítjük T. Fogyasztóinkat, hogy Egerben az alább közölt időpontokban és helyeken kf. hálózat- fenntartási munkák végzése miatt ÁRAMSZÜNET lesz. 1981. szeptember 9-én és 10-én, naponta 7,00—16,00 óráig: Kőporos tér, Nagykőporos út. .“SaSssaAj Mark4| Egy Márka- sorsjeggyel még hatszor nyerhet! Ha 50 darab, bármilyen Márka-kupakot bevisz, vagy beküld , a MÁRKA-KUPAK KÖZPONTBA, SORSJEGYET KAP, amellyel szerencsés esetben még hatszor nyerhet. A következő sorsolás: október 7-én, utána kéthavonként. mindig 7-én lesz. A fösorsolást 1982. július 7-én tartjuk. A FŐNYEREMÉNY: DÁCIA SZEMÉLYGÉPKOCSI További nyeremények: kétszemélyes utazás a MALÉV Air Tours. szál Isztambulba: ruház 10 000 Ft-os a Centrum Luxu: vásárlási utalván' a Vas- és Edénybolt Vállalat automata mosógépe: a Népművészeti és Háziipari Sz. V. kalocsai estélyi ruhája; az Állami Biztosító 10 000 Ft-os meglepetése: a Konzervipari Tröszt konzervekkel teli hűtőszekrénye; a Budapesti Rádiótechnikai Gyár kazettás magnetofonjai, vásárlási utalványok, ajándéktárgyak, ajándékcsomagok, összesen 1111 nyeremény! Címünk változatlanul: Budapest VI., Hegedű u. 9. 1061 A kupak gyűjtök öt várjuk hétfőn 13 és 17 óra között, szerdán 10 és 18 óra között, pénteken 13 és 17 óra között. •SCaí Gyöngyösön i szo­bás, összkomfortos, szövetkezeti lakás kp -f OTP-átválla- lással .eladó. Gyön­gyös. Mérges u. 15. IV 28. Telefon: 16-359. Gyöngyösön 3 szo­ba-összkomfortos családi ház autója­vító műhellyel el­adó. Érdeklődni: Gyöngyös, Aknász U.8._________________ Eladó háromszobás, fürdőszobás. kertes ház. Kál, postával szemben. ___________ 2 12 szobás, magas­földszinti, OTP­öröklakás eladó. Érdeklődni: Eger. Vallon u. 7. fsz, 1. Gyöngyös belterüle­tén 3 szobás, für­dőszobás. elkészített, külön bejáratú ház­rész. beköltözhető­en, olcsón eladó. Érdeklődni Gyön­gyös. Április 4 u. • fgz • • _z*sa rnóczki. Mátrafüreden 450 négyszögöl új tele­pítésű szőlő, víkend- házépítésre alkal­mas. eladó. Irány­ár: 450 Ft négyszö­göle. ..Panoráma 6071” jeligére. Gyön­gyös. Pf. 115.________ E ger, Móricz Zsig- mond u. 8. sz. alatti nagy családi ház két különálló bejá­rattal eladó. Érdek­lődni lehet vasát- nap 8—lo óráig, a helyszínen.____________ Gyöngyösön, Mikes u. 15. sz alatti kis családi ház két szo­ba. kis kerttel el­adó. Érdeklődni: Gyöngyös. Mérges u. 4. X. 59.. Csizma­dia György, este 18 órától._______________ K enyérgyár u. 17. alatt garázs eladó. Érdeklődni lehet: Gyöngyös. Hadnagy u. 4., Somoskeövi Gézánál._______________ N agyrédén épített, út mellett, busz­megállóhoz és üz­lethez közel 300 négyszögöles telken 2 szobás, komfortos családi ház beköl­tözhetően pladó Ér­deklődni: Nagyréde, Kossuth u. 33. sz. 2,5 szobás szövetke­zeti lakás eladó. He­ves, Erkel F. u. 3/C. fsz. 5. Eladó egy pinceág, «aládi ha" eladó! u- 23 SZAKKÉPZETT KIRAKAT­RENDEZŐT egri dekorációs csoportunkhoz felveszünk. Jelentkezés és bővebb felvilágosítás a Heves megyei Iparcikk Kiskeres­kedelmi Vállalat munkaügyi osztályán. Eger. Cifrakapu u. 158. Idős nénit vagy bá­csit eltartásra vál­lalok. Gyöngyös, Epreskert u. 55., Nyilasné. Társasházak és csa­ládi házak redönyö- zését vállalom; „Tok­nélküli” ablakra is. öt színből választ­hat, Mikó György kisiparos, Gyöngyös, Hunyadi u. 9. sz. Telefon: 11-104. Ér­deklődni és rende­lést leadni lehet Egerben is. a 15-247 sz telefonon. ________ F üggetlen. érettsé­gizett fiatalember vasipari szakmával, vendéglátóipari ké­pesítéssel, hivatásos, B-kategórlájú jogo­sítvánnyal, állandó elfoglaltságot keres. Minden ajánlat ér­dekel. Kóczián Mi­hály, Jászár okszál­lás, Széchenyi u. 118._________;___________ C-s jogosítvánnyal rendelkező két fia­talember állást ke­res. Ajánlatokat „Hivatásos” jeligére az egri hirdetőbe. Alkotmány^ u. 2. Középkorú nő, idős férfi, vagy nő gon­dozását lakásért vállalja. Érdeklődni 8-~l5-1g. 14-462-es egri telefonon. Egri, összkomfortos. kertes családi ház a Kertész utcában el­adó. Érdeklődni: Eger, Kodály Z. u. 9., Vasa György. Eger, Tetemvár u. 56. számú romos ház eladó. Garázs, műhely létesítésére is alkalmas. Érdek­lődni: Május t. u. 33. sz. alatt. _________ C saládi ház beköl­tözhetően. sürgősen eladó Tarnalelesz, Szabadság u. 24. P— 20-as ugyanott el­adó. Érdeklődni: 16 órától, Tótané._______ 1 fö diáklány részé­re a belvárosban övsszkomfortos, bú­torozott szoba társ­bérletben kiadó. Ér­deklődni: Eger, Szál- loda u. 2/A. IV/20. Eladó Éger, Cifra­kapu u. 134 I. em. 2 szobás. OTP-s öröklakás kp -f OTP-átvállalással. Érdeklődni: Szabóék, este 18—20 óráig. Budapesten, XIX. kerületben beköl­tözhető, kétlakásos, kertes családi ház eladó. Egerben ker­tes családi házat beszámítok. Érdek­lődni : kedden, csü­törtökön 14—17 órá­ig. XIX. Hullay Je­nő u. 89. alatt, vagy levélben ,.1981-es költözés” jeligére az egri hirdetőbe. Alkotmány u. 2. Háromszobás, szö­vetkezeti, távfűtéses lakás azonnali be­költözéssel eladó. Eger, Rákóczi u. 26. 4 10. ____________________ G yöngyösön belvá­rosi, fürdőszobás, bútorozott, szoba ki­adó. Érd.: Eger, Szálloda u. 6. 111:4. Telefon; 15-552. Olasz utcai, nagy méretű garázs el­adó. Érdeklődni a 14-569-es egri tele­fonon. _____________ T anácsi kétszoba- összkomfortos. deb­receni lakásomat elcserélném hasonló egrire. Ajánlatokat ,,8. emelet” jeligére az egri hirdetőbe. Alkotmány u. 2. Albérleti szoba ki­adó 2—3 nő számá­ra. Cím: Eger. Al­kotmány u. 10. I. em 1. Simson Schwalbe kismotor, majdnem új, eladó Kál, pos­tával szemben. ______ C Z írsz. Trabant Combi érvényes for­galmival eladó. Ér­deklődni: Gyöngyös. Beloiannisz u. 5—7. Lada 1200-as, ga­rázsban tartott, új motorral eladó. Eger, Rákóczi u. 38. IX/27.______________ E ladó PD Dácia. Érdeklődni Heves, Petőfi u. 2. 126-os, garázsban tartott. P-s rendszá­mú Fiat gépkocsit veszek. Pétervására, Rózsa u. 25. _________ Z Í Trabant Combi megkímélt állapot­ban eladó. Eger, Vö­r ős ma rty u. 83.___ U P Wartburg Lim. levizsgáztatva eladó. Eger. Vitkovic® u. 7., Marmoly.______________ 1200-as “ Zsiguli el­adó. Bélapátfalva, Széchenyi u. 2. Benzinkűttal szem­ben. Betonkeverő, 400-asi szalagfűrész, Fiat 600-as motorblokk eladó. Heves, Baj- csy-Zfi. u. 32. Nagy virágú, ere­deti elaaz. évelő szegfűpalánta, ve­gyes színekben, tö­venként 5 Ft, Kap­ható: Toronyi ker­tésznél, Békéscsaba, Sztraka u. 27. Eladó kisméretű ko­csihoz való csővázas ponyvagarázs Ér­deklődni Eger, So­mogyi Béla u. U/b* házfelügyelő. Egy darab 3 éves kanca ló ^Jadó. Ve- zekényi József, Komp olt, Hámán K. u. 16. Vennék: 1 db ló ílJ lapotban levő Szilá­gyi—Diskant gyárt­mányú. hengeres szőlőpráet, 500—1006 1-ig. Értesítést: Her- halt György. 3003 Rátka, telefon: MAD 11. 500-as Trabant el­adó. Érdeklődni: 16 órától. Eger, Pozso­nyi u. 2. 19. _______ Kitűnő állapotban levő Skoda S~ 100-as sürgősen eladó. Ér­deklődni: Kovács. Eger, Csákány u. 37. Ti"3.. este 18,30 uán. Trabant Lim. után­futóval eladó. Eger, Makiári u. 105. Te­lefon: 17-134. ZT írsz. három és fél éves fehér porozsec. 83. októ­berig érvényes mű­szakival eladó. Ér­deklődni: 17 órától. Kobolák. Eger, Bak- tai u H-ép. IcT-iT 1300-as Polski eladó. Eger, telefon 15-154; ___________ i N-es 353-as Wart­burg de Luxé, friss műszakival, kitűnő állapotban eladó. Ugyanott 750-es .Zas- tava. Érdeklődni: egész nap. Eger, Merengő u. 22. sz. Kifogástalan állapot­ban levő, UG rend­számú 1200-as Lada eladó. Eger, Barta- kovics u 21/B. Te­lefon: 10-759. _________ I G-s Trabant eladó. Kerecsend, Fő u. 108. Freddy III. szekJ rénysor, új állapot­ban eladó. Telefonj Eger. 15-231, órákban. Istállótrágya e^adój Jászár oks z állaá, Széchenyi u. 44. Betonkeverő gép eV adó. Érdeklődni J Novaj, Hősök tere a, _____________ ___ V izsgázott kerti traktor utánfutóval eladó. Eger. Dr. Nags»- J. u. 2. Ér­deklődni 17 órától.' Egy villanytűzhely.1 egy vasajtó, 90X200 cm, 15 db szarufa, 260 cm eladó. Eger; Szalapart 78. Alig használt, woi; hosszú bőrkabát éa férfiima eladó. Ér­deklődni: Eger. Bor­nemissza u. 14 400 amper hegasz­tőáramig szabályoz­ható, eső és lapos jelleggörbével ren­delkező hegesztő- dinamó eladó. Ér­deklődni : Eger. Rá­kóczi u. 36. U/Í* Gerő. Érdeklődni: ostoros. Külön bejáratú, bú- 11-es telefonon. torozott szoba, egy- vagy két lány ré- Lada JÁRMŰ 21/TíO, barna, átla­gos külsejű. egye­temista meglsmer­Nagyrédén, a gyön- yE«-ér' L“*a 130t>:®s' í*hér NÜt®ÍTIffld6k—‘VÍ’I!8. hír"8í* gyösl ütőn építésre n ,í’ eladó. Eger. Lőcsei vemhe7 »nvák «et­alkalmas, 200 négy- Szederkényt N. u. u 16 (, Nftgy -“•?,? £« vágyó mtelMgeae.' 1 Fcitb- eladó. rrr-i:------r-------------n—7T . ir\Den._ auanaoan helyes nővel. ..Ke«;­s zínben állandóan helyes nőveh Kecc— traekioam lehet: » dolgoté lánynak, árvém’«”m” Düsnökllt'Hunvam°1T' k*m^” 1eU3íre aa Szob Kálmán, Eger. vagy kötdpUkolásnak .Jy^1,pot- Hunyadl J- «Sri hlrdetbbe, A1-. arögtil telek Érdeklődni 13-364 teleíonon. külön bejáratú, köz-. .... _______________________-ponti fűtésű szoba ”“as4r' Tényészkecskék el- ,0 évet"- Ságvarl E. U. 58. -rtrtv- ,u ese... kotmány u, 3, ?.tByrdín’.,.?.ár£r Ciákő/ Érdeklődni: Sigv*rl adók. Nógrád me> 162 cm ma­?0^,szobá*, Ep-' Ara.n7TU‘ü: VZ Spedá! Trabant g?^ Szuhi:“Kossuth komfortos. kertet, 2-?:--------------------------------p-m,nV(v í' ---------------------------------------------- hozzáillő hölgyet c saládi ház beköl- Garázs kiadó. Eger, Lger, nemenyiic z.s. Festményeket, régi keres háza-ssag cái­tőzhetően eladó. Ér- Tóth József u. 10. u. 8. sz. in. a, fémpénzeket veszek, jsból. „Nekünk ta­deklődni 18 órától. Érdeklődni 15-609 Eladó garanciális ..Műgyűjtő 147062” lálkozni kell” jsiige­vagy szombat. va- telefonon, 5 óra Komár moped. Eger. Jeligére a miskolci re az egn hirdetö­sárnap egész nap. után. Gyöngyösön. Epres­kert u. 43/a. alatt kis családi ház el­adó. Érdeklődni a helyszínen Jászberény, Suba u. 8. alatt kis ház el­adó. Irányár: 70 ezer. Érdeklődni lehet: Jászberény. Arany­ponty Étterem, Kon- dásné. Gyöngyösön 2 szo­ba-összkomfortos . garázsos, OTP­öröklakás eladó. 1982. szeptemberi beköltözéssel. Ér­deklődni Gyöngyös, Gyermekcipőbolt, Mátyás k. u. EUBIV VII. SZ. GYÁREGYSÉGE Csákósor u. 12/b. hirdetőbe. be. Alkotmány u. 2.’ BS* ÜZLETVEZETÖ- H ELYETTESI munkakörbe dolgozót felveszünk. Hatvan MÁV pu.-on levő éttermünkbe. Üzletvezetői képesítés, vagy középfokú vendéglátói végzettség szükséges Jelentkezés: önéletrajzzal az Utas­ellátó V. Term. Igaz. gatóságán, Miskolc, Szemere u. 8. sz. I. em. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KERTI LAJOSNÉ sz. Herényik Mária életének 69. évében, hosszú és türelemmel viselt betegség után, 1981. augusztus 31-én elhunyt, j Temetése: 1981. szeptem- ä bér 7-én 14 órakor lesz az egri Kisasszony-temetőben [ i A gyászoló család FELVESZ: gyors- és gépírót, asztalos szakmunkást: géplakatost, betanított munkást, saiakozót. Jelentkezés: Eger, Faiskola út 7. Ezúttal fejezzük ki köszB- net&nket mindazoknak, akik szeretett kisfiúnk, GYÖRGY LACIKA temetésén részt vettek, fájdalmunkban osztoztak és sírjára virágot helyeztek. A gyászoló György család Hálás szívvel mondunk köszönetét azoknak a barátoknak, ismerősöknek, a zenei élet képviselőinek, akik felejthetetlen édesanyánkat, GEIBINGER SANDORNÉX szül. Znakovszky Klárát utolsó útjára kísérték, és fájdalmunkban osztoztak. Gyászoló család 5HTH Ezúton mondok köszönetét a magam és családom nevében felejthetetlen férjem, JUHASZ TAMÁS, a TIT Heves megyei Szervezetének titkára elhunyta alkalmából nyilvánított együttérzésért, részvétnyilvánításért, illetve a temetésén való megjelenését, mellyel a családot ért gyászban osztoztak. Juhász Tamásné w 1

Next

/
Thumbnails
Contents