Népújság, 1981. szeptember (32. évfolyam, 204-229. szám

1981-09-27 / 227. szám

NÉPÚJSÁG 1981. szeptember 27., vasárnap 5# UTÁNAJÁRTUNK Van palack és még sincs Közművelődés az ipari szövetkezetekben Praktikus és jó dolog a tu­rista gázpalack. Magunkkal vihető a hobbikertekbe, ki­rándulásra. A kempingezés­nek meg egyenesen elmarad­hatatlan kelléke. Sőt, mint mostanában megtudtam, egyes szakmákban a kisiparosoknál is nélkülözhetetlen felszere­lés. Már amikor van. Illetve ha van cserepalack, mert azt ugye senki sem gondol­hatja komolyan, hogy ha ki­fogy a palaek, hát vesz egy újat. Ez ugyan is drága mu­latság. Ámbár az idei nyáron nem egyszer úgy tűnt, hogy Eger­ben ez lenne a megoldás. Kifogy a gázpalack, el­megy az ember, s kicseréli — gondolná a gyanútlan (fogyasztó. De nem ilyen egy­szerű. Az egri cseretelepen ugyanis kis palackból nincs csere. — Nem kapunk eleget a horti töltőállomástól — mondotta kérdésünkre az erre illetékes. Igaz bizonyí­tására azt is hozzátette: hogy az elmúlt évben például írd és mondd húsz palack ér­kezett. Ennyi pedig egyenlő a semmivel. Valaha a hajdúhegyi állo­máson is töltöttek palackot, de ez valamilyen okból megszűnt. — Nem valós ez a gond — kaptuk még érdeklődésünkre a választ, az egri kemping­ben ugyanis van egy töltő­Igaz lehet ez? Ofszájd? Ofszet! Ó mily örömmel üdvözöl­tem múlt szombaton a Nép­újság új köntösben megje­lent első számát. (Örömöm­ben nem voltam egyedül!) Lapunk szép külseje a Révai Nyomda Egri Gyáregységé­nek érdeme, ahol új, kor­szerű, ofszet rotációs nyo­mógépen készítették. A belső tartalom és érték a szer­kesztőség érdeme. Csak gra­tulálni lehet hozzá minden illetékesnek, és azt kívánni, hogy a jövőben is ilyen ma­radjon! Nekem külön kis maszek örömöm is volt, hi­szen írásom először jelent meg „ofszetben". Ahogy ott örülök az újságosbodé előtt, .‘két fiatalembert hallok be­szélni : „Hu, mitűi ilyen klassz máma a Népújság?” — „Nem tudod, pupák, hát ofszájában nyomták ...” Le­het, hogy eleinte valóban lesállásban figyelték az il­letékes dolgozók, hogy mi­lyen szép oldalak jönnek az új rotációs nyomógépről, de azért az ofszájd és az ofszet távol állnak egymástól... Nagyon. Szerettem volna már ott elmondani, hogy az ofszájd (vagy: offszájd, írás­ban: offside) régi angol sportkifejezés, — és a lest, a lesállást jelenti. („Ofszáá- ááájd”, ordítottuk fiatal ko­runkban olyankor, amikor a mostani szurkolók „les”-t ki­abálnak.) Az ofszet, vagy offszet, — eredeti írásában offset —, ugyancsak angol eredetű, de a nyomdaipar­ban ma is használatos nem­zetköz) szó és a „gumival borított hengerről történő síknyomást" jelenti... Vagy­is a Népújság készítésének újfajta, korszerűbb nyomta­tását jelenti az ofszetben való megjelenés. Ahogy a szombati vezércikk írta: „él­vezhetőbb a nyomás: job­ban olvasható a szöveg és a korábbitól lényegesen jobb a fényképek minősége". Igaz! Várjuk a folytatást, és ki­áltjuk: Hurráé ofszeeet... (Dr. SZEMES—VARGA B.) állomás és ott akárki meg- tölttetheti palackját. Ez így igaz is, csak két bökkenője van a dolognak. Ha a töltő elromlik — és erre nem egy­szer volt példa, akkor még a kemping vendégeit sem tud­ták ellátni. De egyébként, mint ahogy ezt szintén ille­tékestől megtudtuk, a kem­ping részéről ez szíves gesz­tus, mert eredetileg csupán saját vendégeik számára lé­tesítették. Ráadásul a város ellátása ráfizetéses is, hiszen fogyasztói áron kapott gázt töltenek és adnak tovább. Felárat nem számolhatnak el. Marad még a horti töltő- állomás. Ott viszont azt a választ kaptuk, bármikor, bármilyen mennyiségben kül­denek turista cserepalackot, ha megrendelik. Ám, mint iratokkal bizonyították, Eger­ből az idén egyetlen darab­ra sem érkezett megrendelés. S ha nem érkezik, akkor mi­ért küldenének?! Kiderült, nincs palack, bár van. Csak tisztázni kellene, hogy a kemping töltőállo­mása végül is nem jelent megoldást az egész város ré­szére. Tisztázni kellene, ki, mit és mennyit vállal ma­gára e szolgáltatásból. Re­méljük, a jövő nyárig az új kiránduló- és kempingszezo­nig lesz rá idő. d. (Tudósítónktól) A Magyar Vadászok Or­szágos Szövetségének Heves megyei Intéző Bizottsága ál­tal szervezett alapfokú vad­gazdálkodási tanfolyam le­velező tagozatának előadás- sorozata október 3-án !i óra­kor kezdődik a gyöngyösi mezőgazdasági főiskolán. A sportvadászok, vadászattal „FELMONDÁS 15 NAP” JELIGÉRE, GYÖNGYÖS: A vállalat kollektív szer­ződése munkakörökre meg­határozza a felmondási időt, azonban ez 15 napnál keve­sebb, vagy hat hónapnál több nem lehet. (Az utóbbi esetben vezető állású dol­gozókról van szó.) A kollek­tív szerződés a dolgozók egy- egy csoportjára kötelezően állapítja meg a felmondási időt. Miután nem ismerjük vállalata kollektív szerződé­sének tartalmát, nem tudjuk megmondani, mennyi fel­mondási idő jár. Ezt hely­ben a szakszervezeti bizott­ságon tisztázhatja. A fel­mondási idő és a munka aló­li felmentés ideje között le­het különbség. B. ISTVÁN, FÜZES­ABONY: Nem lehet minden esetben egyértelműen azt mondani A megye 21 ipari szövet­kezetében a mintegy nyolc­ezer dolgozó érdekében arra kell törekedni, hogy a mun­kahelyi művelődés tudato­sabban, hatékonyabban kap­csolódjon a szövetkezeti moz­galom sokoldalú igényéhez. A szövetkezetekben hár­mas közművelődési feladatot határoztak meg. Alapvető a tagok műveltségi szintjének emelése, a hagyományok ápo­lásával az öntevékeny művé­szeti csoportok és klubok felkarolása, s végül a köz- művelődési intézmények ha­tékonyabb kihasználásával az önművelés készségének fej­lesztése. Az ipari szövetkezetek di­namikus fejlődése megköve­teli, hogy tagjai jól képzett, munkájukat célszerűen, tu­datosan végző, közösségi gondolkodású emberek le­gyenek. Az oktatási-tovább­képzési munka vezérfonalát az előirt szakképesítés meg­szerzésének elősegítése je­lentette. Az elmúlt évben 120-an vettek részt egyete­mi, középiskolai vagy álta­lános iskolai képzésben. To­vábbra is gond az általános iskolát nem végzett felnőtt dolgozók beiskolázása. Szép eredményként könyvelhető el viszont a munkástovább­képző tanfolyamok széles rokonszenvező érdeklődők je­lentkezhetnek a tanfolyam­ra. Az előadásokra havonta egy alkalommal szabad szom­batokon kerül sor, ahol az országos, valamint a megyei szövetség szakemberei ismer­tetik a vadászattal, vadgaz­dálkodással kapcsolatos tud­nivalókat. Gyenes István valamire, hogy foglalkozási ártalom. Bár a munkahelyi feladatok végrehajtása be­folyásolhatja egy-egy beteg­ség kijelődését — például az ön esetében bizonyára nem használ az időjárási ártalom — mégsem lehet azt mon­dani, hogy foglalkozási árta­lom, mint mondjuk a bányá­szatban a szilikózis. Hogy mennyire írható állapotának romlása munkakörének „számlájára”, azt orvosi bi­zottság hivatott eldönteni. CSERNUS ZOLTÁNNE, EGER: Férjének az új munkahe­lyétől igazolást kell kérnie, melyben az szerepeljen, hogy házastársa július 20- ától alkalmazásban van. Az előző vállalatnál töltött 18 nappal együtt meg van a 20 nap alapteljesítmény, így a családi pótlékot a korábbi skálája. Évente három-há- romszázöt vénén újítják fel szakismereteiket, szakmun­kásvizsgára készülnek, avagy mestervizsgát tesznek. A szakmunkástanulók száma 350, s mintegy 28 szakmában egyre jobb tárgyi feltételek biztosítása mellett kezdhet­ték meg munkájukat. A szö­vetkezeti tagok műveltségi szintjének emelését szolgál­ták a szocialista brigádok kulturális vállalásai, a szö­vetkezeti, városi és megyei szinten lebonyolított politikai és sportvetélkedők, a közö­sen szervezett kirándulások, szakmai tapasztalatcserék. A dolgozók nagyobb része vá­sárol rendszeresen színház- és mozibérletet, több szö­vetkezetnél pedig hivatásos művészekkel előadóesteket rendeztek. Az amatőr művészeti moz­galomnak nagy hagyományai vannak a szövetkezeti élet­ben. Bár az öntevékeny mű­vészeti csoportok száma csök­ken, részben az anyagias szemlélet miatt, de az akti­vitás hiánya, sőt modern „betegségünk”, az elidege­nedés is közrejátszott ebben. A megye területén két kö­zös fenntartású művészeti csoport működik, míg másik két együttest jelentős anya­giakkal támogat a szövetke­zeti ipar. Több tagot moz­A Debreceni Kossuth La­jos Tudományegyetem fel­nőttnevelési és közművelő­dési tanszékén az egyetemen 25 éve folyó népművelő kép­zés alkalmából közművelő­dési képzési és tudományos vitaüiést tartanak 1981. no­vember 1-én, 2-án és 3-án. Ennek keretében megrende­zik az ott végzett hallgatók III. országos baráti találko­zóját. Minthogy nem min­denkinek a címét ismerik, kérik volt hallgatóikat, hogy munkahely köteles megtérí­teni. „HATVANI ASSZON Y” JELIGÉRE: ötvenéves elvált asszony vagyok, saját erőmből épí­tettem sok-sok évvel ezelőtt házat, öt éve élek együtt egy férfival, de a viszony né. hány hónapja megromlott közöttünk. Elettársam foly­ton azt hangoztatja, hogyha elhagy, a ház fele öt illeti, mivel öt évnél tovább él ve. lem. Tudni szeretném, jár-e neki a fele házrész? Válaszunk reméljük meg­nyugtatja majd, miszerint volt élettársa az ingatlanra vonatkozóan semmit sem kö­vetelhet öntől. Azok az ér­tékek azonban, melyeket az élettársa vitt ebbe a társi kapcsolatba, természetesen őt illetik, a házrész viszont nem jár neki. gósít a káli Bartók Béla férfikórus. A gyöngyösi szö­vetkezeti irodalmi színpad is jól működő kiscsoport, gazdag programmal és sok­színű műsorral rendelkezik. Az egerbocsi pávakör első­sorban a népdalok feldolgo­zásával, terjesztésével ápolja a népzenei kultúrát. Az Egri Néptáncegyüttes — melyet ez évtől támogatunk — saját gyűjtésű és feldolgozású mű­soraikkal várhatóan az egyes rendezvényeket is színvona­lasabbá teszik. Klubmozgalomról — egy­két ifjúsági klubunktól elte­kintve — nem beszélhetünk. Mindössze három helyen vannak meg a működéshez szükséges tárgyi feltételek, de szakember hiányában nem elég eredményes. A közművelődési intézmé­nyekkel is kötöttünk együtt­működési megállapodásokat A Megyei Művelődési Köz­pont például vetélkedők, ki­állítások, ünnepségek lebo­nyolításában vett részt A TIT-tel kötött szerződés le­hetőséget adott a sokszínűbb és rendszeres ismeretterjesz­tésre, közművelődésre. Koczka László KISZÖV-osztályvezető Eger a helyileg illetékes megyei művelődési központban je­lentkezzenek meghívóért és jelentkezési lapért. A lapot legkésőbb október 5-ig küld­jék el a tanszék Címére. A konferencián való részvétel egyben továbbképzés is, így minden hallgató kérheti hi­vatalos kiküldetését. Heves megyében több olyan népművelő dolgozik, akik egykoron hallgatói vol­tak a debreceni egyetemnek. A 25 éves évforduló alkalmá­ból várják jelentkezésüket. Segít a tanács, a gazdaság Gondoskodás az öregekről Feldebrön (Tudósítónktól) Feldebrön minden har­madik ember elérte, vagy már túl is haladta a nyug­díjkorhatárt. A községi ta­nács végrehajtó bizottsága a közelmúltban tárgyalta, hogyan segítenek a faluban a magukra maradt embe­reknek. Sokszínű a gondos­kodás tablója. A községben 516 nyugdí­jas él, akik az idén a ta­nácstól összesen százezer forint szociális segélyt kap­tak. Ugyanakkor a Rákó­czi Termelőszövetkezet 367 volt dolgozójáról gondos­kodik, évente átlagban 40 ezer forintot fordít jöve­delmük kiegészítésére; ház­hoz szállítják a tüzelőt, terményt vásárolhatnak kedvezményes áron. Az idős emberekről való gondoskodás jelképe is le­hetne, hogy a községi ta­nács épületében kapott he­lyet az öregek napközi ott­hona, ahol a Mátravidéki Fémművek segítségével szervezik meg idejük tar­talmas eltöltését. A gyár­nak ugyanis nem mindegy, hogy milyen a közérzete hajdan volt dolgozóiknak, a magányosan élő, az egye­düllét és az öregség testi és lelki gondjaival küszkö­dő embereknek a faluban. A házi szociális gondo­zók minden héten kétszer- háromszor látogatják a rá­szorulókat, segítenek nekik a bevásárlásban, ha szük­séges, kitakarítanak, rendet tesznek otthonukban. Mika István A táblának nyoma veszett? Ki hinné, hogy az aradi vértanúk egyike Knézich Károly honvédtábornok kétszer halt meg! Először — ahogyan ezt a történelmet is­merők pontosan tudják — hősi halált halt. A világosi fegyverletétel után végezték ki Aradon 1849. október 6-án. A hős emléke előtt tisztelgő utókor az ut­cái, amelyben lakott, róla nevezte el. Föld­szintes házára pedig márványtábla került, hirdetve: ,,E házban lakott Knézich Károly, az 1848—49-es szabadságharc honvédtábor­noka.” Az emléktáblára Eger hazafias érzel­mű polgárai minden évben föltették az em­lékezés koszorúját; egészen addig amíg egy napon a Knezich-ház lebontásra került. A ház és a fél utca helyén felépült a szép és korszerű rendelőintézet, meg az új kórház. A márványtáblának azóta nyoma veszett... Ekkor halt meg másodszor is az egri honvéd­tábornok. Halála után 132 évvel elhalt haza­fi Ságból példát adó emléke is? Emlékeze­tünk mindenesetre gyengül. A Panoráma Ma­gyar Városok sorozatban megjelent Eger cí­mű kötetben már az áll, hogy a Knezich- ház a 7. szám alatt állt. No, lám már egy volt ingatlan létezésének helyét sem tudjuk pon­tosan! Mi lesz akkor szellemi értékeink meg­óvásával? Apropó! Közeleg október 6-a, hová akasz- szuk picire töpörödött koszorúnkat? llosvai Ferenc Eger Üzen a szerkesztő Reklám minden mennyiségben Egyre több reklám Jellegű tábla kerül fel a lakótelepek és épületek falaira. Hogy esztétikusak-e, ez vitatható. De az tény, hogy nemcsak Egerben, Gyöngyösön és Hatvan­ban is rontják a városképet. Vajon ki engedélyezi? Fel­vételünk a megyeszékhelyen, a Csebokszári-Iakótelepen készült (Fotó: Szabó Sándor) Vadgazdálkodási és természetvédelmi tanfolyam Népművelők találkozója

Next

/
Thumbnails
Contents