Népújság, 1981. szeptember (32. évfolyam, 204-229. szám
1981-09-27 / 227. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XXXII. évfolyam, 227. szám ÁRA: 1981. szeptember 27., vasárnap 1,40 FORINT Mától mindig... AK LAPJA Köszöntő Egy héttel ezelőtt olvasóink már kezükbe vehették az új köntösben megjelent, ofszet technikával előállított Népújságot, de utána néhány napon át még a hagyományos lapot kapták kézhez. Mától fogva azonban végérvényesen az új köntösében jelenik meg megyénk napilapja, a ma már negyvenezres olvasótáborral rendelkező Népújság. Hosszú hónapok nyomdai és szerkesztőségi felkészülése után megszületett tehát az új lap, amely — mint olvasóink is látni fogják —. új is és mégsem az. Üj a köntösében és a felfrissült tartalmában, ugyanakkor meg kívánja őrizni mindazokat a vonásait, amelyek az elmúlt években vonzóvá tették lapunkat az olvasók előtt. Természetesen — ugyancsak az olvasók igényeit figyelembe véve —, igyekeztünk és igyekszünk a továbbiakban is olyan tartalmi változásokat megtenni, amelyek még frissebbé, még közéletibbé, még politizálóbbá, még aktuálisabbá teszik a Népújságot. Oj rovatokkal, összeállításokkal jelentkezünk. melyek révén jobban be akarjuk mutatni megyénk társadalmi, .gazdasági, politikai életének fejlődését, az itt élő, dolgozó emberek munkáját, a települések életét. Másrészt nagyobb kitekintést akarunk nyújtani olvasóink számára azzal, hogy az eddigieknél több alkalommal írunk a baráti, szocialista országok életéről, megyénk testvérkapcsolatairól és több — úgynevezett — külpolitikai háttéranyagot is közlünk majd az egyes események jobb áttekintése céljából. Ugyancsak olvasóink kívánságának teszünk eleget azzal, hogy ezentúl két teljes oldalon közöljük majd a hét végi, azaz a szombati számunkban a rádió és televízió heti műsorát, ■ képokkel és ismertető szövegekkel színesítve azt. Bizonyára örömmel fogadják majd olvasóink azt a minden héten megjelenő oldalas összeállításunkat is, amely a szabad idő, a hétvége eltöltéséhez ad ötleteket. És természetesen az is változás, mint már utaltunk rá. hogy a hét végi, oldalszámban jelentősen megnövekedett, tizenhat oldalas Népújság ezentúl szombatonként jelenik meg. A puding próbája az, hogy megeszik, az újságé pedig az, hogy mennyire olvassák. Bízunk benne, hogy olvasóink szívesen veszik majd kezükbe és érdeklődéssel olvassák a párt megyei napilapját, s abban i is bízunk, hogy tovább : gyarapodik olvasóink tá- • bora is. így inkább betölti hetilapunk egyik alapvető funkcióját: még szélesebb körben ismerteti meg pártunk politikáját Az új, immár végérvényesen ofszetnyomással megjelenő lappal köszöntjük tehát az olvasót. Kérjük, fogadják szeretettel, olvassák érdeklődéssel, és segítsék lapunk szerkesztését tanácsaikkal. És egyúttal ezúton is megköszönjük mindazok segítségét, akik hozzájárultak a meg- újhodott Népújság megszületéséhez. Közös kutatások — Sebváltó-kooperáció — .. A forgalom 11 százaléka - Ikarusért KAMAZ, ZiL, GAZ - Jövőre jön az új Lada Magyar—szovjet járműipari megállapodás Több mint 600 millió rubel értékű szerződést írt alá szamlbaton a MOGÜRT Külkereskedelmi Vállalat szovjet partnerével, az Avto- export külkereskedelmi egyesüléssel. A megállapodás értelmében jövőre csaknem 7 ezer Ikarus autóbuszt szállítunk szovjet megrendelésre, és minden eddiginél nagyobb értékben exportálunk pótalkatrészeket. E pótalkat, rész-szállítások, amelyek csupán a jövő esztendőben 35 százalékkal növekednek a múlt évhez képest, csaknem 70 ezer magyar autóbusz zavartalan üzemeltetését ga. rantálják a szovjet utakon. Az Ikarus autóbuszokért mintegy 5 ezer tehergépkocsit és speciális járművet kapunk a szovjet ipartól, zömmel KAMAZ, GAZ és ZIL típusokat. Tóth László Pál, a MOGÜRT vezérigazgatója a szerződés aláírása után adott nyilatkozatában az MTI munkatársának elmondta: — örvendetes, hogy a magyar és a szovjet külkereskedelmi intézmények a korábbi éveknél több hónappal előbb írták alá a következő esztendőre szóló szállítási szerződéseket. Ez azért is jelentős, mert így mindkét ország járműipara időben kidolgozhatja, pontosíthatja a következő évre szóló termelési és exporttervét. — A két ország gazdasági kapcsolataiban mind nagyobb súlya van az autóipari együttműködésnek, a közúti járművek, haszonjárművek kölcsönös szállításának, a teljes árucsere-forgalomnak 11 százalékát már az autóipari termékek adják. A járműipari kapcsolatok fejlődésének dinamizmusát mutatja, hogy az utóbbi tíz évben a magyar autóipari termékek szovjet exportja három és félszeresére, a szovjet szállítások pedig ötszörösére nőttek. A 80-as évek együttműködésére elsősorban a minőségi változás lesz a jellemző, tehát a mennyiségi növekedéssel szemben előtérbe kerül a jobb konstrukciók kialakítását célzó kooperáció, közös kutatások tervezése. Folytatódni fog egyebek között a korszerű hidrome- chanikus sebességváltók közös gyártása is, amely a Csepel Autógyár és a Ívovi autóbuszgyár együttműködésének eredménye. Bővülni fog a Lada-kooperáció is az új gépkocsitípusokhoz szállítandó magyar termékekkel. A MOGÜRT és az Avtoexpjort tárgyalásokat folytat az 1982. évi személygépkocsi-szállításokról is. Mindkét fél arra számít, hogy tovább bővül a részegység-kooperáció, amelynek révén ellentételként az idén 25 ezer Lada gépkocsi érkezett, illetve érkezik. Jövőre megjelennek a magyar utakon is a mostani BNV-n nagy sikert aratott 2105-ös új típusok is. TELI FELKÉSZÜLÉS Kommunista műszak a Thorez-külfejtésen A Mátraaljai Szénbányák Vállalat Thorez Külfejtéses Bányaüzemének dolgozói kommunista műszakban töltötték hét végi pihenő napjukat. Csaknem 1500-an jelentek meg a munkahelyeken; a műszak munkája a bányaüzem téli fejkészülését szolgálta. Időben elő kell ■készülni ugyanis an-a, hogy az esős, fagyos időjárásban is zavartalan legyen a szén- termelés. maradéktalanul kiszolgálhassák a Gagarin Hőerőművet. Ezzel a gazdaságosabb energiatermelést is segítik, hiszen az egyenletes, jó minőségű lignitellátás az olcsóbb villamosenergia-ter_ melés alapfeltétele. A kommunista műszak bérét a bányászok a mozgás- sérültek támogatására és a Szolidaritási alapnak ajánlották fel. Nagyobb összeg jut a szociális intézmények bővítésére, korszerűsítésére Lázár György fogadta Sztanis Bonevet Lázár György, a Minisztertanács elnöke pónteken hivatalában fogadta Sztanis Bonevet, Bulgária minisztertanácsának elnökhelyettesét, aki — küldöttség élén — Marjai Józsefnek, a Minisztertanács elnökhelyettesének meghívására tartózkodik Budapesten. A szívélyes, baráti légkörű találkozón áttekintették a két ország gazdasági együttműködésének időszerű fejlesztési lehetőségeit. A mai naptól már minden Népújság ebben a megszépült köntösében jelentkezik. De hogy miként született az első — erről szól képriportunk lapunk 3. oldalán. (Fotó: Kőhidi Imre} Befejeződtek a magyar—mongol gazdasági tárgyalások Az Országházban jegyzőkönyv aláírásával fejeződött be a magyar—mongol gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési kormányközi bizottság XV. ülésszaka. Az okmányt magyar részről Borbándi János miniszterelnök-helyettes, mongol részről pjedig Tümen- bajarin Ragcsa, a Mongol Népköztársaság Miniszter- tanácsának első elnökhelyettese, a magyar, illetve a mongol tárgyaló küldöttség vezetője látta el kézjegyével. Az ülésszakon áttekintették a két ország gazdasági kaptcsolatainak alakulását. Megállapították, hogy az áru- csere-forgalom az elmúlt ülésszak óta is fejlődött, s tovább javult a Mongóliában magyar közreműködéssel épült üzemek működése, amelynek termékei jelentősen elősegítik a lakosság ellátását. Az ülésszakon további intézkedéseket fogadtak el ezen üzemek kapacitásának bővítésére. Intézkedéseket hoztak annak érdekében is, hogy — a hosszú lejáratú külkereskedelmi megállapodás értelmében — tovább bővüljön a két ország közötti árucsere- forgalom. A magyar kutatók és szakemberek — az eddigiekhez hasonlóan —, a jövőben is közreműködnek Mongólia ásványi kincseinek és vízkészleteinek feltárásában, valamint az ország víz- gazdálkodásának megszervezésében. A mongol partner nagy érdeklődést tanúsít a magyar mezőgazdaság tapasztalatai, illetve azok mongóliai alkalmazásának lehetőségei iránt. Lázár György, a Miniszter- tanács elnöke szombaton hivatalában fogadta Tümen- bajarin Ragcsát, a Mongol Népköztársaság Miniszter- tanácsának első elnökhelyettesét, aki a magyar—mongol gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési kormányközi bizottság XV. ülésszaka alkalmából tartózkodik hazánkban. A szívélyes, baráti légkörű találkozón jelen volt Borbándi János, a Minisztertanács elnökhelyettese. Ott volt Badamtarin Baldó, Mongólia budap>esti nagykövete. ötödször kiválóak Vasútépítő katonák A vasút pályafelújítési munkái során, bár a legmodernebb gépeket is bevetik, de továbbra is szükség van az emberek kétkezi munkájára. Ebből jelentős részt vállalnak a honvédség vasútépítő műszaki alegységei. A katonák nyolcadik esztendeje dolgoznak a Budapest—Miskolc fő vasútvonal Ernőd és Hatvan közötti mintegy száz kilométeres szakaszának felújításán. Jelenleg Füzesabony és Kál-Kápolna közötti szakaszon, az egri állomáson, illetve a vámosgyörk—újszászi vonalon dolgoznak. Az 1980-as munkájukért ötödször kapták meg a Kiváló vasútépítő század kitüntető címet. Képriportunk egy napi tevékenységükről készült. A vasúti munkáknál kürtszó jelzi, ha vonat közeledik. A könnyed, játékosnak tűnő kürthang az emberi életekre vigyáz A honvédségi kiképzésben a munka mellett sem lehet mulasztás: Szegedi Ferenc honvéd az első éleslövészeten Flcsor Kálmán honvéd már az esküre készül (Fotó: Szabó Sándor)