Népújság, 1981. szeptember (32. évfolyam, 204-229. szám
1981-09-26 / 226. szám
iefejeiődött a szejm ülésé Ä kormány m társadalom támogatását kéri Az állami vállalatokról és « vállalati munkásönkor- mányzatról szóló törvény, tervezetek elfogadása után a lengyel parlament határozatban foglalt állást az ország legfontosabb politikai, társadalmi és gazdasági problémáiról. A dokumentum a kormány erőfeszítésének támogatására hívja fel a társadalmat. különösen a szak- szervezeteket. Kifejezésre juttatja a szejm mély aggodalmát amiatt, hogy a „Szó. lidaritáson” belül működő szélsőséges erők a szakszer, vezet alapszabályával ellentétes, a szocialista rend alapjai ellen irányuló célokat és tevékenységet próbálnak ráerőltetni a szervezetre. A szejm azt várja, hogy a „Szolidaritás” kongresszusának szombaton kezdődő második szakaszában a tavaly nyár végi megállapodásoknak megfelelő, konstruktív tevékenységi program születik. A határozat szerint a szejm energikus lépéseket vár a kormánytól és az egész államapparátustól a nehézségek leküzdésére, a társadalmi-gazdasági helyzet javítására. A törvényhozás egyben támogatásáról biztosítja Ja. ruzelski miniszterelnöknek azt az elhatározását, hogy a kormány minden szükséges eszközt igénybe vesz — a törvényeknek megfelelően — a válság leküzdése, a közrend és az ország létfontosságú érdekeinek védelmére A szejm határozata hitet tesz a szocialista megújulás folytatása mellett. Következő napirendi pontként a parlament bizottságot hozott létre, amely a vál. lalati munkásönkormányzati szervek tevékenységével foglalkozik. Ezután a képviselők elfogadták a spekulációellenes törvényt, amely különféle intézkedéseket tartalmaz azokkal szemben, akik megpróbálnak hasznot húzni az áruhiányból, a jegyrendszerből. Külön napirendi pontként Woicieeh Jaruzelski miniszterelnök javaslatára a Szejm felmentette tisztségéből Jerzy Brzostek építés- és építőanyag-ipari minisztert, miután a közelmúltban tsu'- tott széles körű vizsgálatok nagyfokú szervezetlenséget, általános rendetlenséget tártak fel az építőiparban. A minisztérium vezetését ideiglenesen az eddigi első helyettes, Witold Dabrowski veszi át. Jaruzelski arról tájékoztatta még a törvény hozást. hogy a külügyminisztérium élén tervezett, korábban már jelzett személyi változtatásról egy későbbi időpontban történik előterjesztés. Az interpellációk és a képviselői kérdések után a kora délutáni órákban véget ért a szejm ülése. Folytatódott az ENSZ-közgyűlés vitája Az „óriásnak gyarmekizmal vannak" w Nikosz Rolandisz ciprusi külügyminiszter az ENSZ- közgyűlés 36. ülésszakának általános politikai vitájában csütörtökön elégedetlensegét fejezte ki amiatt hogy eddig „holt betű" maradi a ciprusi rendezésre vonatkozó mindegyik ENSZ-határo- zat. Rolandisz bírálta a világ- szervezetet, mondván, hogy „ennek a nemzetközi óriásnak gyermekizmai vannak’’, ha határozatainak végrehajtásáról van szó. Isidoro Malmierca Peoli kubai külügyminiszter felszólalásában élesen bírálta a Reagan-kormányzat külpolitikai irányvonalát. A katonai erőfölényre törekedve Reaganék példátlan méretű fegyverkezési hajszába fogtak, elvetették a békés egymás mellett élés elveit. „Bizonyosak vagyunk abban — mondotta a kubai külügyminiszter —, hogy amerikai kormányszervek biológiai fegyvert vetettek be a kubai nép ellen.” A kubai külügyminiszter az Egyesült Államok középes latin-amerikai politikájáról szólva hangoztatta: nem Kuba — amint azt Washington állítja — az oka a térségben uralkodó feszültségnek, hanem az Egyesült Államok. amely népellenes elnyomó rezsimeket támogat. Malmierca határozottan cáfolta azokat az amerikai állításokat, hogy Kuba fegyvereket szállítana a salva- dori felkelőiének, s tanácsadókkal segítené őket. — Az Egyesült Államok az, amely a salvadori népirtó kormánynak nyújtott támogatásával növeli beavatkozását az országban. A kubai külügyminiszter felszólalása további részében országa támogatásáról biztosította a nukleáris katasztrófa megelőzésére irányuló új szovjet indítványt, Daniel Arap Moi kenyai elnök Dél-Afrika elszigetelésére es kereskedelmi szankcionálására hívta fel az ENSZ tagállamait. WASHINGTON Reagan amerikai elnök a gazdasági helyzet további romlásától tartva az összes szövetségi hivatalok és programok költségvetési előirányzatainak tizenkét százalékos csökkentését javasolta csütörtöki televíziós beszédében s kongresszusnak. Ki'-ételt csak egyetlen esetben tett: a Pentagon és a katonai kiadások esetében. bejrüt Irak és Szaúd-Arábia hamarosan tárgyalásokat kezd az iraki olajat a szaúdi Vörös-tenger menti kikötőbe szállító olajvezeték építéséről. Irak, amely eddig a Perzsa-öblön keresztül szállította exportra szánt olaját, az öböl felé vezető tengeri kijáratot az Iránnal vívott háború kezdete óta nem tartja biztonságosnak. BRÜSSZEL Willy Claes miniszterelnök- helyettes megbízatása,' hogy folytasson puhatolózó és közvetítő tárgyalásokat a kormányválság megoldására, csupán „időveszteség”, — jelentette ki Leo Tinde- mans, a vezető belga kormánypárt elnöke. A Fla- mand Keresztény Néppárt (CVP) szerint mindenképpen új választásokat kell tartani. KAIRÓ Szad-at egyiptomi elnök csütörtökön bejelentette: Izrael már a jövő áprilisi határidő előtt risszaszolgáltatja a Sínai-félsziget még megszállva tartott egyhar- madát — közölte a Mena hírügynökség. Izrael már a jövő hónapban megkezdi visszavonulását a Sínai-fél- szágetröl, és 1982. áprilisában fejezd be teljesen. Külpolitikai kommentárunk AWACS-dilemmo TART A POLITIKAI VIHAR Washingtonban az AWACS-gépek körül. Megkapja-e Szaúd-Arábia végül is az öt nagy teljesítményű felderítő-repülőgépet vagy sem? Az erről folytatott egyre idegesebb tanácskozások sorában az utolsó Reagan megbeszélése volt a szaúdi légierő főnökével, akinek állítólag tudomására hozta: amennyiben Ríjad ragaszkodik az Awacs-gépek feletti kizárólagos rendelkezéshez, akkor az üzlet létrejöttének a törvényhozás ellenállása miatt nincs esélye. HA AZ A\VÁCS-ÜGYET a közel-keleti válság szempontjából vizsgáljuk, nyilvánvaló, hogy az nagyon messze esik a valódi problémáktól, ütközési pontoktól. Az alapkérdések — mint a palesztinok sorsa. Libanon helyzete — változatlanok. Méeis érdemes figyelni rá. mert úgy tekinthető, mint az Egyesült Államok közel-keleti politikájának lakmuszkisérlete. Röviden: Izrael — Besin kormányfő New Yorkban tett kijelentése szerint — „biztonságát életveszélyesen fenyegető” lépésnek tekinti az AWACS-gépek Szaüd-Ará- biának történő eladásit. Begin nem hagyott kétséget afelől sem. hogy a tekintélyes politikai erőt képviselő Izrael- lobby megmozgatásával minden erejét latbaveti az üzlet megakadályozásáért. Ez Washingtont olyan kellemetlen helyzetbe hozta, hogy — helyi lapjelentések szerint — Haig kénytelen volt felhívni Begin figyelmét a kijelentései miatt növekvő fehér házi aggodalmakra. Az elhúzódó vihar többszörösen elgondolkodtató. Először is azért, mert a rijadi kormány időközben minden Washington által előterjesztett feltételt elfogadott. Beleegyezett abba. hogy a gépek réven nyert információt más országnak nem adja át, más nemzetiségieket nem enged a gépekhez, viszont az állandó amerikai felügyelet ellen nincs kifogása. Másodszor azért, mert e felparázsló vita időben egybeesik azzal, hogy az Egyesült Államok — Begin látogatása nyomán — kész az Izraellel való „stratégiai együttműködés” új korszakára. Haig nem alaptalanul figyelmeztette az amerikai szenátus külügyi bizottságát: miként befolyásolhatja az amerikai politika a térség életét, ha még a mérsékeltnek nevezett. Washington- barát Szaúd-Arábiával sem sikerül egyetértést teremteni az izraeli vétó miatt. EGY BRIT LAP. A FINANCIAL TIMES VÉLEMÉNYE SZERINT „a Fehér Ház az izraeli politika foglya”. A „stratégiai együttműködés” részleteit elemezve a lap úgy vélte: az még a két ország nagyon szoros kapcsolatainak történetében is fordulópont. Minthogy Washington, nak Szaúd-Arábia is létfontosságú szövetségese, a dilemma — hogy lakjon jól a kecske, úgy, hogy a káposzta is megmaradjon — bonyolult. Nem árt persze újból hangsúlyozni: bármilyen döntés Is születik, a közel-keleti válság alapkérdései megoldatlanok maradnak. Győri Sándor Megadta magát az örmény kommandó A moszkvai csata 40. évfordulója Pénteken hajnali két óra után néhány perccel feltétel nélkül megadta magát az a négytagú örmény kommandó, amely 15 órával korábban elfoglalta a párizsi török konzulátust, és túszként fogva tartott hatvan embert — a konzulátus alkalmazottait és ügyfeleit, Az „Örményország felszabadj, fására alakult titkos hadsereg” négy tagja közül egy megsebesült az akció kezdetén, és már korábban kórházba szállították, így végül már csak hárman maradtak az épületben, és az egesz este telefonon folytatott tárgyalások nyomán döntöttek úgy, hogy megadják magukat, és menedékjogot kémek. A támadás kezdetén lövöldözésre került sor: a terroristák megölték a konzulátus egyik török őrét, súlyosan megsebesítették az ideiglenes főkonzult és köny- nyebben három másik személyt, s az egyik őr a vállán megsebesítette az örmény csoport negyedik tagját. A támadók törökországi örmény politikai foglyok szabadon bocsátását követelték, ám az ankarai kormány elutasította a követelés teljesítését, és gyors beavatkozást követelt a francia kormánytól a túszok megmentésére, A rendőrség a tárgyalásokkal párhuzamosan felkészült a rohamra is, a terroristák ugyanis a túszok lemészárlásával fenyegetőztek. '„A moszkvai csata volt a második világháború első nagyobb ütközete, amelynek kimenetele, megfosztotta legyőzhetetlenségének mito. szótól a fasiszta német hadsereget" — mondotta a TASZSZ tudósítójának Pátiéi Zsilin altábornagy, a szovjet tudományos akadémia levelező tagja, a hadtörténeti intézet vezetője a nevezetes esemény 40. évfordulója alkalmából. „Hitler és tábornoki kara 1941-ben Moszkva irányában vonta össze fő erőit, azzal a céllal, hogy szétzúzza a szovjet erők ellenállását, megsemmisítse őket, és utat nyisson a szovjet főváros felé” — mondotta Zsilin. „A fasiszta vezetők körül akarták zárni Moszkvát, úgy, hogy a városból egy katona, vagy polgári lakos se menekülhessen. Hitler különleges előkészületeket rendelt el annak érdekében, hogy hatalmas létesítmények segítségével Moszkvát és környékét vízzel árasztassa el”. „Moszkvai irányban próbált előrenyomulni a németek legerősebb csoportosítása, a „centrum”, melynek összetételében nagy mennyiségű harckocsi és repülőgép volt. A német hadvezetés a Moszkva elleni támadáshoz 77 hadosztályt használt fel. közöttük 22 harckocsi- és gépesített hadosztályt. Ez az erő a szovjet—német fronton harcoló ellenséges haderőknek közel a felét képviselte”. „A moszkvai csata — emlékeztet rá Pavel Zsilin — közel négy hónapig tartott, mindkét oldalon több, mint 2 millió ember, 3 és fél ezer harckocsi, másfél ezer repülőgép és 20 ezer löveg vett részt, és ebben a csatában mi győztünk”. „A Moszkya alatt kivívott győzelem történelmi, nemzetközi jelentőségét az adta, hogy általa megváltozott a nemzetközi helyzet, lehetővé vált a Hitler-ellenes koalíció megerősítése, a leigá- zott nemzetek sorában pedig meggyőződéssé szilárdult, hogy a fasizmust le fogják győzni. A német erők veresége Moszkva alatt a Wehrmacht és a fasiszta Németország pusztulásának kezdetét jelentette” — mondotta végezetül Zsilin tábornok. Német kommunisták Moszkvában Borisz Ponomarjov, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága Politikai Bizottságának póttagja, a KB titkára és Va- gyim Zaglagyin, az SZKP KB tagja, a KB nemzetközi osztálya vezetőjének első helyettese pénteken Moszkvában fogadta Herbert Miest, a Német Kommunista Párt elnökét, valamint a társaságában levő Vera Achenbachot, az NKP vezetősége titkárságának tagját. A találkozó az elvtársias- ság, a testvéri barátság légkörében folyt le. j mozi | egri vörös csillag Teleloe: 11-888 Du. fél 4. fél «, este 8 Se te érakor is: A majmok bolygója Színes, tudományoe- fantasztikus amerikai Ölm EGRI BRÖDY Telefon: ll-Trs Du. 4 órakor: Rally Színes, azinkroRtzátt szovjet film Este 8 és 8 órakort Kopaszkutya Zenés magyar film egri kert Este fél 8 órakert Sokat akar a szarka EGRI VARMOZI De. 10-t.ól du. 5-151 Sóvidftlmek V /Tfc USnnieSn ISSl. aieotember 26- szombat Mai műsorok GYÖNGYÖSI PUSKIN Du. fél 4, és 3 4 8 órakor: Egymillió zöldhagymával Este 8 órakor: Mentolos Ital GYÖNGYÖSI SZABADSÁG Du. fél 4 órakor: Az acélváros titka Este fél 6 és fél 8 órakert Az amerikai barát HATVANI VÖRÖS CSILLAG 25 millió fontos váltságdíj HATVANI KOSSUTH Hideg napok FÜZESABONY Kihályi biztos szeretője PÉTERVASARA Mérkőzés Kossuth 8.33 Lányok, asszonyok. 8.38 4X4 — Játék. 10.1Ö Ravel: A gyermek és a varázslat. 11.00 Ismeretlen ismerősök. 12.30 Magyarán szólva. 12.45 Régi híres énekesek műsorából. 13.06 Húszas stúdió. 13.52 Madarász Iván: Erdélyi magyar táncok. 14.05 Csak az érdek érdekes? 1.4.15 Szokolay Sándor kórusműveiből. 14.30 Többlet szabadidő a mezőgazdaságban 15.05 Új zenei újság. 16.Öö 168 óra. 17.30 Opera-művészlemezek. 18.15 Hol volt, hol nem volt... 18.45 Tudósítás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. 18.50 A zeneirodalom remekműveiből. 20.00 Élő történelem. 20.59 Népdalest. 22.10 Sporthírek. 22.15 Zenekari operarészletek. 23.10 Grieg: Peer ©ynt — kísérőzene-részletek. Petőfi 8.33 Nóták. 9.15 Ki jár jól? 9.30 Hogy tetszik lenni? 10.33 Többet ésszel... 11 40 Fiataloknak. 12.33 Jó ebédhez szól a nóta. 13.30 A gyermekeknek irta Bartók Béla. 14.00 Ritmus. Eric Clapton felvételeiből. 14.35 Orvosi tanácsok. 14.40 Operettek. 15.00 Könnyűzene. 15.30 A fizikus főtisztelendő. 16.35 Magyar slágerek. 17,00 Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. 18.00 Népi zene. 18.33 Hangalbum. 19.33 Könnyűzene. 20.33 Ötközben. 20.38 Sportkrónika. 20.48 A Magyar Rádió Karín thy-színpada. Miskolc 8 00 Hírek, időjárás. Lapszemle. 8.20 Programajánlat. 8.30 Visszapillantó. 8.40 Napjaink kérdései. 9.00 Észak- magyarországi krónika. 9.30 Mikrofonlánc — Sport. 9.55 Műsorelőzetes. ■ Mmpj: 8.10 Tévétoma. 8.15 Iskolatévé. 8.55 Unser bildschirm — a mi képernyőnk- 9.15 Csak gyerekeknek! 10.25 Túrandó!. a kínai hercegnő. 11.00 Az isztambuli vonat (Magyar—olasz filmsorozat). 12.05 A fele sem igaz! 13.45 A korona lovai (Francia dokumentumfilm). 14.05 Két bárányka (Kisjátékfilm). 14.45 Idesüss! 15.20 Pulzus. Könnyűzenei panoráma. 16.05 Főzőcske — de okosan! 16.40 MAFILM-filmmagazin. 16.55 Pajzs ’79. 17.25 Sláger- hirlaip. 18.10 Montegna: Cézár diadalmenete (Angol képzőművészeti film). 18.30 Parabola. 19.10 Tévétoma. 19.15 Esti mese. 19.30 Tv. hiradó. 20.00 Vers — mindenkinek. 20.05 Bohócok, artisták és társaik (Francia film). 20,30 Menő Manó (Rajzfilmsorozat), 20.35 Humor Harold. 20.55 Derrick (NSZK bűnügyi tévéfilmsorozat). 21.50 Menő Manó. 21.55 Vivian Reed Párizsban. 22.35 Egy hordó Amontilla- do. (Lengyel tévéfilm). 23.00 Tv.hiradó 3. 2. műsor 16.05 üzenet a jövőből. 16.30 Magányból... 17.10 Vasas— Ferencváros bajnoki vízilabda-mérkőzés. 18.25 J. S. Bach: h-moll szvit. 18.45 Magyar tudósok. Wigher Jenő. 19.30 Tv-híradó. 20.00 Vers — mindenkinek, 20.05 Delibes: Coppélia (Balett- film). 21.05 Tv-híradó 2. 21.25 Röplabda Európa_baj_ nokság. Döntők. Egerben délután fél 4 óraken CSÁRDÁSKIRÁLYNÖ (Bérletszünet) Este 7 órakor: EGY SZERELEM I ÍROM ÉJSZAKÁJA (Madách-bérlet)