Népújság, 1981. szeptember (32. évfolyam, 204-229. szám
1981-09-15 / 216. szám
Ted Curson sokat koncertezett Pege Aladárral TED NEW YORKBÓL.S A TÖBBIEK A Pori jazz Egerben Szeszélyes tékozlások NEM PONTOS A ClM. Tékozlók szeszélyessége — ez lenne a helyesebb, de a jelzőt „lopván” a Szeszélyes évszakok című szórakoztató magazintól, kiviláglik, mi Indított az alábbi töprengés megírására. És még így sem egészen pontos a dolog, mert e szórakoztató magazin csak ama bizonyos csepp volt' a pohárba. Hiszen a tékozlás eme jeleit és formáit, amelyet felfedezni véltem, a szórakoztatónak csak nagy jóindulattal nevezhető magazinban, már volt kényszerű alkalmam — ha csak érintőlegesen is — megemlíteni e lap hasábjain. Világosabban szólva: a műsor olyan gyenge, hogy nemcsak kamera-ötletekkel, de színészekkel is „fel kell tupírozni”, hogy eladható legyen, avagy oly sok a jó színészünk, hogy örüljenek azok, ha egy széklábat is kapnak a képernyői és „madáchi” Michelangeloként farigcsálni? A kérdés korántsem szónoki, a válasz is sajnálatosan egyszerű és köznapi. És mindkettőre adan- dóan ugyanoda lukadunk ki: szeszélyes tékozlás, vagyhogy { inkább már felelőtlenség? f A törekvés, hogy a szombat estéinket megédesítessék, hogy az oldhatatlan és természetes emberi szórakozási vágy kielégítessék, nagy gondja, terhe és felelőssége is a televíziónak, ötvennégy szombaton, meg a többi napon, szilveszterkor és jeles ünnepek napján a nézők milliói bekapcsolva a készüléket, önmagukat kívánják kikapcsolni a napi gondokból, a hétköznapok kemény és mit tagadjuk néha bizony idegőrlő munkájából. Nevetni akar a néző, ámulni akar, másfél órát, órát — igenis! — eltékozolni az életéből. Ha rossz ez a „kikapcsolódás” a készülék bekapcsolása után. akkor bizony valóban elté- kozolt időről van szó, ha elfogadható. ha a derű percei szinte megszámolhatatlanok, akkor hasznos-, lelket, szellemet felüdítő, feltöltekező idő volt ez. Hogy ilyen legyen, s ne olyan, nos ez a televízió felelőssége. S HOGY EZZEL a felelős, seggel felelősen élni is tudjon, ahhoz bizony sok minden szügs'égeltetik. Elsősorban szerzők, jól megírt jelenetek, ötletek, ügyes válogatás, érdekes képi megfogalmazás, rendezői lelemény, szerkesztői magabiztonság, és tudatosság, és természetesen színész, aki mindezt megvalósítja. Televíziós sha-wman is. akinek egyénisége nemcsak összéragaszt- ja a műsort, de sajátos ízt, egyéni bájt, önmagában is kellemes szellemi izgalmat okoz. Antal Imre ilyen egyéniség. Ezért figyeltem most meghökkenve, hogyan csinált a semmiből semmit, hogyan küszködött — veríték nélkül! —, hogy ez a semmi mégse tűnjék annak. Böl- cselkedett, elménckedett olyan elegánsan, hogy bűvészmutatványnak is beillett volna, há: ... ha a semmiből lehetne látható és élvezhető valamit előállítani. Antal Imre volt tehát az első áldozat. Aztán jöttek a többiek, akiknek jó részét oly sajnálatosan ritkán lehet csak látni a képernyőn. Harsányt Gábor, Gregus Zoltán, Pécsi Ildikó, Koncz Gábor, Bence Ferenc — nem folytatom a sort — nyúlfarknyi, megíratlan és ötlettelen, vagy könyökig kopott ötletekből rosszul kovászolt szerepekbe és pillanatokba próbált éle tét lehelni. Vajmi ritkán sikerült ez, s ha igen, még elszomorítóbb volt, hogy ím mire lehettek volna képesek, ha.. . Igen, megint a „ha”. Ha nem „tupírriak”, vagy varázslóknak tekintik őket, ha okosan gazdálkodnak velük és általuk a nézőkkel is. Ezek a jobb sorsra érdemes színészek érdemtelenül feszengtek, kínlódtak e képes „magazin” színtelen lapjain. Azt hirdetném, hogy egy villámtréfa méltatlan lenne a Kossuth-díjas színészhez? Távol álljon tőlem. Ha jó, ha találó, ha emberi az a villámtréfa, ha módot ad. hogy a színész is módot találjon vele és általa többet js jelezni, mint a tréfa szerzője akart, Nem mást! Többet! KIGONDOLOM: mennyi idő, próba, mennyi energia megy veszendőbe a talmi tréfák, az eleve ötlettelen és kudarcra ítélt jelenetek felvételei során. Amikor a székláb helyett, ha nem is Mózest, de egy bájos kis Puc- kot faraghatott volna ama Michelangelo — aki színész képében jelent meg a képernyőn. Gyurkó Géza Kell, vagy nem kell a jazz Egerben? Valószínű nagyon sokan gondolkoztak ezen szombaton este. amikor a Gárdonyi Géza Színház nézőtere a koncert kezdete előtt kínos lassúsággal telt meg. Amikor azonban az erre az alkalomra műsorvezetést vállaló Jónás Zoltán — az Agria Játékszín igazgatója — bemutatta a Pori Big Band tagjait és külön szeretettel köszöntötte a Pori Jazzfesztivál elnökét, Olli Altonent, már csaknem telt ház volt. A zenekar — amely most ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját — szinte pillanatok alatt meg találta a kontaktust a közönséggel, s a nézőtér is szerencsés átalakuláson ment keresztül. A feszes vigyázzülésfoől hamarosan igazi jazzközönség alakult, felhangzottak az ilyen hangversenyek nélkülözhetetlen hangulati elemei, a bekiabált biztató, elismer rő szavak, felharsant a szólók utáni tetszésnyilvánítás sajátos jazz_formája, a fütty. A Pori Big Band vastap- sot vastaps után kaszírozott be — tegyük gyorsan hozzá, teljesen megérdemelten. Fegyelmezett, kitűnően képzett muzsikusokból áll a zenekar. Jari Perkiömaki, az együttes zenei vezetője gondosan munkált ki minden számot, s jól építette fel magát a műsort is. Néha-néha a hatás kedvéért kissé átkacsintott a kommerszebb zenei vonulatok felé is, de korántsem ez jellemző a pori zenekar játékára. A téma alapos körüljárása, több dimenzióban való bemutatása hatásos előadásmóddal párosult. Ted Curson, a két hónapra szerződött New York-i szólista, briliáns technikával és fáradhatatlanul fújta trombitáját. Természetesen ki is lehetne a nagy mintakép más. mint a jazz koronázatlan királya, Louis Armstrong — a ma nyelvére fordítva. Ha Ted Curson játékában lehet valami kifogást találni, az az, hogy játékmodorában, zenei nyelvezetében izzig-vérig amerikai, és ez jól hallhatóan elvált az európai zenei gondolikod á smód tói. A Pori Big Band igazi sztárja a nagyon fiatal Seppo Jari Perkiömaki az együttes zenei vezetője (Fotó: Björn Bamheim; Svédország) Tyni, aki úgy bűvölte gitárjával a közönséget és saját magát, hogy semmi kétséget nem hagyott: a koncerten egy zenei nyelven gondolatokat rögtönző-fogalmazó, kreatív muzsikussal ismerkedhettünk meg. Meg kell említeni a dob m,ellett Tomi Wikströmöt. A metronóm pontosságával — de az a gyanú, igazi alkotói hevület nélkül dolgozott. Korántsem vádolható ezzel a zongorista Pekka Tyni, Könnyed eleganciája a kivételes nagyságok tudását sejteti. A vastapsok egymásutánja mintegy negyven perces ráadást csikart ki a zenekarból, de miként a koncert után elmondták, nem kellett nagyon erőszakoskodni. Magyarországi koncertútjuk során Miskolc, Debrecen és Eger közül végre itt minden összejött. Rendben volt a technika, jó kedvvel zenél, tek és — ók mondják — remek volt a közönség. Egyszólvál kell a jazz Egerben is. Szigethy András 43. — Don Pytha... dón Pytha... — mormogta a hivatalnok, s ujját vegighúz- ta a lajstromon. — Tejesek , utcája kettő? | — Ötszáznégyes szám, Ti| bak testvér. ; Tibak testvér újra letö- ! rülte a verejtékét, s újra | felállt. — Ötszáznégyes szám, Don , Pytha, Tejesek utcája kettő j alatti lakos, semmiben sem | találtatott vétkesnek őemi- I nenciája előtt, következés- | képpen-tiszta. [, — Don Fytha — szólt a hivatalnok —, vegye át a megtisztulás jelvényét. — Lehajolt, a karo6Szék mellett álló ládából vas karpe- recet vett elő, és átnyújtotta a nemes Pythának. — Bal karon viselendő, a Rend harcosainak első felszólítására felmutatandó. Kérem a következőt... Don Pytha torokhangot hallatott, és a karperecét nézegetve eltávozott, A hivatalnok már a következő nevet mormolta. Rumata végigtekintett a soron. Sok ismerős arcot látott. 1 Rumata megvárta, amíg a következő elindult a folyosón, odafurakodott az asztalhoz, s tenyerét, fesztelenül rátette a hivatalnok előtt fekvő iratokra ®Mimm __ 1981. szeptember 15., kedd — Bocsánatot kérek — szólt, — A Budah doktor szabadon bocsátásáról szóló parancsra van szükségem, Don Rumata vagyok. A hivatalnok fel sem emelte a fejét. — Don Rumata. .. dón Rumata — dünnyögte, és Rumata kezét félrelökve, végighúzta körmét a listán. — Mit művelsz, vén tintanyaló? — kérdezte Rumata — Nekem a szabadon bocsátási parancsra van szükségem! — Dem Rumata,.dón Rumata .. — Lehetetlen volt megállítani ezt a gépembert. — Kazánkovácsok utcája nyolc. Tizenhatos szám, Tibak testvér. Rumata érezte, hogy háta mögött mindenki visszafojtotta a lélegzetét. De őt is kellemetlen érzés fogta el. A verejtékező Tibak testvér felállt. — Tizenhatos szám, dón Rumata, Kazánkovácsok utcája nyolc .alatti lakos, a Renddel szembeni különleges érdemeiért, őeminenciája külön elismerésére méltatik, és szíveskedjék átvenni a Budah doktor szabadon bocsátásáról szóló parancsot, akivel saját belátása szerint cselekedhet — lásd: hatos — tizen hetes — tizenegyes lap. A hivatalnok nyomban kihúzta ezt a lapot a lajstromok alól, és átnyújtotta Rumatának. — A sárga ajtón át az első emeletre, hatos ajtó, egyenesen a folyosón jobbra, majd balra — közölte — Kérem a következőt,.. Rumata megnézte a lapot, Nem a Budah doktor szabadon bocsátására vonatkozó parancs volt, hanem erre kaphatott belépési engedélyt a kancellária ötödik, különleges ügyosztályára, ahol a titkos ügyek titkárságának szóló utasítást kellett átvennie. — Mit adtál nekem, tök- filkó? — kérdezte Rumata. — Hol a parancs? ' — A sárga ajtón át az első emeletre, hatos ajtó, egyenesen a folyosón jobbra, majd halra — ismételte a hivatalnok. — Azt kérdem, hol a parancs?! — rivallt rá Rumata. — Nem tudom,.. nem tudom. .. Kérem a következőt! Rumata füle fölött szu- szogás hallatszott. Félrehúzódott. Újra dón Pytha fu- rakodott az asztalhoz. — Nem megy rá — mondta nyafogva. A hivatalnok ködös tekintettel nézett rá. — Neve? Rangja? —kérdezte. — Nem megy rá — mondta ismét dón Pytha, s a kar- perecet rángatta, amely három vaskos ujjára js alig ment fel. — Nem megy rá — öüny- nyögte a hivatalnok, és hirtelen magához húzta az asztal jobb oldalán fekvő vastag könyvet. Baljós külseje volt — zsírpecsétes, fekete kötésű. Don' Pytha néhány pillanatig meghökkenve nézte, aztán egyszerre sarkon fordult, és szó nélkül a kijárat felé igyekezett. Rumata megkerülte az asztalt, mindkét kezét a kar- p>ereces ládába mélyesztette. felmarkolt, amennyit tudott, s odább*állt. — Hé, hé — szólt rá kifejezéstelen hangon a hivatalnok. — A jogosítványt! — Az Űr nevében — felelte sokatmondóan Rumata A hivatalnok és Tibak testvér egy emberként felállt: „Az ö nevében.” Rumata kilépett a kancelláriából, lassan a Vidám Torony felé tartott, s útközben rákattintgatta bal kezére a karpereceket Kiderült, hogy kilenc van, bal csuklójára pedig csak öt fért rá) A többi négyet a jobb kezére kapcsolta. Rumata a kapuhoz törtetett, ráripako- dott az útját álló őrre, áthaladt az udvaron, majd a csúszós, csorba lépcsőfokokon lefelé ereszkedett a kormozó fáklyákkal megvilágított, félhomályba. Itt volt a hajdani koronavédelmi minisztérium legrejtettebb zuga, a királyi börtön a vizsgálati cellákkal. A boltíves folyosókon tízlépésenként bűzös fáklya állt kj a falban levő rozsdás mélyedésből A folyosó tele volt emberrel. Tolakodtak, futkostak, vezényszavakat harsogtak... Reteszek csikorogtak, ajtók csapódtak, valakit vertek, s az illető jaj- veszékelt, valakit vonszoltak, és az kapálózott, valakit egy amúgy is zsúfolt cellába tuszkoltak, valakit megpróbáltak kirángatni a cellából, de a fogoly éktelenül ordított. A szembejövő szerzetesek arca bősz ügybuzgalmat árult el. Mindenki sietett, mindenki fontos államügyekben járt. Rumata jól kinyitotta a szemét, s ráérősen rótta a folyosókat. Az alsó szinteken nem volt olyan nyüzsgés. Itt a Hazafias Iskola végzős növendékei vizsgáztak. Félmeztelen, bórkötényes kamaszok álltak csoportosan a kínzókamrák ajtajai előtt, a mocskos kézikönyveket lapozgatták, és időnként inni mentek a nagy víztartályhoz, amelyről bögre lógott. A cellákból iszonyú ordítás, ütések zaja hallatszott, égett szag áradt. És micsoda beszélgetés folyt az ajtók előtt! — A csonttörőnek van fölül egy olyan csavarja, az eltört. Hát én tehetek róla? ö meg kiebrudalt. — Jó volna megtudni, ki fog verni, talán valamelyik társunk. — Röhej, testvérek! Bemegyek, nézem, ki van ott megbilincselve? Vörös Fika, a mészáros a mi utcánkból, aki részegen folyton a fülemet cibálta. No, jól vigyázz, gondolom, most majd én szórakozom el veled. (Tohrtnijtm A hatvani Mészáros Lázár utcában. Uj óvoda, változatlan gondok Szülők, patronáló brigád tagok azon fáradoztak a hét végén, hogy mielőbb átadhassák az új óvoda szárnyát (Fotó: Szabó Sándor) Hétfőn reggel kipirult arcú, igyekvő apróságok és szülők lepték el a Mészáros Lázár utcát, ahol — az új-hatvaniak jogos igényéhez igazodva — újjávarázsolt, kibővített óvoda várta őket. A korábban csupán egy csoportot befogadó intézmény most már 75 gyermek egész napos' elhelyezését, foglal- köztatását teszi lehetővé, és bár egyelőre testvér intézményből érkezik a napi élelem, a jövő hónapban a korszerűen fölszerelt konyha is „munkába áll” majd. A kí- vül-belül tetszetős, tágas létesítményre csaknem hétmillió forintot áldozott a tanács, de kívüle elismeréssel adózhatunk a kivitelező Építőipari Szövetkezetnek, valamint azoknak a szülőknek, akik az utolsó simításoknál ötszáz társadalmi munkaórát töltöttek az óvodában. Az óvoda átadása alkalmából egyébként beszélgettünk Micsinai Béla művelődésügyi osztályvezetővel, akinek öröme nem kevesebb a szülőkénél. Az új óvoda ugyanis annyit jelent, hogy ebben a tanévben 944 helyen- 1200 apróságról tud gondoskodni a szakigazgatási szerv, amely arányszám nem jobb ugyan az előző esztendeinél, de az elhelyezett kicsinyek lélekszáma legalább lépést tart a demográfiai hullámveréssel, Ez utóbbit figyelembe véve, jelentősebb változást inkább az 1982-es év ígér, amikor — remélhetőleg — átadják a Balassa Bá. lint úti. százszeméiyes óvodát, és az osztály gyakorlatilag minden jogos igényt kielégíthet. A 120 százalékos telítettséget azonban még óz az intézmény sem oldja fel. A művelődésügyi osztály vezetője szólt az óvodai felvételi bizottság munkájáról is, megállapítván, hogy az messzemenően a szociálié helyzet figyelembevételével döntött a gyermekek elhelyezéséről. Az elutasítottak száma csekély, alig hatvan. De ezen eseteknél is a mámák gyesen vannak, vagy pedig olyan családokról van szó, ahol a nagyszülők ' képesek az otthon maradt kicsinyekről gondoskodni. Ami jogos igény a Mészáros Lázár utcai óvodánál: elég sok kicsinyt messziről hoznak a szülők, gondviselők. Tervezik azonban, hogy a Volán vállalat bekapcsolásával rr.egkózel í t.hetöbbé tegyék a város új gyermek: n tezmé- riyét. (m. pjjJ
