Népújság, 1981. augusztus (32. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-11 / 187. szám
Harminc gél a nyitányon Bj«fov 3ugos*léviéban A megyei labdarúgó-bajnokság első fordulójának mérkőzéseiről a következőket jelentették tudósítóink: Ape—Egercsehi 4—0 (0—0) Egercsehi, 200 néző. V: Mester, Apc: Németh — Pajkos, Rezsnyák A., Kiss,, Nagy, Jakab (Janik). Bagi. Rezs- nyák L„ Fodor, Szűcs, Duzs Edző: Bendik Ferenc, Egercsehi: Stregova — Balázs, Fehér. Székely (Pirkó), Holló, " Eros. Kisgergely (Demjén), Boldizsár. Dorkó. Ács, Karanyicz. Edző: Juhász Attila. Az első félidőben mindkét csapat előtt nyílt gólszerzése lehetőség, de a kapuvédők mindig közbe tudtak avatkozni. A második játékrészben a hazaiak erősen visz- szaestek és a feljavult vendégek ilyen arányban is megérdemelten nyertek. G: Fodor 4. Jók: Pajkos, Rezs- nyák A., Fodor, illetve Balázs. ökrös Imre Füzesabony—P oroszló 3—1 (2—0) J i Füzesabony, 400 néző. V: ‘ Hagyó. A minden csapa trésében jobb hazaiak könnyed játékkal, biztosan nyertek a lelkesen küzdő újoncok ellen. G: Jónás. Nagy L., Szász (11-es'ből), illetve Nagy. Jók: Szatmári. Csirke. Verebélyi, Szász, Nagy L., Jónás illetve Rutka, Mester, Görbe, Nagy. Tárnáméra^-Tarnaőrs 5—2 (1—1) Tamaméra, 400 néző. V: Bodó. Jó mérkőzésen, kiegyenlített első félidő után biztos hazai győzelem született. G: Vajda 2, Barkóezi 2, Szekeres, illetve Agócs 2. Jók: Barkóezi, Vajda, Poroszka, illetve Kiss, T., Király, Agócs. H. Gáspár SE—Besenyőtelek 2—1 (0—1) Besenyőtelek, 300 néző. Vi Osváth. A jobb erőnléttel rendelkező piros-fehérek a második félidőben mutatott játékuk alapján megérdemelten nyertek. G: Nagy S., Nagy K., illetve Ragó. Jók: Nagy S., Nagy K., illetve Kiss, Kriston, Ragó. Gyöngyöshalász— Mátraderecske 2—0 (0—0) Gyöngyöshalász, 350 néző, V: Juhász. A második félidő elején az újonc csapat gólokra tudta váltani fölényét, s a látottak alapján megérdemelten nyert, G: Ördög. Tóth ,1. (11-esből). Jók: Szabó L„ Márkus, Tóth Szabó Gy., illetve Veres. Kiállítva: Pál (Mátraderecske) a 60. percben. Selyp—Kompéit 3—2 (1—2) Selyp, 400 néző. V: Enreiter. Küzdelmes mérkőzésen a 89. percben rúgott góllal nyertek a hazaiak. G: Szabad 2, Pethes, illetve Farkas 2, mindkettő 11-esből. Jólc: Török, Varga. Szabad, illetve Farkas, Girind, Klein. Hort—Heves 3—1 (2—1) Hont, 300 néző. V: Kóródi. Biztos hazai győzelem. G: Móczár 3, illetve Balázs. 'Jók: Kiss, Galgóczi dr., Móczár. illetve Kalmár, Balázs, Szatló. Domoszlö—Pétervására 1—0 (0—0) Domoszló, 300 néző, V: Montvai. Jó iramú, színvonalas mérkőzésen a hazaiak többet kezdeményeztek, nagyobb arányban is nyerhettek volna a jól küzdő vendégek ellen. G: Szilágyi. Jók: Szilágyi, Farkas. Juhász, ill. Árvái, Nagy, Reményű Szenzációs átigazolással erősített a Partizán Belgrád férfi kosárlabdacsapata. A következő évadban a moszkvai olimpia után visszavonult 36 éves szovjet csillag, Szergei Bjelov játékos-edzőként szerepel a jugoszláv klubcsapatban, Az ifjúságiak edzéseit fogja vezetni, emellett a nemzetközi kupa és barátságos találkozókon beszáll a nagy csapat mérkőzéseire. Nem kisebb név mellett játszik a soron következő évadban, mint Drazsén Dalipagics. aki olasz- országi vendégszereplése után — a Carrera Venice együttesében KEK-döntőt is játszott — újra a Partizán sorait erősíti. 1. Asztalos J. SE—Papp J. SE 1- 3 í 2. Törökszentm.—Szabó L. SE 2— 2 z 3. Mczőfi SE—Karcag Ó—3 2 4. SZVSE—Szentesi V. 4—0 1 5. Soproni Postás—Bauxitb. 0—1 2 (5. MÁV MTE—Körmend 2—3 2 7. Fertőszentm.—-Répcelak 0—1 2 8. Tatab. V.—Esztergom 1—0 1 0. Pápai Text.—Győri D. 2—0 l 10. Barcs—Dunaújv. £p. 3—2 1 11. Kaposvári V.—Siófok 0—0 2 12. Kiss J. SE—Szekszárd l—1 x 13. EMG Sashalom—Köteles J. SE 1-0 1 +1 14. Kisvárda—Tállya 8—1 1 Nyeremények: 13-f-l találat <4 db)= 438 833 Ft, 13 találat nem volt, 12 találat (12o db=7314 Ft, 11 találat (1721 db) =510 Ft, 10 találat (12 642 db)=104 Ft, Vízi parádékkal indul a tömegéi versenysportélet a kiskörei tározótavon A Balaton után hazánk második' legnagyobb vízterületének a kiskörei vízlépcső tározótavónak első vízi- sport-létesitményeit avatják fel augusztus 16-án, vasárnap délelőtt Abádszalókon és Tiszafüreden. Ezzel hivatalosan is kezdetét veszi a tömegsport és a versenyszerű sportolás a 127 négyzet- kilométer kiterjedésű, a Velencei-tó ötszörösének megfelelő hatalmas vízfelületen. A rendező szervek, a Kö- zép-Tisza-vidéki Intéző Bizottság és a Szolnoki Vízügyi SE erre az alkalomra nagyszabású, tömegeket vonzó programokat állított ösz- sze, amely ..A hullámok hátán Kiskörétől Tiszafüredig” címet viseli. Az egyik kiemelt esemény színhelye Tiszafüred lesz. A füredi Holt-Tisza gondosan kikotort és kétméteres vízzel borított bögéjében felavatják a nemzetközi versenyek lebonyolítására is alkalmas. korszerű szép kajak- ^6 kenu pályát. A nyitány alkalmából első ízben mutatkoznak be a Szolnoki Vízügyi SE újjonan alakult kajak-kenu szakosztályának tagjai. Nagyszabású vízi parádét tartanak az olimpiai és világbajnokok, a sportág legrangosabb magyar képviselői, közöttük Dem« József, Rátkai János, a Foltán— Vaskúti olimpiai és világbajnok kettős, a rajthoz állók között lesz az ugyancsak friss világbajnoki címmel rendelkező „veterán” Wichmann Tamás. Kitűnő szórakozást és látványosságot. ígér a sportolók felvonulása, széllovasok és vízi- sízők bemutatója. Az eseménysort „így láttuk a világot” címmel olimpikonok élménybeszámolója egészíti ki. Az egész napos program után, lazításként a tiszafüredi művelődési központ disco-programja várja a résztvevőket. A kiskörei víztározó egyik legideálisabb fekvésű területe kétségkívül az abádszaló- ki öböl, amelynek nagysaga kereken 14 négyzetkilométer. A csendes méltóságteljes víztükör, a kedvezd széljárás elsősorban a vitorlás- és a széllovassport, híveinek nyújt ideális sportolási lehetőséget. Ezt a vízterületet nagyszabású vitorlás- és széllovas-bemutatóval adják át vasárnap délelőtt 10 órakor a sportolóknak — a program itt is sok érdekességet kínál a vízi járművek parádéja után nagyszabású horgászversenyt rendeznek, amelyre a helyszínen lehet benevezni. A résztvevők ezúttal nemcsak halfogásból vizsgáznak, hanem halfőző versenyen js részt vehetnek, s a legfinomabb „körei halászlé” készítőinek munkáját zsűri bírálja és díjazza. A verseny kapcsán tombolát is árusítanak, s a nyertesek jutalma: a Kisköre nevű vízi járművön kétórás sétahajózást tehetnek az Alföld Balatonján, ami nem csekély élményt jelent a természetkedvelők, a turizmus hívei számára. A rendező Közép-tiszai Intéző Bizottság, továbbá a Magyar Horgász Szövetség sok érdeklődőt vár Heves megyéből is a rendezvényekre, hiszen horgászjegyet a legtöbben a Heves megyei egyesületek tagjai váltottak eddig. Remélik, hogy aktivitásukat a színes, érdekes programokon is kamatoztatják. Azok, akik a jövő vasárnapjukat Tiszafürednek, illetve az abádszalóki vízi ünnepélynek szentelik, nem bánják meg, a két nagyközség gondosan felkészült arra. hogy mindenki jól érezze magát. A bemutatókat, versenyeket. zavartalanul. jó kilátással tekinthetik meg — a vendéglátóipar és az áfé- szek felvonultatják lacikonyháikat. sörözőiket, lesz borkóstoló. és bőven üdítő ital is. Akik autóval érkeznek, mindkét helyen megfelelő parkírozókat vehetnek igénybe. Endrész Sándor i . Zsóderné (Gyöngyös) bronzérmes A mozgásgátoltak li. országos úszóbajnokságán A mozgásgátoltak II. országos úszóbajnokságának eredményei. 50 m férfi gyors (29 induló: 1. Tory György (Ha- lassy Olivér SC, Budapest), 28,37, 2. Jeszenszky Attila (Gyula) 28,66. 3. Stettner Ferenc (HOSC) 29.06. 50 m női gyors (6): 1. Éber Katalin 36.46. 2. Cseri Edit (mindkettő HOSC) 36.79. 3. Hoffman Judit (Pécs) 42,47. 50 m férfi mell (26): 1. Du- kai Géza 39,16, 2. Bicskei Gyula 40.84. 3. Stettner (mind HOSC), 41,93. 50 m női mell (11): 1. Hoffman 46.76. 2. Aradi Éva (HOSC) 53,94. 3. Kurcsics Károlyné (HOSC 55.06. 50 m férfi hát (22): 1. USmuxiff wflggEsggafr 1981, augusztus fl„ kedd Tóth András 34,60. 2. Szűcs István 38,13, 3. Paczulák András (mind HOSC) 38.45. 50 noj. hát (9): 1. Éber 41.48. 2. Cseri 42,65, 3. Hoffman 52.84. 50 m férfi pillangó (7): 1. Jeszenszky 32.64. 2. Szűcs 36,46, 3. Schnöller Györgv (HOSC) 38,27. 100 m férfi gyors (14): 1. Jeszenszky 1:02,29. 2. Tory 1:02.45. 3. Stettner 1:04.74. 100 m női gyors (3): 1. Éber 1:24.63. 2. Cseri 1:29,38. 3. Aradi 1:42,95. 100 m férfi pillangó (7): 1. Jeszenszky 1:19.30, 2 Stettner 1:33,02, 3. Dukai 1:37.81. Második versenynap. 100 m férfi mell (11): 1. Dukai 1:29.00. 2. Paczulák 1:35.76 3. Jeszenszky 1:40.10. 100 m női mell (6): 1. Hoffman 1:45,18. 2; Éber 1:47.23. 3 Aradi 2:01,27. 100 m férfi hát (18): 1. Tóth 1:15,11. 2 Stettner 1:15.27. 3. Schnöller 1:24,55. 100 m női hát (5): L Éber 1:33,09, 2. Cseri teletrdíiakat kaptak. A versenybíróság tagjai — sajátos tisztelgésként — a versenybírói díjak összegét átutalták a Heves megyei Mozgássérültek Egyesületének. Ami a Heves megyeiek szereplését illeti, mind a férfiaknál, mind a nőknél sikerült egy-egy számban a legjobb hatba kerülniük. Az egri Utes István és Király József a rövidebb mell- és és hátúszó számokban lett ötödik, illetve hatodik, a nőknél, a gyöngyösi Zsóder Bertalanná bronzérmet nyert mint vegyes váltó tag. A gyöngyösiek Trzaskó Jenövével az élen a mátrafüredi Avar szálló medencéjében készültek fel a bajnokságra. amiért ezúton is köszö- netüket fejezik ki. Az egriek számára a Heves megyei Vízmű Vállalat és a Sportlétesítmények Igazgatósága nyújtott segítséget a korábbi gyakorlásra, . 1:34,10. 3. Hoffman 1:56,65. 3X50 m férfi vegyes (12): 1. Tory 2:00,24, 2. Stettner 2:01,10. 3. Dukai 2:09,61. 3X 50 m női vegyes (6): 1. Éber 2:25,64, 2. Hoffman 2:47,50, 3. Cseri 2:55.82. 3X50 m férfi gyorsváltó (6): 1. HOSC I. 1:32.44. 3X50 női. gyors- váltó (3): 1. HOSC ..A” 2:08,93. 2. HOSC „B” 3:07,26, 3. Gyöngyös—Pécs—HOSC (Zsóderné, Hoffman, Keresztesi) 3:09,65. 3X50 férfi ve- auesváltó (8): 1. HOSC 1:46.62. A tervezett 17 verseny- szám az utóbbi két váltóval bővült. így 19 bainokot avattak az egri versenyuszodában. Amint az eredményekből kitűnik, a fővárosiak fölén vét hozta a bainok.sás? mellettük azonban még kilenc város mozgásgátolt sportolói szelték a vizet az 50 méteres nyitott uszoda vizében. A legjobbak érmékét éstiszFoíJop —• fcfítegsuKany Csak a váltók \ A vártnál gyengébb egri eredmények születtek a Komjádl uszodában az országos felnött-úszóbajnokság hét végi folytatásán. Elsősorban Fodor Agnes keltett csalódást hátúszásban. A női váltók két ezüstéremmel dicséretes teljesítményt nyújtottak, s egy-egv számban elismerésre méltó a kevésbé esélyes egri úszók pontot érő helyezései. Szombaton bonyolították le a 100 méteres női hátúszás döntőjét. Itt, a rossz rajtoltatás sem menti Fo- dort, mert vetélytársa, Kálmán Andrea (Bp. Honvéd) valós körülmények között előzte meg. Ugyanez történt vasárnap 200 m-en is. s akárcsak előző nap. Kálmán és Fodor közé még Szentirmai (OSC) is beékelődött. Vajon a két bronzérem elég lesz-e a spliti repülőjegyre,' a közelgő Európa ' :nok- ságra, Az úszó OB további eredményei. Férfiak. 4x100 m gyorsváltó: 5. Eger SE 3:52.49. 200 m pillangó: 5J Urbán 2:17,42. 4x100 vegyes- váltó: 5. Eger SE 4:16.11,' Nők. 200 m gyors: 6. Havasi 2:15,37. 4x100 gyorsváltó: 2. Eger SE (Molnár. Lázár, Havasi, Fodor) 4:07,57. 800 m gyors: 6. Papp 9:59.39. 100 m hát: 3. Fodor 1:06.30. 200 m mell: 5. Koncz 2:49.44. 100 m gyors: 4. Havasi 1:01,85. 200 m hűt: 3. Fodor 2:24,05. 4x100 m vegyesváltó: 2. Eger SE (Fodor,’ Koncz, Raffael, Havasi) 4:37.13. A bajnokság legnagyszerűbb teljesítménye az olimpiai bajnok Wladár Sándor 200 m-es hátúszóideie volts a 2:02,03-nál idén még senki sem úszott jobbat a vi-; Iá gon. Csak röviden... Eger SE—Lehel SC 2—0 (1—0). Előkészületi labdarúgó-mérkőzés. Eger, 100 néző. V: Kóródi. ESE: Baár — Birincsdk, Zsidai, Patva- ros, Smuczer — Szarvas (Horváth), Móricz, Koleszár — Barta (Utassy), Fenyves (Dákay), Pécsi. Mindkét csapat több gólhelyzetet hagyott ki. illetve néhány esetben a kapufa mentett. A gólokat Fenyves és Móricz (11-esből) szerezte, ★ A Népstadionban az idei országos atlétikai felnőttbajnokságon a hevesiek válogatott rövidtávfutója Nagy István kissé fáradtan állt rajthoz. A 100 méterén Kovács Attila, (Szekszárd), a 200 méteren Kiss Ferenc (Csepel) előzte meg csúcstartónkat. Nagy István két eredménye 10,37 és 21,29 mp, meglehetősen közepes teljesítmények. ★ Miskolcon bonyolították le a hét végén a futóvadlövő Európa-bajnokságot. Az aranyérmet a szovjeted olimpiai bajnoka Igor Szo- kolov nyerte 595 körös új világcsúccsal. A magyarok közül Doleschall kilencedik) Bodnár ugyancsak 580 körrel a tizenegyedik lett. Csapatban : 1. Szovjetunió 2346) 2. Lengyelország 2302, 3J Magyarország 2296 köregységgel. úr A Colorado Springsberí rendezett ifjúsági birkózó^ világbajnokságon a kötöttfogásban induló négy magyar* fiatal szenzációsan szerepelt.1 A 60 kilogrammban Bódi Jenő, a 75 kg-ban Kecskés Tibor, a 81 kg-ban Slezák András, míg az 52 kilósok között Tekes Tibor állhatott fel a dobogó legfelső fokára! ★ Szombaton a festői szépJ ségű Szilvásváradon kezdődik a fiatal íjászok nagy seregszemléje, az IBV. Az előzetes hírek szerint 10 ország legjobbjai küzdenek me* majd egymással a kétnapos viadalon. r Szerdai számunkban először Ha eltalálja — totót nyer Hetente góltotó pályázat a Népújságban Szerkesztőségünk az Országos Takarékpénztár Heves megyei Igazgatóságával közösen góltotó-pályázatot indít lapunk hasábjain. Augusztus 16-án, vasárnap már a teljes labdarúgó-gépezet beindul, ezért első feladványunk is e fordulóval rajtol. A őszi, majd a tavaszi idényben 15—15 héten át tart. A játékszabályok egyszerűek. Minden pályázati szelvényen két mérkőzés szerepel. vagy az NB II., vagy a területi, vagy a megyei bajnokság soron következő vasárnapi fordulójából. Az egyik főmérkőzés, a másik pótmérkőzés jelleggel. A tippelő feladata eltalálni a számszerű végeredményt. Például: Góltotó GYÖNGYÖSI SE—LEHEL SC VÉGEREDMÉNY: 4—3 PÓTMÉRKÖZÉS: BÉLAPÁTFALVA—ST. ÖTVÖZETGYAR VÉGEREDMÉNY: 3—0 NÉV: Nagy Géza LAKCÍM: Kereesend, Fő út 2. Elsősorban a főmérkőzésre adott jó tipp számít, a pótmérkőzést csak akkor vesszük figyelembe. ha egyetlen pályázó sem találta el a főmérkőzés végeredményét. A helyes tippelők között hetente 50 darab totó szelvényt sorsolunk ki. Sorsolásra akkor lese szükség ha ötnél többen tippelnek jól, ekkor a szerencsések nyereménye 10—10 darab szelvény. A 50 totószelvényt akár egyetlen — az adott heten az egyetlen teiitalalatos — tippelő is elnyerheti} Pályázni csak a Népújságból kivágott szelvényekkel lehet. A szelvények beérkezési határideje a mérkőzések lejátszása előtti nap, azaz szombat déli 12 óra. A tippszelvényeket nyilt levelezőlapra felragasztva a következő címre, a következő címzéssel kérjük eljuttat; ni: Góltotó. Népújság szerkesztősége Eger, Postafiók 23. 3300. Holnap indul pályázatunk! Jó tippfileiáí