Népújság, 1981. augusztus (32. évfolyam, 179-203. szám)

1981-08-08 / 185. szám

1 Hovch tegyük a pénzünket? LEHET ANNAK másfél évtized«, hogy részt vettem egy tanácskozáson. áhol pénzügyekben jártas szak­emberek azt erősgették, hogy a lakosság takarékbetét-állo­mánya belátható időn belül maximum 90 milliárd forint­nál tetőzik; s az esetleges 100 milliárdos érték valósá­gos csoda lenne. Megtörtént a csoda' 1979- ben összesen 114 milliárd 185 millió forint volt a betétál­lomány, ám a másfél évti­zeddel korábbi jóslatok sem voltak alaptalanok: 1965­ben a 20 milliárdot sem érte el az OTP és a takarékszö­vetkezetek által kezelt la­kossági megtakarítás. Ér­demes — mert minden kom­mentár nélkül is sokat mon­dó — ettől az időponttól követni a lakossági megtaka­rítások alakulását. 1970: 38,7 milliárd, 1975: 74.7 milliárd", 1978: 108,5 milliárd és 1979t a már említett 114,1 milliárd forint. (A „kéznél” levőkész- pénzmennyiségről — ami csak 1960 és 1970 között 10 mil- liárddal emelkedett — most nem is beszélek.) Az abszolút összegek ön­magukért beszélnek, ám néz­zük előbb a százalékos ará­nyokat is: 1960-ban, a lakos­sági pénzállomány 2 száza­léka, 1970-ben 5.6 százaléka, 1978-ban 7,2 százaléka került az OTP és a takarékszövet­kezeti fiókokhoz. Lakásbe­ruházásra pedig 1960-ban pénzünk 4,3 százalékát, 1970- ben 6,0 és 1978-ban 6.2 szá­zalékát tették félre az em­berek. A számok elemzéséből le­vonható az a következtetés, hogy 1978-tól észrevehető­en csökkent a takarékossá­gi láz. Sőt: a lakosság már a het­venes évek közepétől kezd­ve. fokozatosan visszavonta pénzeszközeit a lakásépítési piacról, lévén, hogy sokan nem követhették az építő- anyagárak és az építési költ­ségek meredek emelkedését. Hogy az ily módon el nem költött pénz jó része nem került a takarékbetétköny­vekbe. az megint csak el­gondolkodtató jelenség. Hadd ismételjem meg az egyik iménti adatot: 1978- ban a -pénzmegtakaritási há­nyad 7,2 százalék volt. Te­gyük emellé az 1979-es ada­tot: 4.7 százalék. Abszolút összegben 16 milliárd forint. S ha ebből leszámítjuk az 5 milliárd forint kamatjóvá­írást. akkor a megtakarítási hányad mindössze 3 százalék. És még egy adatsor: 1979- ben, a korábbi öt százalék körüli fogyasztói árszintnö­vekedés egyszeriben 9 száza­lékra ugrott, majd tavaly ugyanennyivel nőttek az SZŐ SINCS ARRÓL, hogy a fogyasztói árak emelése annyira megcsappantotta volna az emberek pénztár­cáját, hogy csak megtakarí­tásaik drasztikus visszafogá­sával finanszírozhatták napi vásárlásaikat. Viszont a ház­tartások „közgazdái”, elgon­dolkodván a fogyasztói árak ilyetén alakulásán, kényte­len-kelletlen úgy döntöttek, hogy a későbbre tervezett, jelentősebb vásárlásaikat előbbre hozzák. A jelenséget tehát kedve­zőnek is ítélhetnénk, ha meg­feledkeznénk arról, hogy a nagyobb arányú költeke­zés a lakosság takarékossági kedvének bizonyos mértékű csökkenését jelzi. Erre utal — az előrehozott vásárláso­kon túl —, hogy vannak, akik a takarékoskodás klasz- szikus módszereihez tér­nek vissza: ingatlant, ne­mesfémet, műtárgyakat vá­sárolnak. Ez .figyelmeztető jel, több okból is: a lakossági taka­rékosság meghatározó té­nyezője mindig is a lakás- beruházásra félretett pénz­összeg volt. S ma, amikor egyre kevesebb az esély ar­ra. hogy valaki. úgymond „állami ajándékként” jusson önálló lakáshoz, az építke­zésre félretett pénzösszegnek még inkább gyarapodnia kel­lene. Másodszor fe hadd idézzem most e témakör egyik szak­értőjét, dr. Zafír Mihályt, aki a KSH „Életszínvonal, 1960—1980” című kiadványá­nak szerkesztője): „Nagyobb megtakarítási hányad át­gondoltabb, a jövővel job­ban számoló életvitelt jelen­tene; bővítené a lakáshely­zet javításához szükséges anyagi alapokat és mérsé­kelné a fogyasztási cikkek iránti keresletet, ami jelen­leg ugyancsak kívánatos len­ne”. MERT NE FELEDJÜK: ha egyszer kényszerű okok mi­att vissza kell fogni a ter­melés növekedési ütemét — következésképpen a belföldi felhasználást is —. akkor a vásárlási kedv felélénkitése a gazdasági életre nézve ter­hessé válhat. m. íj Tudós és pmlgármmstmr Beszélgetés A. Matennal, a Belga Országos Mezőgazdasági Műszaki Intézet igazgatójával Gyöngyös adott otthont nemrég annak a nemzetközi konfe­renciának — erről lapunkban is beszámoltunk —. ami az élelmiszter-termelés fejlesztéséhez szükséges munkaszerve­zés újabb módszereire hívta fel a figyelmet A tizennégy or­szág képviselői között volt A. Maion professzor, a Belga Or­szágos Mezőgazdasági Műszaki Intézet igazgatója is, aki a Mezőgazda-sági Mérnökök Szövetsége nevében köszöntötte a konferenciát. Vele beszélgettünk mun­kásságáról, a szervezéstudo­mány eredményeinek mező- gazdasági hasznosításáról. — ön két évtizede vezeti az egyik legjelentősebb belga mezőgazdasági kuta­tóintézetet. Mutassa be kö­zelebbről olvasóinknak. — Intézetünk Genf váro­sában jelentős hagyományok­kal működik. Feladatunk a belga állattenyésztés fejlesz­tése. Közismert, hogy orszá­gunkban fejlett a szarvas- marha- és a sertéstenyésztés. A statisztika hatmillió ser­tést tart nyilván, húsának csaknem a fele feldolgozva a Közös Piac országaiba ke­rül. Intézetünk főleg az ál- lattenvésztö-telepek építésé­hez, telepítéséhez és azok munkaszervezéséhez nyújt segítséget. Belgiumban kifej­lesztettük az alomszalma nélküli szarvasmarha. és sertéstartást, amellyel jelen­tős munkaerőt takarítunk meg. Ezt az indokolta, hogy nálunk a lakosságnak mind­össze három százaléka fog­lalkozik mezőgaadas ággal, főleg állattenyésztéssel, tehát olyan szervezési módszerek­re van szükség, amelyek kí­mélik a munkaerőt! Belgium­ban a családi gazdálkodás terjedt el, ennek vannak ha­gyományai. A farmok általá­ban nem nagyok, viszont nagy a specializáció egy-egy gazdaságban, ahol arra tö­rekszenek, hogy a lehető legjobban hasznosítsák adott­ságaikat: a legelőket, a gépe­ket, a műtrágyát. Ennek je­lentős eredményei is van­nak. — Mi a véleménye a ma- gyár mezőgazdaságról? — Különösen a hetvenes évtizedben elért eredményei alapján a magyar mezőgaz­daság nagy fejlődést tett meg. Néhány ágazatban, így a gabona- és a. hústermelés­ben nemzetkóztteg is elis­(Fotó: Mentusz Károly) mértté vált. Vannak viszont olyan területei, ahol sok még a fejlesztenivaló, főleg a csomagolásban, az élelmisze­rek minőségének javításá­ban. Nem elég szervezett a szállítás sem. Ahhoz, hogy gazdaságosabb legyen a mun­kafolyamat, rövidíteni kell a nyersanyagtermelés és a fel­dolgozás közötti utat. Mind­ezek ellenére jó néhány ma­gyar élelmiszer versenyképes a világpiacon. Így Belgium­ban is megtalálni az üzletek pultjain a magyar szalámit, a piros őrölt paprikát és nem utolsósorban a borokat, fő­leg a tokaji aszút, a bada­csonyi szürkebarátot és a hárslevelűt. A magyar és belga mezőgazdasági, keres­kedelmi kapcsolatok jók, s ez nem csupán az élelmiszer­exportban mérhető le, hanem a tudományos együttműkö­désben is. Genti intézetünk­ben például sok magyar lá­togató fordul meg évente. Legtöbben a gödöllői, a deb­receni és a keszthelyi agrár, tudományi egyetemekről, va. lamint Budapestről, az. Ag­rárgazdasági Kutató Intézet­ből jönnek. Személyes jó kapcsolatunk van Szemes Lajos professzorral, a gyön­gyösi főiskolai kar igazgató­jával. A magyar szakembe­rek érdeklődnek azok iránt a munkaszervezési módsze­rek iránt, amelyeket kidol­goztunk és a belga mező- gazdaság hasznosít. — Hogyan értékeli a gyön­gyösi konferenciát? — Az elismerés hangján szólhatok a tapasztalatokról. Köszönet a Magyar Agrár- tudományi Egyesületnek, va. lamint a Gödöllői Agrártu­dományi Egyetem Gyöngyö­si Főiskolai Karának a jó rendezésért. Olyan előadókat hívtak és olyan témákat vá­lasztottak erre a konferen­ciára, amelyek jól segítik a mezőgazdasági nagy. és kis­üzemekben a munkaszerve­zés új módszereinek elter­jesztését. Ez különösen azon a szakember-találkozón ju­tott kifejezésre, ahol a részt vevő tudósok és a gyakorló gazdák cseréltek véleményt. A konferenciáért a Mezőgaz­dasági Tudományos Munka- szervezők Nemzetközi Bi­zottsága és a Mezőgazdasági Mérnökök Szövetsége vállalt védnökséget. Érdemes volt eljönni erre a tapasztalat- cserére, miután olyan szer­vezési módszereket tettek közzé, amelyeket az élelmi­szer-termelésben nemcsak a magyar mezőgazdasági üze­mekben, hanem más orszá­gokban is hasznosíthatnakA konferencia középpontjában a hatékonyság és a jövedel­mezőség állt, miután ez nap­jainkban alapja valamennyi korszerű mezőgazdasággal rendelkező országban a ter­mékek versenyképességének. Arról is meggyőződtünk, hogy Gyöngyösön magas színvonalú a mezőgazdasági üzem- és munkaszervező mérnökök képzése. Ezt elő­segítik a korszerű technikai eszközök is, mint például az intézetben működő számító­gép. A diplomával kikerülő szakemberek bizonyára a termelésben is jól hasznosít-) ják a főiskolán elsajátított ismereteket. Véleményem szerint a 80-as évtizedben a magyar mezőgazdaság újabb fejlődés előtt áll, és ebben még inkább kifejezésre jut a hatékonyság, a gazdaság gosság és a jövedelmezőség,' Mindezek nem nélkülözhet tik az üzem. és munkaszert vezés új módszereit sem. —■ Professzor úr, ön nemrí csak tudós, intézeti igazgat tó, hanem polgármester is egy személyben. Hogyan egyezteti össze a tudómét nyos és közéleti tevékeny* séget? — Valóban, Genttől alig tíz kilométerre, Mellében, a nem sokkal több mint tízé ezer lakosú kisvárosban tári sadalmi polgármesterként tét vékenykedem. Nyugat-Eurót pában ez nem új dolog, miuj tán a kis városokat társadatJ mi polgármesterek irányít-* ják. így esett rám a választ tás, amikor négy és fél észt tendeje felkértek erre a megt tisztelő feladatra. A megbít zatás egyébként hat évre szól. Nem könnyű össze., egyeztetni a tudós és a köz­életi ember napi feladatait; mégis szívesen teszem, merd mindkettőt vállaltam. Na­ponta délben és délután egyj egy órát Mellében töltök, és tájékozódom az eseményekt ről, a tennivalókróL Szom­baton pedig rendszeresen fo­gadom a város polgárait* akik felkeresnek ügyes-bajoa dolgaikkal. A polgármesteri feladaton kívül elnöke vaé gyök a Párizsban működő Mezőgazdasági Mérnökök Szervezete munkaszervezési szekciójának is. Ez a világ- szervezet tavaly volt ötven­éves. összefogja a kutatá­sokban részt vevő mezőgaz­dasági mérnököket. Konfe­renciákat rendez, hogy az élelmiszer-termelés, közötte a szervezés újabb módszerei* ismertesse és közreműködik azok elterjesztésében. A legJ közelebbi tanácskozást Bu­dapesten rendezik 1984-ben; s ezen szeretnék majd részt venni.- Köszönjük & beszélget lést. Mentusz Károly Hűséggel szolgált Vágó Béla születésének századik évfordulójára M éhány eve amikor „A védő” című könyve­men dolgoztam, sok időt töl­töttem együtt ennek az élet­rajzregénynek idős hősével, az azóta elhunyt, Kárpát- ukrajnában élt Gábor Mó­zes doktorral. Visszaemléke­zése alapján, több'mint hat évtized sok-sok eseményé­nek körvonalai bontakoztak ki előttem, különösen gaz­dagsággal azok a küzdelmek, melyeket Gábor 1919-ben, mint a tiszai frontra felvo­nult erők parancsnokságá­nak politikai biztosa folyta­tott. A fronton súlyos hely­zet állt elő, az ellenséges túlerő roppant nyomása alatt megingott a fegyelem, a csapatok egy része fejvesz­tetten hátrált, meg kellett őket állítani, az ügyhöz hű maradt meghízható pa­rancsnokok segítségével. „A hadosztály régi száza­dából egy fegyveres szakaszt két nehéz gépfegyverrel ma­gamhoz vettem — mondotta Gábor Mózes —, és korán reggel betoppantam a két ezredhez Abonvba. Az egyik ezred parancsnoka Petzkay József a régi hadsereg ak­tív hőhadnagya volt. Vágó Béla, az I. hadtest parancs­noka előre figyelmeztetett, hogy az ezredparancsnokot ne bántsam meg, rendes, tisztességes ember, és a fe­lesége, Telek Ilona orvos, nemkülönben. Abonyban az­tán tényleg alkalmam volt meggyőződni a Petzkay há­zaspár emberségéről, becsü­letességéről”, ________... i V ágó Bélának, a Tanács- köztársaság belügyi népbiz­tos-helyettesének nevét, a proletárforradalom ideién végzett munkáját, életútját, nagyjából már korábban is ismertem. Az, amit találko­zásaink során Gábor doktor elmondott róla, fölkeltette iránta érdeklődésemet; ki volt, honnan jött, milyen küzdelmeket folytatott ez az ember, aki a magyar mun­kásosztály hatalomgyakorlá­sának legsúlyosabb idősza­kában. az életre-halálra fo­lyó összecsapások óráiban kötelességének érezte, hogy emberséges megértést, támo­gatást és bizalmat kérjen egy olyan házaspár számára, aki a túlsó oldalról érkezett a harcolók oldalára, bizo­nyítékok. igazolások, doku­mentumok helyett csak nyíltszívűségével és cseleke­deteivel tudott hitet tenni egy eszme mellett, melyet nemrég ismert meg, de győ­zelmét odaadással és — mint később bebizonyosodott — mindhalálig hűséggel szolgálta. Az egykori népbiztos és hadtestparancsnok, Vágó Bé­la születésének századik év­fordulójára emlékezünk ma a fővárosban, a róla elne­vezett utca márványtábl4já­nál a munkásmozgalom nagy alakjainak panteonjá­ban. tudományos ülésszakon a nevét viselő iskolában Ba­ján; születése helyén, Kecs­kemétén, Debrecenben és másutt, ahol életében meg­fordult, síkraszáP.t a népjo­gokért, az elnyomottak fel­szabadításáért. A fővárosban érettségi­zett, s nyomban azután, a századfordulón, részt vál­lalt a szocialista fiatalok küzdelméből. Szabó Ervin tanítványa lett, mint egye­temista, a bölcsészkaron Ba­bits, Kosztolányi, Juhász Gyula, Oláh Gábor baráti köréhez tartozott. De iro­dalmi, művészeti érdeklődé­sénél nagyobb mértékben szólt bele életébe a politika, az a fölismerés, hogy az el­maradott, félfeudális Ma­gyarországon meg kell gyor­sítani a társadalmi viszo­nyok átalakítását, az általá­nos titkos választójogért, a munkások parlamenti képvi­seletéért, a demokráciáért folytatott, harcot. Szervező és fölvilágosító munkája kiváltotta az egye­tem vezetőségének rosszallá­sát, félbe kellett szakítania a tanulmányait. Ennek elle­nére, a fiatal magyar mar­xista értelmiség egyik nagy tó«#-’ selőjeként vált ismertté. Húszévesen már a Szociál­demokrata Párt tagja és a Népszava munkatársa. 1905. szeptember 9-én a szocialista diákok szerveze­tének elnökeként lépett fel a budapesti Újvárosháza dísztermében tartott diákta­nácskozáson. Néhány héttel később, egy másik gyűlésen élesen szembefordult a ma­gukat hazafiaknak nevező, valójában széthúzást, elfo­gultságot, nacionalista gyű­lölködést szító jobboldali szervezetekkel. Ezen a gyű­lésen Bokányi Dezső is fel­szólalt, a munkások üdvőz-“ letét tolmácsolta a szocialis­ta diákoknak. Hamarosan sztrájkok és tüntetések robbantak ki az ország minden részében. A munkások jogaik érvényesí­téséért küzdöttek. A szociál­demokrata pártvezetőség tárgyalásokat folytatott a kormánnyal, megállapodásra törekedett. A párt balszár­nya mind élesebben és kö­vetkezetesebben fordult 6zembe az engedményekkel. (Nyomon követi e küzdelem történetét Mucsi Ferenc „A Kristóífy—Garami paktum” című könyve, melyet 1970­suth Könyvkiadó.) Vágó Bé­lának. aki a . párt baloldali ellenzékéhez tartozott ki kel­lett válnia a Népszava szer­kesztőségiből. 1906—1907- ben a szociáldemokraták debreceni, majd 1912—ig kecskeméti pártszervezetének volt egyik eredményesen dolgozó vezetője. Ebben az időszakban — a század első évtizedében — küldöttként részt vett a szociáldemokra­ták országos kongresszusa­in. Felszólalásaiban a követ­kezetes munkáspolitikáért, a szegényparasztság ügyé­nek felkarolásáért, a nagy­birtokok felosztásának prog­ramba iktatásáért, a forra­dalmi demokratikus erők tömörítéséért szállt síkra. 1912-ben visszatért a fővá­rosba, ahol az Est-lapok ki- adóhivatalának vezető tiszt­viselője lett. Itt szerzett szé­les körű ismereteit és kap­csolatait a későbbiekben ki­tűnően hasznosította a for­radalmi munkásmozgalom javára. A világháború éveiben Vágó Béla az antimilitarista küzdelem résztvevői eként önfeláldozóan küzdött, hogy a magyar népet romlásba döntő öldöklésnek és pusz­tulásnak vége szakadjon. Részt vett a Kommunisták Magyarországi Pártja meg­alakításában, a Központi Bi­zottság tagjává választották, a Vörös Űjság vezető mun­katársai közé tartozott. A Károlyi- és a Berink^y-kor- mány idegén a budapesti csoportjának vezetője tett A letartóztatott pártvezetők­kel együtt ő is a Gyűjtő-: fogházba került. Részt vett a két munkáspárt egyesíté­sét előkészítő tárgyalásokon, ő volt az egységről szóló határozat egyik aláírója. A Tanácsköztársaság idején a belügyi népbiztos helyette­se és a Vörös Hadsereg el­ső hadtestének parancsnoka gR Tanácsköztársaság btt- kását követően Auszt­riába emigrált s mind ott, mind később Németország­ban, folytatta forradalmi te­vékenységét Hitler hata­lomra kerüléséig a német kommunisták soraiban har­colt és eleget tett a Kom­munista Intemacionálé által rábízott feladatoknak. Cik­keket írt a Rote Fahre cí­mű pártlapba. Rövid ideig a fasizmus győzelme után il­legalitásban Berlinben ma­radt, majd a Szovjetunióba ment, ahol öt évvel később tragikus haláláig — ő is a koncepciós perek áldozatá­vá vált — feddhetetlen be­csületességgel tett eleget mindazon kötelezettségeinek, amelyeknek vállalása és tel­jesítése kora ifjúságától kezdve legfőbb célja és éle­tének értelme volt. Vadász Ferenc HM

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents