Népújság, 1981. augusztus (32. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-06 / 183. szám
1UÓUSZTUS 16-20-IG EGERBEN; Női ifjúsági kosárlabda EB Magyarország, közelebbről fjedig Kecskemét és Eger városa látja vendégül augusztus közepétől Európa legjobb ifjúsági leány kosárlabda csapatait. Az előkészületek február óta folynak. így . Egerben is az érdekeltek: a kosárlabdához értő szakemberek, a megyei és városi sportszervek munkatársai, a felkért társszervek képviselői, a csapatokat patronáló KISZ-esek egyaránt azon fáradoztak, hogy az Európa- bajnokság rangjához méltó rendezési feltételeket teremtsenek. Próbákat és továbbképzést tartottak a versenyirodán közreműködőknek. összeállították a csapatok részletes szabadidő-programját, igazodva a selejtező műsorához. Igyekeztek minél jobb edzésfeltételekről gondoskodni. Egyszóval megtették mindazt, ami a vendéglátókra, a rendezőkre hárult. A gondos, körültekintő készülődés és a különféle bizottságok munkálkodása közben tapasztalt önzetlen segítőkészség garancia arra, hogy zavartalanul, zökkenők nélkül folyjék majd a küzdelem. Reméljük, fiatal vendégeink is elégedettek lesznek a fogadtatással, szép emlékeket, élményeket visznek magukkal a történelmi városban töltött napokról. A FIBA Csehszlovákiában, a Csorba-tónál tartott ülésén készítette el a hatos selejtezőcsoport beosztását. Eszerint augusztus 16—20-ig Egerben Szovjetunió, Jugoszlávia. Olaszország. Bulgária, Hollandia és Svédország, Kecskeméten Magyarország, Csehszlovákia, Finnország, Lengyelország. Franciország és Spanyolország válogatottja vívja a selejtezőt a döntőbe jutásért, melynek helyszíne Kecskemét lesz, augusztus 21—24-ig. Mivel tudtuk, hogy a végküzdelemre Kecskeméten kerül sor, nem meglepő, hogy a magyar együttes végig ott játszik. Ennyi előny nemzetet. Egerben különösen a szovjet, a jugoszláv és az olasz lányok mérkőzései ígérnek színvonalas, izgalmas sportcsemegét. Július közepén a magyarok Salgótarjánban a Salgó Kupán már összemérték erejüket Szovjetunió és Jugoszlávia együttesével. Akkor nagy küzdelemben a mieink kerekedtek felül. Bild Katalin, válogatottunk edzője különösen a szovjetek elleni győzelemnek örült, bér megjegyezte, hogy ezúttal a nagyszerű játékosokra épülő csapat, nélkülözte két-három kezdő emberét, s feltehető, hogy az EB-n még erősebb és nehezebb ellenfélnek bizonyul majd. Egerbe augusztus 15-én, szombaton érkeznek meg az ide besorolt válogatottak. A Remény Ferenc Sport- csarnokban az EB ünnepélyes megnyitójára augusztus 16-án háromnegyed hatkor, az első selejtező mérkőzést követően kerül sor. Ezen többek között jelen lesz a FIBA képviseletében Eugenio Korwin, valamint az EB egyik fővédnöke. Páder János, az OTSH elnökhelyettese ts. A vendégsportolók a mérkőzések és edzések melletti szűkös szabad idejükben többek között a belvárosi sétán vesznek részt augusztus lö-én, majd találkoznak a patronáló KISZ- szervezetek fiataljaival is üzemlátogatás keretében. Augusztus 20-án az ünnepélyes eredményhirdetést követően pedig a Szalajka- völgybe, Szilvásváradra látogatnak el. A megyei sporthivatal 10. számú irodájában már megkezdték az egri selejtező mérkőzések belépőinek árusítását.. Naponta 8—16.30 óráig felnőttbérlet váltható 105, diákbérlet 55 forintért. Árusítanak egy napra érvényes jegyet is, felnőtteknek 32, diákoknak 16 forintért. A IX. női kosárlabda Európa-bájnokság részletes egri műsorát augusztus 9-i, vasárnapi számunkban közöljük. Virágh Tibor Felvételünk a Salgó Kupán készült, a magyar győzelemmel végződött jugoszlávok elleni találkozón. Középen világos mezben a magyar csapat és a tarjáni torna legpont- erősebb játékosa: Sepscy Andrea. (Fató: Bábel László) Fogathajtóink az EB előtt Egymást érik az események a nemzetközi sikerekben gazdag lovassportban. Azor. szagos fogathajtó bajnokság 2. fordulója után e hét végén a mílitarv ob-re kerül sor. újabb egy hét elteltével pedig a kettesfogatok legjobbjai ülnek majd a bakra, hogy eldöntsék az országos bajnoki cím és a helyezések sorsát. Az esemény- dömpingről. főleg a fogathajtókról dr. Várady Jenő, a sportág szövetségi kapitánya a következőket mondta. — A fogathajtók második országos bajnoki fordulója — amely egyben válogató is volt az augusztus 20—23 között a 'svájci Zug-ban sorra kerülő fogathajtó EB-re — kitűnően sikerült — minősítette a látottakat. Olyannyira. hogy a szövetség elnöksége módosította az eredeti tervet, s négy helyett öt fogat EB-rajtja mellett döntött — Az EB-n induló öt hajtó — Bálint Mihály (Szilvás. váradi MEDOSZ), Bárdos György (Gyöngyösi MEDOSZ), Fintha Gábor (Hortobágyi MEDOSZ), Fülöp Sándor (Kecskeméti TE). Muity Ferenc (Kiskunfélegyházi Tsz SK) — augusztus Í8-án repül Svájcba, a lovakat viszont már öt nappal előbb bevagonírozzák Szilvásváradon. A pályát a tengerszint felett 460 méterrel iekvő .Zug környékén. legfeljebb 1100 méter magasságban jelölik ki — a szilvásváráéi versenyt már igyekeztünk ehhe hasonló nehézségűvé tenni. lüféni! logiobbjm Klampár Elkészült az asztaliteniszezők legújabb európai ranglistája, amelyen az egész évben nagyszerű teljesítményt nyújtó Klampár Tibor vezeti a férfi mezőnyt. A néhány naprja Világ Kupa győzelmet aratott íátékos a legutóbbi ranglistán a 2. helyen állt. a múlt évi Euró- pa-bajnok angol Hilton mögött, aki viszont a 13. helyre esett vissza. A további magyar férfi játékosok közül Gergely megtartotta a 8. helyét. Jónyer is előbbre lépett a 9.-re. s amire még nem volt példa: az első 30 között még három, összesen tehát hat magyar férfiversenyző szerepel. Így Kreisz a 22.. Takács a 26., és Molnár a 28, helyezett. Nem ilyen előkelő a női játékosok besorolása. Magos Judit hasonlóan az előző listához most is a 6. helyet foglalja el. Kisházi viszont a .14.-ról a 8,-ra jött fel, Oláh a 11.. Urbán Edit. pedig a 21. A női mezőnyt az Európa-bajnoki címet védő szovjet Popova vezeti az angol Hammersley és a holland Vriesekoop előtt. Országos atlétikai bajnokság a Népstadionban Augusztus 7-én, pénteken a Népstadionban megkezdődik az atléták háromnapos országos bajnoki versenysorozata. A hazai „csúcsvetélkedő” csupán néhány nappal követi az elmúlt hétvégi athéni Európa Kupa „B” döntőt, ahol a magyar férfi váiugatott a várakozástól valamelyest elmaradva a második helyen végzett. így nem léphetett feljebb az „A” döntőbe, amelyet augusztus 15—16-án Zágráb lát vendégül. Ott lesz viszont a második legnagyobb jugoszláviai városban a magyar női válogatott. amely sikerrel szerepelt a norvégiai Bódéban a középdöntőben, s „direkt” ágon jutott el a legjobbak mezőnyébe. Így hát a háromnapos versenyfutás minden női válogatott jelölt számára elővizsgának számít, illetve kitűnő alkalomnak a még vitás kérdések tisztázására. Fontos a bajnokság az ifjúsági korú versenyzők szempontjából is. akik az EK döntőt követő utrechti ifi EB-re készülnek. Ez utóbbi eseményt augusztus 20— 23. között bonyolítják le. Mint arról Verb Mihály, a szövetség munkatársa az MTI-nek beszámolt, az országos bajnokságra csaknem ezer nevezés futott be. A bajnokság időrendjéről előzetesen csak annyit, hogy az első két napon délelőttre is jut program: a dobó- és ugrószámok selejtezői. Pénteken 16.30. szombaton 15.30, vasárnap pedig 14.30 órakor kezdődik a főműsor. Bajnokcsapataink arnaorsi Dózsa Tsz SK A hevesi járási labdarúgó-bajnokság mezőnye az utóbbi években nem erősödött megyei osztályból kiesett csapattal. A múlt évi bajnok Tarnaörs elvérzett az osztályozom Legutóbb, az 1980—81. évi bajnokságban ugyanazok a csapatok harcoltak az érmes helyezésekért és a feljutást jelentő első helyért, mint az előző esztendőben. — Mivel járásunkban je. lentösen nem változtak az erőviszonyok, a célkitűzésünk nem lehetett más. mint a bajnoki cím. megvédése, a megyei bajnokságba kerülés — mondta Bakos Miklós, a QiMmm 1981. augusztus 6„ csütörtök tarnaörsiek szakosztályvezetője. Az örsi fiúk teljesítették a tervet; első helyen végeztek, három ponttal megelőzve a vetélytárs Kiskörét. A 18 mérkőzésből tizennégyet megnyertek, két alkalommal döntetlenül mérkőztek, két esetben pedig vesztesként hagyták el a pályát, s a lőtt gól ellenében csak tizenkettőt kaptak. A góllövésben Agócs Tibor és Gonda Tibor járt, az élen 21, illetve 20 találattal. A 18 forduló során Gunics Barnabás edző csapatában a következők kaptak játéklehetőséget: Sütő lAszló, Csömör András (kapusok), Ózsvárj Béla. Fehér Árpád. Lőcsei Jenő, Lőcsei István, Kiss Tibor, Bodonyi József, Bodo- nyi László, Kiss Dénes (védők & középpályások); Agnes Tibor, Király Tibor, Gonda Tibor, Farkas Mi- hály, Pelyhe Tibor és Zsem. berovszki Sándor (csatárok). A kapuban Sütő, a védelemben Lőcsei J- és Özsvári. a középpályán mindenki, elől pedig Agócs nyújtotta a legjobb átlagteljesítményt. Bodonyi József ügyintéző szerint a bajnoki mérkőzésen szerepelt legjobb tizenegyük a következő volt: Sütő — Ózswéri. Fehér, Lőcsei J.. Lőcsei I. — Bodonyi J., Kiss D., Király — Bodonyi L., Gonda T., Agócs. A felnőttcsapat edzéseit továbbra is Gunics Barnabás irányítja. A második helyen végzett ifjúsági csapattal Szanyi József foglalkozik, a serdülőkkel pedig Bendó Ferenc. Az utánpótlás nevelésében számítanak Torma Sándor segítségére is, .— Jó talajú, füves pályával rendelkeznek. Csak az jelent némi gondot, hogy a játéktértől mintegy 150—200 méterre van az öltözőépület. A községi tanács és a termelő- szövetkezet idáig évi 10—IQ ezer forinttal támogatta a sportkört, az utóbbi pedig díjmentesen szállította a sportolókat. A község sport- szerető lakosai körében most nagyon lelkes a hangulat, miután kedvenc csapatuk felkerült a megyei mezőnybe. Még az anyagi áldozattól sem riadnak vissza. A termelőszövetkezet dolgozói egynapi munkabérüket ajánlották fel a sportkör támogatására. Ez hozzávetőleg mintegy 50—60 ezer forintot jelent az egyesületnek. A sportkör vezetői képesnek tartják csapatukat egy jó közepes helyezés megszerzésére.- -— Szigetvám József Crosspálya , Egerben j Pályabiztonsági, technikai megbeszélés a helyszínen. Itt döntöttek a crosspálya végleges nyomvonaláról. Ojabb lehetőség a technikai sportágak kedvelői nek az Eger és Egerbakta közötti dimbes-dombos rész, amely egyben kiváló terület az autó- és motorcross számára is. Olyan terepen alakítottak ki pályát itt, amely nemzetközi versenyek meg} rendezésére is alkalmas. Aa első ilyenre — mivel a pá- lya teljes kialakításával kapcsolatos munkák jól haladnak — már szeptemberben sor kerül. Egy izgalmas pillanat: Forgó János, a 4. sz. Volán (Eger) tehercross versenyzője elsőként próbálja ki a nehéz terepet. (Fotó: Perl Márton) Csütörtöktől vasárnapig Országos úsziajnokság Éppen a századforduló idején rendeztek Magyarországon először országos úszóbajnokságot — csütörtökön a 82. kezdődik a Komjádi uszodában. A négynapos találkozón dől el. ho- • kik utaznak az Európa-bajnok- ságia. eddig ugyanis csak Wladár Sándor és Dzovo. nyár János biztosította a helyét. A többieknek most kell megváltaniuk a jegyüket, rajtuk múlik, hogy hányán lesznek ott a szeptemberi erőpróbán. Reálisan 10—12 úszónak van erre lehetősége) Csütörtöktől vasárnapig naponta 9.30 órakor kezdődnek az időfutamok, a döntők pedig minden alkalommal 17.30-kor. A 29 hagyományos szám mellett első ízben 50 m-es férfi és női gyorsúszás is várja a résztvevőket, az úgvneve- vezett Aréna-sprintviadal keretében. Az Aréna sportszergyártó cég ugyanis felajánlott tiszteletdijat azoknak. akik ebben a számban a legjobbnak bizonyulnak. Az úttörő-olimpián s ökölvívás is A Magyar Ökölvívó Szövetség elnöksége az utánpótlás bizottsággal együttes ülésen tárgyalta meg a sportág felvételét az úttörő-olimpia számai közé. Gyenesei István, az utánpótlás bizottság elnöke beszámolt az eddigi eredményekről, megállapítva, hogy az úttörő-korú ökölvívók versenyeztetése sikerrel valósult meg és a különféle szakmai bizottságok vizsgálatai alapján az ökölvívás helyet kapott az úttörő-olimpián. Az első félév tapasztalatai igen kedvezőek. valamennyi megyében sor került, az első versenyekre. sőt több helyen, mint például Egerben is. nagy sikerrel rendeztek ökölvívóversenyt, úttörők részvételével. Dr. Jákó Péter, az orvosi bizottság képviseletében külföldi tapasztalatokkal egészítette ki a tájékoztatót, s többek között elmondta, hogy például az NDK-bán, a Szovjetunióban és Angliában már hagyományosak az álJ talános iskolások mérkőzte- tései. az iskolás bajnokságok. Nálunk a 13—14 évesek: tartoznak az úttörő korosztályba. Egészségvédelmükre nagy figyelmet fordítanak. Évente csak 10 mérkőzést játszhatnak, a menetidő háromszor 1.5 perc, egy perc szünettel. Az első na-, gyobb ütés után félbeszakítják a mérkőzést és háromhónaponként kötelező a sportorvosi vizsgálat. A legfiatalabb korosztály eredméJ nyes fejlődése egyben a minőségi sport alapjainak lerakását jelenti. Az úttörő-olimpia három lépcsőben zajlik. A megyéi selejtezőket területi bajnokságok követik, végül a négy terület legjobbjai küzdenek az úttörő-olimpiai bajnoki címért. Egri vonatkozású az a hír. hogy az egyik területi bajnokságot — hat megyéből jönnek majd a fiatalok — 1982. áprilisában Egerben rendezik meg.