Népújság, 1981. augusztus (32. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-28 / 201. szám
Kitüntetés: önkéntes szolgásaiért Bogdán bajosné. az Ipán Szerelvény- és Gépgyár gyöngyösi gyáregységének üzems zervező je. munkája elismeréseként a közelmúltban kapta meg a társadalmi munkáért kitüntető jelvényt. Magabiztos, mosolygós fiatalasszony. Amíg nem találkoztunk, idősebbnek gondol, tam. Hiszen egy ilyen kitüntetést általában csak hosz- szú munkásévek után adnak. Mennyi minden előzte meg ezt az elismerést? Erről beszélgetünk. — Hol is kezdjem? Tizenhárom éve ezelőtt végeztem a Közgazdasági Egyetemen. A megyei tanács ösztöndíjasaként a mostani vállalatomnál töltöttem a szakmai gyakorlatot Olyannyira megszerettem, hogy végül is a diploma megszerzése után — maradtam. Nem bántam meg. A városhoz „nőttem”. Férjhez mentem. A férjem szintén közgazdász és szintén népi ellenőr. Én tizenkét éve dolgozom népi ellenőrként egészen más területen — kiegészítjük egymást. Sokszor beszélgetünk erről otthon is. Szervezés kér 't-e hogyan tudjuk összehozni a közös programokat... Bogdánné nyolc éve szervezési csoportvezető. Felelősségteljes. fontos a 'munka. Azt mondják, minden percét kitölti a vállalatnál. — Az emberek között érzem jól magam. Szeretek problémáikkal. gondjaikkal Már megérkeztek a szovjet fővárosba azok a könyvek, amelyek a magyar könyvkiadást reprezentálják — szeptember 2—8. között — a III. moszkvai nemzetköz könyvkiállitáson és vásáron. A nemzetközi könyvkereskedelem e jelentős esetörődni. Nemcsak én megyek le az üzemekbe, fel is jönnek hozzám a gondjaikkal: az ajtóm mindenki előtt nyitva áll. A szakszervezeti bizottság tagjának választottak többek között propagandista és munkavérseny felelős is vagyok. — Hogyan győzi mindezt? — Ügy érzem, kedvem és energiám is van mindehhez. Bíznak bennem, az emberek és ez erőt ad. Igaz néha nem könnyű. Egyszer véradást szerveztem, s amikor nemigen akadt vállalkozó, azt mondták, hogy csak akkor jönnek, ha én is megyek. Én is nyújtottam a karomat. Úgy érzem szeretnek és ez újra meg újra meghozza a kedvemet. Bár biztos van haragosom is! Szeretem a nyílt, őszinte beszédet. Olykor elég keményen megmondom a magamét. Jó kis'kollektíva dolgozik a vállalatunknál, a végtére is én a törzsgárdához tartozom. Bogdánné a városi NEB ipari szakbizottságának tagja. Nemrégiben nagy fába vágták a fejszéjüket: az üzemi demokrácia helyzetét vizsgálta csoportjuk a Mát- raalji Szér’- »nyáknál. Nem volt könnyű dolguk. Tesztlapokat töltettek ki. Vitatkoztak. beszélgettek, a tapasztalatokról jegyzőkönyv készült. A vizsgálat során Bogdánné úgy érezte, nem ményén könyvkiadásunk mintegy kétezer kötettel szerepel: az utóbbi három év legjelentősebb magyar- és idegennyelvű kiadványait mutatja be. A vásár jelmondata változatlan: „A könyv a béke és a haladás szolgálatában”, elég tájékozottak a munkások. — Mit mondhatnék még magamról? A szabad időmben tanulok, olvasok, a munka mellett tervező-elemző szakdiplomát is szereztem, Szeretem az irodalmat, ha van időm. a fiamat ok- tatgatom. Otthon egy egész kis állatkertünk is van. Nagyon' szeretik a gyerekek: tengeri malac, díszhalak, papagáj. A hét végeken összeszedem a ház lurkóit és kirándulni megyünk. — Néha úgy érzem, szétaprózom magam. Azt hiszem meg kellene szereznem a szervezési szakdiplomát is — mondja nevetve. Pedig komolyan gondolja. s célja, hogy elősegítse a nemzetközi kulturális együttműködést. A 400 négyzetméternyi ki. állítási területen a 18 hivatásos magyar könyvkiadó termékein kívül mintegy százféle folyóirat, 300 poszter és 200 kotta is. képviseli a magyar kiadványokat Mérlegen a korrekciós osztályok munkája Megyei NEB-ülés Egerben Csütörtökön délután Egerben ülést, tartott — Csepelyi Károly elnökletével — a megyei népi ellenőrzési bizottság. A résztvevők megvitatták azt a beszámolót, amely az általános iskolai korrekciós osztályok, illetve csoportok szervezésének tapasztalatait összegezte. Ezzel összevetették a NEB által elrendelt ellenőrző vizsgálati jelentés megállapításait. Ezután az 1981. évre tervezett oktatási és művelődési beruházások alakulásáról tárgyaltak. A részletes ismertetésre egyik következő lapszámunkban visszatérünk. Gyermeknap a Berva- völgyben Már hagyományos az, hogy az Egri Csillagok Mezőgazdasági Termelőszövetkezet párt- és gazdasági vezetése az egri Berva-völgy- ben (Les-réten) szervezi meg minden évben a gyermeknapi ünnepséget. Az idén augusztus 30-án várják ide nemcsak a kicsiket, hanem szüleiket is. Mintegy hétszáz vendégre számítanak. A közös gazdaság gondoskodik a ki- és a hazaszállításról. A program színesnek, változatosnak ígérkezik. A tíz órai megnyitó után kezdődnek a játékok, a vetélkedők, a szavaló-, a tánc-, a rajzversenyek . A fiatalokkal — korosztályonként — óvónők, tanárnők foglalkoznak majd, hozzájárulva ahhoz, hogy senki se unatkozzék. Tereny Andrea Moszkvában M agyar könyvek a kiállításon A kenyér Alkotmányunk ünnepén ünnepeltük, köszöntöttük az új kenyeret. Egy franciának egyszer elifiondták, hogy augusztus 20. nálunk az új kenyér ünnepe is. Csodálkozott. — Miért nincs ünnepe akkor a húsnak, a vajnak? De mit tudja az a francia, hogy a mi szótárunkban — a magyar szóértelmezés szerint — a kenyérnek más a jelentősége, tartalma. Nálunk a „kenyér” többet jelent a kovász- szál kelt és lisztből sült tápláléknál. Nézzük csak! — Egyél kisfiam! Ezt a kenyeret édesanyád sütötte. Gyermekkoromban, ha a földre ejtettem a kenyeret^ anyám szólt: — A kenyeret becsüld meg fiam! A magyar nép kenyérfogyasztásban most a világranglistái élén áll. A mi történelmünket, jó és rossz sorsunkat végigkísérte a kenyér. Mi sokfajta kenyeret ismerünk. Van lapos kenyér, dombos kenyér, kemencében sült házi; kenyér, keserű börtönkenyér, komisz katonakenyér, madár-* látta kenyér. És ha valakinek rosszul ment a sora, azt mond-ij tűk: keserű kenyeret eszik! Amikor valaki a múltban el-*; veszítette az állását, vagy éppen nem kapott munkát, így;! beszéltek róla: „kenyér nélkül maradt.” jj És bizony kerültek idők, amikor ebben az országban há-J^ rommilliónak nem volt elég kenyere. Volt, hogy egy országi nem tudott jóllakni kenyérből. Jegyre kaptuk! Természetesen másütt is esznek kenyeret. Világjáró népfc lettünk, ismerjük az ízlést. Sokat lehet hallani az egészségi ges bécsi rozskenyérről, a mákkal beszórt kenyérről, vagy? a méteres francia rúdkenyérről. Nekünk, magyaroknak a kenyér nélkülözhetetlen eledel lünk. Választék itthon is bőségesen kerül: Van egyszerű és minőségi kenyér. Barna rozskenyér, teJf hér zsemlekenyér. Egy, másfél kilós. Van szövetkezeti édí „maszek” kenyér. És hogy el ne felejtsem, természetesen^ van jó és rossz kenyér. i — Hozz fiam, kenyeret! " 1 — Milyet? Kilósat? — Kilósat, de ropogósát? J* Az idősebbek mindenhez kenyeret esznek. Emlékszem*, apám kenyérrel ette a levest, és úgyszólván a dinnyét és süí szilvát is. Éles bicskával csodálatosan szép katonákat vá-jt gott. Nagy kenyér, pici szalonna! Soha a történelem folyamán nem termett annyi búzánkj, és nem sült annyi kenyerünk, mint éppen az utóbbi évek-»' ben. A magyar kenyér hírét és ízét már megismerte a vi-f lág. Ezekről is szó került az új kenyér ünnepén. Törődjünk vele, hogy gyermekeink, unokáink megtanuld ják becsülni és tisztelni a kenyeret: És azokat is, akilá azért dolgoznak, hogy meglegyen a mindennapi kényé* rünk... Szalay István Váratlan vendég Hatvanban Peregnek a szavak, a szépen formált mondatok, amelyek méltatják a most Hatvanban kiállító Kiuchi Aya japán iparművésznő munkásságát. Szemem közben futkos a vitrineket, falakat megtöltő, színekben pompázó textilmunkákon, az ősi aino motívumok mai holmikra átvitt elemein, papucstól a kimonóig, pénztárcától a férfi nyakkendőig. Aztán hirtelen ismerős arc tűnik fel a tárlatnyitásra összegyűltek soraiban. Csak tudnám hova tenni. Miskolc, Eger, Szolnok, Vásárhely? Festő, szobrász, színész. muzsikus, vagy egyszerűen halandó kóborlásaimból? Aztán vége az ünnepi aktusnak; a teremben szerte szélednek a vendégek, ki-ki ott ragad lé. ahol valamely műtárgy a legjobban megfogja. A középtermetű, fino. man őszülő halántékú férfit egy falikárpit előtt fedezem fel, fiatal és csinos leányzó társaságában. Közelükbe sodródom, s változatlanul töprengek, próbálván az arcot egy névvel behelyettesíteni. Francia szöveg üti meg a fülemet. És most már végképpen lemondok a találgatásról. Ezek külföldről vetődtek ide. Végül, mint annyiszor, a véletlen segít ki. Azaz festő barátom, Bakallár József, aki nem csak tudja az ismerős ismeretlen nevét, hanem pillanatok alatt össze is hoz vele. Mármint Kamuti Jenővel, a pár éve még világelső és oh'mpiai érmekkel dekorált tőrbajnokkal. A sebésznek épp úgy talpig QiMMkm 1981 augusztus 28., péntek emberrel. Francia szakdolgozatok fordítójával. És — ő maga mondja! — a művészet szerelmesével. A leányzó? Akivel oly elmé- lyülten beszélt az imént Kiuchi Aya munkái előtt? Frank honból érkezett, ugyancsak műbarát, egy francia lap kulturális rovatának munkatársa. Ütjük pediglen egy kis újságcikk nyomán vezetett Hatvanban. A Népszabadság híroldalán fedezték fel, hógy ma itt mi történik. A Dácia azután szelte a kilométereket, és, miként együtt tanúsítják, nem érdemtelenül. Az aino szőttesekkel vetekszik az ugyancsak kiállított Plohn-hagyaték — a század- fordulón masinájával egész Vásárhelyt és határát bebarangoló fényképész mester munkáinak sora. Hiteles üzenet a múltból, az elsüly- lyedt világból, egy tűnt életmód levegőjéből. A bajnok, a sebész, a gyakorló apa, a leányzónak Hatvány Lajosról kiselőadást tartó váratlan vendég, a műbarát később e kapcsolat szálait is elénk bogozza. Egyetemistaként egy Szüle Péter-festmény ütötte meg a szívét, hogy későbbi feleségével rögvest meg is vegye. Aztán benézett néhány képcsarnokba. elballagott művészettörténeti előadásokra, midőn pedig már tehette: képeket vett. Nem tartja magát műgyűjtőnek. Inkább kiállításjáró. Persze, ha futja idejéből. Hiszen a Magyar Vívószövetség sem nélkülözheti. Hogy eljön-e még egyszer Hatvanba? Címet ad, s meghívót kér. Majd kérdez. , Ez a sok ember mind protokoll?” Az a legkevesebb Kiállításjárók. Akik őszintén szomjazzák a szépet...? (moldvay) 28. — Felség, dón Rumata fiatal, s. járatlan a politikában. Nem éri fel ésszel, micsoda aljasságra képes az irukanj herceg felséged iránt táplált veszett dühében. Mi ketten azonban tudjuk, ugyebár, uralkodóm ? És ezért szükségesnek tartottam, hogy előzetesen kisebb vizsgálatot végezzek. Nem siettem volna, de ha ön, felség, annyira ragaszkodik hozzá, akkor Budah doktor még ma ebéd után ön elébe áll, felség, hogy megkezdje a kúrát. — ön nem is ostoba, dón Reba — jelentette ki a király. — A vizsgálat okos dblog, sohasem árt- Az átkozott irukani... — Feljaj- dult, megint a térdéhez kapott. — Átkozott láb! Szóval hát ebéd után? Várni fogjuk, várni fogjuk. És a király a megdöbbent Rumata mellett lassan a trónterembe ment. Don Reba rómosolygott Rumatára, s ezt kérdezte: — Ma éjjel, ügy rémlik, ön teljesít szolgálatot a herceg ágyasházában. Nem tévedek ? Rumata szótlanul megha- holt. Rumata céltalanul ballagott a palota korhadásbűzt árasztó, sötét végtelen folyosóin és átjáróin, szőnyeggel díszített, fényűző szobák, szűk, rácsos ablakú, porlepte dolgozószobák, ócska bútorral telezsúfolt raktárak mellett. Itt emberrel alig találkozott. A palota hátsó szárnyában, ahol a királyi lykos ztályökat észrevétlenül váltották fel a koronavédelmi minisztérium irodái, könnyen el lehetett tévedni. Egy mély fali fülkéből rohamosztagos őrszem lépett elő, támadásra készen tartott fejszével. — Tilos — jelentette ki komoran. — Eressz, te marha! — mondta hanyagul Rumata, és félretolta. Hallotta, amint a roham- asztagos tétován topog mögötte, s hirtelen azon a gondolaton kapta magát, hogy a sértő szavak és a megvető kézmozdulatok már reflex- szérűek nála, ő már nem játssza az előkelő ripőköt, hanem hovatovább azzá is vált Elképzelte magát ilyen, nek a Földön, és undor, szégyen fogta el Mj történt velem? Hová lett a gyermekkorom óta belém nevelt tisztelet és bizalom a hozzám hasonlók, az embernek nevezett nagyszerű lény iránt? Rajtam már semmi sem segít, gondolta rémülten. Hiszen én már igazán gyűlölöm és megvetem őket... Háta mögött sietős csizmakopogás hallatszott a folyosón. Rumata megfordult, és két kezét keresztben a kardok markolatára tette Don Ripat szaladt hozzá pengéjét oldalához szorítva. — Don Rumata !... Don Rumata! — kiáltotta már messziről. Rumata elengedte a kardjait. Don Ripat odaszaladt hozzá, körülnézett és a fülébe súgta: — Már egy álló órája keresem. Görbe Mérleg a palotában van! A lila termekben beszélget dón Rebával. Rumata egy pillanatra összehúzta a szemét. Azután óvatosan félrehúzódott, és udvarias csodálkozással kér. dezte: — A híres rablóra gondol? De hiszen őt kivégezték, ha egyáltalán létezett. A hadnagy megnyalta a száraz ajkát: — Létezik. A palotában van. .. Ügy gondoltam, érdekelni fogja önt. — Kedves dón Ripat — felelte nyomatékosan Rumata —, engem a kósza hírek nem érdekelnek, ön nyilván félreért... Mi közöm nekem dón Reba szennyes kapcsolataihoz, akit egyébként sokkal jobban tisztelek, semhogy ítélkezzem fölötte? ... Meg aztán, megbocsásson, sietek... Egy hölgy vár. Don Ripat újra megnyalta az ajkát, ügyetlenül meghajolt, és eloldalgott. Ruma- tának hirtelen jó gondolata támadt. — Mondja, barátom — szólt utána - nyájasan — Hogy tetszett önnek az a kis csel, amelyet ma reggel űztünk dón Rebával? — Nagyon elégedettek vagyunk — válaszolta. — Ugyebár igen kedves volt? — Nagyszerű volt! A szürke tisztikar nagyon örül, hogy ön végre nyíltan a pártunkra állt. Olyan okos ember, mint ön, dón Rumata, és bárókkal, nemes korcsokkal cimborái... — Drága Ripat barátom! — mondta dölyfösen Rumata. — Ön elfelejti hogy (az én származásom magasából még a- király és ön között sem látni semmiféle különb-» séget.. Viszontlátásra. öles léptekkel haladt ® folyosókon, magabiztosan» befordult a keres ztátj árók-» ba, szótlanul félretolta as őrszemeket. Nemigen tudta, mit fog tenni, de azzal tisztában volt, hogy ez csodá lajtos, ritka szerencse. Nem-» hiába ígért dón Reba az éli? Mérlegért tizennégyszer annyit, mint a halott Mér* légért. A lila ajtófüggönyök mö-J gül két szürke hadnagy lé-» pett elébe kivont pengéveli — Jó napot, barátaim —» mondta dón Rumata, és megállt közöttük. — A mi* niszter benn van? — A miniszter el van fog-» lalva, dón Rumata — felel* te az egyik hadnagy. — Megvárom — mondtat Rumata, és a függöny alá» ment. Itt áthatolhatatlan sötét-» ség volt. Rumata tapogatóz* va átbotorkált a karosszékek, az asztalok között. Néhányszor tisztán hallotta va_ lakinek a szuszogását a füle mellett, és tömény fokhagyma- és sörszag csapta meg- Azután bágyadt fénycsíkot pillantott meg, Mérleg ismerős, orrhangú tenorja ütötte meg a fülét. Megállt. A két pók találkozott Don Reba merev tartásban ült, könyökét az asztalra tette, ujjait összekulcsolta. Jobbra tőle, egy iratcsomón, nehéz dobókés feküdt. A miniszter arcán kellemes, bár kissé dermedt mosoly ült. A tiszteletre méltó Mérleg a pam- lagon ült, háttal Rumata-» nak. — A dörzsöltek olajra léptek — mondta. — Ez már a huszadik nagyokos. Nem könnyű kukoricázni a tarkákkal. Meg a nagyokosok rendszerint megkavarj ák. Erre már jócskán ráfáztunk.' — Rázós ügy — jegyezte meg elgondolkozva dón Reba. Mérleg vállat vont. (Folytatjuk} >
