Népújság, 1981. augusztus (32. évfolyam, 179-203. szám)

1981-08-19 / 194. szám

Kiváló művészeket, oktatókat, közművelődési . szakembereket tüntettek ki Csombok József átveszi a díjat a megyei tanács elnökétől (Fotó: Szántó György) '— A szocializmus felépí­tésének nemcsak munkás­kezekre, hanem a munká­sok eszére, gondolatára, kez­deményezésére is szükség van ... A pedagógusok, a közművelődésben dolgozók, a tudósok, a művészek cselek­vő közreműködése nélkül nem érhetjük el céljain­kat. Munkájuk fontosságát a szocialista közösség el­ismeri. Ezt fejezi ki az a tény is, hogy Alkotmányunk ünnepén — hagyományaink szellemében — önöket, mint a kulturális terület legaktí­vabb, az elmúlt időszakban legeredményesebben dolgo. zókat köszöntjük megyénk­ben is.” — Többek közt e szavakkal nyitotta meg Bú­zás Lajos, a megyei tanács művelődésügyi osztályának vezetője azt a bensőséges ünnepséget, amelyen augusz­tus 20-a alkalmából kiváló művészeket, oktatókat, köz­' művelődési szakembereket tüntettek ki. I A Heves megyei tanács dísztermében ez alkalommal többek közt megjelent Mar­1 kavics Ferenc, a megyei ta­nács elnöke, Kiss Sándor, a megyei pártbizottság osz­tályvezetője, dr. Pápay Gyu­la, a megyei tanács végre­hajtó bizottságának titkára, Szabó István, a megyei ta­nács pártbizottságának tit­kára, Bukta Tibor, a Köz- alkalmazottak Szakszerve­zetének megyei titkára és Jeney János, a Hazafias Népfront megyei bizottságá­nak titkárhelyettese. A köszöntő szavak után dr. Kovács Pálné, a műve­lődésügyi osztály helyettes vezetője bejelentette, hogy Farkas Piroska, a megyei ta­nács művelődésügyi osztá­lyának főelőadója Szocialis­ta Kultúráért kitüntetésben részesült, amelyet , a SZOT központi ünnepségén vesz át, majd fölkérte Markovics Ferencet, hogy a megyei ta­nács által adományozott dí­jakat adja át Heves megye Tanácsának közoktatási díját kapta: a hevesi 2. számú Körzeti Ál­talános Iskola és Diákott­hon tantestülete, Molnár Lászlóné, a pedagógus-szak­Az asszony először nem értette, azután eltorzult az arca. — Hogy merészelsz? — suttogta, de Rumata már ki­ugrott a folyosóra és elsie­tett. Holnaptól fogva nem mosakszom, gondolta. Itt disznónak kell lenni, nem pedig istennek. — Kappan! — kiáltotta utána az asszony. — Némber! Karóba húzatlak!... Rumata kitárt egy abla­kot és leugrott a kertbe. Mohón nyelte a hideg leve­gőt. „Nem veszi be a nyom­rom!" — „A Kísérletnek semmi köze a te érzéseidhez. Ha nem tudod — ne vállald.” — „Nem vagyok állat” — „Ha a Kísérlet úgy követeli, állattá kell válni.” Éjfélre járt, amikor haza­ért. Le sem vetkőzött, csak lebodta a kardkötőjét, lehe- veredett a szalonban a dí­ványra. és máris mély álom­ba merült. Unó felháborodott kiálto­zására és egy kedélyes basz- szus ordítására ébredt. — Gyerünk, gyerünk, te farkaskölyök, mert megcibá. lom a füledet!... 1981. augusztus 19., szerda szervezet Heves, megyei bi­zottságának titkára és Cson­tos Béla szakfelügyelő. Heves megye Tanácsa közművelődési díját a fü­zesabonyi áfész Tinódi Ka­marakórusának, az Egri Ál­lami Zeneiskola tantestüle­tének, Csombok Józsefnek, a viszneki művelődési ház igazgatójának adományozta. Heves megye Tanácsa mű­vészeti díjában részesült: id. KAtai Mihály festőmű­vész; Kishonthy Jenő fes­tőművész, valamint Valló Péter rendező, az Agria Já­tékszín művészeti vezetője. Heves megye Tanácsa ki­emelkedő munkájuk és tár­sadalmi tevékenységük elis­meréseként A Megye Műve­lődésügyéért kitüntetést ado­mányozta: Dobó Zoltán és Juhász Gábor szakfelügye­lőknek, Toronyi Endre igaz­gatóhelyettesnek, Szakonyi Istvánná könyvtárosnak, Vincze Zoltfin tanárnak, dr. Göcző Gézánénak, Eger Vá­ros Tanácsa művelődésügyi osztálya vezetőjének és a pétervásári áfész Fedémesi Asszonykórusának. Az Alkotmány ünnepe al­kalmából kiemelkedő mun­kájuk elismeréseként a mű­velődésügyi miniszter Szo­cialista Kultúráért kitünte­tésben részesítette: Bartik Károlyt, a TIT Heves me­gyei Szervezetének főmun­katársát; Bdti Ferencnét, a rózsaszentmártoni művelő­dési ház igazgatóját, Boári Sándort Adács község ta­nácselnökét, dr. Bodó Sán­dort, a Heves megyei Mú­zeumi Szervezet igazgatóját, Czakó Lászlónét, a Tama- zsadányi Általános Iskola igazgatóját, Csáti Jónást a komlói tsz elnökét, Csík Fe­rencnét, a Tamaleleszi Álta­lános Iskola tanárát, a Fedé­mesi Asszonykórus vezetőjét, Hernádi Ferencet, az egri Dobó István Gimnázium ta­nárát, Kalóz Andrást, a be­senyőtelki komplex intéz­mény igazgatóhelyettesét, Korsós Lászlónét, a megyei kórház könyvtárvezetőiét, Maczkó Lászlót, a kiskörei néptánccsoport vezetőjét, Marsi Tibornét, a gyöngyösi 1. számú Általános Iskola — De hiszen az úr alszik, ha mondom!... Az ajtó kitárult s beron­tott a szalonba az óriási, pi­ros arcú, fehér fogú, előre­meredő bajszú Pampa dón Bau báró félrecsapott bár­sonysapkában és pompás málnapiros köpenyben. Nyo­mában Unó, aki a báró jobb nadrágszárába kapaszkodott. — Báró! — kiáltott fel Rumata. — Hogy került a városba, kedves barátom? Unó, hagyd békén a bárót! — Olyan ez a kölyök, mint a bulldog — dörögte a báró, s ölelésre tárta a karját. — Mennyit kér érte? Különben ernpl majd később... Megölelték egymást. A bá­róból lóverejték és különfé­le borok keverékének szaga áradt. — Látom, ön is tökélete­sen józan, kedves barátom — mondta keserűen — Kü­lönben, ön mindig józan. Szerencse fia! — Üljön le, barátom — mondta Rumata. — Unó! Hozz nekünk esztorit, de jó sokat! — Egy cseppet se! — Egy csepp esztorit se? Unó, esztori nem kell, iru- kanit hozz! — Egyáltalán nem kell bor! — 'mondta szomorúan a báró. — Nem iszom. Rumata l^ült. — Mi történt? — kérdezte riadtan. —- Beteg? tagozatvezetőjét, Molnár Ist- vánnét, Atkár község könyv­tárosát, Morvái Andrást, a feldebrői komplex intézmény igazgatóját, Nagyné Józsa Hildát, a káli művelődési ház gyermekklubvezetőjét, Rimár Sándort, a lőrinci moziüzem vezetőjét, Rott Imrénét, a gyöngyössolymo- si komplex intézmény könyv­tárosát, Surányi Lászlónét, a hevesi 2. számú Körzeti Ál­talános Iskola és Diákotthon tanárát, Szvák Katalint, a Heves megyei Mozi üzemi Vállalat előadóját, Toldy Jánosnét, a besenyótelki komplex intézmény könyv­tárosát, Zay Ignácot, a tar- naleleszi művelődési ház igazgatóját, Zsigmond Edö- mérnét, a gyöngyösi 4. szá­mú Általános Iskola tanárát, valamint a Kömlöi Férfikó­rust. Kiváló munkáért kitünte­tésben részesült Besenyei József, a hevesi járási mű­velődési központ gépkocsi- vezetője, Berényi Tiborné, a Heves megyei Mozi üzemi Vállalat jegyellenőrje, Bor­sos Istvánná, Zagyvaszántó könyvtárosa, Dorkó Jenöné bekölcei könyvtáros, Eles Imréné, a Komlói Általános — Egészséges vagyok, mint a makk. De ezek az átkozott családi jelenetek... Egyszó­val, összevesztem a báróné- vaL, és most itt vagyok. — összeveszett a báróné­val?! Ugyan, báró, micsoda * furcsa tréfa! — Képzelje. Magam is szinte ködben élek. Százhúsz mérföldet nyargaltam! — Barátom — szólt Ru­mata —, azonnal lóra szél­iünk, és Bauba vágtatunk. — De a lovam még nem pihent! Meg aztán meg aka­rom büntetni! — Kit? — A bárónét. hogy az ör­dög vinné! Elvégre férfi va­gyok, vagy nem?! Neki nem tetszik a részeg Pampa, ak­kor hadd lássa, milyen jó­zanul! Inkább vízen roha­dok el Itt, mintsem vissza­térjek a várba.'.. — Szóljon neki, hogy ne csavargassa a fülemet... — mondta Unó mogorván. — Gye-rünk, farkaskö­lyök! — dörmögte a báró. — És hozz sört! Megizzadtam, pótolnom kell a folyadék­veszteséget. A báró másfél óráig pó- tolgatta a folyadékvesztesé­get, és kissé eílankadt. Köz­ben elmesélte Rumatónak a kellemetlenséget. Többször is elátkozta „a korhely szom­szédokat, akik odaszoktak a várkastélyba. Beállítanak reggel, állítólag vadászatra, aztán... máris mind részeg, és a bútort vagdalják. Szét­szélednek a várban, mindent bemocskolnak, sértegetik a személyzetet. Azután haza­mennek, én meg az eszmé­letlenségig részegen ott ma­radok kettesben a báróné­val. ..” Elbeszélése végén a báró egészen elbúsult, sőt, már- már esztori bort kért, de ész­be kapott, és így szólt: — Rumata, barátom, mén. jünk el innen! Önnek túlsá­gosan gazdag a pincéje!... Ruccanjunk ki! Akár a .. Szürke Öröm”-be.. ; Iskola tanítója, Juhász Gyu- láné halmajurgai tanító. Ká­dár Imréné, a doimoszlói klubkönyvtár vezetője, Kiss Pálné mátraderecskei könyv­táros, Lakatos Gáborné, a siroki művelődési ház ta­karítónője, Mirkovszky Ber- nátné, a Megyei Könyvtár előadója, Nagy Jánosné, az erdőtelki művelődési ház gondnoka, Papp Rudolfné, az apci mozi vezetője, Pintér Dezső, a Heves megyei Mo- ziüzemi Vállalat csoportve­zetője, Szedmák Istvánná, a vámosgyörki filmszínház ve­títőgépésze és Szemán Bélá­nk, a Megyei Művelődési Központ csoportvezetője. Átadták a társadalmi munkás népművelő oklevele­ket és jutalmakat is. Kap­ták: Bozsik István, a gyön­gyösi ifiklub vezetője, Dán- cza János, a Heves megyei Múzeumi Szervezet munka­társa, dr. Szigeti Ferenc, Adács község vb-titkára, Török Mária, a GYÖNGY- SZÖV Áfész munkatársa, Zakar Zoltánná, a Hazafias Népfront munkatársa, vala­mint az egri Gárdonyi Gé­za Színház műszaki kollektí­vája. — Hm... De mit csiná­lunk a ..Szürke Öröm”-ben? A báró egy ideig hallga­tott, elkeseredetten rángatta a bajuszát. — Hogyhogy mit? — mondta végül. — Furcsa... Egyszerűen üldögélünk, be. szélgetünk... — A „Szürke Öröm”-ben? — kérdezte kétkedve Ruma­ta. — Igen. Megértem önt — felelte a báró. — Ez ször­nyű. .. Mégis menjünk el. Itt állandóan esztorit sze­retnék kérni!... — A lovamat — szólt Ru­mata, és átment a dolgozó- szobába, hogy magához ve­gye az adókészüléket. Néhány perc múlva egy­más mellett lovagoltak a ko­romsötét utcán. A báró kis­sé felélénkült, és harsányan mesélt a tegnapelőtti agyon­hajszolt vadkanról, az ifjú báró csodálatos tulajdonsá­gairól. Eközben nem feled­kezett. meg a szórakozásról: hébe-korba farkasüvöltést hallatott, és lovaglóostorá­val esapdosta a bezárt* spa- lettákat. Amikor a „Szürke Öröm”. höz értek, a báró megállítot­ta a lovát, elgondolkozott. Rumata várt. A csapszék piszkos ablakai fényesen ra­gyogtak, az állófánál dobog­tak a lovak, az ablakok alat­ti pádon ülő kimázolt leány­zók lustán szitkozódtak. A báró szomorúan megje­gyezte: __ — Egyedül vagyok... El­gondolni is szörnyű, előttem az éiszaka. és egyedül va­gyok !... És ő is egyedül van ott... — Ne búsuljon, barátom. Hiszen vele van az ifjú bá­ró, önnel pedig én. — Ez egészen más. ön nem ért semmit, barátom. Túlságosan fiatal és köny- nvelmű... Bizonyára még öröme is telik benne, ha ezeket a szajhákat nézi... (Folytatjuk) EGY-EGY KÖNYV, képző- művészeti alkotás, művésze­ti irány felidézésének, meg­közelítésének s rádió segít­ségével történő formái a Társalgó és Zoltán Péter sorozata, az örömök kertjében. Előbbi az irodalmi emlékek, utóbbi a képzőművészeti alkotások elemzésére ad jó példákat A Társalgó legutóbbi műsora balatoni emlékekről, Zákonyi Ferenc balatonfüre­di felfedezéseiről és Eötvös Károly művéből (Utazás a Balaton körül) adott ízelítőt. Mégis közelebb állt a mai olvasóhoz Nemeskürty Ist­ván és Dömötör Tekla köny­ve, amelyek a könyvhét után igen hamar hiánycikkekké váltak. A „Parázs a hamu alatt’, történelmünk egy keserves korszakának, a szabadságharc bukását követő évtizednek a képe és én is úgy voltam vele, bármennyire is sokat tanultunk erről az 1860-ig terjedő időszakról, elolvasása után másként látom Arany János, Vajda János és Ma­dách Imre műveit. A pasz- szív rezisztencia korának ta­nultuk, pedig nagyon is ak­tív korszaka az 1849-et kö­vető évtizednek. Itthon és külföldön ellenállócsoportok léptek elő a homályból, szer­vezkedtek, várták a pillana­tot, amikor ismét fellángol­hat a szabadságharc tüze. Soha annyira nem volt egy­séges a nemzet, mint akkor. Az udvar németesítő törekvé­seivel szemben egységbe fog­ta a nyelv, a magyar nyelv szeretete és ápolása. Mintha a század elejének, Kazinczy nyelvújító mozgalmának hi­te lobbant volna ismét láng­ra, hiszen Martinovicsék bu­kása után ez volt független­ségi törekvéseink egyetlen járható útja. „Amikor az 1850-es években az önkény- uralom ésszerűnek tűnő szá­mítás alapján azt remélte, hogy a számára kényelmet­len magyar nyelvet, s vele a magyarul gondolkodást (ami a lázadó gondolkodás­sal volt egyértelmű) meg­szüntetheti, akkor a magyar nyelvet beszélő országlakos­ság természetszerűleg egy­szerre küzdött a nyelvért és ezzel: önálló gondolkodásá­ért éppúgy, mint nemzeti függetlenségéért. Így kapott akkor a magyar irodalom történelmi és politikai szere­pet és jelentőséget,... így lett harci eszköz a naptárak­tól az árjegyzékekig, az imádságtól a káromkodásig.” A jelszó Kossuth és 1848. Egy névtelen szatócs kiáll boltja ajtajába és elhúzatja a Klapka-indulót, fiatalok divatja a magyar öltözet, Arany János balladái nem­zeti hitvallás, Az ember tra­Huszon há rom -h u szón négy esztendeje annak, hogy ifjú egyetemistaként először hall­gattam. Már akkor a nép- költészet remekeit tolmácsol­ta, a csak kevesek által el­érhető magas szinten. Legutóbb az egri Dobos presszóban lépett közönség elé, s azt bizonyította, hogy az elsuhant majd negyed­század nem formálta át művészi elképzeléseit: hű maradt az általa egykor megszeretett irodalmi és emberi értékekben egyaránt bővelkedő műfajhoz. Tiszte­let ennek a kitartásnak, en­nek a bátor vállalkozásnak, hiszen közben felnőtt egy nemzedék, amelynek tagjai aligha rajonganak távoli elődeink örökségéért. ö viszont a küldetésben hívők lelkesedésével villan­totta fel ezt. a felbeesülhe- teten értékű szellemi kin­cset. Épp ezért kár, hogy épp a fiatalok, a majdani stafétuváltók hiányoztak, akik tovább vihették volna, akik ápolhatnák, óvhatnák ezt a rangos hagyatékot. gédiája üzenet a Világos utá- ni nemzethez. Szemléletessé tette a könyvet „Egy biro­dalmi tartomány hétköznap­jai” című fejezet bemutatá­sa, mert az életet, a gyarapo­dást idézte. Vasutak épültek! és ez tízezreknek adott ke­nyeret, naponta indultak ha-! jók Bécsbe és Pestre, mal­mokat, gyárakat építettek,’ Ahová néz az ember, az épí­tést és a munkát látja. A központosított birodalom lát­ványosan segítette rebellis lakóit. A RÖVID BESZ&LGETC9 érintette Nemeskürty alkotó­módszerét, az azonosulásnak) azt a formáját, amikor a tör­ténetíró egynek érzi magát)' a korral, nem ránéz, hanem együtt él a kor emberévell maga is részese az esemé­nyeknek, mintha kortárs írók üzenne az utókornak. Más eszközökkel, a szerep-*» lók, a festő, az anya, a ba-« rát, a modell alakjának meg-*' formálásával hozta közel hallgatóhoz Zoltán Péter egy1 emlékezetes kép, „Reggeli te? szabadban” és művészeti irány, az impresszionizmus» megszületésének körülménye-* it. Amikor Manet bemutattak, képét, gúny, szidalmazás, bot-i rány kísérte: „Eduard Ma-*« net az elegáns világfi, a mű-«* vészvilág felforgatója, a szí-tt. nek kalóza, az impresszióidé rablólovagja” — harsogták!.,.. A császár obszcénnak ne-*- vezte és pálcájával ráütött sk meztelen hölgy ülepére. Pe­dig a kép Rafaelt, Giorgio- nét és Tiziant is idézte, a* ember és a természet közel­ségét. „Ülj le a szőnyegre! Mindkét lábad húzd fel! Ké­nyelmesen. Jobb kezeddel fogd meg az állad! Könyökö­det lazán támaszd a térded­re!” — mondta még a mű­teremben Victorine-nak. Mellette két felöltözött úr, a háttérben egy lány most lép ki a patakból, előtérben a szétömlő ruhákon félredőlt kosárban kihulló gyümölcsök, a reggeli maradékai. A té­ma semmi, de színei és fé­nyei, a látvány vérlázító, új fejezetet nyitott a piktúra történetében. AZ IRODALMI és művé­szettörténeti ismeretterjesz­tésnek ezek a formái köze­lebb hozzák a hallgatóhoz az alkotást, mint a legtökélete­sebb adaptációk. Igaz, itt is csak jelenetek, kiragadott részek bemutatására van le­hetőség, de a viták, kudar­cok és sikerek, ahogyan a mű megszületik, többet mon­danak a korról, egy-egy nagyszerű mű megszületésé­ről és társadalmi összefüggé­seiről, mint a sima felületű bemutatók. Ebergényi Tibor Élvezhették volna a csán­gó, a székely népballadák eredeti varázsát, a hajdan volt népi imádságok messzi ázsiai sztyeppék hangulatát idéző pogány motívumait, a ráolvasások rafináltan meg­komponált szövegét, a de­rűs rigmusok féktelen paj- zánságát, a bélyókat nem ismerő életszeretet, a sira­tok megrázó erejét. Mindezeket egy olyan művésznő szólaltatta meg, aki otthonosan mozog ezen a csodaszerűen különös, ösz­tönösen igaz világban. Nincs az a versenytárs, aki e té­ren bírókra kelhetne vele: hangja ezerszínű, minden árnyalat kifejezésére alkal­mas. Idegen tóle a rutinadta hatásvadászat, kerül min­den teátrális, tapsot keltő fordulatot. Az átélés zsilip­jén áramlik valamennyi le­bilincselő. megbabonázóan szép gondolat. Igényes eleink hites és tanulságos vallomá­sa egykori tegnapjainkról a mának és a holnapnak. (pécsi) PRESSZÓPÓDIUM Jancsó Adrianne előadóestje ■K.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents