Népújság, 1981. július (32. évfolyam, 152-178. szám)

1981-07-07 / 157. szám

I számok tükc&ans » a megyei labdarúgó-bajnokság A Fordulóról fordulóra cí­mű heti értékeléssorozatunk záróakkordjaként elkészítet­tük az 1980 81-es évi megyei labdarúgó-bajnokság mérle­gét. Mielőtt szokásos statisz- tikai adataink ismertetésére sor kerülne, röviden értékel­jük a csapatok teljesitmé- nyk. a táblázaton elfoglalt sorrend alapján. AZ ELSŐ ÖT UGYANAZ.. 1 Az élmezőnyhöz tartozik az első öt ^ helyen végzett csapat. Érdekességként em­lítjük meg, hogy a feljutást jelenti) vonalat akár a múlt évi bajnokság végén meg le­hetett volna húzni, mert most is ugyanazok a csapa­tok végeztek az első öt kö­zött. csak most más sorrend, ben. A középmezőny első fe­le a hatodiktól a kilencedik helyezettig tart. Ezek a csa­patok igyekeztek a feljutók után a legjobban a jó ered­mények eleresére. A H. Gás­pár SE-től a 14. helyen vég­zett Kcmpoltig a közepesnél gyengébb teljesítményt elért együttesek találhatók. A két utolsó: a Mátraderecske és a Besenyőtelek pontszómban leszakadt a mezőnytől. Hatvani KVSC (múlt év­be* második helyezés 48 ponttal — n most befejező­dött bajnokságban első hely, 51 ponttal). A Zagyva-men­tiek sikere megérdemelt, mert a Bélapátfalva társa­ságában a legtöbb gólt lőt­ték, és a mezőnyben egyedül a legkevesebbet, kapták. A Gál Béla edző által irányí­tott csapat remekül kezdett, tíz fordulón át veretlen ma­radt. A sikeres MNK-sze- replés fáradalmai ezután je­lentkeztek: vereség Füzes­abonyban. majd hazai pályán a Petófibónyátói, s újabb fiaskó Bélapátfalván. Több vereséget már nem szenved­tek Gömöri Ottóék. A baj­nokság hajrájára kitűnően sikerült a fot'gaidőzités. Az utolsó tíz mérkőzést impo­náló. 27—2-es gólkülönbség­gel nyerte a HKVSC. Bélapátfalvi Építők SK (3. 47—2. 49). A kék-fehérek a -bajnokság első felében sze­repeltek eredményesebben, őszi elsők lettek. A tavaszi nyitányon hazai pályán vá­ratlanul vereséget szenved­tek a Siroki Vasastól, s ez a végelszámoláskor sokba ke­rült ... A Bélkő alji gárda 18-szor állt a táblázat élén. Recski Ércbányász SK (1. 56—3. 48). Akorábbi bajnok, együttes is az őszi idényben szerepelt jobban. Ősszel és tavasszal 3—3 alkalommal álltak a táblázat élén. A pi_ ros-feketék az utolsó for­dulóban a horti fiaskó után adták át a második helyet az apátíalviaknak. Siroki Vasas SK (5. — 38 —4. 41.) A bajnokság kezde­te előtt, a negyedik hely megszerzését, tűzték ki cé­lul, ezt a múlt évinél jobb teljesítménnyel érte el a Fémművek gárdája. A fel­nőtt együttes kitűnő után­pótlással rendelkezik: a Za­gyi lstyán és Patvaros Já­nos edző által irányított if­júsági, illetve serdülőcsapat bajnokságot nyert. Petöfibányai Bányász SK (4. 43—5. 38). A nagy múltú csapatnak megint nem vál­tak valóra érmes reményei, bér az első számú célkitű­zést, a területi osztályba ju­tást teljesítette. Az. együttes váltakozó teljesítményt nyúj­tott. Például kikaptak ott­hon a Selyptől (1—2), maid szégyenteljes vereség (6—1) következett Horton, de arra büszkék lehetnek, hogy egye­dül ők nyertek a bajnok Hatvan otthonában. Érdekességként említjük meg, hogy a feljutó öt csa­pat egymás elleni mérkőzé­sei alapján a Recsk bizo- nyuM a legjobbnak: 1. Recsk 2. Hatvan 3. Petöfibánva 4. Bélapátfalva 5. Sírok 8 4 3 1 Tí>- 9 11 8 4 2 2 10- 4 10 8 3 2 3 10- 9 8 8 3 — 3 7- 9 8 8 1 3 4 8-12 3 Füzesabonyi SC (múlt év­ben járási bajnok és osztá- lyozógyöztes —6. 32). Az újoncgárda várakozáson fe­lül szerepelt, A feljutó csa­patokból hat pontot szerez­tek a piros-kékek, s elsőként győzték le a Hatvant. Az éves eredményen azonban sokat ront a súlyos, 11—1-es horti vereség. Apci Vasas SK (6. 29—7. 31). A Qualitál legénysége most két ponttal többet gyűjtött mint tavaly, s még­is lejjebb csúszott a táblá­zaton, ha az Egercsehi ellen hazai környezetben kiálltak volna a 23. fordulóban, ak­kor valószínű megmarad a hatodik hely. Egercsehi SK (15. 14 — 8. 29). A korábban magasabb osztályt is megjárt csehiek utódiai a múlt esztendőben hajszál híján majdnem kies­tek, most pedig jó középcsa­pattá léptek elő, s ebben je­lentős érdeme volt Juhász Attila edzőnek. Tarnamérai Szövetkezetek SK (7. 29 — 9. 27). A mérai- ak jól kezdtek, sokáig a fel­jutó helyeken tanyáztak, de a 25. forduló után már a 12. helyen várták a bajnokság hajráját. Honvéd Gáspár SE (12. 19 — 10. 24). Gyakori játékos­állomány-változás miatt Ecseri József edzőnek kevés idő jutott a csapatépítésre. A piros-fehérek így is becsü­lettel helytálltak, hisz jobb eredményt értek el, mint egy esztendővel korábban. Hevesi SE (13. 18 — 11. 23). Pontszámban és helye­zésben javult a nagyközség csapata, de szurkolóik — joggal — ennél többet vár­nak kedvenceiktől. Horti NVSK (járási baj­nok és osztályozó második helyezett —- 12. 20). A kép­zett. játékosokból álló újonc­gárda bravúrok mellett, gyakran gyengélkedett. A fegyelmi bizottság által le­vont három pont egy hellyel vetette vissza őket a táblá­zaton. Selypi Kinizsi SK (14. 17 — 13. 19). A jobb sorsra ér­demes cukorgyáriak teljesít­ményével ezúttal sem lehet­nek elégedettek szurkolóik. A javulás csak árnyalatnyi­nak mondható. Kompolti MEDOSZ SK (9. 28 — 14. 17). A Tarna-men- tiek újonc korukban sokkal jobb helyezést értek el. mint most. Az igazsághoz tartozik, hogy jobban „odafigyeltek” rájuk és sérülések is közre­játszottak az eredmények alakulásában. Mátraderecskei Építők SK (10. 27 — 15. 11). Nagyot zu. hatnak a derecskeiek is. s ráadásul még két büntető­pont is ..számáljukon” van. Végül csak azonos gólkü­lönbség mellett, több lőtt góllal sikerült megmenekül­ni az utolsó helytől. Besenyötelki TSZ SK (11. 19 — 16. 11). Az alsóháznak, így köztük a sereghajtó be­senyőtelkieknek is szerencsé­jük. hogy az 1980 81-es baj­noki évben nem volt kiesés. (Folytatjuk.) Szigetváry József Méref Gyöngyösön (?) — Fegyremeki ugye függőben mjr n m mm ■ m Ki jón, ki megy? Telefonbeszélgetések, uta­zások, személyes tárgyalások időszakát élik a labdarúgó- csapatok, -egyesületek veze­tői mostanság. Nincs messze ugyanis az az idő. amikor el kell kezdeni a felkészülést az augusztusban kezdődő új bajnoki idényre. A munká­ba pedig mind a Gyöngyösi SÉ, mind az Eger SE-nél új játékosokat is szeretnének bevonni, mielőbb. A klubok­nál érdeklődtünk, de mind­két helyen óvatosak voltak, így hát az értesüléseink is félhivatalosak. Gyöngyösön várhatóan tá­vozik a múlt évi kerettagok közül Ambntsz, Huszár és Szabó. Biztos, hogy ősztől GYSE-mezben játszik Fe- rencz. aki a Videotontól már a városba érkezett. Ismerős­ként fogadják a mátraalji szurkolók a csatár Tóth Fe­rencet is, neki a H. Papp SE és a H. Gáspár SE volt klubja — amig le nem sze­relt. Mint ismeretes, az NB I_es DMVSC szabadlistára tette a balszélső Néreyt. A csatárral alighanem meg­egyeznek a gyöngyösiek! Fischli után két NB I-es csa­pat is érdeklődik — eddig ismert volt a dolog — vi­szont a GYSE-vel a Csepel már tárgyalásokat kezdemé­nyezett. Péczely Szabolcs ve­zető edző július 13-án talál­kozik először a játékosállo­mánnyal. Három héten ke­resztül napközis rendszerben tart a nyári alapozó mun­ka Gyöngyösön. Az új csa­pat a július 25—26-i. a klub 75. éves fennállásának meg­ünneplése keretében ren­dezendő négyes tornán mu­tatkozik be. Erre hivatalos az UEFA-kupában induló Videoton is! Egerben a két évre szer­ződtetett vezető edző. Szent­marjaii Tibor már július 10- én bemutatkozik a játéko­soknak. Az ESE felkészülési menetrendje a következő: jú­lius 13-tól egyhetes tardosi edzőtáborozás lesz, ezt köve­tően Egerben napközis rend­szerű foglalkoztatás. Az erő­sítési tervben szerepel a Vi­deoton volt válogatott kapu­sának. Kovács Lászlónak a megszerzése. A Fegyvemeki, Barta—Dákay esereügy- ben csak július 13-án szüle­tik döntés. A hírek szerint a szabadlistára tett Farkast a Rakamaz akarja leigazolni. Felmerült Patvaros klubcse­réje is^ mint megtudtuk, ezt már a bélapátfalvi lab­darúgó sem akarja. Űj csa­tár kerülhet a megyeszék­helyre a mezőkövesdi H. Trencsénvi SE-től. Amennyi­ben megegyezés jön létre a fogadó partnerral, az ESE a felkészülési időszakban, a formába hozás jegyében 2—3 mérkőzést Csehszlovákiában játszana. 1, Kőszeg—Buuxitb. 1—3 2 2. Fertősztm.—Körmend 4—1 1 3. Győri D.—Esztergom 5—1 1 4. Komárom—Szondi SE 5—2 1 5. Táncsics SE—Siófok 1—4 9 fi. D.-ú jv. Ép.—Szekszárd 4—3 1 7. Barcs—Kiss J. SE 2—3 2 8. KELTEX—ESMTK 4—3 1 9. Táliya—Nagyhalász 4—2 1 10. Tiszalök—Papp J. SE 2—3 2 11. Karcag—Szabó L. SE 4—3 1 12. Sz. Ctikorgv.—SZVSE 0—4 2 13. Orosháza—Sz. Vízmű ■ -4-1 Asztalos SE—Olefin SC 2—1 1 2—0 1 Nyeremények: 13+i találat (49 db) =34 M)8 Ft, 13 találat (1 db) = 23 0S1 Ft, 12 találat (1040 db) = 900 Ft, 11 találat (8531 db) —109 Ft, 10 találat (44 008 db) =32 Ft. lobdarúgó-osztályozó Földön és levegőben Vasárnap megkezdődtek a Nagy-Egeden az egy hétig tartó Eger Kupa nemzetközi sárkányrepülő-verseny küzdelmei. A szeszélyes időjárás miatt az első napon kevesebben tudtak a levegőbe emelkedni a vártnál. Képeinken a startra váró­kat, illetve egy, már felemelkedett versenyzőt kaptunk len­csevégre. (Fotó: Köhidi Imre) Gyöngyöshalász az ötödik telj úté Mint ismert, a megyei labdarúgó-bajnokság első 5 helyezettje jutott a területi bajnokság mezőnyébe. He­lyettük a négy járása bajnok (Domoszló, Pétervására, Po­roszló. Tamaörs) és az osz­tályozó győztese léphetett helyükbe. Vasárnap délután találkozott Kápolnán az osz­tályozó két pontveszteség nélkül álló csapata, a Gyön- gyöshalész és a Verpelét. A halásziaknak már a döntet­len is elegendő volt a siker­hez. mivel azonos gólkü­lönbség mellett több gólt lőttek. Az eredmény: Gyöngyöshalász—Ver­pelét 0—0. Kápolna, 600 néző. V: Po- lonkai. Gy. kalász: Jakab — Bar­ta, Tóth Gy., Tóth J., Sim. kó. Szabó. Bársony, Márkus. Győri, Gáspár (Király Z.), Harmath J. (Harmath I.). Edző: Bársony József. Verpelét: Baráth — Szé­kely, Fodor. Lakatos. Swarc- kopf. Váradi J., Földi, Szo- boszlai (Oroszi), Erdélyi I., Meng.yi Gy., Mengyi Z. Ed­ző: Erdélyi István. Az első negyedórában úgy tűnt, hogy a halásziak gó­lokkal nyerik a találkozót, nagy fölényüket azonban nem tudták gólokká váltani. Később feljöttek a lila-fehé­rek és ezt követően kiegyen­súlyozott küzdelem folyt. A hajrában a verpelétiek min­dent egy lapra tettek fel — mert nekik csak a győzelem lett volna jó —, fergetegesen rohamoztak, de a Gyöngyös­halász védelme kitűnően zárt. sőt két gólveszélyes el­lentámadásuk is volt. Nagy iramú, sportszerű küzdelem­ben, kitűnő játékvezetés mellett Igazságos pontosz­tozkodás történt, ami a gyöngyösi járás második he­lyezettjének jelent sikert. A jól küzdő verpelétiek emelt fővel hagyhatták el a játék­teret. A halásziakat nagy ünneplésben részesítettéit lelkes szurkolóik. Az Bsztályozö végeredménye; 1. Gy.-halász 3 1 1 — 3.1 3 2. Verpelét 3 1 1 — 3.8 3 3. Kisköre 3------3 1.3 — Q tNwUsSif, MSI. Ä» t, kedd H**es Kupa CSB Hatvanban Bi« 135 m Bélapőtfaluii Csak röviden... Hatvanban, a eukorgyári kultúrotthon bán Vadászi Já­nos megyei sakkszövetségi titkár nyitotta meg a két­napos tornát. Sajnálkozását fejezte ki a létszám csök­kenéséért. pedig az előzete­sek alapján joggal számí­tottak több részvételre. Ami pedig ugyancsak elgoldol- kodtatő, hogy megyénkből olyan csapatok is távol ma­radtak, akiknek elindulása elvárható lett volna. Schmidt Gábor verseny­bíró irányítása mellett, pél­dás sportszerűséggel küzdöt­tek a serdülő fiatalok, kö­zöttük a bélapátfalvi négyes — Zolnai. László, Vass Gy., Kormos G. összeállításban. Az 5. fordulós körmérkő­zés után kellemes Heves me­gyei siker született. A Bél­apátfalvi Építők SK csapata jó benyomást keltett, ki­egyensúlyozott. magabiztos játékai minden együttest le­győzve, megérdemelten sze­rezték meg az első helyet. Éltáblásunk. Zolnai Sándor megyebajnokunk teljesít­ményét dicsérhetjük min­denekelőtt. aki 4.5 pontot szerzett úgy, hogy legyőzött ellenfelei között első osztá­lyú versenyző is volt. A hatvani csapat, nem lett utolsó, így teljesitményük- k«j végül is elégedettek le­hetünk, ha pedig azt is fi­gyelembe vesszük, hogy el­méleti képzést még nem kaptak és a torna előtt öt nappal lehettek először ösz- szehíva, a jövőt illetően re­ménykedhetünk. A forduló eredményei l.: Zalaegerszegi Volán—Sta­tisztika PSC 0,5—3.5, Hatva­ni KVSC—Bélapátfalvai ÉSK 0—4. Pénzverő SE— Óbudai Petőfi SK 0—4. 11. Statisztika PSC—Óbudai Petőfi SK 2—2. Zalaegersze­gi Volán—Hatvani KVSC 3.5—0.5 Bélapátfalvai ESK —Pénzverő SE 3.5—0.5. 111. Óbudai Petőfi SK—Bélapát­falvai ÉSK 1—3. Hatvani KVSC—Statisztikai PSC 0— 4, Pénzverő SE—Zalaeger­szegi Volán 0.5—3,5. ÍV.: Zalaegerszegi Volán—Óbu­dai Petőfi SK 2.5—1.5. Hat­vani KVSC—Pénzverő SE 3—1. Statisztika PSC—Bél­apátfalvai ÉSK 1—3. V.: Óbudai Petőfi SK—Hatvani KVSC 3.5—0.5. Pénzverő SE —Statisztika PSC 0.5—3.5, Bélapátfalvai ÉSK—Zala­egerszegi Volán 2.5—1.5. Végeredmény: 1. Bélapát- falvai Építők SK 16. 2. Sta­tisztika PSC 14. 3. Óbudai Petőfi SK 12, 4. Zalaegersze­gi Volán SK 11.5. 5. Hatvani KVSC 4, 6. Pénzverő SE 2,5 ponttal A hét végén, több szín­helyen zajlottak az atlétikai Európa Kupa elődöntői. A magyar férfiválogatott Var­sóban szelepeit, s a hevesi Nagy István is rajthoz állt. Első nap 100 méteren — a megengedettnél nagyobb hát­széllel — a fennálló országos csúcsnál jobb idővel, 10.28 mp-ce! lett második a len­gyel Woronin mögött. Más­nap 200 m-en harmadik he­lyen ért célba 20.85 mp-es teljesítménnyel. Tagja volt a 4X100 méteres és a 4' 400 méteres váltóban országos re­kordot futó négyesnek. A férfiegyüttesünk a pontver­senyben harmadikként csak Lásson tisztázódik, hogy a külföldi szereplésre enge­délyt kapott magyar labda­rúgók közül ki, hol játszik a jövő idényben. A legújabb hírek szerint Tóth András az Ű. Dózsa kö­zéppályása és Kocsis Ist­ván a Bp. Honvéd védője a belgiumi Lierséhez szerző­dött. Ugyancsak Belgiumban rúgja a labdát az 1981—82- es idényben Martos Győző az EK /,.B” döntőjébe került, míg a Norvégiában verseny­zett magyar női válogatott kiharcolta az Európa Kupa „A” döntőjébe jutást. ★ A XVII. hortobágyi lovas­napok keretében fogathajtó- versenyre is sor került. Az egyéni győzelmet Bálint Mi­hály (S?iivásváradi MEDOSZ) szerezte meg 33 hibaponttal. •ér EMG SK—H. Gásvár SE 1—0 (1—0). Labdarúgó Nyá­ri Totó Kupa mérkőzés, Sas­a Volán, és Kozma Mihály a Bp. Honvéd volt futballis­tája. ­Mucha József (Ferencváros) a belga Waregemhez írt alá, míg Bálint László az FC- Brugesben két évet eltöltött hátvéd a második ligás fran­cia Toulouse-t választotta új egyesületként. Fazekas Lász­lónak még tart a szerződése az Antwerpennél, míg Mül­ler Sándor ugyanebből a klubból valószínűleg az ali- cantei Hercules csapatához kötelezi el Magyar labdarúgók külföldön halom. V: Temesvári. G:Fál L. Két mérkőzés után pont nélkül áll a hatvani honvéd­gárda. s ezzel az északi cso­portban az utolsó helyen áll. ★ Az egri járás női kispá­lyás labdarúgó-bajnoka cí­méért Hevesaranyoson, tor­na keretében mérkőztek meg a benevezett együttesek. A végeredmény: 1. Hevesara­nyos, 2. Verpelét. 3. Eger- bocs. 4. Bükkszék. 5. Dem- íén. A győztes csapat lett egy esztendőre a vándorserleg védője. Értesítjük T. Fogyasztóinkat, hogy Egerben az alább közölt időpontban hálózatszerelési munkák végzése miatt ÁRAMSZÜNET lesz. 1981. július 8-án 7.00— 16,00 óráig és 1981. július 9-én 7.00— 16,00 óráig: Kistályai út. Tihaméri út. ÉMÁSZ Vállalat. Egri Kirendeltsége

Next

/
Thumbnails
Contents