Népújság, 1981. július (32. évfolyam, 152-178. szám)
1981-07-04 / 155. szám
KÉT FILM A túlélés ára SZÍNES NSZK—FRANCIA FILM Kettesben, régi fényképek fölött T Műfajilag kriminek minősíthetnénk ezt a filmet, ebben az esetben azonban nem a mindenáron való beskatulyázás a lényeg, hanem az, ' hogy egy igényes, igazságkereső szenvedélytől fűtött, tár- sadalombiráló műről van szó. Olyanról, amely nemcsak szórakozást, kellemes ! kikapcsolódást ígér. hanem I gondolati élményt is. j Ami az utóbbit illeti, az ! alkotók állták is szavukat. I Sztorijukkal a mai Amerika I jellegzetes visszásságaira I hívják fel a figyelmet. A I forgatókönyvíró és a rende- I ző egyaránt Hans Noever, így I aztán a szándék és kivitele- I zése között nem feszül bántó ' ellentmondás. Joseph C. Ran. I dolph, az ÍME nevű multinacionális cég megbecsült vezető állásű dolgozója a jó- ’ módú középosztály tipikus ! alakja. Az első képsorok ezt Ajánlhatom ezt a filmet a kétbalkezes öngyilkosjelöl- teknek, a hűtlen barátök- I nak, a kikapós férjeknek és i ki tudja még kiknek — oku- I lásul. I Amióta ez a ragyogó találmány, a mozi meghódította az embereket, mindig biz. tos „befutó” volt a kétbalkezes, csetlő-botló figura fő- szérepeltetése. Különösen I nagy virágzásnak indult most ez. amióta a teflgeren- I túl egy Woody Allen nevezetű fickó felújította a „Nekem nem sikerül semmi” alakját és egy kicsit századunk második felének állapotait ábrázolandón átszabta. Erre a fazonalakításra ■ szükség volt még akkor Is. ha ez előtt a műfaj előtt korlátlan lehetőségek vannak. Szeretjük tudni, , látni, hogy náA napokban Egerben Székelyhídi Ágoston, SZOT- díjas kritikus tartott előadást arról, milyen helyet foglal el hazánkban a művészet és milyen felelősség hárul az állami mecé- tatárára (az alkotó támogatása). valamint a kritikára. A vitaindítónak szánt mondatok után sokan hozzászóltak és kifejtették gondolataikat e témáról. De a legkerekebb és legegyértelműbb véleményeket azok fejezték ki, akik nem voltak ott. A tíz egri nagyvállalat vezetői távolmaradásukkal egyszerre fogalmazták meg kritikájukat szocialista társadalmunk művészetéről és az alkotók ma elfoglalt helyéről országunkban. glÜRfflfjg, 1981. július 4., szombat a szinte szirupos ízű idült sugallják. A családfő azonban az egyik hétfőn kézhez kapja felmondását Tizenöt esztendei munka után rádöbben arra, hogy immár semmi értelme az életének. Fegyvert vásárol, visszamegy az irodaházba, s teljes nyugalommal agyonlövi a cég öt legmagasabb állású főnökét. Tettét azzal magyarázza, hogy nem emberekkel, hanem lélektelen robotokkal végzett, s emiatt lelkiismeret- furdalást sem érez. Mégsem állítják bíróság elé, mert volt alkalmazói nem akarják, hogy kényes belső ügyek jussanak a nyilvánosság elé. ezért inkább normális elmeállapotát vonják kétségbe. Az akció azonban nem jár sikerrel, mert közbelép egy nagy európai hírügynökséget képviselő svájci újságíró René Winter. lünk — nálam és nálad — is létezik egy még nagyobb rakás szerencsétlenség, akinek ügyefogyottságán keresztül kinevethetjük saját magunkat. Mit csináljon egy ügynök, aki hat hónap alatt nem sózott el egyetlen árva vécé- csészét sem. és ezért a kirúgás fenyegeti? Körülbelül ennyiben foglalható össze a Languszta reggelire című olasz film tartalma. Ebből a tragikus kérdésből fakadnak a félreértések szövevényei, a fergeteges cselekmény és a millió komikum — no meg a fájdalom a néző rekeszizma tájékán. A másfél órás tömény, vérbeli bohózat mintha egy kicsit, az utolsó húsz percre már nem bírná a saját maga diktálta sodró tempót és kifogyna a patronokPedig a szervezők — Eger Vdros Tanácsa és a Hazafias Népfront városi bizottsága a megjelent szobrászokkal, festőkkel, grafikusokkal együtt — kiváncsiak lettek volna a véleményükre, ezért is választották a vezetők gond- jára-bajára, elfoglaltságára tekintettel, a rendezvény időpontjául a késő délutáni 6 órát. Ügy gondolták — és így született a kezdeményezés —, hogy a felelős beosztású gazdasági személyiségekkel folytatott hasznos eszmecsere során közelebb kerülhet a két fél egymáshoz és ez alkalommal néhány még uralkodó (nemcsak helyi eredetű), félreértést is tisztáznak), Remélték, hogy a meghívottak nemcsak saját, de az üzemekben dolgozók üzenetét is tolmácsolják majd. tgy történt volna? Ma már nem tudhatjuk. Vagy éppen így történt?! (szilágyi) háttér, aki semmiféle megfélemlítéstől nem riad meg, nem tart attól, hogy megfigyelik, üldözik és agyonlövik. s minden rejtett aljasságra — többek között — egy nagy környezet mérgezési botrányra is felderít. Ebben segít neki a vádlott is, méghozzá értékes adalékok sorával. Ennyi is elég annak jelzésére, hogy ez a film eszmei erényekben egyáltalán nem szűkölködik. Formaiakban sajnos annál inkább! A drámai hangoltság gyorsabb tempót követelt volna, a cselekmény azonban akadozik: a forró perceket sűrűn váltja a hideg unalom. Jó néhányszor lényegtelen mozzanatokat emelt ki Walter Lassally kamerája. Huzamosan időzött példáu! az urnatemetés részleteinél, elfeledkezve arról, hogy ezek legfeljebb megborzongatják, de egyáltalán nem érdeklik a nézőt. Sem vacsora előtt, sem azután. A színészek jó mesteremberként dolgoztak meg gázsijukért, de emlékezetes percekkel egyáltalán nem ajándékozták meg a közönséget. Erről nemcsak ők tehetnek, hiszen az általuk megformált figurák is szürkék, jellegtelenek voltak. Egyedül a ritka tehetségű Michel Piccoli remekelt: sokszínűén varázsolta elénk az újságíró megnyerő egyéniségét. Igaz, ez némi kárpótlás a sok csalódásért, de hát ahhoz kevés, hogy amit elvesztettünk a réven, azt megnyerjük a vámon. Talán majd legközelebb ... Pécsi' István ból, de a közönség továbbra is fogja a hasát, mert még ekkor is oka van rá. Ügynököcskénk a jobbnál jobb nők karjaiban idétlen- kedik és lohol a nagy üzlet után. Barátját lefózve csinálja meg szerencséjét és nyeri vissza gyönyörű felesége szerelmét, aki az étterem részére a temető friss hantjairól virágot lop, hogy eltarthassa kicsinyke családját... Giorgio Capitani rendező jóvoltából egy derűs, nyári estét kitöltő programot biztosít a Bródy mozi. Természetesen ebben nagy érdeme van a két férfi főszereplőnek, Enrico M öntés savónak és Claude Brasseur-nak és — a csinos lányoknak is. Ezeréves emlékek Váratlan szerencse érte a zalai régészeket: Zalaszabar község határában töltésépítéshez kerestek agyagot a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság munkásai, s eközben a földtoló munkagéppel, alig ekejárásnyj mélységben, sírhalmokra emlékeztető nyomokat tártak fel. A munkát rögvest abbahagyták. értesítették a zalaegerszegi Göcsej Múzeum szakértőit, akik megállapították, hogy egy kilencedik századi szláv népcsoport temetkezési helyét takarja a föld. A megkezdett kutatások eredményeképpen rövid idő alatt 120 sírt tártak fel. A több mint egy évezred után napvilágra került tárgyakból arra következtetnek, hogy pogány szlávok éltek ezen a területen. Nagy meny- nyiségű cserépedényre, illetve töredékre leltek a sírokban, de találtak állatokkal díszített, faragott csont sótartót, ugyancsak csontból készített tűtartót és sok egyéb ékszert is. Ikrek, közel a százhoz Egymás mellé húzódva, csöndesen kucorognak a nyitott ajtajú konyha szögletébe szorított öreg dikón, s riadt madarakként fogadják a belépő idegen köszönését. Láthatóan bajt sejtenek a váratlan látogatásban, szorongásuk, félelmük lassan enged. Ám, amint megértik, hogy csak a puszta kíváncsiság vezetett házukhoz, lassan-lassan megnyugodnak és jobban megered a nyelvük. Sőt, egy idő Után kimondottan élvezik, hogy szót válthatnak valaki mással is, s a félhomályos helyiségben fellobban emlékeik rőzse- lángja. Ha nincs is sok örömük fölidézett életükben, az előtűnő kedves arcokban azért tagadhatatlanul gyönyörűségük telik. Hiszen benépesítik a megfogyott, megkopott otthont, visszahozzak a család melegét Maguk között — mert 93 esztendő igen nagy idő — talán már a szóból is kifogytak. Jóllehet szeretik egymást ma is, egyikük sem hagyná el a másikat. Nincs náluk kérés teljesítetlen, ismeretlen a neheztelés vagy harag. Csak hát a magas kor, az erőt, kedvet lohasz- tó évek! Fáradság már ilyenkor a beszéd is, jó, ha félmondatokra futja. A vendég — érzi az ember —, persze, az egészen más! Vénen is mindketten tudják, hogy a látogatóval azért illik beszédesebbnek lenni. Legalábbis: szaporábban válaszolgatni a kérdésekre. Igen: valóban ikrek... Így. együtt 186 évesek. Mert még 1888-ban születtek. Itt Horton. Néhány portával arrébb, ahol most a gondozó unoka szép új háza áll már. — A napra is emlékszem — bizonygatja szellemi frissességét az elevenebb asz- szony, „örzsi” néni: — Vízkereszt ünnepén jöttünk a világra. A házigazda, Boros Józsefné Sisa Margit az idősebb. Ahogy szegény jó édesanyám mesélte: kereken negyedórával. Ö is hagyta el magát hamarább. mivel, hogy 21 hónapja betegeskedik. Sajnos, „szél érte”. Inkább már csak az ágyat nyomja. Olyan tehetetlen lett, hogy bottal, meg a segítségemmel tud talpra állni s tenni pár lépést. Néha egy-egy kicsit, a levegőre. .. Más időpontokkal, eseményekkel persze, már én is eléggé „hadilábon állok”, egyedül a nagy könyvből tudom kiolvasni. S egykettőre előkeresi az 1905-ös kiadású „Aranykorona” című imádságos-énekes Annyi sok más olvasóval és mozinézővel szemben én nem tudok lelkesedni a sci- fiért, a tudományos-fantasztikus irodalmat csak Verne Gyulától fogadom el. Pedig velem is történt valami, ami arra késztetett, hogy ha nem is regényt vagy filmtörténetet, de legalábbis egy szak- dolgozatot írjak egy általam már huzamosabb ideje észlelt tudományos-fantasztikus jelenségről. Az történt, hogy az utóbbi években felfigyeltem egy különös jelenségre. Harminckét éve lakom a Majolika utca 7. számú házban, foglalkozásom folytán elég sokat tartózkodom odahaza. Egy idő óta azt vettem észre, hogy dolgozószobám térfogata egyre kisebbedik, a mennyezet és a faLak lejjebb, könyvét, amelynek egyik belső lapjáról már folyamatosan sorolja családja adatait. Margit néniékét pedig egy másikból. Aztán fényképeket vesz az ölébe. A sajátos házi „levéltár” szomorú bejegyzéseket őriz. A szülők után sorra, rendre elmentek a testvérek is, heten. Aztán a férjek következtek, s közben a gyerekek. — Az első uram — sóhajtja a fiatalabb matróna —. még az első világháborúban elesett, a másodikkal pedig mindössze kilenc hónapig éltem együtt. Volt lányom, aki halva született, s volt, aki fiatalasszony korában. 24 esztendősen hagyott el. A nővérem, aki özvegy embert választott, ugyan 1951. május elsejéig maradt a párjával, de a családba hozott négyhónapos csöppséget nem tudta felnevelni. .. Szegényesen éltünk, gyerekfejjel napszámosnak, summásnak álltunk. Előbb apánk keze alatt szolgáltunk, majd a bérlőnél. Igazából sohasem voltunk a magunk urai. Görbén, sült krumplin dolgoztunk, kínlódtunk. — Nemigen tudom, hogy mi az öröm, a boldogság — erőlködik a beszéddel az idősebb testvér —, mert még ez a hóz is, amit 1972-ben azért vettem, hogy közelebb legyünk a rokonhoz; közös telken van egy idegennel. S akárhogyan is szeretnénk, nem tudjuk megváltani a másik részt, hogy nyugalmat találjunk. Mivel az az igazság. hogy eddig sem nagyon mertünk akár csupán kimerészkedni, kiülni is az udvarra. Most meg. amióta kiszakította a szomszéd a kaput: olyan a porta, mint az utca... Egyetlen vigaszságuk. hogy „örzsi” néni unokája vigyáz rájuk, át-átnéz hozzájuk a csalód, rendben tartják a házat. S halován.y fény a naplementkor a katona dédunoka meg a — már biztosan közelgő — ükunoka. A illetve beljebb kerültek, csupán a padlózat, az ajtófélfák és az ablakdeszkák maradtak a régi helyükön. De nagyjából ugyanezt figyelhettem meg a lakás többi helyiségénél is. A szokatlan jelenséget, bármennyire rejtelmesnek tűnt is, felvilágosult elmémmel annak tulajdonítottam. hogy a központi fűtés a házban általában gyengén működik, a szobahőmérséklet szinte sohasem éri el a húsz fokot, ezért a téli hidegben a falak összehúzódnak, s ezt a fizikai behatást. valamely, általam még nem ismert ok folytán a nyári melegek sem tudják ellensúlyozni. Annyira foglalkoztatott a különös dolog, hogy „A ba- uxitbetonos házfalak térfogatváltozása hőhatásra” ckn(Fotó: Szántó György) legkisebb, akinek keresztelőjére vagy névadójára biztosan ugyanúgy meghívás jön majd, mint elmúlt ősszel, az esküvőre. — Talán az a mi legnagyobb örömünk, boldogságunk, hogy mindig szerettük egymást — beszélik, szinte egyszerre —, végig kitartottunk egymás közelében vagy mellett. Bármit js hozott a sors... Meg az, hogy azért igy vénségünkre sem maradtunk azért teljesen magunkra. Nyugdijat kapunk, tisztességet, a napköziből is ellátnak bennünket. Mi több: egyikünknek ingyen hozzák naponta a koszitot a közös konyháról. Legfeljebb vasárnap kell főzni. S szerencsére még az is sikerül. Borosné húga a tavasszal még véleményezett a ' kis kertben, de — mint mondja — többre már nem mer vállalkozni. A munkát az uno- kájáékra hagyta. Elmaradt lassacskán a templomból is, pedig éppen itt van a ház mellett. Litániára, misére ugyan el-eltudna járni néha, de nem akarja, hogy bármivel is megbotránkoztassa a fiatalabbakat. Érzi, tudja, hogy bizony kinéznék már a pádból. Inkább itthon mor- zsolgatja az olvasót vagy lapozgat az imakönyvben. így jobban megy az idő is... Tévét még csak másutt láttak, rádiójuk sohasem volt s nincs is szükségük rá — hiszen úgyis alig-alig hallanák már, talán oda sem tudnának figyelni rá. Számolgatják: még három idősebb ember van előttük, három asszony. Ha jól tudják: 97 éves a legöregebb. Nem tudják, hogy szívesebben siettetnék vagy inkább marasztalnék őkét. A szózat — csillan föl a szemük a szóra — azért jó lenne megérni. No. de még hét esztendő van előtte. S az az idő olyan nagyon hosz- szú... ! Gyóni Gyula tnel megírtam a már emlí-' tett szakdolgozatot, s értekezésemnek már éppen valamelyik tudományos lapban való közreadására készültem. Óvatosságból azonban előbb még kikértem a házmesterünknek, Zagura Vincének a véleményét. A tapasztalt férfiú a helyszíni szemle sorén megnyálazott mutatóujját végighúzta a falon, utána szakszerűen végigkopogtatta a falakat. Eme műveletek után megállapította, hogy szó sincs semmiféle hőhatásról. Csupán az történt, hogy a szobafestők a két-háromévenkénti lakásfestések alkalmával hanyagságból nem kaparták le a régi festékrétegeket, hanem mindig csak úgy rákenték — szaknyelven szólva: fel- hordták — a falra az újat. Zagura Vince látogatása nálam feltétlenül haszno's volt. Hiszen, ha ez így megy tovább, még néhány év és kiszorulok az amúgy sem valami tágas lakásból. Mások okulására ismertetem a mindenképpen tanulságos ügyet: hasonló esetekben tudományos szakdolgozat készítése előtt meg kell kérdezni a házmestert; de ami még ennél is fontosabb: a szobafestők munkáját ajánlatos tüzetesebben ellenőrizni. Jfi ;’ " Heves Ferenc Languszta reggelire Színes olasz—francia film Szilágyi Andor Mecéna vagy macera?
