Népújság, 1981. július (32. évfolyam, 152-178. szám)
1981-07-18 / 167. szám
PÉNTEK ESTI KÜLPOLITIKAI KOMMENTÁRUNK Zsákutca BÁR JAVASLATOKBAN, ELKÉPZELÉSEKBEN ss álláspontokban nem mutatkozott hiány, az ENSZ égiszé alatt összehívott úgynevezett nemzetközi Kam- bodzsa-konferencia látványosan zátonyra futott. Az Egyesült Államok és Kína minden befolyását latba vetve vérmes reményeket táplált ugyan iránta, de a világszervezet tagállamainak mégis alig a fele vett részt az eszmecseréken. Már önmagában ez is zsákutca mindazok számára, akik a fennálló Phnom Penh-i rendszer törvényességét elvitatták, s a népirtó Pol-Pot rezsim védelmére keltek. Különösen fájó számukra, hogy a fejlődő országok, a harmadik világ tüntetett távollétével, így is kifejezésre juttatva véleményét az imperialista erők beavatkozási próbálkozásáról. A szocialista országok — mindenekelőtt a Szovjetunió és Vietnam — jóelőre leszögezték: semmiféle „rendezési javaslatról” nem hajlandóak tárgyalni egy olyan értekezleten, amelyre a népi Kambodzsa képviselőit meg sem hívták, s a sokat szenvedett ország törvényes képviseletét a dzsungelekbe visszaszorított bandák néhány vezére látja el. ÜGY TŰNIK. NEM SIKERÜLT ÁTHIDALNI a Kína és az ASEAN-országok ellentétét, holott ez lett volna az értekezlet egyik legfőbb célja. Bár mindkét álláspont elveti Kambodzsa jelenlegi rendszerét és mind Peking, mind az ASEAN-tagállamok követelik a vietnami csapatok kivonását az országból, több részlétkérdésben nem született egyezség. Péntek reggeli értesülések szerint ez a körülmény még a zárónyilatkozat megfogalmazását is bizonytalanná teszi. Vietnam állandó ENSZ-képviselője a hét közepén újból hangsúlyozta: országa illegálisnak tartja a konferenciát, s bármilyen döntést is hoznak a résztvevők, Hanoi azt érvénytelennek tekinti. Egyben megismételte a három indokínai ország: Vietnam, Laosz és Kambodzsa korábbi javaslatát, miszerint a békés rendezés első lépcsőjeként regionális értekezletet tartsanak a problémák tisztázására. Annak idején ezt az elképzelést valamennyi ASEAN-ország tudomására hozták. Az „ötök” azonban máig sem adtak rá választ. Az ENSZ-ben pedig még mindig a polpotista klikk foglalja el Kambodzsa helyét, holott a népi forradalom — vietnami katonai segítséggel — szétzúzta a több mint kétmillió ember legyilkolásá- ban bűnös egykori rezsimet. VÉGÜL ÉRDEMES MEGJEGYEZNI, hogy Szi- hanuk herceg, volt államfő is indítvánnyal fordult a tanácskozáshoz. Ebben Kambodzsa teljes semlegesítése mellett szállt síkra. Ugyanakkor korábbi véleményét föladva hangoztatta: a mostani értekezletet helyteleníti, mert az „csak megkeményiti az ellenfelek álláspontját”, anélkül, hogy megoldással kecsegtetne. GYAPAY DÉNES Az amerikai képviselőház csütörtökön este véglegesen jóváhagyta az ország történelmének legnagyobb, 136 milliárd dolláros katonai költségvetését. Az 19R2-re szóló és a szenátus által már korábban jóváhagyott költségve'és 26.4 milliárd dollárra! mólja felül az ez évit. Az előirányzatok elosztása körül egyelőre még folyik a vita. PÁRIZS: ! A francia nemzetgyűlés péntekre virradóra elfogadta az űj állami munkahelyek (54 ezer közalkalmazotti állás) létesítése, az olcsó bérű lakások (50 ezer lakgs felépítése) a kis és köz.épválla- latok támogatása, valamint a volt frontharcosok, a fiatal földművesek és a népes családok segítése céljából elhatározott kormányintézkedések pénzelésére kivetett új adókat, amelyek elsősorban a nagy vagyonok tulajdonosait sújtják. ÜJ-DELHI: Vasúti szerencsétlenség történt csütörtökön Indiában. A PTI indiai hírügynökség jelentése szerint Calcuttától 775 kilométerre nyugatra egy tehervonat belerohant egy veszteglő személyvonatba. A szerencsétlenségnek eddig 38 halálos áldozata van. a sebesültek száma 42. közülük tíznek állapota súlyos. Kreisky: Íz sftérés csupán tormái Dr. Brunn Kreisky kancellár. az Osztrák Szocialista Párt elnöke pénteken, a politikai idényt lezáró sajtókonferenciáján hazai és külföldi újságírók kérdéseire válaszolt. A Szocialista Tnternacio- nálénak a napokban Bonnban megtartott tanácskozásáról szólva kijelentette: a szervezet arra törekszik, hogy elősegítse a nagyhatalmak közötti párbeszéd folytatását. . Megítélése szerint Schmidt és Brandt elképzelései között nincsenek lényegbevágó ellentetek. Brandt szerint vissza kell vonni a NATO „pótfegyverkezési” határozatát. de ennek feltétele, hogy a vitatott szovjet rakétákat is visszavonják. Schmidt viszont úgy közelíti meg a kérdést, hogy csak azután lehet szó érdemi tárgyalásokról. ha a Szovjetunió visszavonta a szóban forgó rakétákat. Kreisky szerint az el- iérés az álláspontokban nem lényegi, hanem csupán formai. Az osztrák kancellár rámutatott: a Schmidt—Mitterrand találkozó eredményei azt jelzik, hogy a jövőben az eddiginél is jobb lesz a francia—nyugatnémet viszony. Ra© Leningrédban A rövid baráti látogatáson a Szovjetunióban tartózkodó Narasimha Rao indiai külügyminiszter pénteken Leningráddal ismerkedett. Az indiai diplomácia vezetője látogatást tett a városi tanács végrehajtó bizottságánál. és ott a városfejlesztés távlatairól, a városi tanács felépítéséről és tevékenységéről hallgatott meg tájékoztatót. Az indiai külügyminiszter a nap folyamán ellátogatott a piszkarjovói hősi temetőbe és lerótta kegyeletét a II. világháború halottjainak emléke előtt. Nicaragua: Egyetértés a püspökökkel Hozzájárult a nicaraguai püspöki konferencia ahhoz, hogy a sandinista kormányban miniszteri tisztséget betöltő három pap, és a sandinista ifjúsági mozgalom egyik vezetője, aki szintén pap, továbbra is fenntartsa közéleti funkcióit. E határozat a püspöki konferencia részéről megbízott hét püspök és a négy érintett pap részvételével tartott kétnapos tanácskozás eredményeként született. Megfigyelők szerint a nicaraguai püspöki kar legújabb állásfoglalása az egyház vezetőinek korábbi magatartásához képest pozitív változást tükröz. A püspöki kar ugyanis június elején arra kötelezte a négy papot — i Miguel d'Escoto Brock- mann külügyminiszteri Er- nesto Cardenal Martinez kulturális miniszteri Edgard Paralles népjóléti minisztert. valamint Femando Cardenali a „Július—19” Sandinista Ifjúsági Mozgalom titkárát —, hogy váljanak meg közéleti tisztségeiktől. A négy pap a felszólításnak nem tett eleget, azzal érvelve, hogy éppen katolikus lelkiismeretűk szavára hallgatva igyekeznek segíteni közéleti tevékenységükkel a sandinista forradalom ügyét. Mind a négy pap tevékenyen részt vett a somozista rendszer ellen vívott harcban, s a forradalom győzelme után kifejtett közéleti tevékenységükkel nagy tekintélyre tettek szert a nicaraguai hívők között. A püspöki kar június elején hozott döntését méltatlankod ássál fogadta az egyház alsó papsága is. Feltehetőlég ez is közrejátszott abban, hogy a püspöki kar végül változtatott korábbi álláspontján. Libanon a Biztonsági Tanács összehívását kéri Legújabb adatok szerint 35 halálos áldozata és 114 sebesültje volt a Dél-Liba- non elleni csütörtöki izraeli bombázásoknak, s Libanon elhatározta, kéri a Biztonsági Tanács ülésének sürgős összehívását a déli országrész ellen hét nap óta folyó izraeli agresszió megvizsgálására. Ugyanakkor a Palesztinái Felszabadítási Szervezet úgy döntött, hogy panaszt emel a Biztonsági Tanácsnál a palesztin nép elleni izraeli támadó akciók miatt. A csütörtöki két és fél órás izraeli, légitámadás célpontja öt kulcsfontosságú híd volt a Litani és a Za- harni folyón. Rafael Ejtan tábornok, izraeli vezérkari főnök szerint a hidak lerombolásának az vőlt á célja, ' hogy megakadályozzák az általa „terroristáknak” minősített baloldali erők mozgását és utánpótlását. Fenyegetően hozzátette, hogy a csütörtöki izraeli támadás nem volt az utolsó ... Palesztin egységek az izraeli agresszióra visszavágva csütörtök este észak-izraeli településeket lőttek. A libanoni polgári védelem önkéntesei mentőautóba he. lyeznek egy sebesült asszonyt (Népújság telefotó — UPI—MTI—KS) ^Mentsétek meg városainkat!.. Lángoló leállóra csík o ködös Hiisionbom !.. Azon a tavasza napon egy kicsit később nyitottam ki a televíziót. A képernyőn ki világosodtak a körvonalak és „élni” kezdett a jelenetsor: színes bőrű fiatalember rúgja be egy kirakat üvegét, aztán ki is emel onnét valami meghatározhatatlan rendeltetésű tárgyat; más fiúk valamivel odébb jobb ügyhöz méltó buzgó- sággal felfordítanak, majd fel is gyújtanak egy gépkocsit; felvijjognak a szirénák .. . Csak a rendőrök megérkezésekor értettem meg. hogy ezúttal valami rendhagyót látok. A jelenetek ugyanis ismerősek voltak: Los Angeles. Miami, New York és jó néhány más amerikai metropolis (nem utolsósorban az „autófőváros” Detroit) színes gettóiban szánté minden esztendőben beköszönt „a hosszú, forró nyár”. — ahogy arrafelé mondják. A tv-híradó- ban látott rendőrök azonban ezúttal nem amerikaiak, hanem félreismerhetetlenül angolok voltak. Gondolom, azon a késő- avas zi estén hozzám ha4 £981, jttiíss H„jszo»bai sonlóan sok-sok millió tvnéző t sokkolt az a felismerés. hogy mindaz, amit lát, nem az Óceán túlpartján, hanem Angliában történik. A színhely Brixton, London egyik zömmel ázsiaiak által lakott külvárosa volt és az akkor randalírozó fiatalok csaknem kivétel nélkül a bevándorlók közül kerültek ki. Sokasodó jelek A jelek már esztendők óta sokasodtak. Anglia sajátos helyzetéből, tehát abból. hogy az ország egy minapi gyarmatbirodalom központja. sok furcsaság következik. Például az, hogy úgynevezett nemzetközösségi (mint ismeretes. így nevezték az egykori gyarmatbirodalom utódállamait) útlevéllel Angliába nemcsak belépni lehetett, hanem letelepedni is. Természetes, hogy ez azt jelentette, hogy mindazok, akik Ugandától (emlékezzünk csak Idi Aminra!) Pakisztánig (emlékezzünk csak a Bhutto kormányfő felakasztását megelőző és követő anomáliákra!) politikai üldözöttnek vagy gazdasági kisemmizettnek érezték magukat voltak és vannak — pénzzé téve kis vagyonkájukat, elindultak a ködös Albion, a minapi gyarmattartó felé. Jövetelük nagyjából egybeeset a brit gazdasági élet hanyatlásával, a foglalkoztatási gondok rohamos szaporodásával. A birodalom elvesztését, a Közös Piacba való belépés hátrányait húsbavágóan érző, a nyugatnémet az amerikai és a japán konkurren- ciával viszonylag elavult gépparkja és egyéb okok miatt megbirkózni képtelen brit ipar a nyugati nagyhatalmak közül a leginkább szenvedett a recessziótól. Miközben az NSZK-ban (!) dolgozó angol vendégmunkások visszaáramlottak, miközben nemcsak segéd-, hanem szakmunkások is ■— nem túlzás — százezerszámra (!) vesztették el munkahelyeiket. az angoloknál sokkal gyorsabban szaporodó színesek egyrészt nem kaptak munkát, másrészt mind nagyobb riválist jelenteitek a fehér munkanélküliek növekvő seregének. A Vaslady és a „vörös vonal" a győzelmet a Konzervatív Párt. Bár a kétségbeesett választók egyszerűen változást akartak, hamar rá keljeit döbbenniük, hogy Thatcher asszony, a „Vaslady” kabinetje tovább súlyosbítja problémáikat: szinte azonnal megkezdődött a szociális költségvetés durva lefaragása. S azok a milliók, amelyek eddig „csak” nehezen éltek, a létminimumot jelző „vörös vonal” közelébe — sok esetben alá! — sodródtak. Ez a magyarázata annak, hogy mindaz, ami tavasszal Brixtonhan kezdődött, aszó minden értelmében kiszélesedett. Nemcsak arról van szó, hogy London külvárosai után Liverpool, Manchester és más nagy iparvárosok következtek, hanem arról is, hogy az a sokat emlegetett szikra éppúgy felrobbant a fehér fiatalok növekvő elkeseredésének nagyon gyúlékony közegében. A reménytelenség füstje Beszéljünk magyarul: amit a távoli szemlélő székében hátradőlve a képernyőn lát, gyakran kelt visz- szatetszést; az. őrjöngő, gyújtogató és bizony gyakran fosztogató fiatalok látványa vegyes érzelmeket kelt. A világ más ellentmondásos jelenségeihez hasonlóan azonban az angliai történéAz. elkeseredésnek ebben es 4ijzen#t nagyon. sokan sgeresiiett^ meg^—seket- ts -csak .ugy.erthetiitlsmeg. ha nem a látványra. bizonyos értelemben „a jéghegy csúcsára”, hanem a mélyben munkálkodó mozgatóerőkre koncentrálunk. Csak ezen a módon közelíthetünk a lényeghez, amelynek megfogalmazását ezúttal engedjük át a szigetország legnagyobb példányszámú lapjának, a Daily Mirrornak. Az újság („Mentsétek meg városainkat!” című drámai hangú vezércikkében) így ír: „A zavargások: tünetek. Az. égő városnegyedek felett, gomolygó füst a reménytelenség füstje is ... Anglia városaiban nemcsak a már lezajlott, hanem az eljövendő zavargások parazsa is ott izzik ... Thatcher asszonynak el kell döntenie, eloltja vagy újabb tűzvészekké szítja ezt a parazsat.” „A kizárólagos erőszak módszere — írja a tekintélyes Times — Észak-Iror- szágban sem vált be és itthon sem . ígér többet.” Erről van- szó. A belfasti Maze- börtönben meghalt a hatodik éhségsztrájkoló. Anglia tizenkét városában lángolnak a szegénynegyedek, végeláthatatlan sorok várakoznak hiába a munkaközvetítők előtt, — miközben a Downing Street 10-ben, a kormányfői rezidencián a külpolitikában elsősorban a fegyverkezésről, a belpolitikában pedig az okok orvoslása helyett főleg a brulális megtorlás mikéntjéről esik szó. — Harmat-Endre LenyeSte a „rendszer“ Emmanuel Treadway 29 évi megpróbáltatás után végre szabad emberként lépett ki az egyesült államokbeli Chester börtönének kapuján, anélkül azonban, hogy valaha is elítélték volna. A kicsi, félénk, púpos ember 17 évesen került börtönbe nemi erőszak és tett- legesség vádjával. A védő 1977-ben vette kezébe az elfelejtett ember ügs'ét és sikerült elérnie a védence ellen folyó eljárás megszüntetését és szabadlábra helyezését. Közlemény Az MTI annak idején jelentette, hogy a magyar légierő egy repülőgépe július 7*én osztrák területre zuhant. A baleset körülményeit szakértők kivizsgálták. Egyértelműen megállapították, hogy a repülögépvezető — magyar légtérben — forduló közben elvesztette uralmát a gép felett, amely ennek következtében a határtól 700 méterre Ausztriában mezőgazdasági területre esett. A katapultált és csak könnyebb sérülést szenvedett repülőgépvezető még a baleset napján visszatért Magyarországra. A magyar fél megköszönte az osztrák hatóságoknak a vizsgáló bizottság munkájához nyújtott segítséget, és sajnálkozását fejezte ki a fenti körülmények folytán előállott véletlen határsérs tés miatt.