Népújság, 1981. július (32. évfolyam, 152-178. szám)

1981-07-17 / 166. szám

^□ac? 1981. július 17., péntek A Nap kél 5,04 órakor — nyugszik 20.36 órakor A Hold kél 20,52 órakor — nyugszik 5,00 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon E L» E K nevű kedves olvasóinkat! A görög „Alexius’! névből ered, melynek „védő” a jelentése, 0—0 ötven évvel ezelőtt érkeztek az Egyesült Államokból az Atlanti-óceánt átrepülve leszállás nélkül Bicskére Endresz György pilóta és Magyar Sándor navigátor. _ az első magyar óceánrepülők. A Perjámoson születeti Endresz az első világháborúban tábori pilótaként, vett részt, s több kitüntetést kapott. A háború végeztével a Magyar Aero Express, majd a német Junkers művek pilótája, később pedig a magyar Aero Szövetség ok- átótisztjé lett. s az Amerika és Magyarország között szervezett óceánrepülés szervező bizottsága 1930-ban ' ezető pilótának kérte fel. Gépükkel július 16-án in­dultak el az amerikai Harbour Grace-ből: 25 óra 40 oerc időtartamig repültek az atlanti-óceánon át. s .állták le szerencsésen Bicske mellett. Öceánrepülé- '-ükkel elnyerték az angol Rothermere lord 10 ezer iolíáros díját. Endresz György 30 éves korában piló- íahalált halt: 1932. május 21-én Bitai Gyula navigá­torral Rómába repült, az óceánrepülők kongresszusán ra, de gépük a littoriai repülőtéren lezuhant, s mind­ketten életüket vesztették. Időjárás: várható időjárás ma estig: időnként megnövekvő fel­hőzet, sokfelé ismétlődő záporral, zivatarral. Megélén­külő, a Dunántúlon megerősödő déli. délnyugati szél. Várható legmagasabb nappali hő mérséklet 26, 31 fok között. EGRI VÖRÖS CSILLAG Telefon: 11-888 Du. fél 4. fél 6 és 8 órakor: Szerelmeim Színes, szinkronizált olasz íilmvigjáték Este 10 órakor: Vörös kocsma EGRI BRÓDY Telefon: 11-773 Du. 4 és 6 órakor: Erőd az őserdőben Színes, szinkronizált bolgár—szovjet kalandfilm Este 8 órakor: Szandakan 8 Színes japán film EGRI KERT Este 9 órakor: Piedone Egyiptomban EGRI VARMOZI De. 10-től du. 5-ig: Rövidfilmek GYÖNGYÖSI PUSKIN Kóma Este 10 órakor is GYÖNGYÖSI SZABADSÁG Du. fél 4 és fél 6 órakor: A papa mozija Este 3 órakor: A naplopó GYÖNGYÖSI KERT Este 9 órakor: Felderítők akcióban HATVANI VÖRÖS CSILLAG Fogadó az örök világossághoz HATVANI KOSSUTH fiisértet Lublón HEVES Cserepek FÜZESABONY A játékszer LŐRINCI. , A tanú PETERVASARA Isten hozta, Mr. . . JL, h 1 3 t/h Cl T O * TVU b l Magán­termelők borversenye Egerben Az elmúlt évi kezdemé­nyezés sikere nyomán ez­úttal másodszor is megren­dezi az egri városi tanács termelés- és ellátásfelügye­leti osztálya — július 22— 23-án — a Szőlészeti és Bo­rászati Kutató Intézet, tele­pén az AGRIA-borversenyt — magántermelők részére. Mint Bakondi Endre, az osztály vezetője elmondotta, a verseny célja a nagy ha­gyományokkal rendelkező egri borvidék borkultúrájá­nak verseny formájában tör­ténő bemutatása. Ezen a versenyen a magántermelők — rangot és elismerést nyer­ve — tovább öregbíthetik az egri bor hírnevét, más­részt e? a fórum ösztönözni hivatott a minőség fokozá­sára, illetve, az értékesitési lehetőségek javítására. A versennyel kapcsolatos további teendőkre a rendező szervtől lehet választ kapni. Az összefogás szép példája ~ Közlekedési park az Egri Gyermek városban — KIRÁNDULÁS A SÁN- DORRÉTRE. Kirándulást szervez 19-én, vasárnap a mozgássérültek megyei egye­sülete. Egész napos szórako­zás, pihenés, kikapcsolódás a program. Az érdeklődőket három helyről szállítja autóbusz: Egerből, Gyön­gyösről és Hevesről. Az autó­buszok a vezetőség tájékoz- tatásánaík megfelelően útköz­ben veszik föl a kirándulás, ra jelentkezőket. Környezetvédelem az alföldi olajmezökön Képünkön: az első „versenyzők" a KRF.SZ-pályán (Fotó: Szántó György) A környezeti ártalmak megelőzésére, a vízszennye­ződések megakadályozására környezetvédelmi szolgála­tot hívott létre a Nagyal­földi Kőolaj- és Földgázter­melő Vállalat. Az intézkedés szervesen illeszkedik az iparág több éves program­jába. A környezett ártalmak kivédésére az elmúlt fél év­tized alatt, kereken 200 mil­lió . forintot költöttek az ola­josok. Megszűnt az olajipar szennyvízkibocsájtása. To­vábbra is veszélyeztetik azonban a folyóvizek tiszta­ságát a Tiszát és a Marost keresztező szénhidrogén­vezetékek. A víz alatt kígyózó csöve­ket időszakomként alaposan ellenőrzik, az Alsó-Tisza-vidé- ki Vízügyi Igazgatóság pedig a közeljövőben automatikus olajérzékelő beépítését ter­vezi. Az olajbányászok tekinté­lyes mezőgazdasági területe­ket is igénybe vesznek. A kitermelés során szennyező­dő földeket a kutak lezárá­sa után rekulti váljak, ma­gyarán: visszaállítják a ta­laj termőképességét. Erre a célra évente 15—20 millió forintot fordítanak. Öröm volt látni a paj­tásokat, kicsiket és nagyob­bakat, amikor birtokba ve­hették a KRESZ-parkot és vidáman kerekeztek a kacs­karingei utakon a közleke­dési táblák között. Csütör­tökön délelőtt kis ünnepsé­gen avatták fel. az Egri Gyer­mekváros KRESZ-parkját. amely társadalmi munká­val, az üzemek összefogásá­val épült. Az egri városi-járási köz­lekedésbiztonsági tanács kez­deményezésére és szervezé­sével újabb lehetőséget te­remtettek a megyeszékhe­lyen, hogy az úttörők, kis­dobosok és az óvodások já­Új kiállítás a Kisgalériában — Folklórműsor a Park Szálló teraszán — Gyermekszínjátszók a strandon — Minivetélkedő társasjátékkal — Természetbarátok a Heregréten Hét végi programajánlat Egerben: felnőttbeiegek részé­re Bajcsy-Zsilinszky utca 6. szám alatt. Telefon: 11-000. Gyermekbetegek részére Kos­suth Lajos u- 6- szám alatt. Te­lefon: 11-640. Mindkét ügyelet este 19 órától reggel 7 óráig tart. Gyöngyösön: 19 órától holnap reggel 7 óráig a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rende­lések közötti napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. Hatvanban: 19 órától holnap reszel 7 óráis a Kossuth tér 18. s^m miatti rendelőben. K Ü Hrkászcnlét Egerben dél­után 17 órától holnap reszel 7 órái". Telefon: 17-396. 14-496. „A dolog történik Elemir s Lina közös jószágán.” So­kaknak bizonyára már is­merős a mondat, ezzel ajánl­ják ugyanis az Agria Játék­szín szervezői Kisfaludy Ká­roly Csalódások című kétré­szes vígjátékát. Bár hét elő­adáson túljutott a Valló Pé­ter rendezte darab, már töb­beknek kellemes estét je­lenthetett Inke László, Re­viczky Gábor, Szirtes Ági, Szemes Mari és a többi re­mek színészi alakítása. Gon­dolva azokra, akik még nem mentek el a Líceum udvari előadásra, elmondjuk, hogy azt pénteken és szombaton este 9 órától még megtehe­tik. Az egri Kisgalériában új kiállítás nyílt. Gyémánt László festőművész tárlatá­nak megtekintését nemcsak az egrieknek, hanem a me­gyeszékhelyre látogatóknak is ajánlhatjuk. A Park Szálló vendégei a nyár esti, folklórbemutató­sorozatban ma. pénteken es­te R órától Fajcsák Attilával ismerkednek meg. A nép­művészet ifjú mestere kü­lönböző régi hangszereket szólaltat meg. s fellép még az Egri Csillagok Tsz nép­dalköre. valamint a híres felnémeti citerazenekar. Bízván a múlt hét végéi­hez hasonló kánikulai idő­járásban : a strandkedvelők­nek szombaton délelőtt 11 órától a gyermekszínjátszók adnak ízelítőt felkészültsé­gükből a népszerű egri für­dőhelyen. 7 Abasáron a művelődési házban zenés vígjáték be­mutatására kerül sor Ma éj­jel megnősülök címmel. Az előadás vasárnap este 20 órakor kezdődik. Minivetélkedőie invitál­ják vasárnap 15 órától a gyerekeket Atkáron. A gyer­mekklubban a különböző társas, szórakoztató játékok játsszák majd a fő szerepet. A nagvfügedi klubkönyv- távban közös daltanulásra várnak mindenkit a szerve­zők ma. pénteken 9 órától. Programjuk címe: Énekel­jünk együtt! Szihalmon a Budapest Néptáncegyütfes vendég­szerepei. Műsorukra szom­baton 19 órától kerül sor a művelődési házban. Régen ajánlottunk progra­mot a mozi kedvelőknek. Némi mulasztásunkat pótol­juk. s elmondjuk, hogy pén­teken. szombaton és vasár­nap az egri Kertmoziban a Piedone Egyiptomban című olasz kalandfilmet láthatják. A Vörös Csillag Mozi Film­múzeumában pénteken este 10 órakor a Vörös kocsma című, 1950-ben készült fran­cia alkotás kerül bemutatás­ra. Szombaton ugyanitt, ugyanebtfen az időben ame­rikai westernfilm pereg a mozivásznon. Címe: Valdez jön. Bár még javában tart - a holtszezon a labdarúgó-baj­nokságokban, a foci szerel­mesei nem maradnak mér­kőzés nélkül. A nyári Totó Kupában ugyanis a Hatimni Gáspár SE a Pásztó együt­tese ellen,, lép pályára va­sárnap. Hatvanban. Az Agria ’81 elnevezésű nemzetközi sakkversenyt Egerben, a Klapka u. 11. szám alatt kísérhetik figye­lemmel az érdeklődők va­sárnap. A Heregrétre várják szom­baton a természetbarátokat. Itt rendezik immáV tizen­egyedik alkalommal a dr. Lénárt János hegyi tábort. Szombaton és vasárnap délelőtt 10. és délután . 14 órától egyórás lovasműsor szórakoztatja a szilvásváradd kirándulókat. Az öt műsor­számból álló produkcióra a fedett lovardában kerül sor. (kis szabó) ték közben sajátítsák el a közlekedési ismereteket. Nemcsak a gyermekváros lakói, hanem a többi egri pajtás , is részt vehet itt ver­senyeken, rendezvényeken. Mindezért elsősorban az épí­tőipari vállalatok, a VlZÉP egri gépjavító üzeme, az er­dőgazdaság, a termelőszö-. vetkezet kollektíváit illeti a dicséret: ők vettek részt leg­nagyobb számban a társa­dalmi munkaakciókon. Az avatáson a KBT kén- viseletében Zay István őr­nagy, az Egri Városi-Járási Rendőrkapitányság osztály­vezetője adta át a pályát, a birtokba vevők nevében pe­dig Antal István, az intézet igazgatója mondott köszö­netét a társadalmi aktívák­nak. Oftörö­uendégek A megyei úttörőelnökség vendégeként tíz napra a felsőt, árkán vi úttörőtáborba érkezett • 30—30 fős csttvas és bolgár úttörődelegáció. Programjukban szerepel a megye nevezetességeivel vá­ló ismer kedés, . a kékes tetői Felszabadulási Emlékmű megkoszorúzása, Valamint találkozó., a magyar—-szovjet barátság fesztivál résztve­vőivel. A OROSZ NYELVI TÁBOR TARNAMÉRÁN, Szombaton délelőtt 11 órakor nyílik az az orosz, nyelvi tábor, ame­lyen egy héten át Nógrád és Heves megyéből érkező kis­diákok, valamint harminc szovjet gyermek vesz részt. + KISIPAROSOK A MOZ­GÁSSÉRÜLTEKÉRT. Hét szakmában 12 kisiparos vál­lalta, hogy az év során díj­mentesen végeznek javító­szolgáltaié munkát a moz­gássérült kisiparosok részé­re. Az egriek mellett a gyön­gyösi, a hatvani és * heve­si körzet kisiparosai is ha­sonló felajánlást tettek. □ PÁLYAVÁLASZTÁST NAPOK. Hatvanban a köz- művelődési táborban .a Pá­lyaválasztási Tanácsadó In­tézet munkatársai a hátrá­nyos helyzetű általános is­kolás fiatalok részére pá­lyaválasztási napokat ren­deztek. A fiatalok pályavá­lasztásának segítésére -szak­maismertető filmeket véti» tettek, majd valamennyi he­tedik, nyolcadik osztályos fiatallal tanácsadó beszélge­tést folytattak. + ÜZEMI PÁLYAVÁLASZ­TÁSI MEGBÍZOTTAK ta­nácskozása. A Hámán Kató Megyei Üttörőházban tanács­kozáson vettek részt tegnap, az Ü7.emi pályaválasztási megbízottak. A megváltozott munkaképességűek helyzeté, ről s körülményeiknek javí­tásáról, valamint az üzemi szakkörök Heves megyei ta­pasztalatairól kaptak tájé­koztatást a megyei tanács munkaügyi osztály és a Pá­lyaválasztási Tanácsadó In­tézet munkatársaitól. — másodvirágzAs. a Mátrában másodszor virágzik az akác. A kiterjedté bb akácos erdőkben több helyen hívogatják magukra a figyel­met a fehér fürtök. Ebből a néphit szerint jó- babterrnég-- re, másutt viszont a szőlő­termés kedvező alakulására következtetnek. A TUTAJ ÚSZIK A FEL- SÖ-TISZÁN. Tisza becs tői To­kajig halad majd az „expe­díció”, amelyet néhány vál­lalkozó kedvű fiatal kezde­ményezett. A Népművelés-' Intézet tokaji alkotóházá nak fafaragói régi márama rosi tutajok mintájára ter­vezték és készítették el ví­zijárművüket, amelyet az' út során fényképen, írásban és filmen örökítenek meg a jó­részt még háborítatlan szép­ségű vidékkel együtt; — TALÁLKOZÓ A KATO­NÁKKAL. Gyöngyösön, a Helyőrségi Művelődési Ott­honban Találkozó a legfia­talabb tisztekkel és tiszthe­lyetteseinkkel címmel ren­deznek programot vasárnap délelőtt 10 órától. Segítünk Jól ismert a csíkozott, sárgás ponyvá ján lévő kez­dőbetűi után a Budapesti Szállítási Vállalat gépko­csija. Egyikük most újabb meglepetéssel szolgált. — Segítek előzni., Ezt a feliratot olvashat­tam a jármű hátsó falai­nak alsó részén. Majd kis idő múltán fel­villant az előttem haladó kocsi jobb oldali irányjel­zője. ami a közlekedők szokásai szerint azt mutat­ta. hogy már gyorsíthatok is. Egy pillanatra elómultam. Azt is elfeljetettem meg­jegyezni, mi volt a felira­tos BSZV-és teherautó rendszáma. Korábban ugyanennek a vállalatnak a járművein olvashattuk: — Kérje, segítünk. Köszönjük. De miért csak ők? És.ha nincs is felirat, nem lehet-■ ne a közlekedésben való­ban figyelnünk egymásra ? Bevallom, egy kicsit pi­ronkodom azóta is, De, .... igyekszem utolérni ezeket a ..feliratos” kocsikat. Tessék felsorakozni mögénk! (gm A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: PAPP JÁNOS. Főszerkesztő-helyettes: GYURKÖ GÉZA. — Kiadja' He-, vés megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: DR. NOSZT1C&1US FERENC. — Szerkesztőség: Eger Beloiannisz u. 3. sz 3301 (Pf.: 23.) Telex: 063-350 Telecpn 13-503, 13-644, 1.3-985. Gyöngyös. Rózsa u. 1. 3200. Telefon: 11-697. Hatvan. Kossuth tér 8. sz. 3000 (Városi Tanács épülete). Telefon: 10-51. Kiadóhivatal: Eger. Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf.: 23.) Telex: 063-349. Telefon: 12-656, 13-381. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési díj: egy hónapra 34 Ft, negyedévre 102- Ft. egy évre 400 Ft Elő-* fizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Index 20062 r: Révai Mvomda-Eeri-Gvár^fip/aéae. Eger, Vincellériskola. u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JQZSEfNS g HtKISSM Q13.WOBfo. ................... -Z

Next

/
Thumbnails
Contents