Népújság, 1981. július (32. évfolyam, 152-178. szám)

1981-07-17 / 166. szám

Területi tabdorúgó-bajnokság Ligaätcst tartott «I Mátra-«s©port Tegnap Egerben, a megyei tanács ' kistanácstermében megtartotta a Máira területi labdarugó ’ajnokság első li­ga ÓV amelyen részt vet­tek az érintett három megye — Borsod. Nógrád és Heves — labda rúgó-szövetségeinek vezetői és a bajnokságban szerep'ő csapatok képviselői. A jelenlevőket dr. Nagy Sándor, a Heves megyei LSZ elnökhelyettese köszön­tötte. majd dr. Csicsai Jó­zsef, a területi versenybizott­ság elnöke nyújtott részletes tájékoztatást az induló baj­nokság tudnivalóiról, ismer­tette a, bizottság és albizott­ságok kinevezett tisztségvise­lőinek névsorát, s adott vá­laszt a vitában felmerült szakmai kérdésekre. Mint is­meretes, az OTSH . és az MLSZ az 1981—82-es bajno­ki évben az NB-s-,és a me­gyei bajnokságok közé új csoportokat, a hat területi bajnokságot is közbeiktatta. Az egyiknek, a Mátra-cso- portnak a székhelye Eger lett. s az elkövetkezendő időkben itt történik a ver­sennyel kapcsolatos ügyek intézése. A Mátra-csoport- ban hat borsodi és öt-öt nógrádi, illetve Heves me­gyei labdarúgócsapat vesz részt. A ligaülésen — amelyről későbbi lapszámunkban bő­vebben is beszámolunk — döntés született arról, hogy a területi bajnokság augusz­tus 16-án kezdődik és az őszi forduló november 22-én fejeződik be. A tavaszi idény 1982. február 28-án indul, és június 6-án rendezik meg az utolsó összecsapásokat. Hegyi táborozás A XI. dr. Lénárt János orszá­gos hegyi táborozást július 18— 28? között rendezi meg á Bükk- hegységben. az Eger—Lillafüred müút mentén, a Háromkő és a Tarkő lábánál levő, 600 méter magasan fekvő Heregréten a He­ves megyei Természetbarát Szö­vetség és az Egri Pedagógus SE természetjáró szakosztálya, a Mátra—Eger—Nyugat-bükki In­téző Bizottsággal együttműköd­ve. Az önköltséges táborozás célja a környezet- és termé­szetvédelem tudatosítása, nép­szerűsítése. aktív pihenéssel, tú­rázással, a romantikus termé­szetjárás és táborozás megked- veltetésével. A táborozás programjában kö­zös túrák, az esti tábortűznél turisztikai és természetvédelmi előadások szerepelnek. A gya­korlati környezetvédelem kere­tében a nagy autós^ kiránduló­helyen összegyűlt * hulladékot egy nap alatt megsemmisítik a táborlakók, akik igazolást kap­nak. hogy a környezet- és ter­mészetvédelmi alapkiképzésben részesültek. A szép fekvésű tá­borból könnyű túrákkal keres­hetők fel, járhatók be a Bükk- hegység gyönyörű. változatos természeti képet nyújtó tájai, hegycsúcsai. Jelentkezés saját tábori felszereléssel (sátor? há­lózsák, evő- és tisztálkodási esz­közök. stb.) a helyszínen. Hor­tobágyi Ernő táborvezetőnél. Élelmezésről a táborozok maguk gondoskodnak. A táborhely megközelíthető gépkocsival, szombaton és vasárnap Egerből autóbusszal. Az autóbusszal a Kis-Som-forrásnál. vagy a hárs­kúti megállónál kell leszállni. /nn#n = ©fifion A füzesabonyi járási láb' darúgá’bajnokság 19S0—SÍ. évi végeredménye. Felnőttek: 1. Poroszló 20 17 2 1 66-14 36 2. Mezőszem. 20 14 2 4 53-30 30 3. Kál 20 12 2 6 46-32 26 4. Sarud 20 8 2 10 42-44 18 5. Feldebrő 20 8 2 10 37-40 18 6. Mezőtárk. 20 8 2 10 31-36 18 7. Kápolna 20 5 2 13 19-43 10 8. Szihalom 20 — — 20 4-49 — Ifjúságiak: 1. Poroszló 20 17 1 2 64-12 35 2. Mezőszem. 20 16 2 2 54-16 34 3. Mezőtárk. 20 14 — 6 32-30 28 4. Feldebrő 20 14 — 6 30-39 28 3. Kápolna 20 10 1 9 22-41 21 6. Sarud *20 10 — 10 20-42 20 7. Kál 20 10 — 10 21-44 20 8. Szihaloln 20 — 1 19 2-21 1 Megjegyzés: A két idény befejezése után a táblázat első és második fele ráját­szást vívott, ezért szerepel több mérkőzés a táblázat­ban. ★ Ma, pénteken délután 15 órakor kezdődik Egerben, a népkerti automatapályán az Agria Kupa nemzetközi te­keverseny, melyen kilenc magyar együttes társaságá­ban a csehszlovák Jacovce is szerepel. A verseny prog­ramja. Péntek: Egri Forgá­csoló—Parádsasvár 15,05, Eg­ri VM—Özdi Spartacus 17. Szombat: Jacovce—Agria 8, Egri Közút—Parádsasvár 10, Egri Forgácsoló—Ózdi Sp. 12, Egri VM—Nagykanizsa 14, Dunaújváros—Jacovce 16. Kecskemét—Agria 18. Va­sárnap: Nagykanizsa—Duna­újváros 8. Egri Közút—Kecs­kemét 10. Eredményhirdetés: 12,15. ★ A Megyei Könyvtár fel­kérésének a Heves megyei Sakkhíradó szerkesztősége nem tudott eleget tenni a helyismereti anyagok pótlá­sára. Ezúton kérik mindazo­kat, akik a birtokukban le­vő — 1977. 1—5., 12., 1978. 1„ 2., 1980. 1—12. és az ed­dig megjelent 1981-es szá­mokat nélkülözni tudják, küldjék a következő címre: Megyei Könyvtár, dr Sípos Istvánná igazgatóhelyettes. Eger. Kossuth Lajos utca 16. 3300. ©JÜÉ Befejeződött a küzdelem az országos úttörő vízilabda­bajnokság osztályaiban, me­lyekben a tavaszi mérkőzé­sek mellett két őszről előre­hozott találkozót is lejátszot­tak a csapatok. A hátralevő fordulókat szeptember 5-től rendezik meg. A jelenlegi állás: I/A. osztály: 1. KST i3 13 —­— 121- 40 26 2. Vasa« I. 13 11 1 1 114- 67 23 3. Tatab. 13 10 1 2 97- 60 21 4. SZVSE 13 8 2 3 91- 55 18 5. Kecském. 13 7 2 4 74- 64 16 6. BVSC 13 6 1 6 62- 68 13 7. Ü. Dózsa 13 6- 1 6 91- 75 1.3 8. Eger SE 13 1 1 7 77- 71 11 9. FTC 13 3 — 10 60*' R2 6 10. OSC 13 2 2 9 41- 80 6 11. Vasas 13 1 1 11 31-112 3 12. Szentes 13 — — 13 44-129 — II/A. osztály: 1. KSI 12 12 _ _ 138- 17 24 2. Tatab. 13 12 — 1 110- 25 24 3. Kecském. 13 9 — 4 116- 38 18 4. Eger SE 13 9 — 4 115- 36 18 5. Vasas I. 13 8 — 5 83- 39 16 6. BVSC 13 8 — 5 96- 75 16 7. SZVSE 13 7 — 6 61- 51 14 8. FTC 13 4 1 8 57- 81 9 9. SZEOL 12 3 1 8 41- 77 7 10. Szentes 13 2 — 11 43-126 4 11. Ü. Dózsa 13 — 3 10 18-10.3 3 12. Bp. Honv. 13 — 1 12 13-223 1 IT/B, osztály 1. KSI I. 13 12 1 _ 167- 33 25 2. Vasas T. 13 12 — 1 171- 27 24 3. KSI TI. 13 11 — 2 159- 45 22 4. Tatab. 13 11 — 2 122- 29 22 5. Volán SC 13 10 — 3 114- 39 20 6. Szolnok 13 9 1 .3 76- 51 19 7. FTC 13 7 1 5 66- 62 15 8. Ü. Dózsa TI. 13 6 1 6 81- R'’ 13 9. Békéscs. 13 6 1 7 62- 70 11 10. Vasas I. 13 4 — 9 43- 77 8 11. BVSC 13 3 2 8 44-103 a 12. Vasas II. 13 3 1 9 52-123 7 13. SZEOL 13 3 1 9 38- 93 7 14. Éger SE 13 2 1 10 49-130 5 15. Ú. Dózsa I. 13 1 _ 1? 27-140 2 16. CSMSK 13 — — 13 13-200 — ★ Az 1981. évi városi mun­kahelyi olimpia kispályás labdarúgódöntőiében júli­us 25-én 9 órától küzdenek a részt vevő csanatok a vá­rosi stadion salakos játék­terén. A férfiegyüttesek já­tékideje 2X25, a nőké 2X20 perc. ★ Nemzetközi lövészversenyt rendez július 18—19-én Gyöngyösön az MHSZ Kité­rőgyári Vasutas LK. A résztvevők között lesz a bol­gár területi válogatott, vala­mint a lengyel Wisla bel­ügyi klub 20—20 fős csapa­ta. A hazai klubok közül meghívást kapott a Közpon­ti Lövész Klub. a EÉG SK. a Győri Dózsa. A versenyre a H. Zalka SE lőterén kerül sor, „B”-kategórÍájú, BERUHÁZÁSI VÁLLALAT pályázat útján allcalmaz építőipari felsőfokú szakirányú iskolai végzettséggel és beruházói képesítéssel. legalább 5 éves építőipari vagy beruházói szakmai gyakorlattal rendelkező szakembert KOORDINÁCIÓS OSZTÁLYVEZETŐI, I továbbá CSOPORTVEZETŐI munkakörökbe. Bérezés: kollektív szerződés szerint. A pályázatot az eddigi tevékenység leírásával, részletes személyi adatokkal kértük. 3300 EGER. Trinitárius u. 2. sz. címre benyújtani., MEZŐGÉP, SZOLNOK EGRI GYÁRA (mivé telr® keres HEGESZTŐ. LAKATOS, ESZTERGÁLYOS szakmunkásokat (lehet kezdő is). Ezenkívül felveszünk még férfi betanított és segédmunkást. • Bérezés: kollektív szerint Étkeztetés biztosítva. Saját buszjárattal rendelkezünk Komló—Füzesabony—Eger útvonalon. A felvétel feltétele: bizalomkeltő munkakőnyv, orvosi alkalmasság a munkakör betöltésére Jelentkezni lehet: Eger, Lenin út 261., munkaügy, 7,00—15,00 óráig. I PÁLYÁZATOT HIRDETÜNK IPARI FŐMŰVEZETŐI. MŰSZAKI ELŐKÉSZÍTŐI munkakör betöltésére. A munkakör betöltésé­hez faipari mérnök, vagy nagy gyakorlattal rendelkező faipari technikus, ill. építőipari üzemmérnök, vagy építésztechnikusi végzettség szükséges. Dél-Heves megyei Építőipari Szövetkezet, Heves, Fő út 33. Telefon: Heves 30. Jelentkezés: a szövetkezet elnökénél MÁTRAVIÖÉK1 FÉMMŰVEK FÜZESABONYI GYÁRA felvesz lakatosokat, forgácsolókat, női betanított gépmunkásokat. Bérezés: „ kollektív szerződés szerint. Jelentkezni lehet: a gyár munkaügyi csoportjánáL KERESKEDELMI VÁLLALAT pályázatot hirdet értékesítési osztályvezetői munkakör betöltésére. Követelmény: felsőfokú vendéglátó­ipari végzettség, vezetői gyakorlat. Részletes önéletrajzot kérünk „Középvezető” jeligére az egri hirdetőbe. Alkotmány u. 2. v VÁLLALATUNK RÓZSA­SZENTMÁRTONl TELEPÉRE azonnali belépéssel felveszünk gyakorlattal rendelkező raktárvezetőt. Jelentkezés: Fővárosi Műanyagipari Vállalat, Rózsás zen tmárton, Lenin út 50. g§|? A ' BT ®j| 1; IFsf J-; f m ** M jTl ÁLLÁS AZ EGER— MÁTRA VIDÉKI BORGAZ. DASÁGI KOMBINÁT FÖPINCÉ- SZETE ÉS KÖZPONTI SZŐLŐ­FELDOLGOZÓ ÜZEME takarítónőket keres felvételre. Jelentkezni lehet: Eger, Árnyékszala u. 9/63. szám alatt, a főművezető­nél. Felveszünk lakatos, villany­szerelő, kőműves és kazánkezelő szak­munkásokat, valamint takarítónőt> konyhai kisegítőt. Jelentkezés: a VILATI Egri Gyára közgazdasági osztályán, Eger, Faiskola u. 9. A HEVES MEGYEI SZÖVET­KEZETI BAROMFI­KELTETŐ VÁLLALAT női dolgozókat keltetést munkára felvesz. Jelentkezni és érdeklődni lehet: Eger. Szövetkezet u. 2. Telefon: 12-740. Forgácsoló- és tödarabfelújítc részlegünk vezetésére GÉPÉSZ­TECHNIKUS képesítésű MŰVEZETŐT veszünk fel. Előnyben részesülnek a fémipari alapszakmával és alkatrész- gyártásban gyakorlattal rendelkezők. Jelentkezés: Mátrai EFAG gépjavító üzeme, Eger, Rákóczi u. 66., Dr. Szőke Miklós üzem­vezetőnél. KISPESTI TEXTILG Y ÁR SOROKSÁRI TEXTILGYÁRA szövő és elő-., készítő mester­képző tanfolyamra felvételt hirdet. A tanfolyam kb. 200 órás elméleti oktatással, munkaidejének további részen pedig gyakorlati foglalkozással vesz részt. A tanfolyam ideje alatt 3300 Ft havi alapbért biztosítunk + műszakpótlék + ebédpénz. A jelentkezés • esetén szállást biztosítunk. Jelentkezni , lehet: Budapest XX., Soroksár. Marx K. u. 294., személyzeti osztályon. A DOBÓ ISTVÁN VÁR­MÚZEUM, Eger, női takarítókat keres. Elcserélnénk másfél szobás, összkomfor­tos, II. emeleti ta­nácsi lakásunkat nagyobbra. „Nyár 81” jéligére az egri hirdetőbe, Alkot­mány u. 2. P étervására nyékén 3 szuterénos ház 500 n.-öl kp -f OTP- lással eladó, kás” jeligére ri hirdetőbe, mány u. 2. kör­szobás, családi kerttel átválla­lj la- az eg- Alkot­Kettőszoba-össz- komfortps szövetke­zeti lakás. 50 m2 kp + OTP eladó. Ér­deklődni este, Eger, Cifrakapu u. 15. IV/ 13._________________ ___ F iatal házaspár össz­komfortos lakást, vagy lakrészt bérel­ne” Egerben. ..Meg­bízható” jeligére az egri hirdetőbe. Ä1­kotmánv u. 2._______ S zoba-konyha kiadó. Eger. Kertész u. 104. Eger, Lenin u. 37. sz. alatt földszinti kétszoba-komfort garázs, kiskert, azon­nal beköltözhetően eladó. Érdeklődni du. 5 után. szom balon 1 után. vasárnap egész nap. hátul az ud­varban. Eladó Eger, Lenin út 59. félemelet 4. sz. lakás, 98 m2 la­kóterület, 2 szoba­konyha, fürdőszoba -f kisszoba, élés­kamra, garázs a pincében, tároló­kamra összesen 120 m2. Érdeklődni ugyanott, Álmosd Lajos. ________ 2 személy bútorozat- Jan szobát keres. „Bármilyen megol­dás” jeligére ♦ az eg­ri hirdetőbe. Alkot­mány u. 2._________ E ladó Rózsaszent- mártonban, a Szé­chenyi u. 3. szám alatt 300 négyszögö­lön 2 szobás, kom«, fortos családi ház. Éideklődni: a fenti címen._______________ V ennék Egerben 2, vagy 3 szobás, vagy nagyobb kertes csa­ládi házat, legalább komfortosat. „Bel­városi előnyben 5280” jeligére. Gyön­gyös, Pf. 115, ______ E gyszoba - konyha. előszoba a várállo- más közelében üre­sen kiadó. Érdek­lődni: Pataki, Eger, Zalka Máté u. 18. 4/12. alatt személye, sen. ATagy a 17-363- as telefonon, 19—20 órától. Elcserélném hatvani 1 szobás, gázfűtéses, Mező I, úti tanácsi lakásomat, 2 vagy 2 1/2 szobás tanácsira. Érdeklődni ]eh«t szombat. vasárnap, Vícián, Mező I. u. 6. 11/21. Eger belvárosban sorházépítési, 4 szo­bás, félkész társas, házi lakás átadó, csere is lehetséges. Érdeklődni: Eger, Lenin ,üt 7. Kertes családi ház azonnali beköltö­zéssel eladó. Kertal­ja u. 15., Eger. Ér*., deklődni: 15 órától 18 óráig. _____________ O storos, Arany Já­nos u. 35. sz. alatt kertes ház pincével eladó. Érdeklődni: Képes Pál, Ostoros, Akácfa u. 40. Családi ház eladó. Eger, Újsor u. 30. Kerecsend, Abonyi u. 56. sz. alatt épít­kezésre alkalmas telek eladó. Érdek­lődni: Eger, Koszo­rúja ._70._____________ Egerben, Almárban déli fekvésű gyü­mölcsös hétvégi fa­házzal eladó. Ér­deklődni Eger 14-356 telefonon. CT 601-es Trabant friss műszakival, teljes felújítással, príma állapotban el­adó, vagy nagyobb­ra cserélhető. Ros­tás Vilmos, Eger, Olasz út 25. V. em. _15. ____________________ 1 981. novemberig ér­vényes műszakival S 100-as alkalmi áron eladó. Érdek­lődni Nagy. Darvas u. 33., du. 5 után. Velorexet veszek* Ajánlatokat „Üzem­képes” jeligére az egri hirdetőbe. Al­kotmány u. 2._______ UZ-s Wartburg DL., 1984-ig vizsgáztatva eladó. Eger. Albert F. u. 9.. Tarnóczi. Érdeklődni naponta 18 óra után. Tel.: 17-046.________________ Z D-s jő állapotban levő tolótetős Wart­burg eladó. Eger, Kolozsvári u. 31., 14-005. 17 h után. Tviaklár, József A. u. 3.. jó állapotban le­vő S íoo-as Skoda eladó. Megtekinthető 16 h után, szombat, vasárnap egész nap. PG írsz. Trabant Special eladó. Eger, Rózsa Károly út 8. 4. e. 29. Törzskönyvezett ku­vasz kutyák eladók. 3372 Kömlő, Egri út 12.______________________________________ 1 szamár kocsival együtt eladó. Eger- szólát, Rákóczi út 9. Prokaj Kaimán. Kuvasz kiskutyák eladók. Gyöngyös, Csárda u, 2., Havasi. Sárga tarka és ken­dermagos csirkék eladók. Továbbte- nyésztésre is alkal­masak. 1—1.50 deka- erammos súlyban (egész nap)# Eger. Rákóczi út 15. Javításra szoruló antik bútorok el­adó. Érdeklődni Gyöngyös. Elmunkás u. 22. I. 2., telefon: 14-223. ___________ P arketta, lambéria, szegőlécek, lépcső­nek való anyag leg­olcsóbban a gyártó­nál. Sziráki -László épület- és bútorasz. talos mester. Füzes­abony, Kerecsenül út 37. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak akik felejthetetlen halottunk, TÖTH ISTVÁN temetésén részt vettek é tőle velünk együtt elbúcsúztak. A gyászoló család 1981. jüitas 17. péntek

Next

/
Thumbnails
Contents