Népújság, 1981. július (32. évfolyam, 152-178. szám)
1981-07-17 / 166. szám
* AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XXXII. évfolyam, 166, <s*ám ARA; l.IC FORINT 1981. jnliu« 1*.. péntek VTLÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Július 20—25. között Nemzetközi mezőgazdasági munkaszervezési konferencia Gyöngyösön Sajtótájékoztató Budapesten | Fontos* I I kotlák C zinte mindenütt elő- ’t fordulnak. A legkü- oubösőbb beosztásban is, a portástól az igazgatóig, 1 a segédmunkástól a tanácselnökig. Nagyon könnyű megismerni őket. Mihelyt valamit tenniük kellene, azonnal elkezdik sorolni, milyen bonyolult, összetett, felelősségteljes munka az övék, amit nem lehet csak Úgy elkapkodni, hiszen a múltkor is,... Egy aláírás kellene csak. Ó, hát mit tetszik gondolni... ? Nem, nem, tessék visszajönni egy hét múlva, mert addig ... Az ember beleszédül a* szóáradatba [ és menekülne, csak hallgatnia ne kelljen a mindent. beborító és minden cselekvési szándékot megbénító beszédfolyamot. Ök a fontoskodók. Nem a fontos emberek, nem. A fontos emberek arról ismerhetők fel, hogy a beszéd helyett cselekszenek. A fontoskodók tehát nem fontos emberek, amiből egyenesen következik, hogy nincs is szükség rájuk. Meglennénk nélkülük. Sót, a mostaninál jobban meglennénk nélkülük. Tehát, nem oda valók, ahol. éppen vannak. .Nem . a portásfülkébe,, bem a főmérnöki székbe, nem az ellenőrzési csoportba, nem az igazgatói irodába, nem az elnöki asztalhoz, azaz: pont oda nem. De ha már egyszer odakerültek valamilyen kifürkészhetetlen, vagy éppen nagyon is ismert, de ki nem mondható ok miatt, onnan nincs erő, amely kimozdíthatná őket, Aminek követ- - keztében azt hiszik, hogy neki!? valóban ott kell lenniük, és mivel képességeik erre alkalmatlanná tenné őket. leplezendő saját kicsiségüket — fontoskodnak. Kerékkötők. Miattuk lassul le az ügyintézés, miattuk jut kátyúba az ellenőrzés, miattuk válik zűrzavarossá a szervezés, miattuk kezdenek el ténferegni az emberek ott is, ahol különben tennék a dolgukat. De hát ők, a fontoskodók, mindig keresztbe raknak egy gerendát mások előtt. És' rettenetesen vigyáznak arra. hogy azt a gerendát senki árrébb ne tolhassa, különben nőm játszhatnék a nél- lözhetetlent. Rengeteget, ártanak ezek a fontoskodók mindannyiunknak. Többek között azért is, mert senki nem mondja meg nekik, hogy a látszólagos precizitásuk helyett végre tennének már valamit. Lehetőleg a legfontos abbat: menjenek olyan munkahelyre, amely megfélel a képességeiknek. Mén jenek ? Maguktól ? Hi - szent ők azok, akik már Valahol bebizonyították, hogy nagyon gyenge a fel- készültségük. De mert ezért vágy ááórt.... átirányították őket olyan helyre, ahol saját örömükre, önérzetük őrzésére — fontoskodhatnak. Hogy ártanak is? Ezt is kibírjuk. Meddig még? G. Molnár Ferenc A magyar mezőgazdaságban is előtérbe került a szervezéstudomány. Szerkezeti átalakítást végeznek az üzemekben. hogy az intenzív fejlődés lehetőségeit, a versenyképességet, a termékek világpiaci elismerését megteremtsék. Ehhez járul hozzá a Magyar Agrártudományi Egyesület és a Gödöllői Agrártudományi Egyetem mezőgazdasági főiskolai kara, amely július 20—25 között a mezőgazdasági munkaszervezési kutatások eredményei, ről és az elterjesztés lehetőségeiről hívott össze nemzetközi szemináriumot Gyöngyösre. Az előkészítő munkákról tartott sajtótájékoztatót csütörtökön délelőtt Budapesten, a MTESZ székházéban dr. Szemes Lajos egyetemi tanár, az előkészítő bizottság elnöke. Elmondta, hogy a rendezvényt a- mezőgazdaságban dolgozó Mérnökök NemzétA Sandinista Nemzeti Fel- szabadítási Front Országos Vezetősége meghívására csütörtökön párt- és kormány- küldöttség utazott Nicaraguába, élén Rácz Sándorral, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága Váltás volt csütörtökön Csillebércen: a Magyar Úttörők Szövetségének 35. születésnapja tiszteletére rendezett jubileumi tábor úttörői átadták a „stafétabotot” a béke és barátság nemzetközi úttörőtábor lakóinak. A 237 holdas őspark főterén 36 ország gyermekei sorakoztak fel az ünnepségre: a fanfárok jeladása után a magyar Himnusz hangjai közben 300 külföldi és 900 Szerződés készül az In- terinvest és a Villányi Bor- gazdasági Kombinát között: a 90 millió forintos megállapodás olyan beruházást tesz lehetővé, amelynek segítségével a jelenleginél 16 ezer hektoliterrel több bort állít majd elő a kombinát. A külkereskedelmi vállalatok fejlesztési alapjainak koncentrálására még I960 szeptemberében alakították meg az Interinvest Külkereskedelmi Fejlesztési Betéti Társulást; a jelenleg 45 betétest számláló új intézmény elsőrendű célja az volt, hogy vállalkozásai révén fokozodközi Szövetsége, valamint a mezőgazdasági munkaszervezők nemzetközi bizottsága is támogatja. Ez utóbbiak tavaly -a franciaországi Nimes-ben rendezett együttes konferenciájukon védnökséget vállaltak a gyöngyösi rendezvénysorozat fölött,. A tudományos tanácskozásra tizennégy országból 176 résztvevő jelentette be közreműködését. A szimpóziumon ismert külföldi és hazai elméleti és gyakorlati szakemberek tartanak előadásokat az úi megoldások kereséséről, a nagy- és kisüzemi gazdaságok munkaszervezési problémáiról, a munkaműveletek tervezéséről a növénytermelésben, a kertészetben és az állattenyésztésben. Szólnak majd az eddig elért eredmények gyakorlati megvalósításának lehetőségeiről is. Ezt szolgálják az előadásokat .kiegészítő szakVnái bemutatók tagjával, a KB osztályvezetőjével, a forradalom győzelmének második és a Sandinista Nemzeti Felszabadítást Front megalakulásának 20. évfordulója alkalmából Ma- naguában rendezendő ünnepségre. magyar pajtás jelenlétében kúsztak a magasba a nemzetek zászlói. Ezt követően Varga László, az úttörőszövetség főtitkára köszöntötte Csillebérc új táborlakóit. A világ minden tájáról ideérkezett külföldi pajtások az elkövetkező két hét során fáklyás felvonuláson vesznek részt, politikai dal- fesztivál részesei lesznek, fotókból és gyermekrajzokból kiállításokat rendeznek. jék a magyar vállalatok exportképessége. A társulás — melynek alaptőkéje közel másfél milliárd forint — ebben az évben kezdte meg exportfejlesztő tevékenységét. A Szo-Z bi Gyümölcsfeldolgozó Közös Vállalattal és a Sárvári Baromfifeldolgozó Vállalattal már megkötötték a szerződést 90. illetve 20 millió forint értékben. Ebből az összegből a szobi vállalatnál nagy kapacitású gyümölcssűrítményt készítő üzemet létesítenek, a sárvári baromfifeldolgozóban pedig jelentősen -bővítik « _ és tapasztalatcserék. A résztvevők ellátogatnak a lipicai lótenyésztéséről híres Szilvásvárad! Állami Gazdaságba, az. Eger—-Mátra vidéki Borgazdasági Kombinátba, a hevesi Rákóczi Termelőszövetkezetbe, valamint a Hortobágyi Állami Gazdaságba is. Az, előzetes érdeklődés alapján a rendezők bíznak abban, hogy a nemzetközi találkozó előreviszi a mező- gazdasági munkaszervezési kutatások és azok gyakorlati alkalmazásának ügyét. A résztvevők választ kapnak majd azokra a szervezési kérdésekre, amelyek a gazdaságos, jövedelmező tér. melés lehetőségeire mutatnak rá a 80-as években. Elősegítik majd a munkaidő-tartalékok feltárását a munkafolyamatok ésszerű szervezését mezőgazdaságunk további versenyképessége érdekében Mentusz Károly A jobb zöldséggyümölcs ellátósért Fejlesztési terv El kell készíteni Bács- Kiskun, Békés és Csongrád regionális kertészeti fejlesztési tervét, s ebben — elemezve a vidék ökonómiai adottságait —, utat mutatni a kereskedelem mielőbbi reformjához is — javasolta a Szegedi Akadémiai Bizottság mezőgazdasági agrárökonómiai munkabizottsága a csütörtökön Kecskeméten tartott ülésen. A tanácskozáson e megyék szakirányítói tá jékoztatták a kutatókat a termelők gondjairól, nem kendőzve el, hogy az Alföld ma virágzó kertkultúráját válság fenyegeti. Részint az állami támogatás csökkentése hat hátrányosan ' az ágazat fenntartására. fejlesztésre. részint a jövede- lemnövekménvadó avitt rendszere hat visszahúzóan a kézimunka-igényes zöld- sésség- és gyümölcstermelésre hűtőház befogadóképességét. Mindkét vállalatnál ugrásszerű növekedésre számítanak a beruházás nyomán. Az Interinvest hamarosan a Richards Finomposztógyárral is szerződésre lép — ennek értelmében a . vállalat 59 millió forintot kap beruházásaira. Az előzetes számítások . szerint az. Interinvest • által támogatott beruházásokkal több millió dollárnál megnövekszik az elkövetkező években az érintett vállalatok exportteljesítménye. Magyar pártés kormányküldöttség utazott Nicaraguába Hegnyílt Csillebércen a béke és barátság úttörőtábor Társulás a vállalatok exportteljesítményének növelésére „Fogadják" a terményt a Munkában gabonaszárító Ezerháromszáz.húsz hektáron termelt az idén a horti Kossuth Termelőszövetkezet kenyérgabonát. A földekről naponta átlag 45 vagon nyi termés érkezik a közös gazdaság Bábolna típusú szárítójához. Képeink az 6 tevékenységükből adnak ízelítőt — tudva, hogy csak a legszükségesebb esetten feleletnek be energiát ebbe a tevékenységbe. Várad: Miklós a tolólapos MTZ-traktorral Akrobata-mutatványnak is beillik a felvonószíj ellenőrzése, amely yarga Béla munkája- ~ „(Fotó: Szabó Sándor).