Népújság, 1981. július (32. évfolyam, 152-178. szám)
1981-07-14 / 163. szám
^aap 9 m 1981, július 14., kedd A Map kél 5,01 órakor — nyugszik 20.38 órakor A Hold kél 18,20 órakor — nyugszik 2,49 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon ^ ÖRS nevű kedves olvasóinkat! ösmagyar név, először Anonymus említi, permája után a latin „ursus”. „medve” szóra utal. 0—0 Száznyolcvan évvel ezelőtt született Johannes Peter Müller, a múlt század első felének legnagyobb német fiziológusa, a kiváló anatómus és zoológus, a daganatkutatások egyik megalapítója. Koblenzben született: a bonni egyetemen teológiát kezdett tanulni, de csak- namar áttért az orvosi fakultásra. Már egyetemi hallgató korában díjat nyert a magzat légzéséről írt, feltűnést. keltő tanulmányával. Az akkor uralkodó vjta- lista-idealista természetfilozófiái szemlélettől elméletben ugyan nem tudott szabadulni de gyakorlatilae igen: az idealista elvek hangoztatása mellett a szigorúan realista egzakt kísérleti módszertant honosította meg. Előbb a bonni egyetemen, majd a berlinin lett az anatómia- és élettantanár. A kutatás nála a kutatásra nevelést is jelentette. Tanítványai közül olyan orvosok és biológusok kerülek ki. mint Schwann. Henle Du Bois-Reymond. Virchow. Haeckel. Helm- tioltz stb. Korai és váratlan halála a múlt század tudományos életének talán legfájdalmasabb vesztesége volt. Időjárás: Várható időjárás ma estigidőnként erősen megnövekvő felhőzet, többfelé záporeső. helyi zivatar, különösen a Dunántúlon gyakran élénk, néha erős. jobbára északias szél. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet nyugaton 22—26. keleten 26—3o fok között. Fiatal városok KiSZ-esei Körmenden Kilenc fiatal város KISZ- esei találkoztak vasárnap Körmenden. Berettyóújfaluból, Barcsról, Celldömölk- ről, Érdről, Fehérgyarmatról, Lentiből, Paksról, Vásáros- naményből mintegy háromszáz ifjú érkezett ez alkalomból a Rába-parti városba. Valamennyi település — köztük Körmend is — 1979- ben nyerte el a városi rangot. A találkozó jó alkalom arra. hogy a fiatalok kicseréljék tapasztalataikat, megismerkedjenek egymás lakóhelyével, életével. A „randevút” ugyanis minden évben más más fiatal városban rendezik meg. A találkozón a hasznos tapasztalatcserén túl sport- versenyeken mérték össze tudásukat a fiatalok és erdei túrán vettek részt. autóbuszok Afrikába ü ÜGYELET Egerben: felnőttbetegek részére Bajcsy-Zsilinszky utca 6. szám alatt. Telefon: 11-000. Gyermekbetegek részére Kossuth Lajos u. 6- szám alatt. Telefon: H-640. Mindkét ügyelet este 19 órától reggel 7 óráig tart. Gyöngyösön: 19 órától holnap reggel 7 óráig a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rendelések közötti napi ügyelet 12-től 14 óráig.' Telefon: 11-727. Hatvanban: 19 órától holnap reggel 7 óráig a Kossuth tér 18. szám alatti rendelőben. KÖJÁL-készenlét Egerben délután 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 17-396 14-496. — KELENDŐ A HONDA. A szekszárdi TSZKER egy esztendeje kezdte meg a jugoszláv licenc alapján gyártott japán Honda motoros kerti gépek árusítását. Családi tragédia Miskolcon Miskolcon, az Engels út 75. szám alatti tízszintes lakóház tetejéről Kohányi Ferenc 30 éves kazángépész- segéd, miskolci lakos ledobta három gyermekét, a R éves Attilát, a 7 éves Istvánt és a 3 éves Anikót. Mindhárom gyermek a helyszínen meghalt. A vizsgálat eddigi adatai szerint tettével a tőle 4 hónapja külön élő feleségén akart bosszút, állni. A rendőrség Kohányi Ferencet őrizetbe vette. (MTI) I mozi I EGRI VÖRÖS CSILLAG Telefon: 11-888 Du. fél 4. fél fi é« 8 órakor: Az Olsen'banda boldogul Színes, szinkronizált dán film víg játék EGRI BRÖDY Telefon: 11-773 Du. 4, 6 és 8 órakor: Kicsi a kocsi, de erős Színes, szinkronizált amerikai filmvigjáték EGRI KERT Este 9 órakor: A svéd. akinek nyoma veszett EGRI VÁRMOZI De. 10-től du. 5-ig: Rövidfilmek GYÖNGYÖSI PUSKIN Kóma GYÖNGYÖSI SZABADSÁG Fosadó az örök világossághoz GYÖNGYÖSI KERT Este 9 órakor: Kamaszok HATVANI VÖRÖS CSILLAG Nevem: Senki HATVANI KOSSUTH Világvége közös ágyunkban FÜZESABONY A XX. század kalózai + ORVOSI Kereskedők a mozgássérültekért Nem kevesebb mint 38 300 forintot utaltak át a Heves megyei Élelmiszer Kisker Vállalat szocialista brigádjai, miután úgy határoztak, hogy havi bérük egy százalékát felajánlják a mozgás- sérültek megsegítésére. Az összeg egy részét az egri, egy részét pedig a gyöngyösi szervezetnek küldték el. Más módon is segítenek a mozgássérülteken: egyebek között elvégzik helyettük a bevásárlást. Nem adott elsőbbséget — Árokba borult — Villanyoszlopnak ütközött — Szakadékba zuhant Baleseti krónika Country-ta Iái kozó Augusztus 29-én, a józsefvárosi Asztalos .János ifjúsági parkban rendezi meg az Express Ifjúsági és Diák- utazási Iroda az I. nemzetközi country-találkozót — jelentette be Fülep János, az Express igazgatóhelyettese az iroda székhazában hétfőn tartott sajtótájékoztatón. A találkozót a KISZ KB kulturális osztálya kezdeményezte. A műfaj nemzetközi bemutatóján 13 zenekar lép fel. Köztük lesznek a countryzene hazai képviselői, a Bojtorján, a Fonográf é.s más együttesek mellett Csehszlovákiából, Kanadából, az NDK-ból. Lengyelországból é.s az USA-ból érkező népszerű zenekarok is. Mintegy 25—30 ezer fiatalt várnak az egész napos rendezvényre. Az elmúlt hét végén öt baleset járt sérüléssel megyénk országútjain. Kápolna és Gyöngyös között a 3-as számú főúton szombaton Pintér László gyöngyösi lakos, személygépkocsijával nem adott elsőbbséget Steinfelder Heinz NSZK állampolgár által vezetett személygépkocsinak, s összeütközött vele. A baleset következtében az NSZK gépkocsi utasa, Bene Károly, bakonvszegi lakos nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett. Az anyagi kár azonban 115 ezer forint. Szintén szombaton H. P. miskolci lakos Kerecsend belterületén személvgépkoElőkerültek Lilla hagyatéki perének aktái Lévai Sándor kontra Vajda Julianna Nyolc éven át tartott Csokonai egykori szerelmének, Vajda Juliannának a hagyatéki pere, amely a dunaal- mási uradalom úriszéke előtt kezdődött, majd 1852_ ben a Császári-Királyi Pest Kerületi Főtörvényszéken az ő győzelmével végződött. A hosszú és bonyolult per vaskos iratcsomójára Ortutay András, a Komárom megyei Levéltár igazgatója bukkant, a hajdani Esztergom vármegyei törvényszéki iratok rendezése közben. Az aktatömegén két név áll: Lévai Sándor és Vajda Julianna. A felfedezésnek érthetően örültek, hiszen Csokonai Lillája irodalmi vonatkozása révén olyan személyiség, akivel kapcsolatban minden dokumentum érdekes. Dunaal- máson (ma a Neszméllyel egyesített Almásneszmél.y), ahol élt. mindenki tudja — a kicsiny iskolástól az aggastyánig —, ki volt ő. Nem véletlen, hogy a községi művelődési otthont a nagy költőről nevezték el. Csokonai nevét viseli az úttörőcsapat és szobra áll annak a háznak a tőszomszédságában. ahol Lilla élt. A művelődési ház irodalmi köre pedig — amelyet egy lelkes amatőr régész, dr. Ferenczy Miklós vezet, — 10 évvel ezelőtt Lilla-emlékszobát rendezett be. Az irodalmi kört irányító helyi körzeti orvos érdeme, hogy a Csokonai szerelmi lírájában halhatatlanná avatott Vajda Júlia életéről sok, a korábbinál hitelesebb adatot tudtunk meg. „Lilla- ügyben” beutazta az ország minden olyan táját, ahol a költő valaha is megfordult. A levéltárban felfedezett peranyag legfontosabb darabjai is a Lilla-szobába kerülnek feldolgozásuk után. No, de miért pereskedett Vajda Julianna férje családjával, a Lévai családdal? Azért, mert ki akarták semmizni a hagyatékból. A duna. almá.si községházán letétbe helyezett végrendeletet annak idején — nem tudni, miért —, ő maga is aláírta, később felbontották, mégsem fogadta el férje. Lévai István végakaratát. Kérvénnyel fordult az uralkodóhoz: „Térdhajtva esedezem Fenséged Királyi Székénél, ezen végrendelés egész tartalmát megsemmisíteni, és hogy én egész vagvonomra nézve más végrendelést tehessek, kegyelmesen megengedni... elrendelni méltóztassa.” A kérvényt a debreceni Déri Múzeumban őrzik, a végrendelet azonban az irat- köteg mostani megtalálásáig ismeretlen volt. Sorai így kezdődnek: „A teljes szent háromság — atya. fiú é.s szent lélek egy Istenének nagy nevében. Én alolírt mást midőn még ép és egészséges elmével bírok, azon vagyonomról, mellyet tulajdon szorgalommal s fáradságommal szereztem a következő másíthatatlan utolsó rendelést teszem ...” A per anyagának sok kérdőjele van. Arra sincs még válasz például, hogy miért csak négy évvel Lévai István halála, után bontották fel a végrendeletet. Erre és sok más kérdésre csak a per anyagának, a most meglelt vaskos iratkötegnek a részletes feldolgozása után kaphatunk feleletet. csijával áttért a menetirány szerinti bal oldalra és az árokba borult. Az utasok közül B. T. és T. E. miskolci lakosok nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedtek, Nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel vezette autóját Nagyréde belterületén vasárnap Deme István. Figyelmetlen vezetése következményeként az útmenti villanyoszlopnak ütközött. s a kocsiban ülők közül Paulik Tibor, Faragó Anikó és Győré Csaba nyolc napon túl gyógyuló súlyos, de nem életveszélyes, az autó vezetője pedig könnyű sérülést szenvedett. Az anyagi kár is jelentős: 90 ezer forint. Szintén nem alkalmazkodott az útviszonyokhoz és a sebesség lett a veszte Stur- man Sándornak, aki vasárnap Galyatető és Mátraháza között gépkocsijával kisodródott az útkanyarból és a szakadékba zuhant. A bal- ■ eset következtében az autó vezetője nyolc napon túl gyógyuló könnyű sérülést szenvedett. Mátraháza és Gyöngyös között is a gyorshajtás okozott balesetet. Vida Imre budapesti lakos ugyancsak a szakadékba zuhant egy kanyarban és nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett. — ELISMERÉS A BRIGÁDNAK. Évek óta aktívan kiveszi részét Tarnazsadány szépítéséből a tarnamérai Lenin Termelőszövetkezet lakatosüzemének Petőfi szo- eialista brigádja. Hasznos társadalmi munkája' . értékelve. a közelmúlt! n ele nyerte Heves megye Tanácsának elismerő oklevelét. — HÄRMAS IKREK. Három egészséges kislánynak adott életet a zalaegerszegi megyei kórház szülészetén Mirelli Jánosné. pacsai bolti eladó. Krisztina 1.920. Erzsébet 1.660. Katalin 1.650 gramm súllyal látta meg a napvilágot. A 37 éves anya. akinek ez volt az első szülése, és a három kislány jól vannak. — NYUGDÍJASKLUB. Hatvanban mintegy négyezer nyugdíjas él, s az idős emberek régi igénye teljesül azzal, hogy a napokban megalakult a városi nyugdi- jasklub. Hetenként három nap rendeznek foglalkozásokat, s a tagok kivánsáoa szerint kirándulásokat is szerveznek. Eddig mintegy kétszázan jelentkeztek a klubba. — MŰSZAKI FEJLESZTÉS — KÖRNYEZETVÉDELEM. A korábbi években sok gondot okozott a Parádi Üveggyárnak a savak semlegesítésénél keletkezett mellék- termékek elszállítása, tárolása. Ezt most egy, a környezetvédelmet is szolgáló műszaki fejlesztéssel megoldották. Recsk határában tárolót építettek, és ide juttatják el a melléktermékeket a környezet szennyezése nélkül. — A MOZGÁSSÉRÜLTEK JAVÁRA. A gyöngyösi Technolux Szolgáltató Ipari Szövetkezet Mozgalmi ismeretek címmel vetélkedőt rendezett. A versenyen részt vevő csapatok — EgeV, Gyöngyös és Hatvan KISZ- alapszervez.etei — a szövetkezet által felajánlott dijakat a Heves megyei mozgássérültek javára utaltatták át. — ALKOTÓ IFJÜSÁG. A Mátra vidéki Fémművek KISZ-bizottsága újra meghirdette az Alkotó Ifjúság pályázatot a vállalat fiataljai részére. A 35 év alatti mérnökök-technikusok és a harminc év alatti szakmunkások jelentkezhetnek minden olyan elméleti, gyakorlati munkával, újítással, szakdolgozattal, amely kapcsolódik az üzemi feladatok megoldásához. — A MÁSODIK KÖTET. Az 1848-as márciusi forradalom kezdetétől 1890-ig. a modern sajtó kibontakozásáig elemzi a kort a Magyar Sajtó Történetének második kötete, melynek szerkesztése nagy- részt már befejeződéit*. A várhatóan jövő év elején boltokba kerülő könyv 1867- ig követi nyomon az egykori kiadványokat. Fafaragók a Göcsejben A Zala megyei Lentiben hétfőn megnyílt a fafaragó ipar- és népművészek kéthetes alkotótábora. Az ország számos vidékéről érkeztek alkotók a göcseji és hetes vidéki erdörengeteg központjába. A vendégek a városi fürdő parkjának díszítésére szobrokat és térplasztikákat készítenek. Hatodik alkalommal nyitott kaput hétfőn Zalaegerszegen a népművészeti nyári egyetem. Kustos Lajos városi tanácselnök köszöntötte és tájékoztatta a település életéről, fejlődéséről a tizenkét országból érkezett néprajztudománnyal népművészettel foglalkozó vendégeket. A július 22-ig tartó kurzus programjában főhelyen Zala megye népművészete szerepel. A nyári egyetem keretében július 19-én népművészeti kiállítást és vásárt rendeznek Zalaegerszegen. \ Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottságának napilapja Főszer keszlő: PAPP JÁNOS Főszerkesztő-Helyettes: GYURKO GÉZA. — Kiadja: a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: DR NOSZTICZIUS FERENC — Szerkesztőség’ Eger Beloiannis- u. 3. sz. 3301 (P(.: 23.) Telex: 063-350. Telefon: 13-352, 13-503. 13-644, 13-935 Gyöngyös Rózsa u. 1. 3200 Telefon: 11-607 Hatvan. Kossuth tér 8 sz. 3000 (Városi Tanács épülete). Telefon: 10-51. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3 sz 3301 (Pf.: 23.) Telex: 063-349. Telefon: 12-656. 13-361 Terjeszti a Magyar Posta Előfizetési díj: egy hónapra 34 Ft. negyedévre 102 Ft. esy évre 400 Ft. Előfizethető: a nírlaokézbesitő postahivataloknál és kézbesítőknél. Index 20062 — Révai Nyomda Egri Gyáregysége. Egei, Vinoellériakolá u. 3. sz. Igazgatói -OOStVÁTB ÍÖZSEÍ-N® — W ISSN 9135—0703. — Több mint kétszáz IKARUS—Scania 259.20 típusú autóbusz készül iraki megrendelésre az IKARUS székesfehérvári gyárában. A tizenkét méter hosszú, légkondicionált ivóvíztartállyal felszerelt, negyvennyolc személyes autóbuszt a fehérváriak a svéd Scania-céggel kooperációban készítik, tervezése, kivitelezése teljességgel alkalmazkodott az afrikai klímához. Az első negyven autóbusz útnak indult Afrika felé és rövidesen követi a többi is. A képen: felkészítik a hosszú útra az autóbuszokat. (MTI fotó: Szabó Imre felv. — KS)