Népújság, 1981. június (32. évfolyam, 127-151. szám)

1981-06-13 / 137. szám

/ MA AZ EGRI VERSENYUSZODÁBAN: 11 „csodakapus” véd A vízilabda OB I. „máso­dik félidejének;” első mérkő­zésére kerül sor ma 18 órai kezdettel az egri verseny- uszodában. Az ESE ellenfe­le a Bp. Spartacus csapata lesz. az a gárda. melynek hálóját „csodakapus" őrzi, a sokszoros válogatott, olim­piai, világ- és Európa-ba.i- nok Molnár Endre szemé­lyében. A „nagyobbaktól” a Szpari mindössze egy pont­tal rabolt többet, mint az Eger, mégis figyelemre méltó volt a tavaszi szereplése Éppen egy héttel ezelőtt az OB l. favoritját, az addig pontveszteség nélküli Vasast fektette két vállra. Tavaly ősszel az Eger SE döntetlenre mérkőzött hazai pályán a Spartacussal. Em­lékezetes, remek küzdelmet vívott akkor a két csapat. Az ESE a második negyed­ben 4—1-re, a harmadik ne­gyedben 7—4-re is vezetett parádés akciógólokkal. Csak az utolsó öt percet feledni le­hetne. .. Abban ugyanis sem­mi nem sikerült a hazaiak­nak, így aztán a Spartacus egyenlített Reméljük. ma csak az akkori első három negyed játékát idézik fel tel­jesítményükkel az egriek.. . Tömegsport Megrendezték a kereskedelmi és vendéglátóipari szakmunkás­tanulok megyei sportversenyét, ahol a következő eredmények születtek. Lányok. Atlétika. i00 m: 1. Tóth Katalin, 2. Mészáros Ilona, 3. Burai Agnes (mindhá­rom Eger). 400 m: 1. Kovács Erzsébet (Gyöngyös), 2. Túsz Ida. 3» Takács Tünde (mindket­tő Eger). Távolugrás: 1. Dávid Teodóra (Eger). 2. Kovács Er­zsébet, 3. Szántó Gabriella (mind­kettő Gyöngyös). Súlylöké$: 1. Léner Gabriella. 2. Csutorás Er­zsébet, 3. Baranyi Zsuzsa (mind­három Eger). Gránátdobás: 1. Nagy Anikó (Gyöngyös), 2. Lé­ner Gabriella. 3. Bollók Mária (mindkettő Eger). Asztalitenisz, csapatban: 1. Eger. 2. Gyöngyös. Egyéniben: 1, Molnár Rozália. 2. Bagi Ilona (mindkettő Eger). 3. Tóth Katalin (Gyöngyös). Sakk, csapatban: 1. Eger, 2. Gyöngyös. Egyéniben: i. Baranyi Zsuzsa (Eger), 2. Szabó Anna (Gyön­gyös), .3. Molnár Marianna (Eger). Lövészet, csapatban: 1. Gyöng5'ös, 2. Eger. Egyéniben: 1. Kovács Hanka Gabriella, 2. Viktor Mária (mindkettő Gyön­gyös), 3. Bőgős Marianna (Eger). Kézilabda: 1. Eger, 2. Gyöngyös. Röplabda: 1. Gyöngyös, 2. Eger. Kispályás labdarúgás: {. Eger, 2. Gyöngyös, Fiúk, atlétika, 100 m: 1. Barta István (Gyöngyös), 2. Danyi Fe­renc (Eger), 3. Gulyás András (Gyöngyös). 800 m: 1. Jakab Csaba, 2. Tóth Gábor (mindket­tő Eger), 3. Véniss György (Gyöngyös). Távolugrás: i. Csol- lár Dezső (Gyöngyös). 2. Haran­gozó Dezső (Eger). 3. .Pillér László (Gyöngyös). Súlylökés: 1. Orkisz László (Gyöngyös), 2. Hüvelyes Zoltán, 3. Boda Csaba (mindkettő Eger). Gránátdobás: 1. Kratofil Tamás. 2. Püspöki István (mindkettő Gyöngyös), 3. Vankó Gábor (Éger). Asztalitenisz, csapatban: 1. Gyöngyös. 2. Eger. Egyéniben: 1. Rankó Tamás (Gyöngyös). 2. Horváth Zsolt. 3. Tóth Péter (mindkettő Eger). Sakk, csapat­ban: 1. Gyöngyös. 2. Eger. Egyé­niben: 1. Fülöp Mihály (Gyön­gyös), 2. Cseh Dávid (Eger), 3. Tóth József (Gyöngyös). Lövé­szet, csapatban: l. Gyöngyös, 2. Eger. Egyéniben: 1. Daka Pé. tér (Eger), 2. Bútora Gyula. 3. Kratofil Tamás (mindkettő Gyöngyös). KPVDSZ váltófutás (2 fiú, két lány) : i. Gyöngyös, 2. Eger. KPVDSZ akadályfutás (1 fiú, két lcánv): i. Gyöngyös, 2. Eger. Kézilabda: l. Gyöngyös. 2. Eger. Kispályás labdarúgás: 1. Gyöngyös, 2. Eger. Az iskolák közötti pontver­senyt a Gyöngyös nyerte az Eger előtt, így a győztes iskola egy évig védője lesz a KPVDSZ Heves megyei Bizottsága ván­dorserlegének. Szombati sportműsor KÉZILABDA: Eger SE—Postás SE. ArB l. B-s női mérkőzés, Eger, bervai pálya, 15. Megyei bajnokság, férfiak: Gyöngyösi Főiskola—Heves, 15. Egri Fi­nommechanika U.—Füzesabony. 14.30. Sírok—Dormánd, 15. RÖPLABDA: HKVSC-Romhá- nyi Kerámia. NB Il-es férfimér- közés. Hatvan, városi sportcsar­nok, 15. SAKK: A GYSE jubileumi mester jelöltver senye, Gyöngyös, Berze gimnázium., függők 9, TV. forduló 15 órától. ŰSZÁS: Meghívásos verseny. Gyöngyös, városi strand, 9. VÍZILABDA: Eger SE—Bp. Spartacus, OB I-es mérkőzés, Eger, versenyuszoda, 18; Marjai, ár. Somóczi. LABDARÚGÁS: Megyei bajnoki mérkőzések 18 órától. HKVSC— Gáspár SE, Montvai. Recsk— Selyp, Kiss l. Füzesabony— Sírok, Boros. Petöfibánya—Mát- raderecske, Polonkai. ToucvbbjuteKt a TÜMÉP Felvételre keresünk őszi cukorrépa-átvételi idénymunkára CUKORRÉPA-ÁTVEVŐKET. Jelentkezés: Mátravidéki Cukorgyárak, 3001 Hatvan, rövid személyi adatokkal. Felvételre keresünk építőipari termelési osztályvezetőt, legalább 5 éves kivitelezői szakmai gyakorlattal. Jelentkezés a személyzeti vezetőnél. Járási Építőipari Szövetkezet, Mezőkövesd. Dohány u. 5. sz. Felveszünk szövetkezeti tagnak: lakatos, villanyszerelő szakmunkásokat, továbbá férfi segéd­munkásokat gumiterméket előállító (Heves megye) Lőrinci üzemünkbe. Jelentkezés: Dunaplast Műanyag- és Gumiipari Szövetkezet. Lőrinci (Mátravidéki Erőmű mellett). A biztos kezű Busák (Fotó: Szántó György) Egri TANÉP—Bp, Volán 97—70 (43—35) Férfi kosárlabda MNK- mérkőzés, a legjobb 12 közé jutásért. Eger, Kemény Fe­renc Sportcsarnok, 300 né­ző. V.: Vinik, Harsányi. TANÉP: Komenczy 19. Bu­sók 27, Laczkó 12. Korepta 15, Káló fi. Cs.: Sipeki 14. Nádai 2. Tari 2, Molnár, Zen- tai. Edző: Csányi Barna, Cseh Kálmán. Volán: Mócsy 10, Nyitrai 10, Szigeti 6, Helenbai 22, Todika 6. Cs.: Szűcs 12, Hász 2, Héja 2. Nagy, Kál­mán. Edző: Kiss Ferenc. Nagy kedvvel, s ami ennél is több, igen jól kezdtek a hazaiak, pedig nélkülözniük kellett egyik erősségüket, Kintert, aki esküvő előtt áll. Hiába volt magassági fölény­ben a vendégegyüttes, a len­dületesen támadó h'azai gár­da fokozatosan növelte elő­nyét, s már az első félidő közepén Ifi pontos vezetésre tett szert. Aztán egy kicsit megtorpant a TANÉP, s az NB I-es vendégek fölzárkóz­tak. A második félidő 5. per­cétől újból belelendült a ha­zai gárda, és reményen fe­lüli különbséggel nyerte a mérkőzést, ami továbbjutását is jelentette. így június 24. és 28. között. Egerben, az MNK-elődöntö egyik hatos csoportjában hazai csapatnak is szurkolhat majd Eger ko­sárlabdát kedvelő közönsége. Á bajnokaspiránsok pályaválasztók A megyei labdarúgó-baj­nokság utolsó előtti, 29. for­dulójában az első három he­lyezett a táblázat második felében tanyázó csapatokat fogad. A győzelmi szériában levő Hatvani KVSC-nek az utóbbi öt mérkőzését elvesz­tő Honvéd Gáspgr SE lesz az ellenfele, városi rangadó keretében. A vetélytérs Recsknek sem okozhat kü­lönösebb gondot a Selyp le­győzése. akárcsak a Bélapát­falvának a Heves elleni két pont megszerzése. Fémmű- vek-rangadóra kerül sor Füzesabonyban. (Az FSC megalakulását követően a labdarúgó-szakosztály to­vábbra is gyári irányítás alatt marad.) Az újonc csa­pat szempontjából van na­gyobb jelentősége a találko­zónak, mivel szeretnék visz- szaszerezni a 6. helyet az Apctól. a Sírok pozíciója pe­dig már nem forog veszély­ben. Nehéz 90 perc vár az Apci Vasasra, a három he­te veretlen Kompolt ottho­nában. A többi találkozón a pályaválasztóknak van na­gyobb esélyük a győzelemre. Tippjeink, zárójelben az őszi eredmények: Hatvan— H. Gáspár SE (2—2) 1, Recsk —Selyp (3—2) 1, Füzesabony —Sírok (1—4) x, Egercsehi— Besenyőtelek (3—1) 1, Tár­náméra—Hort (2—2) 1, Kompolt—Ape (1—7) x, Pe- tőfibánya—Mátraderecske (1 —0) 1, Bélapátfalva—Heves (4—0) 1. ELVESZETT a „Heves megyei Állat­egészségügyi Állomás, Eger, hatósági feladatok­kal megbízott állatorvos 8.” feliratú bélyegző. Használata 1981. június 4-től ÉRVÉNYTELEN! Köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen édesanyánk, BODONYI LASZLÖNÉ temetésén részt vettek és fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család Vontatóvezetői jogosítvánnyal rendelkező dolgozókat Heves megyei változó munka­helyekre felveszünk. Felveszünk továbbá TM—100-as, valamint autógréder- vezetőket Borsod és Heves megyei változó munkahelyekre. Jelentkezni lehet: a Szerencsi Állami Gazdasági Észak­magyarországi Meliorációs Főmérnökségen. Szerencs, Dobó út 4. sz. Drága testvérünk, PÖK MIKLÓS június 10-én elhunyt 45 éves korában. Temetése június 15-én lesz az egri Hatvani- temetőben, 11 órakor. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy BÓTA FERENC kőműves május 31-én, rövid szenvedés után elhunyt. Temetése az egri Kisasszony-temetőben lesz, 1981. június 15-én, hétfőn 15,30 órakor. Bóta család ÁLLÁS A Hőtechnika Építő és Szigetelő Vállalat felvételre keres a Tiszai Hőerőmű üzemében levő munkahelyre felújítási munkák végzésére lakatos és hegesztő szak­munkásokat. Jelentkezni lehet a Tiszai ■Hőerőműben, vállalat kiren, deltségén, vág; Miskolc, Felső-szinva u. 73. sz. alatt. Távollakók részére szállást biztosítunk. Felvételre keresünk szerződéses munka- viszonyra általános adminisztrációs munkakör betöltésére érettségivel rendelkező női dolgozót, Érdeklődni Eger, 13-948-as telefonszámon, Gyapjú- forgalmú^ Szobafestő kisiparos szakmunkás alkal­mazottat felvesz. Telefon: Eger 10-431. Madár- és díszhal ­szaküzletemet fel­újítva megnyitottam. Gyöngyös, Olympia u. 3,, Vargáné. (Nyolcvanas lakóte­lepen, Olympia Ét­terem mel__szembeji) . A lakosság szolgá­latában fa- és mű­anyag redőny ké­szítése, javítása, ga­ranciával. Füíep István, Noszvaj. Kossuth 29. Társasházak és csa. ládi házak redőnyö. zését vállalom, tok nélküli ablakra is. öt színből választ­hat. Mikó György kisiparos: Gyöngyös Hunyadi út 9. sz. Telefon: 11-104. Ér­deklődni és rende­lést leadni lehet Egerben is. a 15-247. es telefonon. Elcserélnénk II. eme­leti. összkomfortos, másfél szobás, ta­nácsi lakásunkat 3 szobásra. Eger, Kal­lómalom u. 8. II. em. 7. Eger belvárosában 2 szoba házrész, mely érvényes építési en­gedéllyel l szoba­összkomfortra ala­kítható. eladó. Te­lefon: 17-339 hétköz­nap' csak 16 óra után. ______ E lcserélném 2 és fél­szobás tanácsi laká­somat 1 és fél szobás tanácsira. Eger. Cif­rakapu u. 47. IV. em. í. a., Csebok- szári. Almárban .330 n.-öi saját, 7 éves telepí­tésű szőlő és gyü­mölcsös eladó. Ér­deklődni Eger. Le­nin út 14. IV. 2. 10-524-es telefonon. 2 szobás, 65 rn^es lakás, 330 ezer + OTP-vei eladó. Te­lefon : 13-432. Vennék másfél, vagy kétszobás társasházi, vagy szövetkezeti akást Egerben. Ajánlatokat ^Belvá­ros és környéke” jeligére az egri hir­detőbe. Alkotmány u. 2. _________________ B udapesti belvárosi tanácsi, egyszoba- konyha. félkomfortos lakásomat elcserél­ném egri másfél szobás, Összkomfor­tosra. „Sürgős 906” jeligére az egri hir­detőbe. Alkotmány U. 2._________________ H ázhely eladó. Fü­zesabony. Honvéd út 41. sz. alatt. Ér­deklődni 17 óra után._________________ E lcserélném vagy el­adnám verpeléti 3 szoba-étkezős, szu- terénos lakásomat egri tanácsi lakásra, megegyezéssel. „Hi­deg, meleg víz” jel­igére az egri hirde­tőbe. Alkotmány u. 2.________________ G alj'atetőn levő 450 ma üdülőtelkemet elcserélném egri házhelyre, vagy ér­tékes gyümölcsösre. „Panoráma” jeligére az egri hirdetőbe. Alkotmány u. 2. 3 szoba -f- lomkam­rás társasházi lakás sürgősen eladó. Készpénz 4- OTP. Eger. Rózsa Károly 14. III. 15. Ugyanott egy Opel alkatrész­ként. egyben eladó. Érdeklődni egész nap. __________________ E gri közművesített, kertes 2 szobás csa­ládi ház -f mellék- helyiségek 4- pince eladó, vagy 1 szoba­összkomfortos taná­csi lakásra cserélhe­tő. megegyezés sze­rint. Cegléd u. 8. Belvárosban új eme­letes, kertes lakás, összeköltözéshez, ki­sebbre cserélhető. Telefon: Eger 16-603. Gyöngyösön, Eger­ben, vagy környé­kén kisebb házat, házrészt vagy lakást vennék. Cím: Há­mori József, Szen­tes, „Postán marad” 6600. Eladó 3 szoba-össz­komfortos, kertes, ■ garázsos társasházi lakás. Eger, Petőfi u, 38/3. ________ H eves, Fő út 15. sz. alatt kétszintes, össz­komfortos családi ház eladó. Érdeklőd­ni a helyszínen, Ta- bódy Istvánnál, vagy telefonon, Dr. Nagy Mária, Debrecen. 15-512. _______________ B ogács központjá­ban családi ház mel­léképülettel eladó. Érdeklődni Bogács, Dózsa György út 2. Kiskörei víztároló legszebb részén. Ti­szafüreden, eladó 700 négyszögöl betelepí­tett, vízparti üdülő­telep, megosztva is. Érdeklődni Tiszafü­red. Schön Béla u. 4., Kunhegyes 215 és Debrecen 27-687-es telefonon. Gyöngyösön a piac­téren 3 szoba-kom­fortos, kertes csalá­di ház beköltözhető­en eladó. Érdeklőd­ni Gyöngyös, Köz­társaság tér 3.. este. 18—19 óra között, Bárok. Gyöngyös központ­jában 2 szoba-hallos OTP-lakás eladó. Érdeklődni 17 órától. Szabadság tér 2. VI/ 24. ____________________ G yöngj'ös, Radnóti u. 4. II. 1. kettőszo bás lakás garázzsal eladó. Érdeklődni 18 óra után, vasárnap egész nap. Füzesabonyban, áll lomáshoz közel csa­ládi ház 400 n.-öl te­lekkel eladó. Úttörő út 15. Érdeklődni Honvéd út 49. 2 szobás szövetke­zeti lakás 350 000 kp 4- OTP. eladó. Ér­deklődni 18 óra után. Eger. Rákóczi u. 34. V. em., Somos. Eladom 3 szoba­összkomfortos, köz­ponti fűtéses örök­lakásomat 400 000 «Ft kp 4- OTP-törlesz­téssel. Nem csebok- szári. „őszi beköltö­zés” jeligére az egri hirdetőbe. Alkot­mány u. 2. Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy szeretett, egyetlen, drága jó édesanyám, nagy­mamám, kedves dédikénk, testvér és rokon, TAMASI MÁRIA tsz-nyugdíjas, életének 79. évében elhunyt. Temetése június 13-án í),30 órakor lesz Egerben, a Hatvani-temetőben. A gyászoló család Kertes régi ház $1- adó. Andornaktálya, József Attila u. 3. Eladó 2 szoba-össz­komfortos szövetke­zeti lakás. Eger, Csákány út 33. II. em. 2. Érdeklődni lehet 16 óra után. Egy szoba - összkörmi* fortos lakást vennék Egerben. Ajánlato­kat 17-962 telefonon, este 20—22-ig, ________ S trand mellett 2 szo­ba-összkomfort vál­lalat részére, IBUSZ- on keresztül kiadó, VII. 1-től „Nyaralás” jeligére az egri hir­detőbe. Alkotmány u. 2. JÁRMŰ PB-s 3 éves Trabant Limousin eladó. Eger, Garay u. 3. Garázsban tartott 3 1/2 éves, barna Wart­burg eladó. Mikó- falva, Rákóczi u. 1. 7 éves Wartburg Tourist felújított motorral. műszaki vizsgával eladó. Eger, Bocskai u. 11. CZ-s Jáwa utánfu­tóval, 83-ig vizsgáz­tatva eladó. Eger, Rákóczi u. 36. Kitűnő állapotban, műszaki vizsgára felkészített MB iGOO- es Skoda eladó. Ke- recsend, Demjéni u. 32. Érdeklődni este 6 órától. ___________.. Z F frsz. Trabant Combi eladó. Kái; Novák János, Fő u. felső 6. Érdeklődni lehet du. 18 h-tól és hét végén egész nap. Jó állapotban levő, ZF rendszámú 1300- as Lada eladó. Bír­ta István, Sírok, Le­nin út 42„ du. 3 után. Telefon: 13-222/ 272-es mellék. US rendszámú, 84- ig vizsgázott Tra­bant eladó. Érdeké lődni Egerszalók, Kossuth u, 20. Um 601-es Trabant Combi 36 000 km-rel, 1983-ig érvényes mű­szaki vizsgával el­adó. Eger, Gárdonyi u. 18._________________ 4 éves fehér Trabant megkímélt állapot­ban eladó. Eger. Ka* raszek Mihály tér 5. II9. (Shell benzin­kútnál) . _______ 1 50 cms-es MZ Luxus eladó. Érdeklődni Eger, Vöröstüzér u. 15. sz., Lanther Gyu­la.____________________ Üj Simson 5l-es, 4 fokozatú váltóval, tirisztoros gyújtás­sal, BMW-áromvo- nalidommal. igényes­nek eladó. Füzes- abony. Csillag u. 6. GAZ 69-es gépkocsi Warszava-motorral és vonóhoroggal, vizsgáztatva eladó. Eger. Váci M. u. 46. Egyéves 350-es CZ sport, katonaság miatt, áron alul. el­adó. Füzesabony, Csillag u. 8. ZX frsz. Wartburg Limousin, garazsíro- zott, jo állapotban, igényesnek eladó. Bertha. Eger, Csiky S. u. 17. ____________ S koda s 100 hüvely­dugattyú-garnitúra eladó. Hatvan, Mun­ka u. 23. ‘ Első borjával tehén eladó. Schmuczer János. Egerszalók, Kossuth út 107. Közútra vizsgázott, négykerékmeghajtá- sú kerti traktor ko­csival. összes tarto­zékokkal eladó. Cím: Csintalan Bé­la, Zaránk, Kossuth u. 9._________________ E ladó 2 db magyar­tarka üszőborjú. 8 hónapos. Cím: He­réd, Köztársaság út 21.________________________________ G yöngyház beraká- sós. összecsavaroz­ható bútor, kisipari fakarnisok eladók. Eger, Lejtő u. 3. 18 db E7—48 jelű be. tongerenda és 5 db E—7—30 betongeren­da eladó. Erdőtelek, Bajcsy-Zs. u. IS. 47 éves, i73 cm ma. eas, elvált, nem do­hányzó józan életű szakmunkás keresi csinos, faluéi életet is kedvelő. • egyedül élő hölgy ismeretség gét, házasság céUA- ból. 38 évtől. „SzeJ retetben élni 322T1 jeligére. Gyöngyös# Pl US.

Next

/
Thumbnails
Contents