Népújság, 1981. június (32. évfolyam, 127-151. szám)

1981-06-13 / 137. szám

Jutalomút Leningrádba A szocialista módon élni jelszó jegyében Az MSZBT Központi Gor­kij Nyelviskolájának Heves megyei tagozata a napokban rendezte meg hagyományos középiskolai orosz nyelvi ver­senyét a hevesi gimnázium­ban, ahol 19 tanuló bizonyí­totta tudását. A zsűriben Lengyel Zoltánná kandidátus, a Ho Si Minh Tanárképző Főiskola tanszékvezetője, Vla- gyimir Ivanovics Furasov, a vlagyimiri pedagógiai főisko­la külföldi hallgatókkal fog­lalkozó tanszékének vezetője és Varga József, a hatvani Bajza József Gimnázium ta­nára foglalt helyet. A győz­tesek jutalmul a Szovjetunió­ba utazhatnak. így az idén , Szűcs Judit negyedik osztá­lyod (Heves, tanár*: Caontos Béla) és Veres András elsős gimnazista (Hatvan, tanára: Ambrus Éva) Leningrád ne­vezetességeivel ismerkedhet. A második helyen Faragó Zsuzsanna (Heves) és Bozsik Marianna (Hatvan), mig a harmadikon Tóth Katalin, Juhász Erzsébet és Molnár Eszter (valamennyien a hat­vani gimnázium tanulói) vé­geztek. Gratulálunk a helyezettek­nek, de sajnáljuk, hogy évek óta jobbára csak a hevesi és a hatvani diákok vetélked­nek a díjakért. Zajúk Etelka, Eger Népművészeti kiállítás Petőfibányáo Sok olyan nő él Petőfibá- nyán, aki nem az üzletek pultjáról vásárolja meg a népművészeti alkotásokat, hanem szabad óráiban ma­ga készíti el a különböző tájegység motívumaival dí­szített hímzéseket. Tíz éve működik a műve­lődési házban a díszítőművé­szeti szakkör, ahol a 15—20 tagú asszonycsoport a lakás díszítéséhez térítők, párnák, falvédők sokaságát készíti el szorgalmas munkájával. Tevékenységükkel élményt, ötletet kívánnak nyújtani azoknak is, akik egyáltalán nem vagy csak alkalomsze­rűen szánják rá magukat, hogy gyakorolják a hímzést, varrást. Az évenként megrendezés­re kerülő kiállítás anyaga „ízelítőt” ad az ügyes kezű asszonyok munkájából. Az idei jubileumi kiállítás meg­nyitására június 12-én került sor, és az elmúlt egy év leg­szebb munkái kerültek be­mutatásra. A színes hímzé­sek, térítők, ruhák sokasága a hagyományokat őrzi. Kü­lönböző tájegységek motívu­mait használták fel a szak­kör tagjai és éppen ez teszi színessé, gazdaggá és válto­zatossá a kiállítást. A boldo- gi, túrái, rábaközi, palóc, drávaszögi, matyó, kalocsai motívumok színes csokra bi­zonyára most is több száz ér­deklődőt vonz. az AllamigazgatAsi SZERVEK évente mintegy 400 ezer szabálysértési fel­jelentést bírálnak el. Ebből is kitűnik, hogy milyen sok állampolgárnak akad dolga a szabálysértési hatóságok­kal. Az alighanem köztudott, hogy a szabálysértések ka­tegóriájába azok a társada­lomra veszélyes cselekmé­nyek tartoznak, amelyek ki­sebb súlyúak annál, hogy velük bűncselekményként a bíróságoknak kelljen foglal­kozniuk. Szabálysértésként bírálják el a hatóságok pél­dául a kisebb,, ezer forint alatti értékű lopásokat, így elsősorban a bolti lopásokat. Nemrégiben a jogszabályok több kisebb jelentőségű bűn- cselekményt ugyancsak sza­bálysértésnek nyilvánítottak. Így például a becsületsértés és a magánlaksértés eny­hébb eseleit, valamint az 500 és 1000 forint közötti tulaj­don elleni cselekményeket. (Korábban az ötszáz forint feletti kárértékű ilyen cse­lekmények már bűncselek­ményeknek minősültek.) A szabálysértési eljárás feljelentés, vagy a szabály­sértési hatóság részéről eljá­ró személy észlelése, vagy tudomása alapján indul meg. A feljelentést bármely sze­mély vagy szerv megteheti. Az állampolgárok dolgát egyszerűsíti, hogy a tanácsi ügyfélszolgálati irodákban megfelelő nyomtatvány áll rendelkezésre a feljelentés megtételére. A feljelentést azonban nemcsak ezen a nyomtatványon lehet tenni. Lehetőség van szóbeli felje­lentésre is. Ezt a szabálysér­tési hatóságnál foglalják írásba. A szabálysértések gyor­sabb és redményesebb el­bírálása érdekében lehetőség A Heves megyei ZÖL­DÉRT Vállalatnál 22 szocia­lista brigád dolgozik. Gyön­gyösön 6, a káli szállítótele­pen 1, a káli göngyölegte­lepen 3, a hatvani szállító­telepen 2, az egri hűtőház­ban 5, az Alkotmány utcai Húsboltban 1, a vállalat központjában pedig négy. Vállalásaikat valamennyien a „Szocialista módon dol­gozni, tanulni, élni” jelszó alapján tették meg. ' Mindegyik brigád vállalá­sában megtalálható a munka hatékonyabbá tételére; a rend es tisztaság megterem­tésére, megtartására; az anyagokkal költségekkel va­ló takarékosabb gazdálko­dásra való törekvés. Arra is egyre többen gon­doltak, hogy a tanulás^ a szakmai továbbképzés, de egyáltalán az általános mű­veltség állandó szinten tar­tása elengedhetetlenül fon­tos. Növekedik azoknak a száma, akik az általános is­kolákban, a különböző fő­iskolákon, egyetemeken ta­nulnak. örvendetes az is. hogy a párt- és a szakszervezeti ok­tatásban is egyre többen vesznek részt, részben mint hallgatók, de úgy is, mint propagandisták. A szocialista módon élni jelszó jegyében vállalják bri­gádjaink a másokon való segítést. Valamennyi brigádunk csatlakozott a Finomszefel- vénygyár József Attila és Lenin brigádjainak felhivá­szerint célszerű a feljelentést rögtön az eset elbírálására hatáskörrel és illetékesség­gel rendelkező hatóságnál megtenni. Jó tudni, hogy az eljárásra általában az elkö­vető állandó lakhelye sze­rinti szabálysértési hatóság az illetékes. MIT KELL TARTALMAZ­NIA a feljelentésnek? Fel­tétlenül meg kell nevezni az elkövetett cselekményt, az elkövetés körülményeit, he­lyét, idejét és módját. Cél­szerű megjelölni az elkövető foglalkozását, munkahelyét, sőt, ha lehet, keresetét, va­gyoni és családi körülménye­it is. Fontos feltüntetni . a féljelentésen a rendelkezésre álló bizonyítékokat, így pél­dául a tanúk nevét, címét. A feljelentés alapossága, pon­tossága igen fontos, mert ez megkönnyíti, meggyorsítja a hatóságok munkáját. Egyes szabálysértések (például tu­lajdon elleni szabálysértés, magánlaksértés) felderítésé­ben a rendőrség is közremű­ködik. A szabálysértések miatt a tanácsi szabálysér­tési hatóságok, a rendőrség és a törvényben meghatáro­zott egyéb szervek járnak el. Általában egy személy, a szabálysértési ügyintéző bí­rálja el a feljelentéseket, folytatja le az eljárást és hozza meg a határozatot. A községekben azonban a ta­nács által választott bizott­ság is eljárhat. Ha a sza­bálysértés tényállása tisztá­zott és a nevelő hatás így is elérhető, a szabálysértési ha­tóság tárgyalás nélkül hatá­roz. Ha azonban a szabály- sértés elzárással is sújtható, vagy arra egyébként van szükség, a szabálysértések el­bírálása tárgyaláson törté­nik. Különösen a társadalom­ra fokozottan veszélyes ügyekben — például árdrá­gító*, jogosulatlan kereske­sához, hogy a mozgássérült gyerekek üdültetését segít­sék. A gyöngyösi hűtőház bri­gádjai Nemoda Ferencné la­kásproblémájának megoldá­sát segítik. Szintén a gyöngyösi hűtő­ház Kandó Kálmán brigád­ja felajánlotta, hogy Szabó László munkatársuk rok­kantkocsiját rendszeresen ja­vítja és karbantantja. A karácsondi óvoda, a Bo- conádi Általános Iskola Do­bó raja és a Gyöngyöstarjá- ni Általános Iskola II. osz­tálya sem maradt patronálok nélkül. K álban már működik a KRESZ-park, ahol a kisis­kolások a biztonságos közle­kedést tanulják és szokják. A káli brigádok gondoskod­nak a park rendben tartá­sáról, de támogatják a Kompolti Általános Iskolát és a káli óvodát is. A káli szállítótelep Petőfi brigádjának asszonyai az Eg­ri Gyermekváros három kis­lányát patronálják. Az egri hűtőház Széche­nyi brigádja a Gárdonyi Géza bölcsőde és a Hibay Károly úti óvoda felszerelé­seinek a karbantartási mun­káit vállalta és a Siketek Általános Iskolájának és Ne­velőotthonának ilyen irányú gondjait is megoldják. A gyerekek ajándékozásáról vi­szont a Zrínyi Ilona brigád gondoskodik. Brigádjaink a vállaltak­nak igyekeznek eleget tenni. Dobrovits Mária dés, vásárlók megkárosítása — tartanak általában tárgya­lást, valamint azoknak az elkövetőknek az esetében, akiket már korábban — esetleg többször ;s — bírsá­goltak. A szabálysértési cselek­mények miatt a hatóságok leggyakrabban pénzbírságot szabnak ki. Ennek legalacso­nyabb összege 100, legmaga­sabb mértéke pedig 5 ezer, kivételes esetekben 10 ezer forint. A büntetés kiszabá­sánál sokoldalúan mérlege­lik az eset összes körülmé­nyeit, az' elkövető egyénisé­gét, a társadalomhoz, a mun­kához való viszonyát, Bün­tetés helyett figyelmeztetést általában akkor alkalmaz a szabálysértési hatóság, ha — az elkövetett cselekmény sú­lyára, jellegére, az elkövetés körülményeire, valamint az elkövető személyére való te­kintettel — már ettől is kel­lő nevelő hatás várható. Ál­talában nem indokolt pénz­bírságot kiszabni például ak­kor, ha kisebb értékű bolti lopást követ el egy idős, ala­csony nyugdíjjal rendelkező személy, akj korábban még soha nem ütközött össze a törvényekkel. A HATÁROZAT ELLEN FELLEBBEZÉSSEL LEHET ÉLNI, illetőleg kifogást lehet tenni. Ezt mindig a felettes, a másodfokú szabálysértési hatósághoz kell címezni — községi szakigazgatási szerv eljárása esetén a járási hi­vatalhoz és így tovább —, de azt az első fokú határo­zatot hozó hatóságnak kell benyújtani. A másodfokú hatóság a fellebbezésről 30 napon belül köteles dönteni. Fontos tudnivaló, hogy a fel­lebbezést a határozat kihir­detésekor vagy a kézbesítés­től számított 15 napon belül kell megtenni. D. A. ] LI ^MŰSOROK: 1 IÁD ló Kossuth rádió 3.30 Lányok, asszonyok. 8.55 Pomádé király. 9.30 „Vár egy új világ..10.00 Zenekari muzsika, 10.58 A Rádiószínház krónikája. 12.20 Zenei anyanyelvűnk. 12.30 Magyarán szólva... 12.45 Operaáriák. 13.07 Is­meretlen ismerősök. 14,05 Lokális patrióták. 14.15 Duettfelvételek. 15.05 Üj zenei újság. 16.00 168 ÓRA. 17.30 A hegedű virtuózai. 18 15 Hol volt, hol nem volt. .. 18.45 Világszínház. 20.02 Évszázadok mester­művei. 20.52 Loewe: My Fair Lady. 20.58 „Hé, Mr. Shakespeare!” 22.10 Sport­hírek. 22.15 Emberek, nyi­latkozatok Bartók Béláról. 22.37 Operák. 23.30 Kör­mendi Klára és Fellegi Ádám zongorázik. Petőfi rádió 8.33 Ütközben. fl.38 Népda­lok. 9,42 Házszám. 1Ó.00 Szombat délelőtt. 12.00 Fúvószene. 12.33 Jó ebéd­hez szől a nóta. 13.30 Ének­lő Ifjúság. 14.00 Ritmus. A Peaches and Herb együt­tes felvételeiből. 14.35 Or­vosi tanácsok az alacsony vérnyomásról. 14.45 Prima­donnák, bonvivánok — ope­rettek. 15.19 Munkáságaz- gatók. 15.49 Szerelmem, Csi­kó (Rádiójáték). 16.35 Pop­hullám. 17.20 Közkívánat­ra! 18.30 Körkapcsolás baj­noki labdarúgó-mérkőzé­sekről. 20.05 Az egyéniség szerepe a történelemben és a társadalomban. 20.38 Sporthírek. 20.43 Esti hang­verseny. 21.43 Csárdások. 22.00 Szombat esti diszkó. 23.10 Slágermúzeum. tdi 9.00 Tévétoma. 9.05 A pé­csi körzeti stúdió műsora. 9.25 Pityke őrmester (Rajz­filmsorozat). 9,35 Mese, má­sé, mátka... 10.00 Autó­motorsport. A Telesport technikai magazinja. 10.20 Pályán maradni. Kispályás focivetélkedő gyerekeknek. 11 00 Jean-Christóphe (Fran­cia filmsorozat). 11.55 Ke­resztkérdés. 14,30 Stan és Pan (Amerikai filmbur- leszk). 15.30 Mozdonnyal szárazon és vizen. 16,05 A mi városunk (Dók. műsor). 16.25 A XXI. miskolci film­fesztivál díjnyertes filmjei­ből. 16.50 Sorstársak. Re­habilitációs fórum. 17.05 „E hely poétának való.. Irodalmi barangolás So­mogybán. 17.35 Vük (rajz­filmsorozat). 17.55 „Nyá­ron is szeretnék iskolába járni”. 18.30 Tájak, váro­sok, emberek. Több isten, mint ember. 19.10 Tévé­toma. 19.15 Esti mése, A hetvenkedő hőscincér. 19.30 Tv-híradó. 20.00 Vers — mindenkinek. Karinthy Fri­gyes: Pitypang. 20.05—22.45 Szombat esti filmkóktél. 20.05 Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaki szaki. 20.30 Derrick (NSZK bűn­ügyi filmsorozat). 21.30 Menő Manó (Olasz—angol rajzfilmsorozat). 21.35 Csil­lagok víztükrében (Angol zenés film). 22.25 Menő Manó. 22.30 Minikrónikák (Francia filmsorozat). 22.45 Tv-híradó 3. 22.55 Makk Károly-sorozat. Az utolsó előtti ember (Magyar film). 2. MOSOR 16.35 Első kiadás. 17.25 Tisztelendők. 18.15 Kérem a következőt! 18.30 Szép­teremtő kaláka. 19.30 Tv- híradó, 20.00 Vers — min­denkinek. 20.05 Interfórum ’81. 20.55 Tv-híradó 2. 21.15 Schiller: Ármány és sze­relem (Tragédia két rész­ben). 1981. június 13., ííusiIwí* A tűzkárok megelőzésére r A kápolnai önkéntes tűz­oltó-egyesületben 22-en te­vékenykednek. Feladatukat ! munkaterv alapján végzik. Ebben az évben a községi ta­nácsnál és az intézmények­nél, üzemeknél megtartott általános ellenőrzéseik során megállapították, hogy a ko­rábbi évekhez viszonyítva fejlődés tapasztalható a tűzvédelmi munkában. Mind­ezek ellenére is előfordultak tűzesetek a községben. Örvendetes tény, hogy az üzemekben, vállalatoknál tűzeset nem fordult elő. A ! községi tanács mellett a Tárná men te Ipari Szövetke­zet és az áfész is folyósít ré­szükre támogatást. Nemrégen vásároltak egy NDK gyárt­mányú motorfecskendőt. Fel­újították a lajtot is, ami je­lenleg két gumikerékre van szerelve, járművek által von­tatható. Az elmúlt hónapban József (Utiia nyomai nyomában 1 1. A „Demke” = DMKE Hat évvel és néhány nap híján nyolc hónappal voltam fiatalabb nála. de úgy hozta a sors, hogy mégiscsak négy évvel később ' léptem be a DMKE-internátus kapuján, mint József Attila. A makói internátusnak (ma úgy mon­danánk: kollégiumnak) a ne­vét akkor úgy mondtuk, úgy ejtettük ki, hogy D E mke, a D után 8-vel. Itt-ott még írásban is szerepel — hely­telenül — De mkének, de ab­ban az időben az internátus hivatalos neve DMKE volt, a D után E nélkül. így kel­lett írni. A DMKE rövidítés a a D ÉL- M AGYARORSZAG1 K ÖZMÜVELÖDÉSI E GYE- SÜLET nevét rejtette magá­ban. Ez az egyesület hozta létre az internátust. szegé­nyebb fajta diákok megsegí­tésére. Érdekes, hogy éppen innen indult el József Attila a ..közművelődés” felé. hogy majdan, 17 évvel később. 1937. ápr. 11-én. harmincket- tedik születésnapján megír­hassa a sorokat Születésna­pomra c. verse végén: „Én egész népemet fogom t nem középiskolás fokon / tani- / tani!”. ... Első igazi verseit ebben az Internátusbán irta, került sor a községben a megyei úttörő-tűzoltóverseny megrendezésére. A verseny- pálya előkészítését társadal­mi munkában az egyesület tagjai végezték. Ugyancsak az elmúlt hónapban került sor Kompolt községben a járási verseny megrendezé­sére, ahol a férficsapat 4. helyezést ért el. Az egyesü­let tagjai részére politikai és szakmai jellegű továbbkép­zést is tartottak. A további feladatok közül kiemelkedik a megelőző tűzrendészet! el­lenőrző munka még hatéko­nyabbá tétele. Sor kerül a közeljövőben az üzérnek tűzrendészed szemléjére. Az év őszén ál­talános karbantartó és telep­rendezési munkálatokat kí­vánnak végezni a tűzolószer- tár környékén. Farkas Csaba, Tófalu ahová 1920 októberében ke­rült. Az V. osztályt kezdte akkor a makói Csanád vezér Gimnáziumban. (Akkoriban a a gimnáziumokban nyolc osz­tály volt.) Tisztáznom kell még az elején, hogy én nem ismertem József Attilát, nem beszéltem vele sem Makón, sem máshol, Én 1924 szep­temberében kerültem oda. Attila egy évvel korábban hagyta el Makót, Én csak utána bandukoltam azokon a helyeken. Csak nyomainak nyomában jártam ... A DMKE-ben Attila igazgatója Gebe Mihály volt. Az én időmben K á j á ni volt az internátus igazgatója, akit mi Kaján-nak neveztünk, de bent lakott még Gebe ta­nár úr az internátusbán, két lányával. Egyik, Gebe Márta, „irodalmi" szerelme volt At­tilának (Távol, zongora mel­lett■ Tavaszi ének; Csókké­rés tavasszal stb,). Az idő tájban Kájáni igazgató úron kívül Gebe tanár úr és Falábú tanár úr lakott az internátusbán és a két Gebe lány, meg a két Falábú lány... Ezért — úgy emlék­szem — sokan voltak bor­zalmasan szerelmesek a fiúk közül a négy lány valame­lyikébe. De hát. ez még „iro­dalmi” szerelem sem volt. Csak bámulás. Nekem — ak­kor még — csak a veze­téknevük tetszett. Csuda murisnak találtam. De már akkor meséltek arról, hogy volt itt egy fiú. aki verseket irt. Mártához és egyszer ön­gyilkos is lett. Akkor még csak ennyit tudtam a fiú­ról ... A későbbi József At­tiláról ... (Dr. Szemes V. B.) (Folytatása követhetik.) Zachar László, Petófibánya A JOGRÓL MINDENKINEK (III.) A szabálysértési eljárásról /

Next

/
Thumbnails
Contents