Népújság, 1981. június (32. évfolyam, 127-151. szám)

1981-06-10 / 134. szám

mtagflMBölalnalc

a hallgató apák...

«■ Beszélgetés a Kompország katonáinak írójával

Úgy egyeztünk meg, hogy az egri Park Szálló hangulatos teraszán találkozunk, abban a környezetben, amely ^karva-akaratlanul is múltidézésre sarkall.

Így aztán nem véletlen, hogy a pályakezdésről, az ifjúságról, a neveltetésről, az otthonról hozott örökségről kérdeztem Simonffy Andrást, akit nem véletlenül tartanak a mai magyar próza egyik legmarkánsabb egyéniségének, aki valameny- nyi munkájában mellőzte a sablonokat, s nemzedéke, a lassan negyvenesztendősök gondjait-örömeit öntötte formába nyíltan, kendőzetlenül, tanúsítva azt, hogy idegen tőle mindaz, ami felszínes, s közel áll hozzá valameny- nyi mélyenszántó elemzést kívánó téma.

Mivel fájó pontot érintettem, nehézkesen indult meg a diskurzus, amolyan tessék- lássék, illik, hát megteszem módra. Aztán kiáerült, hogy azok a bizonyos sebek a riporter számára is fájóak voltak egykor, s már semmi akadálya annak, hogy egészséges tempót kapjon a beszélgetés.

Nehéz indulás

— Tizennyolc esztendős koromtól megpróbáltatások sora várt rám. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészkarára jelentkeztem, de nem vettek fel. Nem állítom, hogy én voltam a legjobban felkészült pályázó, de az is tény — akkortájt a közélet még nem tisztult meg teljesen az ötvenes évek kóros szemléletmódjától —, hogy senki sem kardoskodott azért, hogy Simonffy — Tóth Ernő vezérkari őrnagy fia mindenképpen gólya legyen. Az sajnos egyik illetékesnek sem jutott eszébe, hogy ez a katonatiszt mindig haladó gondolkodásáról volt nevezetes, s 1944 novemberében a Magyar Front küldötteként Moszkvába repült, hogy a hivatalos szovjet körökkel a fegyverszünetről és

az új magyar hadsereg felállításáról tárgyaljon. Arra sem gondoltak, hogy ez az ember sérelmeit félretéve orosz tanárként munkálkodott, közérdeklődésre számot tartó titkok sorát őrizve a jövőnek.

Az elutasítás bár elkeserítette, mégsem okozott számára tragédiát.

— Az élet iskolája várt, megannyi kemény tárgyával, úgy véltem, ha itt jól vizsgázom, ha itt megállóm a helyem, akkor még labdába rúghatok egyszer. 1962-ben három novellával próbálkoztam az Üj Írásnál, mindegyik megnyerte a szerkesztők tetszését, s közölték |s őket. így jutottam el az irodalomig. Azt sokáig fájlaltam, hogy a tanári diploma elmaradt, az egyetemtől azonban nem szakadtam el, szabad időmben be-bejártam, s meghallgattam az engem érdeklő előadásokat. Közben voltam — valamiből élnem is kellett — kirakatrendező, dekoratőr, asztalos is. Tévedés ne essék: nem háborgók a kitérők miatt: tapasztalatok regimentjét gyűjtöttem össze, s közben egyéniségem alapvonása lett mához való kötődésem. Ez azért ezerszálú és megbonthatatlan, mert megfizettem érte az iskolapénzt.

A drámától a regényig

— Az utóbbi évek során a fiatalabb és az idősebb korosztályok érdeklődése megnőtt az elődök hagyatéka iránt. Miként kapcsolódik ehhez a Thália Színházban

1979-ben bemutatott A japán szalon című drámája?

— Bennem is élénken hatott a mérlegelés, a számvetés, az igazságtevés igénye. Ennek első jelentkezése volt ez a mű, amelyben már a

II. világháborús magyar szereplést, az átállás körülményeit vizsgáltam, kiaknázva természetesen a műfajban rejlő lehetőségeket. Azt hiszem hangsúlyoznom sem kell, hogy a tájékozódást, a kutatómunkát megkönnyítette apám erre vonatkozó gazdag ismeretanyaga. A siker — bár a televíziós közvetítés nem a legjobb előadásról készült — arra ösztönzött, hogy tovább haladjak ezen az úton, szélesítsem a kört, a búvárkodást bővítve jussak el újabb összefüggések felvillantásáig. vEzeket rögzítettem a Kompország katonáiban, ebben az ünnepi könyvhétre megjelent kollázsregényben. Tulajdonképpen tartottam egy kissé a visszhangtól, a szakemberek reagálásától, ám az első fogadtatás megnyugtatott. A budapesti Kossuth Klubban rendezett kerekasztal-beszél- getés biztató volt — ennek anyagát a rádió is közvetíti majd —, az ott részt vevő történészek elismeréssel nyilatkoztak próbálkozásomról. Többek között arra utaltak, hogy eddig még nem tisztázott kérdésköröket vetettem fel, méghozzá úgy, hogy kerültem az egyoldalúság csapdáját. Jólesett, hogy mindjárt észrevették ezt a szándékot, mert minden sorom, gondolatom, következtetésem mögött ez húzódott meg. Ezért választottam a sajátos formát is, lehetőséget adva az ellenkező álláspontok felsorakoztatására is.

Újabb témák

— Véleménye szerint miként reagál majd a nagyközönség?

— Részt vettem egy találkozón az egri Gárdonyi Géza Gimnáziumban, s örömmel töltött el a fiatalok tetszésnyilvánítása. Tudták, hogy nem könnyű olvasmányt vettek kézbe, mégsem tették le, hanem alaposan áttanulmányozták, s kérdéseik arra utaltak, hogy nincs izgalmasabb annál, ha megszólalnak az eddig hallgató apák, s hitet tesznek erényeikről, kisebb botlásaikról, vívódásaikról, a történelemformálás felelősségteljes pillanatairól. Tankönyveikben erről — elég nagy hiba ez — száraz mondatokat találnak, melyek aligha keltik fel érdeklődésüket. Ám, ha felelevenítik számukra a múltat, akkor a korábban üresnek tűnő fogalmak tartalommal telítődnek meg, s kezdik megérteni, hogy mit jelent „embernek maradni az embertelenségben”. Kialakul bennük az összetettebb látásmód igénye. Már az elégedettséggel tölt el. ha ehhez valamicskét is hozzájárultam.

— A Kompország katonái összegzésnek tűnik. Valóban lezárta ezt a kérdéskört?

— Szó sincs erről, visszatérek rájuk, méghozzá egyéb műfajokban is. Izgat például a Buda) önkéntes Ezred krónikája, eddig még senki sem

»dolgozta fel oknyomozó alapossággal, pedig erre vonatkozó dokumentumok regimentje vár értékelésre. Én feltétlenül vállalkozom rá, mert a már említett hallgató apák igaz történetei engem — sajátos sorsomnál fogva — még inkább érdekelnek, mint másokat. —

Pécsi István

PESTEN, BECSBEN ÉS SZABADKÁN

Rendez:

Seregi

László

Azt hiszem, súlyos „elvonási” tünetek jelentkeznének Seregi Lászlónál, a Fővárosi Operettszínház rendezőjénél, ha egyszer valaki arra kényszerítené, hogy kevesebbet dolgozzék. A szerencsések közül való, aki a kötelező tennivalót sem érzik munkának, akinek a fizetésért elvégzendő feladat éppoly szórakoztató, rpint másoknak a bélyeggyűjtés, vagy a kertészkedés. öt a sokféleség tartja „edzésben”, amire bizony szüksége van, hiszen a műfaj, amelyben ' tevékenykedik, sok jó ötletet, állandó frisseséget kíván. Kísérletező kedvű művész, de ezen nem azt kell érteni, hogy a közönség sokkolásával keresi a föltűnést, hanem azt, hogy új játékhelyek, ismeretlen művek bemutatására szívesen vállalkozik, ö volt például a Hilton Szálló Dominikánus-udvarában az egy- felvonásos Pergolesi-vígope- rák rendezésével az egyik úttörő. Ezekkel az előadásokkal bebizonyította, hogy a fiatal énekesek, az Operaház tagjai, ötvös Csilla, Gáti István, Rozsos István kitűnő, vidám komédiások is. 1981 nyarán pedig már negyedszer kondul meg a harang a játék kezdetén, gyúlnak ki a gyertyák a történelmi hangulatú helyen, s negyedszer szólal meg az itáliai mester finom muzsikája.

— Tavaly három munkámat láthatta a nyári színházak közönsége. Az említett kisoperáikat, a Hurrá, fiúk! című musicalt a Városmajorban, a Margitszigeten a Víg özvegy új rendezésnek számított. Lehár nagyoperettje végig telt házakkal ment, szerintem több előadást is tarthattunk volna. Kemenes Fanny színes jelmezei, Cső" nyi Árpád elegáns díszletei és a szép szigeti fák pompás teret adtak az előadásnak. A szakmai fogadtatás általában jó volt, magam is elégedett lehettem, ezért az idén sem változtatok a beállításon. A néhány próba arra szolgál, hogy fölelevenítsük a játékot

— Az Operettszínházban a szezon első felében mutatták be az ön rendezésében a Kabaré szerzőjének, Kandernek új musicaljét, a Chicagót.

— Bécsben az előző években többen láttuk a darabot, s valamennyien úgy éreztük, a zenés műfaj egyik jellegzetes alkotása, célszerű, hogy a magyar közönség is megismerkedjék vele. Az ötlet tehát itt a Nagymező utcában született örvendetes

A Víg özvegy előadása a Margitszigeti Színpadon

Galambos Erzsi a Lola Blau című musicalben

(MTI —KS)

azonban, hogy csaknem egy

időben két másik színház (a kaposvári és a pécsi) is bemutatta a musicalt. Kevésbé lelkesít, hogy egy ilyea — hangsúlyozom: a műfaj szempontjából lényeges — produkció oly soká és szakmailag oly kevéssé figyelmes méltatást kapott. Nem baj, ha nem dicsérik, csak legyen valami visszhangja.

— A televízió karácsonykor Kálmán-estet sugárzott, a rendezője ugyancsak Seregi László volt.

— Januárban elkészítettem a második rész felvételét is, hasonló stílusban és terjedelemben. Az év első hetei televíziózással teltek, fölkértek egy Jacobi-operett tévéváltozatának rendezésére. A Leányvásárt tervezték, én azonban azt javasoltam, csináljuk meg helyette a Sybillt. A Leányvásár ugyanis vadnyugati történet, ahogyan azt egy közép-európai, monarchiabeli szerző a század első éveiben elképzelte. Mármost a képernyőn sok eredeti western látható, a Leányvásárhoz pedig mi nem

tudtunk volna versenyképes; hiteles környezetet teremte- ni. Csinálhattunk volna pa-' ródiát, azt ellenben a zene nem engedi. Különös szerencse, hogy mégsem kell a da-' rabról lemondanom, mert az Operettszínház következő bemutatója a Leány vásár! A színház más, oda úgy jön be a néző, hogy tudomásul veszi, a színpadon épült világ; a szikla, a hajó, a kocsma papírból van. Itt a játéké, a könnyed, vidám zenéé a főszerep, a látvány — ebben az esetben Fehér Miklós díszlete és Kemenes Fanny jelmezei — csak segítőtárs.'

— Az operett, a zenés já* ték int emocionális műfaj, ön többször vendégeskedett Becsben, ahol nagyon tiszte- lik, becsülik a magyar művészeket.

— Ismét hívtak az egyik legjobb aenés színházhoz, a Raymund Theaterhez. Nemrég fejeztem be Szabadkán a Lola Blau eímű egyszemélyes musical rendezését. Ezt a darabot is Becsben fedeztük föl, itthon a Zsebszínházunkban Galambos Erzsi aratott benne hatalmas sikert. Szabadkán is nagyon tehetséges fiatal színésznő alakítja Lola Blau szerepét, Páka Éva, néhányan talán emlékeznek a nevére, nemrég még a budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskola ösztöndíjasa volt,

— A Zsebszinház az ón találmánya volt, pontiak-e friss tervei?

— Igen, de csak a kővetkező évadra! Szép Ernő Az aranyóra című művéhez szeretnénk Darvas Ferenctől zenét kapni.

— A nyáron a Város mar jorban lesz új bemutatója.

— Monnot Irma, te édes!

című musicaljét egyszer már játszották Budapesten. Most újra fordítottuk a darabot, mert úgy érezzük, az angol változat és a francia eredeti, valamint a film néhány ötlete együtt nagyobb teljességet ad. A két főszerepben Gálom bős Erzsi és Tordy Géza mutatkozik be.

Albert Mária

Megjelent a Nemzetközi Szemle

Három testvérpárt tartotta a közelmúltban kongresszusát. A Nemzetközi Szemle most megjelent, júniusi számában bő terjedelemben foglalkozik a Bolgár Kommunista Párt, Csehszlovákia Kommunista Pártja és a Német Szocialista Egységpárt kongresszusának eseményeivel, az elhangzott beszámolókkal.

Egy amerikai és egy szovjet szerző cikke vizsgálja az Egyesült Államok formálódó új világpolitikai stratégiáját, a Reagan-kormányzat ideológiai-diplomáciai alapállásának hatását a két nagyhatalom viszonyára, illetve a nyugati szövetségi rendszer helyzetére. E témakörhöz kapcsolódik egy nyugatnémet katonai szakértővel készített interjú is.

l&U, június 10., szerda

II.

Ki hallgat az emberre? Ki hiszi el, hogy jót akarunk? Itt ez a fiatal orvos, szom-, bat dél van, hazamehetne, de ehelyett Itt ül, türelmesen magyaráz, mintha neki volna fontos. Felkaphatná a fogót, és mind a ketten egy perc alatt túl volnának rajta. De az orvosnak fontos. Ha az idegen orvosnak fontos, akkor nekem..., és magamnak nem?

— Ahogy a doktor úr gondolja. Köszönöm.

És jár a kezelésre. Á fog hol kibírhatóan fáj, hol kibírhatatlanul, lüktet és nyilall, de ez a kín most szinte jó. Valami célt jelent az életében, valamit le kell győzni, kétszer egy héten el lehet menni a fogászatra, ahol a takarítónő már ismeri őt, a portás ismeri, a liftes int, hogy tessék, jöjjön csak, és a doktor ... 6, hát a doktorra gondol éjjel-nappal, a dok_ torról álmodik, a doktorral millió dolgot közöl a kezelések alatt, hogy ő nemcsak tanítónő volt, hanem egyszakos földrajztanár, kirándulni vitte a gyerekeket a Tátrába, és járt egyszer Velencében. és a doktor bólogat, és figyel rá. És ha azzal lépett be a rendelőbe, hogy mintha valamit javult volna a fog, akkor jókedvűen rámosolygott, és a kezelés már alig fájt, már előre örült, hogy szerda délután és péntek délután lesz, és beülhet a székbe a műszerek közé, és a jóképű fiatal doktor is mindig mond valamit, hogy majd megnézi a többi fogát is, és röntgenbe küldi, és ma esős idő van, és tetszett-e látni tegnap azt a jó filmet a tévében? Hiszen, ha nagyon spórolna, vehetne tévét, de bemehetne a szomszedekhoz je néha tévét nézni, és egyszer moziba

is eljuthatna, nyugdíjas-, bérlettel. És ha rendben lesznek a fogai, akkor kérhet beutalót a szakszervezettől, mert más az, ha rendesen tudja enni az ételt, ha nem kell nevetés közben a tenyerét a szája elé tartani, ha felfrissítené a barna szövetruháját ... Szerda és péntek, szerda és péntek, már kora reggel a doktorra gondolt, a szekrény aljából kikeresett régi fényképeket is magával vitte. Nézze, doktor úr, ez volt a szegény férjem, ez a fiam, Dél-Amerikában, már régen nincs róla hír, de majd biztosan írni fog ... Amikor este lefeküdt, képzeletben tovább beszélgetett a kedves doktorral. Miért kellene hetvenhárom éves korban feladni az életet? Kilencvenéves emberek is vannak, még lehet élni, nem kell belenyugodni, mibe is? az alacsonyabb életformába. Az órát levitte a szomszéd szövetkezetbe, tessék megnézni,, mi baja van, mindig késik. A rekamiét is meg fogja javíttatni, és rendet tart a lakásban. Majd egyszer megkérdezi az orvost, van-e menyasszonya, vagy felesége, megtisztelnék-e látogatásukkal. Féane egy Jó erős feketekávét, vagy teát. és sütne mézeskalácsot, bódást, hirtelen eszébe jutottak a székely nagyszülők, ők nevezték bódásnak a csokoládés mézeskalácsot, sütni fog neki. De miért várjon addig, amíg a rekamié elkészül? Holnapra fog sütni, a kezelés után odaadja neki, kóstolja meg, doktor úr, vendégség volt nálam, azért sütöttem, hát egy kis kóstolót hoztam ... Szívdobogást kapott az örömtől, összekotorta a forintjait, mennyi méz is kell? mennyi kakaó, öt deka? Késő estig szösz- mötöl a kaláccsal, a kis konyhát átjárta a csokoládés, mézes illat, ő ott kuporgott a gázsütő előtt, csöndesen sírdogált, emlékkel, fájdalommal és édes örömmel teli szívvel. Másnap tányérra tette a kockára vágott süteményt, fehér szalvétába takarta, és már a rendelő óra előtt jóval ott kuporgott a fehér fapadon. A kezelőlapját átadta a nővérnek, és szívdobogva várta a hívást.

— özvegy Kenéz Jánosné.

Egymás mellett négy fogorvosi szék, spanyolfalakkal elválasztva. A megszokotthoz, a másodikhoz ment, azutan meg zavarodva megállt. A fiatal doktor helyén sovány, szigorú képű nő állt

— Én a doktor urat...

— Áthelyezték. Mi a pá. nasza?

A foga lüktetni kezdett. Az arca, feje, mindene. És a szíve zsibbadt.

— Nem bírom topább. Tessék kihúzni.

— Nyissa ki a száját, te- létn forduljon. Azt mondtam, erre, énfelém.

Kis Béla taxisofőrt aznáp vacsorával várta a féleségé.

— Nem kell semmi. Nincs étvágyam.

— Mi bajod van? Mi töt. tént?

— Semmi.

— De mégis.

— Nem is akarok rágondolni. Majdnem elütöttem egy asszonyt. A fogászati klinikáról jött kifelé a szédült tyúk. Mint a holdkóros. Ha nincs ilyen jó reflexem, meg ilyen fékem, meg még az összes arkangyal nem vigyáz ránk, akkor a kerekek alá kerül. A táskája jobbra repült, a tányér sütemény balra repült, a diliházba visz ez a sok vénség.

— Jó — mondta az asz- szony. — Mi is meg fogunk öregedni.

' (Végi*