Népújság, 1981. június (32. évfolyam, 127-151. szám)
1981-06-09 / 133. szám
VISSZHANG „Anglia felkelt betegágyából" A vasárnaípd angol sajtó túláradó fellélegezéssel fogadta, hogy Budapesten végre megszakadt az angol válogatott eddigi legkataszt- rófálisabb mérkőzéssorozata, és a csapat Budapesten visz- szahozta (3—1-re nyertek) a sírból a továbbjutás reményét. Ugyanakkor ítéletüket nem homályositja el és továbbra is hangsúlyozzák, hogy az angol labdarúgásban súlyos hibák vannak. A Sunday Telegraph véleménye: „Szóval mégiscsak történnek csodák. Anglia a Népstadionban nemcsak felkelt betegágyából és járt. hanem fel is robbantotta a bankot és hét mérkőzés után első győzelmét aratta. Szép és történelmi teljesítmény Volt. amely újjáélesztette továbbjutási reményeinket. melyek már-már elveszni látszottak. Mindazonáltal egy örvendetes eredmény nem, szabad, hogy elhomályosítsa az angol labdarúgás fogyatékosságait. Az egészben az az őrjítő, hogy ezt a válságot el lehetett volna kerülni, ha a szombat este látott elszántságot, harcosságot és ötletet gyakrabban alkalmaztuk volna. .. A magyarok támadásépítése tele volt iitemváltásokkal, fifikával, szemre is tetszetős volt. de csak a 11. percben jelentették az első komoly veszélyt az angol kapura.. A Sunday Times így látja az eredmény jelentőségét: „a futball minden bizonnyal a legkiszámíthatatlanabb játék a világon. A szánalmas svájci teljesítmény után Anglia szinte térdre esve érkezett meg Budapestre, ahol nem győzött 72 éve. Mi másra számíthattunk ezek után, mint hogy a magyarok az első 20 percben szétverik utolsó reményeinket is, mert körülbelül ennyi kellett válna ahhoz, hogy nagy támadóképességükkel megnyerjék a mérkőzést. Amikor pedig Ron Greenwood angol kapitány ismertette az ösi- szeállítást. az ember a legrosszabbra számíthatott. ■. Ez a budapesti siker újra némi reményt nyújt arra. hogy bejussunk a világbajnoki döntőbe a katasztrofális kezdet után. Annyi bizonyos, hogy az angol csapat több joggal látszik pályázni a spanyolorA közelmúltban nemzetközi ritmikus sportgimnasztikai versenyen vett részt a Szovjetunióban Eged Zita. Az egri Kolacskovszky kitűnősége szerepelt a legjobban a magyarok közül, összetettben a 12. helyet szerezte meg nyolc . szovjet, két bolgár és egy csehszlovák leány mögött 36.30 ponttal. (9.15, 9.05, 9.05, 9.05, 9.05). ★ Gyöngyösi járási labdarúgó-bajnoki eredmények. „A” osztály (zárójelben az ifjúságiaké): Vámosgyörk—Rózsaszentmárton 3—2 (10—0). Márkáz—Domoszló 2—1 (0— 1), Gyöngyös pata—Gyöngyös- oroszi 2—1 (1—0), Nagyréde —Boldog 3—2 (7—0), Adács —Nagyfüged 1—1 (7—1), Heréd—Atkár 5—1 (5—1). Gyöngyöshalász—Szűcsi 6—1 (4—1). ★ Diósgyőrben országos „B" kategóriás ifjúsági szabadfogású birkózóversenyen szerepeltek sikerrel Szőke Miklós edző gyöngyösi tanítványai. A 16 szakosztály pontversenyében a DMVSC-vel holtversenyben a Gyöngyösi C^.hmüsön, június 9^ kedd szögi döntene, mént ez az elhalványuló, lagymatag magyar csapat... A magyar válogatottban Törőcsiken kívül csak Kiss jelentett veszélyt a kapura, de a fordulás után a második félidőben ő is elszürkült. Mészöly legénysége rendelkezik a hagyományos magyar technikával, de ebben a csapatban nincs álló- képesség és nyilvánvalóan önbizalom sem. Angliának ahhoz, hogy legyőzze őket, inkább harcosnak kellett, lenni, mint jelentős tudást felmutatni, de amit csináltak, azt szépen csinálták. A tudósító elismeri, hogy a magyar csapat az első félidőben hagyott ki ígéretes helyzeteket, a második félidő a véleménye szerint már teljesen az angoloké volt. Végül így fejezi be kommentárját: „teljesen őszintén szólva m,eg kell vallanom, hogy továbbra is elégedetlen vagyok Greenwood kapitányságával. bár le a kalappal e becsületes, odaadó ember előtt. hogy ilyen győzelmet arathatott abban a városban, amelynek labdarúgása oly sokat jelent számára. Legalábbis remélem, nem halljuk többek között az örökös panaszkodást, hogy nincsenek valamirevaló angol játékosok. . . . Lehet, hogy nincsenek túl sokan, de abból, amit tegnap este láttunk, az is világos, hogy a magyaroknak, akikről úgy véltük, hogy sokkal gazdagabbak tehetségekben, még kevesebb jutott." A lapok felelevenítik Greenwood kapitánynak még a mérkőzés előtt tett keserű kifakadását az angol sajtó- tudósítók előtt. Greenwood úgy véli, hogy az elmúlt években nagyon megváltozott. egysíkúvá vált az angol labdarúgás, a játékosok közül sincsenek olyan képzettek. mint az 1966-os világ- bajnoki győzelem idején. Ali Ramseynek nem kellett tanítani Bobby Moort. Peterst. és Hurstot. hogyan játsszék. Bobby Moor nem is tudna játszani a mai angol csapatokban. Mikor a kapusa megszerezte a labdát, ő rögtön a szélre húzódott, manapság ha a kapusé lesz a labda, húszán nyüzsögnek a középkörben. Ma már senki sem akar a labdától távoli pozíciót elfoglalni. SE a harmadik lett. Egyénileg Tamási Frigyes a 48 kg- ban ezüst-, ugyanitt Bakos János bronz-, Bencsik Zsolt a 87 kg-ban bronzérmet nyert. 56 kg: 4. Bakos Pál. 67 kg: 4. Grósz István. 7.5 kg: 4. Trubin Zsolt, 5. Simon Tibor. ★ Szerdán, június 10-én barátságos labdarúgó-mérkőzés színhelye lesz 17.30 órai kezdettel a makiári labdarúgópálya. A járási bajnokságban szereplő együttes vendége az NB II-es fővárosi Pénzügyőr tizenegye lesz. 1. Ganz-MAVAG—MÁV Előre 2. 22. sz. Volán—Reesk. :>—5 l— n X 1 3. Dorog—Szegedi D. 4—1 t 4. Bábolna—Sabaria (1—2 2 5. Rákóczi SE-PVSK n—4 2 6. Komló—Olajbányász 2—2 X 7. Szabó L. SE—Salgót. 1—0 1 8. Szolnok—MVSC 1—1 X 9. Lazio—Cesena 2—« 1 in. Palermo—Ve»ona 3—0 1 11. Rimini—Milan 2—2 X 12. Taranto—Pisa 0—0 X 13. Varese—Sam pci őri a 41 Lanerossi—Foggia 2—2 X 14. 0—1 2 Nyeremények: 13+1 (alálatns szelvény nincs. 13 találat (i db) =447 452 Ft. 12 találat (203 db) = 5878 Ft, 11 találat (2307 db) =517 Ft. 10 találat U? 388 db) =9* Ft. Egerben: két honvédjátékos egyik legjobbja volt Eger SE—H. Asztalos SE 3—0 (2—0) NB II-es labdarúgó-mérkőzés, Eger, 1500 néző. V: Tom bor. Eger: Baár — Nagylaki (Fenyves, a 67. percben). Zsidai, Birincsik, Smuczer, — Fitala, Móricz, Farkas, Szarvas — Horváth I., Be- recz (Horváth T. a 73. percben). Edző: Bánkúti László. H. Asztalos: Ambrus — Fodor, Széki, Bencsik (Berecz a 60. percben), Neumann — Orosz (Petykó, a szünetben), Buzsik, Dóka — Orlóczky. Bezzegh, Magyar. Mb. edző: Hidegkúti László. Jó iramban kezdtek a csapatok. A 3. percben Orlóczky lövése alig kerülte el a kaput, a 4. percben pedig Farkas Ígéretes, bal oldali beadását fejelték ki a védők. Az 5. percben Móriczot feltartóztatták 18 méterre a kaputól, a megítélt szabadrúgást Zsidai végezte el. a nagy erejű lövés a sorfalat érintve centikkel suhant a jobb kapufa mellett szögletre. A 11. percben Farkas szögletrúgását Horváth I. közelről a kapu fölé fejelte. A 15. percben váratlanul jutottak vezetéshez a hazaiak: Horváth l. az oldalvonalról ívelt középre és a labda a későn eszmélő kapus mellett a hosszú, jobb sarokban kötött ki. 1—0. Továbbra is nagy volt az iram. A 20. percben Fi tálát ápolták egy percig a pályán, majd a 24. percben tovább növelte előnyét a piros-kék gárda: Berecz a védők tétovázását kihasználva erőszakosan tört kapura, és közelről a hálóba gurított, 2—0. Négy perccel később Farkas jobb oldali beadását Fitala rálőtte, a labda centikkel suhant el a bal saroknál. A másik oldalon Magyar lőtt kdpu fölé. A 35. percben Berecz—Móricz ossz játék után Farkas lapos lövését vetődve hárította a jobb alsó saroknál Ambrus. A 43. percben Berecz íveléAnélkül, hogy szünet következne, a vasárnapi mér- mérkőzésekkel lezárult a vízilabda OB I. idei küzdelemsorozatának első szakasza. A tavalyi első hét együttes játszott oda-vissza alapon a táblázat második feléhez tartozó hét csapattal. Az egriek az utolsó két fordulóban nem tudták gyarapítani pontjaik számát. így a korábban összegyűjtött nyolc pontjukkal a 11. helyet foglalják el. Ami nem ment szombaton Budapesten, még kevésbé sikerült hazai pályán. Az Újpesti Dózsa vasárnap is egyértelműen jobbnak bizonyult az egrieknél. Cservényük kapujának előterét, zónázva szállták meg az újpestiek. s az ESE játékosainak még emberelőnyből is alig-aiig sikerült bevenni az ismét kitűnő farxriäba lensem bír Farkassal, aki csapata (Fotó: Szántó György) sét Horváth I. fejelte rá, a kapus látványos védéssel ütötte léc ától szögletre a labdát. SZÜNET UTÁN a mérkőzés góllal folytatódott. A 46. percben Szarvas bal oldali szöglete egy védőről kiperdült és a jól érkező Farkas 20 méterről ballal a jobb felső sarokba bombázta a labdát, 3—0. Az 50. percben Fodor buktatásért sárga lapos figyelmeztetésiben részesült. Az 54 percben Baár spárgázva mentett Bezzegh elől. A vendégek továbbra is nyílt sisakkal rohamoztak, így élvezetes, jó volt a játék is. A 60. jercben Farkas, később Horváth I. és Móricz veszélyeztetett eredmény nélkül. A 73. percben a vendégek szabálytalan gólt érlek el. a 87. percben pedig Fenyves távolról lőtt kapu mellé. Kellemes meglepetésre nagyon jó iramú és végig nyílt sisakkal játszó csapatok küzdelmét hozta a 90 perc. Fordulatokban gazdag volt az összecsapás, időnként szemre is szép akciókat láthattak a nézők, akik többször is tapssal jutalmazták a látványos megoldásukat. A hazai együttes — főleg középpályás sorának jóvoltából — nagy kedvvel és végre eredményesen is játszott. Győzelmük teljesen megérdemelt. Egyénileg Baárnak kevés dolga- akadt, de időnként bravúros védéseket is láttunk tőle. A közvetlen védelem néhány megingástól eltekintve jól állt a lábán, a legegyenletesebb teljesítményt Smuczer nyújtotta. Középen Farkastól idei legjobb teljesítményét, láttuk, de alig maradt el tőle Móricz. Szarvas és Fitala is. Elöl Horváth l. és Berecz játéka dicsérhető. A cserék megfeleltek. dűlt kapus kapuját. Kevés volt, a mozgás, a lövések többsége vagy mellészálit, vagy a kapufán csattant, Cservényék kezén vesztette erejét. A látottak alapján egyetlen percig sem volt esélye még a pontszerzésre sem a hazai gárdának. A vereség ugyan nem a játékvezetőkön múlott, de azt nem hagyhatjuk szó nélkül, hogy nagyon sokat tévedtek, gyakran ígéretes akciókat állítottak meg feleslegesen. Üjpesti Dózsa—Eger SE 12—7 (3—1, 2—1. 3—3, 4—2) OB I-es vízilabda-mérkőzés Eger, 1000 néző. V: Bíró, Koós. Üjpest: CSERVENYÁK — Kun 1, NÉMETH P. 3. RADNÓTI 2, Varga G.. WOLF 3, Kiss 3. Cs: Gáspár. Edző: Mohácsi Attila. Eger: Lipovics — Búza 2, Hódmezővásárhely— Gyöngyösi SE 2—0 (1—0) NB II-es , labdarúgó-mérkőzés. Hódmezővásárhely. 6000 néző. V: Németh L. HMSE: Bugyik — Kántor, Magyar, Hegedűs F.. Sza- deczky — Fehér (Olasz, a 65. percben). Feleki, Stark (Pogács, a 75. percben) — Varga. Bálint dr„ Vad. Edző: Nagy Pál Béla. GYSE: Szőke — Szalai, Bársony. Ambrusz, Nagy G. — Nagy L. (Törő, a 75. percben). Jakab. Gombos. Tóth — Fischli, Vágó. Edző: Pé- czely Szabolcs. Az első támadásokat — némi meglepetésre — a vendégek vezették, szöglet és kapura rúgási kísérlet is jelezte ezt. Szőke a 7. percben avatkozott először igazán játékba. Bálint dr. éles, lapos lövését védte. A 12. percben a Bársonytól kapott passz után Gombos mintegy 17 méterről adott le nagy erejű, félmagas, jobb sarokra tartó bombát, amelyet Bugyik látványosan hárított. Á 20. percben jobb oldali hazai szögletrúgás indította a góllal záruló jelenetsort: a beívelést követően Fehér lövése a bal kapufa tövéről a jobbról nagy lendülettel érkező Bálint dr. elé került, aki mintegy 8 méterről a bal alsó sarokba vágta a labdát, 1—0. Nem sokkal ezután Kántor veszélyeztetett. A 30. percben Fischli ezúttal jól célozta meg a kaput, de az erősen meglőtt labdát is könnyen védte a volt NB I-esHMSE- kapus. A szünet előtt előbb Vágó fejelhetett volna Jakab beadásából a hálóba, majd a másik oldalon az előretörő Hegedűs F. lőhetett volna gólt. Az első kísérletnél Vágó fejelt mellé, a másodiknál Szőke bravúros mozdulattal ütötte szögletre a pettyest. SZÜNET UTÁN a kezdőrúgást követően Varga iramodott meg a jobbszélen. Bársony buktatta. A GYSE középhátvédje sárga lapos figyelmeztetésben részesült. Az 54. percben szögletből Ambrusz éles fejessel csaknem egyenlített, a labda kevéssel csúszott ki a bal kapufa mellett az alapvonalon túlra. Nemcsak az ellenfél kapuja előtt összpontosítottak gyengébben a gyöngyösiek, az 59. percben a saját kapujuk előtt is: balról az ötös vonal tájékáról Szalai és Ambrusz asz- szisztálása mellett Bálint dr. röviden középre gurított és a szemfüles Varga közelről Nagy. Kelemen 1. Vineze 1, Madarasi 1. Gyulavári 2, Cs: Danes. Edző: Pozsgay Zsolt. Emberelőnyből: 4'4. illetve 10 4. Négy méteresből: 2 2. illetve 0. (virágh) A bajnokság: állása: 1. Vasas 14 13 0 1 188-103 20 2. BVSC 14 11 2 1 175-112 24 a jobb alsó sarokba «pörciij« tett, 2—0. A 72. percben Bá-- lint dr. egyedül lódult meg- a félvonalról, közeli lövését. Szőke -szépen védte. A haj-- rában Ambrusz szabadrúgása szállt kapu fölé, s Törő beívelésére Vágó ment fel fejelni, de labdája ezúttal ,isr célt tévesztett. -*• A mérkőzés előtt aligha lehetett eldönteni, melyik csapat vágyik jobban a sikerre. Ami döntött végül; a kapu előtti nagyobb határozottság, az pedig végső fokon a jobb forma, az eredményesebb sorozat kölcsönözte önbizalom velejárója. A GYSE nem játszott rosz- szul, mezőnyben mindvégig egyenrangú ellenfele volt a nem titkoltan éremre törő hazaiaknak. Sorsdöntőnek bizonyult, hogy Ambrusz bármennyire igyekezett, tisztes eszközökkel nem tudta. kikapcsolni a játékból a ke-, leli csoport egyik legképzettebb játékosát, az ezúttal csatárt játszó Bálint rir-t, Az élvezetes, jő iramú találkozón harcos vereséget szenvedtek a gyöngyösiek. A 0— 2-ért is meg kellett küzdeni azon a pályán, ahol nemrég az Czd egy hármast, a Miskolc pedig egy nyolcast kapott.., Egyénileg Szőke kapus megfelelt. A védősorból Bársony, a középpályások közül, mint csapata legjobb-' ja Tóth teljesítménye emelkedett ki. A csatárok közül Fischlire felfigyelt a vásárhelyi közönség. A keleti csoport további eredményei: Gyula—Karcag 6—1, Szolnok—MVSC 1—1, H. Szabó SE—Salgótarján 1— 0, Nagybátony—DUSE 1— 2, Szarvas—Lehel SC 2— ‘0. Debreceni Kinizsi— Hajdúböszörmény 2—1,' Borsodi Volán—Ózd 1—1. H. Papp SE—Kazincbarcika 0— I. Budavári Sándor A bajnokság állása: 1. Özd 36 21 8 7 58-31 50 2. Gvula 36 16 13 7 53-35 45 3. HMSE 36 15 ‘ 12 9 55-38 *42 4. STC 36 16 10 10 50-37 42 5. Papp SE 36 14 13 9 58-47 41 6. DUSE 36 15 10 11 46-31 40 7. Gyöngyös 36 15 10 11 40-34 40 8. MVSC 36 15 10 11 66-62 40 9. Szabó SE 36 14 11 11 43-32 39 10. Eger 36 14 11 11 44-44 39 11. Asztalos 36 14 9 13 48-43 37 12. Szolnok 36 11 14 11 53-53 36 13. Debr. K. 36 12 12 12 50-50 36 14. K.-barcika 36 12 12 12 47-49 36 15. Szarvas 36 12 8 16 40-41 32 1fi. Lehel SC 36 10 11 15 39-49 31 17. Nagyb. 36 11 7 18 52-62 29 18. R. Volán 36 8 11 17 43-68 27 19. Karcag 36 7 7 22 35t76 21 20. H.-böszörmény 36 4 9 23 31-69 17 Két fordulóval a befejezés előtt mindhárom NB Il-es csoportban eldőlt a bajnoki címek sorsa, ősztől NB I-es a Haladás VSE, a SZEOL AK és az Ózdi Kohász. 3. Medicor OSC Ü. Dózsa 14 11 1 2 133107 23 4. 14 9 4 1 12194 22 5. FTC 14 9 3 2 145■108 21 6. Szolnok 44 8 3 3 127107 19 7. Honvéd 14 5 2 7 121118 12 8. Vasas I. 14 3 5 6 119142 11 9. Tatabánya 14 4 2 8 110132 10 10. Bp. Sp. 14 4 1 9 98124 9 11. Eger SE 14 3 2 9 115150 8 12. SZEOL AK 14 2 1 11 98134 5 13. Szentes 14 1 1 12 106143 3 14. Hódmezővásárhely 14 — 3 11 * Innen-onnan Fazekas István VÍZILABDA iUyolc ponttal a 11. helyen Ritka pillanat: Cservenyák mögött a hálóba tart a labda (Fotó: Szántó György) t I Gyöngyös nyomában az Eger Szép és eredményes játék Érmes forma — amott