Népújság, 1981. június (32. évfolyam, 127-151. szám)
1981-06-09 / 133. szám
VTLÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XXXII. évfolyam. 133. szám ÁRA: 1,40 FORINT 1981. június 9., kedd ® FISÉ eiöséecgáti IH^ugisat es Kelet l€ca|»€ssolcatörBCBlc fe|les2Eieset A Pedagógus Szakszervezetek Nemzetközi Szövetségének kongresszusa és a nevelők világkonferenciája Budapesten A világ pedagógus-szakszervezeteinek képviselői tanácskoznak Budapesten, az Építők Székházéban: itt tart. iák a Pedagógus Szakszervezetek Nemzetközi Szövetségének (FISÉ) XII. kongresszusát és a nevelők világkonferenciáját. A hétfőn kezdődött tanácskozáson Voksán József, a Magyar Pedagógusok Szakszervezetének főtitkára köszöntötte az öt kontinensről érkezett vendégeket: 120 nemzetközi és országos szervezet 300 küldöttét. Megnyitó beszédében hangsúlyozta: a megalaku. lásának 35. évfordulóját ünneplő szervezet tevékenysége bizonyította: egyre jelentősebb erőt képvisel, a szabadság, a haladás és a béke hívei mindenkor számíthatnak támogatására. E konferencia további harcos állásfoglalásra bátorítja, ösztönzi a szervezetet. Nem le. hét közömbös számunkra — mondotta —, hogy a pedagógustársak milyen körülmények között élnek és dolgoznak országaikban, szerte a világon. Fontos, hogy jobban megismerjék egymás tapasztalatéit, céljait. Daniel Retureau, a FISÉ főtitkára a szervezet tevékenységéről szólva elmondotta: a világ egyik legnépesebb nemzetközi szervezete, amely maholnap csaknem 18 millió tagot számlál. Megalapítása óta következetesen síkraszáll a pedagógusok szakmai és szociális problémáinak megoldásáért, a nevelés, az oktatás fejlesztéséért. Az utóbbi években az eddigieknél is erőteljesebben hallatja hangját a nemzetközi fórumokon. Előmozdítja a különböző társadalmi rendszerű országok pedagógusszervezeteinek együttműködését, szilárdítja kapcsolatait a nemzetközi szervezetekkel. S nem kis elégtétellel tapasztalja harcának eredményeit. Lesturuge Ariyawansy. a FISÉ elnöke az Oktatás és a gazdaság című előadásában rámutatott: a technika, a tudomány fejlődése megköveteli az oktatási rendszer fejlesztését, hiszen a gazdaság a termelés érdeke, hogy a dolgozók elsajátítsák a legújabb ismereteket is. Paul Delanoue, a FISÉ tiszteletbeli elnöke a szervezet 35 évvel ezelőtti megalakulására emlékezett: büszkék vagyunk arra — mondotta —, hogy ez a szer. vezet elősegíti a Nyugat és Kelet kapcsolatának fejlesztését. szolidaritást vállal a szabadságukért, a függetlenségükért küzdő népekkel, tiltakozik a fegyverkezési hajsza ellen. Az ötnapos tanácskozáson megvitatják a pedagógusok szakmai és szociális problémáit, a szakszervezetek feladatait, s a FISÉ négy évre szóló programját, irányelveit. Pozsgay Imre művelődési miniszter hétfőn este az Építők Székházában fogadást adott a Pedagógus Szak- szervezetek Nemzetközi Szövetségének XII. kongresszusán és a nevelők konferenciáján részt vevők tiszteletére. Uj gépek Hevesről Bármilyen hosszúságú pálya összeszerelhető a 3 MV jelű terményszállító csigákból. így az állattelepek, gabonalarolók, sörgyárak kiszolgálására egyaránt alkalmas Megkezdődött a magyar—szovjet együttműködési kormányközi bizottság budapesti ülésszaka Megkezdődött a magyar—szovjet kormányközi bizottság 23. ülésszaka. Képünkön: a szovjet delegációt Nyikolaj Talizin miniszterelnök-helyettes vezeti, aki hétfőn érkezett Budapestre. (Népújság telefotó — MTI—KS) Plenáris üléssel a Parlamentben hétfőn délután megkezdődött a Magyar—Szovjet Gazdasági és Műszaki- T u do má n yos Eg y ü 11 m ű k öd és i. Kormányközi Bizottság 27. ülésszaka. A két delegációt Marjai József, illetve Nyikolaj Talizin miniszterelnökhelyettesek, a bizottság társelnökei vezetik. Marjai József üdvözlő beszédében rámutatott: a kormányközi bizottságnak fontos feladata, hogy a magyar és a szovjet pártkongresszusokon megfogalmazott célok jegyében az együttműködés további elmélyítését. a közös munka hatékonyságának fokozását szolgálja. — Továbbra is közös úton, vállvetve dolgozunk a kongresszusainkon megszabott világos, egyértelmű célok megvalósításáért — mondotta. — Közös munkával együttműködésünk alapjait még szilárdabbá kell tennünk, népgazdaságaink számára az együttműködés továbbfejlesztésével újabb pótlólagos forrásokat kell létrehoznunk. Baráti kapcsolatainkat a Szovjetunióval nem egyszerűen fenntartani, hanem azt folyamatosan továbbfejleszteni akarjuk, ennek nagyon nagv a jelentősége, ezek a kapcsolatok számunkra semmi mással nem pótoltatok. Továbbra is nagy erőfeszítéseket teszünk, hegy együttműködésünk további bővítésére minden lehetőséget kihasználjunk, hogy az mindkét fél számára kölcsönösen előnyös legyen, mindkét nép javát szolgálja. Nyikolaj Talizin válaszában foglalkozott a bonyolultabbá vált világgazdasági helyzettel, hangsúlyozva: a szocialista országok az új körülmények között is képesek arra, hogy sikeresen fejlődjenek, megoldják problémáikat, népeik továbbra is élvezhessék a szocialista rendszer előnyeit. Ehhez természetesen egy sor fontos gazdasági kérdést meg kell oldani, amit elősegít a szocialista közösség országainak összefogása, hosszabb távra szóló közös koncepciók kialakítása és végrehajtása. Ezt segíti elő az együttműködési kormányközi bizottság is, amelynek nagyon fontos feladata, hogy minden kérdést érdemben, a formális vonásoktól mentesen vizsgáljon, nagy megértéssel keresve a közös feladatok megoldásának útjait, segítse országaink éves és ötéves tervének megvalósítását. Ezután megkezdődött a napirendi pontok megvitatása. Egyebek között megvizsgálják a kölcsönös külkereskedelmi szállítások menetét. az elektronikai iparban kialakult gyártásszakosítások és kooperációk megvalósításának helyzetét, az agrokémiai egyezmény kibővítésének lehetőségeit, a timföld- és alumíniumegyezmény. a petrolkémiai egyezmény meghosszabbításának előkészületeit, napirenden szerepel a Zsiguli-kooperáció néven ismert együttműködés meghosszabbításának kérdése, s több más jelentős együttműködési feladat. 35 éves a nemzetközi Újságíró Szervezet A Nemzetközi Újságíró Szervezet (NUSZ) megalakulásának 35. évfordulója alkalmából nyilatkozatot tett közzé hétfőn prágai szék-' helyén a szervezet főtitkársága. A dokumentum emlékeztet, hogy a NUSZ 1946. jú- gius 8-án, a koppenhágai alakuló kongresszuson azoknak az újságíróknak tömörítésére jött létre, akik célul tűzték ki a béke. a népek közötti barátság előmozdítását, a reakció és a háború erői elleni küzdelmet. Ez év október 19-én Moszkvában összeül a NŐSZ IX. kongresszusa. Bizonyos, hogy a tanácskozás hozzájárul majd a tömegtájékoztatás olyan további fejlődéséhez, amilyent a nemzetek közötti együttműködés és bizalom érdekei megkövetelnek — hangoztatja a NUSZ főtitkárságának, állásfoglalása. Parlamenti tisztségviselők értekezlete Hé tfőn a Parlamentben tanácskoztak az országgyűlés tisztségviselői, az állandó bizottságok elnökei, a fővárosi és a megyei képviselőcsoportok ■ vezetői; Az ülésen Apró Antal, az országgyűlés elnöke ismertette a parlament soron következő. nyári ülésszakának előkészületeivel kapcsolatos teendőket. Ezt követően Madarast Attila pénzügyi államtitkár, a Magyar Népköz- társaság 1980. évi költségvetésének és a tanácsok 1976—1980. évi pénzügyi tervének végrehajtásáról adott ismertetőt. Nyitrai Ferencné államtitkár, a Központi Statisztikai Hivatal elnöke a statisztikáról szóló 1973. évi V. törvény eddigi végrehajtásáról tájékoztatta a parlamenti tisztségviselőket. Hatvan—hetvenezer munkás dolgozik a Német Demokratikus Köztársaságban, Csehszlovákiában és hazánkban azon, hogy a legkorszerűbb mezőgazdasági gépek egységes rendszerével lássák el a KGST-országok gazdaságait. Az ő munkájukhoz illeszkeJ dik a szolnoki Mezőgép hevesi gyáregységének tevékenysége is. Szakmailag igényes részegységek — kaszák,’ szállítóberendezések — készülnek Hevesen. A napokban készült el Hevesen az ü.i gyártmány prototípusa: az adapterek szállítókocsija. Az első darabokat Szalaí József készíti elő szállításra. (Fotó: Kőhidi Imre) Stockholmi békekonferencia Haladéktalanul tárgyaljanak az európai nukleáris fegyverrendszerek csökkentésére! Hétfőn délután teljes üléssel befejezte munkáját az európai leszerelési békekonferencia, amely a Béke-vi_ lágtanács és a stockholmi békebizottság kezdeményezésére megtárgyalta a fegyverkezés elleni küzdelem kérdéseit. A zárótanácskozáson sajtóközleményt fogadtak el. Ebből kitűnik, hogy az eszmecserén nyolcvanöt mozgalom és szervezet, harminc európai ország, valamint az Egyesült Államok és Kanada képviselői őszinte és széles körű véleménycserén vitatták meg a nemzetközi helyzet veszélyeit. A Vita homlokterében a világ néoelnek biztonságát és békéiét fenyegető fegyverkezési verseny új fordulójának kérdése állt, különös tekintettel a közepes hatósugarú' amerikai rakéták nvugat-euróDai elhelyezéséről szóló NATO- határozátra. E döntés végrehajtása nöreJá az áíhácSag „korláíeaett" nukleáris háború kitörésének veszélyét. Ez végzetes lenne Európára, és világméretű nukleáris katasztrófához vezethetne — mutat rá a közlemény. Ezért parancsoló szükségszerűség, hogy haladéktalanul kezdődjenek érdemi tárgyalások az európai nukleáris fegyverrendszerek csökkentéséről. A súlyos veszélyt látva széles körű tömegmozgalmak bontakoztak ki világszerte, mindenekelőtt. Európában. Egyre több, különböző nézeteket képviselő ember, nő_ és ifjúsági szervezet, politikai párt, szakszervezet, vallási közösség és egyház csatlakozik e harchoz. Az együttműködés, a véleménycsere szélesedik, ugyanakkor minden csoport és mozgalom megtartja sajátosságát, valamint nemzetközi akcióinak eltérő formáin olyan megmozdulásokról van szó, amilyen például a Hirosima és Nagaszaki elleni atomrob- bantas 36. évfordulóján, augusztus 6—8. között lesz. a szeptember 2-i háborúellenes nap. az ENSZ leszerelési hete október 24—31. között, valamint az ENSZ 1982 májusában kezdődő második rendkívüli ülésszakának tár„ sadalmi előkészítése. A stockholmi nemzetközi bekekonferencia ezeknek az akcióknak széles körű támo_ gatósára hív fel, bízva abban. hogy hozzájárulnak majd a nukleáris katasztrófa veszélyeinek elkerüléséhez. s titat mutatnak a szilárd. béke. valamint a leszerelés felé. A teljes ülésen három munkabizottság beszámolt végzett . tevékenységéről Kiemelték Sztanyik B. Lászlónak. a magyar küldöttség vezetőiének, az Országos Béketanács elnökhelyettesének vitaindító referátumát, amely egy nukleáris háború európai veszélyeire hívta fel a figyelmet, < I