Népújság, 1981. június (32. évfolyam, 127-151. szám)

1981-06-26 / 148. szám

NEM LÁTTÁTOK REVICZKYT? Lenkey-próba-Lenkey nélkül Június 27-én, 28-ón Szövetkezeti pávakörök II. országos találkozója megyénkben Vezényel: Vass Lajos Tények sera igazolja azt, hogy a pávakörök többségét elsősorban a szövetkezetek patronálják, ' Többek között ezzel magyarázható, hogy a TOT, a SZÖVOSZ és a KÖTA már régebben arra törekedett, hogy országos jeL legflvé szélesítse a népdal­énekesek. a néptáncosok ve­télkedőjét. Az idén szőkébb hazánkat érte az a megtisz­teltetés, hogy Itt rendezik meg június 27—28-án a szö­Gyerekektől hemzseg a játszótér. Csöppségek, és na­gyobbacskák kedvük szerint töltik idejüket. A kísérő: a mama, a papa, vagy éppen valamelyik nagyszülő. — Nagymama! Én hintázni akarok. A nagymami döbbenten néz öcsikére. — Mit akarsz te? Hintázni? Szó sem lehet róla. Emlék­szel, apuka mennyire rám parancsolt: öcsikének baja ne essék! A gyerek pityereg. Később felderül az arca: — Akkor csúszkálni akarok, — Mit? Csúszkálni? Ebben a ruhában! Egyéb se hiáJ nyozna nekünk, csakhogy hazamenjünk ’ koszos nadrág-- gal... Kutyákat sétáltatnak a frissen szórt salakon. — Nagymama! Ugye, egyszer, majd ha jó leszek, azét? zel nekem egy ilyen kutyát. A nagymama elkomorodik. — Igen, majd ha jó leszel és .1? Elcsodálkozik az ember, mennyi az ötlet ezen a ját­szótéren: simára fűrészelt farönkök, amelyeken ugrálni lehet, ilyen, meg olyan hinta, csúszda, egyebek, — Nagymama, én ráülök a gerendára! Kedd délután négy óra. A vár tömlöcbástyájón egy kalitba zárva négy ember üldögél. Hárman, két férfi é6 egy nő — az íróasztal kö­ré telepedtek, egyikőjük pe­dig távolabb, zakóját a fejé­re borítva védekezik a huzat ellén. Az asztal körüliek hangosan idézik a tavalyi szerepek mondatait. Fekete Sándor darabját, a Lenkey tábornokot próbálják. Szom- bathy Gyula — Ernst Vilmos őrnagy — a Lenkeyvel foly­tatott vita hevében felpattan a székéről és De hol van Lenkey? — Gyerekek, nem láttátok Reviczkyt? — fordult a frissen érkezőkhöz Héjj Já­nos ügyelő. — Mára vártuk, a portás néni szerint meg is érkezett. De közülünk még nem látta, senki .., Miután a nem létező, fan­tom Lenkeyt kivezetik a cel­lából, — Miklósy György — Dr. Frank, egyetemi profesz- szor belebújik huzatelhárító zakójába és hosszú eszmefut­tatásba kezd a tábornok ál­lapotáról és saját nemzeti érzületéről. Megérkezik Tímár Éva — Trézsi asszony, egy fekete szemű leánykévail. (Négy éves Rita lányom végig itt lesz velem a játékok alatt Borzasztóan kíváncsi és nincs olyan dolog Egerben, ami őt ne érdekelné). — Reviczky? — kérded a művésznő, mire többen ta­nácstalanul vonják meg váL lukat: ki tudja. Balkay Géza — lmok — csendesen figyeli a vizsgáló- bíró és a tudós diskurzusát. Lassan vége a próbának. Szedelőzködünk, mire visz- szaérkeznek a hírnökök — Jónás Zoltán, a játékszín Operaházi évadzárás Győrben Az idei, immár 97. évad­ját rendhagyó módon, a győ_ ri Kisfaludy színházbeli ven­dégszerepléssel zárja a Ma­gyar Allamj Operaház társu­lata. A Győrben első alkalom­mal bemutatkozó együttes 318 tagja július 2-án Verdi: Aida című operájával búcsúzik a szezontól. A dalmű főbb sze­repeit Tokody Ilona, Bóka Eszter, Karizs Béla, Gáti István, és Gregor József tol­mácsolja. Az előadás kar­mestere Mihály András igaz­gató lesz. A jővő évadban rendsze­res vendég lesz az együttes a Kisalföld fővárosának rep­rezentatív színházában, ősz­től havonat két ízben szere­pelnek itt az énekesek és a zenészek. Elsőként — októ­berben — Donizetti: Szerel­mi bájital című operáját, no­vemberben Mozart Figaró házasságát, az év utolsó hó­napjában pedig Erkel: Bánk bán című művét viszik szín­re Győrben. ypMflwm L 1981. június 26., péntek EGRIK Játékszín igazgatója és az ügyelő — hír nélkül. — Talán majd az esti pró­bára, a Csalódásokra mér itt lesz. Vagy pedig mi csa­lódunk — mondja valaki. ★ Este fél hét. A Líceum kapujában várakozunk a próba kezdetére, a jó időre —• és Reviczkyre. Csak az eső jön, a többi elmarad. Majd holnap ... ★ Líceum-udvar, szerda dél­előtt 10 óra. A színészek a Csalódások mai délelőtti próbájára készülődnek. Ki így, ki ügy. Reviczky Gábor, az idei Agria Játékszín mindkét da­rabjának főszereplője a né­zőtér egyik szélén üldögéL A szomszédos ülőkén járó­bot. — Eltörött a lábam — mondja úgy, mintha csak az lenne a szokatlan, ha nem ez történt volna. Hitetlenke­dem. — Ejnye, hát senki sem hiszi el! — A személyi igazol­ványa lapjai közül egy lelet­másolatot húz elő. Valóban ott áll rajta fehéren feke­tén: a jobb lábfej törött... — Most vették le róla a gipszet. Egy hete történt. — Forgatáson? — kérde­zem. — A csodát! Otthon a konyhában! Nincs időnk tovább. Val­ló Péter rendező megkezdi a próbát. — Te Gáboir! Azt tudod, hogy neked egy lovaskocsd- ról is le kell majd szállnod a darabban. Nem lesz baj? — Mondj jobbat! Ha már felszálltam... Reviczky — Gróf Elmir — botjára támaszkodva a színpadhoz biceg. Itt van, megérkezeti Szilágyi Andor vetkezeti pávakőrök II. or­szágos találkozóját, melyen 22 együttes ad ízelítőt pro­dukcióinak legjavából. Június 27-én a csoportok a besenyőtelki komplex mű­velődési intézményben, a bélapátfalvi cementmű mű­velődési házában, a hevesi nagyközségi-járási művelő­dési központban, a verpeléti helyőrségi művelődési ház­ban lépnek pódiumra. Június 28-án vasárnap, délelőtt fél 11 órai kezdettel — az egri Gárdonyi Géza Színházban — kerül sor a nívódíjak ünnepélyes átadá­sára. Ezt követően a díjazott pávakörök adnak gálaműsort. Délután 3 órakor a Dobó tér_ ről, a székesegyház előtti parkba vonulnak a táncosok é6 a dalosok. Fél 4-től itt kö. zös hangverseny lesz. Az együttes éneklést Vass La­jos SZOT-, és Rrkel-díjas zeneszerző-karnagy vezényli. •—. Szó sem lehet róla! Leesel. öcsikét szívemből sajnálom. Közelebb férkőzöm c| nagymamához. — Kedves gyerek a kis unokája. '.i Mosolyog. — O, nagvon szép kisfiú. Akik ismerik a fiamat, monJ riogatják is: tisztára, mint az apja. Tudja, a fiam mérnök az egyik vállalatnál, kitűnő, rendes ember. Neki nem volt ilyen szép a gyermekkora. Az uram, a megboldogult] vasúti kalauzként dolgozott. És ráadásul még három gye- rek... Elképzelheti! Azoknak, Ilyen játszótér, ennyi já-j ték?l Emlékszem, az én Bandim egyszer elment bar lan 4; got keresni... A rongylabda, a bakszekér volt a minde­ne, Télen a fakutyázás a jégen, nyáron a bige. Egy nagjfl karéj zsíros kenyér és usgyi! — Játszani, sátánfajzat? Estig ne is lássalak bennete­ket! És mérnök lett. Rendes ember, nagyon szeretik at gyárban. Április negyedikére nem is tudom milyen kíJ tüntetést kapott. Ennek, kedvesem, mindene a család. A4 autójukon néha engem is magukkal visznek, — Több gyerek is van? — Csak öcsike. De vele Is rengeteg a baj, Meg a fele­lősség. Mert hogy Öcsikét éra nevelem. A mai világban at szülőknek millió meg egy dolguk van, nem érnek rá a gyerekkel foglalkozni. A nagymama egyszer csak összerezzen. — Szent isten! Hol van öcsi ? — Semmi baj, nagymama! Játszik a többiekkel. HtnJ tázik, csúszkál, ügyeskedik a pallón és nagyon boldog] hogy mi ketten ilyen jól elbeszélgettünk ... Szalay István CZELE GYÖRGY: Közjáték I. Márta, a feleségem három órát engedélyezett számom­ra, hogy összeszed jem a hol­mijaim, és örökre eltűnjek az életéből. — Takarodj innen —* mondta tárgyilagosan és nyu­godtan. — Vidd magaddal a vackaid, mindent, ami a tied. Emília a-kkor már zuha­nyozott a fürdőszobában. Az ablaknál álltam, begombol­tam az ingem, karomra csa­toltam az órám. Nem vol­tam. ideges, csak fásult és ki­merült. Azon tűnődtem, mi­képp lehetséges, hogy nem hallottam Márta lépteit, vagy az ajtó nyikorgását. Mikor Emília megmereve­dett a rémülettől, és heve­sen ellökött magától, Márta már az ágy mellett állt, és nézett bennünket. Nem gyű­lölködve nézett, inkább szenvtelen kíváncsisággal a tekintetében, mintha két bo­garat bámulna a földön. Ta­lán éppen Márta valószínűt­len, hideg nyugalmának kö­szönhető. hogy elkezdtem ne­vetni. Nem tudom, mennyi ideig nevettem. Emília köz­ben szótlanul kiment a für­dőszobába. Márta rágyújtott, és leült az egyik karosszékbe. — Mit röhögsz? Azt hit­ted, tényleg elutaztam? — Mindig hittem neked. Nem szoktál hazudni. — Sokat utaztam. Ti meg persze alig vártátok, hogy eltűnjek. Nem baj, ennek most vége. — Nem utazol el többé? — Sokat fogok utazni. Ta­lán többet,, mint eddig. Te viszont elmész innen a franc­ba. Nincs vita. nincs bocsá­nat. Réeóta tudok az ügye­idről. Csak hát az ember olyan hülye, hogy mindent a sa.iát szemével akar látni. Legalább szer«teiú? — Kit? — Ezt a csajt. — Nem tudom. Márta legyintett, elnyom­ta a .cigarettáját. Emília be­jött a szobába. A bőre eny­hén kipirult a forró víztől, és ahogy fel-alá sétált, meg­telt a levegő a zöld ailma kel­lemes illatával. Emília a bu­gyiját kereste. — Az ágy alatt lesz — je­gyezte meg Márta. — Kösz — mondta Emília. Lehajolt, némi keresgélés után megtalálta és felhúzta. Nem beszélgettünk, csak néz­tük, ahogy öltözjk. Hosszú, szőke haja volt, és elég so­káig fésülködött. Az ajtóban egy pillanatra megállt, mint­ha eszébe jutott volna vala­mi, de aztán csak ennyit mondott: — Sziasztok. Márta figyelmesen néze­gette a körmeit. Kissé hosz- szúra nyúlt a csend, érez­tem, amint lassan elönt a verejték. — Adj egy cigit; Rövid Marlborót szívott mindig, a kedvenc cigaret­tám. Üzletkötőként dolgo­zott egy kereskedelmi válla­latnál, és kapcsolatai révén a lehető legolcsóbban jutott külföldi áruhoz. Kétévi há­zasságunk alatt kartonszám­ra szívtam a cigarettáiét. De tudtam, hogy valószínűleg ez az utolsó szál, amelyet Már­ta jóvoltából ingyen elszív­hatok. Megkínált és tüzet is adott. Nem remegett a keze. Az enyém sajnos remegett. — Mit akarsz csinálni? —• kérdeztem. — Kirúglak. Most elme­gyek, és délután ötre, mire hazajövök, eltűnsz a cucca- iddal együtt. Ki volt ez a csaj? — Nem mindegy? — Tulajdonképpen min­degy — mondta Márta. — Kirakatrendező. Hóna­pok óta ismerem. — Tudom, hogy hónapok óta ismered. A barátaid el­árulták. Segíteni akartak ne­künk. A szomszédok is be­súgtak. ök se akartak sem­mi rosszat. Ilyenkor min­denki jót akar. Aztán röhög­nek rajtunk. Pontosan tud­tam, hogy mi történik a há­tam mögött. — Rohadjanak meg a ba­rátaim és a szomszédok. Mi­ért tűrted idáig? — Adtam egy kis haladé­kot. Biztosra akartam men­ni. Meg aztán nekem is volt néhány ügyem. Persze ró­lam senki nem tud semmit. Te soha nem voltál jó szer­vező. Nincs fantáziád. Sze­rencséd sincs. Jobb volt ve­le, mint velem? — Jobb. Felszabadultabb az ágyban, mint te. — Legalább tanulsz vala­mit tőle — mondta Márta es felállt. — Pocsék szerető vagy, önző és nem is túl szenvedélyes, ötkor visszajö­vök. Tűnj el a cuccaiddal együtt. Elment és én egyedül ma­radtam. Arra gondoltam, hogy Emilia mér biztos ha­zaért, így hát a telefonhoz léptem, és tárcsáztam a szá­mát. — Gondoltam, hogy fel­hívsz — mondta Emília. — Mi történt? — Semmi különös. Márta kirúgott. Csomagolok és me­gyek. — Hova? — Hozzád. Nincs más le­hetőségem. — Emília hallgatott. A helyében én is ugyanezt tet­tem volna. Az utóbbi évek­ben ritkán érnek meglepeté­sek. — Tudom, hogy nem lel­kesedsz az ötletért. De tény­leg nincs más lehetőségem. Napokon belül szerzek egy albérletet. Nem maradok so­káig a nyakadon. Emília sóhajtott. Az em­ber csak végszükség esetén kérjen szívességet a barátai­tól, ha nem akar megalázó, vagy nevetséges helyzetbe kerülni. — Ne felejtsd el, hogy bűntársak vagyunk. Csak nem kívánod, hogy könyö­rögjek ? — Ugyan, ne viccelj. Meg­lepődtem, ennyi az egész] Szívesen segítek. — Csak pár napról van szó. Igazán nem nagy dolog., — Hát akkor gyere — mondta Emília. — Megszok­tam már, hogy egyedül élek] Nem értek semmihez. Soha nem vezettem háztartást, Sok barátom van. Nem akarom feladni a függetlenségem. — Elég jól ismerlek. Nemi kívánok tőled lehetetlent] Tudom, hogy mire számítha­tok. — Helyes — mondta Emij lia. — Sok cuccot hozol? — A lehető legkevesebbet] Nagykorú vagyok, tudok főz­ni, mosni, vasalni és takarí­tani. Nem fogok belepöfázni az életedbe. — Hozzál valami kaját —■ mondta Emília. — Nincs itt­hon semmi. Hozzál kenyerét meg valami konzervet. Vaui egy üveg borom. Aztán majd dumálunk. A csomagolás nem volt könnyű feladat. Két év alatt meglepően sok tárgy került a birtokomba, és miután csak egyetlen bőröndöm volt, rákényszerültem, hogy szigo­rúan selejtezzek. Először mindent kiszedtem a szekré­nyekből és a fiókokból, hogy áttekintsem a vagyonom. Ru­hák, cipők, szerszámok, köny­vek, lemezek, emléktárgyak, rádió, magnetofon, fényké­pezőgép, számológép, tenisz­ütő, aztán a különböző fon­tos okmányok, levelek és igazolványok: születési anya­könyvi kivonat, személyi iga­zolvány, katonakönyv, út­levelek, érettségi bizonyít­vány, gépjárművezetői jogo­sítvány, diplomám, amelyet a marxista—leninista esti egyetemen szereztem, vala­mint régi fényképeim féltve őrzött gyűjteménye. Felsorol­ni is nehéz mindezt. Szélés hitvesi ágyunkon lassan át­tekinthetetlen piramissá nőtt v a sok kacaj. Közben eltelt két óra, és akkor beláttam, hogy holmijaim nagyobbik részétől örökre búcsúznom kell. (Folytatjuk! J

Next

/
Thumbnails
Contents