Népújság, 1981. június (32. évfolyam, 127-151. szám)
1981-06-04 / 129. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! • AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XXXII. évfolyam, 129. szám ÄRA: 1,40 FORINT 1981. június 1., csütörtök Kádár János fogadta a Libanoni KP főtitkárát Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára szerdán a KB székházában fogadta a küldöttség élén hazánkban tartózkodó Georges Haouit, a Libanoni Kommunista Párt főtitkárát. A szívélyes, elvtársi légkörű találkozón vélemény- cserét folytattak a nemzetközi élet időszerű kérdéseiről, a közel-keleti helyzetről, valamint a két párt kapcsolatáról. Kádár János az MSZMP, a magyar nép szolidaritásáról biztosította a Libanoni Kommunista Pártot, és minden libanoni hazafias erőt a belső reakció és az izraeli beavatkozási kísérletek elleni harcában. A találkozón jelen volt Joseph Bouakl, a Libanoni Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagja és Gye- nes András, az MSZMP Központi Bizottságának titkára. (MTI) A példaképek varázsa M anapság a felnőttek sűrűn emlegetik azt, hogy a fiatalok zöme közömbös, többségüknek nincs példaképe. Ezt az alapgondolatot aztán ki-ki vérmérséklete szerint tálalja, adja, fejleszti tovább, megtoldva újabb, még riasztóbbnak tűnő következményekkel. Hibáztatják a nevelő-oktató munkát, jelezve, hogy legalápvetőbb feladataiknak egy része sikkad el a mindennapok során. Korholják az ifjúsági mozgalmat, hangsúlyozva, hogy a közismerten kóros jelenség ellen nem tesz semmit Ne is tagad juk: a gondok már az alsó tagozatban kezdődnek. Több iskolából gyűjtöttem össze az elmúlt egy-két esztendőben készült magyardolgozatokat. Tulajdonképpen arra voltam kíváncsi, hogy a gyerekek hol, miért vesztik el sokszínű látásmódjukat, eredeti kifejezéskészletüket más szóval az érdekelt, hogy gimnazista korukra — tisztelet a meglevő kivételeknek — miért felejtenek el fogalmazni. A témát még nem jártam körül, s ennek egyik nem is lényegtelen oka az, hogy megdöbbentő adalékokra bukkantam. Az érzelmi világ az elsőtől a nyolcadik felé haladva veszedelmesen szűkül, sorvad, s végül teljesen elsatnyul. Az esetleges hangulati töltésre utaló szavak, szerkezetek mögött a lélektelen semmi borzaszt, s megrökönyödünk a kárpótlásként szánt közhelyek zuhatagá- tól. Hadd idézzek egy esetet. A tanuló Ságvári Endrét tartotta számára legvonzóbb egyéniségnek. Meg is magyarázta, hogy miért — szerinte erős volt, kemény kötésű — elégedettek lehetnek a testnevelés szakos tanárok. Aztán jött az újabb jellemvonás: az egyik budai presszóban konvakozottt, mert szerette ezt az italt. Végül — s most tessék megfogózni! — következett a nagy összegzés; „Ő az egyik legnagyobb humoristánk.” Ezek mind olyan jelzések. amelyek mellett nem lehet szüntelenül elmenni. Az igazság az, hogy általános iskoláinkban — holott az életkori sajátosságok ezt követelik! — az érzelmi ráhatás üldözött, mostohagyermek lett. A világra csodálkozó nebulók ettől függetlenül példaképet keresnek, mert lényükből fakad, hogy ilyeneket akarnak találni. Egyedül maradva: maguk választanak, méghozzá abból a körből, amelyet a józan szemléletű felnőttek is elítélnek. Ennyire nem szabad kiengedni kezükből a gyeplőt. Sem a tanároknak, sem az úttörőknek, sem a KISZ-vezetőknek, mert a stafétaváltók szellem- és jellemvonásáért valameny- nyien felelősek. Pécsi István Budapestre érkezett Lazar Mojszow Megkezdődtek a magyar—jugoszláv tárgyalások f Megkezdődtek m magyar—jug ószláv pártközi megbeszélések (MTI fotó — Telefotó — KS) A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának meghívására szerdán hazánkba érkezett a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének küldöttsége Lazar Mojszovnak, a JKSZ Központi Bizottsága elnöksége elnökének vezetésével. A delegáció tagja Bosko Krunics, a JKSZ KB elnökségének tagja, a vajdasági KSZ tartományi bizottságának elnöke és Vlado Jan- zsics, a JKSZ KB elnökségének végrehajtó titkára. Fogadásukra a Ferihegyi ' repülőtéren megjelent Kádár János, az MSZMP KB első titkára, Korom Mihály, a KB titkára, Maróthy László, a Budapesti Pártbizottság első titkára, a Politikai Bizottság tagjai, Gye- nes András, a KB titkára, Berecz János, Győri Imre. a KB osztályvezetői, Szépvölgyi Zoltán, a Fővárosi Tanács elnöke, a KB tagjai, Ballal László, a KB osztály- vezetője. Jelen volt Simon Pál, hazánk belgrádi és Milan Veres, a Jugoszláv Szocialista Köztársaság budapesti nagykövete. Délután az MSZMP Központi Bizottságának székházában megkezdődtek a magyar—jugoszláv pártközi megbeszélések. A magyar tárgyaló csoportot Kádár János vezeti. Tagjai: Korom Mihály, Gye- nes András, Berecz János és Simon Pál. A JKSZ Lazar Mojszov vezette tárgyaló csoportjának tagja Bosko Krunics, Vlado Janzsics és Milan Veres. Kádár János szerdán este vacsorát, adott vendége, La" zár Mojszov tiszteletére. A két tárgyaló csoport tagjain kívül a vacsorán részt vett: Óvári Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tag. ja, a Központi Bizottság titkára, Maróthy László, Győri Imre, Szépvölgyi Zoltán, Ballal László, valamint a budapesti jugoszláv nagykövetség vezető diplomatái. A szívélyes, baráti hangulatú vacsorán Kádár János és Lazar Mojszov pohárköszöntőt mpndott. Amiről Virág Károlyt tájékoztatták A megyeszékhely eredményei és nondiai A megyei párt-végrehajtóbizottság tagjai rendszeresen tájékozódnak szűkebb hazánk dolgozóinak életéről, munkahelyi kollektíváinak tevékenységéről, a megyében dolgozó kommunisták feladatvállalásairól. Virág Károly, a megyei pártbizottság titkára, a párt-végrehajtóbizottság tagja tegnap, szerdán az egri városi párt- bizottságon tájékozódott a megyeszékhely életéről, eredményeiről és gondjairól. A vendéget Kovács János, az egri városi pártbizottság titkára a rövid beszélgetést követően elkísérte a Gárdonyi Géza Gimnázium és Szakközépiskolába, ahol dr. Nagy Andorné igazgató beszámolt a tantestület nevelőmunkájáról, a fiatalok képzéséről. Mint megemlítette, a város egyik legrangosabb gimnáziuma nemcsak a megyeszékhely, hanem egy tá- gabb regionális körzet beiskolázásának tesz eleget, vagyis a megyéből, illetve a megyehatárokon túlról érkező diákok felkészítését vállalja magára. Virág Károly a tájékoztató után iskolalátogatáson vett részt, majd az egri Ruhaipari Szövetkezetét kereste fel.. Itt Cs. Kovács Mihály elnök arról számolt be a megyei pártbizottság titkárának, hogy a szövetkezet öt esztendővel ezelőtt még mintegy 33 millió forintos termelési érté- ' két könyvelhetett el, ez a szám. ma már 107 millió forintra rúg. Míg 1975-ben a szorgalmas közösség ruházati termékeiből 7 millió forint értékű jutott exportra, 1980 végén már 20 millióval többet szállítottak a külföldi kereskedelmi partnereknek. Hasonló eredményekről tájékoztatták Virág Károlvt az UNISZERV Ipari Szövetkezetnél tett látogatása alkalmával. Kulcsár Viktor elnök egyebek között arról tett említést, hogy az öf évvel ezelőtti 8 millióról több mint 34 millióra növekedett a lakossági szolgáltatás értéke. Ezen belül első helyre került az ipari jellegű szolgáltatás, a lakáskarbantartás; illetve a gépjárműjavítás. Komoly feladatot jelent a szövetkezetnél továbbá a ' háztartási gépek javítása és karbantartása: ez az egykori' kétmillióról 16 millió forintos forgalomra növekedett. A megyei pártbizottság titkárának egri munkanapja a városi pártbizottság végrehajtó bizottsági ülésén való részvétellel fejeződött, be. Befejeződött a statisztikusok tudományos ülése Egerben Szerdán folytatódott a közgazdasági társaság statisztikai szakosztályának egri tudományos ülése. A tanácskozáson — ahol dr. Miklós Endre, a Központi Statisztikai Hivatal megyei igazgatója elnökölt, s részt vett dr. Kiss Albert, a KSH elnökhelyettese is — hat felszólalás hangzott el a területfejlesztés, az urbanizáció témakörében. Az előadások hangsúlyozták, hogy a községek termelőszövetkezeteinek is egyre fontosabb szerep jut a területfejlesztésben: jelentősen hozzájárulnak a falvak népességmegtartó erejének növeléséhez. Erről szólt többek között Sántha Józsefné dr. előadása, aki a Bács-Kiskun megyei területfejlesztési tapasztalatokat adta közre. A két napig tartó tanácskozás összefoglalójaként a résztvevők megállapították, hogy a statisztikusok sajátos eszközeikkel sokat segíthetnek a területi tervezők, városfejlesztők munkájában; s a megalapozott döntésekhez szükség is van erre az összefogásra. Németh Károly Somogybán Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára szerdán Somogyba látogatott. Délelőtt Kaposvárott részt vett és felszólalt a megyei pártbizottság ülésén, amelyen a párt munkastílusának és munkamódszerének tapasztalatairól és továbbfejlesztésének feladatairól volt szó. Ezt követően Varga Péternek, a megyei pártbizottság első titkárának é' Sugár Imrének, a megyei tanács elnökének társaságában a Kaposvári Húskombinátot kereste fel. Itt Tóth Lajos igazgató és Bognár József, a vállalat pártbizottságának titkára fogadta a Politikai Bizottság tagját és a kíséretében levő megyei vezetőket. A vállalat munkájáról beszámolva egyebek között elmondták, hogy a Kaposvári Húskombinát tavalyi termelési értéke meghaladta d kétmilliárdhat- százmillió forintot, termékeik nyolcvan százalékát exportálják. az elmúlt esztendőben egymilliárd négyszázhatvannégymillió forint értékű húskészítményt és élő állatot szállítottak külföldre. A belföldi ellátáshoz tavaly hétezer tonna húskészítménnyel és nyolcezer tonna tőkehússal járultak hozzá. A tájékoztató után Németh Károly a második esztendeje működő export-sonkakon- zervüzem dolgozóinak munkájával ismerkedett. nagy elismeréssel nyilatkozott a termelés rendjéről. Megtekintette a húskombinát termékeit bemutató kiállítást, jókívánságait fejezte ki a Kállai Éva szocialista brigád naplójába. Bakfis; és bébiruhák Abasárró! A Ramona Ipari Szövetkezet abasári üzemében évente kétszázezer bébi- és bakfisruhát gyártanak hazai piacra. Az év elejétől új termékként pamutszokny^k és kétrészes ruhák is készülnek. •Ar A minőségellenőrzést Veres Istvánné végzi (bal oldali képünk) ★ A varrodában nyolcvan asz- szony dolgozik (Fotó: Szántó György)