Népújság, 1981. június (32. évfolyam, 127-151. szám)
1981-06-17 / 140. szám
V \ A képzőművészet és a társadalom Most tartja közgyűlését a legnépesebb művészeti szövetség, a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége. Képzőművészetünk szakmai, társadalmi szervezetének ma már több mint ezer tagja van, s ez a taglétszám a hivatásukat foglalkozásszerűen gyakorló magyar képző- és iparművészek mintegy negyede. Elvben ez a testület képzőművészeti életünk legkvalifikáltabb képviselőit tömöríti. A szövetségi tagság ma is szakmai rangot biztosító állapot és elsősorban vidéken eredményez megnövekedett presztízst, jár együtt még bizonyos fokú egzisztenciális előnyökkel is. Egy-egy helyi tanácsnak. a helyi társadalmi mecénatúra képviselőinek még ma is támpontul, bizo- j nyos eligazításul szolgál, I hogy illetékességi területén melyik képzőművész rendelkezik szövetségi tagsággal, ; és melyik nem. 1 Minden ilyen esetben azon- I ban feltételezhető a kölcsö- i nösség. Azaz, hogy nemcsak egy testülethez való tartozás ' hitelesítheti tagjai szakmai rangját, de megfordítva is, a tagság szakmai művészi képessége, tevékenysége biztosíthatja végső soron a testület rangját. I Véleményem szerint e túlságosan is felduzzadt szövetségi taglétszám bizonyos fokig szakmai, művészetszemléleti nivellálódást eredményezett az elmúlt években, és nem utolsósorban azzal járt együtt, hogy az eredményesebb szervezeti szakmai munkát is gátolta. Az elmúlt években minden erőfeszítés ellenére sem alakul- ’ hatott ki a szövetségen belül olyan szervezeti élet, szakmai, elméleti munka, amely meghatározó jelentőségű lehetett volna képző- művészeti életünk fejlődése szempontjából. A több mint ezer szövetségi tagnak csak elenyésző hányada volt aktív, és\ az aktív kisebbségben sem mindenkor azoknak a művészetszemlélete érvényesült, akik igazán konstruktív módon befolyásolhatták volna képzőművészeti élefünk belső fejlődését, a képzőművészet és a mai magyar társadalom szervesebb, intenzívebb kapcsolatának megteremtését. E magas taglétszám és a szövetség belső, időnként partikuláris érdekeket kifejező tagozódása így csak ritkán tette lehetővé, hogy fontos kérdésekben mértékadó, és olykor irányt szabó testületi állásfoglalások szülessenek. Ilyen vélemények megszületéséhez, az elmélyültebb és összefogottabb szakmai munka feltételeinek megteremtéséhez elengedhetetlenül szükséges bizonyos belső szervezeti átrendeződés is a szövetség életében. E belső átrendeződést szükségessé teszi a képzőművészet időközben átalakított vagy napjainkban átalakulóban levő társadalmi intézményrendszerének struktúrája is, amely azzal a reménnyel biztat, hogy eredményesebb kereteket teremt az úgynevezett partnerkapcsolat tartalmasabbá válásának is. Ez a partnerkapcsolat azt jelentené, hogy képzőművészeti életünk szakmai társadalmi szervezete mindenekelőtt szakmai kérdésekben. de a területet érintő művészetpolitikai döntésekben is megalapozott, ennek következtében figyelmen kívül nem hagyható testületi állásfoglalásokkal segítse művészeti életünk állami irányítását. A szövetségi közgyűlés elengedhetetlen és / felelős kötelessége, hogy a maga részéről mindent megtegyen, hogy a partnerkapcsolat lehetőségei valódi tartalommal realizálódjanak. A fentebb már említett partikuláris belső széttagoltság, a szövetségi tagság aktivitásának hiánya, az olykor testületi véleményként feltüntetett csoportérdekek érvényesülése mellett a szövetség lehetséges szerepének betöltését külső tényezők is akadályozták; nevezetten, hogy művészeti életünk irányításának egyes intézményei — és itt országos hatáskörű intézményekre és a művészetirányítás helyi szerveire egyaránt gondolok — sokszor még a megalapozott szakmai véleményeket sem vették figyelembe, a ' szövetséggel, mint testülettel kiépítendő partnerkapcsolat helyett munkájukban kényelmesebbnek tartották az esetleges személyi kapcsolatok felhasználását. Ezek a jelenségek kétségtelenül demoralizálták az érdemi testületi, szövetségi munkát, ugyanakkor azt is látni kell, hogy nem utolsósorban a testület megosztottsága, a belső szakmai, ideológiai munka hiányosságai tették lehetővé, hogy egyes intézmények a különböző szakmai véleményekkel manipulálhassanak. A szövetségnek nem lehet feladata tagjainak érdek- képviselete. Hiszen ezt az illetékes szakszervezetnek kell ellátnia. Igenis feladata azonban a művészek érdek- képviselete helyett a művészet, a társadalmilag hasznos és hasznosítható művészet érdekeinek képviselete. És a képzőművészet társadalmi hasznosításában ma nagyon nagy, és nemegyszer nagyon nehéz feladatok várnak a művészek szakmai, társadalmi testületére. E feladatok sorába tartozik nem utolsósorban vizuális környezetünk alakítása, a társadalom vizuális közgondolkodásának fejlesztése, a közönség és a mai magyar képzőművészet között meglevő feszültség feloldása, legalábbis csökkentése, a társadalmi, közösségi tudat formálása e művészeti ág sajátos eszközeivel. Rideg Gábor . ^ Meglepetés I. A kis helyiség teljesen zsúfolt volt, füstkígyók úsztak benne. A piciny asztalnál ülők fölött piros-naracssár- ga, szakadt pergamenbúrák légyszaros villanykörtéket takartak. A zsúfoltság, a halk zsongás meleget, az áporo* dott sörszag, feketekávéillat, savanyú emberszag valahogy mégis hideget lehelt. Lihegve állt az ajtóban egy darabig, de aztán észrevette Ági kezét, ahogy kalimpált a levegőben, törékeny csuklója olyan volt a mocskos barna fényű füstben, mint ígéret, tiszta tavi- rózsa füst-mocsár fölött. Halk mormogással áttolakodott az emberek között, nem volt fogas sehol, a kabátot maga mellé kellett gyűrnie. Nem is vette észre, hogyan termett ott a pincérnő. A fehér húsú, tészta képű, bóbitás fiatal lánynak is csak át kellett valahogy préselődnie a vendégek között. 1981. június 17,, szerda — Tetszik?.;; Megnézte az asztalt, kistányéron fényes tortapapír némi maradvánnyal, kávéspohár és egy kis konyak még tele. — Konyak, kávé. A pincémő beleprésetó- dött a környezetbe, de az asztal alatt akkor már Ági fogta a kezét. Meleg tenyere rásimult a csuklójára, mintha mérte volna lüktető áramköreit, vérnyomását. — örülök, hogy eljöttél. — Nehezen tudtam. Tudod. .. — Tudom, tudom. Fő, hogy itt vagy. — Beláthatod... — Nincs semmi szemrehányás bennem. Emlékszel a megállapodásunkra. Ha tudsz jönni, jössz, ha nem, nem; én várok... Én mindig várok. — Ági..; — Jó, jó. Ne rontsuk el ezt az estét. Ha már annyit elrontottunk. Az asztal alatt kénytelen, kelletlen összeért a térdük. A nő másik kezével is lenyúlt, végigsimította a férfi combját. A férfi zavarban volt, rosszul érezte magát ettől a tapadástól, a többiek jelenlététől, az idegen testek közelségétől. A hátának szinte nekifeszült egy nagy darab, kontyos, húsos nő. Ha beszélt, belebeszélt egy pili- ses vörösbajszú, pasas kíváncsi, érdeklődő szemébe, akinek a kezét éppúgy, mint az övét, az asztal alatt egy Ági korú nő fogta, de ők hallgattak. — Mondtad, hogy valami süngős. Történt valami? — Á. nem. dehogy, csak látni akartalak. És tudom, ha nem találok ki valami rendkívülit,, akkor nem jössz. Csak káfogásoka.t tatólsz. — És aide or most miért nem adod elő a mesédet? — Mert nincs mesém. Mert az a mesém, hogy veted akarok lenni, s mert te mondtad mindig, hogy nem szereted, ha ha-zudozom. — Uramisten, mem*y*t hazudtál. — Ne, könyörgöm, nemarjuk egymást. Ma ne. Nem vagyok olyan állapotban. — Szóval, valami mégis történt. A tésztaképű pincémő letette eléje a kávét meg a konyakot. A férfi kiszabadította a ke2ét az asztal alól, megfogta a forró kávét, egy pici, egészen pici konyakot beleöntött, és a többit a nő elé tolta. Koccintottak, ő a kávéval. Ági a konyakkal. Aztán kérdően nézett a nőre. percekig nézték egymást. Annak mintha elpárásodott volna a szeme, és soká szólalt meg. — Van egy lehetőségem. — Már sok lehetőséged volt. — De ez most.. — Férfi? — Á. dehogy. Állás. — Anyád? — Igen. — És hova kellene menned? — Valamelyik dél-amerikai országba. — És lehet oda egyedül menni ? — Igen. anva elintézte. — Mennyi :dőre? — Hát, öt év. Társadalmi összefogással Tíz felejthetetlen, holdfeg Ring» Molnár Aranka: „Mily szép ez a Mátra / Milyen szép ez nékem, / Itt töltöttem én el egész gyermekségem / Szeretem a fákat, a virágok illatát, reggelente szóló madaraknak dalát.. Értünk, velünk a Vörös- kereszt. — Bizonyára sokak számára ismertté vált január óta ez a jelmondat. Az év elején ugyanis egy vöröskeresztes jubileumi ünnepségen az egri Finomszerei vény gyár két szocialista brigádja olyan felhívást tett közzé, aminek lényege az volt, hogy a mozgáskorlátozott gyermekek is ugyanúgy táborozhassanak a nyáron, mint a hasonló korú egészséges nebulók. A Lenin és a József Attila nevét viselő szocialista brigádok felhívását valamennyi vöröskeresztes alapszervezet megkapta a megyében. Az eredményt pedig láthattuk a napokban a parád- sasvári SZOT-gyermeküdü- lőben. A nagy társadalmi összefogás eredményeként ugyanis ebben a csodálatos környezetben tölthetett tíz napot 85 egészségkárosult gyermek.---------------------------------------------— Követség? — Kirendeltség. — Még nem biztos? — Ha igent mondok, az. Te mit tanácsolsz? A férfi tűnődve nézte, közben a másik megint megkaparintotta a kezét az asztal alatt. — Most azt várod tőlem, hogy azt mondjam, nem. — Nem várok tőled semmit. — Nem, nem is tudom, hogy mit mondjak, öt év, egyedül, nem }s tudom, hogy engedhetik meg? — Kell nekik az ember, én tudok spanyolul, portugálul, angolul. Textilmémök vagyok, minden összejön. — Igen, minden összevág. És anyád? — Ö is jön. Ahova megyünk, ott ő lesz a követség kereskedelmi tanácsosa, — Rég láttam. — Még mindig nagyon szép. — És még mindig nagyon gyűlöl? — Te is tudod, hogy csak azt lehet nagyon gyűlölni, akit nagyon szerettünk. — Mennyit ültem vele ilyen kis eszpresszókban. Mennyit fogtuk így egymás kezét. A lány hallgatott. A férfi is nehezen szólalt meg. — Most azt érzed, hogy ízléstelen vagyok, hogy visz- szaidezem, hogy mi is egykor. .. — Ha valaki itt ízléstelen, akkor az én vagyok..., elvettem az anyám szeretőjét... — Ne butáskodj! — .. de aztán engem is elhagyott. — Hogy mondhatsz ilyet? — Hát nem? A férfi olyan türelmetlen és ideges lett. hogy a háta mögött a hústorony is megérezhette. mert odébb húzódott. majd a válla fölött sandán hátranézett a férfi tarkójára. A férfi mindig megérezte, ha nézik, most is belepirult, izzadság futott végig a bőrén, odahajolt a lány füléhez, és könyörögve súgta bele: (Folytatjuk) — Az qlső napok kissé nehezen teltek — emlékezik Dienes Sándor táborvezető, aki „civilben” a gyöngyösi járás vöröskeresztes titkára. — Ezek a gyerekek ugyanis eddig szinte soha — esetleg csak egy-két órára — szakadtak el a szülői háztól, tele szorongással. kisebbségi érzéssel. így érthetően nehezen viselték az első időben az anyukák távollétét. Aztán, amikor ráébredtek, hogy mi mindent) lehet itt csinálni, már mindenki megbarátkozott az új környezetével. Csak egy Lőrinciből érkezett kislány pityergett mindaddig, amíg az egyik, számára már régóta ismert gyógytornász meg nem ígérte neki, hogy reggelente ő mutathatja be az elvégzendő tornagyakorlatokat. Attól fogva nem volt semmi probléma, mindahányan gondtalanul, nagy-nagy örömmel játszadoztak, pihentek. Mindezekről egy-két nappal a táborzárás előtt számolt be a gyerekek Sanyi bácsija. De nézzük csak sorjában, hogy mi is történt, mielőtt az itteni szobák benépesültek. A megyei Vöröskereszt — hogy a tábor megfelelőképpen kihasznált legyen —. felvette a kapcsolatot a szomszéd várral, így aztán az előkészületekbe a nógrádiak is bekapcsolódtak. Két nap alatt elkészültek a lépcső melletti korlátok, a speciális lépcsöfeljáratok, A munkálatokhoz az alapanyagot a nógrádiak adták, a munkát pedig az egri bor- gazdasági kombinát tmk-s szocialista brigádja végezte munkaidő után. — Pontos számadatokat még nem tudok mondani — közölte Mihály Gyula, a Vöröskereszt Heves megyei titkára —, de hozzávetőlegesen 350—400 szocialista brigád járult hozzá a felhíváshoz. ami azt jelenti, hogy már több évre biztosított az anyagi fedezet a hasonló táborok megszervezéséhez. S ha már így van, feltétlen élni kívánunk a lehetőséggel, mert annyit már a zárás előtt egy nappal leszögezhettünk, hogy nagy sikert aratott a kezdeményezésünk. Ilyen tábor ugyanis még nem volt. A sikert pedig mi bizonyítaná jobban, mint a hálás gyermektekintet, s az, hogy például az egyik kis táborlakó, a 10 éves Molnár Aranka verset írt a Mátráról; vagy a legnépszerűbb, a nótafa szerepét vállaló szemüveges, szőke, nyúlánk fiúcska, aki számtalan vidám nótát megtanított társaival. A rajzversenyre készült alkotásokból egytől egyig sugárzott az öröm, a derű, de említhetnénk a Ki mit tud? produkcióit, a salgótarjáni Phoenix bábegyüttes előadása utáni hangulatot, vagy a Parádi Üveggyárban tett látogatás felejthetetlen élményeit. Azt, ahogyan együtt táncolt a tábor az esti diszkókon, vagy ahogyan búcsút vettek egymástól a záró tábortűznél. Nehéz szavakban megfogalmazni azt, amit ezeknek a gyerekeknek jelentett ez a tíz boldog nap. A napokban a parádsas- vári gyermeküdülőben elbúcsúztak egymástól a gyorsan összekovácsolódott közösség tagjai, de amit magukkal vittek, s ami többet ér minden megfogható ajándéknál: tíz felejthetetlen, boldog nap emléke. Kis Szabó Ervin Játék a festői környezetben Minden reggel gyógy (or nával kezdődött a nap .(iTató: Perl MártonJ .
