Népújság, 1981. június (32. évfolyam, 127-151. szám)
1981-06-16 / 139. szám
w Művészet és oktatás Befejeződött a múlt héten ismét egy sorozat: a n agy érdeklődést kiváltó, közönségsikert arató Nád és mocsár című spanyol alkotás. Ügy is mondhatnánk, hogy ez az a ritka eset, amikor a művészi követelmények egybeesnek a nézők millióinak igényeivel. Az életből metszett történet valóságízeivel kötötte le érdeklődésünket Bepillanthattunk egy halászfalu zárt. világába, ahol a látszólagos jó kapcsolatok mögött ott feszültek a társadalmi hierarchia. a vagyoni helyzet megszabta ellentmondások. Az alul lévők kemény munkával teremtették meg a létminimum biztosításához nélkülözhetetlen javakat, a napfényes oldal örömeit élvezők viszont könnyed mozdulattal fölözték le a hasznot. A történet főhőse fellobbanó szerelme révén arra merészkedik, hogy áthágja a társadalmi korlátokat. Nagy nekibuzdulása — de sokan izgultak sikeréért! — azonban tragédiába fullad. Megöli a gazdag özvegytől született gyermekét. Amikor tettét elköveti, nem számol törvényszerűen jelentkező kötődésével. Ennek hatására azonban önmaga bírája lesz: bünhődésként az öngyilkosságot választja. Az elismerő szavak mellett arról sem feledkezhetünk meg, hogy kissé hosz- szúra nyúlt ez a sorozat. Az egyes részekben olykor túltengett a felesleges töltőanyag, ellustult a tempó. Ilyenkor a rendező hibáját következetesen aláhúzta az operatőr is: kamerája felesleges motívumokat emelt ki, olyanokat, amelyekre egyáltalán nem lett volna szükség. s hiányuk csak fokozta volna a lendületet.. Ettől függetlenül . a közönség ro- konszenvét mégis megnyerte a sztori. Elégedett lehet nemcsak a stáb. hanem Bán János is, a Hatvanhat című műsor szerkesztő gazdája. Kitűnő ötletet, valósított meg; módot adott arra, hogy legalább ilyen kis létszámú, értő, érdeklődő néző vitatkozhasson alkalmanként egyegy közérdeklődésre számot tartó kérdésről, A legutóbb dr. Hermann József, a Művelődési Minisztérium főosztályvezetője ült a kamerák elé, hogy oktatási rendszerünk eredményeiről, gondjairól beszéljen és szóljon az elkövetkezendő esztendőkben bevezetendő új egyetemi, főiskolai felvételi rendszerről. Hangsúlyozhatta, hogy ennek a jövőbeni rendelkezésnek alapvető célja az, hogy a tanulókat műveltebb, szélesebb látókörű emberekké formálják. A részkérdések azonban meglehetősen elgondolkodtatóak, töprengésre késztetők, módosításra szorulók. Reméljük, hogy ez a műsor is hozzájárul a .közös gondolkodás óhajának felkeltéséhez. mert a stafétaváltók sorsának alakulásánál aligha létezhet fontosabb számunkra. Ha ezért a tévé — jó szándéktól vezérelve — tett valamit, azt csak köszönni lehet. Pécsi István Megkezdődött az úttörőtáborozás és a balatoni gyermeküdültetés Könyvtárat avattak a Gagarin Hőerőműnél Bár az elmúlt 8—10 esztendőben jelentősen javult a munkahelyeken tevékenykedő szakszervezeti és műszaki könyvtárak tevékenysége, de az még ma sem mondható el nyugodt szívvel, hogy mindegyik maradéktalanul kielégíti a jelentkező igényeket. Elsősorban a kis alapterület akadályozza a korszerű, a sokoldalú irodalomanyag kialakítását. Éppen ezért jelentett előbbre lépést a Gagarin Hőerőmű Vállalatnál átadott, a korábbinál korszerűbb és nagyobb szakszervezeti bibliotéka.. Az ünnepi könyvhét tiszteletére avatott intézmény mintegv 1300 dolgozónak Igyekszik biztosítani az olvasnivalót.. Ismét gyermekzslvajtól hangos Csillebérc: hétfőn több mint ezer — nevelőotthonokban, illetve kisegítő iskolákban kiváló úttörőmunkát végzett — pajtás kezdte meg jutalomtáborozását. Július elején a fennállásának 35. évfordulóját ünneplő úttörőszövetség jubileumi táborozására az ebben az esztendőben legjobb úttörőmunkát végzett Őrsök és rajok kaptak meghívást, a hónap második felében pedig 35 ország haladó gyermekszervezeteinek képviseletében érkezik mintegy 350 pajtás a béke és barátság nemzetközi úttörőtáborba. Augusztus elején rendezik az Interkoz- mosz-szaktábort, a technikai szakkörökben tevékenykedő pajtásokat pedig az ifjú „alkotók”, az úttörő művészeti tábor résztvevői követik. Megkezdődött a gyermek- üdültetés a Balaton déli partján — megnyíltak az úttörőtáborok. Hétfőn benépesültek a Balaton déli part- - ján a gyermeküdülők és az úttörőtáborok: megkezdődött a tó melletti pihenés, szórakozás. A SZOT Dél-balatoni Üdülőigazgatóság öt gyermeküdülőjében: Szabadiban, Zamárdiban, Lellén és Bogláron, valamint Fonyód- Ligeten egy-egy turnusban egyszerre több mint ezerkétszáz gyermek élvezheti a nyár örömeit. Hatszáz pedagógus váltja egymást, akiknek felügyelete mellett já-. tékos vetélkedőket, kirándulásokat rendeznek. Horvath Ember, aki tükröt árult rí. Ügy járkáltam abban a szobában, mint akinek sejtelme sincs, miként került oda, s hogyan szabadulhatna a csapdából. S lássa, még az is' tükröződött az arcomon, fogalmam sincs, hová szökhetnék e levendulasza- gú bútorraktárből, s miért is kellene menekülnöm onnan! Csak bámultam .a tükörképeimet: hát nem olyan az az ember, mint akinek van két távoli fia, két tanult szakmája, amiket nem művel, vannak ruhái, amelyeket mind másoktól kapott, van húsz Ismerőse, akiket nem talál, amikor szüksége volna rájuk, van tisztességes, jól hangzó neve, amelyet szórakozottan hallgat, mintha nem is őt szólítanák. Görcsbe rándult a gyomrom, megszédültem, a csönd zakatolni kezdett a fülemben, majd csöndekre szakadt, külön-külön csöndekre, csendszigetekre, és rám zuhant a múlt. Láttam magamat majomkodni gyerekkoromban : „Ipiapacs, nem ér a nevem!” Reszelem a munkadarabot, közben mosolygok: tudom, soha nem leszek lakatos. Feszült arccal figyelek az előadóra, noha egyetlen szava nem érOiMMkM 1981. junius 16., kedd dekel. az egyetem alibi: el kell töltenem az időt, amíg végre megérzem majd, ki is vagyok valójában, s akkor majd vállalom magam, de addig: nem ér a nevem, nem vagyok azonos! Láttam, amint szégyenlőszavartan megköszönöm első fiamat az ariyjának a szülőszobán. s közben arra gondolok: mire hazajönnek, én már nem leszek otthon. Szerelemről beszéltem a második gyermekem anyjának, akartam is érezni a szerelmet, mert már nagyon szaladt velem az idő, jó lett volna, ha én lehettem volna „az ember, aki szeret”. Szeretlek, hadartam, pedig másra áhítoztam mér, nagyobb, fontosabb szerepre, valamire, ami már nem is szerep, hanem maga az élet, a feladat, amelyre születtem, amit vállalhatok anélkül, hogy becsapva erezném magam! S miközben mindezen elmúlt pillanatokat egyszerre éltem újra, láttam a nagynénikém szobájának tükreiben jelenvaló magamat is, a puklis hátamat, imbolygó, tétova lépteimet, az arcomat, és üvölteni kezdtem: nem, én nem vagyok ilyen! Mint egy eszelős, vag- dalkoztam, összetörtem a tükröket, hogy megszabaduljak a képmásomtól, egy szórakozott, idegen ember arcától, amelyhez nekem semmi közöm. Kivertem az ablaküvegeket is, s már azon voltam, hogy levetem magam a negyedik emeletről, az ugrással bizonyítva, nem vagyok azon06. nem én vagyok, aki így éltem, amikor megcsörrent a telefon: egy ismerősöm hívott, ünnepelni. Boldogan mentem. Mit mentem! Rohantam, vágtattam abban a friss, tavaszi záporban, mert akkor már esett, s furcsamód délután volt. Megittunk két üveg pálinkát, 6 berúgott. „Te — mondja egyszer csak —, hol az istenben az arcod?” Nevettem ezeó az ostoba kérdésen, de ő egyre erőskö- dött, hiába mereszti rám a szemét, nem lát engem, nincs arcom, elveszítettem valahol, vagy lemosta a tavaszi zápor, isten tudja, de már nincs meg. „Adj egy tükröt!” — mondtam megbocsájtóan mosolyogva, de hiába kerestük össze az egész lakást, nem találtunk tükröt, noha ismerősöm váltig állította, hogy volt neki, nagyon jó kis tükre volt, biztosan meg is van valahol ellentétben az én arcommal, amely végképp elveszett. Megijedtem, de nem mutattam. Barátságosan elköszöntem tőle, lerohantam az utcára. Sötét volt már, késő éjszaka, a kirakatok nem világítottak, nem tudtam üvegük tükrében ellenőrizni magamat Lesiettem a folyópartra, de a hold arcát felhők kendőzték, így a folyóban sem tudtam megnézni magam. Három félrészeg alak bóklászott a rakparton, hozzájuk léptem, hogy egy kistükröt meg valami fényforrást kérjek tőlük, de ők sajnálatosan Hiszek a szerepeinken Beszélgetés Huszti Péterrel Civilben — Egy teljes óra van még hátra a függöny felgördülé- séig, de itt az öltözőben, ahol sor kerül erre a beszélgetésre, gondolatban már bizonyára a közelgő fellépés foglalkoztatja a színészt. — Az elmúlt másfél évtized alatt, mióta játszom, úgy tapasztaltam, vannak előadások, amelyek egyértelműen már előre meghatározzák az egész napomat — mondja Huszti Péter. — Olyan nagy szerepekre gondolok, mint Peer Gynt, -Jágó, Hamlet vagy mások. Egyetlen estén egy teljes élet! Szellemileg és fizikailag erősen igénybe vett. Ma viszont éppen ezért fura helyzetbe kerülve játszom a színpadon a Mégis kinek az élete? című darabban. Egy ágyhoz kötött, béna szobrászt alakítok, s csak a fejem és az arcom vesz részt a játékban, nincsenek mozgások vagy gesztusok. Mégis sokkal jobban kifáradok, mintha egész idő alatt szaladgálnék. — Lehet-e valamilyen módon védekezni, felkészülni az intenzív szerephatások ellen? — Ha csak tehetem, gyalog jövök be a színházba, ez jó órás sétát jelent fellépés előtt és így sokkal inkább koncentrálok a közelgő feladatra. — Miként ébredt fel Huszti Péterben a színház iránti érdeklődés? — Családomnak nem volt semmiféle kapcsolata a színházi világgal. Arra viszont jól emlékszem — pesti születésű vagyok —, a ház körül pokrócos színházi előadásokat rendeztünk, én voltam a fő szervezője. Határozottabb élményeim voltak már az általános iskolában, szavaltam ünnepélyeken. S később részt vettem a Rákóczi gimnázium pezsgő színjátszó életében. Sokáig emlegették kitűnően sikerült Bánk bánelőadásunkat. Mindezek ellenére orvos akartam lenni. A színház iránti szeretetet belém oltotta az édesanyám, kiskoromtól fogva vitt az előadásokra. Egyszer aztán váratlanul szakadt fel belőlem: rendező leszek. Jelentkeztem is a főiskolára, de még a kapuban lebeszélt a rendezésről Várkonyi Zoltán, aki már látott valahol fellépni. így kerültem az ő színészosztályába, és elmondhatom, sokat köszönhetek neki. A pályámat és a színházhoz kötődő viszonyomat 6 és Adám Ottó színházigazgató-főrendező határozták meg. — Tizenhat éve színész. Ennyi idő után értékelhető a megtett út? — Lehetséges, hogy többet hiszek a színészetről, mint ami valójában. Színész vagyok, de a pályám külsőségeivel még ma sem tudok mit kezdeni. Zavarban vagyok ennyi idő után is, ha valahol rám ismernek. Ennek nem szabadna így lennie, hiszen az emberek, úgy érzem, szeretnek. Mégis, igazán csak a színpadon érzem jól magam. De hát a színésznek a csillagokban kellene élnie. A szerepeimet illetően, mindig izgalmas feladatokat kaptam és sokat. Már főiskolás koromban is Itt játszottam a Madách Színházban remek darabokban ... A sikert viszont már nem látom ilyen tisztán. Feltételezhetően öt-hat olyan szerepem volt, amivel elégedett lehetek. Igazi bukásban csak egyszer volt részem, rögtön az első fellépésemkor, még harmadéves főiskolásként. Kudarcok? Ügy fogadtam őket, ahogy kell. Hiszen egyetlen szezonban sem lehet kétszer egyformán játszani. S ha nem is kaptam visszajelzéseket, voltak szerepeim, amelyeket nem sikerült megoldanom, olykor kínszenvedés volt végigjátszanom őket. — És a Hamlet-alakítása? — A Hamlet egyértelműen negatív kritikát kapott. Ám én mégis úgy éreztem, ebben a szerepben végigjártam a mennyországot és a poklot. — Mérlegre tehető-e hát a színész pályája? — Nekem hinnem kell abban. amikor egy királyt, vagy éppen egy hóbortos lovagot, netán egy béna szobrászt alakítok. Hinnem kell a figurában, amit életre kel; tek. A klasszikus remekei is csak akkor szólnak hozzám, ha mögöttük ott van az engem nyugtalanító ember figurája. Nos, úgy vélem, minderre már fel lehet fűzni egy színészi pályát Persze nem diadalmenetben: Az eltelt 15 évet folyamatként nézem, amikor is igyekeztem minden szerepből magam kibányászva megtalálni egyéniségemet. Vívódásaim mindig a szerepekből adódtak, abból, hogy mit nem tudok megoldani. — Megismeri önmagát az ember és a színész? — Ez a pálya történetesed olyan, hogy ha figyeljük önmagunkat, sok olyasmit felfedezünk, amely megdöbbent bennünket. Miféle tulajdonságok lappanganak lelkünk mélyén! S miután már jó néhány drámát eljátszottam, háromféle halálnemeti szenvedve végig, ha választhatnék, csak vígjátékokban: karaktérszerepekben lépnék: fel. Imádom, ha nevetnek köröttem. Ez annál is érdekesebb, mert szinte kizárólag hősszerepeket játszom. A humort isteni adománynak tekintem az életben is, a színészetben is. Engem sok: mindenen átsegített. Képes vagyok magam némi öniróniával figyelni. A drámai szerepek rám sajátos módon visszahatnak. Hetekig, hónapokig hordom magamban egyik-másik szörnyű drámai figura mélységeit és gyötrő-i döm minden este. — A felesége is színész,' Befolyásolja ez a munkáját 1 — Rendkívül szemérmes vagyok minden szempontból Nehezen tanulok, mások előtt semmiképpen nem. Íratlan törvény otthon: nem esik szó a színházról. Ezt meghatározza a napi élet, a gyerekek. Darabokról, szerepekről legfeljebb csak utólag bte- szélgetünk. — S mi az, ami a szintiig zon túl még leköti maradóid energiáit? — Tanítok a főiskolán, színészetet. Tavaly végzett egy osztályom. Rendkívül élve-: zem ezt a munkát. Ezenkívül szeretek úszkálni, utazgatni; Turistaként és színészként sok helyre eljutottam. Ha tehetem, sokat olvasok és van néhány dolog, amit meg szeretnék írni. Irományaim a színházi világ körül forognak. Azokról az emberekről szeretnék írni, akik meghatározták a pályám. Pécsi Sándorról, Kiss Manyiról és mindazokról, akiket szerettem, mert bár kezdő színész voltam, barátjukká fogadtak. És azokra is gondolok, aki!« itt élnek körülöttem és sokat kaptam és kapok tőlük színészként, emberként egyU aránt. Szémann Béla t félreértették a közeledésemet. és agyba-főbe vertek. Hajnalig botorkáltam a városban, majd a szürkület világánál megpillantottam magamat egy drogéria kirakatába állított kézitükörben. Feldagadt arcomból vaksin hunyorgott a szemem, kék volt az ajkam, véres az orrom, de nem éreztem fájdalmat, csak örömet: van arcom! ^csörömpölt mögöttem az első villamos, s egyik pillanatról a másikra ráébredtem a feladatomra. Amint látja, azóta tükrökkel házalok, Nálam mindenféle tükör kapható: homorú, domború, síktükör és görbetükör, és higgye meg, uram, mindegyik hű képet ad, vegye meg bármelyiket! Ne mondja, hogy nincs szüksége rá, higgyen nekem, ha valaki, én aztán tudom, milyen fontos. hogy kéznél legyenek a tükrök, főleg manapság, amikor mindenki arra szövetkezik, hogy a másik arcát lehazudja. Ne, ne csukja be az ajtót, eresszen be, nézze, itt van ez a különleges. .. De hát mit csinál? Ne törje össze a tükreimet, ne tegyen tönkre! Én vagyok „az ember, aki tükröt...” Hallja? Miért csinálta ezt? Most nézze meg, erről lejött a foncsor! Az áldóját magának! Mit művelt vélem?! Lássa csak, ha belenézek ebbe az üvegbe, nem látok mást, csak az eget, az eget, uram. a laktlan. makulátlan eget! Miért tette ezt velem? Hát most hol vagyok én? Milyen vagyok én? Ki vagyok én? Adja vissza az arcomat, uram, hiszen még egy ilyen abc is jobb annál, amit az ég tükröz, a makulátlan, ragyogó, márciusi ég! VÉGE Shaw Pigmalion című színművében Psota Irénnel (MTI fotó — KSÍ
