Népújság, 1981. május (32. évfolyam, 101-126. szám)

1981-05-30 / 125. szám

MfaoJrosS találíorSS — Zenekarok — Vasár A könyv sátoros ünnepe 7* AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XXXIX. évfolyam. 125. s„ám t ÁRA: 1.40 FORINT 1081. május 30., szombat VTUG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! MEGKEZDTE MUNKÁJÁT A KISZ X. KONGRESSZUSA Hűi resten S«oros;a:täSyii€»sE és mingfsre iffüsögi réteghez meg BcelB tcaläBnunEc az utat Csaknem küenszáz kongresszusi küldött látott felelősségteljes munkához pénteken az Építők Rózsa Ferenc Székházában, ahol pontban reggel nyolc órakor megkezdődött a KISZ X. kongresszusa. „Együtt az ifjúság tö­megeivel a fejlett szocialista Magyarorszá­gért!” — felirat hirdette az ünnepi díszt öl­tött terem emelvénye fölött a kongresszus jelmondatát. Kovács Jenő, a KISZ Központi Bizottsá­gának titkára köszöntötte a kongresszus résztvevőit. Az elnökségben foglaltak helyet: Kádár János, az MSZMP Központi Bizottsá­gának első titkára, Lázár György, a Minisz­tertanács elnöke, Németh Károly, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, Maróthy László, az MSZMP Budapesti Bizottságának első titkára, Méhes Lajos ipari miniszter, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, továbbá a párt központi bizottsága, az El­nöki Tanács és a kormány számos tagja, a társadalmi és tömegszervezetek, valamint a tudományos és kulturális élet képviselői, a munkásmozgalom veteránjai. Az elnökségbe invitálták a KISZ legfőbb fórumának ta­nácskozására érkezett több mint negyven külföldi testvér ifjúsági szervezet delegáció­jának vezetőit, köztük Borisz Pasztuhovot, a Lenini Komszomol Központi Bizottságának első titkárát. A Demokratikus Ifjúsági Világ- szövetséget Ranadzsit Guha alelnök, a Nem­zetközi Diákszövetséget Miroslav Stepan el­nök képviselte a kongresszus elnökségében. —,Hagyományainktól eltérve — mondotta Kovács Jenő —szeretném két küldött-társun­kat kittön is köszönteni, egyikük pontosan egy évvel ezelőtt járt a világűrben, s egy ország izgult érte, hogy sikerrel álljon helyt és sze­rencsésen visszatérjen a földre. Üdvözlöm Farkas Bertalan alezredest és Magyari Béla őrnagyot, a Magyar Népköztársaság űrhajó­sáét. — A kommunista ifjúsági mozgalom — folytatta Kovács Jenő — újabb fontos állo­másához érkezett. A IX. kongresszus óta küz­delmes, de sikeres öt évet éltünk meg. Bé­ke volt és gyarapodott szocialista hazánk. Erre büszkék vagyunk, és úgy érezzük: a fiatalok milliói kezük munkájával, felké­szültségükkel, jobbító akaratukkal érdemel­ték ki, hogy az ország eredményeit maguké­nak is érezzék, öt év alatt, sokat változott a világ, változtak a hazai tennivalók• a mun­ka fettételei is. De egy dolog nem változott: mindenért keményen meg kell'dolgozni, töb­bet kell tudni, becsülettel és tisztességgel ' kell élni. A Kommunista Ifjúsági Szövetség ennek szellemében munkálkodott a IX. kongresszus és az országos KISZ-értekezlet határozatainak végrehajtásán, nevelte, moz­gósította tagságát, a magyar ifjúságot. Most az a feladatunk, hogy programot, útmuta­tást adjunk 87.5 ezres tagságunknak, az egész magyar ifjúságnak. A küldöttek ezután Kovács Jenő javas­latára elfogadták a kongresszus napirend­jét: 1. A központi bizottság beszámolója és javaslata a X. kongresszus határozatá­ra. Előadó: Fejti György, a KISZ KB első titkára. 2. A központi pénzügyi ellenőrző bizott­ság jelentése. Előadó: Szilágyi László, a központi pénzügyi ellenőrző bizottság elnöke. 3. A központi bizottság és a központi pénzügyi ellenőrző bizottság megválasz­tása. A küldöttek elfogadták a kongresszus munkarendjét, majd megválasztották a kü­lönböző munkabizottságokat, azok vezetőit, valamint a szekcióülések elnökeit. Ezt követően az elfogadott napirendnek megfelelően Fejti György terjesztette elő a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Köz­ponti Bizottságának kongresszusi beszámo­lóját társadalom iránt közömbös, vagy éppen cinikus fiatalok. Akadnak olyanok is. akik szembekerülnek az általáno­san elfogadott és követett normákkal, nemegyszer tör­vényeinkkel. — Mindezért ma már nem tehetjük felelőssé a múltat. De az ellenünk irányuló pro­pagandát is csak részben. Azért kell dolgoznunk a jövőben is, hogy ifjúsági szö­vetségünk erős, ütőképes és vonzó legyen. Olyan szer­vezet, amely cselekvésre, tet­tekre mozgósít, amely részt kér és részt vállal a társa­dalom előtt álló feladatok megoldásában. Olyan mozga­lom, amely érzékeny és nyi­tott a fiatalok vágyai, tö­rekvései iránt, amely értel­mes, vonzó programokat kí­nál, épít a helyi kezdemé­nyezésekre, és az öntevé­kenységre, amely felelősen képviseli és védi a fiatalok érdekeit. Minden korosztály, hoz és minden ifjúsági ré. teghez meg kell találnunk az utat. Az ifjúsági szövet­ség mindannyiunké, rajtunk múlik. hogyan, milyenné formáljuk. — A foglalkoztatottak csaknem 40 százalékát kite­vő fiatalok tenni akarása nagy erő — mondotta az. után a KISZ KB első tit. kára. — A KISZ .hivó sza­vára. is válaszolva, sokan vesznek részt közülük a szo­cialista munkaversenyben, a termelési mozgalmakban és védnökségekben. A szocia­lista brigádokban csaknem 670 ezer fiatal dolgozik. Többségük példát mutat a munkahelyi kötelességek tel­jesítésében, a közösségért végzett munkában. Az Uszty. Iiimszk-i cellulózkombinát építésén (jólgozó ifjúsági bri. gád nemzetközi megbecsülést vívott ki magának, ezen ke­resztül a KISZ-nek. a ma­gyar fiataloknak. Elismerés­sel szólhatunk az orenburgi Szövetség gázvezetéket építő fiatalok munkájáról, csakúgy, mint a paksi atomerőművet építő-szerelő, mintegy ötezer fiatal helytállásáról. A központi védnökségeken évente mintegy 100—150 ezer fiatal dolgozott, több százmillió forint értékű tár­sadalmi munkát is végezve, hogy időben és jó minőség­ben átadhassák a létesítmé­nyeket. — Egvre több erős, jól szervezett, a fiatalokat moz­(Folytatás a 2. oldalon) Élénk forgalom az első napon (Fotó: Szántó György) Tegnap, péntek délután ünnepélyesen megnyílt a könyvhét. Ez alatt a né­hány nap alatt arra töre­kednek, hogy még jobban megbarátkozitassák az embe­reket az olvasással, a nyom­tatott szóval. Ezt szolgálják a most kiadott gyönyörű kö­tetek, illetve azok a színes programok, amelyek az ol­vasókat várják. Dr. Vasas Joachimnak, a városi párt- bizottság titkárának köszön­tő szavaival'kezdődött Eger­ben. a Szabadság téren az immár hagyományos ren­dezvénysorozat. Ezután nép­zene örvendeztette meg az érdeklődőket: a Fuszulykay együttes, a felnémeti citera- zenekar és az Egri Csilla­gok Tsz népdalkórusa adott műsort. Nemcsak az első napon várta a ..böngészőket” effé­le szórakozás: ma délután a pótkerék együttes játszik, _ vasárnap a Megyei Művelő-. dési Központ néptáncegyüt­tese tart bemutatót, „hétfőn zenés-verses összeállítás hallható, kedden, pol-beat fórumot rendeznek, szerdán a mezőszemerei citerazene" kar és asszonykórus, csü­törtökön a Ho Si Minh Ta­nárképző Főiskola Szivár­vány együttese és a Dobó István Gimnázium diákszín­pada örvendezteti meg őket. Ezeken a délutáni előadá­sokon kívül vállalatok, üze­mek, iskolák klubjaiba is el­látogatnak íi'ók, hogy „ház­hoz szállítsák” a műhely­titkokat. Szőkébb hazánk vendége lesz Csák Gyula, Simonffy András, Újhelyi János, Balogh Béni és Bi­hari Klára. Mint a mai iro­dalom „megbízott ' és rend­kívüli” nagykövetei számos helyen beszélgetnek el az olvasókkal. Hatvanban a Galéria ad otthont az ünnepélyes meg­nyitónak. Erre május 31-én vasárnap este fél 7 órától várják a közönséget. Ven­dégül látják Csoóri Sándor József Attila- és Herder-dí- jas költőt- Csomós Mari és Molnár Piroska érdemes művészeket. a Nemzeti Színház tagjait. Még egy ér­Ülést tartott ax Elnöki Tanács A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa pénteken ülést tartott. Az Elnöki Tanács — a polgári légi közlekedés fejlődése által támasztott új igényekre figyelemmel — törvényerejű rendelettel újraszabályozta a polgári repülést. A jogszabály a repülés biztonsága érdekében minden légi járműre kiter­jedően meghatározza a légkör használatát, kötelezően elő­írja a légi járművek, biztonsági' fölszerelések és berendezé­sek előzetes típusvizsgálatát, szigorú előírásokat tartalmaz a szakszemélyzet alkalmassági feltételeire. Meghatározza a légi járművek nyilvántartásának módját, a repülőtér-használat és a repülésirányítás hatósági-rendészeti szabályait. A tör­vényerejű rendelet 1981. július 1-én dép hatályba, végrehaj­tásáról a Minisztertanács gondoskodik. Az Elnöki Tanács ezután bírákat választott meg és mentett, föl, végül egyéb folyamatban levő ügyeket tárgyalt. ímtí; dekes eseményre számíthat-, nak az itteniek: június 4-én, csütörtökön . Fábián Zoltán, a Magyar Írók Szövetségé­nek titkára, illetve az Olva­só Népért mozgalom néhány más vezető személyisége ér­kezik az Ady Endre Városi Könyvtárba. Az ankét 7 órakor kezdődik. Természetesen ennek a hétnek mégis csak a könyv a főszereplője, számos érde­kes kiadvány közül válogat­hatunk ebből az alkalomból. Az első nap forgalma — úgy értesültünk, — fölül­múlta a várakozást. Többen olvasóink közül jelezték, hogy hiába igyekeztek szert tenni már a boltok nyitása­kor egy-két, izgalmas olvasni­valóra: azok pillanatok alatt elfogytak. Így vált. hiány­cikké például a Magyar nép hiedelemvilága című kötet, az írószemmel ’80, Czine Mihály; Nép , és irqdgloriy, illetve Babits Mihály: 'Ida-1 gyár jellem című írása. Megnyugtatásul elmondták a boltok vezetői: ezekből to­vábbi szállítmányokat vár­nak, s remélhetőleg minden­kinek az igényét kielégítik. Közéletünk hírei Marjai József, a Miniszter-: tanács elnökhelyettese, aki a szovjet, kormány meghí­vására a Szovjetunióban tartózkodik. Nyikolaj . Tali, zinnek, a Szovjetunió Mi­nisztertanácsa elnökhelyet­tesének kíséretében pénte­ken rövid látogatást tett az Örmény SZSZK-ban. A Iá. tóga tás során Marjai Jó­zsef megbeszélést folytatott Karen Gyermircsjaynal, . az örmény Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkárával, Fagyej Szárkisz. jannal, az örmény Köztársa­ság miniszterelnökével és 'más örmény . vezetőkkel. Marjai József az esti órák­ban visszautazott Moszkvá­ba. ★ A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizott­ságának meghívására május 25. és 29. között látogatást tett hazánkban a Chilei Szocialista Párt küldöttsége Clodomiro Almeydának. a párt főtitkárának vezetésé, vei. A küldöttséget fogadta Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának el­ső titkára. A delegációval megbeszélést folytatott Gye. nes András, a Központi Bi. zottság tagja. Á vendégek lá­togatást tettek a Szakszer­vezetek Országos Tanácsánál, a Hazafias Népfront titkár­ságán és Zala megyében. A szívélyes, baráti lég. körben és az egyetértés szel­lemében folytatott megbeszé. leseken a két párt képviselői tájékoztatták egymást op száguk helyzetéről, tevékenyséijftcöL Fejti György beszéde — A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség zászlóbon­tása óta ezernyi szállal kö­tődik szocializmust építg né­pünk történelméhez. Hazánk minden második felnőtt la­kosa. aki ötvenévesnél fia­talabb. a KISZ-ben tette meg első lépéseit a munkás- mozgalomhoz, a politikához — kezdte , beszédét Fejti György. — Ennél js többen vallják közös élményüknek, világnézetük és öntudatuk formálójának a kommunista ifjúsági mozgalmat, amely több mint hot évtizede a párt hűséges harcostársa. — Tennivalóink megfogal­mazásához biztos alapot ad a pártunk XII. kongresszu­sa és az a kiegyensúlyozott belpolitikai légkör, amely­ben élünk. Nekünk szinte természetes, hogy hazánk­ban létbiztonság van, hogy fiatalok és idősebbek egyaránt nyugodtan nézhet­nek a jövőbe. Az emberek saját, tapasztalataikból tud­ják, hogy aki dolgozni akar, az munkához jut. és aki dol­gozik, az boldogul. A jövőnk sem bizonytalan, nem egyik napról a másikra élünk. A VI. ötéves terv — a mérsé­keltebb növekedési ütem el­lenére is — a fejlődés, az előrelépés terve, amely épít a fiatalok tettrekészségére. új iránti fogékonyságára, és tág teret biztosít az ifjúság al­kotókedvének. tehetségének kibontakoztatásához. Ez a terv az életszínvonal megőr­zése mellett reális célként számol az életkörülmények javításával. Mindehhez azon­ban jobfSSs kell dolgozni va­lamennyiünknek, Hogy van értelme erőfeszítésnek — többek között erről győznek meg bennünket a gazdasági életünkben kibontakozó ked­vező változások is. Legyen ifjúsági szövetségünk erős és vonzó — Ezzel természetesen nem akarunk. idealizált képet fes­teni az ifjúságról. Jól tud­juk. hogy miközben a fiata_ lók túlnyomó többsége tisz­tességesen tanul, dolgozik, felelősségtudattal él. nem ke­vesen vannak közöttünk munkakerülők, hanyag, fele­lőtlen, igénytelen en;berek, a — Az elmúlt öt esztendő­re visszatekintve sok lénye­ges dolgot idézhetünk fel. A legfontosabb számunkra mégis az, hogy békében, biz­tonságban élünk. Ez akkor is így van. ha mostanában is­mét aktivizálódtak azok az erők, amelyek a hideghábo­rú bizalmatlan, feszült lég­körét akarják visszahozni 'a nemzetközi viszonyokba. Fe­nyegetőznek, és az érőszak nyelvén próbálnak beszélni a Szovjetunióval, a szocialista országokkal, és mindazokkal, akik a társadalmi haladás útját akarják járni. — Ebben a gondokkal, oly­kor súlyos feszültségekkel terhes világban hazánk if­jabb és idősebb polgárai jog­gal becsülik szocialista vív­mányainkat. Köztük azt, hogy saját sorsuk formálóiként ré­szesei annak a politikának, amely képes úrrá lenni a kedvezőtlen külső körűimé-' nyékén és saját gyengesége­inken egyaránt. Ifjúságunk döntő többsége becsüli azt. hoey szocializ­musban él. Tetteivel, mun­kájával bizonyítja elköte­lezettségét. és ha türelmet­len. nem mást akar, hanem politikánk következetesebb megvalósítását. Gyorsítani, sürgetni szeretné terveink valóra váltását, gondjaink megoldását. Az élet apró. mindennapi ügyei­ben is győzelemre akarja jut. tatni az igazságot. Jogosan türelmetlen és ingerült a kényelmesség, a hanyagság, a tehetetlenség, a fantáziátlan­ság láttán, önérzetét sérti, ha életkorára és tapasztalat­lanságára hivatkozva nem tekintik partnernek.

Next

/
Thumbnails
Contents