Népújság, 1981. május (32. évfolyam, 101-126. szám)
1981-05-24 / 120. szám
Gyöngyösön az SIC, Egerben o Hajdúböszörmény wm sttlion w IVIa megyénk mindkét NB II-e5 labdarúgó-együitese ha. ■ zai környezetben szerepel . G.v önayösön rangadó jellegű összecsapáson • fogadja, a he- ' ek . óta gyengélkedő GYSE ;z utóbbi időben eredménye. . lebb STC-t. s a pontok sorsa jelentősen számít a dobo. gós helyezésért folytatott végküzdelemben. Az ESE javuló formát, biztatóbb játékot mutató csapatának feladata könnyebbnek látszik a keleti csoportból biztosan kieső Hajdúböszörménnyel szemben. A mai ellenfelek helyezései: A mai ellenfelek helyezései: 3. STC 33 15 9 9 46-33 39 5. GYSE 33 15 9 9 39-30 39 11. ESE 33 13 9 11 39-42 35 20. Hajdúbösz. 33 4 8 21 27-60 16 GYÖNGYÖSI SE Debrecenben is lehajtott fejjel, lógó orral vonultak le a pályáról a GYSE játékosai, mert egy gyenge ellenféltől sem tudtak pontot kicsikarni. — Az Ózd elleni játék alapján többre számítottunk, sajnos azonban a Debreceni Universitas-szál szemben képtelen volt azt hozni a csapat, amit reméltünk — állapította meg Sipos István technikai vezető. — A szakvezetés a héten igyekezett mindent elkövetni, hogy a most következő összecsapáson kiköszörülje a csorbát együttesünk. Törő teljesítményével különösen elégedetlen volt szakvezetésünk, ezért a szombaton Mátrafü. redre összehívott 15-ös keretben ő nem, kapott helyet. A GYSE keretének névsora: Kovács. Szőke, Szalai, Bársony, Budai. Nagy G„ Nagy L.,.Rojik, Jakab. Tóth Gy.. Fischli. Vágó. Gombos, Ambrusz, Huszár. Nem árt megemlíteni az STC-ről, hogy az utóbbi hetekben eredményesen gyarapította pontjainak számát. A 30. fordulóban, amikor Ózdon ért el döntetlent, még 34 pontja volt, az ezt követően szerzett újabjp öt pont- dal tudta befogni és jobb gólkülönbségével megelőzni a GYSE-t. mért a gyöngyösek közben mindössze egy ^pontot, szereztek. A Selypi Kinizsivel hét közben játszott, 8—1 arányú gyöngyösi győzelemmel végződött edzőmérkőzés különösebb következtetésre nem ad alapot. Mint Sípos István elmondta, olyan tisztes eredményt kellene kiharcolni, ami egyrészt megnyugtatja a közönséget. másrészt a hajrában lendületet adhat a csapatnak. Ez az eredmény egy győzelem, vagy a legrosszabb esetben is egy döntetlen libát. ' AZ EGEK SE ma egy hete, két ritkán látható góllal szerezte meg a Vagy j Rendezni is tudni keli: Sa.j- 7 nos nem mindig: sikerül. Vá- | lasztás vár ugyanis vasárnap a ; ; vízilabdát, é.s focit. egyaránt | í kedvelő közönségre. Az Eger » SE pólósai 5 órától játszanak l a Bp. Honvéddal, s az OB I- l es találkozó a negyedik meg- ( 1 emelt tiszta játékideje miatt ( aligha fejeződik be hat órára. \ Akkor viszont már elkezdődik J az ESE NB Il-és labdarúgói- j nak mérkőzése a Hajdúböször- ; meny ellen. Jó lábú szurkolók- ; nak is keil legalább fi—8 perc, j míg yz uszodából a stadionba j érnek. Így aztán \ragy a vízi- l , labda-mérkőzés utolsó perceit t hagyják ott, vagy a fociból < látnak majd kevesebbet — tel- í jes áru jegyért. A rendezők i előzékenységéből ezúttal arra i futotta, hogy az uszodánál is j lehet jegyet váltani a focira... J Mindössze fél órával kellett | volna távolítani a két nagyobb . érdeklődésre számot tartó , ménv kezdési idejét. A ko- ^ rabbi években örömmel ad- ^ ^ tünk hírt arról, hogy egyeztet- | ^ ték 3 két sportág eseményeit, ( 4 s nem járt. rosszul az egyesít- \ i let, a közön'-őg pedig meghá- i ( lálta jelenlétével a figyelmes- i | séget. Most sem mehetünk el j | szó nélkül az aprónak tűnő, J J de kétségkívül kellemetlen eset J J mellett. Hangot kell adni rósz- ! | szállásunknak, különösen azért, ) } mert ugyanannak az egyesü- ^ L letnek a csapatairól és közön- ^ 4 ségéröl van szó! 4 4 —gh— 4 győzelmet Karcagon. Ezzei kapcsolatosan mondotta Bán- kúti László vezető edző: — Sajnos, ismét- úgy kezdett a csapat idegenben, ahogy szokott. Az első negyedórában akár el is re- szíthette volna a mérkőzést. A gólon kívül a Karcag két- három nagy helyzetet is kihasználatlanul hagyott. Ezután kiegyenlítődött a játék, majd n második félidőben döntő fölénybe kerültünk, de ezt is nehezen tudtuk kihasználni. szerencsére Fegyvernél és Zsidai pontosan céloztak. E találkozó tanulságait a Hajdúböszörmény ellen messzemenően figyelembe kell venni. Évek óta megfigyelhető ugyanis, hogy az utolsó helyen lévő csapat, rendre meglep bennünket idehaza... Némi szünet után tette hozzá: — A héten nem volt olyan foglalkozás, amikor ne beszéltem volna erről a játékosoknak; remélem eredményesen is szóltam. A szerdai előkészületi mérkőzésen a jó képességű Bem SE ellen Pécsi két, és Farkas egy góljával 3—0 arányban nyertünk. Ez az eredmény és a játék legalábbis azt mutatja, hogy a fiúk megértették, hogy miről van szó. Mint később megtudtuk, Szarvas ma egy heti sérülése komolyabbra fordult a vártnál. Nagylaki pedig a csütörtöki edzésen sérült meg. így rájuk nem számíthat az edző. A többiekre igen. s ha a mai Hajdúböszörmény elleni összecsapd., son az első harmadban gólt tudnak elérni, s ezzel nyílt játékra kényszeríthetik ellenfelüket, elkezdhetik a felzárkózást a tabellán is. A keret: Baár:. Erdős,. Birin. qsik, Zsidai, Fegyvernél, Smuazer, Farkas, Fitala, Móricz, Horváth T., Horváth 1., Fenyves, Pécsi, Krisztián, Be. re ez. Ma is bizonyíthat az ESE női röplabdacsapata ütosgzw menetelés — eis 1-ig? Bodnár János edző nevével illik kezdeni a sort. Azért is, mert vele jutott élvonalközeibe a női csapat tavaly, s azért is, mert a klub és az edző azóta megvált egymástól. Szép csendben — ahogyan a két fél meghallgatása után megvonhatjuk a szakítás mérlegét. Lényegében az történt, hogy az edző törekvései, egyéni érdekei túlmutattak az egyesület jelenlegi lehetőségein, a biztosítható feltételeken. Az ellentét feloldhatatlansága késztetté kölcsönös lépésekre az érintetteket. Ennyit az előzményekről. Hiszen az Eger SE női NB Il-és röplabdacsapata változatlanul szerepel a bajnokságban. Sőt! Tulajdonképpen ott folytatták — talán még jobban — mint ennek előtte. Az új edzővel. Molnár Endrével, Hét forduló után veretlenül állnak csoportjukban. Ma. vasárnap pedig az MNK-ban a legjobb 16 közé juthatnak a Kaposvári Vasas Izzó legyőzésével. Persze idáig is el kellett jutni. A „hídverés” érdekében lássuk, mit tett az egyesület. Szölgyémy Ferenc ügyvezető elnökhelyettes: — A felnőttgárda edzői tisztére Molnár Endre kapott megbízást. Egyértelműen kedvező ajánlólevele volt a testnevelési főiskolai végzettség. a röplabdás szakmai felkészültsége, amiről a Bp. Spartacusnál az újra szövetségi kapitány dr. Kotsis At- tiláné mellett tett bizonyságot. Nem kellett ..elhozni", mert már ősztől az 5-ös számú általános iskola testnevelője és egri születésű. Mtvel azonban felnöttgárdát még nem irányított, s Egerben mindjárt a csapattal szembeni követelmények is magasak, ezért indokoltnak éreztük szaktanácsadói segítései. Ezt a megbízatást felkérésünkre Csillag Béla főiskolai tanszékvezető docens elfogadta, aki nemcsak kézilabda-szaktekintély, de kevesen tudják róla, hogy röplabdázóként az ■NB I-ben játszott. A szakmai kérdésekkel egyenérté- . künek tekintettük a szakosztály bázishátterének kialakítását. A tapasztalat ugyanis az, hogy magas színvonalú sporttevékenységet folytatni (konkrétan: NB I.) bázis nélkül nem lehet. Nagy örömünkre megállapodás jött létre az Eger Sportegyesület, valamint a Mát- rai Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság között, utóbbi vállalja a röplabda-szakosztály támogatását. Ennek az aktív kapcsolatnak a jeleként került be a Luda Miklós vezetésével eddig is jól dolgozó szakosztályvezetésbe elnökhelyettesként Jáhn Ferenc, a Mátrai Erdő- és Fa- feldolgozó Gazdaság igazgatóhelyettese. Amit a most folyó bajnokságról tudni kell: tulajdonképpen tét nélküli. Egy- ■ idényes, feljutás- és kiesés- mentes tavaszi szezont játszik az a további 11 csapat is, amelyik csoportbeli ellenfele északkeleten az Eger SE_nek! Az MRSZ lépcsőzetesen szervezte át az élvonal alatti bajnoki rendszert, a korábbi három helyett négy NB II-es mezőnyt alakított ki. Élesben ősszel rajtolnak az együttesek, ekkor kezdődik az 1981/82-es bajnokság. A bajnokság majdani Megnyerése azonban még nem jelent NB I-be jutást! Ezentúl a négy csoport első helyezettje osztályozón dönti el, melyik kettő lép az I. osztályból kiesők helyére. Lesz miért izgulni. Az Eger Sportegyesület vezetése ugyanis esélyesnek tartja női csapatát az. NB I-be kerülésre. Ennek érdekében a legfontosabb feladatnak a meglevő értékek (elsősorban Szakmár) megtartását é.s a jól szervezett utánpótlás- nevelési folyamat meggyorsítását tekintik. A játékos- állományban annyi a változás, hogy távozott Nagy L, helyére a volt DMVSC-s Seregi került. A kezdő hatos leggyakoribb összeállítása: Béres, Szakmár, Seregi, Lik- tor. Pálos, Branstadterné. A többiek: Fellegi, Bátor, Csáki, Czifra. Gotyár, Nagy É., Héri, Vajk. A keret átlag- életkora 17.5 év (!!) — reményteljes jövőt ígér. Molnár Endre februárban vette át a csapatot", határozott elképzelésekkel: — A TF-en „Támadási variációk — gyors játék” címmel írtam szakdolgozatot, most a gyakorlat szintjén akarom megvalósítani. Dr. Kntsisné mellett közvetlen élményeket szereztem arról a játékstílusról, amit ö is el akar érni a válogatottal, Én ezt japán stílusnak nevezem, ennek gyakorlásához jól jön az egyidényes bajnokság. Előre nem tekintek, úgy vélem, mindig a soron - következő meccs a legfontosabb. Ma, a Kaposvári V. Izzó legyőzése az MNK-ban. Budavár! Sándor (ABDARÜGAS Megyei uiánpó lás- keret A Heves megyei Labdarúgó Szövels :a 'edz - .izjitsá- ga |. : dilié a 2- és öl éven aluli meayí-ji u'é.ie iviás-vá- loaaYtt k re?M: Az e'.sö közős avals ir’ásrn május 28- án. 1 fi órákor kerül sor az egri siarll moan. A meghívott 32 játékosból két csapatot alakítanak ki. s játszanak majd egymás ellen. A k»ret: Jóssá (Bélapátfalva). Jónás I B esenyőtelek). Dománszki. Ács (Egercsehi). Horváth Lakatos I. (Füzesabony), Kiss. Sverla, Nagy K. (H. Gáspár SE). Hegyi. Gömöri, Kovács B.. Juhász (Hatvan). Káló (Kompolt). Kobolák (Köm)ő). Gál A. (Mátraderecske). Huszár. Turcsányi. Németh II., Skoda (Petőfibánya), Pócs, Gál J., Kiss J. (Recsk), Mihalkó, Horváth J., LÁpták J.. Erdélyi, Szécsi. Lakatos L., (Sírok) . Terényi (Selyp), Vajda (Tárnáméra) és Csikós 1. (Heves). Az utánpótlás-válogatott mérkőzésekkel szeretnék elérni, hogy a megyéi bajnokságban játszó tehetséges fiatalokat felszínen tartsák.- és rendszeresen biztosítsanak számukra mérkőzéseket. A tervek szerint a közeljövőben Szolnok megye hasonló korú válogatottjaival mérkőznek meg csapataink. Vasárnapi sportműsor 4 Kézilabda: Füzesabony—Győrt- gyössolymos, - megyei férfi bajnoki mérkőzés. Füzesabony, 15.30. Rádiósport: Egri városi rádió- iránymérő utiöröbajnokság az MHSZ Eger városi Rádióklub rendezésében. Berva-völgy, 10. Tájfutás: Heves megye 1981. évi csapat- és váltóbajnoksága. Berva, Lesrét. Tenisz:' "Séregszemleverseny. Eger, népkerti tenisztelep, 8. Természetjárás: a „Vár a természet" közösségi játék befejezéseként a megyei természetjáró úttöröközösségek részére a Heves megyei Úttörő Elnökség és a Heves megyei Természetbarát Szakszövetség szervezésében megyei találkozó Tardoson, a sporttáborban. Tavaszi túra, az egri városi KISZ-bizottság és a sport- felügyelőség rendezésében Eger —Várkút—Eger útvonalon. Gyülekező a várallomáson 8.30 óráig. Röplabda: Eger SE—Kaposvári V. Izzó, női MNK-mérközés a legjobb 16 közé jutásért. Eger, Közgazdasági Szakközépiskola tornaterme, 11. Sakk: Gyöngyösi SE—Bp. Postás, OB ll-es mérkőzés. Gyöngyös, Róbert K. út. 21., 10 óra. Vívás: A Heves megyei Vivő Szövetség meghívásos korosztályos versenye. Eger, Münnich Ferenc úti edzőterem, 9.30. Vízilabda : Eger SE—Bp. Honvéd. OB l-es , mérkőzés. Eger, versenyuszoda, 17. Kőnigh, Szarka. Előtte 15,15 és 14 órától: ESE—FTC országos ifjúsági és serdiilömérközés. Labdarúgás: Gyöngyösi SE— Salgótarjáni TC, NB II-es mérkőzés. Gyöngyös, városi sporttelep, 18. Kurmai. Eger SE— Hajdúböszörmény. Eger. stadion, 18. Bognár. * Előtte: Eger SE— DVTK, országos serdülő és ifjúsági bajnoki mérkőzés az egri városi stadionban 14.30 és 16 órától. Megyei bajnokság (kezdési időpont 18 óra): Egercsehi —Petőfibánya, Tóth B. Heves- Hatvani KVSC, szolnoki■ jv. Mátraderecske—Kompolt, Szigetvári. H. Gáspár—Tárnáméra, borsodi jv. Apc—Besenyőtelek, nógrádi jv. .Egri járás. 1. osztály : Tarnalelesz—Egerszólát, Verpelét—Pétervására, Mikéi alva— Novaj, Egerszalók—Istenmezeje. Noszva j—Hevesaranyos, PAKÜSE—Egerbakta. F elsőt ár- hány—Makiár. Gyöngyösi járás ..A"-osztály: Atkár—Adács, Nagyfüged—Nagyréde, Boldog— Gyöngyöspata. Gyöngy ösoroszi —Márkáz, Domoszló—Rózsaszent - marton. Szűcsi—Ecséd. Gyöngyöshalász—Vámosgyörk. Füzesabonyi járás: Poroszló—Kál, Mező szemere—Feldebrő, Kápolna.—Mezötárkány. Hevesi járás: Köm lő—Tarnaörs. Ten k—Tisza- nana. Kisköre—Erdőtelek. Álány —Torna szentmiklós, Pély—Tornáz sadó ny. HATVANI CUKORGYÁR felvételre keres elektrikust, villanyszerelőt, elektrolakalost, villamosgép” tekercselőt, ív- és lánghegesztőt, esztergát»!««*». mérlegszerelöt. Kossuth rádió A\0 Öt kontinens hét napja. 8.26 A Nyitnikék postája 8.57 Zenés reklámturmix. 9.02 Olvastam egy novellát. 9 27 Régi híres énekesek műsorából. 9.51 Téltemető. 10.08 Az elnök úr inasévei. 11.06 A zeneirodalom remekműveiből. 13.00 Mit ér ;az érték? 13.10 Magyar operaénekesek — operetts/erepekben. 14.05 Gondolatiéi. Vita, interjú, jegyzet a kultúráról. 15.14 Wiílamsburgi képeslap. 15.24 Népdalkörük országszerte. Mezötárkány. 15.44 Gondolat az ifjúságról. 15.54 Rossini: Teli Vilmos. 16.13 Szép asz- szonyok egy gazdag házban. 17.10 Tanuljunk-e japánul? 17.20 Művészlemezek. 18.15 Hol volt. hol nem volt. .. 18.45 Diákkönyvtár hangszalagon. Az ember tragédiája. 10.45 Népdalfelvételek. 20.10 Zenekari muzsika. 21.19 Világirodalmi dekamernn. 22.10 Sporthírek. Totó. 22.20 A dzsessz világa. 23.20 Operaáriák. Petőfi rádió 8.05 Mit hallunk? 8.30 Szívesen hallgattuk. Vasárnapi koktél. 10.00 Szivárvány. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 12.57 Kórusok. 13.18 Peti egyedül marad. 14.05 Híres előadók- albuma. 14.33 Táskarádió. 15.30 Jelenidőben. 16.00 Üj felvételek. 16.40 Slágerek mindenkinek. 17.40 Tavaszi pillanat. 18.00 Ha még nem tudná. . . . 18.33 Farkas Ferenc: Lavotta-szvit. 18.50 Koncert Hamburgban. 19.30 A vasárnap sportja. Totó. 20.10 flégy téli évszak Klee- nek. 20.38 Sporthírek. Totó. 20.43 Slágermúzeum. 21.34 Nóták. 22.00 Ä víg özvegy. 22.32 Ránki György: Két bors ökröcske. 23.10 Kellemes pihenést ! Miskolc 8.00 A stúdió kétnyelvű információs és szórakoztató műsora. 8.15 Programajánlat. 8.20 Riporternapló. 9.00 Húsz perc táncritmusban. 9.20 Sport.. 9.24 Hírösszefoglaló. 9.30 Szlovák nyelvű műsor. 19.30 Hírek. 19.35 Mérkőzésen, versenypályán, 19.57 Műsorösszefoglaló. Hétfő Kossuth rádió 8.25 Régi híres énekesek műsora. 9.00 Muzsikál a vég,, zet. 9.10 A hét zeneműve. 0.40 Ki kopog? 10.05 Nyitnikék. 10.35 Klasszikus kórusművek. 11.08 Népi dallamok. 11.20 Helioterápia pikkelysömörben. 11.40 A Balogh család. 12.35 Válaszolunk hallgatóinknak. 12.50 Zenei érdekességek az elmúlt . hét műsorából. 14.44 Cirill és A VÁR ÉS KÖRNYÉKE RONGÁLÖIELLEN! Az egri vár környékén lakók kérésére a heves megyei Múzeumok Igazgatósága felhívja a várba látogató vendégek figyelmét arra. hogy a falakon túlra szigorúan tilos tárgyakat ledobálni. A dobálás a közeli házak állagát rongálja és a lakók testi épségét veszélyesteti. E tilalom megszegői ellen szabálysértési eljárást fogunk j kezdeményezni! Metód. Í5.24 Lamb: Shaüei speare-mesék. Szentivánéjí álom. 16.05 Gondolatok az if_ úságról. 16.15 Népdalok. 16.30 Világablak. 17.10 Bartók- művek. 18.00 Filmdalok. 18.15 Hol volt, hol nem volt... 18.30 Esti magazin. 19.15 Menteni', ami menthető ... 19.45 Utam muzsikálva . járom. 20.46 Népi muzsika. 21.10 Közéleti közelképek. 22.15 Sporthírek. 22.20 Vonzások és változások. 22.30 Zenekari muzsika. Petőfi rádió 8.33 Nóták. 9.00 Slágermúzeum. 9.50 Korszakváltás, kivárás? 10.00 Zenedélelőtt. 12.00 Népi zene. 12.33 Kis magyar néprajz. 12.38 Tánczenei koktél. 13.25 Operettek. 14.00 Kettőtől ötig. 17,00 A környező világ. 17.30 Ötödik sebesség. 18.33 Zeneközeiben. 19.30 Tűnődés a ,(Gyorsuló idő”-ben. 20.00 Újdonságainkból. 20.33 Életbevágó tippek. 21.25 É—F—G—H. . 22.30 Csapda (hangjáték). 23.15 Nóták. 8.15 Tóvétorna. 8.20 Óvodások filmműsora. 1. Á posta- hal. 2. Tavaszi változás.. 8.40 „Ej, haj, száll az ének”. Válogatás 30 év úttörödalaiból. 8.50 Kuckó. 9.20 A kengyelfutó gyalogfcakukk legújabb kalandjai (amerikai rajzfilm. sorozat). 9.45 Egészségünkért. 10.00 Évadnyitó a Velenceitónál. 11.30 Sgégedi Volán— Tatabánya. Baj doki férfi ké- zilabda-rnérkőzés':- 14.10 Kiss Anna énekel. *A Maiénekes, nő ezzel a műsorral lép elő. szőr a hazai nyilvánosság elé. Külföldi r tartózkodása során különös Szeretettel népszerűsítette Bartók és Kodály népdalfeldolgozása, it, s cserébe sok szép .európai, dél-amerikai úépdalt hozott magával. Mai műsorát a folklór jegyében állította össze. 14.40 Műsqrain- kat ajánljuk. 15.10 A dunai hajós (tévéfilm). 17.20 Győzni jó. Számadás a paksi atomerőmű KISZ-építkezé- séről (dokumentumfilm). 17.55 Lehet egy kérdéssel több? Vetélkedöműsor. 18.40 Tévétorna. 18.45 Esti mese. Cimi és Csűrni, meg a kecs- kegida. 19.00 A HÉT . . . 20.00 Hírek. 20.05 Királyi vadászat (dráma két részben). 21.40 Telesport. Férfi tornász Eu. rópa-bajnokság. Kb. 23.00 Hírek. EGRI VÖRÖS CSILLAG Telefon: 11-888 De. 10 órakor: A reménység szele Színes, szinkronizált szovjet kalandfilm Du. fél 4, fél 6 és 8 órakor: Bátorság, fussunk: Színes, szinkronizált francia film vígjáték EGRI VÁRMOZI De. 10-től du. 5-ig: Rövid filmprogram EGRI BRÓDY Telefon: 11-773 24- én du. 4 órakor: A meztelen diplomata Magyar film. Rejtő Jenő regényéből Este 6 órakor: A fáraó Kétrészes, színes, szinkronizált lengyel film 25- én: Egy csepp méz Angol filmdráma EGRI KERT Este fél 9 órakor: 24- én: Start két keréken 25- én: A veréb is madár GYÖNGYÖSI PUSKTN 24— 25-én: Ballagás GYÖNGYÖSI MŰVÉSZ 25- én du. 5 és este 7 órakor: Zárt tárgyalás GYÖNGYÖST SZABADSÁG De. 10 órakor: Meséről’ mesére 25—26-án: du. fél 4. fél fi órakor: Pledone Afrikában Este fél 8 órakor: A mérkőzés HATVANI VÖRÖS CSILLAG De. 10 órakor: 24-én: A csillagszemű 24- én: Az emberevő medve 25- én : du. fél 4 és este 7 órakor: A fáraó I—II. HATVANT KOSSUTH 24—25-én: Hét tonna dollár FÜZESABONY 24- én: Vágta 25- én: A negyedik akadály HEVES 24—25-én: Rally LŐRINCI 24—25-én: A nagy áiwa F^TERVÁSÁRA 24—25-én: A frontvonal mögött I—IL