Népújság, 1981. május (32. évfolyam, 101-126. szám)

1981-05-22 / 118. szám

Birkózó OB Lakatos (if e-p SI) bronzérmes Két napon át tartó ver­seny keretében rendezték Székesíehérváron az idei országos felnőtt kötöttfogá­sú birkózóbajnokságot. Az esztendő legjelentősebb ha­zai versenyén két egri bir­kózó, Lakatos és Szomba- thy vehetett részt a korábbi versenyek eredménye alap­ján. Szereplésük Lakatos esetében megfelelt a vára­kozásnak, hiszen az egriek jelenlegi legjobbja ezúttal is helyet követelt magának a bajnoki dobogón. A 68 kg- os csoportmérkőzések során mindössze a szegedi Péter­től szenvedett vereséget, bal- szerencséjére az utolsó má­sodpercekben szerzett előnyt ellenfele, fgy a harmadik helyezésért birkózhatott, ahol nyert és bronzérmes lett, biztosítva ezzel újabb baj­noki érmét. A válogatott kerettag Szorhbathy n^m tudott a legjobb hat ver­senyző közé kerülni, riváli­saitól a mérkőzések hajrája, ban szenvedett vereséget. Nála az év eleji eredmé­nyekhez képest bizonyos fokú visszaesés tapasztalha­tó. A felnőttek versenyével lezárult a tavaszi bajnoki pontszerző sorozat. Az ESE ifjúsági, junior és felnőtt birkózói esak részben tud­ták teljesíteni ide vonatkozó célkitűzéseiket. A végzett edzésmunka bár látszólag soknak tűnik, a magas kö- vetelménvekhez azonban még több irányú és sokoldalúbb felkészülés szükséges. Szól ez elsősorban az ifjúságiak­nak. A többi szakosztályhoz hasonlóan megtartotta újjá­alakuló szakosztályvezetői ülését az Eger SE birkózó­szakosztálya is. A szakosz­tály elnöke: Uzelman Fe­renc, a Finomszerelvénygyár főosztályvezetője, elnökhe­lyettes: Szepesi Lajos, a 212. számú Ipari szakmunkás- képző Intézet igazgatóhelyet­tese, vezető: Fesztbaum Bé­la, a Finomszerelvénygyár dolgozója. Tagjai: Kun Ist­ván, Ónodi Gyula, Kállai Sándor, Mirkóczky József, Lakatos András, Dobi Ist­ván. A megbízóleveleket Vígh Endre, a Finomszerel­vénygyár gazdasági igazga­tója, az ESE alelnöke adta át. Részt vett a szakosztály­értekezleten Békési József ügyvezető elnök, valamint helyettese, Szölgyémi Ferenc is. Labdarúgó-híradó Az ©rszáges ifjúsági é« ser­dülő bajnokság miskolci cso­portjában a legutóbbi fordu­lóban a két Heves megyei csapat szembekerült egymás­sal. Eredmények. ifjúsági: Gyöngyösi SE—Eger SE 1—2 (1—1). Serdülő: Gyöngyösi SE —Eger SE 2—0 (1—0). * A megyei Ifjúsági és serdülő bajnokság legutóbbi fordulójá­nak eredményei, zárójelben a serdülőké: Petőfibánya—Hort 1— 0 (4—0), Sirok—Besenyőtelek 6—0 (4—0), Gyöngyösi SE II.— Füzesabony 10—3 (4—0), Bélapát­falva—Kompolt 4—0 (13—0), He­ves—Recsk 1—1 (2—1), Apc— Selyp 4—1 (6—2), Egercsehi— Hatvan 2—1 (5—0), Mátraderecs- ke—Tárnáméra 0—3 (2—2). * A füzesabonyi járási bajnok­ság. rájátszásos mérközéssorozat első két fordulójának eredmé­nyei : Kál—Poroszló 1—2, Feldeb- rö—Mezőszemere 2—4, Poroszló— Feldebrő 6—0, Mezőszemere—Kál 1—1, Szihalom—Sarud 0—3. Me. zőtárkány—Kápolna 3—1. Kápol­na—Szihalom 3—0, Mezőtárkány —Sarud 2—2. A sorrend a 16. forduló után. „A” csoport: l. Po­roszló 29, 2. Mezőszemere 25, 3. Kál 20, 4. Feldebrő 14. „B” cso­port: l. Kápolna 14, 2. Mező­tárkány 13, 3. Sarud 13, 4. Szi­halom 0 ponttal. * 21 éven aluliak EB^mérkőzése: Norvégia—NDK 1—1 (1—1). A csoportban Lengyelország áll az élen (2 mérkőzésből) 4 ponttal, a 3 pontos Norvégia, és az 1 pontos NDK előtt. Az utóbbi két együttes egyformán 3—3 mérkőzést vívott. Nemzetközi barátságos mér­kőzésen a belga Anderlecht 2—1 (2—0) arányban győzött a Cos­mos ellen. Lozano szerezte a belgák mindkét gólját, míg a Cosmos részéről Van Der Elst volt eredményes. Az Ipswich Town nyerte az UEFA-kupát. Szerdán este a 65 000 nézőt, befogadó amszter­dami olimpiai stadionban 29 ezer szurkoló tekintette meg az UEFA-kupa döntő visszavágó mérkőzését, az idén holland bajnokságot nyert AZ 67 és az angol Ipswich Town között. Az angliai első mérkőzést az Ipswich 3—0-ra nyerte és- ez a jelentős előny elegendőitek bizonyult a kupa elnyerésére. Az AZ 67 ugyan 4—2 (3—2) arányban győ­zött. de 5—4-es összesítéssel az Ipswich Town az UEFA-kupa 1980—8l-es idényének végső nyertese. Végleges, hogy június 6_án. a Népstadionban este 8 órakor kezdődik a Magyarország—Anglia világbajnoki selejtező labdaru­gó-mérkőzés. Lesz előmérkőzés is. erről még folynak a tárgya­lások. Anglia válogatottja a ter­vek szerint június 3-án, szerdán érkezik Budapestre. lflziicaiaclca Egri Vízmű—CSMSK 3—7 (3—2, 5—2, 1—2, 2—1). OB XI.es mér­kőzés, Eger. V.: Czakó. Juhász. Vízmű: Kiss — Dely 3, Tóth, Kelemen, Szeredi. Szabó 4, Bá­lint. Cs.: Papp, Takács 1, Ku- csera 1, Kovács T. Edző: Denk János. Az Eger SE utánpótlás csapa­tainak eredményei. ifjúságiak: Vasas Izzó—Eger SE 11—5 (3—1, 2—0. 3—1. 3—3). V.: Orosz, Dob- rossi. Gd.: Láng 2. Fülöp. Mé­száros, Kertes. Serdülök: Vasas Izzó—Eger SE B—a (1—1. 3—1, 2— 2, 2—4). V.: Szitnyai, Halassy. Üttiirö M: Eger SE—Szolnok 3— 5 (4—2, 1—1, 1—0, 1—2). Gd,: Denk, Lovasi, Lőrincz. Úttörő 11/ A: Eger SE—Tatabánya 3—5 (1 —1, 1—2, 0—1. 1—1). Gd.: Pálok 2. Tóth. Úttörő II B: Eger SE— Újpesti Dózsa 6—1 (2—0, 1—0, 1—o, 2—1). ESE: Heltovics — Petykó, Szecskó 3. Sustyák 1, Stündl, Budai 2, Takács. Cs.: Milak, Fehérdi. Edző: Katona József és Kácsor László. AZ ORSZÁGOS ÉRC­ES ÁSVÁNYBÁNYÁK KUTATÓ ÉS TERMELŐ MÜVEI felnémeti üzeme javítóműhelyébe kőműves, forgácsoló, hegesztő-lakatos szakmunkásokat vesz fel. Jelentkezés: Felnémet, Őrlő, Tárkányi u. Értesítjük a lakosságot, hogy a Gyöngyös, Szabadság tér 1. sz. alatti „RICHTER”- GYÓGYSZERTÁR 1981. június 8-tól 12-ig LELTÁROZÁS MIATT ZÁRVA TART. A leltározás ideje alatt ügyeleti (éjszakai) szolgálatot a 18 16. sz. gyógyszertár (Gyöngyös, Fő tér 15. sz.) tart. Heves megyei Tanács Gyógyszertári Központja, igazgató-főgyógyszerész Csak röviden... A svéd kormány minden­féle előre betervezett vesz­teséget fedez, ha Falun meg­kapja az 1988. évi téli olim­piai játékok rendezést jo­gát. A faluni helyi vezetők már előre kiszámították, hogy a nagy seregszemle megrendezése csakis deficit­tel zárulna. Svédország már az 1984-es téli eseményt is szerette volna lebonyolí­tani, de az akkori szavazás­ban alulmaradt. Szarajevó­val szemben. Ismeretes, hogy a svédek vetélytársai a szin­tén házigazda szerepkörre vágyó Calgary (Kanada) és Cortina D’Ampezzo (Olasz­ország). ★ Az elmúlt évekhez ha­sonlóan az idei nyáron is lesz sportnapközi Egerben. Az Eger SE vezetősége ugyanis úgy döntött, hogy június 22-től augusztus 15-ig újra üzemelteti a város gyermekeinek részvételével az egész napos elfoglaltságot biztosító napközit. Jelent­kezni a stadionban lehet mindennap 8—17 óráig. A hazai atlétikai verseny- naptár egyik jelentős ese­ménye már évek óta a sze­gedi maratoni. Az idei. 25. jubileumi verseny szervező bizottsága aá eddigi hagyo­mányos rendezési módokon az idén változtatott: nem­csak a viadal időpontját hozta előre júliusról május 30-ra, hanem a „pályát” is az első, 1957-ben rendezett viadal színhelyén, a szeged— makói úton jelölte ki. Az idei szegedi nemzetközi ma­ratoni verseny harmadik al­kalommal országos bajnok­ság is. Rajt és cél a Széche­nyi téren. ★ Az Adriai-tengeren B-ka- tegóriás hollandi Világkupa versenyen a Detre-testvérek második helyezést értek el, ezzel 40 pontot szereztek. Május 23—24-én bonyo­lítják le Egerben Heves me­gye ez évi tenisz seregszem­le-bajnokságát. A bajnok­ságot kieséses rendszerben rendezik meg, az első há­rom helyezettek éremdíja­zásban részesülnek. A ne­vezéseket május 22-ig kell leadni. ★ Moblingban rendezték meg Magyarország-Ausztria női teniszviadalt, amely a ma­gyarok 7:5 arányú győzel­mével végződött. Növénytermesztésben és állattenyésztésben több éves gyakorlattal, felsőfokú végzettseggel rendelkező szakembereket, gépészmérnököt és növényvédő szakmérnököt keres felvételre „B” kategóriás termelőszövetkezet. Fizetés a 4/1981. MÉM—MüM. rendelet szerint. Jelentkezés írásban „Heves megye” jeligére az egri hirdetőbe, Alkotmány u. 2. APRÓHIRDETÉS Budapesti és környékbeli mélyépítési és lakásépítési munkáinkra felveszünk kőműves, ács-állványozó, vasbeton- szerelő, csőszerelő- hegesztő szök­és betanított munkásokat, valamint kubikos brigádokat. Szállítást, étkezést és utazási költséget biztosítunk. Jelentkezni lehet levélben, vagy szemé­lyesen a Közép- magyarországi Közmű- es Mélyépítő Vál­lalat. 2100 Gödöllő, Tessedik S. u. 6. szám alatt, vagy a vállalat 32. sz. építésvezetősé­gén, Budapest VI., Zichy Jenő u. 1. (Bajcsy-Zs. u. sarok). A HŐ­TECHNIKA ÉPÍTŐ ES SZIGETELŐ VÁLLALAT felvételre keres a Tiszai Hőerőmű üzemében levő munkahelyre, felújítási munkák végzésére lakat»« és hegesztő szakmunkásokat. Jelentkezni lehet a Tiszai Hőerőműben, a vállalat kiren­deltségén, vagy Miskolc, Felső- színva u. 73. sz. alatt. Távollakók részére szállást biztosítunk. FŰSZERT EGRI RAKTÁR­HÁZA felve»( adminiszt­rátorokat, targonca­vezetőket, férfi és női szak- és segéd­munkásokat áruátvevőnek, árukísérőnek, rakodónak. 5 napos heti munkaidő. Jelentkezés: Eger, Lenin út 198. A HEVES MEGYEI PATYOLAT VÁLLALAT felvesz gáz-, vízvezeték­szerelői szakmunkást. Jelentkezni lehet: Eger, Tinódi u. 28., személyzeti vezetőnél. Kitűnő árüismeret­tel (főleg vas-műsza­ki. szerszám), meg­felelő összeköttetés­sel. megbízható fia­talember anyagbe­szerzői állást keres Egerben, vagy kör­nyékén „Jogosít­vány van” jeligére az egri hirdetőbe. Alkotm á n y __u. 2. R ádiókémikusi szak­mérnökit most vég­ző oki. vegyész 15 gyakorlattal változtatna, és Hajdú előnyben” a székesfe­Hőtechnika Építő és Szigetelő Vállalat felvételre keres a Gagarin Hőerőmű « üzemében levő munkahelyre, felújítási munkák végzésére lakatos, hegesztő szak­munkásokat, valamint magas nyomású csővezetékek sav. és lvőálló acélok hegesz­tésében jártas, minősített hegesztőket. Jelentkezni lehet a Gagarin Hőerőműben, a vállalat, kirendeltségén, vagy Miskolc, Felsőszínva u. 73. sz. alatt. Távollakóknak szállást biztosítunk. Eger, Rózsa K. u. 14. Debrecen belváros- Pannónia, kitűnő áL. in, 15. 3 szoba + ban 1 és fél szobás lapotban, ©lesón eL. lomkamrás lakás tanácsi lakást egri adó. Demjén, Dobó sürgősen, kétszeri has-onlóra, vagy kér- u. 11, fizetésre eladó. Er- tes házra cserélek, s R mm «son—IT deklődni ugyanott ..Sürgős 653” jelige- Egereiéi a délutáni órákban. *•* o«-4 *ir.*~*x dao- ^®er’ 1§101 a* re az egri hirdető­lakást be. Alkotmány u. 2. 12. Egyszobás ián. aat ------------ — TF Tr.h._, b érelnék Egerben. Kerecsenden. a Ma- eladó 1982 júSusiis1 „Tanarno” Jeligére gyári Károly u. 8. vizsgáztatva. Ege*; az egri hirdetőbe, szám alatt) családi Alkotmány u. 2. ház eladó.' Azonnali Breznai u. 23.. Naay. Fiatal házaspár 1 beköltözéssel. Ér- }*-s Wartburg 1982- kisgyermekkel al- deklodm ugyanab- j* - el* bérletet keres Eger-ban az utcában, 26. ^dó. Érdeklődni az ben. Leveleket „für- sz. alatt. __________Mlámflom ’ ,,Egeo’ g ős 631” jeligére az Eger, Csiky S. u. 20. vi \ 1 u" 9‘ egri hirdetőbe. Al-sz. alatti családi ház——-------------------------­k otmány u. 2.______2 12 szoba beköl- Most vizsgázott P arasztház eladó, főzhető és a Tündér- Zasztawa eladó. Noszvaj, Lenin út Parton garázs eladó. 5f,er,V,,MlItes u> 21 sz. alatt. Érdek- Érdeklődni szombat délelőtt,__________/ lődni minden dél- és vasárnap délután. 125 cm-s MZ TS után, ________Füzesabonyban 250 motorkerékpár el­E gri, lajosvárosi n.-öl házhely építési »dó, 1983-ig érvé- társasházban 3 szó- engedéllyel, olcsón PJes muJ,zakl, .Jí2®" bás lakás eladó, kp eladó. „Alkalmi vé- gával. Érdeklődni: + OTP, .Földszinti” tel” jeligére az eg- hétköznap. Eger, jeligére az egri hír- ri hirdetőbe. Alkot- Sertekapu a. 16., detöbe. Alkotmány mány u. 2, _________14,30-tól,_______________ u . 2. _________________Egerben 3 szobás, 8 éves Skoda 110-es 2 szoba-összkomfor- kis kertes családi eladó. 82 V, hóig tos, OTP-öröklakás házat, vágj" lakást vizsgázva. Balogh eladó. Eger, Cifra- cserélnék, vagy ven- Jenő, Egercsehi, kapu u. 156. II. 10. nék. adok 2 szoba. Kossuth u. 76. sz. Több helyiségből geIetieS11kástSZÖkeü" ZK 353 Wartburg de álló kertes családi la - ku LUxe eladó. Bese­ház eladó. Érdek- {j5 ” ftzeten Rövid n^ötelek’ Sztálin u. lődni: 15 h-tól 17 h- Den nzetem- R0V1Ű ™ fszt » t 1 58” szombat déltől, ig. Eger, Ráchegy u. „ vasárnap egész nap 5ÉJL__________________mellett, P megtekinthető. S “*! „(VS Eladó Eger, Neumá. Most vizsgázott. ÚT Endre u. o. sz. alatti yer u 2 S2 aiatti 2 rendszámú Skoda. pit7rintelekFrrtckförini szoba-összkomfortos Vitúnö motorikus eladó. Érdeklődni házrész. állapotban eladó. Egálok, Petőfi -St—';részére Ä ÄS emebletfZárkétszóbS: “ *obFö«?kÄ etben’ Bu®IÓS­OTP-laicásom, 65 m=- ISL*®'kiadóh0S?^?jbb es, elcserélném ki- d,?r%“ S kásra?*vagy^kpr-ért" ' eladom. Eger, tele- . u- 2:--------------, f on: 13-387, 18 után. Másfél szobás sző- I vetkezeti lakás fi­zetéskönnyítéssel VEGYES 1/2 házrész üzletbe­zriébel61’ beköltözőéi sülösei eladó. Vemhes és növendék tö^eiadóTabán u"6" “ "'adÓ' ^ Arany János u. 25. ivj_17'.............................ls”deÄi mindea­P étervására nagy- Családi ház eladó. nap lehet községben 2 hold Egerbakta, Újtelep----------------------------------­mátrai, panorámás, u. 33., Berecz An- Panorámás babako- üres beltelek (vil- tál. esi, alig használt ál_ lány. víz, közelben) lapotban eladó. Tóth olcsón eladó. Levél-Süj!r?sc” Ottó, Eger, Berva­cim: Pataky, Buda-„ésvaradi 3 szobás, iakótelep 7/b. IIL pest II.. Hank°Pzy rázsOT naav ' teíkű ________________ J enő u. 29. Telefon :üdzülö"_ új Komfort gáztüz­355-035.----------------------. nak megfelelő. Ér- Palackkal el­G yöngyösi. Bethlen deklődni • Eger v&-aö0, Fürjes József, G. utcai, n. emeleti esey u. '34. ’ ABC-n Eger. Zalka M. 10. 2 szoba-összkomfor- túl. I. em, 1,___________ t os tanácsi lakáso- ’ Eladó mély babak«­mat elcserélném olasz sportke­sonlóra, vagy kör-Csl, 1 db 2 szemé- nyékbeli kis családi ffjlyes, széthúzhatós házra. „Felső ImWITiIi llih'lilllftliiilll heverő, 2 db 1 sze­let: előnyben 3256” helyes. áeynemú­1 el igére. Gyöngyös,.__!______!_____________tartós heverő. Mata P *--1.15"___CL-es Trabant, le- József, Eger Rá­R ecsken 3 szintes járt műszakival el- koczi u. 32. 6. em, családi ház 280 négy- adó. Érdeklődni: 16- a- ____________ s zögöl telekkel el- Gyöngyöspata, Fő Zöldség-gyümölcs adó kp ■+■ OTP-át- u. 82. kereskedésünket vállalással. Érdek- Lada i2oo-as nvolc- megnyitottuk. Eger? lődni Recsk, Mező 1-°]°[ ^ n^I Remenyik ZsigmSnd Imre u. 3., vagy ^ utca (Három farkas Gyöngyös, Jósze. *°"n U-J87’ 18 ora vendéglő mögött). rencsét u. 24/1. II. 1., ——^------—— Bő áruválasztékkal B akó._______________82 augusztusig erve- várjuk vásárlóinkat. P /ae=: savai, TF^Trahan't E’a^ 3 db betanf. téren 3 szobás, ker­tes családi ház be­eladó. eladó. Eger, Mihály u. 63. Váci tott’ 4 éves heréit ivii.iH.v .1 nv csikó. 175 cm maga­költözhetően eladó.--——-------—^^-------- sak. Megtekinthető „ Őszi beköltözés Minden tipusu sze- Horváth Ferenc, 3414 3254” jeligére, Gyón- mélygépkocsi-akku- Bükkzsérc, Rákóczi gyös. Pf. 115. mulátor készítését, u 17^- v: —7-.------ - javítását és töltését —f--—’-----------------------­F eldehron kis csa- earanciávai válla- 3)<3-as, 3 szárnyas ládi ház (2 szoba- f üzemkénes úi fa bejárati kapu el- konyha, kamra, fás- l^umuláTorok ál- adó- Érdeklődni wr’reiadrtmeiíleÍCvfU3 lahdóan kaphatok. Eger" Rákóczi «. ítL: ?őő^hhPaPP István, Heves, 5fesz_nap.___________ Z sigulira cserélem fZ0r/ny' u" 2/a' Tele- ^"^V^kanható f oHomäw«! . f°n. 399. ga csirke kapható. 13-666 telefonon, 1983-ig érvényes mű. Eger Bethlen. u. 24., egész nap. szaki vizsgával dohanygyar_Jolott._ komfortos------lökáít WartöurS eladó. Há- Hat és nyolc férő­b é”lnék legalább ron1-' "^ves Dá-helyes, vasból ké­két évre 14-692 es cia érdekel. Cím: szült nyúlketrecek e e Ie< y s Zagyvaszántó. Fő u. eladók. Heves. Hon­4 a., 17 óra után. véd u. 19. egri telefonon. alMnbenideális Ekör! “ZR frsz" Trabant Citrom,a termésével nyezetben. saját tu­lajdonú hétvégi te­húszezer km-rel, ki_ eladó. 2 m.es. 1000 tüpő állapotban el- Ft. Eger, Rozália u. lek. alápincézett, adó. Eger, Reme- 5. nyik Zs. 7. III. 2. Agria-zsúrkocsi el­lakható házzal, ter­mő szőlő és gyű- 3 éves Trabant, friss adó. Nagy László, mölcsfákkal betele. műszakival eladó. 3300 Eger, Tűzoltó pítve, igényesnek Megtekinthető hét-téri. eladó. Érdeklődni'köznap 17-től Eger, öriás virágú krizan- Vörösmarty utcai Nyitrai h. 8., Zsidó. t^m, gyökeres dug­dohánybolt. vány, azonnali szál­eves állást „Heves megye jeligére hérvári hirdetőbe. 4 órás takarítást vállalok vállalatnál. ..Nyugdíjas” jeligére az egri hirdetőbe. Alkotmány u. 2. Szobafestő kisiparos szakmunkás alkal­mazottat felvesz. Telefon: Eger 10-431. Gyöngyös, Jeruzsá­lem u. 10. III 22. alatti 2 szoba-össz­komfortos szövetke­zeti lakás kp 4- OTP-átvállalással el­adó. Érdeklődni a helyszínen, __________ G yöngyösön, örálló u. 47. alatti 240 négy­szögöles telken 2>'2 szobás, pincés, kü­lönálló családi ház beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Gyön­gyös. Achim And-* rás u. 5. Szövetkezeti lakás ZC-s Lada 1500-as lításra megrendelhe- eladó. Hatvan, Műn- eladó. Eger, Petőfi tő. (Sok színben, nich F. u. 2. 2/6. u. 5 a. I. em. 6. halottak napi virá­szám alatt. __________ Most műszaki vizs- goztatásra is.) 100 2 szoba-összkomfor- Sázott, kifogástalan ^_tó1 2.50—2.30 Ft/ tos lakás eladó. Kp állapotú 1200-as. IS ^b- Salgótarján, 4- OTP-átvállalással. írsz. Zsiguli eladó. .K1SS- _______ E ger, Zalka Máté u. Megtekinthető Eger. Eladó fakeretes ágy. 58 C. VIII. 25. Mikes K. u. 17., betét és varrógép. Füzesabony, Petőfi e5_ész nao-___________Eßer: Egészségház u. u _ 23. sz. kertes csa-IM-es Trabant vizs­27. fszt. 4. ládi ház és a benne gáztatva eladó. Eger. Eladó 1 db Texas levő ingóság eladó. Kallómalom 48. n. R. motoros-kapa. 1 db Érdeklődni a hely. Érdeklődni du. 15 Pannónia motoros- színen szombaton és órától, Csebokszári. kaoa, ? db fa szőlő. vasárnap.____________ ban.__________________prés. 2 db 500 lite­ü res albérleti szoba- Trabant, CN-es frsz.. res. boroshordó. Éger, konyha, fürdőszoba- 1 éves. megkímélt. Hajduhegy u. 5. használattal kiadó. 125 cm3-es MZ sür- Eladó 4 db nagybo- Leveleket. ..Külön eösen eladó. Veres, conádi kaptár és bejáratú” jeligére az Füzesabony. Dózsa egy 3 keretes méz­egri hirdetőbe. Al- 68. Érdeklődni 17 pergető. Füzesabony, kotmány u. 2. órától. Makiári u. 20.' 1 Köszönetét mondunk Hálás szívvel mondunk Mély megrendüléssel és fájdalommal tudatjuk, hogy mindazoknak, akik köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen HARGITAI VILMOS, TOKAY KÁLMÁN édesanyánkat. a Felső-magyarországi Vendéglátó Vállalat igazgatója, ÖZV. MARMOLY életének 48. évében, váratlanul elhunyt. A vállalat az elhunytat saját halottjának tekinti. temetésén részt vettek, JÁNOSNÉT Temetése 1981. május 23-án, 11,00 órakor lesz részvétükkel, virágaikkal a nagytályai temetőben. fájdalmunkat enyhíteni • igyekeztek. utolsó útjára virágaikkal elkísérték, fájdalmunkat részvétükkel enyhítették. A Felső-magyarországi Vendéglátó Vállalat A gyászoló esalád A gyászoló esalád és a gyászoló család

Next

/
Thumbnails
Contents