Népújság, 1981. május (32. évfolyam, 101-126. szám)
1981-05-03 / 102. szám
Major Tamásnak nincs másik élete EGRI BESZÉLGETÉS A SZÍNHÁZRÓL TELEVÍZIÓ Kerékasztal-beszélgetéseit (Fotó-. Szántó György) Kevesen lehetnek hazánkban, akik nem ismerik arcát, hangját, tekintetét. Évek alatt' olyan sok alakban tért vissza, hogy jóformán személyes jóbarátunkká vált, hiszen az egymást követő nemzedékek új és új szerepekben láthatták. Tavaly ünnepeltük hetvenedik szü- lété&napját, de nem nyugszik fél évszázados pályafutásának „babérjain”, hanem ma is friss, fiatalos, s teli van tervekkel: jelenleg a Lear király címszerepét játssza Egerben, oktat a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, és újabb rendezésre készül. Először arról kérdeztük, hogy mi a véleménye az utóbbi évek színházi „viharairól”, változásairól, hiszen voltaképpen ö is érdekelt: az ál> tata oly sokáig irányított : •Nemzeti Színház vezetését fiatalok vették át. — A legfőbb: nem szakadhat meg soha a színház valósággal való kapcsolata. Mindenkiben megvan a hajlam, hogy úgy dolgozzék, mint tegnap: kifejleszt bizonyos eszközöket, amelyeket szeret használni, és azt hiszi, ezekből áll az ő egyénisége. Pedig általában egyre inkább modorosság válik belőlük. — Ezen a pályán nem lehet szó megnyugvásról. Nincs annál rosszabb, mintha valaki saját szobrát akarja megalkotni. -Különösen akkor fenyeget ez a veszély, ha úgy érezzük, a legjobban megy, s mindenki csak ránk figyel. A megszokás ilyenkor észrevétlenül felgyülemlik, s egyszer csak nincs vonzereje az előadásoknak. — A Nemzeti Színházba most fiatal, tehetséges emberek kerültek, akik bebizonyították vidéken, hogy tudnak élő előadásokkal produkálni, együttest nevelni, s olyan színészeket hoztak magukkal, akik lelkesedéssel, alázattal látnak minden új feladathoz. Természetesen a változás nem ment, s nem is mehet simán, hiszen sokan féltik megszerzett pozíciójukat. A sértettségeket azonban nem szabad komolyan venni, féltékenység mindig létezik. Főváros kontra vidék? — Manapság sok szó esik a vidék és a főváros ellentétéről a színházt életben: lát-e ebben valamilyen igazságot? — Kitűnő „csapatok” jötték össze vidéken: ebben nagy része van annak, hogy I ott nem túlterheltek a művészék, elmélyült munkát lehet velük végezni. Nem kell az egyik pillanatban a rádióba, a másikban a filmgyárba vagy a szinkronba 1981. május 3., vasárnap rohanniuk. Nagyon üdvös ennek a hatása, Ezt magam is éreztem, mikor Szolnokon voltam, most Miskolcon és Egerben is azért dolgozom: alkotó légkör alakul ki ezeken a helyeken, műhely jöhet létre. Ez azért fontos, mert több „befektetést” kíván ez a hivatás ma, mint valaha. — Hogyan ítéli meg ez alapján a nagyobb városok társulatalapítási törekvéseit, hiszen több ilyenről hallottunk? — örvendetesnek látom, hogy valóságos „státusszimbólummá” vált a színház. De ott érdemes csak hozzákezdeni, ahol tényleges mondanivalója van, lehet egy együttesnek. Ehhez olyan embereket kell toborozni, akik hajlandók szolgálni egy ügyet. Ha nem tudnak lelket vinni egy „csapatba”, ott színésznek lenni gyötrelem. Az ilyen az eltartó városnak is csak anyagi és erkölcsi nehézségeket okoz. Remélem persze, hogy a következő években indulók sikeresek lesznek. Az idő dönti el mindezt. Nehezebb feladat — Említette, hogy a színészeknek egyre nehezebb a feladatuk... — Ez természetes is, hiszen ahogy mondják: tükröt kell tartanunk a világ elé. Az élet azelőtt lassabban alakult: a szokások és életformák ma viharosan fejlődnek. Régente lehetett tudni azt, hogyan kell például Shakespeare-t játszani: megvolt egy bizonyos stílus, betuszkolták a függönyös színpad dramaturgiájába, és emelkedett hangon szavalták. Pedig nem fér egyetlen kiagyalt rendszerbe sem. Keveredik darabjaiban a krimi a líraisággal, a bohózattal és a filozófiával. A szereplők gyakran cinkosságot kötnek a közönséggel, ami például Jászai Mari eszköztárával elképzelhetetlen volna. Mindig „klasszikus” szabályokhoz mérték, pedig ez a szerző azoknál élőbb, teljesebb. Róla kell vennünk a mintát. Ami régen szabály volt, az ugyan már foszlóban van, de még nagy a harc. Shakespeare azért is lehet példa számunkra, mert rokon világban élt: az ő korában fedezték fel Amerikát, akkor érezhette, az ember először, hogy ura a Földnek. Egyben rá kellett jönnie, hogy mindezek ellenére nagy háború fenyegeti, sokan földönfutóvá válnak, és a művészet is végveszélybe kerül. — Ma hasonló a helyzet: szörnyű abszurditás. az, hogy miközben, már a világűrrel ismerkedünk, az emberiség nincs biztonságban: megsemmisülhet'. Ebből az ellentmondásos szituációból kell a művésznek többet föltárnia. — Gondolom, az új követelményekhez a képzésnek is igazodnia kell... — Sajnos sokszor el akarják sajátíttatni ezt a pályát, pedig nem lehet. A fiataloknak mindig azt mondom az elején: — Önöket a szakmára nem tudom megtanítani, de katasztrófa is lenne, ha mindnyájan úgy játszanának, mint én. Azt tudom, hogy mit nem lehet: bántó az olcsó érzelmesség, a sablon, a hang leegyszerűsített használata. A lényeg: a nagy munkával, szenvedéssel megformált alakításnak a végén egyszerűen kell hatnia. A színész igenis „rabszolga”, a szabadságát csak bartóki módon vívhatja ki: rengeteg gyakorlással, vállalva a forma bilincseit. Egy versnél például úgy kell venni a kötöttségeket, mint a zenei előjelzéseket: különben mindent egyformán mondanak. Bármilyen rendező felfogását követik, csak tapasztalatból lehet építkezni, ismerni kell az emberi magatartásformákat. Állandó önvizsgálat, örök megújulás: ez legyen a jelszavuk. A színház tekintélye — Milyen helye van ma hazánkban a színháznak véleménye szerint? — Számomra ennél nagyobb öröm nincs: kinevették volna évtizedekkel ezelőtt azt, aki azt jósolja, hogy Miskolcon, vagy Egerben a Lear király ilyen sikert arathat. Operettet nem néztek meg ennyien. Még a nyugati színházi szakemberek is elképednek az érdeklődés láttán. Természetesen nagyon vigyázni kell a megszerzett tekintélyre, nem szabad olcsó módon eltékozolni. Állandóan gondolni kell a továbblépésre, a fejlődésre. — Az, amit nagyon hiányolok, a mai magyar dráma. Sohasem jeleskedtünk ezen a téren, de mégis kívánatos lenne, hogy valaki, moliére-i elhivatottsággal föl- mérje a környező valóságot, mert csak így lehetne még színesebbé, teljesebbé tenni az összképet. — Mit várhatunk legközelebb öntől, milyen tervei vannak? ■ — Most egy Goldoni-darabbal foglalkozom: a miskolci—egri társulattal fogom megrendezni. Ahogy mondani szoktam, „vitaelőadás” lesz ez is, azt szeretnénk megmutatni, hogy egy komédiát nem feltétlenül kell elmókázni. Egyébként sohasem szerettem azt, ami egyöntetű elismerést vált ki: meg kell hökkentenie minden bemutatónak a nézőit Ezért tartom jónak a tavalyi Tartuffe-öt, vagy a szolnoki Puntilla urat: megoszlottak a vélemények, szenvedélyeket szított föl: ebből láttam, hogy élő volt, ami megjelent a színpadon ... Ügy hallgatom, mint egy régi ismerőst: aszketikus arca, fegyelmezett mozdulatai kísérik szavait. Utólag jut eszembe, hogy . beszélgetésünk során tulajdonképpen egyetlen személyes kérdést sem tettem föl, de erre nem is volt szükség: Major Tamás kétszeres Kossuth-díjas, kiváló művész teljes életével a színházé. 4 Gábor László Közkeletű igazság, mégis sokszor kell- hangsúlyozni azt, hogy a televíziós műfajok formán; vének meghatározó eleme a képszerűség. Ez adja azt a varázslatot, amely hasonló a filmek' alapvető erényéhez, de mégsem azonos azzal. Elsősorban azért, mert sokrétűen aknázza ki a közelképek adta lehetőségeket. Egyes műsorok szerkesztői, rendezői azonban gyakran megfeledkeznek erről, és szinte kizárólag a szóbeli megnyilatkozásra alapoznak mindent. Nem jut eszükbe, hogy ez bizony gyenge fundamentum. Egyre gyakoribbak például a kerekasztal- beszélgetések, a fórumszerű programok. Ez önmagában örvendetes. jó, a baj csak az, hogy a megnvilatkozókat elbűvöli saját szövegük, és önkritikái érzék híján korlátlanul, szin- szinte barokkos tobzódással özönlenek a parttalan mondatok. A végeredmény elszomorító: sátrat ver a tömény unalom. A tehetetlen rendező arcokat, öltönyöket, cipőket mutat, majd ebbe is belefárad. A rövidzárlat kiiktatható lenne, ha a vaskos egyhangúságot megtörnék a rövid, az egy-két perces képi betétek. ' Ezek szemléltetőek, vitaforrósítóak, érzékletesek, lekötnék, serkentenék a figyelmet. Ráadásul az alkotót megajándékoznák a még többre, jobbra ösztönző sikerélménnyel, a nézőket pedig gondolkodásra, együtt töprengésre késztetnék, méghozzá kellemes időtöltéssel ötvözött szellemi tornát kínálva. (pécsi) Ötcentes mozi Könyörgöm, vezessük be Magyarországon az ötcentes pénzérmét. Nem mintha az ötcentes pénzérme annyira szép lenne, de ha olyan jó filmeket lehet készíteni ennek ürügyén, mint amilyen a csütörtök esti ötcentes mozi volt, akkor már nyernénk az ügyön. Több mint öt centet. Peter Bogdanovics csapata mindent fölvonultatott, amit csak el lehet kívánni egy igazi szórakozásélménytől. Filmjüket a lélegzetvételekhez szükséges elengedhetetlen szünetekkel úgy haho- tázhatta harsányan végig a néző, hogy közben szinte miniszociográfiák villantak meg, fölsejlett a társadalom félelmetes molochja, lélek- rajzi remeklések perdültek ki a filmkockákról, és robogott, robogott az ötletekkel teli cselekmény. » S miközben idő sem volt azon csodálkozni, hogy az olcsó gégékét, és a nevetőizmok súlyos megterhelését hogyan lehet igazi műalkotássá gyúrni, mégiscsak átsuhant egy halvány gondolat teljesen hétköznapi televíziónéző agyamban: a sok, bambábbnál bambább krimi helyett miért nem ilyen ötcentes mozikkal szórakoztatnak engem. Unom a hét végi „betevő” gyilkosságokat. (szigethy) Mese a törlénelemrő!-Szinte páratlanul nagy siker az Egy óra múlva itt vagyok című sorozat. A felmérések szerint rengetegen nézik, pedig nem először szerepel a képernyőn Láng Vince. Mi lehet* a titka népszerűségének? Talán éppen az, hogy nihcs benne titok, olyan egyszerű, sőt leegyszerűsített történelemszemlélete van, amely sokakból némi ellenérzést vált ki. Az utóbbi fél évszázad históriája ugyanis feszültségekkel s az ezeket fokozó kíméletlen erőszakkal terhes, már-már emberfelettien, mérhetetlenül iszonyú történéseket tartalmaz, amelyeket feldolgozni szinte lehetetlenül nehéz feladat. Annak is aki átélte, hát 41. • — Tudod, ő is hozzám tartozik. Ő és mindaz, ami kettőnkkel történt. És azt akartam, hogy megismerj. Mert amit elmondtam, az pontosan olyan része az életemnek, mint ahogy orvos vagyok, és van egy gyerekem, akit nekem kell fölnevelnem. És mindez pont úgy hozzám tartozik, mint a szemem, vagy a szám, — Mint a szemed, vagy a szád — ismétli suttogva a férfi, és megcsókolja a szemét és a száját. — Komolyan gondoltam! — Tudom. Bocsáss meg! — visszakozik a férfi, fölegyenesedik, és újra tölt a poharakba. — Te, jeged nincs véletlenül? — Képzeld el, jegem is van! — mondja csúfondáro- san grimaszolva a nő, és kimegy a konyhába. A férfi utánamegy s az ajtónak támaszkodva távolabbról > figyeli, hogy az egész alakot láthassa. Magas, karcsú, hosszú lábú, hosszú karú, mint egy kamaszlány. — Nagyon szép vagy! — Az! Jó nyúzott. — Nem tudom, milyen vagy, amikor nem vagy nyúzott, de így is nagyon tetszel nekem. Most is nagyon szép vagy! — Igen? Mert most örülök, hogy itt vagy. Neked vagyok szép. A férfi átöleli, és ujjait végighúzza a nő gerincén. — Miért állsz ilyen görbén? Húzd ki imagad egy kicsit! — Foglalkozási betegség. Ma délután például három és fél óráig nem egyenesedtem föl. — Sok betegetek van? — Van. Különösen most, hogy felvételisek vagyunk. Délután behoztak egy gyereket, ráadásul innen a ház> ból. Pont fölöttem laknak. Már két napja fullad, és csak ma délután hozták be! őrület! Ez egyszerűen őrület! — És? — És!.!. Mindent elkövettünk. .. Az orvosnő keserűen el- fintorodik, és szó nélkül visszamegy a szobába. Egy darabig csörög a jéggel, aztán elunja, ujjával emeli ki a jégkockákat, bedobja a poharakba és leül. Ügy iszik, teljesen hátradőlve a kanapén, mint aki, nyári hőségben a szomját oltja. Mohón, lehunyt szemmel. — Persze, pont ilyenkor nem működik a lélegeztetőgép. .. Mert általában semmi nem működik, amikor kell... Mert egy csomó drága gépet nem is tudunk használni, hiányzik egy húszfilléres alkatrész az ezerdolláros berendezésből... Évekig rohadnak a fólyosón... Áh! Hagyjuk! Most látszik az arcán, hogy milyen kimerült, és hogy valójában nyúzott. A férfi megfogja a kezét, tenyerébe simítja hosszú, erős ujjait, és egyenként megcsókolja őket. Aztán fél arcát a nő kézfejére szorítva úgy mondja, hogy föl se néz. — Szeretlek. Az kissé megremeg, és a másik kezével a férfi hajába túr. — Én is szeretlek. És nagyon kell. hogy szeressél? Érted?! Szükségem van rád! — Nagyon szeretlek. — Nagyon szeress! Pedig először, hogy tiltakoztam ellene. hogy megrémültem tőle! Hogy féltem még most este is, amikor letettem a telefonkagylót! — Megrémültél?? — Amikor először találkoztunk — úristen, még csak öt napja, pedig úgy érzem, hogy mindig is ismertük egymást! —, amikor először találkoztunk, utána sokáig még annak, aki magukat csak a tényeket ismeri jól- rosszul. ■ Ezért van arra szükség, hogy újra és újra választ keressünk bizonyos kérdésekre, megpróbáljuk „humanizálni” azt, ami elmúlt, de még bennünk, köztünk éL Az egyik — talán legköny- nyebb — módja ennek az efféle mese, amely most így szól: egyszer volt, hol nem volt egy szegény munka- nélküli, aki egyre tudatosab- bá válik, az.igazság mellé áll, és csodálatos kalandokon esik keresztül: különféle álruhába bújva arat győzelmet. Ludas Matyi, vagy Kakukk Marci késői utódja Láng Vince, aki szeretetre méltó naivitásával, ügyefo- gyottságával kedves okossá-, gával személyes jó barátunkká válik. Nem vitatható, hogy szükség van rá: a sokszor elszemélytelenedett, arc nélkülivé vált világban biztonságot, erőt sugall, hiszen a mindent túlélés, a legyőzhetetlenség nimbusza lengi körül. De már csak a nagy érdeklődés is arra figyelmez. tét bennünket, hogy a kor ellentmondásai feltárásra, értő emberarcú megfogalmazásra várnak. Ilyen ügyesen, szellemesen, de nemcsak a „csali mese”, hanem a ballada hangján is. (gábor) , A televízió jövő heti műsorából nagyon érdekesnek ígérkezik a tévé külpolitikai szerkesztőségének riportfilmje a francia elnökválasztás hátteréről, amelyet kedden este, a második programban 20 óra egy perctől láthatnak. Szerdán este ugyancsak ebben az időpontban a második programban egy új sorozat indul Párviadal címmel, amely egy fiatal vezető kiválasztásáról számol be. Pénteken 20.55 órakor az egyes csatornán az értelmiség és a közművelődés kapcsolatáról beszélgetnek Pozsgay Imre művelődési miniszter és Huszár Tibor egyetemi tanár. Szombaton este kellemes május esti szórakozásnak ígérkezik Antal Imre műsora a Szeszélyes évszakok szórakoztató magazin. A sportok kedvelőinek is bőséges választékkal szolgál a televízió, hiszen egyenesben közvetíti az ökölvívó Eu- rópa-bajnokság eseményeit Tamperéből, és vasárnap egész estét betöltő Tele- sport-adással jelentkezik. nem tudtam elaludni. Próbáltam magamban tisztázni,1 hogy valójában mi is történt az este? Hát csak any- nyi, hogy szinte egyik pillád natról a másikra, egyszer- csak 'átizzott körülöttünk a levegő, és azzal az átforrósodott vibrálással egyetlen szó és egyetlen érintés nélkül is azt mondtuk egymásnak, hogy kíváncsi vagyok rád, hogy az egész társaságból csak rád vagyok kíváncsi, hogy szeretném érezni a simogatásodat, hogy szeretném megismerni a gondolataidat —, mert olyan jó elmerülni a szemedben, mert előtted már meztelen vagyok. És amikor reggel újra végiggondoltam ezeket, akkor félni kezdtem. Mert mit várhatok és mit kaphatok ettől a kapcsolattól?! Lopott perceket, órákat, titkolt együttléteket. És elhatároztam, hogy ha felhívsz, azt fogom mondani, hogy hagyjuk az egészet! Aztán ma mégis képtelen voltam erre. És ettől újra megijedtem.* Mert tudtam, hogyha feljössz, elkerülhetetlen, hogy a tiéd legyek, és mi lesz ebből,' mi történik velünk?! A férfi már- percek óta nézi a nőt, meghatott csodálattal' és egyre szerelmesebben. Most, az utolsó mondat közben a karjára veszi,* átmegy vele a szomszéd szobába, és lefekteti a heverő- re. S miközben haját, nyakát, állát csókolgatja, a blúzát kezdi kigombolni. Amikor a harmadik gomb után megkeresi a melltartó csatját is, a nő hirtelen felül. — Várj egy kicsit! Mindjárt jövök. Ágyazz meg addigi (Folytatjuk\ , í
