Népújság, 1981. április (32. évfolyam, 77-100. szám)

1981-04-14 / 87. szám

Frédi és Béni és a

nosztalgia

NEM AZ ISMÉTLÉSEK, hanem a nagy felújítások korszakát éljük — a televízióban is. Félszázados, vagy még régibb, egykor klasszikusnak hitt és hirdetett, ma jórészükben csendesen meg- mosolygott filmek és sztárok idézik fel a múltat azokban, akikben már a történelem lakozik és próbálkoznak közel férkőzni azokhoz, akik még csak most fogalmazzák a maguk történelmét. A fiatal, vagy a még annál is fiatalabb generációhoz. Marlene Dietrich'.' Stan és Pan, Greta Garbo és Jphn Wayne, az egykor valóban nagyok és a még ma is annak hatók, Billy Wilder rendezései

és Korda Sándor filmjei: évtizedek távlatából, mint valami testet öltött szellemek járják körül szobánkat és a televíziókészülékeket.

És, a fiatalabbak?

Igen, amire már mi magunk is jól emlékezünk, amit már mi kérünk az Önök kérték-től például, meg amit nem mi kértünk, de mégis szívesen végignézzük újból és újból, Frédit és Bénit, a két kőkorszaki szakit, az Alfonshowt és az Egy óra múlva itt vagyok-ot, meg társait. Igen: mert nemcsak a nagy felújítások korát, de az ismétlésekét is megértük, s megéljük,- mert a nosztalgia az ember emberi sajátja. Rácsodálkozni és fittyet

hányni mégis a megfordíthatatlan időnek, bebizonyítani, hogy nem múlt el okvetlenül az, ami elmúlt, hogy visszahozható a tegnap, a múlt évtized, az if júság, amikor még minden más volt, talán szebb, talán csúnyább, de mindenképpen más, mint most van.

Hát ennyit nosztalgikusan a nosztalgiáról.

Amelynek a jó szolgálata üzletnek sem rossz. Se Nyugaton, se Keleten, se a butikokban, sem a televízióban. Való igaz, hogy a már „lefutott” sikerdarabok újrave- títése sem ingyen van. Azokért is fizetni kell. Ám az is igaíz,, hogy ezekkel az ismétlésekkel — közgazdasági nyelven szólva — növekszik a művészi alkotások hatékonysága. Egyszeri ráfordítás — forgatókönyv, ’ színész, rendező, kellék, utazás és még ezernyi más — többszöri haszon: gazdasági is, művészi is.

Apropó: művészi...

ÜLÖK A KÉPERNYŐ ELŐTT, nézem a nálunk immár jó fél évtizede bemutatott Frédi és Béni sorozat felújítását. Nézem .'és közben figyelem magam: mikor ragadnak úgy és önfeledten magukkal az egyébként re/

i mek ötletre épülő, kitűnő magyar szöveggel és szinkronnal megáldott kőkorszaki szakik kalandjai. Hát igen: vagy én változtam, vagy a' kőkorszaki szakik, De miután egy rajzos figuráról nehezen hiszem el, hogy néhány év alatt olyannyira megváltozzék; önmagámra kell gyanakodnom. Már nem az vagyok, mi voltam. Már nem az vagyok? Avagy inkább a körülöttem való világ változott annyira, hogy a fél évtizeddel ezelőtti szellem és kellem jobbára ma már — bár ez sem lebecsülendő — csak kellemest jelent?

Ó, te Bagdadi tolvaj. Kor" da Sándor e remeke. Gyermekkorom szájtátva nézett színes Tilmcsodája — azóta a könyörtelen idő már a színeket is letörölte a kópiáról —, Sabu kacagtató, de mindig csalafintán izgalmas kalandjai, számomra most már csak filmtörténeti kuriózumot jelentett. Jobbára azt a Billy Wilder-sorozat is — mindvalamennyi együtt úgy hatott és hat rám, mint korabeli focimeccs felelevenítése ma. Esküszünk, hogy azok jobbak voltak, de tudjuk, hogy ez így bizony azért nem igaz.

Ám, ha megkérdeznék tőlem: kell-e még, csinálja-e tovább a magyar tévé is e megújított felújításokat? — feltétlenül igennel válaszolnék. Sok mindenen, a kiszolgálásra méltó nosztalgián, a kétségtelen művészi értékek bemutatásán, a gazdasági szempontokon túl azért, s talán elsősorban azért, mert a televízió képernyője egy csodálatos időgép. Korunk minden nemzedékét, a legif jabbakat is visszarepíti ilyenkor a tegnap volt, a régen volt idők valóságába. Még, ha valótlant is állít egyik-másik alkotás. Ügy repíti vissza, akár a kőkorszakba is, hogy mintegy onnan nézhetjük a mai önmagunkat.

ÉS UGYE, nem is vágunk azért olyan csúfak?

Gyurkó Géza

Frédlné és Béniné az űrkorszaki kőkorszakban

Hősök városai, városok hősei”

Területi

elöntő

Egerben

A hét végén rendezték meg Egerben a „Hősök városai, városok Hősei” elnevezésű, országos vetélkedősorozat területi döntőjét. A versengést tavaly hirdette meg a Magyar—szovjet Baráti Társaság, a Szakszervezetek Országos Tanácsa és az Ország- Világ, hetilap közösen, a gyárak és az üzemek szocialista brigádjai részére. A jelentkezők a Szovjetunió tíz hős városának és egy erődjének történelme ismeretéből „vizsgáztak”, de számot kellett adniuk a helységek mai életéről és kultúrájáról is.

A területi döntőn hat háromfős csapat vett részt. A Budapestről, Békés, Hajdú, Szabolcs és Szolnok megyéből érkezett szocialista brigádtagok között ott volt a Mátravidéki Fémművek füzesabonyi gyára Vorosilov brigádjának, három dolgozója is.

Eredményeik alapján a május 12-i, országos döntőn, amelyet Budapesten rendeznek meg a Pataky Művelődési Központban, a Csepel Autógyár és a nyíregyházi MEZŐGÉP versenyzői szerepelhetnek.

OMfMM

HH, ti', kedd

26.

— Ugyan már, mama, honnan vesz ilyeneket?

— Na nem, csak mondja ez a Valika, hogy már milyen régóta szeretnének meghívni benneteket egy kávéra. Mi is olyan jól el szoktunk beszélgetni ezzel a kis fiatalasszonnyal a pádon. Esti iskolára jár, most készül az érettségire. De nagyon okos ám, megnyert valami kultúrvetélkedőt a gyárban, kiviszik egy hétre a Szovjetunióba is, jutalom- utazásra. Mondja, hogy valami könyvet szeretne kérni tőletek Moszkváról, vagy nem is tudom, melyik városról, mert hogy te mór olyan sokat voltál odakint.

Akkor, nyár elején egyszer valóban átment hozzájuk Valika, ellátták egy aktatáskára való útikönyvvel, meg térképpel, de a néhány mondatos szívélyes beszélgetés aztán valahogy mégsem folytatódott. Nyáron mindkét család külföldre utazott;

Szigetvölgyiék Bulgáriába, a filmrendező a jugoszláv tengerparton volt a családjával, s-nyilván egymást váltó időszakban, mert egész nyáron alig találkoztak.

Ma reggel, amikor a rendező befejezte Rexi sétálta- tását, és elunta a beszélgetést az IM-es Trabantossal, pontosabban: miután töviről hegyire végignézték az új S 120-as Skodát, és ő fölment a lakásba, akkor találkozott a folyosón a tapétázáshoz készülődő Szigetvölgyivel. A villanyszerelő óriási mintás papírtekercset gön- gyölgetett, a levágott széles darabokat hosszában még három részre hajtogatta, és egyforma papírcsíkokra vagdosta őket.

— Mi lesz ebből, Szigetvölgyi úr? Csak nem sárkányt csinál a Karcsinak?

— Nem, nem, tapétázunk.

— Ezzel?

— Igen! Miért, nem j(T?

— De, de, nagyon jópofa mintája van. Honnan szerezte?

Giczy János tárlata Hatvanban

Vasárnap délelőtt Sobor Antal író nyitotta meg a Hatvani Galériában Giczy János festőművész kiállítását, amelyen harminc, jobbára nagyobb méretű olajtempera munkájával szerepel a snproni müvészkolónia kiemelkedő képességű alkotója. Különösen megragadó a festő „Profán oltár” című (óbb részes kompozíciója (képünkön), mintegy hlmnikus megfogalmazást nyújtva Giczy János szülőfalujának, a Győr- Sopron megyei Alszopornak paraszti életéről, az ott munkálkodók dolgos hétköznapjairól, ünnepi pillanatairól.

(Fotó: Szabó Sándor)

Megfelent a Társadalmi Szemle áprilisi száma

Az áprilisi szám első cik«i kel, Cserhalmi Imre Ktizde-í lem és közérzet című írása,' napjaink társadalmi konfliktusairól, megvívásuk módjáról és a közvéleményben kialakuló megítélésükről szólj Méhes Lajos Írását olvashatjuk az Ipari Minisztérium létrehozásának szükségességéről és a további feladatokról. Barta Barnabás és Vu- kovích György tanulmánya áttekinti lakáshelyzetünk alakulását a század elejétől napjainkig, elemzi a lakáshiány okait, a lakásépítés erőforrásait, s felvázolja a várható fejlődés irányait. Mód Aladárné Nemzeti érdek — munkásérdek címmel a szakszervezetek munkájáról, a dolgozói érdekképviselet korszerű, a szocialista demokrácia fejlődését segítő felfogásáról irt.

A Nemzetközi szemle rovatban Léderer Pál elemzi a szovjet gazdaságnak az utóbbi években elért eredményeit; mai helyzetét, *■ összefoglalja az új szovjet ötéves terv, fő vonásait.

Eszmecsere rovatcím alatt közli a folyóirat annak a ke- rekasztal-beszélgetésoek az anyagát, amelyet a szerkesztőség a társadalom, az Ifjúság és az ifjúság} szövetség egymáshoz való viszonynak témájáról szervezett.

Lenin születésének évfordulója alkalmából Goldper- ger István a lenini életmű egyik kiemelkedően fontos dokumentumát, Az egységes gazdasági tervről című cikkét méltatja és elemzi. Á Szemle rovatban ezúttal Kun László Jegyzetek a munkahelyi demokráciáról című írása jelent meg.

Jubileumi vásárfia

Fennállásának 10. évfordulóját ünnepelte szombaton a gyöngyösi Móra Ferenc Gyermekszínpad. Vásárfia címmel tartottak előadást a városi művelődési központ színháztermében, ahol dr. Thu- róczy János, a 3. sz. általános iskola szülői munkaközössége nevében köszöntötte a gyermekszínpad tagjait és vezetőjét, Püspöki Győzőt.

A műsor címe jól illett az alkalomhoz, s ahhoz az ösz- szeállításhoz, amely A didergő királytól kezdve, a Lúdas Matyi feldolgozásáig fogta össze az elmúlt tíz év sikeres, különböző díjakkal jutalmazott programját.

A gyermekszínpad egyik erénye a többi között az, hogy tudnak jókedvűen játszani, önironikusak is mernek lenni és mindezt olyan felszabadult vidámsággal teszik, amely illik életkorukhoz.

A jubileum alkalmából' Koncz László, a 3. sz. általános iskola igazgatója és a szülői munkaközösség, virággal és ajándékkal köszöntötte a Móra Ferenc Gyermek-' színpad együttesét és vezetőjét.

— Innen a Vörösvári úti MÉH-telepről. Túdja, mi ez? Szövőgyári szivópapír. Ezt teszik a szövetek alá, amikor festik az anyagot. Nagyon jó, impregnált papir ez, még majd le is lehet mosni. És tudja, mennyiért adják? Négy forint nyolcvan fillér kilója! Negyven forintért adtak egy egész szobára való tapétát. Hát hülye lennék kész tapétát venni, amikor annak nyolc-tiz forint métere, és csak hatvan centi széles!

— Hajaj, nekem mondja?! Tapétáztatni kellene már nálunk is, csak még nem tudtam rászánni magam a rumlira. De megkérdeztem már bent a filmgyárban egy szakembert, egy díszletezőt, hogy mennyiért csinálná meg a nagy szobát. Azt mondja, hogy baráti alapon, de úgy, hogy az anyagot is ő adja, háromezer forint. — Tudja, mit keres azon a pofa? Annyit! Hát az egy fillért se ad az anyagért, kilopja a filmgyári tapétát, aztán megcsinálja egy nap alatt. A rendetlenséget otthagyja magának. Mert az a nagy meló. a ki-be pakolás, meg a rumli két napig. Akkor inkább megcsinálom magam, és kerestem háromezer forintot. Tudja, meddig keresek én a gyárban háromezret? Majdnem egy teljes hónapig! Pontosan háromheti fizetésem.

Ezzel a beszélgetéssel indult reggel a barátkozás, és a filmes addig nézegette Szigetvölgyi Károly ügyködését, amíg maga is megfogott egy-egy papírcsíkot, tartotta, hogy ne kunkorodjék föl méretre vágás közben, s szinte észrevétlenül együtt láttak a szoba kitapétázásához. Peisze, maga a tapétázás még odább volt egy kicsit i

A plafon eredetileg is csak meszelve volt, s az új meszeléshez Szígetvölgyi már előző este. lemosta szappanos vízzel a mennyezetet. Aztán várt egy órát, és teddi-hen- gerrel egyszer átfestette. Hanem reggelre kiderült, hogy itt-ott foltos lett a fal, és gondolta, hogy mielőtt a tapétázáshoz kezdenek, még egyszer áthúzza az egészet. Csakhogy hiába száradt egy egész éjszakán át, a beton nem szívja be a meszet, s ahogy másodszor ráment a hengerrel, az új festék tenyérnyi darabokban szedte le az előző esti réteget. Ahol viszont megmaradt, táskásodé vastag rétegekben állt a festék. Hát ez így nem maradhat, le kell mosni az egészet, megvárni, míg teljesen kiszárad a beton, s úgy rá- menni egy vékony, de teljesen fedő réteggel. Ez pedig két-három nap időveszteség. Egye meg a fene, legföljebb előbb kitapétáznak.

Végül is, a filmes tanácsára, aki nem tartotta helyesnek a sorrend fölcserélését, mondván, hogy ha tapétázás után festik le a meny- nyezetet, tönkreteszik az új tapétát — szóval a rendező tanácsára szereztek egy korongecsetet, és nagyon híg, szinte vizes mésszel széthordták az egyenetlenségeket. Ehhez a művelethez már a filmes is átöltözött, s tizenegy órára, amikor végeztek az undok * betonmennyezettel, mér egészen természetes volt mindkét férfi számára, hogy együtt fognak ' á tapétázásba, s abba se hagyják, amíg nem végeznek vele.

Most, délv^a fél háromkor már tökéletesen kialakított munkamódszerrel és munkamegosztásban dolgoznak: a rendező ruhakefével viszi fel a csirizt a tapétacsíkokra, azután szakszerűen háromrét hajtja a papírt, úgy, hogy a ragasztós, részek feküdjenek egymásra, és félreteszi őket puhulni egy felfordított heverőre. A villanyszerelő onnan visz be egyet-egyet a Szobába.** mindig a legállottabbat választva ki, s nagy ügybuzgalommal, műgonddal, ügyelve a minták egyezésére is, száraz ruhakefével simítja fel őket a falra. Valika közben folyamatosan főzi a háztartási keményítőt, ez a legalkalmasabb tapétaragasztó, és bontogatja a sörösüvegeket, főzi a feketekávét. Hiába, száraz itt a levegő, mert az ablakot nem lehet kinyitni a frissen föltett tapétára, s az ember állandóan csak inna,

— Te, Sanyikám, ha ezt befejezted, ne kenj be többet — mondja Szígetvölgyi a rendezőnek. — Már csak az ablak körüli rész hiányzik, azokat a tapétákat meg külön kell kimérnünk. De előbb, most pihenünk egy kicsit. A Vali csinált valami szendvicset, aztán megiszunk egy-két üveg sört. Meg elszívnék már nyugodtan egy cigarettát is, mert így mindig kialszik a számban a bagó.

Kezet mosnak a fürdőszobában, s mikor leülnek egy betétjétől megfosztott ágykeretre, elégedetten nézegetik a szépen száradó meny- nyezetet meg a frissen tapétázott falakat. Most érzik csak, hogy azért elfáradtak egy kicsit.

(Folytatjuk).