Népújság, 1981. április (32. évfolyam, 77-100. szám)
1981-04-12 / 86. szám
01 ÜZLETEK - BŐVÜLŐ KAPCSOLATOK' Egri ezüstérem az AGROMASEXPÓ-n Sikerrel mutatkoztak be a MEZŐGÉP-vállalatok. A veszprémiek a kistermelők munkáját segítő Robi kisgépcsaládoi állították ki (Fotó: Szántó György) az anyag- és energiatakarékos felhasználást segítik elő, Egyebek mellett kombájnszem veszteség-mérőt, vetésellenőrző monitort, fűtés - szabályozó berendezéseket, továbbá automatikus biológiai és kémiai elemző berendezéseket tanulmányozhattak a kiállítás résztvevői. Felkeltette a szakemberek érdeklődését az erdészeti berendezések sora, melyek között volt a Mátrai Erdő. és Fafeldolgozó Gazda® én faapritó, valamint rönkhasitó gépe. Ez utóbbi elnyer, te a vásár ezüstérmét, ami jelentős elismerésnek szár mit ezen a rangos nemzetközi bemutatón. A könnyűipari gépkmUrtás is méltán aratott sikert, különösen a festeon ültetett textil,, kon* Hogy érzi magáit a fez elnöke mostanában ? — Köszönöm, jól, — Miért? — Több oka ven. De a lényeg: a korán beköszöntött és hosszan elhúzódó tél után kétségek között vártuk a tavaszt, Kiderült, növényeink, köztük a szőlőink is jól bírták a megpróbáltatást. Ezért ilyen nyugodt, kiegyensúlyozott dr. Nyilas János, a gyöngyössolymosi Mátra Tsz elnöke. Egy meg egy brigád Ha a szövetkezet szőlőterületét kell meghatározni, ahhoz a kétszázötven hektár kimondása is bőven elegendő. Ha úgy vesszük, nem nagy terület. De a háztájit sem lehet kihagyni. A százharminc hektárból az egy- harmad nagyüzemi művelésre alkalmas. Tehát pontosan ugyanúgy végeznek benne minden munkát a gépekkel, a helikopterrel, mint a közösben. A tény azonban azt is jelzi, hogy van még lehetőség a szőlős területek növelésére. A legújabb, harminchektáros táblán már csak a telepítés maradt, hátra. Ennek a munkának április közepe volt a határideje. A többi szőlőben a karle- kötés és a vessző kihúzása, „eltüntetése” adHr a munkát. Két brigád felelős a sző- löskeri ekért. Nevük nincs, csak úgy emlegetik őket. hogy az I-es brigád, amelynek -yén Szabó Imréné sür- gőlődáí, és a II-es brigád, aminek viszont férfi. Molnár István a vezetője^ Az meg csupán a véletlen műve. hogy az egyikben is, a másik csapatban is összesen csak .ketSEGfT A TUDOMÁNY A Mátrai Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság ezüstéremmel djazott rönkhasító gépe Ma, vasárnap este zárja kapuit a kőbányai vásárvárosban az AGROMASEXPO ’81. Az első idei budapesti nemzetközi bemutató néhány újdonsággal szolgált. Ezúttal ugyanis nem csupán a mezőgazdasági, élelmiszeripari gépeket és műszereket állították ki, hanem ezekkel egy időben műanyagokat, gumiipari termékeket, köny nyűipari gépeket, valamint a munkavédelem korszerű eszközeit is láthatták az érdeklődők. Az egyhetes raagyssstbású kiállítás sikerrel szolgálta a rendezők célját, sikerült érzékeltetni azokat a műszaki erőfeszítéseket, amelyek az anyag- és energia- takarékos, a gazdaságos termelést segítik elől A kiál" Irtott szemléltető anyag hűen mutatta, hogy a jelenlegi bonyolult nemzetközi, gazdasági helyzetben, az energiaszegény világban még inkább szükség van az államok együttműködésére, egymás lehetőségeinek jobb megismerésére. Ezen a seregszemTén az élenjáró, versenyképes technikát^ vonultatták fel. A gépesítés, az automatizálás fejlődését, a hatékonyabb, az, emberi munkaerőt, az energiát takarékosabban felhasználó, Sieáue megkímélő módszereket mutatták be. A 113 kiállító — közöttük hazánk — bemutatta, hogy az évről évre zsugorodó mezőgazdasági termőterületen a további gépesítéssel, technológiai tökéletesítéssel hogyan növelhetők a terméshozamok. Első alkalommá? szerepelt a kiállításon a gumiipari termékeivel és feldolgozó- gépétnél. Ezek mellett felvonult újdonságaival a műanyagipar is. Ennek sorában méltán arattak sikert a győri Graboplast ruházati és bőrdíszművel, valamint a bútorfóliái. Felkeltette a szakemberek érdeklődését a Fővárosi Műanyagipari Válla lat ezerliteres polietilén tartálya, amely különböző vegyszerek, növényvédő szerek tárolására és szállítására alkalmas. A kiállítás érdekessége az is, hogy a ME- ZÖGÉP-vállalatok száz új típusú géppel és műszaki berendezéssel jelentkeztek. Bemutatták az első hazai cukorrépa-betakarítót, amely egy menetben két műveletet végez.. A földből kiszedik a répát és sorba rakják. A szakemberek véleménye szerint műszakilag legalább olyan jó, mint a külföldiek. A kiállítók között szerepel á Nógrád megyei Karancs- mente Termelőszövetkezet irányításával működő AG- ROFA-társulás, amely olcsón és gazdaságosan felépíthető épületeivel: állattartó-telepekkel. raktárakkal. magtárakk*! nagy sikert aratott. És vele együtt ott volt a TSZKÉR egri területi központja is, amely részt vesz ezek értékesítésében a következő években is. Az. élelmiszeripari bemutatók érdekességét az ÉLGÉP külföldön is ismert konzerv- tej-, és malomipari gépei reprezentálják. Sokféle műszert . is népszerűsítenek a vállalatok. Ezek közös jellemzője, hogy valamennyi fekció-, bőr- és cipőipari gépek, berendezések sokasága. A magyar üzemek közül a Könnyűipari Gépgyártó Vállalat például komplett cipőipari szalont mutatott be működés közben. Sikerrel jelentkezett a KAEV egri és gyöngyösi gyára is. Az egriek két hidraulikus kivágógépet mutattak be, melyek főleg a cipő-, bőr- és műanyagiparban használatosak. A két kiállított hidroplatós emelőasztallal pedig hat méter magasságban is lehet dolgozni. A nehéz fizikai munkák csökkentésében, főleg konténerek rakodásánál és elektromos szerelésnél segít. A gyöngyösiek egy új típusú nagy teljesítményű és könnyen kezelhető cipőipari szabászgéppel jelentkeztek, melynek máris van piaca. Érdeklődők főleg Angliából, Ausztriából és PoftugáMébdl jelentkeztek. Ezek mellett kiállították a tíz évvel, vagy annál régebben az általuk készített cipőipari szabászgépek felújított változatát is. Elhatározták ugyanis, hogy a VI. St- éves tervben váltanák as erszágbam lévő ilyen típusú gépek •esx'fsvxwefi fetérj&á- nái, A kääWBte otfvté t>mBtr erre utalnak aaok az üzleti tárgyalások, melyeket az elmúlt héten a bemutató Ideje alatt' tartottak, és amelyek közül több a jövőben is folytatódik a szerződések aláírásával. Nem beszélve a szakmai tepassáaláteseBék“ *61, amelyek áttekintést adtak az éteosiáeá ájebb megoW&sáteS, % mink a ha-gponiangos, már jttt Cserépkályha - csak exportra? Cserépkályha? Igen. Vallják a szakemberek, ugyanis ebben az energia- szegény időben igen gazdaságos, jelentős energiamegtakarítás érhető el alkalmazásával. Cserépkályha? Igen. Vallják ezt egyre többen a téli napokon is melegre vágyók közül. Tehát megkeresik a megye egyetlen, cserépkályha építésével, karbantartásával foglalkozó céget, a Tüzeléstechnikai és Kéményseprő Vállalatot. Ott aztán előjegyzésbe veszik kívánságát, s míg meg nem, érkezik az építéshez szükséges, alapanyag. a csempe, addig várhat. Ha egyáltalán megérkezik. A Magyar Távirati Iroda nemrégiben kiadott egy információt, ami szerint a cserépkályha a reneszánszát éli. Mindez igaz lehetne, ha megfelelő lenne az országban a már említett atapanyagellátás. Nyíregyházán, Zalaegerszegen és Esztergomban foglalkoznak ezeknek a csempe- anyagoknak a gyártásával E három helyszínről azonban kapacitáshiány miatt nem tudják ellátni a felmerülő igények felét sem. A Heves megyei Tüzelés- technikai és Kéményseprő Vállalat szakemberei több megoldással is kísérleteztek, eredmény nélkül. Néha befut egy-két szállítmány, de ezek többszörösére lenne szükség. Az újságíró jelenlétében ismételten felhívták többek között a zalaegerszegi gyárat, hogy hátha ... A válasz: — Már benyújtottuk a kapacitás bővítésére pályázatunkat, de ebből 1982— 83-nál előbb nem lesz semmi. Addig pedig, exportkötelezettségünk miatt még egy darabot sem tudunk szállítani. Hm. Exportra van. itthon hiánycikk... (kisszabó) déi. \, pfe I' i, gépe**, közöttük a kettős manfeSwal kifejlesztett, ffieáwe twuábbfejlesiztett típusok jó alapul szolgálnak az együttműködés lehetőségeinek. A piackutató munkához, hogy honnan és iwtt szerezzünk be, jó lehetőséget nyújtott az AGROMASEXPO ’*1. Mentasz Károly ÁPRILIS VÍGÉN Egységes módszer a gépkocsikárok megállapítására m számítási módszert dolgoztak ki a karambolos gépkocsik forgalmi értékének megállapítására az Igazságügyi Műszaki Szakértői Intézetben. Az elmúlt években »gyanis sok gondot okozott, hogy egy-egy karambol után a szakvéleményt készítő igazságügyi szakértők különböző módon állapították meg a gépjárművek kár utáni értékét, még az is előfordult, hogy ugyanarról a gépkocsiról a szakértők teljesen eltérő véleménnyel voltak, i Az egységes gyakorlat megteremtése érdekében az Ä1- ttami Biztosító fölkérésére dolgozták ki az új számítási rendszert, amelynek tártaim» módszertani levél formájában jelenik meg április végén az Igazságügyi Közlönyben. A számítási rendszert a biztosító képviselői elfogadták, s a jövőben már ennek figyelembevételével számítják ki a sérült gépjárművek forgalmi értékét. A módszertani levél segítséget jelent majd a bíróságoknak is a vitás esetek megítélésénél, ugyanakkor kevesebb nézeteltérésre ad majd tehetőséget a gépkocsitulajdonosok, a biztosító illetve az igazságügyi szakértők között. Tavasz a gyfingyössolymosi határban két férfi akad. Ez aztán az igazi „nőuralom”? Aligha. Sokkal inkább annak bizonysága, hogy a , munka dandárja a nőknek jut a határban is. Dicséretükre szólva: helyt is állnak tisztességgel. A piac a döntő Mi legyen a Szedett szőlővel? A válasz nagyon egyszerű. El kell adni. Miután nincs elegendő pincéjük, a szüret után nem tudják borrá érlelni a bogyók levét,. — Azért van a hetven hektár csemegénk, hogy , a szedést, már korábban elkezdhessük. Ebből rendszerint 40—50 vagonnal értékesítünk — mondta az elnök. Hogy kinek adják el? Van a szerződés, amely „válogatásra”’ módot nem ad. de a piac... Ha lehet. Ahogy a borszőlőnél is. — Miután az illatos fajtákat keresik, csak azokat lehet aránylag jól értékesíteni. tehát azokat termeljük. A VI. ötéves tervben 150 hektáron telepítenek, amiből nyolcvan hektár lesz muskotály és harminc heictar a szürkebarát. A nyugati borkereskedők általában a ..saját” boraik javítására veszik ezeket az aromásabb jellegű innivalókat. A tej nem számit Furcsán hangzik: a soly- mosiak háromszáz szarvas- marhát js tartanak, ebből száz a tehén, de egy Hier tejet sem értékesítenek a maga valósága ban, — Addig szopik a borjú, amíg az anyjának teje van. Ugyanis mi csak a húsáért neveljük az állatokat, Évente hetven-nyolcvan hízott bikát adunk el. Amiből az is kiderül, hogy a szántóföldek hozama is az állattartásért van. A gabonafélék háromszáz hektáron díszlenek. A termés felét általában el tudják adni. — Valamivel jobb az eredményünk, mint amilyen a megyei szokott lenni. Tehát nem másodrendű terület a szántóföldi ebben a szőlős gazdaságban. Sőt! még a réteket is gondoz.z.ák. — Telepített legelőt hasznosítunk ötven hektáron. Évente egyszer le is kaszáljuk. Hektáronként 30—40 mázsa szénát tudunk begyűjteni. Ezek a számok nagyon figyelemre méltóak. Még anv- nyit kell említeni, hogy az idén további ‘harminc hektáron alakítanak ki intenzív legelőt. Kiderül: megéri, meghálálja a gondoskodást a „másra nem hasznosítható” terület. Jó pénzt hoz. Szívesen megfogadják Egysíkú függöny, keteíkú föggöny: nem az ablakra rakják ezeket. Az új, ha úgy tetszik: a legújabb szőlőművelési módok essek, A teastajten meg naea»ekr-pepecselni” a gazdák, ott a kétsíkú függöny dívik. A közösben már nemcsak a szüretre kell gondolni, hanem a metszéskor levágott vessző kihúzására is. Ezért ott az egysíkú függöny a jobb megoldás. Nem maguktól találták ki ezt, ahogyan azt sem, hogy a hatvan hektárnyi gyümölcsösükben jó volna valamiféle olyan szert használni, amely a virágzáskor elősegítené a kötést, A cseresznyéhez a veszprémi egyetem kémikusai adtak ötletet, de tanácskoznak más vegyészekkel is. Ahogy azon is törik a fejüket, mit kezdjenek azzal a rengeteg száraz vesszővel a metszés után. Elégetni a táblák közti úton?1 És ebből mi a hasznuk? összevágni és otthagyni a sorok között, , hogy a belőlük oldható anyag visszajusson a talajba? Ez már sokkal jobb. de még nem találtak hozzá kifogástalan megoldást. — Arra gondoltunk, hogy a szalmához hasonlóan ezt is bálázni kellene és akkor el lehetne égetni valami olyan kazánban, ami a hőt adná a műhelyeinkhez, más épületeinkhez. Mert a fűtőolaj nekünk nem kettő- hetvenbe kerül. Az elnök szavai azt bi- . zonygaiják, hogy még nem jutottak el a megnyugtató módszerhez. A vesszőbálázó gép körvonalai is csak aranyiból állnak, hogy olyasfajtának kellene lennie, mint a szalmabálázőé, de hát attól jóval erősebb megépítésben, Maguk vállalkoznak a „kísérleti példány” kialakítására. A tudomány szerint Az előbb már említettünk két szakmai tanácsadót, akik a gyümölcsösben kínálnak célravezető megoldásokat. De lehetne sorolni a többit is. A Debreceni Agrártudományi Egyetemet, a Gyöngyös—domoszlói Szőlőtermesztési Rendszert, a kutató- intézeteket és a közeid felsőfokú tanintézményeket: a szakemberek tudását a gyön- gyössolymosiak hasznosítják. Nem akarnak feltalálni már ismert 'módszereket, de azt is hangoztatják, hogy a valamikori gazdaemberek hagyományokra épülő tapasztalatai mára már keveset adnának a mindennapok eljárásaihoz. Mára már jóval nagyobbak a követelmények. És nemcsak a mázsáké rakra, a literekre, hanem a — hatékonyságra is. Mit, mennyiért? Két. kérdés csupán. A két legsúlyosabb kérdés, Gj'öngyö*- »oly mosson «. G. »olnár Faién« MMMSj® M*L üttríik ÍZ-, vasárnap