Népújság, 1981. április (32. évfolyam, 77-100. szám)
1981-04-10 / 84. szám
Gyulavárit felmentették és Kelemen is játszik (?) Ha: a fedett uszodában: Eger SE-BVSC Ma, pénteken 18 órakor újabb OB. I-es mérkőzést vív Egerben a fedett uszodában a hazai együttes. A közvéleményt, azonban még foglalkoztatja a Ferencváros elleni mérkőzésen történtek folytatása. Nos, a Magyar Úszó Szövetség fegyelmi bizottsága ítéletet hozott a botrányos jelenetek szereplői ügyében. • Wiesner Tamást, az FTC játékosát 2, Kelemen Attilát, az' Eger SE pólósát 1 bajnoki összecsapásról eltiltották. Fehér Andrást (FTC) szigorú megrovásban részesítették, Gyulavári Zoltánt (ESE) pedig felmentették. Az ügy ezzel még nem zárult le. Szölgyé- mi Ferenc, az Eger SE ügyvezető elnöke ugyanis arról tájékoztatott bennünket, hogy Kelemen eltiltásával nem értenek egyet, s a fegyelmi bizottság döntését megfellebbezték. Várhatóan, még a péntek 'esti találkozó előtt' újabb döntés születik, s Kelemen is vízbe szállhat a BVSC ellen. Ebben az esetben az FTC játékosaira kirótt büntetés, feltehetően növekszik majd. Az FTC is' óvást nyújtott be játékvezetői szabálysértésre hivatkozva. Az ügyet 8 napon belül tárgyalják. Pozsgay Zsolt legénysége ma nehezebb ellenfelet kap a bajnoki elsőségre is esélyes, Gyarmati Dezső irányította BVSC csapatában. Újra a vasutasoknál játszik ugyanis Kiss Cs. és Heltai. Ellenük a pontszerzés bravúrnak számítana, bár a Tatabánya vasárnap példát szolgáltatott erre. A BVSC elleni visszavágóra szombaton Pesten kerül sor, sőt vasárnap is a fővárosban szállnak vízbe az egriek a Vasas ellen. A bajnokság május 13-án folytatódik. Kezdtek a roptabdázók Félidényes bajnokságot kezdtek a röplabdázók az NB II-ben. Ezúttal a hatvaniak feljutáséval már három férfi és két női csapat szerepléséről számolhatunk be. Az első forduló mérlege: 2 győzelem és 2 vereség. A középcsoportban mindjárt az idénynyitón találkozott két férfiegyüttesünk : Hatvani KVSC— Recski Ércbányász 3—1 (13, 10, —14, 9) NB Il-es férfimérkőzés, Recsk. V.: Hadházi, Szarka. HKVSC: Leopold. Kiss I.. Brukner, Németh. Cserkúti. Gyebnár. Cs.: Király. Edző: Sánta László. Recsk: Borsos, Tamásy, Asztalos, Huszár, Fazekas, Kántor. Cs.: Övári, Holló. Edző: Borsos Mátyás. A színvonal nem volt magas, viszont a küzdelem annál nagyobb. Az újonc vendégegyüttes jó játékvezetés mellett nyert. Jók: Németh, Leopold, Király, ill. Huszár, Borsos. A nemrég még NB I-es jászberényiek ellen nem sok keresnivalója akadt a hatvaniak női gárdájának: Lehel SC—HKVSC 3—0. Nem nyert játszmát Dunaújvárosban a gyöngyösi fér- ficsapat sem: D. Volán— Gyöngyösi SE 3—0. Talán a legértékesebb siker az egri női együttes szerepléséhez fűződik. Pesten nyertek riválisuk ellen ötjátszmás mérkőzésen: Eger SE— Bp. Harisnya 3—21 Fordulóról fordulóra A megyei labdarúgó-bajnokság 19. fordulójában 28 gól született, ez hárommal több az előző heti góltermésnél. Ezúttal egy pálya- választó és három vendégként szereplő csapat bizonyult gólképtelennek. A tavaszi idény első három mérkőzésen a gólképtelen újőnc horti gárda volt a legeredményesebb a feljutásra pályázó Petőfibáftya ellen elért féltucat találatával. A másik újonc, a várakozáson felül szereplő Füzesabonyi SC első alkalommal nyert idegenben két gólkülönbséggel. A 28 gólon huszonhármán osztoztak, közülük a .horti színekben játszó Dely háromszor volt eredményes, három lahdarúgó pedig duplázott a kapuk bevételében. A góllövőlista élén Gömöri Ottó előnye tovább csökkent. Az élmezőny állása: 20 gólos: Gömöri (Hatvan). 15 gólos: Váczi (Sírok), 14 gólos: Mártha (Bélapátfalva), 11 gólos: Nagy II. (Heves), 10 gólos: Ambrus (Recsk), Fodor (Apc), Vajda (Tornáméra). Az otthon—idegen párharcban a vendéglátók 10:6 arányban nyertek, akik a 19 lőtt gól ellenében kilencet kaptak. A nvolc találkozóra összesen 3150 nézőt volt kíváncsi, ez (száfzai több 'az előző heti mérkőzések látogatottságánál. Asztalitenisz Az 1981. évi Heves megyei férfi felnőtt csapatbajnokság tavaszi fordulójának sorsolása. A szövetség újból 14 sportkör nevezését fogadta el. A résztvevők nagy száma) továbbá egyes különleges kérések és, körülmények miatt a versenybíróság a korábbi évekhez hasonlóan ez évben is két csoportot alkotott. E két csoport első két-két helyezettje, az őszi forduló befejezése után az első négy helyezés eldöntéséért egymással mérkőzik. Mégpedig a két első helyezett egymással játszik az első-második helyért., a két második helyezett pedig a harmadik-negyedik helyért. *A. csoport 1. forduló, április 12.: Mátradereeske—Galyatető. Recsk—Bélapátfalva. Sírok II.—Eger II. 2. forduló, április 19.: Füzesabony—Bélapátfalva. Galyatető—Eger II., Mátrade- recske—Sírok II. 3. forduló, április 26.: Eger II.—Füzesabony, Bélapátfalva—Galyatető, Sírok II.—Recsk. 4. forduló, május 3.: Mátrade- (ecske—Füzesabony Recsk ^■Galyatető, Sírok II’.—Bél* apátfalva. 5. forduló, május 10.: Füzesabony—Recsk, Galyatető—Sírok II.. Eger II.—Mátradereeske. 6. forduló, május 17.: Galyatető —Füzesabony, Bélapátfalva—Eger II., Recsk—Mát. raderecske. 7. forduló, május 31.: Füzesabony—-Sírok II., Bélapátfalva—Mátra- derecske. Eger II.—Recsk. B. csoport. 1. forduló, április 12.: Gyöngyös—Hatvan II. Visznek—Lőrinci. Selyp —Petőfibánva. 2. forduló. április 19.: Hatvan II.—Visznek. Gyöngyös—Lőrinci. Pe- tőfibánya—Gyöngyöshalász. 3. forduló, április 26.: Lőrinci—Hatvan II.. Visznek— Gyöngyös. Gyöngyöshalász —Selyp. 4. forduló. május 3.: Petőfibánva—Hatvan II., —Selyp. Gyöngyös—Gyöngyöshalász—Visznek. 5. forduló. május 10.: Hatvan II. Selyp—Gyöngyös GVön- gyöshalász. Lőrinci—Petőfi bánya. 6. forduló, május 17.: Hatvan II*— Gyöngyöshalász, Visznek—Petőfibánya. Lőrinci—Selyp. 7. forduló, május 31.: Petőfi- bánya—Gyöngyös. Selyp— Visznek, Gyöngyöshalász— Lőrinci, ALLAS APRÓHIRDETÉS Éjjeliőrt keresünk felvételre. Eger, Rákóczi u. 66. sz. alatti telepünkre. Gépjavító Üzem. Tel.: 16-542. Elektronikus asztali és zseb- , számológépek szakszerű javítása. Eger, Rákóczi út 18. Nyitva: 9—15-óráig, Mihaescu. N'agyrídén, az ORWÓ együttes szólóénekest és orgonistát keres. Leveleket nugyrédei kultúr- házhoz kérem. Csé- pány Attila. ______ N yomdász, több munkakörben, komoly gyakorlattal, munkabelyet változtatna. Vágó Ferenc. Leninváros, Szamuely u. 8. Vili/ 3. 3380. INGATLAN 3 szobás, kertes családi ház eladó. A telek társasház építésére is a(katmas. Eger. Rózsa Káról v u. 17. Telefon: 14-379. Garázs, Eger, Bartók Béla tér 3. szám alatt kiadó. Éfdek- lődni lehet 18 órától. Vámosgyörkön 196 n.-öl telekkel másfél szobás, fürdőszobás, melléképületekkel levő családi ikerház, ^egyik része szabad'kézből eladó. Érdeklődni lehet Vágó János. Vámos- györk. Üttörő u. 3. sz^ alatt.___________ E ger. Kapás u. fi. sz. alatti cs-aládi ház eladó. Érdeklődni a helyszínen. Azonnal beköltözhető családi ház sürgősen eladó. Eger, Szépasszony-völgy : * W £V->y I 370 n.-öl egres belterület, terméssel eladó. Érdeklődni lehet egész nap Nagyrédén, Rákóczi út 58. ________________ H áromszoba-össz- komfortos családi ház eladó. Felnémet, Apátfalvi út 9/a. Érdeklődni lehet Felnémet, Há- mán Kató 13. Hétköznap 15.00-19.00- ig, vasárnap egész nap. ________________ M iskolc I., Dankó Pista u. 3. — 9/3. 55 m2-es, ' 2 szobás, nagy erkélyes szövetkezeti lakás készpénz 4- OTP- átvá llalással eladó. Városi sportcsarnoknál. ____________ 2 s zobás OTP-lakás eladó. Eger. Cifrakapu u. 140. III. 14., 17 órától.____________ M ezőtárkány, Baj- csy-Zs. u. 9. szárpú ház. plusz R00 n.^öl beltelek eladó. Érdeklődni Gárdonyi Géza u. 14. Hatvanban kétszobás szövetkezeti lakás eladó. Érdeklődni Hatvan. Münnich F. u. 8., II. em. 5. és Eger. tel.: 14-997. Tanácsi 2 szobás, csebokszári lakásomat elcserélném 2 és fél szobás, vagy háromszobas- tanácsi lakásra. „Tavasz 487” jeligére az egri hirdetőbe. Alkelmány u. 2. _ Z sóri-fürdő melleit hétvégi házat vennék. „Készpénz” jeligére az egri hirdetőbe. Alkotmány u. 2. ___ 2 0 m--es garázs a Csebokszári-lakóte- lepen eladó. Árajánlatokat „Készpénz 489” jeligére az egri hirdetőbe. Alkóf- mány u. 2. Üj családi ház eladó. Andornaktálya. Petőfi út 44. Érdeklődni 17—19 óra között. vagy szombat. vasárnap egésg nap. Garázs kiadó a Cse- bokszári-lakótele- pen. és használt, üzemképes Trabantmotor eladó. Érdeklődni 12-543 telefonon. Garázst bérelnék kb. 1 hónapra a . Reme- nyik Zsigmond úti lakótelepen. Gubán Dezső, Hemenyik Zsigmond út 11. 11 1. FÜZESABONY ÉS VIDÉKE ÁFÉSZ keretén belül működő „Kelemen Aurél” Nyúlteny észtő Szakcsoport 1981. április 11—12-én HÁZINYŰLKIÁLLÍTÁST ES .VÁSÁRT RENDEZ. A kiállítás 8—17 óráig tart nyitva Füzesabony, Szabadság u. 2. sz. alatti felvásárlótelepen. Minden érdeklődőt tisztelettel meghív: a RENDEZŐSÉG Gyöngyöspatán, Puskin u. 12. s<z. alatti 2 szobás, kertes családi ház beköltözhetően eladó. Érdeklődni Gyöngyöshalász, Fő u. 85:1. __________G yöngyösön, a belvárosban 2 1/2 szót bás. összkomfortos. OTP-öröklakás kp + OTP-átvállalással eladó, 1, vagy 2 szobás tanácsi lakást beszámítok. Érdeklődni gyöngyösi telefonon: 13-215, esti ó rákban.____________ H atvanban 2 szobás családi ház eladó., 6098 mJ beépíthető telekkel. Balassi B. u. 74. Érdeklődni lehet Mező I. u. 14. fgzt. 4. Novaj községben, Petőfi utca 34. szám alatti kertes családi ház örökáron eladó. Érdeklődni Eger, Újsor 31.____________ C saládi ház kerttel eladó, vagy falusi házra elcserélhető. Érdeklődni Eger, Üj- sor 31. Házaspár hosszabb időre összkomfortos, üres lakást bérelne Egerben. Telefon: 41-189._ Gyöngyösön, a Vas- öntő utcában garázs eladó. Érdeklődni Gyöngyös. Április 4. u. 16. II. 4., naponta 18 órától. Lőrinci, Selyp, Árpád u. 277. alatti. 350 négyszögöles beltel- ken épült 3 szobás lakóház árverésre kerül. Árverés helye és- ideje Gyöngyös. Járásbíróság, 1981. április 24.. délelőtt 9 óra. Az ingatlan április 13-án 14—15 óra között tekinthető meg.- A kikiáltási ár: 180 000 Ft. _______ E ladó Jászszent- andráson 230 n.-öl gyümölcsös, 1 szo- ba-konyhás lakással. Villany van. Érdeklődni lehet bármikor, Jászberény, Gorkij u. 7. alatt. Egyszoba-összkomfortos. gázfűtéses lakás eladó Hatvanban. Münnich F. úr 33. fszt. 1. Érdeklődni a helyszínen. Csere is _érdekel. H ázhely sürgősen eladó. 400 n.-öl. Füzesabony, Tüzér út 41. szám alatt. Érdeklődni Füzes- abony. Lenin út 37. Det.ken családi ház. nagy kerttel eladó.- Érdeklődni Gyöngyös. Fecske u. 22. Gyöngyösön, a Török I. u. 13. sz. alatt 3 szobás, mellékhelyiségekből 'álló ház eladó. Érdeklődni a helyszínen, délután 15 órától vasárnap egész nap. ______ G yöngyösön, a Kiss Antal u. 32. sz. alatti 3 szobás, kis családi -ház azonnal beköltözhetően eladó. Érdeklődni Gyöngyösön, a Mezőgazdasági Főiskolán, Szűcsék. Családi ház eladó, vagy 3 szobás lakótelepire cserélhető. Eger, Bérc u. 24: Köszönetét mondunk minden hozzátartozónak és munkatársnak, akik NAGY SÄXDOR temetésén részt vettek és fájdalmunkat enyhíteni próbálták. A gyászoló család A MAGÉV. É.MI. Alközpont Gép-. Muszerosztálya, Miskolc, Szeles u. 22. Telefon: 16-638, 17-868. Telex: 62-411. műszaki becslést tart 1981? április 10-én, Eger és környékén. írásbeli bejelentésüket kérjük: Magyar Hirdető V., Eger, Alkotmány u. 2. sz. alá megküldeni. ÜÍ.: Hutter László. Foglalkozunk: használt es új gépek, műszerek vételével, eladásával és közvetítésével. 3 szobás egri, belvárosi OTP-lakás, magasföldszínten, garázzsal, vagy anélkül eladó. • Vá- 'aszokat ..Borostyán- jeligére az egri hirdetőbe. Alkotmány u. 2.______________ k ülön bejáratú szoba kiadó, fürdőszoba- és konyhahasz- nálattal, dolgozó nő részére, vagy egyedülálló férfi részére. Eger, Szarvas- Gábor út 1/a. 4. em. 46. aj- 1ó, 16 órától érdeklődni. ___ 2 évre lakásmegoldást. keresek 1 gyerekkel. „Nyár 007” jeligére az egri hirdetőbe. Alkotmány u. 2. _____________ 1 50 ooo Ft kp-vel fiatal házaspár Egerben lakásmegoldási keres „Sürgős 1981” jeligére az egri hirdetőbe. Alkotmány u. 2.______________ Eger belvárosában több szobás. Kertes, garázsos családi ház eladó. ossz. tér. 700 m2. Kétemeletes társasház építésére is alkalmas. Bartók Béla 1ér’ 17. Eladó 400 n.-öl házhely. faluközponthoz közel, beépítésre alkalmas. Érdeklődni szombat vasárnap egész nap. Boconád, Lenin út 16. 408-as Moszkvics eladó. Eger, Lenin út -142.R. III. em. 3. ajtó. Somogyi. Garázsban tartott 1200-as Zsiguli eladó. Érdeklődni lehet Egér, Pető út 10/a„ du. 5—8-ig. Most műszakizott, CZ-s Trabant eladó. Érdeklődni délután 17 h-tól. Eger, Kal- lómalom u. 32. II. 7. 2 LE-s olasz rotációs kapa, permetezővel, utánfutóval eladó. Eger, Zúgó RS—09-es kerti traktor. vizsgáztatva, ekével, pótkocsival eladó. 3347 Balaton, Kossuth u. 40. ARO GAZ, 6 "éves. lejárt műszakival, sürgősen eladó. He- ves. Pusztacsász 39. Moszkvics Combi, motorhibás, tZ,rendszámú. 2 éves vonóhorog műszakival, utánfutóval, olcsón eladó, ugyanott Zsuk-munkagép. Érdeklődni Bükkszent- erzsébet. _Fürat 36. S N 50 Simson motorkerékpár. sisak nélkül, új állapotban. Hergyimó-dű- lőben. 270 n.-öl szántó. felszántva, Szép- asszonv-völgyben,, 600 n.-öl gyümölcsös. megosztva is. eladó. Eger. Reme- nyik Zs. u. 2. sz. 1,3., Varga. Polski Fiat 1500-as motor, originái eladó. Megtekinthető kedden és pénteken 8-1-10 óráig. Hatvan, Iskola u. 2. ____ I G 601-es Trabant, új motorral, friss műszakival eladó. Érdeklődni Eger. Szederkényi, u. 3„ este 7—9-ig. ZK-s 1500-as Lada szgk. eladó. Érdeklődni du. 4-től. Eger Grónay Sándor u. 9 L e. la.____________ M egkímélt Zaporo- zsec gépkocsi eladó. Szentdomonkos, iskolaépület. __________ T rabant Lim. 601-es. 83-ig érvényes műszaki vizsgával eladó. Megtekinthető Egercsehi-bt„ Április 4. út 73. sz„ 15 órától._______________ Lada 1300-as olcsón eladó. Füzesabony. Kárpát út 1._______ H árom és fél éves Trabant Special, garázsban tartott. 5 új gumival, új akkumulátorral eladó. Heves, Széchenyi u. 13. 1200-as Zsiguli, karosszériahibás. felújított motorral, olcsón eladó. Eger, Len in út 7. ________ L ada 1200-as, 4 1/2 éves-, vonóhoroggal, banánsárga színben eladó. Érdeklődni Gyöngyös, Gyümölcsös út 17.. esti órákban. dr. Kocsis. Most műszakizott, US-es Wartburg eladó. Érdeklődni Heves. Fáy u. 16. UG rendszámú. 83- ig műsza kizott, jó állapotban levő 1200-as Zsiguli eladó. Érdeklődni lehet Besenyőtelek, Hanyi 33. szám. Zaporozsec, 1982. júniusáig vizsgázva eladó. Eger, Pető u. 4. Zsákos, «ltett mész állandóan kapható 150 Ft/q-kénti árén. Farkas László. 3351 Verpeléi, Kossuth u. 3i. Cj építési anyagok: ajtók, ablakok, piros pala eladók. Eger, Lenin út 7. Nutriák eladók, családostól is. Érdeklődni lehet mindennap. Besenyőtelek, Hanyi 33. Naumann egytü- ágyas kötőgép eladó. Érdeklődni: Majoros, 15-098 telefonon. ______________ M cslerhegedüt vennék. Ajánlatokat ár- megjelöléssel. Gel- lén Imre, Debrecen, 4026 Bethlen u. 24. címre_kérem.______ 2 50-es csónak motor, Betepok 12/3, újszerű állapotban eladó. Érdeklődni: Eger, Merengő u. 3., délután 4 órától.______ P ártalapszerveze- tünk és nőbizottságunk, Eger, Mind- szenty Gedeon úti VI. sz. Pártházban, 1981. április 14-én, délután 6.30 órakor „Tennivalók a házikertekben” című — filmvetítéssel egybekötött előadást tartunk. melyre tisztelettel meghívjuk er. deklödőinket._____ A sztali fémeszterga (szovjet) eladó. Cím: Karácsond, Szabadság u. 86 A. __ Figyelem! Továbbra is vásárlást ígér a dohánybolt. Eger, • Vörösmarty u. 71., 25-ös főútvonalnál. Autósajándék is nagy választékban kapható. Jó parkoló lehetőség 2 helyen. Dr. Nagy János és Rózsa Ká- roly utca. Betonkeverő gép eladó. Novaj. Imre u. 18. sz. __________ ^ 1 pár 4 éves fuvaros ló, betegségem miatt eladó. kál, Akácos u._9. F igyelem! Esküvői ruhakölcsönző szalonomat megnyitottam. Hazai és külföldi modellek, kalapok. fátylak, esküvői kellékek nagy választékával állok a T. lakosság rendelkezésére. Egyedi igényeket. kéréseket. elképzeléseket figyelembe veszek és színvonalas kivitelben kielégítek. Ansyalné Patrik Ágnes kiskereskedő, , Eger. Zalka M. u. aa'sÍ 40. Ill, 1U ■■ HIRDESSEN a Népújságban! Húsvéti bútorvásár a Füzesabonyi Bútoráruházban. Most először a Szerencsi Bútoripari Szövetkezet termékeinek bemutatója Füzesabonyban. 1981. április 13—18-ig. A helyszínen megvásárolhatók a szövetkezet kedvelt termékei: Kati, Regina, Henriett^, Hegyalja szekrénysorok, Hedvig, Hilda dohányzóasztalok, ágyneműtartók, fehérnemüs szekrények. Nyitva: 8,30—17 h-ig, m szombaton: 8,30—1*3 h-ig. i