Népújság, 1981. április (32. évfolyam, 77-100. szám)
1981-04-28 / 98. szám
semi 1981..április 28., kedd A Nap kél 5,33 órakor — nyugszik 19.51 órakor A Hold kél 2,50 órakor — nyugszik 12,38 órakor Szeretettel köszöntjiik névnapjukon VALÉRIA nevű kedves olvasóinkat! Eredete a latin „vale” szóra vezethető vissza, amely az egészség, a hatalom és az erő kifejezése. 0-0 Harmincöt évvel ezelőtt ezen a napon a Magyar Kommunista Párt, a Szociáldemokrata Párt. és a Magyar Szabad Szakszervezetek Országos Szövetsége májusi kiáltványt intézett a dolgozókhoz. Előzményeként mondjuk el, hogy az 1946 tavaszán létrejött Baloldali Blokk sikerei jótékonyan hatottak a két munkáspárt együttműködésére. Az eredményes közös akciók során a szociáldemokraták eszmeileg is közeledtek a kommunistákhoz. 9 az SZDP tömegeiben megnőtt a bizalom az MKP iránt. A Baloldali Blokk márciusi győzelmét egyébként újabb éles küzdelmek követték: kiéleződött a harc a stabilizációért küzdő népi demokratikus erők, s a hosszan tartó inflációra számító, gazdasági összeomlásra spekuláló reakció között. Ezért volt nagy jelentősége a májusi kiáltványnak, s a május elején az MKP központi vezetősége által nyilvánosságra hozott stabilizációs tervnek, amely meghirdette. hogy augusztus 1-re meg kell teremteni az értékálló pénzt. Ez a terv országszerte rendkívüli visszhangot keltett, s találkozott az egész nép vágyával, akaratával. Időjárás? Várható .időjárás ms estig: délnyugat felől csökkenő felhőzet, elszórtan záporesővel, többfelé helyenként erős. déli, délnyugati, kedden többfelé erős délnyugati, nyugati szél. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet 14, 19 fok között. KÉPEK A MÁTRÁRÓL, A BÜKKRÖL — EGER UTCÁI — A LIPICAI LOVAK — A TÖRTÉNELMI BORVIDÉK Mozi a várban Újabb érdekes program várja 'az egri vár barátait, látogatóit. Május 1-től szeptember 30-ig a Kazamata bejárata feletti teremben délelőtt 10 órától délután 5 óráig folyamatos vetítéssel áll rendelkezésükre a vármozi. Egységesen három forint belépődíj ellenében az érdeklődők olyan filmeket láthatnak itt, amelyek a tájegység történetével, nevezetességeivel ismertetik meg a nézőket. Így a Magyar tájak sorozat darabját láthatják a Mátráról, majd Barangolás a kék úton címmel a Bükk szépségeivel ismerkedhetnek meg. Ezenkívül Eger műemlékeit és világszerte híres borait is bemutatják a mozgóképeken. Ezek az alkotások olyan érdekességeket is tartalmaznak, amelyek nemcsak a távoli vidékekről érkezőknek mondhatnak újat, MEDOSZ-jubileum Egerben Hétfőn délután Egerben, a szakszervezetek székházéban bensőséges hangulatú ünnepséggel emlékezett a MEDOSZ Heves megyei Bizottsága a szakma háromnegyed százados jubileumára. A résztvevőket Molnár ' János elnök üdvözölte, majd Egerben este 7 érakor: LEAR KIRÁLY Bérletszünet EGRI VÖRÖS CSILLAG Telefon: 11-888 Du. 2, 4, 6, 8 és 10 órakor: Piedone Egyiptomban Színes, szinkronizált olasz kalandfilm EGRI BRÓDY Telefon: 11-773 Du. 4. 8, és 8 órakor: Körhinta Magyar film GYÖNGYÖSI PUSKIN Du. fél 4 órakor: Gyöngyvirágtól lombhullásig Este 3 4 6 urakor: Harmadik típusú találkozások I—II. 1 GYÖNGYÖSI SZABADSÁG Du. fél 4, fél 6 és este fél 8 órakor: Magyar rapszódia HATVANI VÖRÖS CSILLAG A svéd, akinek nyoma veszett HATVANI KOSSUTH Boldogtalan kalap FÜZESABONY Szigorúan ellenőrzött vonatok 4* ORVOS ÜGYELET Egerben: feinőttbétegek részére i Bajcsy-Zsilinszky utca 6. szám alatt. Telefon: 11-000. Gyermekbetegek részére Kos- ] suth Lajos u. 6. szám alatt. Te- , lefon: 11-640. Mindkét ügyelet ( este 19 órától reggel 7. óráig tart. Gyöngyösön: 19 órától holnap . reggel 7 óráig a Széchenyi u. 1. 1 szám alatti rendelőben. Kende- | lések közötti napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. Hatvanban: 19 órától holnap ] reggel 7 óráig a Kossuth tér 18. szám alatti rendelőben. KOJAL-készenlét Egerben délután 17 órától holnap reggel 7 . óráig. Telefon: 17-396, 14-496. Czirmay Tibor, az országos központ titkársági irodájának vezetője mondott beszédet. Az előadó történelmi visz- szapillantásában méltatta a Magyar Földmunkások Szövetsége — a MEDOSZ jogelődje — 75 esztendővel ezelőtti megalakulásának jelentőségét. Tisztelettel szólt az úttörő vállalkozásról, a felszabadulást megelőző, illetve követő idők szervezett dolgozóiról. tevékenységük eredményeiről, s meleg szavakkal köszöntötte a jelenlevő veteránokat. Az ünnepségen külön is kifejezésre juttatták az elismerést azok iránt, akik délelőtt az SZMT ünnepségén Meggyfák lengetik fehér tülljüket. talpig zöldben a mogyoróbokor. Csak a pincék torka ásít sötéten, hűvösen. A gádor menedékében négyen tesszük a-törvényt, Vélt ismerői lugasok, szüretek, borok titkainak. Fiatal tintakukac a közeli városból. Barackosait féltő szövetkezeti tisztségviselő. Jómagam, ki óvatlan zuhantam ebbe a kóstolóba. No meg Ottó, a gazda, zor- donból minden pohárral enyhültebbé váló orcával. Miről folyhat a diskurzus ilyentájt? A lombokkal alig- alig koszorúzott domboldalban? A tavasznak messziről ide szüremlő koppjai közepette? Midőn a legserényebb pincelátogatók is kerülik még a kaptatót, vagy csak hordóikat szemrevételezni zihálnak fel a lélekrázó hegyi utakon? Természetesen sorskérdések állanak a vita közepiben. Mint az áprilisi faggyal szövetséges szárazság. Avagy helyi potentátok kunkorkodása, aminek egész falu fizeti az árát. Hogy minő e négyek pártállása? Othello és Kocsis Irma most egyhitű tanácsadók, miszerint zegernyére, szikkadt határra, megbolygatott közösségi egyensúlyra gyorsan áment kellene mondani. Mert ugyan nem vagyunk még biztos urai a természetnek, de a véle vívott csatákból gyakorta kerülünk ki győztesen. A testvérharag dorombítása sincs tán elérhetetlen messziségben. Csak vették át a SZOT kitüntetéseit. Ezután Sallós Gyula megyei titkár Ala.vai Andrásnak, Bernáth Kálmánnak, Bőgős Antalnak, Czibulya Ferencnének, dr. Deli Is- vánnak, Fekete Józsefnek, Grégás z Józsefnek, Hajnal Mihálynak, Horváth Ferencnek, Juhász Mihálynak. Karlik Pálnak, Kerékgyártó Lászlónak, Müle Ferencnek, Nagy Bélának, Súlyán Györgynek, Szakácsi Ber- nátnak, Szilágyi Istvánnak. Tábori Mihálynak és Zsák Juliannának átadta a MEDOSZ jubileumi oklevelét. Többen jutalmat kaptak. Molnár Jánost emlékplakettel tiszteltek meg sokéves munkájáért. Mese Irsai Olivérről ki mondja meg az ágazatvezetőnek? Ki a párttitkárnak? Ki vegye magára haragjuk, esetleg megvetésük suhintását? Mert hogy olyan kút ez a hirtelen-oktalan gyűlölség, aminek mélysége föl nem becsülhető. A holtpontról Irsai Olivér támít tova. Ha jól emlékszem, az ötödik pohárnál. Mondom is Lajosnak: „Te, én felcsalom őket, pakolják ki nekünk a szennyest, s megkönnyebbülvén, öntözzék borral haragvásuk tövét!” És bár intenek, tartanának, óra múltán hatan topogtunk a gádorban. Az a kettő majdhogynem farát mutigatván egymásnak. Pedig Ottó folyvást tüsténkedik, meg nem áll kezében a lopó. Sőt, arra ejt alkalmat-módot, hogy közben a pinceépítésröl tartson kiselőadást, .beleszőve a gádorok • otthonosságának. szükségét. A polcok, lócák, poharak, csobolyók sorában olykor vadásztrófea, netán kép is elkel, mondja, s ujjr begye egy fakó tablóra irányul. Az a kettő egyszerre lép a fotográfiához, és szinte azon pillanatban reccsen a másikára. „Béla, hát te is ott végeztél...?" „Tóni, egvOsztrák vendégek Egerben A hazánkban tartózkodó osztrák kereskedelmi delegáció vasárnap Egerbe látogatott. Dr. Jozef Staiibacher kereskedelmi és iparügyi minisztert és dr. Sághy Vilmos belkereskedelmi minisztert az egri várban dr. Pápay Gyula, a megyei tanács vb-titkára fogadta és adót! tájékoztatót szőkébb hazánk gazdasági adottságairól és idegenforgalmáról. A vendégek megtekintették az egri várat, majd Eger nevezetességeivel ismerkedtek, délután Szilvásváradon lovasbcimu- tatót néztek meg. Az esti órákban visszautaztak Budapestre. (Fotó: ^zántó György) A ZÖLD CSILLAG ÖT ÉVE Munkákkal ériékeKék megyénk eszperaniístái A Magyar Eszperantó Szövetség Heves megyei szer-' vezete vasárnap tartotta meg beszámoló és vezetőségválasztó közgyűlését Egerben, a Megyei Művelődési Központban. Az ülésen először Könczöl Ernő titkár értékelte a megye eszperantistáinak elmúlt' öt esztendőben végzett munkáját. Mint elmondta, elsősorban az oktatás szervezésében értek el jelentős eredményt: az említett időszakban mintegy 870-en próbálkoztak a nemzetközi nyelv elsajátításával, és 150azon évben lettünk mi gaz- j dászok ... ?” Majd az össze- < fonódó mondatokat hosszú ! kérdezősködés, messzire tűnt ] diákévek vallatása váltja föl, ] melegítve a fenekedőket. derítve a gádor hangulatát. Hogy a valós, vagy vélt haraggal eztán bárki törődne, olyan nincsen. De vannak csinvtevések, heves udvarlások. Régi leányarcok csillantják meg a deresedő férfiak szemét. És felrajzolódik egyiknek is. másiknak is a pályaíve, mígnem e 1 dombok tövében kikötőre leltek. , -| Amikor már ölelkeznek. ; Lajos lép hozzám: „Betyár vagy, te fölfedezted a tablón ezeknek a nevét, ilyen névvel két ember nem szaladgál az országban.” Szabódom persze. Merő kitaláció a szöveg, szemüveg nélkül ily apró betűket, elmosódó arco- ! kát fel sem ismerek. Ottó ; azonban egyetlen mondattal összezúzza ellenkezésem: „Na ja, okulár híján persze, hogy nem tudsz olvasni, de Irsai Olivérrel a sötét rengetegen át is hazatalálsz!” Szabad ezt az indoklást vitatni? Ugyan kérem. Inkább odatartom poharamat, hogy az öli véri nedűből kevéskét' még kortyolhassak. A hatvani antialkoholista bizottság legközelebbi ülésép pedig hallgatni fogok az egészről. Még hogy a borospince teremtsen békességet egy faluban! Mese ez. ki hisz neki.... en tettek sikeres vizsgát. A többiek jelenleg is szervezett keretek között folytatják tanulmányaikat. Jók a megyei szervezet' nemzetközi kapcsolatai is, csoportjai kiállításokon vettek részt Bulgáriában, Lengyelországban. Csehszlovákiában, rendszeresen leveleznek, illetve találkoznak targovistei, tal- linni és leningrádi eszpe- rantistákkal. Nagy sikere volt a tavaly nyáron Egerben megrendezett nemzetközi iskolának, amelyen negyvenen képezhették tovább magukat. Az ideire már százan jelentkeztek. A hozzászólások közül említésre méltó volt a vámos- györki Szabó Ferencé, aki a SZOT eszperantó bizottságának is tagja. Arra adott ötleteket, hogyan lehet szélesíteni a mozgalmat a szövetkezetekben. Szó volt még a közgyűlésen arról is, hogy országos kezdeményezésre az idegenforgalmi .hivatalok eszperantistákat is bevonnak a külföldi turisták fogadására. Befejezésül az új vezetőséget, választották meg a közgyűlés résztvevői, a megyei szervezet elnöke Saiga Attila, titkára pedig Szabó Zoltán lett. Szép magyar beszéd — NEMETH LÁSZLÓRA EMLÉKEZVE. AZ egri Do- bo gimnáziumba és a köz- gazdasági szakközépiskolába látogatott tegnap Németh Lászlóné. aki férje irodalmi munkásságára emlékezett, Grezsa Ferenc irodalomtörténész az író életművét méltatta. — ESZPERANTISTA ÚTTÖRŐK SIKERE. A hét végén rendezték meg az esz- perantista úttörők területi szavalóversenyét. A Hámán Kató Megyei Úttörőhöz Inter Klubjának tagjai szép sikert értek el. Az andor- naktályai iskola tanulnia, Fekete Júlia az elsőf az egri 7. számú Általános Iskolába járó Szabó Gabriella pedig a második helyen végzett. — VÉRADÓK. Sokszoros véradókat tüntettek ki Ap- con, a Qualitál könnyűfém- öntödében. A Vöröskereszt gyöngyösi járási, hatvani és helyi vezetői ekkor köszöntötték Lángi Istvánt, aki már félszázszor segített eddig a mozgalomban, — ESZTERGÁLYOS CECÍLIA Jászai-díjas színművésznő előadóestéjét ma, kedden fél 7 órai kezdettel rendezik meg a Hatvani Galériában. Közreműködik Szentirmay Ákos zongora- művész. A műsort Moldová- nyi Ákos, a televízió riportere vezeti. — ZELK ZOLTÁN TEMETÉSE. Április 30-án, délután 3 órakor a Farkasréti temetőben helyezik örök nyugalomra Zelk Zoltán kétszeres Kossuth-dijast, a Magyar Népköztársaság Babérkoszorúval Ékesített Zászlórendjével kitüntetett költőt. — KATÓNAK A PÓDIUMON. A magasabb egység irodalmi színpadjai, zenekarai, hangszeres szólistái és versmondói mérték össze képességeiket a verpeléti Helyőrségi Művelődési Otthonban a hét végén. A legjobbak gálaműsort adtak. A május végén, Egerben megrendezendő hadseregdöntőn közülük kérülnek ki azok, akik képviselik csapattársaikat. — MAJOR TAMAS A SZAKMUNKÁSKÉPZŐBEN. Az egri 212, számú Ipari Szakmunkásképző Intézetbe látogatott tegnap délután Major Tamás kétszeres Kossuth-dijas szín. művész. A Lear király című drámáról beszélgetett, majd ifjú „kollégáival”, az irodalmi színpadosokkal találko. zott és segítette őket. a diáknapokra való felkészülésben. — BALESET. Szombaton Verpeléten Tasi Józsefné helybeli lakos egy álló autóbusz előtt körültekintés nélkül próbált átszaladni. A jármüvet kikerülő személy- gépkocsi elgázolta az asz- szonyt, aki szerencsére csak könnyebben sérült meg. Kettős egri siker Győrött ''’oldvav Győző Az ünnepélyes eredmény- hirdetéssel zárult Győrött a Szép magyar beszéd háromnapos országos versenyének döntője, amelyen kettős egri siker született. Kazinczy-ér- met kapott Berecz Vilma. az egri 212. számú Ipari Szakmunkásképző Intézet tanulója. A tminden évben rendszeresen megrendezett versenyen azok a gimnazisták és középiskolások, valamint szakmunkásképző intézeti diákok mérhetik össze tudásukat, akik a megyei találkozókon bizonyították tehetségüket és tudásukat Itt két fordulóban „mérkőznek”. A7 első napon ec szabadon választott prózai művet, vagy részletet ad elő, míg a másodikon egy ott kapott anyagot kell rövid idő alatt értelmeznie és tolmácsolnia a meghívott hatvan résztvevőnek. A legsikeresebbeknek ezek alapján ítélik oda a díjakat.. Idén két emlékérmet, is kaptak az .egriek. Péchy Blanka, érdemes művész, a díj alapítója, Kisgergely Máriának, az eéri 212. i sz. Ipari Szakmunkásképző In-= tézet tanárának átnyújtotta Borsos Miklós plakettjét, az előző években szépen szereplő diákok eredményes ''■'W'sziléséért. n UUjI A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a Heves megyei Tanács napilapja. Főszerkesztő: PAPP JÁNOS — Kiadja: a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: DR. NOSZTICZIUS FERENC — Szerkesztősége — Eger, Beloiannisz u. 3. 3301 (Pf.: 23.) Telefon 13-352, 13-044, 13-985. Gyöngyös, Rózsa u. 1. 3200 Telefen.: 11-697. Hatvan. Kossuth tér 3. 3000 (Városi tanács épülete.) Telefon: 10-51. Kiadóhivatal: Eger. Beloiannisz u. 3. (Pf.: 23.). Telefen: 13-381, 12-656. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési díj: egy hónapra 34 Ft. negyedévre 102 Ft, egy évre 400 Ft. Előfizethető: a hírlap kézbesítői bostahivatslokoál es kézbesítőknél. — Index: 2Ó0S8 — Révai Nyomda Egri Gyáregysége. Eger, Vincellériskola u. 3. sk. Igazgató; HORVATH JOZSEFNE — HU ISSN 0133-S79S,