Népújság, 1981. április (32. évfolyam, 77-100. szám)
1981-04-28 / 98. szám
Színpad vagy képernyő? A CÍMBEN FELTETT kérdés hatásvadászó. Annak is szántam. Voltaképpen persze igazságot is lehet és kell is rá felelni, mondjuk olyképpen: a televízió közvetítsen élő színházat is, de ne váljék színpaddá a képernyő. Avagy kissé megfordítva a dolgot: a televízió miközben megteremti a „saját” színházát a képernyőn, televíziós eszközökkel közvetítse a kamerához igazodó — szükségszerűen igazodó — színházi élő adásokat is. Mindez nem azért került Artur Miller tévébeli drámája méltatása elé, -hogy a hatásvadász kérdésekre bölcs és dramaturgiai köztieteket válaszoljak. A Közjáték Vichyben, amelyet a neves baloldali amerikai író majd Gondolom, ezért vállalkozott a díszlet megtervezésére is a rendező, hogy a kamera-színpad megtervezésével kamera televíziós játékot tudjon teremteni a képernyőre. A vállalkozással, már ami a díszlet-elgondolást, és e díszletvilágban játszódó történet színészi megformálását illeti, elégedettek lehetünk. Díszlet, rendezés, kamerák. és nem utolsósorban a színészi játék mindenféle mesterséaes felfűtöttség nélkül — sőt, néha talán túlságosan is visszafogottan —, tovább is lépett az író mondandóján. Az előzetes felelősségvállalás és nem a kékét évtizede vetett papírra, eredetileg színműnek készült és most tévéjáték formájában Hajduffy Miklós díszleteiben és rendezésében került a televízió nézői elé. Nem lehetett könnyű dolga Hajduffy Miklósnak, hisz bár ellentmondásnak tűnhet, mégis egy színpadi mű képernyőre való adaptálása sokkal nehezebbnek tűnik, mint egy regényé vagy novelláé, amelynek dramaturgiáját még meg kell teremteni, s nem átformálni belső rendjével együtt, mint egy eredendően színpadi drámáét. Boyard, a villanyszerelő — Holtai János; Lebeau, a festő — Kern András. sei bűntudat drámája lett a Közjáték Vichyben, annak a közismert, de eléggé nem ismételhető klasszikus mondásnak tévéjátékbeli újrafo- galmazója, miszerint: a bűnösök közt cinkos, aki néma. EREDENDŐEN MÁR Artur Miller színpadi műve sem, de Hajduffy Miklós rendezése, adaptációja sem a zsidókérdésre exponálta mondandóját, hanem általában a fajüldözés, általában az embertelenség, általában a bizalmatlanság légköre ellen, mintegy harci riadóként Erfurti főiskolai tanárok Egerben is, ha úgy tetszik: vigyázzanak az emberek az emberi-, ségre, és az emberiség vigyázzon az egyes emberekre! Szót ejtettem már a díszletről, a rendezés szándékáról, most arról is szót kell ejtenem, ami miatt azt a bizonyos hatásvadásznak tűnő címet választottam a tévéjáték méltatásának címéül. Hogy ugyanis nem mindig éreztem magam egy tévéjáték. hanem többször inkább" egy nem éppen sikerültén berendezett — a televíziós adás száméra nem sikeresen berendezett — színpad nézőjeként. Néhány rémek közelkép igazolta, hogy még mennyivel többet követelt volna meg, bírt volna el a dráma és a színészi játék, mennyivel kerültünk volna közelebb azokhoz, akiknek sorsa meg- és ki méretett, s mennyivel többet értettünk volna meg a mindenkori fasizmus, az embertelenség embert, lelket megalázó mivoltából. És ráadásul a kamerák a kevés, vagy éppen semmi szövegre ítélt, de fontos dramaturgiai, eszmei mondandót hordó, de így csak mellékszereplőkké degradálódott öreg zsidó és a cigány alakjából is egy nyolcadik, vagy egy ötödik emberi tragédiát tudtak, volna kibontani. Sajnos e nélkül mindkettő illusztráció, díszlet maradt csupán. AZ IZGALMAS DRÁMA tévéjáték formájában is izgalmas, a rendezői botlások ellenére is feszültséget okozó volt. Kern András festőművésze, Garas Dezső színésze, Gábor Miklós mély intellektusú hercege, Tordy Géza orvosa, a vaskos és a halálban is optimista villanyszerelő Koltai János, Madaras József és Kozák András —, hogy a viszonylag népes szereplőgárdából csak őket emeljük ki — „csapatmunkája” végül is kétségtelen sikerré emelte a Közjáték Vichyben televíziós változatát. Gyurkó Géza Mindenki továnntannlhaf... Beiskolázási gondok, közelről A szülők, a nevelők és a diákok körében napjainkban és az elkövetkező hetekben a legtöbbet a továbbtanulásról, a középiskolai felvételik esélyeiről beszélgetnek. Ezekkel kapcsr’atban sok a téves hiedelem, jó néhányan félre értelmezik a valóságot Olyanok is akadnak, akik eleve kudarcra számítanak, s máris pánikhangulatba esnek, attól félve, hogy a gyereket mindenhonnan elutasítják. A vélt vagy valódi gondokra az egri 212. számú Ipari Szakmunkásképző Intézetben kerestünk választ Kameniczky Antal igazgatótól. aki a tisztánlátást számos javaslattal segítette. A fellebbezés után Mondjuk el mindjárt, hogy azok nem csalódnak, akik higgadtan mérlegelik igényeiket, s arra is képesek, hogy ezeket egyeztessék a társadalmi óhajokkal. — Azt tudomásul kell venni, hogy tizennégytől tizennyolc éves koráig nem végezhet mindenki gimnáziumot. vagy szakközépiskolát. Nemcsak azért, mert sokan nem felelnének meg a követelményeknek, s lemorzsolódnának. Azt is tudomásul kell venni, hogy a társadalomnak napjainkban nincs szüksége ennyi érettségizettre. Nem a magasabb műveltségi szinttel lenne baj, annak mindenki örülne. Az ifjak azonban úgy vélik, hogy ehhéz méretezett munkahely jár nekik. Az íróasztalok számát azonban nem növeljük, inkább csökkentjük. Az is igaz, hogy az ország ipara jól felkészített, hivatásérzettől vezérelt szakmunkásokat vár elsősorban. Ilyeneket képezünk mi és a hozzánk hasonló intézetek. Az a kár, hogy erről gyakran megfeledkeznek nemcsak a tizenévesek, hanem az édesapák és az édesanyák is. Gimnáziumba csak annak érdemes menni, aki remélheti, hogy szorgalma és tehetsége révén bejut valamelyik egyetemre vagy főiskolára. Elégséges és közepes jegyekkel itt aligha boldogulhat valaki. Legfeljebb négy esztendőt veszt, s megismeri a kudarcok cseppet sem felemelő érzését. Szakközépbe az pályázzon, aki úgy véli, hogy megfelel a magasabb követelményeknek, s úrrá lesz a közismereti tárgyak által támasztott buktatókon is. Hely van Tények sorozata bizonyítja, hogy a pályairányítás még nem áll azon a szinten, hogy ilyen egészséges szemléletre szoktassa a tanulókat, így aztán viszi a posta az elutasító leveleket. Marad még egy lehetőség, a fellebbezés. Ha ekkor is nemleges a válasz, akkor kezdődik a kilincselés, a riadt kapkodás. Ilyenkor többen úgy gondolják: feleslegessé váltak. adottságaikra senki sem számít. — Nos. hadd nyugtassak meg mindenkit: ettől a megítéléstől senki se tartson. Egyetlen diákot sem mellőzünk, valamennyiüknek módjuk van arra. hogy megszerezzék a szakmunkás-bizonyítványt. A megyei művelődési osztály értesíti őket a 1 lehetőségekről. Mi az egész nyár folyamán ügyeletet szervezünk, azaz bármelyik nap felkereshetnek bennünket, s készséggel tájékoztatjuk őket. Az 1981—82-es tanévre szól létszámtervünk 543. ebből 489 a fiú, s 74 a lány. Elsősorban hozzánk jelentkeztek 450-en, azaz százhéttel kevesebben, mint ameny- nyire gondoltunk. Ez a statisztikai adat is érzékelteti, hogy kapuink nyitottak. — Köztudomású, hogy nálunk sem minden szakmáért lelkesedtek a tizennégy esztendősek. Arra azonban rá kellett jönniük, hogy mind- annyiukból nem lehet autószerelő, és bútorasztalos, karosszérialakatos, központifűtés- és csőhálózat-, valamint vízvezeték-szerelő, szobafestő és fényező-mázoló. Más' szóval: iskolánkban is volt átirányítás, ennek során arra törekedtünk, hogy mindig a legrátermettebbek és a legügyesebbek részesüljenek előnyben. — Felvennénk 48 gépi forgácsolót (fiúkat), 15 köszörűst (lányokat), 15 marós# (fiúkat). Pillanatnyilag egyetri len igénylő sincs, pedig te-i remtő jellegű, nap mint nap az alkotás ízeivel megajánl dékozó szakmákról van szőj A végzettek közül többen a jól mérhető normától húzóJ doztak. A kezdeti kudarctól azonban nem kell félniük) hiszen fél évig csak nyolcri vanszázalékos teljesítményi követelnek tőlünk, a bér# azonban kiegészítik százszá-* zalékosra. Van tehát türelmi idő, s ez alatt szert tehetne!# a szó nemes értelmében vet# rutinra. Ezeken kívül még huszonhat szerszámkészítőrá (fiúk), 29 vas- és fémszerkezet i lakatosra (fiúk), 15 vild lamos gépszerelőre (lányok! és tizenhárom villamos há-i lózatszerelőre (fiúk) lenné szükség. Kellene 10 nyomdaipari szedő (lányok), héti magasnyomású gépmester (fiúk), 14 ács-állványozó és 15 cipész. Nem zsákutca A felsorolás is jetad, hogy, tulajdonképpen mindenki tcri vábbtanulhat, legfeljebb nem azon a területen, ame-i lyiken óhajtott. Tudjuk: ea nem tökéletes örömhír, de) megnyugtatóbb a bizonyta-j lanság érzésénél. S, ha már itt tartunk, akkor hadd csatri lakoztassunk ide -egy na-i gyón lényeges gondolatsort — Oktatási rendszerűn!# nyitott, azaz a szakmunkás- képzés sem zsákutca. A te-! hetségesebbek, a szorgalmad sabbak a bizonyítvány meg-i szerzése után beiratkozhat-! nak a szakmunkások szak-- középiskolájába, s ott há-i rom esztendő alatt kaphat-i nak érettséget jelző okmányt) Innen is szabad az út szá-' mukra, ha bírják haladhat-! nak felfelé, letehetik a tech-i nikusi minősítő vizsgát, s ha kedvük tartja felvételizhető nek bármelyik egyetemen! vagy főiskolán. Más szóval! ha kisebb-nagyobb kitérővel is. de mindenki elérheti célját. Ráadásul közben olyan tapasztalatokra tesz szert,’ amelyeket a hétköznapok során később busásan kamatoztathat. .. Pécsi István HEVES MEGYÉBEN IS Szocialista filmek fesztiválja- májusban n. A tíz éve fennálló partnerkapcsolat jegyében az erfurti pedagógiai főiskola képviseletében egyhetes tanulmányúton tartózkodik az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskolán dr. Ruth Sáreik, az ottani marxizmus—leni- nizmus szekció docense, és dr. Peter Barth, a politechnikai szekció docense. Mindkét oktató elsősorban szakma-i tapasztalatcserére Május 4—10. között — a béke. és barátsági hónap eseménysorozatának részeként — rendezik meg hazánkban a szocialista filmek fesztiválját. A programban tíz szocialista ország film- művészetének alkotásai kapnak helyet. A fesztivál szervezői — a MOKÉP, a fővárosi és a megyei — így a Heves megyei — mozi üzemi vállalatok, valamint a szocialista* országok budapesti kulturális központjai — elsősorban a baráti országok filmművészetének fejlődéséről kívánnak képet adni, megismertetve a közelmúltban született kiemelkedő műveket. A vetítéseken tizennégy alkotás kerül műsorra, ebből hétnek ekkor lesz az ősbemutatója. Több, már nemzetérkezett : megismerkednek a testvér tanszékek munkájával, előadást tartották az új technika tantervről és az ifjúság nevelésének NDK-beli kérdéseiről. Meglátogatták a nyíregyházi Bessehyei György Tanárképző Főiskolát, s a budapesti Országos Pedagógiai Intézetet. A vendégek április 29-én utaznak el a megyeszékhelyről. közi sikert ártott film is szerepel ,a programban, így például Krzysztof Kieslowski lengyel rendező az Amatőr című, moszkvai filmfesztiválon nagydíjat nyert műve, továbbá az NDK-beli Konrad Wolf Solo Sunny című alkotása, afnely a nyugatberlini filmfesztiválon kapott díjat. Jugoszlávia filmgyártását Vicsek Károly vajdasági rendező Trófea című filmje képviseli, amely jelentős elismerést vívott ki a pulai fesztiválon. Néhány interjú magánügyben címmel Lana Gogoberidze szovjet alkotó filmjét is megtekintheti majd a közönség, e mű a munka és a magánélet konfliktusát jeleníti meg drámai erővel. A bolgár, a csehszlovák és a román filmművészet egy-egy jeles alkotását ugyancsak bemutatják a programban, s az idei rendezvénysorozat érdekessége, hogy a hazánkban még kevéssé ismert koreai, .kubai és vietnami filmgyártás alkotóműhelyeinek munkájába is betekintést nyújtanak. (MTI) — A sátortáborban laktunk . Kaposváron, merthogy a nagyapád, a Marczali nagyapa katona volt. Úgy valahogy ősszel fejeződött be a világháború. A nagyapátok nem sokkal előbb sebesült ,meg, már úgy, hogy a háború végén éppen a katonakórházban feküdt. Amikor meg kiengedték, mindjárt be is sorozták Károlyi-katonának, Utána meg vöröskatonának. Na, elég az hozzá, hogy szegény már sehogyan se tudott leszerelni. Ugye hát a katona az katona, annak parancsolnak. A tanár ugyan jobban szerette volna valamiféle hősibb megvilágításban látni nagyapja vöröskatona múltját, de hát ezt özvegy Marczali Ferencné nem tudhatta, ezért csak úgy mondta el, ahogy emlékezett rá. Ezek után, persze, már az olló történetétől se lehetett valami túlságosan felemelőt várni. — Na egyszer csak kürtölik ána a városban, úgy április lehetett, mert már csak olyan kiskabátban jártunk, hogy jön a Kun Béla beszédet tartani. Az uram ki volt vezényelve, de tódult ám a nép az állomás felé, még az asszonyok is. Egyszer csak beszól hozzánk egy őrmes- terné, nem is tudom ám megmondani, hogy hogyan hívták. Talán Sörösné, igen, 'mert Sörös nevezetű volt az az őrmester, a második szomszédaink voltak. Bejön ez a fiatalasszony, olyan helyes kis barna -asszony volt, egy évvel volt idősebb kisfiúk, mint az én Piroskám, .Lacikának hívták, beszól, azt mondja: Maga nem jön, Marczaliné? Nem érdekelengem a Kun Bélátok, Mariskám! — mondom neki ígv. mert különben aztán magáz- tuk egymást, nem volt még ez a nagy tegeződés, — Meg úgyis ott van az uram, majd elmondja, mit hallott. — Jaj, hát nem azért, hanem a városban az asszonyok törik fel a boltokat, mindenki azt visz, amit akar. — Nézze, Mariskám, nekem sose kellett a másé, most se kell, nem megyek’ — Na, de hát addig-addig, hogy csak nézzük meg. Csak egy kendőt terítettem a vállamra, mert ha sütött is a nap, azért szeles idő volt. Azt a barna kendőt nagyon szerettem, jó kis gyapjúkendő volt, még az első uramtól kaptám Tuzlá- ban, a Forgács nagyapádtól, mert ott feküdt a hadikórházban tífusszal. Szóval, még a világháború elején. Mi meg elmentünk meglátogatni, elvittem az édesanyádat is. olyan kis karonülő volt, de gondoltam, hadd lássa még ezt a kislányt, mert hátha meghal. Hát tényleg, akkor látta utoljára. Elég az hozzá, hogy akkor kaptam tőle azt a barna kendőt. Megyünk fölfelé a városba, hát a nép éppen a Weisz-féle vaskereskedést. rámolja. Én nem mentem be, csak így megálltam a járdán, így srégen egy akácfa mellett, de ez az őrmesterné ez bement. Egyszer csak jön ám ki. és a kezembe nyom egy ollót. Hát ez meg micsoda? — kérdezem. — Tegye csak el, Marczaliné, jusson magának is valami a kommünből, ha egyszer minden a miénk, — Na én mást nem Is hoztam el, de ezt az ollót nem bántam meg! Ezt még most se cserélném el akárhány újért. A tanárt elkedvetleníti a történet, s a következőre, a tuzlai látogatás aprólékos részleteire és viszontagságaira, hogy miként jutott át két fiatalasszony egy-egy csecsemővel a szerb fronton, és miképpen ügyeskedték be magukat szigorú egészség- ügyi kordonok ellenére a hadikórház tífuszosai közé — erre a hátborzongató törté1: netre a tanár nem is figyel oda. Szeretne már. felállni az asztal mellől, hiszen éppen elhangzott a Tévé-híradó szignálja, a bemondó á kül-' földi híreket olvassa, s ő úgyis befelé fülel. Most valami kopogás, vagy kaparászásszerű zajra föláll, a szék és az asztallap közötti szűk résen kipréseli magát az előszobába, és lenyomja a kilincset. Nem is kell többet tennie,, mert az ajtó valami súlyos, puha tárgy nyomásától már nyílik is befelé, lassan, de egyenletes erővel, s ez nyilvánvalóvá teszi, hogy nem a huzat kapaszkodott bele. A tanár mintha megérezné, hogy némi ellenirányú erőt kell kifejtenie, nem engedi el a kilincset, s ahogy félméternyi rés támad az ajtónyílásban, látja, hogy Hankóczyné rogyadozik a küszöb fölött. Alig áll a lábán, dőlne befelé; vállánál fogva tartja vissza a férje, de olyan szokatlan testtartásban, mintha még ő is az asszonyra támaszkodna. Borostás fél áriát a felesége fejére hajtja, s miközben lassan és szó nélkül nyomulnak befelé, majdnem a nagyszoba közepéig, a tanár egy pillanatig úgy érzi, hogy valami első világháborús falusi kőszobrot lát, a helybeli elesettek névsora fölött. Mire utánuk megy és elébük kerül, addigra már a felesége és nagyanyja is bent van a szobában, a két asszony riadtan áll a fájdalmas szoborpár előtt. Hankóczyné kifejezéstelen arccal mered rájuk, és valami szokatlanul közönyös géphang jön ki a torkán. — Meghalt.. Meghalt. Meghalt a kislányom. Meghalt. (Folytatjuk) MSouísmsl MM. á#nUs 28.» kedd ■ y r
