Népújság, 1981. április (32. évfolyam, 77-100. szám)
1981-04-03 / 79. szám
VTIAG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEKI AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XXXII. évfolyam, 79. szám " ......... ARA: 1.40 FORINT 1981. április 3., jíintpk 1 j Os&;cín~ N em elcsépelt igazság: a szülők és a gver- i mekek kapcsolatában nélkülözhetetlen az őszinteség. Annál is inkább, mivel a fiatalok, az új nemzedék felnevelésének alapja. hogy az értük legközvetlenebbül felelős felnőttek a legjobban ismerjék, kellőképpen átérezzék ' problémáikat. Manapság sajnos, egyre nyáfc*á*»va- lóbb jelenség ennek az ellenkezője. . Főképpen a tizenéves korosztályt érintő dologról van szó. Ez az az időszak, amikor az ifjü em- , berke már sokkal többet 1 lát a világból, folytonosan \ gyarapodó ismeretei, a ba- 1 rátok befolyása, az újdon- ' ságok iránti nagymérvű fogékonysága, az önállóbb gondolkodásra és cselekvésre való törekvése egyre inkább eltéríti az otthon látott-megszokott élet-, módtól, környezettől. A szülők és gyermekek között keletkező szakadék első jelei már a tanulmányi évek alatt megmutatkoznak a rosszabb érdem- ‘ jegyekkel, az esetleges el- i máradozasokkal kapcsolatos füllentésekben. Kétségkívül hibás ebben a gyermek is. de nem hagyható szó nélkül annak az apának vagy anyának a felelőssége sem, aki — saját fiatalkori elképzeléseit benne megvalósitandónak lát- [ va — nem méri fel meg- i felelően szülöttje értékeit, képességeit. Mindezzel együtt a korunk emberére \ jellemző , neurotikus hajlam is táptalaja lehet a családban kialakuló őszin- tesegmentes légkörnek. Az említett jelenség leg- ] tipikusabb megnyilvánu- | iási formája — amelyről 1 napjainkban állandóan ol- \ vasunk-hallunk cikkeket, i riportokat. tanulmányo- * kát, erre hívják fel a figyelmet az egészségügy legkiválóbb szakemberei is — a fiataloknak a nemi életre, az utónevelésre való felkészítése. Pontosab- 1 ban ennek majdnem teljes hiánya. Megyénk egyik középfokú tanulmányi intézetének diákjai saját körükben készítettek nagyszabású felmérést. Ajra a kérdésre: mennyire őszintén beszélik meg szüleikkel bizalmas problémáikat, bizony nagyon elgondolkoztató válaszok érkeztek. Csak néhány példa közülük: „Bizonyára rettenetesen meglepődnének.” „Egyszerűen nem hinnék el.” „Lehet, hogy sejtenek valamit a gondjaimból, de különösképp nem hatódnának meg. Persze, ha ba} történne. bizonyára valamiképp reagálnának rá.” Megdöbbentő válaszok ezek, pláne azután, hogy tudjuk, a megkérdezetteknek csaknem a fele vélekedett hasonlóképpen a szüleivel való viszonyáról. Családok felnőtt tagjaitól gyakran halljuk: ők csak a gyermekükért élnek. Ahhoz, hogy ez ne csak szó- ' lám maradjon, jó lfenne, ha a gondoskodás, törődés, türelem, megértés szavakat is bevennék a gyermeknevelésnél hasznáia- ! tos szótárukba. Szatojy ZeWá* VÉGET ÉRT A METSZÉS Elvetették a borsót és a tavaszi árpát Heves megyében Jól telelt oz idai kenyérnekvaló A hosszú, kemény, hideg tél után jól jött a szinte májusra emlékeztető tavaszi meleg. Különösen örültek ennek a mezőgazdaságban dolgozó üzemi szakemberek, akik már alig várták a tavaszi rajtot. A múlt évihez 'pest ez szerencsére korábban érkezett és kevés belvízzel borított terület maradt. Csapán a Tisza menti részen, a mélyebb fekvésű földeken nem lehet dolgozni. Ám ezeket a részeket is hasznosítják, ahová májusban silótakarmányt vetnek majd. Cseh József, a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályának szakfelügyelője arról tájékoztatta lapunkat, hogy az utóbbi két hétben, verőfényes tavaszi napokon a gazdaságok ötezer hektáron pótolták a múlt évi rendkívül kedvezőtlen ősz miatt elmaradt szántást. Ezt jól segítette, hogy az üzemekben időben kijavították a traktorokat és a munkagépeket, így a nagy teljesítményű gépeket mind elindították, amelyek hamar pótolták az elmaradt talajmunkát. A múlt évihez képest csaknem két héttel korábban kezdték meg az üzemek a tavaszi vetést, és március utolsó napjáig 2575 hektáron földbe került a borsó, valamint 9778 hektáron az árpa Heves megyében. A gazdaságokban hozzáláttak a lucernatelepítéshez is, melyből 2060 hektáron kerülnek földbe a mag-’ vak. A vetés negyedrészét már elvégezték a gazdaságok. A burgonya ültetését is megkezdték az alföldi részen. Heves megyében összesen több mint másfél ezer hektáron teszik földbe a gumókat. A gazdaságokban hozzáláttak a cukorrépa és a napraío"gó vetéséhez is. Az utóbbival csaknem tíz százalékkal nagyobb területen foglalkoznak az üzemek, mint tavaly ilyenkor. Megközelítően félezer hektáron ültetik ki áprilisban a dohánypalántákat a megyében. A tartósabb jó idő beköszöntésével pedig kukoricát is vetnek, több mint 25 ezer hektáron. A kertészetekben már befejezték a fólia alatt és a hollandi ágyakban a palántanevelést, melyeket ha a jó idő megmarad, hamarosan kiültetnek a szabad földbe is. A korai sárgarépát, a zöldséget és a hagymát már el is vetették a hevesi jái’ás gazdaságaiban. A hét elején pedig megkezdték Erdőtelken a korai káposztafelék szabadföldi kiültetését. A szakemberek nemrég felmérték az őszi búza téli áttelelését a megyében. Megállapították, hogy -a kemény, hosszúra nyúlt és gyakran hó nélküli téli hónapokban a búzáknak csupán csekély része károsodott. A nagyol ' része jól állta a fagyokat. Az idei kenyérnekvaló fejlődéséhez a közös gazdaságok még sokat tehetnek fej- trágyázással, valamint felül- vetéssel. Heves megye történelmi borvidékein: Eger környékén és a Mátra alján március végére tizenegy és fél ezer hektáron befejezték a metszést. A gyümölcsösökben ugyancsak három és fél ezer hektáron végezték el ezt a fontos munkát, ahol már túl vannak az első lemosópermetezésen. A szőlőmunkások most sem tétlenkednek, mert megyeszerte a szőlőkben a támberendezéseket javítják, lekötözik a szálvesszőket, műtrágyáznak és talajmun- kát folytatnak. összességében* Heves megye nagyüzemei jobban haladnak a tavaszi munkákkal. mint egy esztendővel ezelőtt. 171 MILLIÓ FORINTOS KÖLTSÉGGEL Vasú f korszerűsí f és a Kál-Kápolna — Füzesabony vonaton Ez év folyamán is terv szerint folytatódik a MÁV Miskolci Igazgatóság területét érintő Hatvan—Miskolc— Mezözombor törzshálózati fővonal korszerűsítési programja. Ennek részeként március 23-án megkezdődött a Kál-Kápolna—Füzesabony állomások közötti jobb és bal vágánypár teljes átépítése. Mester Istvántól, a Miskolci Vasútigazgatóság tervosztályának beruházási ügyintézőjétől megtudtuk, hogy hazánkban jelenleg használatos legkorszerűbb felépítményi elemeket alkalmazzák ennek a szakasznak az átépítésénél iá. Nemcsak a vasúti pályát, hanem egyidejűleg a villamos felsővezétéket is korszerűsítik, úgynevezett rugalmas hosszláncot alakítanak ki. ami lehetővé teszi a - személyszállító vopatok 140 kilométerMrás sebességgel történő közlekedtetéset. Á két állomás között összesen 21 és fél vágánykilométer kerül átépítésre. A munkálatokat a már korábban jól bevált megosztásos rendszerben végzik. Ennek lényege az, hogy az állomásköz felezőjében ideiglenes kitérőket építettek, mivel az említett állomások közötti szakaszon nagy a távolság. Így nem kell a felújítás alatt lévő vágányt teljes hosszában lezárni, a felezett távolság egyike a forgalom rendelkezésére állhat. Teljes vágányzár esetén ugyanis a személyvonatok 30—40 percet késtek volna. így pedig csupán öt-tíz nerces késésre lehet számítani. A ba! vágány átépítésével június 15-re végeznek a MÁV szakemberei, ‘ maid ezt követően augusztus 31-ig a jobb oldali pálya rekonstrukciójára kerül sor. A beruházás teljes összege 171 millió forintot tesz kj. Ülést laríott a Minisztertanács A Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. Jóváhagyólag tudomásul vette Lázár György miniszterelnök tájékoztatóját Taha Jassin Ramadhannak, az Iraki Köztársaság e’ső miniszterelnökhelyettesének hazánkban tett hivatalos látogatásáról. A kormány megtárgyalta a számítástechnikai központi fejlesztési program 1981—85. évi feladatait összegző előterjesztést. Megállapította, hogy az elmúlt tíz évben meghonosodott a számítás- technikai eszközök gyártása, az alkalmazási módszerek széleskörűen elterjedtek hazánkban, hozzájárultak a termelés hatékonyságának növeléséhez. Jelentősen megnőtt a szerepük a tudományos kutatásban, az oktatásban, az államigazgatásban. A kormány úgy határozott, hogy a VI. ötéves terv időszakában összehan- goltabban és eredményesebben kell kihasználni a meglévő kapacitásokat, . tovább kell bővíteni — alapvetően szocialista és hazai gyártású eszközök igénybevételével — a számítástechnika alkalmazását, mindenekelőtt a vállalati gazdálkodásban, tér- melésiránvít.ásban és a technológiai folyamatokban. A Minisztertanács elfogadta a gazdasági bizottság jelentését a vízkárelhárításról és a veszélyeztetettséget csökkentő intézkedésekről. Az ár- és belvízkárok csökkentése érdekében tovább kell erősíteni a védműveket. Főpróba húsvét előtt Csúcsforgalom a tavaszi személyszállításban A- következő hetekben az év végi csúcsfogalommal vetekedő munka hárul a vasi- úti és a távolsági autóbusz- közlekedésre, amelynek egy hónap alatt, egymáshoz kő- zel esően, három erős hétvégéje is lesz. A személyszállítás tavaszi csúcsforgalma már most a hét végén megkezdődik, mintegy főpróbájaként a húsvéti és a május elsejei ünnepi forgalomnak. A MÁV április 3—6. között 28 mentesítő vonatot tervez, a legtöbbet Budapest— Nyíregyháza, valamint Miskolc, Nagykanizsa és Szombathely között. Az ünnepek előtti napon, pénteken tíz kisegítő szerelvényt indítanak, .s még szombafon is megy 9 vonat mfenetrenden felül a pihenő dolgozók és a szünidős diákok zavartalan elszállítására. A visszautazáshoz — miután az iskolások csak később érkeznek majd — vasárnap 5, hétfőn 4 mentesítő szerelvényt állít be a vasút. A Volán Tröszt vállalatai’ is jóval több utast várnak, mint az egyszerű hétvégeken. Ezért az április 4-i forgalomra 700—800 mentesítő buszjárattal számolnak. Valamennyi mentesítő vonathoz gondoskodott autóbuszcsatlakozásról a Volán. Az ünnepi forgalomra mind n MÁV, mind a Volán megerősíti pénztárszolgálatát, bővíti a jegy váltási lehetőségeket. Exportra: a gyöngyösi gépgyárból A Budapesti Nemzetközi Vásáron már nagy sikerrel szerepelt a saját fejlesztésű és kivitelezésű gyógyszeripari ampullacsomagoló automata. Szíriába és Indiába szállítanak belőle. Az Egyesült Izzó ‘Gyöngyösi Félvezető és Gépgyára saját fejlesztésű berendezéseivel is jelentkezik az. exportpiacokon. A legtöbb gépet a Szovjetunióba kiifdik a gyöngyösi gyárból, de egyre nagyobb érdeklődés mutatkozik a fejlődő országokban is. Szovjet exportra készül ez a nagy teljesítményű öblösüveggyártó gépsor; eddig 32 darab hagyta el a gyárat. Képüur kön Panyik János a próbaüzemet irányítja. A pohárcsiszoló automata gépsorból már 220 készült, s nagy részét szintén a Szovjetunióba szállították. Bokk Zoltán, a vállalati újítási verseny első helyezettje, az automata csiszológéppel készített ólomkristály pohár minőségét ellenőrzi a próbaüzem alatt. (Perl Márton felv.) Termelési rekordok Visontán A Gagarin Hőerőmű Vállalat dolgozói . kiemelkedő termelési eredménnyel köszöntik a felszabadulási évfordulót. A csütörtökön elkészített gyorsmérleg szerint az első negyedévben az erőmű egy- milliárd 132 millió kilowattóra villamos energiát termelt, 32 millió, kilowattórával túlteljesítve az előírt programéit. Ez a magas teljesítmény rekordnak számít á Gágarin Hőerőmű eddigi életében. A rekordteljesítményhez hozzájárúlt, hogy az erőmű kérésére a szomszédos Tho- rez bánya a tervezettnél 61 ezer tonnával több fűtőanyagot szolgáltatott, ezzel a vi- sontai bányászok széntermelése az első negyedévben elérte az 1 900 000 tonnát,’ amely ugyancsak rekord a magyar szénbányászat baa.