Népújság, 1981. április (32. évfolyam, 77-100. szám)
1981-04-18 / 91. szám
AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANACS NAPILAPJA XXXII. évfolyam, 91. szám ARA: 1.40 FORINT 1981. április 18., szombat VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLTETEK-! * Törvény született H I osszú évek alapos, > körültekintő mun- i kájának végére tett pontot j csütörtöki ülésén a parla- ment, amikor az ország törvényei közé iktatta az S új államigazgatási eljárá- j si jogszabályt. Az elfoga- dott. rendelkezések — ezt í túlzás nélkül állíthatjuk—'( valamennyiünket érinte- i nek, hiszen a tanácsoknak J az egész ország az ügyfele, j A téma közérdekűsége meg is látszott a törvény- javaslat parlamenti vitáján, amely tulajdonképpen már Csak lezárása, befejezése volt az országgyűlési időszakot megelőző társadalmi párbeszédnek. Ennek során a Hazafias Népfront által szervezett fórumokon és az országgyűlési bizottságok, képviselőcsoportok eszmecseréin sokkal többről esett szó a törvényjavaslat tervezett rendelkezéseinél. A viták részt" vevői — jogászok és laikusok, képviselők és ..egyszerű”, a közügyek iránt érdeklődő állampolgárok egész államigazgatásun- ä kát szembesítették a kor igényeivel és lehetőségeivel. Sokszor hangoztatjuk, hogy minden törvény any- nyit ér. amennyi megvalósul belőle. Egy milliókat közvetlenül érintő törvényről lévén szó, különösen fontos, hogy az országgyűlés által elfogadott paragrafusok hogyan vizsgáznak majd az életben, a gyakorlatban. Ez persze igen sok tényezőtől függ. De 5 bizonyos: a jól előkészített,.! sokoldalúan megvitatott, < demokratikusan megalko- >- tott jogszabálynak — már- > pedig az államigazgatási el- \ járási törvény ilyen —- \ nagy esélye van arra, hogy ; jól vizsgázzon. Paragrafu-,1 sait, előírásait az emberek S többsége önkéntesen köve- \ ti. hiszen egyetért velük. / közvetlenül, vagy közvetve i maga is részt vett a megfogalmazásukban. A vitában több képviselő is hangsúlyozta, hogy a törvénytervezet nagy erénye — tartalmi újításai mellett — a formája is. A lehetőségekhez képest egyszerű, könnyen áttekinthető, nyelvezete közérthető a jogban járatlan emberek számára is. Most már csak megfelelő propagandára lesz szükség ahhoz- hogy a törvényben előírt jogokat és kötelességeket mindenki elismerje. Egv jogszabály, egy törvény szerepét soha nem szabad túlbecsülni, hiszen az csak lehetőséget- kereteket ad a továbblépésre, a tervek megvalósítására. Vonatkozik ez az országgyűlés által most elfogadott új államigazgatási eljárási 'törvényre is. Azt azonban máris megállapíthatjuk, hogy a kor igényeihez igazított paragrafusok kedvező feltételeket teremtenek államigazgatásunk továbbfejlesztéséhez, a közéleti demokratizmus még tartalmasabbá tételéhez. A SZOT ülésének napirendjén: A népgaxilcisági terű uépreliCBitőifiűvicRk: első negyedéül tapasztalatai Pénteken ülést tartott a Szakszervezetek Országos Tanácsa. amely első napirendi pontként az idei népgazdasági terv végrehajtásának első negyedévi tapasztalatairól tárgyalt. Gál László, a SZOT főtitkárhelyettese beszámolójában megállapította, hogy az előző év fontosabb gazdasági irányzatai folytatódnak. A fizetési mérleg javulása szempontjából különösen jelentős, hogy a tőkés export fedezi az importot. A terv teljesítésének külső és belső feltételei azonban mind nehezebbekké válnak. Éleződik a verseny a tőkés piacokon, ezért még jobb minőségben, még korszerűbb, versenyképesebb termékeket kell előállítaniok a vállalatoknak. Ehhez nagy segítséget jelent a szocialista munkaverseny, amelynek mégin- kább az új követelményekhez kell alkalmazkodnia. A főtitkárhelyettes szólt a Minisztertanács és a SZOT vezetőinek a közelmúltban megtartott, tanácskozásáról is. Elmondta, hogy ezen a megbeszélésen felmerültek az ágazati-iparági szakszervezetek kongresszusain, valamint a magyar szakszervezetek kongresszusán* elhangzott különféle javaslatok, ajánlások,* igények, amelyek kiterjednek a gazdasági munka,, a demokratizmus, a szocialista munkaverseny, az élet- színvonal. a bérpolitika, a szociálpolitikai munka különféle kérdéseire, a nyugdíjasokat, a nagycsaládosokat érintő problémákra. A szak- szervezetek javasolták a Minisztertanács . vezetőinek. Hogy közösen elfogadott program alapján megfelelő sorrendben és ütemben vizsgálják meg az említett kérdéseket. A javaslatot, a kormány vezetői elfogadták. Szólt arról, hogy az ötnapos munkahét bevezetését a dolgozók örömmel üdvözlik, készek arra, hogy jó munkával segítsenek megteremteni ennek feltételeit. Az ötnapos munkahétnek úgy kell megvalósulnia, hogy ez a gazdasági élet és a társadalom számára előnyös legyen. A vállalati ötéves tervek kidolgozására utalva hangsúlyozta, hogy itt tág tere nyílik az üzemi demokrácia fejlesztésének. A beszámolót vita követte. Az MSZMP Központi Bizottsága nevében Havasi Ferenc. a Politikai Bizottság tagja, a Kp titkára köszöntötte a tanácskozás résztvevőit. A gazdasági helyzetről szólva rámutatott, hogy* az utóbbi két esztendőben biztató eredmények születtek az ország külkereskedelmi mérlegének javításában, miközben az elért életszínvonalat is sikerült megőrizni. . A munkának azonban fogyatékosságai is vannak, amelyeknek visszaszorításáért a gazdasági élet valamennyi szintjén sokat kell tenni. 1 Silóban az ipari termelés és a nemzeti jövedelem elmaradt a tervezett szinttől, nem kielégítő a termelőeszközök kihasználása, s az energia- és anyagtakyékosságban is sok a kihasználatlan tartalék. A gazdasági élet első negyedévi tapasztalatait összegezve elmondotta, hogy az éves terv* teljesítése rendben indult, a tavalyi hasonló időszakhoz képest több kedvező jelenség tapasztalható. Havasi Ferenc végül arról szólt, hogy a szakszervezeti munka stílusa, koncepciója jó irányban fejlődik. Második napirendi pontként Jakab Sándor, a SZOT főtitkárhelyettese előterjesz. tette a SZOT feladattervét a XXIV. kongresszus határozatainak végrehajtására, s javaslatot tett a szakszervezeti mozgalom irányítási rendszerének továbbfejlesztésére. A napirendi pont vitájában felszólalt Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára is. Egyebek között felhívta a figyelmet arra. hogy korszerűbbé és ésszerűbbé kell tenni a szakszervezetek tervezőmunkáját. Az üzemi fórumok közül megkülönböztetett figyelemmel kell kisémi a bizalmiak tanácskozását. Az üzemi munka továbbfejlesztése a szocialista társadalom továbbfejlesztésének is fontos tényezője — mondotta a főtitkár. A tanácsülés az előterjesztéseket elfogadta. (MTI) Lenin születésének 111. évfordulóján Kiváló propagandisták Lenin születésének 111. évfordulója alkalmából pénteken az MSZMP Központi Bizottságának székházában kitüntetéseket adtak át a marxista—leninista eszmék terjesztésében kiemelkedő eredményt elért párt propagandistáknak. Az ünnepségen jelen voltak a központi pártintézmények vezetői, a budapesti és a megyei pártbizottságok ideológiai titkárai. Az ünnepi beszédet Szabó Józsefi a Központi Bizottság tagja, a Politikai Főiskola rektora tartotta, aki méltatta Vlagyimir Iljics Lenin munkásságának történelmi jelentőségét. Rámutatott: a világ megismerésében és megváltoztatásában. korunk társadalmi problémáinak megoldásában Lenin tanításai ma is időszerűek és pótolhatatlanok. Mint mondotta, a lenini eszmék időszerűségét hazai, szocialista építőmunkánk vívmányai is igazollak. Pártunk mindig akkor ért el sikereket, amikor a lenini elvekből indult ki politikájának, m un kamód s ze rét - nek és munkastílusának kidolgozásakor. Az MSZMP ebben a szenemben tartotta XII. kongresszusát, amelyen meghatározta országunk fejlődésének további feladatait. A szocialista társadalom építésének jelenlegi feladataival kapcsolatban kiemelte: arra van szükség, hogy az új kérdések megoldásánál biztosítani tudjuk a cselekvési egységet, döntéseink mind határozottabb végrehajtását. A propagandistáknak arra kell vállalkozniuk, hogy a párttagságot és a széles tömegeket nap mint nap megnyerjék a párt céljainak és törekvéseinek. Ez valóban történelmi feladatot jelent. Hangsúlyozta, hogy jelenlegi feladatainkat a marxizmus—lenini zmus eszméit valló, önállóan gondolkodni. dönteni' és cselekedni tudó emberekkel lehel megoldani. Mindez fokozza a propagandamunka és a propagandisták tevékenységének jelentőségét és felelősségét. A szocializmus világa hatalmas és szilárd: ezt akkor is elmondhatjuk, ha munkánk nem mentes gondoktól és feszültségektől sem — hangoztatta Szabó József. Végezetül a párt Központi Bizottsága nevében köszönekitüntetése tét mondott a propagandisták áldozatkész munkájáért. Ezután Óvári Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára átadta az állami kitüntetéseket, valamint a Központi Bizottság emlékplakettjeit. A Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetésben részesült Nagy Bertalan határőr alezredes, a BM határőrség alosztályvezetője. Ruff Mihály, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem marxizmus—leninizínus intézetének szakcsoportvezető docense, és Szretykó Lyubomir, a Battonyai Asztalosipari Ktsz személyzeti előadója: 18-án — megyénkből dr. Tajti István az esti egyelem tanszékvezetője — a Munka Érdemrend ezüst, hárman pedig bronz fokozatban részesültek, A Központi Bizottság 121 propagandistát Lenin-emlékplakettel jutái, mázott, közöttük öt Heves megyeit. Az ünnepséget követően az MSZMP Központi Bizottsága fogadást adott a résztvevők tiszteletére. (MTI) Csupa új A tágas, új műhelybe egyelőre jórészt a régi gépek települtek át — az anyagi lehetőségek szerint fokozatosan őserdődnek majd újra. Alig két hónapja adták át a MEZŐGÉP Vállalat gyöngyösi gyárában az új forgácsolóműhely épületét, ám a 12 millióért épített új műhely 2260 négyzetmétere máris alaposan átrendezte az üzem egész munkaszervezését. Még meg sem vették az esztergát, máris fölöslegessé (ette egy újítás. Az E 295 kombájn adapterének egyik alkatrészén a szilárd illesztést esztergán oldották meg eddig — most Cseh István és Gál Gyula újításával — egy egyszerű célszerszámmal oldja meg ugyanezt Nagy Józsefné. A régi forgácsolóműhely helyén alakították ki a nagy sorozatú javítás szerelősorait. A gondosan felszerszámozoU munkahelyen sűrített levegős csavarbehajtók segítik a munkát. Képünkön a MAN dízelmotorok kompresszorait javítják! Gonda Béláné és munkatársai. (Kőhidi Imre képriportja) Hazaérkezett Berlinből a magyar pártdelegáció Pénteken este visszaérkezett Budapestre a Magyar Szocialista Munkáspárt küldöttsége, amely Németh Ká- rolynak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a Központi Bizottság titkárának vezetésével részt vett a Német Szocialista Egységpárt X. kongresszusán. Berlin Keleti pályaudvarán Werner Jarowinsky, az NSZEP KB Politikai Bizottságának póttagja, a Központi Bizottság titkára. Herbert Krolikowski, a KB tagja, külügyi államtitkár és Rudolf Rossmeisl. az NDK budapesti nagykövete búcsúztatta a delegációt. Jelen volt dr. Szalai Béla berlini magyar nagykövet. 'MTI) Erősödjék a szocializmust építő népek egysége! \