Népújság, 1981. március (32. évfolyam, 51-76. szám)

1981-03-08 / 57. szám

Nősül egy királyfi Az angol trónörökös, Károly herceg eljegyezte Lady Diana Spencert. A képen: a jegyesek az ünnepség után a Buckin- ghem Palota előtt. Az a fotóriporter, aki a múlt év szeptember 7-én, vasárnap kora reggel a Bal- moral-kastély mocsaras te­rületén át osont, nem is gya­nította, mit. válthatnak ki fényképei. ötven méterre tőle állt Charles herceg, nagy hor- gásicsizmában és horgászott. Húsz méterrel mellette állt egy „fiú”, bő' gumigatyában, rugby-sapkával a fején, ép­pen a horgát vetette ki. Mindkettőjüket lefényké­pezte. A fényképek, melyek végül is még vasárnap este a londoni nagy példányszá­mú újság, a „The Sun” pletykarovatába kerültek, nem voltak valami izgalma­sak. De ahhoz elegendőnek bizonyultak, hogy a lapot a következő címre inspirálják: „Ez az igazi?” A „fiút”, mint a királynő hét végi vendégét azonosítot­ták: Lady . Diana Spencer, 19 éves, a nyolcadik Earl of Spencer legfiatalabb lánya. Szeptember 8-a óta tehát Anglia ismét — ki tudja hányadik? — házassági láz­ban élt. Egyszer valamikor azzal hárította el Charles hercég a terhes riporteri kér­dést, hogy: „Harmincéves korom előtt nem fogok meg­nősülni!” Azóta az angliai bulvársajtó mindig melléfo­gott a spekulációival és fel- tételezéseivel-, minél köze­lebb került az 1978. novem­ber 14—i dátum. A trónörö­kös azonban a 30. és a 31. születésnapját is „jövendőbe­li” nélkül hagyta elmúlni. Természetesen a Bucking- ham-palota azonnal megcá­folta a pletykalap hírét, ami Londonban persze keveseb­bet jelent, mint a semmi. A „jövendő királynőről” a bulvársajtó megírta például azt, hogy a norfolki családi birtok közvetlenül csatlako­zik a királyi Sandringham- kastélyhoz. Azt is kinyomoz­ták a riporterek, hogy a la­kása, egy háromszobás apart­mant az Old Brompton Roadon, London South Ken- sington városrészében van. amit 100 000 fontért vásárolt az apja — és nem felejtet­tek el hozzátenni, hogy kél másik „dolgozó” lánnyal él ott, akik „fizetnek a bér­letért”. Az angol közvélemény mo­hón kísérte figyelemmel azo­kat a híreket, amelyekben a palota közzé tette a szeptem­beri és októberi hétvégek­re a királynő által meghí­vott vendégek nevét — Dia­na nem mindig, de néhány alkalommal ismét ott volt. Szegény Diana nehezen ttaiteek hozzá, hogy Iaíoém előtt éjjel-nappal fotósok tá­borozzanak, hogy az óvodához vezető úton, néha két tucat riporter és fényképész kí­sérje. ( Charles herceg 32. szüle­tésnapján a riporterek a Sandinghami-kastélyban dü­hösen vették észre, hogy a - herceg ebéd után eltűnt né­hány órára, őket azonban a rendőrségi kocsik megakadá­lyozták abban, hogy kö­vessék. A nyilvános vita azonban csak november 14-e utón tört ki Angliában —» ekkor sem hozták nyilvánosságra, az eljegyzésről szóló hírt —, amikor a Sunday Mirror” leleplezte, hogy Lady Diana Spencert a rendőrség se­gítségével csempészték a ki­rályi vonatba, amelyen Charles herceg volt útban Wales felé. A közvélemény felháborodva reagált erre a „gyalázkodásra”. Legheve­sebben azonban a királynő. Az udvar felháborodása azonban bumerángként ha­tott: A „Sunday Mirror” megmaradt állításánál, főleg amikor a sajtófőnök arra a kérdésre, hogy ki mondta nekik azt, hogy Lady Diana nem volt a vonaton, azt vá­laszolta: „Charles herceg!” Sok angol annak vélte az udvar heves tiltakozását, mint első jelet: a királyi család megbecsüli Lady Diana Spencert. Volt valami azonban, ami többre utalt, nevezetesen, hogy a herceg és az ő óvó­nője már régen megegyez­tek. Nyilvánvalóan az egyéb­ként olyan figyelmes angol sajtó nem vonta le a helyes következtetést abból h tény­ből. hogy Lady Diana a születésnap előtti este még szerzett kék VW-Poló jóval autózott, a születésnap más­napján már egy angol Mini Metróval. ..Charles herceg ajándékával”. Arra a kér­désre, hogy miért tért visz- sza a hölgy az angol már­kához, csak egy válasz kí­nálkozik: államérdekből. Az angol trónörökös jövendőbe­li felesége nem használhat német gyártmányú autót. Azután elmúlt a karácsony is anélkül, hogy bejelentet­ték volna az eljegyzést. Február 24-én azonban meg­tört a csönd, a Buckingham. palota szóvivője bejelentette, a 32 esztendős walesi her­ceg eljegyzését Ladv Diana Spencer óvodai tanárnővel. Az angol közvélemény te­hát új témát kap a délutáni teához, mert hiszen nem mindennap nősül egy jöven­dőbeli angol király. C-4b-j Humor­szolgálat „A maga macskája felfal­ta a kanárimat. Ezt valami­vel pótolnia kell, szomszéd- asszony." . „Nagyon szívesen: Min­dennap fütyülök magának va­lamit!" „Feltétlenül beszélnem kell már magával, kedves oarátnám!" „Kiről"? Cédula az egyik nyugat­berlini hirdetőtáblán: Majd­nem gyermektelen család barátságos albérletet keres!” Kuklák úr társaságban emlegeti fiatalkori sportsi­kereit: — Egyszer még egy baj­nokot is legyőztem a 10 ki­lométeres futásban, egy baj­nokot pedig asztaliteniszben. — Hát ez fantasztikus ... — áradozik a társaság. — Igen, ez nagyon óriási dolog volt — folytatja sze­rényen Kuklák úr. — Egyéb­ként a futóbajnokot asztali- teniszben győztem le, az asz­talitenisz-bajnokot pedig fu­tásban ... — ,De remélem, ezt senki­nek nem mondta el, szom­szédasszonyt — Nem, nem. Igazán sen­kinek. Ugyanis nem tudtam, hogy ez titok. Amikor a fiú már öt éve járt a lánnyal, a lány anyja meglátogatta őt, hogy rábe­szélje a házasságkötésre. Mivel azonban minden ilyen kísérlete kudarcot val­lott, végül kijelentette: — Vegye tudomásul, hogy amíg a lányomat nem veszi el, Itt maradok magánál, mint túsz. A részeg megállítja a szembejövő járókelőt: — Uram, legyen szives nézze meg, hány dudor van a homlokomon? — Négy. — Köszönöm. Ez azt je­lenti, hogy már csak két oszlop van hátra, és akkor otthon vagyok .,. Ratkó József: Ratkó József: Mama ültében elaludt s bólogat — bizony, bizony. Mint aki érti a dolgokat — bizony, bizony. Fejét se tudta már tartani — bizony, bizony. Karjára ejteni, hajtani — bizony, bizony. Ültében aludt el s bólogat — bizony, bizony. Vasmarkú fájdalom fojtogat — bizony, bizony. Katona Judit: Kikerics Kerek hasát tolja az udvar benne már tavasz rúgkapál. libeg a szél könnyű korommal, csöpp bábot cipel a bogár. Lányom kinyújtott tenyerében virág emeli szép fejét. Sárga hajú. Csillagnak nézem, tőle kapom a fény felét. Bűnnek alítják Szeretnék már sáa lenni, vagy fehér fű vagy gólyahír, hogy hasznomat vegyétek, olyan növény, akinek dolga semmi más, csak nőni, amíg lehet, és újra nőni s teremni bármit itt, ez édes honi tájon; lenne latin nevem, hogy meg ne gyanúsítsanak, ha más talajból nem tudok kihajtani; szeretnék már sás lenni, vagy gólyahír, létemmel elbeszélni azt, amit létemmel mondok most is, s oly hiába, mert bűnnek alftják szavaim. Történetek de Gaulle-ról Charles de Gaulle francia- tábornok, politikus, a má­sodik világháború alatt, a francia összeomlás után az ellenállási mozgalom vezető­je, később miniszterelnök, majd az Ötödik Köztársaság elnöke, már az első világ­háborúban is részt vett. A Saint-Cyr-i katonai főisko­lát elvégezve, hadnagyként került a hadseregbe, a fron­ton hamarosan főhadnagy, aztán kapitány lett. Több­ször megsebesült, végül né­met fogságba esett. Bár öt ízben kísérelt meg szökést, csak 1918-ban szabadult a hadifogságból. Utolsó kísérleténél akna­folyosót vágott a börtön szik­láiba, s mikor német kato­naruhában már a kijárathoz jutott, akkor csípte el az őr­ség. — Ostoba voltam — em­lékezett vissza ifjonti vak­merőségére de Gaulle —, tudhattam volna, hogy hóri- horgas alakom szemet szúr mindenkinek. Nemhiába ne­veztek bajtársaim „égime­szelőnek”! Valaki egyszer feltette a kérdést, hogy mi a különb­ség Jeanne d’Arc — az or- leansi szűz, Bonaparte Na­póleon és Charles de Gaulle, a francia hadtörténelem e három nevezetes alakja kö­zöt' — Jeanne d’Arcot — hangzott a megfejtés — 1431- ben az angolok Rouen-ban megégették, Napóleont 1815- ben Szent Ilona szigetére száműzték, ahol 1821-ben meghalt. Charles de Gaulle volt köztük az egyetlen, aki rált, és brit territóriumról hazájából Londonba emig- elevenen tért vissza. A „Kiáltvány” vakírással Az NDK azzal kíván hoz­zájárulni a rokkantak nem­zetközi évéhez, hogy a lip­csei Német Vakok Közpon­ti Könyvtára vakírással ad­ja ki Marx Károly és Engels Frigyes „Kommunista kiált­ványát”. A „Kiáltványt” há­rom nyelvre lefordítva ad­ják ki pontírásban. A Vakok Központi Könyv­tárának állandó irodalom­ajánlatában 800—1000 cím szerepel vakírással és hang­szalagon, köztük a nagyobb rész a marxizmus—leninizmus alapművei, valamint tan­könyvek, 30 százalék szép- irodalom, 20 százalék zenei tárgyú és 10 százalék gyer­mekirodalom. A főnök mindhár­mukat magához hi­vatta, leültette őket, tokáig nézett rájuk, nagyot sóhajtott, és végül így szólt: — Sajnos, baráta­im, egy eléggé kel­lemetlen hírt kell kö­zölnöm önökkel. Ha­tározat született ar­ról. hogy egy fővel -sökkentenünic kell a létszámot az osztá­lyukon. Nem szeret­ném magukra kény­szeríteni az akarato­mat, épp ezért kérem önöket, hogy maguk jelöljék ki, hogy ki legyen az, aki távo­zik. .. Szótlanul tértek vissza a szobájukba, szótlanul tették fel főni a teát. és egyet­len szó nélkül hosz- szán szürcsölték és sóhajtoztak. — Ügy gondolom — szólalt meg Zun —. hogy a legcivili­záltabb módon kell megoldani a kérdést. — Ezt hogy értedq — kérdezte gyanúsan Utász. — Gondoljuk vé­gig. hogy ki dolgozik a legkevesebbet, és kinek a távozását vi­seli fi legkönnyeb­ben “az itt maradó két személy. Soroljuk fel egymás után, ki milyen fontos mun­kát végez az osztá­lyon. — Nagyszerű' gon­dolat! — kiáltott fel elragadtatással Hu- ruuvcs. — Én. példá­GÜRSZED: Létszám­csökkentés ul... — Huruuvcs egy­szerre eltöprengett. Hunyorgott, kezével dörzsölgette jobb fü­le cimpájdt, behuny­ta, majd kinyitotta a szemét, — En, pél­dául. .. — ismételte meg újra. és a pla­font kezdte el vizs- gálgatni nagy figye­lemmel. De az fehér volt és üres. — Jól van, gondol­kozz — mondta elné­zően Zuu —, amíg Utász barátunk nyi­latkozik. — Félek, elvtársak, hogy nagyon nehezen tudtok majd meglen­ni nélkülem —mond­ta nagyot sóhajtva Utász. — Hiszen már régóta úgy alakultak ti dolgok, hogy ná­lunk az osztályon én főzöm a teát. Nem szeretnék szerény­len lenni, de nagyon iól tudjátok, hogy úgy, ahogy én csiná­lom, kevesen tudják elkészíteni az igazi teát. Én spéciéi ön­ként elmennék, de a szivem szakad meg. ha arra gondolok, hogy ti ketten itt ül­tök majd a csészé­tekben valami undo­rító vacak löttyel. .. — Nem vitázom — vonta fel vállait Hu­ruuvcs. — Ha vitat­koznék, az azt jelen­tené, hogy durván el­ferdítem a tényeket. Másrészt viszont ki tálalja fel nektek a teát? Kicsoda, kér­dem én? A legele­gánsabban — tette hozzá szaggatott só­hajjal. — Hát igen — bó- F intott szomorúan Zuu —, úgy látom, oda lyukadtok ki, hogy nekem kell el­mennem. Tegyük fel. Tegyük fel No, de hármunk közül ki tudja oly nagyra ér­tékelni a jól elké­szített teát? Ki tud úgy örülni az élet apró örömeinek? Huruuvcs felsóhaj­tott. Utász szemei pe­dig árulkodóan csil­logni kezdtek. Hisz lényegében ők jó em­berek voltak, — És mi lenne, ha .. .ha sorsot húznánk? — kérdezte bizony­talan hangon Zuu. — Kitűnő idea! — táfnogatta Huruuvcs. — Nosza, vegyél elő három darab papírt... — Miért én? — kérdezte érdeklődve Zuu. — Csinálja meg Utász a cédulákat. — Utász, mindig mindent Utasznak kell megcsinálnia, lélegzetet sem érek rá venni — motyog­ta Utász. — Végül is nem vagyok már gyerek, hogy mindent én csináljak meg he­lyettetek. Lám, Hu­ruuvcs milyen jó erő­ben van, csinálja ő... — Én vagyok a leg­öregebb közietek — mondta méltóságtel­jesen Huruuvcs —, egyszerűen nem ér­tem, hogy meritek a szátokat is kinyitni... — Jól van, na — mondta Zuu —, vala­mennyien elfoglalt emberek vagyunk, egy másodpercnyi időnk sincs. Ügy gon­dolom, hogy civilizált módon kell a kérdést megoldani. — Ezt hogy érted? — kérdezte gyanúsan Utász. — Húzzunk sorsot, hogy ki csinálja meg a cédulákat.., Juhász László fordítása Rokkant vagy mozgássérült? Napjainkban gyakran hall­hatjuk és olvashatjuk a címbeli szóalakot. Az Ízlé­ses é6 művészi plakátokon ezt olvashatjuk: A rokkan­tak nemzetközi éve 1981. Az újságok hasábjain inkább a mozgássérült összetétel jut nyelvi szerephez; „Díj, tálán gépkocsivezetői okta­tás mozgássérülteknek’; (Népújság, 1981. jan. 31.)J Igen ritkán találkozunk ilyen szövegrészlettel: „Rok­kant fiatalember, járásra képtelen lévén, a lakásban rokkantkocsival közleke­dik” (Népszava. 1981. febr. 8.). A mozgássérült nyelvi forma új alakulat. Szótára­inkban még nem található.' A neki szánt szerep nyelv- használatunkban meglehe­tősen bizonytalan. Sokan a rokkant szó azonos érteL mű megfelelőjének tekin­tik. Ezzel nem érthetünk egyet. A rokkant szónak tá- gabb a jelentésköre. S olyan gyűjtőfogalom megnevezé­sének kell tekintenünk,' amelyben benne foglaltatik a mozgássérültekre utaló fogalmi jelleg is. De ennek a fogalomnak a megnevezé­sére ezek a rokon értelmű nyelvi formák alkalmasak elsősorban: mozgásgátolt, mozgásban korlátozott, hely- változtatásra, képtelen, bé­nult; mozgásszervi betegsé­gekben szenvedő, mozgás- képtelen, mozgásfogyatékos, stb. A nemzetközi év alkal­mából a rokkant szó hasz­nálati értéke és jelentéstar­talma kerüljön elsősorban előtérbe. Mert valóban nemcsak a mozgásukban gá­tolt emberekről van szó, ha. nem mindazokról, akiknek munkabírása, életereje csök­kent, akik tehát testben és lélekben megrokkantak, s meggyengülő, sérült izom- zattal cipelik egész életüket,' akik valóban gyámolításra szorultak, akiket a rokkan-. tak nemzetközi évében anyagiakban és szellemiek, ben gazdagítanunk kell. De a mozgássérült új ösz_ szetétel is jól teljesítheti szerepét. Miatta azonban nem iktathatódik ki nyelv- használatunkból ez a szócsa­lád : rokkant, rokkantság, rok­kantsági, rokkantsegély, rokkantellátás, megrokkan stb. A nemzetközi év alkalmán ból mi is szeretettel gondo­lunk azokra, akik mozogni nem tudnak, akik sérültek, mert megbántotta őket a betegség. Dr. Bakos József

Next

/
Thumbnails
Contents