Népújság, 1981. március (32. évfolyam, 51-76. szám)
1981-03-08 / 57. szám
Leningrádban igazi nagy ünnep f Érdeklődésűnkkor a férj j női munkatársai beszéltek róla így: „Jó, hogy öt választott dk, nagyon , kedves, aranyos asszonyMajd meglátják!” A telefonba mondott röpke jellemrajz tökéletes igazáról győződhettünk meg. amikor hétközben egri lakásában kerestük fel Nagy Zol- tóimét. Bár magyar szokások szerint mutatkozott be — Pavlova Nyina Nyikola- jevna —, oroszos akcentussal formált szavai, no meg az ízlésesen berendezett lakást díszítő két hatalmas ezüst szamovár azonban^ „kérlelhetetlen” áruló jelei voltak eredetének. Mintha csak a gondolatainkban olvasott volna, kérdés nélkül mesélt magáról: — Leningrádi vagyok, ott ismerkedtem meg Zoltánnal, aki az építészeti egyetemen gépészmérnöknek tanult. Házasságkötésünk után két évig éltünk a Néva partján, utána jöttünk Magyarországra. .. A szovjet állam- polgárságomat megőriztem, mert azért nem tudok teljesen elszakadni a szülőhazámtól. Legalább kétévenként hazalátogatunk, de a szüleim is gyakran eljönnek Egerbe. Egyébként két gyermekünk van: Juulika nyolc és fél. Péter pedig most hároméves. Oj helyen megszokni, beilleszkedni egy ismeretlen közösségbe bizony nem köny- nyű dolog. Hát még, h'a valakinek más nemzet szokásaival, életritmusával kell megbarátkoznia! — A legnehezebb az volt, — emlékezett vissza erre az időszakra Nyina —, hogy a magyar nyelvet egyáltalán nem tudtam, vagyis nagyon nehezen ment nekem az elsajátítása. Férjem és az ő szülei azonban rengeteget és roppant türelemmel segítettek az „átváltozásban”. Azután munkába kerültem, a Gárdonyi Gézáról elnevezett bölcsődében dolgoztam, amíg ki nem vettem a gyest. Nem is a kisfiú, hanem infFotó: Szántó György.) kább Juulika miatt volt rá szükség, ö ugyanis, sajnos, nagyon sokat betegeskedik Egy hónap múlva, áprilisban viszont már megyek dolgozni! Még arról is beszélt, hogy úgy látja, hazánkban sok gondot fordítanak a gyengébb nem megbecsülésére. Törökországi útiélményét említette: — Az egész államban szinte nem is láttam nőket! Nem tudtam kideríteni, miért bújtatják el őket. Csak azt hallottam, hogy nagyon- nagyon sok tilalom vonatkozik rájuk. De felháborít mindaz, amit olvasok-hal- lok-látok, hogy néhol menynyire kisemmizettek a nők. Ezek után nem állhattuk meg, hogy meg ne kérjük: hasonlítsa össze, hogyan tisztelik meg a férfiak március 8-án a lányokat-asszo- nyokat a szülőhazájában, illetve nálunk. Szívesen tett eleget kívánságunknak, már csak azért is, hogy elmondhassa véleményét: — Otthon, Leningrádban mindig is igazi nagy ünnep volt a nőnap. Magyarországon viszont, úgy érzem, csak az utóbbi években vált valóban ünneppé. S korábban a különbség nem is a külsőségekben volt — itt is, ott is kaptak virágot, ajándékot a nők —, hanem abban, hogy nálunk nem március 8. volt az egyetlen nap, amikor gondoltak ránk. Mondom, most már itt sem lehet panasz a férfiakra. Azzal a szándékkal búcsúztunk el Nytnától, hogy e gondolatsorét feltétlenül tudatosítjuk széles körben, mert igaza van! Szalay Zoltán Etióp kislány, gyöngyösi virággal Etiópia. Északkeletről a Vörös-tenger, keletről Szudán, délről Kenya, nyugatról pedig Szomália határolja az afrikai földrészen. Fővárosa, Addisz-Abeha és Budapest között a távolság több mint 10 ezer kilométer. Érthető tehát, hogy 1979- ben, a Ferihegyen landoló géppel nem könnyű szívvel érkezett többi leendő diáktársával együtt Gebeyaesh Waletign. — Nem csoda, hogy szorongtam — mondta az etióp diáklány —, hiszen egy kukkot sem tudtam magyarul. No és természetesen tisztában voltam azzal is, hogy nem egy hét végi kiruccanásra jöttem, hanem hosszú időre. — Ezt azonban már kitü. nő magyarsággal elevenítette jel. Hol tanulta a nyelvünket? — A megérkezés után egykét órával már indultunk is E VAKNAK DRAga ÉVA! Ha jól emlékszem, utoljára éppen egy esztendeje találkoztunk ilyen meghitt hangulatban, néhány sornyi szóváltásra. Azóta csak egymás idegeit borzoltuk — pontosabban én makacskodtam — értetlenségem miatt. Biztos, Te is emlékszel, hányszor játszottuk végig a bújócskádat. Először a Csemegében, majd az Illatszerben vásároltál, azután egy szuszra bejártad az összes ruha- és cipöüzletet, s egy kicsit örültél is annak, hogy minden eladó Veled foglalkozik. Végül valahol vettél egy legújabb divatú blúzt, s este már arról panaszkodtál, hogy ez a vásárlásod sem sikerült valami fényesen ... Emlékszel? Egyszer a színházban történt meg a baj. A harisnyanadrágodon kajánul végigszaladt a szem. Emiatt nyugtalanságodban-zavarodban már figyelni sem tudtál az előadásra. Persze, értettem én jól: számodra a tökéletesség jelenti a legtöbbet. Bevallom, mindig meglepődtem azon, ahogyan a barátnődről beszéltél. Sosem gondoltam volna, hogy nő ilyen csodálattal képes mesélni egy másik nőről — még ha a legjobb barátnője is. S ahogy a gyermekének nevelését ecsetelted! Erre csak Te lehettél képes, drága Éva! De most már zárom soraimat, nehogy megvádolj vele: ti, férfiak, annyit tudtok fecsegni értelmetlen dolgokról. S ígérhetem Neked, kedves Éva, ha máskor nem, de legközelebb egy év múlva, újra így találkozunk — levélben: Befejezésül — s ezért elnézésedet kérem — engedd meg, hogy így szavakban nyújtsam át Neked a megérdemelt virágcsokrot... Sz. Z. Arany a Major-tető alatt (Fotó: Perl Márton) Cjsághír: öv*. Tóth Ferencné szarvaskői tanácselnök » nőnap alkalmából a Munka Brdemrend arany fokozatát kapta ... Első olvasásra nem lenne semmi különös a hírben, csak akkor meglepőbb, ha azt is megtudja az ember, hogy özv. Tóth Ferencné — nincs talán neheztelés, ha elárulom? — éppen a hetvenedik esztendejében jár már. Nyugdíjasnak bizony ritkán adnak ilyen kitüntetést, kiváltképpen. ha korábban majdnem ekkora elismerésben részesült. Kíváncsivá tesz a dolog. Bizonyára oka lehet a roppant tisztességnek, aligha véletlen a címeres meghívó- levél. amivel a2 Országházba szántották a minap a csodás kis bükki község tanácselnökét. — Ó, ugyan mire is gon, 1981. Báárcius 8„ vasárnap dolhattak „odafenn”? — találgatja ártatlanul a kedves, barátságos asszony, hogy délutáni tevés-vevésében meglepem kis otthonában, amit születése óta lakik a Vadregényes Major-tető alatt. — Vajon mi rendkívülit láthattak abban, hogy valaki egyszerűen képtelen abbahagyni a munkát, a hetedik X táján is vállalja megszokott tisztét, benn marad a közélet sodrásában ... ? Azt hinném, hogy csak mókázik, vagy szerénykedik. Am a beszélgetés közben kiderül: nagyon is komolyan kérdezi. Amit csinál, a legtermészetesebbnek veszi. S így volt ezzel mindig. Akkor is, amikor a felszabadulást követően férjével a faluban elsők között lépett a kommunisták ■ közé, nem sokkal ezután pedig, hogy a családban magára maradt a három gyerekkel, s eltartásukért, felnevelésükért elhunyt ura örökébe szegődött. Kis- bírónak, postásnak, hivatal- szolgának. A tanácsválasztás sem okozott számára ijedelmet., legfeljebb meglepte. Mert az esemény az első volt a sorban, s a dobot a tolira, aktákra cserélni nem mutatkozott éppenséggel könnyűnek hat elemivel. Főleg addigi gazdája, a volt főjegyzőből lett vb-titkár mellett... — Az az igazság — emlékezik mesés kézimunkáit félretéve egv darabig —. hogy kisbíró koromban is minden érdekelt, amit a kezembe adtak. Nemcsak felolvastam, kidoboltam a rendeleteket, a közleményeket, hanem oda is figyeltem a világ alakulására, próbáltam megjegyezni minden okosat, fontosat. S a köz- szolgálat annyira megfogott, hogy ha tehettem, bárkinek az ügyes-bajos dolgában is eljártam, elkerekeztem biciklimmel akár a felnémeti jegyzőig. Persze, ami a tanácsi rmunkét illeti, nagyon beértem volna a puszta tagsággal is. De hát mit tehettem, ha mindjárt az elnöki székbe ültettek .. ? ! Nyilvánvalóan iparkodtam ezen a poszton is helytállni. Tanultam, befejeztem az általánost, később közigazgatási szakiskolára jártam, majd továbbképzésekre. Dolgoztam, amennyit tudtam. Amire nem jutott időm a hivatalban. azt itthon folytattam. A félfogadás, a tanácsadás, sőt, egy időben még a vb- ülés is úgy hozzátartozott a lakásomhoz, mint a házi munka. Különösen, hogy a gyerekek mind felcseperedtek, s a maguk útját járják. lelkes szervezőkészségének, fáradhatatlan igyekezetének láthatóan is sok nyoma van Szarvaskőben, özv. Tóth Ferencné — vagy ahogyan itt jobbára szólítják: Teri mama — azonban mást emleget: — Mindennél többnek, nagyobb sikernek érzem, hogy kezdettől elfogadnak vezetőnek, s a munkámmal talán általában is becsületet, rangot tudtam szerezni falumban a nőnek a pártban, a tanácsban, a népfrontban, a szakszervezetben, a szövetkezeti mozgalomban, s természetesen a ház körül is. A helyemen maradhattam a legnehezebb időkben, a nagy beszolgáltatások alatt is, s az ellenforradalomkor sem találtak feleslegesnek: a munkástanács, 9 pap egyaránt- ragaszkodott személyemhez. Ügyszólván anyjaként tisztel Szarvaskőben a tőlem idősebb ember is, minden tiltakozásom ellenére utcát és forrást neveztek el rólam: Teréznek. Csonka kis családom szépen kitere- bélyesedett: gyermekeimmel, unokáimmal, dédunokáimmal együtt már huszonegyen vagyunk. < Teri néniről — aki hatvanévesen lehetett csak nyugdíjas, s tiszteletdíjas tanácselnökként is még mindig naponta bejár hivatalába, sőt Egerben is rendszeresen képviseli a városkörnyéki települést — tucatnál több újságban írtak már előttem, munkáját pedig egy sor ki- sebb-n a gyobb ki t ü n tetéssel honorálták. Emlékei közül azonban a szívéhez — észrevenni — egyik sem áll olyan közel, mint a korábbi hobbiként szabad idejében, többnyire álmatlan éjszakákon szerzett, s a családnak szánt sok-sok verse. Beleolvasok a szövegbe. Helyenként mintha csikorogna kicsit, de minden szava tiszta gyöngy. mélységesen igaz és rendkívül tanulságos. Nem akarom letenni, csak lapozgatom, lapozgatom a könyveket, zizeg ujjaim között a papír. S még inkább rácsodálkozom az asszonyra — akit voltaképpen csak köszönteni jöttem. Gyóni Gyula tovább Debrecenbe, ahol tíz hónapig tanultuk a nyelvet. Most már elég jól megy, az írással, olvasással nincs semmi problémám, csak amikor gyor-« san el akarok mesélni valamit, akkor keresnem kell a szavakat. — A magyar izekkel, a magyar konyhával hogyan sikerült megbarátkozni? — Azt még mindig nem tudtam megszokni. Túl zsíros és fűszeres. Nálunk Is sok fűszert használnak, de az ízek egész mások. Persze lehet, hogy bennem van a hiba, ugyanis néha. amikor szabad időm engedi, akkor főzök hazai ételeket, s a magyar csoporttársaimnak eddig még mindig ízlett. — Mi volt a legnagyobb élménye nálunk? — Talán a hó. Itt láttam először. Emlékszem, éjszaka volt, amikor először esett. Felébredtem, mert valami nyugtalanított. Amikor megláttam a hatalmas fehér pelyheket, le akartam menni az udvarra, de a kapuban megijedtem. A mai napig nem tudom megmagyarázni, hogy miért, de féltem tőle. Ezenkívül az Alföld. Nálunk ugyanis nem ennyire sík. A miénk magasalföld. No és természetesen az emberek. Nagyon kedvesek, közvetlenek, segítőkészek a magyarok. Ezt ta(Fotó: Szabó Sándor) pasztaltam akár Budapesten, Debrecenben. Szegeden, vagy Egerben, Gyöngyösön. Sok barátot sikerült megismernem. Biztos vagyok abban, hogy velük azután is tartom a kapcsolatot, miután visszatérek hazámba. — Volt-e már otthon 1979 óta. s meddig tartanak még tanulmányai? — Még nem sikerült hazalátogatnom, pedig már nagyon hiányzik a család, a barátok, az ismerősök. Még másfél évig maradok Gyöngyösön. — Köszöntik-e a nőket Etiópiában március 8-án? — A forradalom óta igen. Addig azonban csak a rádióból ismertük a nőnapot. Nálunk ilyenkor a lányok, asszonyok nagygyűléseket szerveznek, s külön mulatságokon vesznek részt. A virág azonban nem szokás. Itt kaptam először virágot, s hogy az örömöm nagyobb legyen, mindjárt hozzá egy vázát is ... Kis Szabó Ervin Edit, a munkásör Mindenki másra számított. ö arra. hogy az igazgató akar vele néhány szót váltani, mi pedig erőteljesebb munkásnőre. Ezzel szemben Vas Tibor igazgató éppen most ment át a tanácsterembe értekezletet tartani. és mint beszélgetésre legalkalmasabb helyet, erre az időre átengedte saját szobáját. Es Kovács Edit, a vékony, de arányos és csinos, fiatal nő hirtelenében nem tudja, mit is akarnak tőle ... A kezdeti, röpke zavar azonban egy pillanat alatt elmúlik. amint megmondjuk a jelszót: — Munkásőrség. — Hirtelenében nem is tudom, hol kezdjem, de talán legjobb a kezdetén. 1977. január 1-töl vagyok mnn'ásőr. A pártba már két évvel korábban felvettek. gondolom, mert méltónak találtak rá. A gimnázium elvégzése óta. 1971-től ugyanis itt dolgozom, a Fi- nomszerelvénygyár hevesi gyáregységében, és —gondolom — elégedettek lehettek velem. (Valóban így Igaz. ezt az igazgató már az értekezletre vgló indulása előtt elmondotta.) — Párttagként lett tehát munkásőr is? — Igen, pártmegbizatásom legfontosabb része ez, és én szívesen vállaltam. A bátyám révén ugyanis, aki már régi munkásőr, elég jól ismerem ezt az életet, és mondhatom, hogy mindig is kedvet éreztem hozzá. így egyáltalán nem esett nehezemre a megbízatás teljesítése. Annak pedig külön örülök, hogy „civil" foglalkozásomat felhasználva, feladatként kaptam a pénzügyi munkatársi teendők elvégző, sét.. ezt megelőzően pedig, eskü után a századírhoki feladatokat láttam el. — A munkásőr feladataira azonban nem az adminisztráció jellemző elsősorban. Lövészet, gyakorlatok... — Igen, ez kétségtelen, és ha már itt tartunk, elmondom. hogy géppisztollyal mindjárt az első lövészeten kiválót értem el, de a pisztolytól nagyon féltem, olyan nagyot durran, és felrántja az em ber kezét... Mégis, a lövészetek és a gyakorlatok ellenére azt mondhatom, hogy a hivatali munkám több, mint ezek, heti 2—3 órát ugyanis kell foglalkoz. nőm a munkásőrség pénzügyeivel. — Mint nő. nincs nagyon egyedül a férfi munkásörök között? — A feladatokat, a gyakorlatokat mindenkinek egyformán végre kell hajtani, és ezekben természetesen segítjük egymást. De ennek ellenére sem vagyok egyedül. összesen öt munkásör nő teljesít szolgálatot nálunk, igaz közülük kettő most gyesen van, így ők nem nagyon járnak el a foglalkozásokra. I — Ilyenkor, tavasz kezdetén, nőnap táján inkább virággal, semmint pisztoly- lyal. géppisztollyal illik ábrázolni a nőket. .. — Igaz, ezek mégis igen közel állnak hozzám. És azért a virágokat ü nagyon szeretem. (k. kun)
