Népújság, 1981. március (32. évfolyam, 51-76. szám)

1981-03-28 / 74. szám

1981. március 28.. szombat A Nap kél 5,32 — nyugszik 18,08 órakor A Hold kél 0,49 — nyugszik 9,57 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon GEDEON nevű kedves olvasóinkat! név eredete a héber ősi mondák ködébe vész. A név -jelentése: „Beái álljon bosszút!" 0—0 Hetvenöt évvel ezelőtt halt. meg — öl éves korában — Bihari Sándor festőművész, aki .1900-ban egyik ala­pítója volt a szolnoki művésztelepnek. Gyermekéveit Nagyváradon töltötte, majd Pesten volt retusőr, s es­ténként. Székely Bertalan mintára jziskolai tanfolya­mának látogatója. 1870-tól Becsben dolgozott, miköz­ben a Képzőművészeti Akadémián képezte tovább magát. 1883-ban párizsi tanulmányútra ment. s a Louvre-ban másolatokat készített műkereskedők meg­rendelésére. A Párizsban megismert impresszionizmus és a plein-air irányzat erős hatással volt művészetére. Kereszttűzben című képét 1885-ben a budapesti őszi kiállításon Ferenc .József császár vásárolta meg. Bíró előtt című. 1886-ban festett képével kiérdemelte a leg- . híresebb magyar, életképfestő művészi rangját. 1900- ban reszt vett a szolnoki művésztelep megalakításá­ban, s ennek nemcsak életképeiben, de tájképeiben Is egyik legjellegzetesebb képviselője lett. Időjárási ■Várható Időjárás ma estig: száraz, derült ifió. Mér­séklődő északnyugati, északi szél. Várható legmaga­sabb nappali hőmérséklet 14, 19 fék között. {színházi | mozi | Április 4. előtt Ünnepi nyitva tartás ai üzletekben A felszabadulás ünnepe előtti napokon, április l—2— •3-án a kétműszakos. vala_ mint a hosszabbított nyitva tartással üzemelő élelmiszer- boltok — az este nyolc órá­ig» nyitva tartó üzletek kivé­telével — egy órával tovább fogadják a vásárlókat. Az iparcikk- és a ruházati üz-( letek, valamint az áruházak április 3-án hétköznapi, pén_ teki rend szerint dolgoznak. A vendéglátóhelyeken ugyanezen a napon a szom­bati „menetrend" lesz ér­vényben. Április 4-én a dohány-, édesség- és virágüzletek ki­vételével, minden élelmiszer- bolt, piac és csarnok, áru­ház, valamint iparcikk- és ruházati üzlet zárva tart. A vendéglátóhelyek 4-én szom­bati, másnap pedig vasárna­pi rend szerint üzemelnek. K segítő iskolások - megye» kulturális versenye Első alkalommal rendeztek megyei kulturális szemlét a kisegítő iskolák kisdobosai, úttörői részére. A megye minden részéből összes er egiett tanulók pénteken az egri Hámán Kató Megyei Űttörőházban versmon elássál, tánccal,'népi játékok­kal versengtek a legjobbakna k járó díjakért. A győztesek a megyei úttörőelnökség jutalmait vehették át. Felvételünkön az egri Kisegítő (Foglalkoztató) Iskola és Nevelőotthon ta­nulói népi játékot mutatnak be. (Fotó: Perl Márton) ★ Öt év eredményei A GELKA egri, gyöngyö­si, hatvani és hevesi telep­helyein mind az ünnepna­pon, mind pedig az azt kö­vető vasárnap reggel 8-tól 12 óráig ünnepi ügyeletet tartanak. Otlezárásoh Talajlazitó robbantási munkálatok miatt március 30-án, hétfőn 8 és 16 óra között tízperces időtarta­mokra lezárják a 25. számú főút Eger—Kerecsené kö­zötti azon szakaszát, ame. Íven korszerűsítést végeznek. A Halmajugra—Kápolna közötti, Detk térségében le­vő utat március 31-től bá­nyaművelés céliából elbont­ják. Ezért március 31-től szeptember 30-ig a forgalom földúton bonyolódik. Ugyan, ezen időszakban fennáll a vécsi és a domoszlói elága­zók közötti szakaszon az át­menő forgalom elöli korlá­tozás. fl TSZKER jól segíti az agrárkereskedelmet Lottó­nyerőszámok A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 13. játékhéten Budapesten megtartott lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: 12,19,39,44,90. A március havi iá;gynye­reménysorsoláson a 10. já­tékhét szelvényei esznek részt. — AUTÓVÁSAR EGERBEN. A tavaly kialakult hagyo­mányoknak meg telelőén Egérben a Csebokszári-lakó- telepen a Shell-benzinkút melletti parkolóban rendezik meg idén először vasárnap a magánautósok börzéjét. — EGRIEK A NÖVENDÉK• HANGVERSENYEN. Az or­szágos zenepedagógus szak­osztály harmonika tagozata a budapesti XIII. kerületi Állami Zeneiskolában tava­szi növendékhangversenyt tart. A bemutató külön ér­dekessége, hogy meghívták az egri harmonikatriót is, amelyet Kovács Péter ve­zet. A vasárnapi hangver­seny előtt, szombaton dél­után 3 órakor az egri zene­iskolában nyilvános főpró­bára, várják az érdeklődő­ket. Egerben délután fel 4 órakor: KAVIÁR ÉS LENCSE Fefőfi ifjúsági bérlet Este 7 órakor: KAVIÁR ÉS LENCSE Madách bérlet feg,eroen. siemoaiöß jt...• t, t órától hétfő regsel ? óráig a Ba'icsy-Zsiünszky utcát rende­lőben. Telefon: ti-000 Gyermekorvosi ügyelet helye: E^er. Kossuth Latos a. 8 szám alatt Tele.fon : II -640 az ügyelet igénybe trehelö: ftétkÓznapekoB este 19 órától reggel i óráig. .Vasárnap és ün- nepnsípekqm: előző nap délután 14 órától az ünnepet követő nap regeei 7 óráié. Fogorvos! ügyelet szombaton 14 órától este 20 óráig, vasárnap és munkaszüneti napokon reg­gel 3 órától este 20 óráig, a Technika Hazában Az Eger környéki összevont Ügyeleti szolgálat: Egerbe», az Alkotmány utca 8. szám alatti orvosi rendeiőbea latja el a2 alábbi községek gyermek- és felnőttbetegeit: Andornál, tálya. Makiár. Ostoros. Novaj Kere- csend. Demién. Felsőt.árkány, Noszvaí. Az ügyelet igénybe ve* tiető: vasárnap és ünnepnap»- kon * előző #ap délután 14 órá­tól az ünnepet követő reggel 7 óráig. .Telefon: 11-6R9 Gyöngyösön: szombaton 14 órától hétfő reggel 7 óráig. Te­lefon: 11-727. Fogorvosi ügyelet: délután 15 —18 óráig Mindkét Ügyelet ne- lye: Széchényi u, l. szám. Gyermekorvosi ügyelet: dél­után 15—13 óráig. Ügyelet helyei Puskin utcai gyermekrendelő. Vasárnap éa ünnepnap reggel T órától másnap reggel 1 óráig. Telefon: 11-727. Fogorvosi Ügyelet: 9—12 óráig. Mindkét ügyelet helye: Széche­nyi u. 1. Gyermekorvosi ügye­let 9—12 óráig. Helye: Puskin utcát gyermekrendelő. Hatvanban: szombaton 12 órá­tól hétfő reggel 7 óráig a ren­delőintézetben. Telefon: 10-04. Rendelés gyermekek részére I*. Fogorvosi ügyelet vasárnap 0 —10,30 órája. Gyermekorvosi ügyelet vasár­nap 3—10 óráis a rendelőinté­zet gyermeksza'krendeiésén. Te­lefon: 10-04 KÖJÁL-készenlét Egerben dél­után 17 órától hétfő reggel 1 óráig Telefon: 10-004 és 14-490. Állatorvosi ügyelet A hét utolsó munkanapján reggel 7 órától, a munkaszüneti napon 20 óráig. Eger: Állategészségügyi Állo­más Állatkórháza Eger. Szövet­kezet u. 4 (Az Egerhez tartozó, valamint a bélapátfalvi, bátori és makiári állategészségügyi kör­zetben.) Telefon: 12-388. Füzesabony: Víztársulat, Rá­kóczi u. 43. Telefon: 3. Gyöngyös: Állatkórház. Tele­fon: 11-R45. Hatvan: Városi Tanács. Kos­suth tér 2. fsz. 30 Telefon: 19-97. Heves: Heves megyei Tanács V. B. Járási Hivatala. Telefon: 124 EGRI VÖRÖS CSILLAG Telefon: 11-888 Du. fél 4 és fél 6 órakor: A svéd. akinek nyoma veszett Színes magyar—svéd—NSZK bűnügyi film Este 8 órakor: Az első nagy vonatrablás Színes angol bűnügyi film Este 10 órakor: Az új földesúr EGRI BRÖDY Telefon: 11-773 Du: 4, 6 és este 8 órakor: Skalpvadászck Színes, amerikai kalandfilm EGRI ÜTTÖRÖ Du. 3 órakor: Szegény gazdagok GYÖNGYÖSI PUSKIN Du. fél 4 órakor: Vigyázat, rozmárok! Este háromnegyed 6 és este 8 órakor: Kramer kontra Kramer GYÖNGYÖSI SZABADSÁG Skalpvadászok HATVANI VÖRÖS CSILLAG A nyolcadik utas: a halál HATVANI KOSSUTH Hintó géppuskával FÜZESABONY Start két keréken PETERVÁSARA A férfi, aki szerette a nőket Hét végi piaci jelentés Ügy tűnik, ez már való­ban tavasz. A napi közép­hőmérséklet legalábbis erre utal. A kedvező meleg hatá­sára a határban mindenütt megindult a munka. Népesek a piacok, nagy az érdeklő­dés. A vásárlók főleg az új­donságokat keresik, amelyek közül továbbra is a primőrök az elsődlegesek. A múlt' he­tihez képest csaknem 10 fo­rinttal lett olcsóbb a paraj. Árulnak paprikát, salátát, uborkát és retket is. EGERBEN A pénteki szabadpiaci árak alapján: a burgonya kilója 8, a sárgarépa 14, a petre­zselyem Ifi, a vöröshagyma 10. a kelkáposzta 14. a fejes káposzta 10, a saláta 8—10, a karalábé 7 forint volt. A paprika 8—12. a tojás 1.50—1.70, az uborka 80. a retek 5—10, az újhagyma csomója fi. a fokhagyma 70—80, a paraj 20, a sóska 30—40, az alma 12-r-lfi, a savanyú káposzta 14, a gom­ba 90 és a dughagyma 20— 50 forint.. GYÖNGYÖSÖN A pénteki szabadpiaci árak a következőképpen alakultak: a burgonya 8, a sárgarépa 6. a petrezselyem 14, a vö­röshagyma 10. a kelkáposzta 17. a fejes káposzta 10. a sa­láta 7,50, a fóliás paradicsom 300, a zöldpaprika 7—12, az uborka 80, a hónapos rétek 15, a retek 6, a zöldhagyma 5, a fokhagyma 80, a paraj 25 forint volt. A sóska 25, a téli alma 14—15, a körte 21, az újka- ralábé 15, a héjas dió 37, a lencse 65, a savanyú káposz­ta 13, a mák 77 és a dióból 120 forint. HATVANBAN A pénteki szabadpiaci árak szerint: a burgonya 7, a fe­öt esztendő munkáját ér­tékelte pénteken délelőtt Egerben, a Technika Házá­ban a TSEKER — a Terme, lőszövetkezetek Értékesítő és Szolgáltató Területi Köz­pontja. Heves és Nó'grád megyéből 8fi szövetkezet küldöttei jöttek el az igaz­gató tanácsülésre'. Ott volt Kovács Sándor, az MSZMP Heves megyei Bizottságának osztályvezető-helyettese, dr. Sándor Gábor, a megyei ta­nács mezőgazdasági és élel­mezésügyi osztályának he­lyei tes vezetője, valamint Zombori Zoltán, a TSZKER Országos Központjának igazgatóhelyettese is. A megjelent szakembere­ket Tóth István, az igazga­tó tanács elnöke köszöntötte, maid Zsebe József, a terü­leti központ igazgatója érté­kelte az V. ötéves tervben végzett munkát. Elmondta, hogy a szövetkezeti közös vállalat Heves és Nógrád megye agrárkereskedelmé­ben jelentős tevékenységet folytatott. Borokat, zöldség­es gyümölcsféléket, műtrá­gyát és különböző faipari jes sajáta 3, a fejes káposzta 8, a hegyes erős paprika 4— 6, a karalábé 1—3, a zeller 12, a zöldhagyma 4, a főző­hagyma 12. a fokhagyma 90, a petrezselyem 16, a sárga­répa 7, a vegyes* zöldség 18 forint volt. A retek 10, a paraj cso­mója 3. a sóska 2,50, a cse­megekukorica 25. a savanyú káposzta 12. a mák fiO, a szá­raz bab 20—26. a téli alma 8—14 és a héjas dió 35 fo­rint, A ZÖLDÉRT ARAI HEVES MEGYÉBEN A pénteki elárusítóhelye­ken: a burgonya 6, a sárga­répa 9. a gyökér 12, az al­ma 6—18, a fejes káposzta 9, a tojás 1,80, az uborka 75, a sóska 36, a paraj 30. a saláta 8, a paprika 4.60— 7.50. a hónapos retek 4,50— 6,50 és a zöldhagyma cso­mója 4.50 volt termékeket értékesített ex­portra, illetve belföldre. Forgalmuk az 1975, évi 148 millióról 1980-ra 557 millióra növekedett. Az el­múlt Öt esztendőben szolgál­tató tevékenységet is szer­veztek, megkezdték a tag- szövetkezetek tehenészetei­ben a fejőberendezések ja­vítását, valamint elektromos érintés- és villámvédelmi méréseket folytattak. Szol­gáltatásaik kiterjedtek a cukorrépa, a gabona és a vá­góállatok eladása előtti mi­nősítésre is. öt év alatt szervezett munkájuk nyo­mán nyereségük csaknem háromszorosára növekedett. Ennek megfelelően tízmillió forintot juttattak vissza a tagszövetkezeteknek. Zsebe József a továbbiakban az idei feladatokról szólt. Hang­súlyozta, hogy még nagyobb szerepet vállalnak a zöldség­éi gyümrilcsforgalmazásban. a faipari termékek, a mű­trágyák és növényvédő sze­rek , eladásából. Segítik a háztáji és kisegítő gazdasá­gokat. is, amelyeket tápokkal és takarmányokkal látnak el. 1985-ig szélesítik kapcsola­taikat a kishatármenti áru­forgalomban főleg Jugoszlá­viával és Csehszlovákiával. Megszervezik a gumiabron­csok újrafutózását végző üzemet, ugyanakkor négy szakboltot nyitnak a megyé­ben, közöttük egyet Egerben. Dr. Sándor Gábor, a me­gyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályának helyettes vezetője hozzászó. lásában Heves megye mező- gazdaságának hatodik ötéves tervi célkitűzéseiről beszélt,. Felhívta a figyelmet az üze­mek és a TSZKER további jó együttműködésére a ter­melésben és az agrárkeres­kedelemben. ’ Befejeződött az 1977-ben megkezdett rekonstrukció a Szentesi Baromfifeldolgozó Vállalatnál. Ennek eredmé­nyeként változatlan létszám­mal 30 százalékos termelés- növekedést tudnak elérni konyhakész csirkéből, libá­ból és kacsából. A (ivarban — BEVÁSÁRLÓ csütörtök a TÜZÉP-nél. Az Észak-ma- gvarországi TÜZÉP Vállalat egri telepén is bevezetik — figyelembe véve az igénye­ket — a csütörtöki késői nyitva tartást, A nyári idő­számítás hónapjaiban este fél hétig tart nyitva a telep. — NAGYVISNYÓl gyermek­paradicsom. A tiszafüredi járás úttörőinek nagyvisnym táborát — jórészt a Szolnok megyei üzemek szocialista brigádjainak segítségével — tovább korszerűsítik, csino­sítják. Az idei nyaralási szezont a pajtások már ki­bővített konyhával, folyóvi­zes faházakban élvezhetik majd. — NEGYEDSZER IS ELSŐ. Az t ÉDOSZ megyei munka­védelmi bizottsága pénteken értékelte egyebek között az öt évvel ezelőtt kezdeménye­zett munkavédelmi verseny eredményeit. Mint megálla­pították, a versenymozgalom meghozta á várt eredmé­nyeket, a részt vevő üzemek­ben javult a munkavédelmi helyzet. Első helyre ismét az Egri Dohánygyár került, immár negyedszer. — SZOT IRODALMI ŐSZ-' TÖNDfJ. A Szakszervezetek Országos Tanácsa együtt a Magyar Írók Szövetségével pályázatot hirdet a SZOT irodalmi ösztöndíjra. Azok pályázhatnak, akik eddig műveikkel már kifejezték tehetségüket és a díj célki­tűzéseinek megfelelő irodal­mi mű megalkotását vállal, ják. Előnyben részesülnek azok, akik kapcsolatot tar- tanaj? valamely munkahely­ivel és segítik az ott folyó közművelődési tevékenysé­get. 1300 négyzetméter alapterü­letű új feldolgozó üzemrész és 30 vagonos hűtő-tároló épült. Az elavult gépsorokat is újakkal váltották fel, töb­bek között egy olyan beren­dezéssel. amely óránként 5000 pecsenyecsirke feldolgo­zására képes. OlGsóhh paraj Több konyhakész baromfi Szentesről Mßm MMfi* fg ff-, I» A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága ás a Heves megyei Tanai., napilapja Főszerkesztő: papp JÁNOS — Kiania „ , ,__ kiadó Vállalat, Felelős kiadó: DR. NOSZTICZIUS FERENC - Szerkesztősége - Eger. Beloiannisz u. 3. 3301 (Pí.: 23.) Telefon 13-352 131844 n-oas rSLms.’ Rózsa u. t. 3200 Telefon: 11-697. Hatvan. Kossuth tér 8. 3000 fVár# sl tanáe9 épülete.) Telefon: 10-51. Kiadóhivatal: Eger Beloiannisz u 3 fPf • 221 TolStmWl 13-381, 12-65«. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési <1(1: egy hónapra 34 Ft, negyedévre 102 Ft. egy évre 400 Ft. Előfizethető: a hiriapkibhpsftö nostahivataimí-r,ai és kézbesítőknél. — Index: 20062 — Révai Nyomda Egri Gyáregysége. Eger. Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVATH JOZSEFNE — HU ISSN 0133 mos™4* 1

Next

/
Thumbnails
Contents