Népújság, 1981. március (32. évfolyam, 51-76. szám)
1981-03-24 / 70. szám
Bálint Endre montázsai A CSENDES DON. A magyar fülnek ma nem sokat mond ez a két név: Iván Pravov és Olga Preobra- zsenszkaja. Pedig ők próbáltak először, akkor még csak két kötet Íródott meg a Csendes Don krónikájából, filmet csinálni még 1930- ban Solohov regényéből. Az. tán eltelt két évtizednél is több, mígnem s az immár teljes solohovi mű, Szergej Geraszimov jóvoltából, aki igencsak értett az adaptációhoz, úgy került a filmvászonra, hogy az Solohov tetszését Is elnyerte. Grigorij Meljehov és társainak története, a doni kozákság beilleszkedése a forradalomba, az erről szóló véres, könnyes, máris erőt és optimizmust sugárzó eposza a történelemnek, lm most a képernyőn jelentkezik hat részben. Mint, film talán nem tartozna az igazán jelesek közé, sok helyütt deklamáló, aprólékosan részletező, nem kevés benne a patetikus elem sem — de mint tévéfilmsorozat mindenképpen a leg. jobbak közül való, Solohov nagy regénye Geraszimov által a kép nyelvére fordítta- tott le, bátran vállalva- és a képernyőn minden disz- szonancia nélkül elevenen - hatóan is felhasználva a solohovi történet és próza minden fordulatát. Képre tett nyelv ez, hűséges és látványban sem szűkölködő: egyszerre idézi fel olvasmányélményünket és azt- a kort is, amelyben ki-ki először találkozott a Csendes Don-nal. Gondolom, a felnőttebb korosztály könyvet szerető rétege személyes ismerősként látta viszont Akszinyét és Grisát, Korsunpovékat, a i földbirtokos Lisztnyickij fa- > míliát, s az egész század eleji orosz világot, annak minden megpróbáltatását az első világháború alatt, lakóinak találkozását e forradalommal, eszmélését az új világra. Egy nagyszerű, immár klasszikus regény adaptációja pereg a képernyőn, hogy újra találkozhassék véle az Ismerője, s végre az is találkozzék a doni kozákokkal, aki előtt még ismeretlenek voltak Solohov regényének hősei, azok sorsa. A felfrissített szinkron, az Itt-ott talán még a képernyőn is erőltetettnek tűnő hatásokat iktatja ki. s teszi igazán élővé Grisa Meljehov és társainak életútját a ma közönsége és közössége előtt. FILMSOROZATOK "SORO" ZATOK FILMJEI. Mint például Billy Wilder legutóbbi filmje a képernyőn, felújítva a Legénylakás, vagy Korda Sándoré, a még 1941- ben készült Lady Hamilton. Egyszerre nosztalgia, szórakozás, könnyérzékenyes ki- kapcsolódás, és egy kis filmtörténelem is. No, meg közben találkozás olyan máig is emlékezetes művészi alakításokkal, mint amilyen Ví- vien Leighé. és Laurence Olivieré volt, hogy a régi nagyokat említsem csak. És persze olyanokkal való találkozás is ez, akik ugyancsak nagyok a filmművészetben, bár igazán nem „régiek”, mint például Shirley MacLein és Jack Lemmon, — a már említett Legénylakásban. Még akkor is, sőt ennek ellenére is örvendetes találkozások ezek, ha e hasábokon már feljegyeztük, és megjegyeztük Is: sok a jóból is megárthat. A túl sok filmfelújítás, bár a műsoridőt kitölti, bár szórakoztat, sőt maradandó és új élményt is hozhat, mégis zavaró, összekeveredik a nézőben a kor és a technika, a stílus, a művészi egyéniség, nincs idő és mód sem arra. hogy feldolgozza magában a látottakat, hogy köznapian fogalmazva: megeméssze az élményt. Ha egyáltalán volt élménye. Emiatt aztán csak Ötvenszázalékos a siker: szórakoztatni szórakoztatnak ezek a filmek, de mint film- történeti dokumentumok már lényegesen kevesebb hatást érnek el. Bár, hogy teljesen őszinte legyek, inkább még két újabb filmsorozatot, ha cserébe megígérik a televíziósok: Ellery Queen ásatag bárgyúságából egyet sem kapunk többé. Ez az amerikai, úgynevezett bűnügyi tévéfilmsorozat, legalábbis az arany kutya esetéről szóló, sikeresen múlt alul minden eddigit. Mármint bárhonnan is vásárolt tévékrimit! Vagy kilóra vettük? Akkor is drága volt. Gyurkó Géza Bálint Endre montázsai láthatók az Egri Kisgalériá- ban a hónap végéig. A montázs itt csak a technikát jelzi. azt a módot, ahogyan a művész, a pillanatnyi ötlettől, vagy a benne éppen uralkodó hangulattól, szenvedélytől. keserűségtől, felismeréstől hajtva, a keze ügyébe akadó újságból kivág egy részletet, egv másik helyről egy másik fotót emel el és az asztalon így-úgy elrendezi. Nemegyszer fejjel lefelé állnak meg ezek a fotók, ábrázolatok, mert a bölcs ember játszik, elSzóra- kozik. Vagy nagyon is elgondolkozik azon. ml is volna igazán a helyénvaló, a jel mi lehetne arról éppen, hogy ő most él és tudja, hogy egy idő múlva nem fóg élni? A mennyiségileg nem is nagy tárlat az első, a felületes végignézésre majdnem ki is mondatja velünk: ez lenne az a Bálint Endre, aki európai rangot szerzett a francia könyvkiadásban illusztrációival? És egyáltalán idáig is eljuthat egy művész, hogy az igénytelenséget bizonyító ú jságki vágatokkal igyekszik jobbik magát, ha nem a legjobbik magát megmagyarázni? Am amikor háromszor-négyszer is körüljárjuk ezt a tárlatot, értjük meg. hogy itt valójában több rétegben fekszik s mondanivaló. Mindenekelőtt Ország Lili emlékezete ez a kiállítás, egy érzés emlékezete, talán a szenvedélyé, de bizonyára a művész életében a félmúlté, ahonnan visszajárnak a megélt pillanatok. Azok, amikben jelzés maradt éppen úgy, mint ahogyan belőlük is marad valamilyen jelzés a felszínen. Olyan, amit mások megtalálhatnak. És felismerhetnek, megszerethetnek. Mint ahogyan Bálint Endre felismeri és szereti a zsidó sírköveket, az azokon olvasható, százados-évezredes üzeneteket. Ahogyan elnézi és iderakja elénk a sírkőfa- ragványok egy-egy részletét, éppen azt. ahol a nyitott tenyérből kiágazó ujjak érintkeznek, valamiféle misztikumot és jelentést hordozva. Hiszen az emberi lélek és élet egyebet sem tesz, mint apró jelek után kutat a maga apró valóságában, hogy magyarázatot leljen az összefüggéseken túl arra is, hogy nemcsak félni lehet a haláltól, de élni is lehet tőle. És ezt Bálint Endre mondja nekünk, aki a fényképekből, a félbehagyott ábrázolatokból, a fejenincs testek, vagy fejet elhagyó testek magányából. az elbillent maszkok szégyenéből, az asszonyok arcából. a furcsa figurák testéből, vagy a nem is olyan messzi történelem fegyveres orgiájára utaló snittekből felépít egv lelki önéletrajzot, vágy szellemképet a szó nemesebbik értelmében, hogy ki tessék: mindennek direkt és indirekt értelme van egy; szerre. Minden Jelen a mában, de ha már ezt az állítást kimondtuk, máris múlt-- tá változott a jelen bennünk is és kint is: körülöttünk és értünk is valami, amiről jó lenne másoknak is tudni egyet-mást. Bálint Endre csak akkor rajzol közbe valamit, a fotók,’ részletek közé, ha mondandóját meg kell igazítania,’ arra a szintre kell emelnie,' ahol ő azt láttatni akarja. Mekkora szerénység Itt is és mekkora rejtőzés! Minden ábrázolatán érezzük ennek a kíméletlen századnak az at-i moszféráját, ezt a sok-sok félelemmel átitatott levegőt,' amely legalább annyira rom- bolja-lopja életünket, mint a vastag dohányfüst az ide- geséggel együtt, a bezárt szobában. Bálint Endre sugallja Is ezt a nyomasztó érzést: be vagyunk zárva az életbe és ezen az állapoton csak az a hit segít, hogy mindez így történik évezredek óta. És a jelek, az ő jelei is szaporodnak, míg ez az egész magányos kis folyó tele nem lesz rakva a Jövőnek szóló ilyen-olyan emberi üzenetekkel. Eszközeinek látszólagos igénytelensége ellenére ezeket a gondolatokat, vagy ilyesféléket, kedveltet meg velünk ezen a kiállításon az 1914-ben született művész. Farkas András J Üj sorozat kezdődött a televízióban: a mai magyar prózairodalom jelesei szólalnak meg. kéthavonként, személyesen is, televízióra alkalmazott egy-egy alkotásukkal is. Az első bemutatkozás Cseres Tiboré volt. Képünkön a Búcsú nélkül című novellájának tévéváltozatából láthatunk egy jelenetet Molnár Tiborral. Méltóan Bartók emlékéhez Ahhoz, hogy Bartók Béla születésének 100, évfordulójára emlékezzenek Gyöngyösön, méltó keretet alakítottak ki a rendező szervek. A városi művelődési központban szombaton délután megtartott ünnepségen a szereplő együttesek olyan atmoszférát teremtettek, amely inspirálta a közönséget is. Jól illeszkedett ehhez a hangulathoz Búzás Lajosnak, a megyei művelődésügyi osztály vezetőjének beköszöntője és az a közvetlen hangvételű visszaemlékezés, amellyel Raics István zeneszerző idézte fel Bartók életpályájának sarkallatos fordulópontjait. Az a lelkesedés, amely a karácsondi ének- és zenekedvelők köréből indult el, magával ragadta a szélesebb környezet hasonló érdeklődésű embereit és együtteseit és ez a szándék az emlékünnepség műsorában öltött testet. Nemcsak a különböző dalok és zeneművek fakadtak egy tőről, hanem az interpretálás m ürességének szándéka is azonos hullámhosszon terjedt a kezdő mű- sorszámtól egészen a fináléig. Aligha volna ok arra, hogy ebben a szépívű zenei élményből bármiféle megkülönböztető jegyeket kiemeljünk. Az alkalomhoz illő gazdagságú program színvonalas megszólaltatása érzékletesen fejezte ki a Bartók egész életműve előtti tiszteletadást. 9. Isten tudja persze, hogy a nyolcvanéves vallásos parasztasszony miképp barátkozott így össze a fele any- nyi idős, viharos múltú nővel, ezt nyilván csak a panelház kalodaérzetével lehet magyarázni, mert különben életvitelüket s az életről alkotott felfogásukat tekintve — ahogy mondani szokták — egy világ választja el őket egymástól. Hankóczyné először tizenhat éves korában ment férjhez egy válogatott futballistához, s ebből a házasságból van egy tizenkilenc éves fia, akit az asszony szülei nevel, nek. A futballista ugyanis két év házasság után nem tért haza egy angliai mérkőzésről, s az asszony elhatározta, hogy utána megy, megkeresi a férjét. Kalandos körülmények között disszidált, de valahogy nem jutott el Angliáig — közben persze a férjéről sem tudta pontosan, hogy hol tartózkodik —. hanem a sors kifürkészhetetlen szeszélye folytán Izraelbe került, s ott mint kávéfőzőnő egy lokálban kéz. dett-éotgoaai, „Hat aattera aét arany életem eolt, dédi- ke, úgy tessék elhinni, pedig én azelőtt sose szerettem a zsidókat!” Később a kávéfőzés, felszolgálás, táncos vetkőzés mellett egyéb szolgáltatásokkal is a vendégek rendelkezésére állt, egyszóval mindenre használható, kitűnő munkaerőnek bizonyult. És ezt megfelelően honorálták is. „Űri kurva voltam én, dédike. olyan ruháim, ékszereim, kocsim volt ott nekem, amilyent fél Budapest megirigyelne ma is!” Ezt mindig leplezetlen kérkedéssel mondja, s hozzá azzal a rátarti szabadszájúsággal, hogy ő nem szégyelli megmondani, miként kereste azt a nagy vagvont. És szavait, nehogy azt higgye bárki is, hogy ő a messziről jött emberek gátlástalanságával a levegőbe beszél, színes fényképekkel tudja igazolni. Piros Porsche volánjánál ül egy narancsfa alatt, s a karja tele arany karkötőkkel. A fényképek hátlapián pedig az alábbi feliratú pecsét olvasható: This papéi- manufactured by Kodak., TeMvut. Hét évig gyűjtögetett S20r. galmasan, amikor valami súlyos betegséget kapott, s a kórházi kezelés minden értékét fölemésztette. „Több mint fél évig voltam a kórházban, dédike aranyos, de akkor én megesküdtem mindenre, amiben még hinni tudtam, a gyerekem, meg még a születendő gyerekeim életére is, hogy ha egyszer innen élve kikerülök, soha kórházba be nem megyek!” Testileg, lelkileg ig teljesen tönkrement, mire elhagyta a klinikát, s akkor kérte a ma. gyár hatóságokat, hogy visz- szatérhessen Budapestre. „Ügy jöttem haza. ahogy elmentem, dédike, két pár cipő. egy gyöngyházretikül, meg az a ruha volt minden vagyonom. amiben leszálltam a repülőgépről.” Itthon ismét kávét főzött egy étteremben, s megismerkedett Hankóczy Andrással, a nála Jó tíz évvel fiatalabb pincérrel, aki végül feleségül vette. Itt laknak a pincér szüleinél a két fél szobában — és alig elviselhető összezártságban, hiszen a szü. lök máig sem tértek napirendre afölött, hogy a fiuk egy ilyen vén. satöbbi-satöb. bit vett feleségül. Pedig már két unokájuk is van; az ötéves András és a kétéves Andrea, aki most szinte élettelenül kókadozik Hankóczyné karján, amikor a tanár kilép a folyosóra. — Fölébredt már a dédt- ke? — kérdezi sírva az asz- szony. — Föl, de mi baj van. miért sír? Én nem segíthetek? — Csak telefonálni szeretnék a körzeti orvosnak, mert Andrea nagyon rosszul van. Nagyon fullad, pedig egész éjjel kamillateát párologtattunk. — Persze, betefonáűon csak! Be hcü awmgkate« . volna! Emiatt akár éjszaka is! Nem kell ezzel a dédire várni. Menjen csak be, ott a telefon! Ezzel a még nyitott ajtón betessékeli az asszonyt, 5 maga pedig az órájára pillantva futólépésben megy a liftek felé. A kapun kilépve a tanár Ismét felgyorsítja lépteit, menet közben kotorja elő zsebéből a sluszkulcsot, ezzel se menjen az idő. hanem a zárat már messziről megcélozva egy pillanat alatt nyithassa ki UI-s Trabantja ajtaját. Beugrik a vezetőülésre, könyvekkel megpakolt nehéz táskáját hátra dobja, még ugyanezzel a lendülettel hajol le, hogy elfordítsa a benzincsapot, s miközben kihúzza a szivató gombját, kinéz a szélvédő üvegen. Kocsija pontosan a liftaknával szemben áll. így jól látja, hogy a ház két kapuján szinte egyszerre lép ki két fiatalasszony. Alkatra még hasonlítanak is egymásra, magas, vékony, harminc körüli csinos nők, s mindkettő egy-egy iskolás gyereket vezet. A jobb oldali kapup keki- színű farmerszoknyában, kockás blúzban a doktornő lép ki, mozgásában, egész megjelenésében, rövid, sportos frizurájában van valami friss kamaszosság. Ahogy felzúg az Ul-s Trabant, a hang irányába fordítja a fejét, s kicsit hunyorogva a napsütésben, biccent a tanár felé. — Jó reggelt! — Kezicsókolom!— mondja a tanár, ehhez a fejét is meghajtja, mert hallani úgy.- sem lehet a köszönését. __ _. (Foíytaljuk), . A kik száján tovább cl a Bartók gyűjtötte népdalcsokor: a karácsoadi Parasztkórus. Vezényel: Kalocsai Miklós karnagy, j — (Falát Kőhköá T
