Népújság, 1981. március (32. évfolyam, 51-76. szám)

1981-03-21 / 68. szám

Idegenben Játszik az első négy A megyei labdarúgó-baj­nokság tavaszi második for­dulójában a listavezetővé előlépett Recsk a vereséggel rajtoló Tárnáméra otthoná­ban lép pályára a két pont megszerzésének reményében. A Bélapátfalva a Sírok el­leni fiaskó után a Honvéd Gáspár SE vendégeként sze­retne javítani. Kíváncsian várjuk, hogy a rutinos játé­kosokat felvonultató Hort legutóbbi súlyos veresége után egyenlő ellenfele tud-e lenni a jó formában lévő Hatvani KVSC-nek. Nagy küzdelem és döntetlenhez közeli eredmény várható az Apc-~Petófibánva szom- szédvár-rangadón. A Siroki Vasas a bélapátfalvi bravúr után hazai környezetben a jól rajtoló Heves ellen sze­retné gyarapítani győzelmei­nek számát, s erre meg is van az esélyük a piros-ké­keknek. A többi találkozón a pontosztozkodás tűnik a legvalószínűbbnek... Tippjeink, (zárójelben az őszi eredmények): H. Gás. pár SE—Bélapátfalva (1—3) 2, Hort—Hatvan (0—3) 2, Selyp—Füzesabony (0—2) x, Apc—Petőíibánya (0—0) 1, Besenyőtelek—Kompolt (1— 3) x, Tárnáméra—Recsk (0— 7) 2, Sirok—Heves (0—0) 1, Mátraderecske—Egercsehi (1 -1) x. Március 21-22, AsztaMsz-Éntő Egerben Már ha&Kmány, hogy a Fogyasztási Szövetkezetek Országos Tanácsa Egerben rendezd meg a mozgalom dolgozóinak aszitalitenisz- versenyét. A Kemény Fe­renc Sportcsarnokban szom­baton és vasárnap 19 megye és Budapest legjobb szövet­kezeti versenyzői állnak asztalhoz, Az országos dön­tőben egyéni és páros szá­mok mellett csapatverseny­ben is hirdetnek győztest. Az ünnepélyes megnyitóra ma, 9 órakor, kerül sor. A nagyszabású rendez­vény alkalmából a kör­csarnok földszinti előteré­ben tablókon tekinthetik meg az érdeklődők az Egri Vörös Meteor női szakosztá­lyának tízéves, eredmények­ben bővelkedő tevékenysé­gét. A képek, cikkek archí­vuma tömegsportversenyek­ről is számot ad. A SZÖVOSZ Kupa aszta­litenisz országos döntő ered­ményhirdetése vasárnap 12 órakor várható. A legjobba­kat jutalmazzák, a Heves megyei MÉSZÖV erre az al­kalomra különdíjat alapí­tott, ezt a legeredménye­sebben szereplő megye csa­pata kapja. Szombati sportműsor Asztalitenisz: SZÖVOSZ Kupa országos döntő, Eger, Kemény Ferenc Sportcsar­nok, 9. Gyöngyös város csa­patbajnoksága. Gyöngyös, városi sporttelep, 15. Birkózás: Ifjúsági kötött­fogású vidékbajnokság. Eger, IX-es iskola tornaterme, 13. Kosárlabda: Egri TK— Székesfehérvári Sí, NB Il-es női mérkőzés. Eger, Leány­ka út, 14.30 óra. Röplabda: Az Eger SE női nemzetközi tornája. Eger, Klapka úti szakközépiskola, IS óra. Tömegsport: Kongresszu­si sakk KISZÖV Kupa. Gyöngyös, Partizán út 1., 9 óra. FIN Kupa kispályás labdarúgótorna. Eger, Cse­pel Autó sporttelep, 9. Fel- szabadulási Kupa kispályás labdarúgótorna, Eger, Ka­tonai Kollégium. Labdarúgás: Megyei baj­nokság (kezdési idő 15 óra): H. Gáspár SE—Bélapátfal­va, borsodi jv. Hort—Hat­vani KVSC, Várkonyi. Selyp —Füzesabony, Molnár L. Innen-onnan Egri Szilágyi Gimn.—Sal­gótarjáni Szakmunkásképző 0—0. Középiskolások orszá- szágos labdarúgó-bajnoksága a legjobb nyolc közé kerü­lésért. Eger. A visszavágó mérkőzésre a jövő héten csütörtökön, Salgótarjánban kerül sor. Ma, szombaton reggel uta­zik Kassára az Eger SE öregfiúk labdarúgócsapata Báder Gyula és Boros Lász­ló vezetésével, ahol a hely­beliekkel, a volt válogatot­takkal tűzdelt Kassa SE öregfiúk csapatával játsza­nak barátságos nemzetközi mérkőzést. Az utazók: Csank, Szűcs S„> Révász, Kiss, Szász, Mészáros, Czeg­lédi, Nagy F., Szűcs I., Mis­kolci II., Várallyay, Szabó B, és a gyúró: Balogh Ber­talan. •ér Március 29-én, vasárnap rendezik meg Egerben, a Kemény Ferenc Körcsarnok­ban Eger város ökölvívóver­senyét és úttörő-bajnoksá­gát. Az Egri Építők MSE „égisze" alatt lebonyolítás­ra kerülő ökölvívó-parádé (boksz-show) keretében lát­ványos eseményekre kerül sor. így többek között lát­hatnak karatebejnutatöt, rit­mikus sportgimnasztikát; részt vehetnek a fombola- versenyen, s valamint meg­hallgathatják azt a beszél­getést is, amelyet Gedó Györggyel folytatnak. ÁLLÁS I APRÓHIRDETÉS Általános iskolások orosz nyelvi korre­petálását Egerben vállalom. „Megbíz­ható" jeligére az eg­ri hirdetőbe. Alkot- mány u. a. ___ M ezőgazdasági gé­pészmérnök angol, arab nyelvismerettel. 8 éves gyakorlattal álláslehetőséget ke­res Egerben, vagy környékén. Tarna- bod, Ady Endre út la, Jlhad El-heton. Konyhára takarító­nőt és kisegítőt fel­veszek. Eger, Gró. nay u. 3/a.________ F elveszünk az Ifjú­sági Szórakoztató Parkhoz karbantartó munkásokat állandó munkákra. Jelentke­zés Egerben, az északi sportpályánál. Társasházak és csa­ládi házak redőnyö- zését vállalom, tok nélküli ablakra is. 4 színből választhat, Míkó György kisipa­ros, Gyöngyös. Hunyadi u. 9. Tele­fon: 11-104, Informá­ció Egerben is a 18-247-PS telefonon. Keresek 30 év körü­li, rendes megbíz­ható személyt, ak! gépesített, modern háztartásomat vezet­ni tudná. Érdeklőd­ni 14-368-es egri te­lefonon, szombat és vasárnap kivételével, hétköznap este 10— S0 óráig. 80 000 Ft kp + OTP- átvállalássai bármi­lyen egri lakásmeg­oldás érdekel. ..Má­jusi beköltözés" jel­igére az egri hirde­tőbe, Alkotmány út 2. Családi ház 475 mJ- es telken, Eger, Ár­pád út 50, sz. alatt, beköltözhetően el­adó. Érdeklődni na­ponta ugyanott 18— 19 óra között. __ Z sóri-fürdőn hétvé­gi ház eladó. Tele­fon: 71-920, Miskolc 2 szobás OTP-lakái eladó. Eger Cifraka pu u. 140. III/H., 17 órától. 100 000 Ft kp-vel + OTP-átvállalással I 1/2. vagy 2 szabás lakásmegoldást ke­resek Egerben. Min den megoldás érde­kel. Ajánlatokat ..1981. június” jel­igére az egri hirde­tőbe, Alkotmány u. 2. ____________ Az Agárdi-dűlőben 859 n.-öl szőlő el­adó. Érdeklődni Eger, Gorové László u. 11. Eger, Lenin üt US. szám alatti 54 m’-es, I. emeleti lakás készpénzért azonnali beköltözéssel eladó. Érdeklődni lehet vasárnap egész nap. hétköznap 18—17-ig, Szovjethadsereg u, 45. sz. alatt. Belvárosban albérlet fürdőszoba-haszná­lattal fiatal férfinak kiadó. Eger, Reme- nyik Zsigmond utca 8. I. 1. Érdeklődni délután. Heves, Fő út 15. sz. alatt kétszintes, össz­komfortos családi ház nagy udvarral eladó. Érdeklődni helyben. Tabódy Istvánnál vagy te­lefonon 15-512. Dr. Nagy Mária, Debre­cen. Hajdúszoboszlón. fürdőközeiben 5 szo­bás üdülőmet ápri­listól kiadom IBUSZ- on keresztül. Pet- ries Imre, Debrecen, Bajcsy-Zs. u, 44, 3 szobás kis családi ház fürdőszobával, beköltözhetően el­adó, Eger, Könyök U. 22. Érdeklődni a helyszínen, du, 4 órá­tól és Zalka Máté u. 32. fszt. 1. alatt. Két scoba, fürdőszo­bával és berendezett üzlethelyiséggel, plusz melléképüle­tekkel eladó. Köm* ló, Dózsa út 1, sz. Másfél szobás, kom fortos, kertes csalá­di házamat elcserél­ném 3 szobás taná­csi lakásra. „Nyár” jeligére az egri hir­detőbe. Alkotmány út 8, _______ K ertes családi ház eladó. Eger, Kö­nyök u, 81. Érdek­lődni Eger Kertes» Út 79.______ P oroszlón 2 szobás, mellékhelyiségekből álló családi ház 309 n.-ö! telekkel eladó. Érdeklődni Oláh Jó­zsef, Eger, Garay út 22. ______ K ét családi ház épité- sére is alkalmas te­rületű kertes, régi ház eladó. Andor- naktálya. József A. з. _______ S arudi üdülőkörzet­ben közművesített. 300 n.-öl telek meg­osztva is eladó. Bán­kúti, Eger, Beloian­nisz u. 8, Kertes családi ház eladó. Egerszalók, Széchenyi út 48. sz. Hatvanban, Balogh Adám út 15. eaaládi ház beköltözhetően eladó. Érdeklődni Cselkó Béla Mün- nich út 13. IQ/». Pécel. Gyár út 12. számú 445 n.-öl te­rületű kertes ház el­adó. 2 család részé, re Is alkalmas. Azonnal beköltözhe­tő. Irányár: 800 000 Ft. kp. Érdeklődni s helyszínen, minden­nap. ________________ M ost épülő belváro­si társasházban 60 m3-es lakás, még le­köthető. Érdeklődni szombat, vasárnap. Szovjethadsereg u, 19. sz. alatti építke­zésen. vagy 17-868-as lefonon esti órákban. Négycsaládos tar- sasházban 3 azoba- ös-szkomfortos. ker­tes ház, mellékhetyi séggel eladó. Eger, Breznai út 33, fart. Belvárosi 2 szobás és kettő és fél szobás lakást eserélnék csa­ládi házra Egerben. Lajosvárosi előny­ben. Érdeklődni 15-889-es telefonon, es-te 6 után. _____ l to m2-es helyiség műhelynek vagy raktárnak kiadó. Eger, Kandra Kabos TU.________________ A zonnal beköltözhe­tő családi ház eladó. Eger, Szépasszony, völgy út 30. Érdek­lődni 17 órától szom­bat, vasárnap egész nap.____________ M ásféi szobás laká­somat vállalatnak kiadom, a COOP- TOURIST útján. Ér­deklődni a Magyar Hirdető. Eger, Al­kotmány u. 2. „Caa. bokszári” jeligére. Félkész családi ház Andornaktályán el­adó. „Kétszintes” jeligére az egri hir­detőbe. Alkotmány и. 2.______________ E gyszobás, összkom­fortos üres lakást bérelnék 3—4 évre, 14 éves fiammal, „Sürgős 214” jeligé­re az egri hirdetőbe. Alkotmány u. 2. Eladó egri, kb. 80 m3-es 2 szoba-kom fortoa öröklakás a Lenin úton, a refor­mátus templom kör­nyékén. azonnal be­költözhető. „Nyuga­lom” jeligére az eg ri hirdetőbe. Atkot- mány u. 2, Hergyimó-dülőben 270 n.-öl szántó, felszántva, út mel­lett, Szépasszony- völgyben 800 n.-öl gyümölcsös eladó. Eger. Remenyik Zs. u. S. I. em. J., Var. aa. Sax Gyula sakkszimultánja Egerben Űjabb nagyszerű élmény­nyel gazdagodtak az egri sakksport hívei. Az Eger SE sakkszakosztálya, valamint a Finomszerelvénygyár to- megsportbizottsága meghívá­sára Egerbe látogatott Sax Gyula nemzetközi nagymes­ter, a legutóbbi olimpiákon arany-, illetve ezüstérmet szerzett magyar válogatott tagja, és 30 táblás szimul­tánt játszott vendéglátóival a Közúti Építő Vállalat ét­termében. A rendezők, vala­mint az egybegyűlt érdek­lődők nevében Tarjányi Gé­za. az ESE sakkszakosztályá­nak elnöke üdvözölte a fia­tal nagymestert, gratulált eddigi eredményeihez, majd kérte, hogy válaszoljon a felvetődő kérdésekre. Vála­szaiból a jelenlevők meg­tudhatták, hogy Sax Gyula 11 éves korában a Vasútépí­tő Törekvés egyesületében kezdte el a versenyzést, je­lenleg pedig a Pécsi MSC já­tékosa. Az érdeklődő kérdések alapján felidézte a legutób­bi olimpiai ezüstérem meg­szerzésének körülményeit, amikor minimális v különb­séggel szorultak a szovjet csapat mögé. A kérdések elfogytával ke­rült Sor a 30 táblás szimul­tánra, melyben mindössze egy alkalommal kellett a nagymesternek a kezét előre nyújtania, jelezve a játszma feladását. Dr. Gara György, az ESE mesterjelölt sakko­zója, Sax Gyula egykori ver­senyzőtársa, 22 lépesben, te­hát meglepő gyorsan, nyerte az összecsapást, melynek( ér­tékét az sem csökkenti, hogy kérésére a nagymester át­adta a kezdeményezés jogát, a világos bábuk irányítását. A szimultán többi résztvevő­ié — bár néhányan derekas küzdelem után — vesztes­ként állt fel az asztaltól. Eladó áron alul, Fü­zesabony Honvéd út 3/a. sz. ház. gyü­mölcsössel. Erdek- lödnl Vérien*1 üt 3. 2 szobás OTP-s öröklakás kp + QTF- átváJlalásjal «üadó. Eger, Cifrakapu út 133, IV/16. Telefon: 17-822. Elcserélném nagy­méretű 2 szoba-ve- randás, összkomfor­tos, saját tulajdonú lakrészemet 1. vagy másfél szobásra. Szajlatné, Eger, Le- nin út 3i, Eladó kis családi ház pincével, továbbá 600 négyszögöles ház­hely gyümölcsössel. Érdeklődni Noszvaj, Dobó u. 1„ délután 18 órától. ___________ 1 022 m--en levő szó ba-konyhás ház be­költözhetően eladó. Cim: Andornaktálya, Petőfi 18. Érdeklőd­ni Andornaktálya. Rákóczi 265,________ 2 00 n.-ölön 3 szoba- hallos ház eladó. Eger. Rózsa 17 Te­lefon: 14-379, Kiadó vállalat részé­re egyedülálló, vagy gyermektelen házas­párnak egyszoba 4- konyha, összkomfor­tos lakrész. Érdek­lődni Eger, Kolozs­vári üt 32. sz., az esti órákban. Mezötirkányban családi ház eladó. Arany János u. 13. Érdeklődni szemben. 2 szoba-összkomfor­tos OTP-öröklakás sürgősen eladó:. Va’- lon u. 9. 2 em. 8.. kp 4- OTF-átválla­lás, Eger, __________ B elvárosban 1 szo­ba-konyha, fürdőbe lyiség, hideg, meleg vízzel ellátva eladó. Érdeklődni „Ház­rész” jeligére az eg­ri hirdetőbe. Alkot­mány út 2.________ H eves központjában 295 n.-öl építésre al­kalmas telek eladó. Érdeklődni lehet He vés, Liszt Ferenr u. 1. sz. alatt, Kováes Pálnál, a virágüzlet­bem ______________ H eves, Rózsa Ferenc u 20. sz. alatti ket­tőszobás. fürdőszo­bás családi ház 200 n.-öl telken eladó. Központhoz közel, garázs és melléképü­letek vannak. Két család részére meg­oldható. Érdeklődni lehet Kovács Pál, Heves, Liszt Ferenc u. 1. sz., virágüzlet. ben. ________________ 3 3« n.-öl telek, a baktai 1 őtérnél. 5 éves szőlővel tele­pítve, vikendházza! eladó. Érdeklődni lehet Eger, Bercsé­nyi út 44. szám alatt. Robolák. szombaton egész nap vasárnap 1« h-tól, Egerben 3 az ebás családi házrész el­adó. Érdeklődni Ber- ze Nagy János út 1. sr. T3. ________ E gerben 3 szobás, szuterénos ház gyü- mölesöskerttel eladó. Mikes Kelemen út 27. SZ.________ K ertes családi ház eladó. Eger. Sas út 52. sz. Érdeklődni egész nap. ________ S arud. Táncsics út 22. sz, alatt 150 n.- öles telek faházzal eladó. Érdeklődni lehet Eger. Baktai út C/ll. 21—22-én egész nap. Eiartom 1 4- 2 fé). szobás, II. emeleti OTP-lakásom 360 000 kp 4- 127 000 OTP-át- vállalással. „Rózsa” jeligére az egri hir­detőbe. Alkotmány út 2. Köszönetét mondunk a Hatvani Ingatlankezelő, Szolgáltató Vállalat vezetőségének, KISZ- bizottságának, összes dolgozóinak, rokonoknak, ismerősöknek, barátoknak, akik gyermekűnk, OLÁH GYÖRGY temetésén részt vettek, utolsó útjára elkísérték és sírjára virágot helyeztek, A gyászoló család I szobás, gázfűtéses OTP-s lakás eladó. Eger. Cifrakapu út 142. fszt. 3. ________ E gertől kettő km-re telek eladó. Busz­megálló, műút, víz, villany van. Érdek­lődni Eger, Grőnay U, 9. I. 7._________^ K ettőszobás OTP-S, központi fűtéses la­kás eladó. Eger, Vallon u. 9. I. 5. Eger, Arany János Út 27. sz. alatti csa­ládi ház eladó. Ér­deklődni 18 óra után. Eger, Zalka Máté u. «0. IX/27. alatt 2 szo­bás. nagy erkélyes, távfűtéses - szövetke­zeti lakás eladó, kp 4- OTP-átvállalás. Érdeklődni 17-től szombat, vasárnap egész nap, Kettőszoba-összkom- fortos lakás IBUSZ- on keresztül kiadó. 2500 Ft. Eger. Kiss Lajos út 7, VIII/33. Érdeklődni a ház­mesierné],____ B elvárosban össze- költözéshez ideális. Új, emeletes, kertes fél ikerház kisebbre cserélhető, vagy el­adó. Telefon: Eger, 16-803. Házhely eladó Egér­ben. a Galagonyás utcában, főúthoz, buszhoz közel. Ér­deklődni telefon: 14-944. HJ 000 Ft-ért eladom egri. belvárosi ház­részem. „Beköltöz­hető” jeligére az eg­ri hirdetőbe, Alkot­mány út 2,_________ M akiáron háztelek eladó. Érdeklődni 10-831-es telefonon. A Bükk legszebb üdülőövezetében. Ré­páshután telek eladó. Bővebbet Eger. Mi­kes mJL___________ E ger belvárosában két utcára nyíló te­lek, lebontandó épü­lettel eladó. Érdek­lődni Eger, Zalka M. út 18. fszt. 1. _______ Tarnaszentmária, Vári u. 17. szám alatt 3 szoba, 2 kony­ha, pince, gazdasági helyiségek. 800 n.­öles telekkel eladó. Irányár: 160 ezer Ft. Érdeklődni lehet Vá­ri u. 19, ______ L őtér környékén 580 n.-öl hagyományos ültetésű szőlő eladó. Érdeklődni 4—6-ig. Eger. Ságvári út 19. sz. alatt. UO-s most vizsgá­zott Trabant eladó. Eger, Röyid út 5. II 5._________ z ö írsz. 83-ig vizs­gázott, garázsban tartott 1200-as Lada eladó. Érdeklődni szombat vasárnap. Eger. Egészségház u. 17. fszt. 3. Telefon: 17-275. Kétszobás, komfor­tos, kertes családi ház eladó. Eger, Sas út. 44. sz. ___ K ertes családi ház eladó, azonnal be­költözhetően. Eger, Nagyváradi üt 6. sz. Érdeklődni 4. sz. alatt, du. 15—IB-lg. Elcserélném 3 és fél­szobás, 81 ms-es, központi fütéses szövetkezeti lakáso­mat két kisebbre. Érdeklődni Eger. Rákóczi út 30. I, 5. Tel.: 17-490. 17 éra után, ______ Eger. Kovát«’ J. n. 6. sz. alatt 2 sreba- konyha 4- 1 szoba- konyha eladó. Ér­deklődni egész nap. Simca 1000-es, rend­szám nélküli, eladó. Eger. Garay út 19. Egy jó állapotban levő MB 1000 Skoda eladó. Eger. Lájer Dezső u. 3. sz. __ P L írsz. Lada Com­bi eladó. Eger. Lő­csei 16 'c. Takács 15-459 telefon, tTE írsz. Skoda S 100- as személygépkocsi jó állapotban eladó. Bükkszenterzsébet, Sállái út 5.__________ T rabant Combi, 3 éves műszaki vizs­gázott eladó. Érdek­lődni 17 óra után. Kiss Lajos út. 23, I '4, 3 és fél éves Trabant Combi, 1983 augusz­tusig vizsgáztatvs eladó. Császár, Eger, Hihay Károly u. 32. Érdeklődni szombat 14 órától, vasárnap egész nap. Telefon: 10-913, UO-S Trabant, 3 éves műszakival eladó. Tótpál Béla Eger, Rákóczi U. 38. Vn/20. Friesen műszaki vizsgázott GAZ-gép- kocsi eladó. Eger- szőlát, Mátyás út 7. PA rendszámú. 3 éves Wartburg de Lu*e eladó. Érdek- lődni az esti ófák. bán. Éger, Serteka- pu «■ 30. 1/4. Sport MZ ETS 35* cm* eladó. Eger, Ga­lagonyás 3B. Trabant 601-es, IR frsz. eladó. Érdek­lődni Eger, Kalló­malom út 18. fázt. 3. Tel.: 17-366 ________ J ó állapotban levő karambolozott 2—4 éves Zaporozsec 968-as motort ven­nék. Majláth László. Heves, Erkel út 2. Jó állapotban levő UR rendszámú , Ze- porozsec olcsón el­adó. 1983. december 31-ig érvényes mű­szaki vizsgával, Ér­deklődni hétköznap a ll-658-as telefonon, hét végén. Eger, Olasz u. 29. szám, IX. 27. alatt, Tóth Gáborné. Megkímélt állapot­ban levő UC Skoda S 100-as 46 000 km-t futott 1982 októbe­rig műszaki vizsgá­zott. sürgősen eladó. Eger. Rózsa K. üt 12. 16. 1/8. Bóta. 17 óra után. Zsiguli Combi,” S éves. újszerű, eladó. Eger, Zalka M. üt 80., V. em. 16. _____ M egkímélt, garázs­ban tartott, 8 évre levizsgázott Skoda 110 L-es személygép kocsi igényesnek el­adó. Érdeklődni le­het szombat, vasár­nap, Bencsik László, Heves, Szabadság út 8. CO rendszámú Wart­burg személygépk®. esi jó állapotban el­adó. Fegees László, Kompolt. Fő út 19. Érdeklődni minden délután 16 órától. UÉ Skoda 100-as el­adó. Eger, Olasz út 21. fszt, 1, __________ K itűnő állapotú UM- es Trabant. 1983 no­vemberig vizsgáztat" va eladó. Makiér, József A. u. 34., du. 15 órától. ______ L ada 1200-as felújí­tott, garanciális mo­torral. 1982. júliusig vizsgáztatva, olcsón eladó. Eger, Lenin út 7. Eladó 250 MZ TS, jó állapotban. Ér­deklődni szombat, vasárnap. Eger, Faggyas u. 3. vár­állomásnál._________ U G-s Zsiguli eladó. Végh, Eger, Dobó u. 29._________ P olski Fiat 126-os gépkocsi eladó. Ér­deklődni egész nap á 13-567-es telefonon. HVf-es Trabant meg­kímélt, 1983-ig vizs­gáztatva eladó. Eger. Remenyik Zsigmond U. 2. III. em, 3. Ér­dé k |ődni_J7j5rajit^. 1984 márciusig vizs­gáztatott Zsiguli 1200-as eladó. Érdek­lődni du.1 5 órától. Eger, Remenyik 18. 12. US Wartburg 1934- ig érvényes műszáki vizsgával eladó. Egei’. Katona tér 7-0. II) 4., 17 óra után. VEGYES Kisebb-nagyobb ser­tések és cékla eladó. Eger, Üjsor 31. sz. Gyöngyházbérskásoa csavarokkal összeál­lítható bútor, fa íüg- gönytartókí antik fésülködőasztal el­adó. Eger, Lejtő ut­ca 3. Garázskapu- vasiéi mezből eladó. Eger, Sóház út 9. ______ E gerben kriptát vá­sárolnék. „Azonnal fizetek” jeligére az egri hirdetőbe. Al- kotmány u. 2._____ M árcius l«-án Eger­ben a Csiky S. ut­ca, Széchenyi utca útvonalán elvesztőt, tem egy aranylán­cot Mária-éremmel. Becsületes megtalá­lóját kérem, jutalom ellenében címemre eljuttatni szívesked­jen. Eger, Rózsa K. u. 8. Tenyésznutriák el­adók. minden kor­ban és színben, szak- tanácsadással Bese­nyőtelek, Vöröshad­sereg út 121. Längs trot, alacsony keretes rakodőkap. tárt vennék. Sürgő­sen. Levélcím: 3288 Vécé. Táncsics út 32. Kováes József. Betonkeverő gépek különböző méretben, 1 db keritésdrötfonó gép eladó. Füzes­abony, Dózsa Gy. út 72., Méhi. Fenyőgerenda, desz-! ka, hullámpala el­adó. Eger Gyulafe­hérvári út 7.. Lajosé város. ______ . R övid bécsi, páncélé tőkés zongora és ta4 nulóhegedű eladó; Tel.: 17-999. Zalagyöngye gyöke­res és sima szőlő- vessző éládó. Eger) Hell Miksa u. 7„' Kormos.____________ Esküvői ruhát vásá­rolnék. „Igényes*, jeligére az egri híré detőbe. Alkotmány U. 2.__________________ Eladó 2 db 1 éves üsző. Kerecsend, Fü4 zesabonyi út 81, Szőlöoltvány eladói Eger, Szoiáresik út 4. szám. A mecset­nél. _________ D iszállat-szaktízle- temet Eger, Balassa B. út 31. sz. alatt megnyitottam. Vá­rom kedves vásár-1 lóimat, nyitva 10—134 tg­Költözködés miatt sürgősen eladó vilá­gos hálószobabútor; olajkályha, fűtőolaj,1 olajoskannák, -hor­dók. Érdeklődni Fa- cslrta u. 40. szám alatt, este 5—7-ig; vasárnap egész nap. MHSZ Gépjármű­vezető-képző Iskola füzesabonyi kiren­deltsége személygép­kocsivezetői tanío4 lyamot indít. Jelent­kezni lehet: Füzes­abony, Rákóczi út 3 —5, (MHSZ) Magas, karcsú alkaté ra menyasszonyi ru­ha és hosszú fátyol eladó, Eger, Egri csillagok u. 11. E 320-as esztergapad eladó. Ernyi István, Kerecsend. Fő út 4. Éladó egy 6 hónapos előhasú üsző. Bar­tók József, Nagytá- lya, Lenin út, 28. sz. Megnyílik Égerben az Ifjúsági Szóra­koztató Fark 1981.' március 21-én. Hely­szín az északi sport­pálya. ________ K éttűágyas angol kötőgép eladó, Szo- vnólya, Lenin út 12Í Excenterprést ven­nék 3—25 tonnásig. Ármegjelöléssel. „Üzemképes” jelJ igere az egri hirde­tőbe. Alkotmány út JL_________________ F ólia alatti kertész- kedök figyelmébe* Folyton növő para­dicsompalánták táp- kockában, előnevel­ve, eladók. Eger. Fadrusz u. 18. 17 óra után. _____ Z alagyöngye sima vessző eladó. Eger, Cifrakapu út 4. Fehér és sárga elő­nevelt csirke kapha­tó. Eget. Keglevich út 13. ARIT mögött. Óriás gyümölcsű egres, piros-, fgke- terlhizke-tövak da­rabonként 20 Ft-ért. Nizzai szegfűpalánta, több színben, töven­ként 4 Ft-ért kapha­tók. Toronyi kerté­szet, Békéscsaba, Sztraká utca 27. Budapesti lakással rendelkező két ló barát 48—27 éves. 182 —188 magas, műszaki emberek keresik egri illetőségű, la­kással rendelkező; gyermektelen. kor­ban megfelelő höl­gyek ismeretségét; házasság céljából. Csak fényképes le­velekre válaszolunk. „Nosztalgia” leligéte az egri hirdetőbe. Alkotmány üt 2 Középkorú középi"*- kolaí tápár, vonzó külsejű, szolid, nem­dohányzó, jo év kö­rüli, középmagas hölgyet keres házas­ság céljából. Leve­leket „Gyermeksze­rető 2669” jeligére Gyöngyös, Ff. ‘115. kérem, __________ 6 1 éves, 163 cm ma­gas, jól szituált., ön­nyugdíjas özvegvasz- szony megismerked­ne hasonló korú fér­fival, házasság cél­jából, „Tulipán” jel. igére az egri hirde­tőbe. Alkotmány u.1 2. Köszönetnyilvánítás Háláő sgivvel mondunk Hálás szívvel mondok köszönetét mindazoknak. köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen akik felejthetetlen fértem. halottunk, MOZSÁR IMRE CSILLIK BÁLINT temetőién megjelentek. ny. forg. adó hív, tanácsosa sírjára sdrágot. koszorút temetésén részt vettek, vagy helyeztek, részvétükkel bármilyen módon együtt­fájdalmunkat enyhíteni érzésüket és szeretetüket igyekeztek. kifejezték. A gyászoló család. özv. Mozsár Imréné Gyöngyössolymos

Next

/
Thumbnails
Contents