Népújság, 1981. március (32. évfolyam, 51-76. szám)

1981-03-21 / 68. szám

Kramer kontra Kramer

Amerikai film

Színházi levél

Egy hét alatt két előadás

Ez a film csupa költészet. Itt csak jó, jobb és még jobb emberek élnek. Itt még véletlenül sem beszélnek mellé, itt mindenki igazat mond, itt mindenki szereti egymást. A lakás is csupa költészet. Mindenütt példás rend, finom ízlés, az anya a gyermeke iránti szeretetből és rajongásból, a gyerekszobát a kék égen úszó felhőkkel festi tele. A barátnő nemcsak bizalom, de megértés is, a barát nemcsak üzlettárs, de segítőtárs is, nem irigy- li, segíti a sikert, az előrehaladást. Az ügyvéd csaknem jámbor tapintat, mintha előrd elnézést kérne, hogy a pert el fogja veszíteni. Igen, itt az amerikai középosztályban vagyunk.

Mégis, mi hát a hézag? — kérdezhetné bárki. Az, hogy ezen a szinten már megengedheti magának az asszony azt a luxust, hogy otthon maradhasson, ne dolgozzék, és ebben az állapotában elveszíthesse jobbik énjét, azaz önmagát. Ez olyan istencsapás, mint a tájfun vagy az, hogy kitör a St. Héléne vulkán. Ilyenkor nincs más hátra, megszabadulni ettől az idilli környezettől és benne a nyolcéves fiútól, a kedves kis Billytől.

Az már'’ további költészet, ahogyan az „anyává” is előlépett apát bemutatja nekünk ez a film. Apró jelenetek sorozatában neveli felnőtté és magához a fiát ez a mozgékony, keményen törekvő reklámszakember. Kramer lavíroz a munka és a gyerek között, magánélete is lenne, de a nap huszonnégy órájából legalább harminc kellene, hogy neki is mindenre fusson.

Mondanunk sem kell, hogy egy lélektanilag viszonylag szilárd alapokra épült regény került át itt is filmszalagra. Robert Benton, aki a forgatókönyvet írta és a darabot rendezte, a szeretet, az otthon és a jó emberek költészetét mégsem süllyesztette nehéz érzelgősségbe, bár az érzelmek olykor harsognak ebben az egyébként köznapi történetben. Robert Benton azzal csinált jól filmet, hogy a nagyon egyszerű, nagyon köznapi pillanatokat nagyon közelről és nagyon odafigyelve formálta meg. Nemcsak az apró életképekben van belső ritmus, hanem — ahogyan a fegyelmezett és komoly versekben szokás — rímelted is egymásra a fontos és lélektaA közönség

ügy készültem arra az estére, mint valami ünnepre, hiszen másodszor néztem meg a kitűnő előadást a Gárdonyi Színházban. Az előjelek csupa jót ígértek: fiatalok hada tódult be velem együtt; a széksorok nagy részét meg is töltötték. Valamennyien f szépen öltözöttek voltak, s mint utóbb kiderült, a megye- székhely egyik középiskolájában tanulnak mindnyájan. Elkezdődött a szecsuá- ni jólélek története, amely előtt, sajnos, egyre értetle- nebbül álltak, jobban mondva ültek az ifjak, s ezt egyre hangosabban ki is nyilvánították. Zúgolódtak, mocorogtak, megjegyzésekkel kísérték. A szünetet már alig várták, hogy csapatostól távozzanak, de voltak közülük néhányan, akik a második felvonás elején gondolták meg magukat, s indultak el nagy hanggal. A színészek persze megérezték, ami lent zajlott, s egyre kedvetle- nebbül, reménytelenebbül, de hősiesen játszottak.

Sok mindent lehetne persze vádolni ezért a nyilvánvaló kudarcért, hogy sikertelenségbe fulladt ez a remek előadás. Például oktatásunk hiányosságait, ellentmondásait, de úgy vélem, most másban kell keresni az okokat. Miután szóba elegyedtem a tinédzserek közül néhánnyal, kiderült, hogy a nevelők — jó szándékkal ugyan — szem elől tévesztettek néhány dolgot. Elfelejtkeztek

t

l 1981. március 21., szombat

az önkéntesség elvéről: különböző eszközökkel vették rá tanítványaikat arra, hogy eljöjjenek, s ez a „kényszer" azt eredményezte, hogy eleve keserű szájízzel érkeztek és szembehelyezkedtek azzal, ami elé- bük került. Másrészt sokan voltak közülük olyanok is, akik nemigen értették meg azt, amit láttak, hiszen szemlátomást nem olyan régen kerültek ki az általános iskola padjaiból. Egy biztos: nehezen lehetett

volna aznap olyat bemutatni számukra, ami ezt a rakoncátlankodó „csikócsapatot" leköti.

Természetesen számos körülményt föl lehetne még vetni, többek között azt is, hogy sajnos Egerben nemigen lehet válogatni a darabok között életkori sajátosságok szerint, mivel a színház kínálata elég szűkös. Mégis tudatosítanunk kell a szervezőkben, hogy csak a közönség érdeklődésének fölkeltésével, esetleg fölkészítésével lehet eredményt elérni. Például az olvasni nem tudó elé hiába tesszük Tolsztoj ösz- szes műveit, nem tárulnak föl előtte szépségei. Vigyázni kell arra, hogy bejárjuk a szükséges lépcsőfokokat, hogy nehogy elriasz- szuk azt, akiben még nem vált világossá, hogy róla és társairól szól mindaz, amit a színpadon lát, hogy a művészet nem valami magasztos és fölösleges valami, hanem segít „hétköznapi” gondjaink között eligazodni. Különösen megszívlelendő tanulság ez, hogy ha diákokat, a jöi'ő nemzedékét ismertetjük meg a kulturális értékekkel.

Gábor László

nilag erősen feldúsított jeleneteket. Ebben a filmben kétszer készítenek együtt — apa és fia — bundás kenyeret; kétszer térdelnek le a kisfiú előtt — az apa és az anya —, hogy a szeretetet és a szeretet boldogságát kinyilvánítsák; két bontóperi tárgyaláson, kétszer történik a két ügyvéd részéről pozíciócsere a vallatásoknál; két asszony áll közelebbi barátságban az apával, amíg beletanul a gyermeknevelésbe és a magányba; Margaret kétszer beszélget a játszótéren Kramerrel; Joanna kétszer tűnik fel fiát figyelve a telefonfülkében; és mintha a környezet is azt sugallná, hogy mindent kettősségben kell és újra próbálva élnünk, még a környezetünket is, mert minden látszólagos ismétlésnél valami újabb történik, valami megismételhetetlen. Ahogy vásárolni is kétszer mennek el, apa és fia a filmben és mégis, mennyire más az egyik és a másik esetlenkedés. A filmnek ez a feszes és kitűnő belső ritmusa, rím- és dallamrendszere az, amiért annyi Oscart kapott ez az alkotás.

No. és természetesen a Ted Kramert alakító Dustin Hoffman itt a nagy jellem- színész, aki ezt a művelt és csupaszív férfit, ennek a nehezen megformálható, mert ritkaságszámba menő egyéniségnek érzelmileg is hihető figuráját elénk állítja. A szeretet jóságát teríti elénk gazdag színezetben, mint egy ritka értékű varázsszőnyeget.

Meryl Streep, az anya szerepében, másodlagos hatásokat vált ki, míg a barátnőt alakító Jane Alexander, félszeg szeretetreméltóságával hízelgi be magát a nézőnél.

A sok érzelemtől a nézőnek ritkán van szerencséje odafigyelni a barokkból vett zenei anyagra, pedig ez ritka fogás az amerikai filmek esetében.

Ügy látszik, a világ filmgyártásában megkezdődött az erős érzelmek korszaka!

Farkas András

Aligha kell bizonygatni bárki előtt, aki egy kicsit is figyeli, mi történik Gyöngyösön színházügyben, hogy a jó játékra kíváncsi közönségnek van miben válogatnia. amióta az új művelődési közr it létezik ebben a mátraalji városban. A legújabb „bizonyíték” — egy hét alatt két előadás. Hogy újabb két nap elteltével: már Bartók-emlékhangverseny invitálja az érdeklődőket.

Ezek a tények. Azzal együtt, hogy nincs színháza Gyöngyösnek, És azzal együtt, hogy felmerülhet a gyanú: nem lesz-e „sok” a jóból ez a gazdag program?

Az előadások telt házai a valós cáfolat. Már ami a színházat érinti. A hangverseny még közel sem ilyen kedvelt, ahogy azt a nézőtér széksorainak a foglaltsága is bizonyítja. Igaz, zenekara válogatja.

De maradjunk a mór említett két előadásnál. Van abban valami külön izgalom is, hogy — például most is

— két, egészen másfajta társulat. színészgárda . váltja egymást ugyanazon a színpadon. Előbb a szolnokiak mutatták be O’Neill Amerikai Elektráját, majd a Madách Színház „alig kamara- együttese” Szamuil Aljnsin Változatok egy témára című drámáját.

Két színház, két világ.

Természetes a különbség, ha csak a neveket sorolom: Bánffy György, Káldy Nóra, és Gáti Oszkár és mellettük Margittai Ági, Pákozdi József, Szoboszlai Éva? Persze, hogy minden színész „más” — jellegzetes előadói jegyekkel, felfogással, igénynyel. De még az életkorukra való utalás sem lehet rendezőelv. Játszhat bár a szolnoki társulatban Margittai. ő Margittai marad. Ahogy Bánffy sem lett más attól kezdve, hogy fővárosi társulathoz szerződött.

Mégis: két színház, két világ.

A megoldás talán a rendezői akarat megnyilvánulásában keresendő? Másként vezeti, irányítja a szolnokiakat Szurdi Miklós és megint másként Bánffyékat Seregi László? Ebben aligha kételkedhetünk. Bizonyára a színháznak magának is van kisugárzása, éppen az egymásra torlódó évek hagyományai, szokásai, belső törvényei szerint. A Szigligetinek is van karaktere, ahogy a Madáchnak is.

És még nem említettük a színpadi szerzőt, akinek képzeletvilágába beköltözik a színész, és úgy bújik bele az író által megalkotott figura bőrébe, hogy nem bújik ki a sajátjából. Ez a varázslat az, ami a kulisszák világának a lényege, és ez a varázslat az, ami a „mást”, a különbséget adja. v

Lehet vitatkozni az Amerikai Elektra súlyos, determinált világával, akár ria- dozni is miatta, és lehet elnézően mosolyogni a Változatok egy témára felmelegített ötletén. Miért is lenne kötelező minden nézőnek minden előadásra, játékra, darabra, rendezőre rábólintania?

Ha nem is azonos hullámhosszon rezdülnek a gondolatok, a vélemények, attól még a játék megborzolhatja a néző idegvégződéseit. Hogy mennyire és hogyan, az más kérdés.

Egyetlen dologban azonban nem szabad vitatkozni.

Ez pedig a színpadi beszéd.’ A színpadi szövegmondás tisztasága, közérthetősége. Mintha a szolnokiak annak törvényszerűségén, hogy a beszéd ritmusa a beszélő lelkiállapotától függően váltod zik, hadarnak, mintha az artikuláció tisztaságát nem tartanák fontosnak. Immár előadásról előadásra megismétlődő jelenség ez, ami na-] gyón zavarja a nézőt.

A színész a magyar nyelvj az anyanyelv terjesztője, fe-, lelőse, propagálója. Ilyen terhet is hordoz a vállán. Ezt is már régen kitalálták. Csak elfelejteni nem szabad egyetlen percre sem — a rende-í zőnek sem.

Végül: elképzelhető, hogy vannak, akik irigykedve figyelik, milyen jó dolguk van színházi ügyben a gyöngyösieknek. Ne csak ők gondoljanak arra: nem magától lett ilyen színes és gazdag a kulturális program itt, a Mátra alján.

G. Molnár Feren«

Szobrok és könyvek

Medgyessy Ferenc szobrászművész születése 100. évfordulóm ján a horti könyvtárban alkotásaiból rendezett tárlatot láthatnak a község lakói. A gyűjteményt a Hatvani Galéria bocsátotta a bibliotéka rendelkezésére.

(Fotó: Szabó Sándor)

7.

Ahhoz, hogy átérjen Budára a Villányi útra, a félórához mindig kell

egy kis szerencse is, és ő ezt be is kalkulálja. A szerencsefaktort, ahogy mondani szokta. „A szerencsefaktort soha' nem lehet számításon kívül hagyni”. És ha meggondolja, minden oka megvan rá, hogy a szerencsét mint valós kategóriát kezelje, mint a szükségszerű és véletlen kiegészítőjét.

Harmincéves, van egy háromszobás szövetkezeti lakása a hetedik emeleten, s ez még akkor is nagy dolog, ha ez a három szoba csak egy plusz két fél, s a birtokos személyrag — tudniillik, hogy lakása — csak ötvenéves korában, valamikor az ezredforduló táján lesz pontos kifejezés. Ugyanis akkorra fizeti ki a beköltözéskor, 1972 májusában megállapított kétszáztízezer forintot, amely mást most, hót év etíeüevel

is valószínűtlenül csekély összeg egy lakásért. Ebből is kifizetett mór havi törlesztésként a hét év alatt körülbelül harmjnckétezer forintot, harmincezret egy összegben a beköltözéskor, s ugyanakkor a teljes vételárból — pontosabban a beugró összegből — hatvanezret elengedtek a vállalt két gyerek miatt. S minthogy ezt félig teljesítették, a kisfiúk már csaknem ötéves, így már csak valami kilencvenezerrel tartozik az államnak, amit húsz évig kell még törlesztenie.

De a kilencvenezer forint és a húsz év pillanatnyilag olyan összeg és olyan sok idő a harmincéves tanár szemében, hogy föl sem tudja fogni. így nem is törődik vele. Csak a havi kiadásokra gondol, a két feladóvevényre, amelyeken a számlatulajdonos neve és címe alatt ez áll: „Országos Takarékpénztár XIII. kerületi fiókja. Szöv, lakás vételár hátas!

szia.” — erre háromszázhetven forintot kell fizetni. A másikon pedig: „Üzemeltetés Árpádhídfő 11 lakszöv., Budapest” — s ez száztíz forint egy hónapban. összesen négyszáznyolcvan forint. És ennél ma mór egy hasonló minőségű tanácsi lakásért is többet kell fizetni.

Tizenegy évvel ezelőtt, amikor fölépült a dán panelház, ennek az egy plusz két fél szobás szövetkezeti lakásnak 145 ezer forint volt. a teljes vételára, és huszonkétezer forintot kellett beköltözéskor kifizetni. „A fönnmaradó százhuszonháromezer forint törlesztésére pedig harmincéves hitelt kaptak a tulajdonosok. Az, hogy a háromnégy év alatt is tetemesen megemelkedett lakásárak ellenére a tanár szinte forintra ugyanannyi törlesztést és közös költséget fizet, mint az őslakók, úgy fordulhat elő, hogy a népszaporulat serkentésére bevezették a születendő gyerekek utáni harmincezer forintos kedvezményt, na meg hogy ő már indulás, kor is tízezerrel többe' fizetett. Csakhogy mi lett volna akkor, ha véletlenül nem találnak egy ilyen szerencsés cserelehetőséget, vagy ha az eredeti lakók nyerészkedni akartak volna a cserével — amire igazán lett volna lehetőségük —, s nem a tanács útján intézik el, hivatalos árfolyamon?! Talán még mindig egy szobában laknának!

De nemcsak a lakásával szerencsés. Magyar—történelem szakos létére Budapesten kapott állást, gimnáziumban, ahol hét év után — igaz, hogy egy rendkívüli fizetésemeléssel — már háromezer-kilencszóz forint a fizetése, s ahonnan, ha csak megint nem segít a szerencse, ma is el fog késni.

Mentségére szolgáljon; hogy ezt a sokat emlegetett szerencsét mindig csak az utolsó pillanatban hívja segítségül, vagyis nem eleve számít rá; mindig úgy tervezi, hogy hétkor elindul] Fél hétkor kel, azzal a meggyőződéssel, hogy fél óra alatt el kell készülnie (egy perc fogmosás, három perc borotválkozás, hat perc fürdés stb.j, de valahogy minden tovább tart, s elmegy az idő. Ma is a reggelivel. Mert ha nem reggelizik, még el tudott volna indulni hétkor. Már a táska is a kezében volt, amikor a konyhából kiszólt a nagyanyja, özv. Marczali Ferencné:

— Na gyere, gyere, kész a reggeli, ne piszmogj már annyit, mert el fogsz késni!

özv. Marczali Ferencné már majdnem öt éve él Budapesten, véletlenül pontosan azon a napon költözött fel a szülőfalujából, amikor a dédunokája megszületett. Talán ezért van az, hogy a lánya unokái és a többi dédunokái közül ez a kisfiú áll hozzá a legközelebb. Most -itt lakik a második kis szobában, vezeti a háztartást, főz, mos, vasal, takarít, s mindent fele annyi idő alatt végez el, mint a húsz-harmin# évvel fiatalabbak. DéliAá* leviszi a dédunokát a vjátszé. térre, mindenkit ismer, mina denkivel jóban van, az egén ház dédinek szólítja.

(Folytatthrki