Népújság, 1981. március (32. évfolyam, 51-76. szám)

1981-03-15 / 63. szám

Megkezdte munkálat a HNF kongresszusa A kongresszus szünetében Kádár János dr. Lékai László bíborossal (Népújság telelőié — MTI —KS) (Folytatás a 3. oldalról) Mai helyzetünket vizsgálva azt is számításba kell ven­nünk. hogy a vezető impe­rialista hatalom szóvivőinek szájából és általában az im­perialisták politikája nyo­mán hideg fuvallatok járják át a világot. Ezenkívül — úgy is mondhatnánk —csa­ládi problémánk is akad: a lengyelországi nehéz helyzet. Tudatában vagyunk annak is, hogy a szocializmusnak Magyarországon voltak és el­szigetelten ma is vannak el­lenségei. nagyon megfogyat­kozva és nagyon szórványo­san. Nyíltan fellépni nem tudnak, mert a nép óriási többsége a szocialista progra­mokat támogatja. A szocia­lista rendszert és a szocialis­ta programokat. Vannak zavarosfej ü emberek és van­nak, akik szereplési viszke- tegségben szenvednek, he- rosztratoszi hőstettekre pá­lyáznak. Ezek — mert pozi­tívan nem tudnak hozzájá­rulni a társadalom ügyéhez — legalább valami negatív cselekménnyel szeretnének nevezetessé válni. Vannak fe­lelőtlen emberek, akik nem gondolnak arra. hogy a köz­ügy mindenekelőtt való. Ezek az emberek az utóbbi időben egy kicsit felélénkül­tek. Mi szép nyugodtan dolgo­zunk tovább, politikánk. programunk világos és tö­megtáningatá.st élvez. A pozitív vitáktól nem fé­lünk. azokat szükségesnek tartjuk és igényeljük. De azt is meg kell mondanunk, hogy vívmányaink destruktív tá­madását sehol sem tűrjük el. A fellépés az ilyen támadá­sok ellen az egész társada­lomnak. így a népfrontnak is feladata. Mi mindig világo­san szoktunk beszélni, itt is meg szeretném említeni: vív- ,, mányainkat megőrizzük, gya- ei^apítjuk. de a n^p. az ország borsával játszani senkit nem engedünk, azzaj játszani nem szabad. Ügy gondoljuk, hogy ez nálunk társadalmi egyez­ség. amit mindenkinek meg kell tartan’ Tisztelt kongresszus! A népfrontmozgalom fejlő­dése során nagy történelmi utat tett meg. Más társadal­mi viszonyok között, a Hnr- thv-rendszer idején született, a felszabadulás után is élt a népfrontgondolat, majd el­sorvadt. de szerencsére mái' jó pár éve újjászületett, nap­jainkban pedig újabb virág­zását éli. Erősebb, nagyobb a befolyása, a tömeghatása, mint korábban. Ennek így is kell lennie, és arra kell tö­rekedni, hogy befolyása to­vább növekedjék. A Hazafias Népfront-mozgalom — amely a párt oldaláról Kiézve szö­vetségi politikánk megvaló­sításának kerete — a nem­zeti összefogás intézménye, képviselője és hordozója mipdenüít. Szocialista rend­szerünk nélkülözhetetlen al­kotóeleme és az is lesz na- gvon-nagyon sokáig! Ez a mozgalom is sokat tett és tesz azért, hogy a szocialista nemzeti egység ma erősebb. mint valaha. Nemzeti összefogás az or­szág történelmében más­más időszakokban is létre­jött. Ilyen erős. mint ma azonban nem lehetett soha. hiszen mai társadalmunkat dolgozó osztályok alkotják, amelyeknek alapvető osz­tályérdekei egybeesnek, a nacy osztályösszeütközések korszaka befeieződött. győ­zött a szocializmus. Á Hazafias Népfront-moz­galom a magyarok és a ha­zánkban élő nemzetiségek összes alkotó erejét tömörí­ti. Hasznos nemzetközi tevé­kenységei is folytat. Jól is­mertek olyan intézményei mint például az Országos 'Béketanács, a papi béke­mozgalom. Az egyházak a Hazafias Népfront keretében &MWÜS&Q 1981. március 15., vaparnap nemzetközileg is jó ügyért szállnak síkra, amikor a bé­kéért. a népek barátságáért munkálkodnak. Folytassák ezt bizakodva, még nagyobb lendülettel. Magyarországon az állam és az egyház viszonya ren­dezett. Ezt még azok is tud­ják. akik rendszerünkkel nem rokonszenveznek. Ez ténylegesen rendezett viszony, ami egyfelől azt jelenti, hogy az egyházak képviselői le­tették ‘az esküt a Magyar Népköztársaság Alkotmányá­ra, és azt, tiszteletben tart­ják. Vállalják a nép mun­kájának célját: a szocialista társadalomnak, a nemzet jobb jövőjének építését, s szavakkal, tettekkel segítik azok megvalósítását. Másfelől az állam tiszteletben tartja a lelkiismereti szabadságot és az egyházak autonóm működését Ez így van most és így lesz a jövőben is, mert ez is tonlos tényezője a szo­cialista nemzeti egységnek. Célunk, hogy a továbbiakban is szorosan összefogjunk mindazokkal, akik tudatosat! vallják a szocialista nemzeti egységet és ennek szellemé­ben cselekednek. Bízom abban, hogy ez a kongresszus is tovább erő­síti ezt az egységet és új lendületei ad a Hazafias Népfront-mozgalom mun­kájának. Mindazok az eredmények, amelyeket a politikában, a gazdasági és kulturális élet­ben, az életszínvonal emelé­sében elértünk, azt hiszem, jelentős mértékben három dolognak köszönhetők. Elő­ször, hogy helyes utat vá­lasztottunk, a szocializmus útján járunk, s ebbe azt is beleértem, ahogyan nálunk a szocializmus a gyakorlat­ban megvalósul. Eredménye­inket köszönhetjük továbbá népünk fizikai és szellemi al­kotómunkájának, végül egy­ségünknek. A jövőben is arra kell ügyelnünk, hogy a választott úthoz tartsuk ma­gunkat. népünk folytassa al­kotómunkáját. és erősítsük egységünket. S akkor meg tudunk birkózni • nehéz po­litikai. gazdasági, kulturális, hazai vagy nemzetközi fel­adatokkal is. Bízom abban, hogy a Hazafias Népfront kongresszusa ezt elősegíti. Tisztelt kongresszus! Az elmúlt öt év eredmé­nyeiről mérleget készítettünk, amelyeknek számai már is­mertek. A nemzeti jövedel­met 17 százalékkal növeltük, a lakosság fogyasztása 13.5 százalékkal emelkedett, s 453 ezer lakás épült, több mint bármelyik korábbi ötéves időszakban. Mindez azért is említést érdemel, mert ered­ményeinket olyan években értük el. amikor a külső gaz­dasági körülmények miatt példátlanul nagy terhek ne­hezedtek a magyar népgaz­daságra. Ez egyben meggyőzően bi­zonyítja. hogy: a Magyar Népköztársaságban szilárd és erős alapokon nyugszik a társadalmi rend. nagy ter­helést is kibír a magyar népgazdaság. Még rengeteg a leendőnk a javítanivaló, de érezni, tudni kell, hogy a gazdasági j munkában is szilárd talaj van a lábunk alatt. A gazdasági helyzet elem­zése alapján a XII. pártkong­resszuson is megfelelő követ­keztetéseket kellett levonni. Mérsékelt fejlődési ütemet tudtunk csak javasolni a termelésben, és sajnos az életszínvonal, az életkörül­mények javításában is. Nyíl­tan meghirdettük, hogy a gazdasági munkában most döntő a népgazdaság egyen­súlyi helyzetének javítása. Mert ha ezt nem tartjuk megfelelően kézben, akkor tönkreteszünk mindent, amit az életszínvonal terén, jö­vőnk megalapozásában ed­dig elértünk. Alapvető fel­adat, hogy rendkívül nagy felelősséggel kezeljük a gaz­dasági egyensúly kérdéseit. Ide tartozik a külkereskedel­mi mérleg, a költségvetés, a (Munkatársunk tele fon jelentése): — A Gorkij-íasor tavaszt várp akácai alá sorra gör­dülnek be a kongresszusi küldötteket hozó piros autó­buszok. Első ajtóik mellett a felirat, honnan érkeztek az utasaik. Mindjárt a második panorámabusz tábláján ott díszük a keresett két szó: Heves megye. Szőkébb ha­zánk képviselői, a küldöttek és meghívottak — mint mondták — frissen, kipihen­ten kezdenek munkához ezen a márciusi reggelen, egy nap­pal a három tavasz első ün­nepe előtt. Az ünnepi hangulat leta­gadhatatlan: a hatalmas elő­csarnokban ismerősök fut­nak össze, baráti kézfogással üdvözlik egymást az ország különböző részeiből érkezett népfrontosok. Mások a lehe­tetlennel próbálkoznak, meg­találni ezeregyszáz küldött között a keresetteket. A ta­nácskozóteremhez vezető lép­csősornál a rendezők igazít­ják útba a Heves megyeie­ket is, akik — mint a saj­tópáholyból latiam — a föld­szinti részen, a középső so­rokban kaptak helyet. vásárlóerő és az árukínálat égyénsúlya csakúgy, mint az energiamérleg és más ténye­zők. Csak e feladatokat meg­oldva tudunk előrehaladni és tudjuk növelni az ország gaz­dasági erejét. Bár ,a növekedési ütem most alacsonyabb, megfelelő fejlődést kell elérni a VI. ötéves tervidőszakban az , iparban, a mezőgazdaságban, a szolgáltatásokban, a közle­kedésben. s az életkörülmé­nyek javításában egyaránt. A fejlődésről, a technikai ha­ladásról tehát továbbra sem mondhatunk le, mert akkor lemaradunk. De a fejlődés­nek differenciáltnak kell lennie. Ez a termelési ágaza­tok között már egy kissé ér­zékelhető. A mezőgazdaságra büszkék vagyunk, mert olyan fórumon is, mint az SZKP XXVI. kongresszusa, elisme­réssel szóltak róla, és meg­szívlelendő. jó tapasztalai­ként említették. De teendő­ink ebben az ágazatban is vannak, mert a döntő kérdés az. hógy mi mibe kerül és mekkorák a hozamok. A kulturális életben is sok még a teendő. Most százszorosán igaz. hogy a tudomány közvet­len segítségére nagy szőke­ség van a technika fejlesz­tésében, új eljárások, újí­tások. szabadalmak kidol­gozásában és azok minél gyorsabb hasznosításában. Egy fejlett iparral és me­zőgazdasággal rendelkező or­szág. amilyen hazánk is, mind több és kvalifikáltabb, na­gyobb műveltségű, .jobban képzett és kulturáltabb em­bert kíván. Ebben nagy sze­A Heves megye feliratú tábla mögött két szék azon­ban üresen maradt. A „hi­ányzó küldötteinket — Far­kas Ervinné gyöngyösi kis­iparost, ifffetve Szmolnik Éva hatvani konzervgyári dolgo­zót — az elnökség soraiban fedeztem fel, amikor Kállai Gyula mondani kezdte a kongresszusi megnyitóját. Volt egyébként ennek az elnöki megnyitónak egy ré­sze, amelyet a szűkszavú hí­rekben így fogalmaznak: a részt vevők egyperces néma felállással adóztak az azóta elhunyt harcostársaik emlé­kének. . . Ezúttal, sajnos, He­ves megyei vonatkozása is volt ennek a végső tisztelet- adásnak. A kongresszus töb­bek közt Páti Jenőre, a HNF volt megyei titkárára is emlékezett. Amikor a lé­gi. mindenki által ismert népfrontos neve elhangzót!, úgy láttam, hogy a hevesiek egy kicsivel jobban kihúzták magukat a tiszteletadás pil­lanataiban. .. ★ Az este hét óráig tartó első napi munka szűkre repük van a termelés, a tu­domány, a technika, a kul­túra és a közoktatás terüle­tén dolgozó értelmiségieknek. Kérjük, hogy dolgozzanak nagy lendülettel e feladat megoldásán, s bízunk is ben­ne, hogy segíteni lógnak. E téren sokat tehetnek a nép­front aktivistái is. Az életszínvonalat illetően most csak azt tűzhetjük ma­gunk elé, hogy megőrizzük az elért szinte! és mihama­rabb megteremtsük a továb­bi emelkedés feltételeit. Az egyik táz-közsvűlosen hang­zott el: az életszínvonallal meg vagyunk elégedve, már meg is szoktuk, ezt meg akarjuk tartani, és ha kell. még többet és jobban fogunk dolgozni érte. Ezt a szelle­met. nézetet kell terjeszteni, támogatni mindenütt. Nagyok a feladatok és a lehetőségek az életkörülmé­nyek javításában. A beruhá­zási tervek is jelentős esz­közöket szánnak ilyen cé­lokra. Az egészségügyi beru­házások például — az egyéb fejlesztések ütemét messze meghaladva — csaknem 40 százalékkal emelkednek öt év alatt. Az életkörülmények javítását úgy is értjük, hogy további-a is segítséget keit nyújtanunk a gyermekneve­léshez az anyáknak, a csalá­doknak, továbbá az alacsony jövedelmű nyugdíjasoknak s a pályakezdő fiataloknak. Minderre nagy figyelmet kell fordítanunk a jövőben is. Tisztelt kongresszus! Az MSZMP XII. kongresz- szusának visszhangja is azt fejezi ki, hogy a párt legfel­sőbb fóruma jó, reális prog­ramot hirdetett meg, amiért szabta a küldöttek pihenő­idejét. Az ebédszünetet ki­véve egy-egy fél órára sza­kította meg csupán tevé­kenységét a kongresszus. Ez s jelzi, hogy minden percet ki akarnak használni a részt­vevők. a hozzászólók. Me­gyénk küldöttei közül Tóth Sándorné, a gyöngyösi 1. számú Általános Iskola ta­nára készülődött szólásra. A délelőtti szünetben — nem kis szerencsével — találkoz­tunk a tanácskozóterem kö­zelében. — Megvallom őszintén, már otthon eldöntöttem, hogy hozzászólok a vitaanyaghoz — mondta. — Most azonban, hogy Sarlós István említést tett a családokról, a család életre való neveléséről, vég­leges lett az elhatározásom... Mint pedagógus, tudom, hogy a családok és az iskola kap­csolatát szorosabbra kell fűz. ni a gyermekek érdekében. Ezért a szülőket a tantestü­letek partnereivé kell tenni, bevonni őket a konkrét ne­velőmunkába. Már csak azért is, mert korábban olyan vélemények hangzottak or­szágszerte. hogy a gyereket nevelje az iskola! — Holott a szülőnek leg­alább olyan érdeke a gyer­mek jövőjének, életének for­málása, mint feladata a pe­dagógusnak. .. — Ezt szeretnénk tudato­sítani mi is. ezért hoztuk letre az úgynevezett SZMK­érdemes dolgozni. Bizonyos értelemben szigorú ez a program, mert nagyok a kö­vetelmények. Mivel a beruházási lehető­ségek. az anyagi eszközük korlátozottak, az emberi té­nyezők, a hozzáállás. a szándék, a tudás, a fegye­lem és a rend jelentősébe még nagyobb hangsúlyt kap. Népünk bizakodva tekint­het a legközelebbi évekre is. Természetesen a munkaké­pes embereknek dolgozniuk kell. Amikor a népről beszélek, nem szeretem azt a kifeje­zést használni, hogy többet kell dolgozni. Persze egye­seknek- ezt sem árt emleget­ni. De a népről szólva in­kább azt mondanám, hogy hatékonyabban és ésszerűb­ben kell dolgozni. Itt még nagyon nagyok a tartalékok. A szocializmus alapjai lera­kásának, a szocialista építés­nek a kezdeti korszakában még azzal törődtünk, hogy amire szükségünk van. az le­gyen. senki sem számolta, hogy mi mibe kerül. Ezen a kor­szakon túlvagyunk. Tovább­ra is fontos, hogy ami szük­séges, az rendelkezésünkre álljon, de most már az is számít, . hogy mibe kerül, mennyi élőmunka, anyag és energia kell hozzá, s milyen a minőség. A minőségnek már csak azért is 4iagy a jelentősége, mert szinte az egész világ­gal kell kereskednünk. Nyil­vánvaló, hogy szívességből senki nem vesz át tőlünk rossz minőségű árut, a tőkés cégek néha még jó minősé­gűt is csak nehezen. A szo­cialista építés előrehaladtá­val a szocialista országokban is alaposabban megnézik, hogy a számukra felkínált termék mibe kerül, milyen a minősége. Mi magunk is ilyen igényekkel lépünk fel, amikor partnereinkkel tár­gyalunk. Mindent egybevetve tehát: társadalmunk gondoskodni fog mindenkiről, akiről gon­doskodni kell. A munkaké­pes embereknek azonban dolgozniuk kell és munkából kell megélniük. Aki dolgoz­ni akar. annak lesz munká­ja, és aki dolgozik, az ke­resni fog. és aki becsületes bérét megkereste, az meg is tudja vásárolni azt, amire szükségé van. Ez program és feladat is számunkra, amit meg kell és meg is fogunk oldani. Tá rsada I műn k m u n kaja, megélhetése, szociális elit­klubokat. amelyek nálunk évek óta jól működnek. Hat­vanban, Gyöngyösön és a gyöngyösi járásban ezekre épültek Családi kör klubok, amelyek, s ennek örülünk, hovatovább túlzsúfoltak lesznek az érdeklődőktől. Szót kértem hát. hogy to­vább adjam a tapasztalatain­kat: lehet eredményesen együttműködni a szülőkkel, főként a fiatalokkal. — Ügy tudom, ez lesz ilyen fórumon a „szüzbeszé- de". — Valóban így van, s ez még nagyobb felelősséget ró rám. Ezért aztán izgalomról szó sem lehet. .. Izgalomról nincs is. csu­pán arról, hogy küldött-társai ..szorítanak” majd a hozzá­szólás Sikeréért. ★ Az első nap még egy, a tudósító számára érdékes hírrel szolgált: a küldöttek kiválasztották maguk közül azokat, akik ma részt vesz­nek a budapesti központi március 15-i ünnepségeken. Amikor olvasóink átfutják a kongresszusi tudósításokat, talán éppen akkor hajt fe­jet az 1848-as hősök emléke előtt a múzeumkerti rendez, vényen megyénk képviselője, Csirmaz Enikő, a Füzesabo­nyi Javító-, Szolgáltatóipar! Szövetkezet munkásnője is.., Szilvás István Küldötteink között... Részlet a kongresszusi ülésteremből (Folytatás az 5. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents