Népújság, 1981. február (32. évfolyam, 27-50. szám)
1981-02-13 / 37. szám
• •• . A/r« A... e^ürénf/fiAr... Ä/reAr... wffroéirycAr- Ä/reAr Szeretettel köszöntjük névnapjukon ELLA nevű kedves olvasóinkat! A Gabriella rövidítéseként vált önálló névvé. Jelentése: ,,úrnő, isteni nő”. 0—0 Harminc évvel ezelőtt halt meg Bajor Gizi Kossuth, díjas színésznő, a Nemzeti Színház örökös tagja, a Magyar Népköztársaság kiváló művésze. A Színművészeti Akadémia elvégzése után csakhamar sikeres művész lett, bar már növendék korában feltűnt .a Nemzeti Színházban. Népoty: A kicsinyek című darabjának egyik epizódszerepében. 1914 májusában szerződtették a Nemzeti Színházhoz, s elsőnek Gaál Józse* A .peleskei nótárius című darabjának Lizi szerepét játszotta. Egyetlen esztendő megszakítással — 1924-25- ben a Magyar Színházhoz szerződött — haláláig a Nemzeti Színház tagja volt. Első nagy sikerét 1915-ben Gárdonyi Annuskájának címszerepében aratta. 1917— 18jban került az együttes élvonálába, bárom magyar darab — Móricz Zsigmond: Pacsirtaszó. Bródy Sándor: A dada. Molnár Ferenc: Űri divat — főszerepéinek feltűnést keltő, érett alakításával. A további években, évtizedekben is feledhetetlen alakításokat nyújtott klasszikus és modern darabokban, drámai és vígjátéki szerepekben egyaránt. Időjárás: Várható időjárás ma estig: változóan felhős idő. Helyenként kisebb havazás, hózápor. A hajnali, reggeli órákban párásság, néhol köd. Időnként megélénkülő északnyugati, északi szél. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet 0, plusz 5 fok között. n közoktatás fejlesztéséért Hevesen (Tudósítónktól) A hevesi és a tiszafüredi járás évek óta eleven kapcsolatának keretében csütörtökön e területek oktatási intézményeinek vezetői találkoztak Hevesen, a nagyközségi-járási művelődési központban. Elsőként Faragó József, a vendéglátók tanulmányi felügyelője tájékoztatta a hallgatóságot a hevesi járás közoktatásának helyzetéről, fejlesztési feladatairól. Ezt-követően Tóth Károly né szakfelügyelő mondta el a tiszafürediek tapasztalatait az általános iskolai új nevelési-oktatási program bevezetéséről, az eddig végzett munkáról. Tóth Simonné, a hevesi járási szakfelügyelő az általános iskola alsó tagozatának követelményértelmezéséről számolt be az intézményvezetőknek. Végül a két járás iskolaigazgatói* elemezték problémáikat. Cseh Béla Á hajók elődei Várják a madárbarátokat Hazánkban minden bizonnyal kevés olyan mélyen gyökerező, nagy tömegbázisú tudományos terület van, mint például a madártan — az ornitológia —. amelynek nemzetközi hírét a még Hermán Ottó által alapított intézet\ öregbíti, népszerűsítését pedig az* 1974 óta mű! egri vörös csillag L Telefon: 11-888 Du. fél 4, fél 6 és 8 órakor: Hölgyem, isten áldja! Színes, szinkronizált amerikai film Este 10 órakor* Zárt tárgyalás Magyar film EGRI BRÖDY Telefon.: 11-773 Du. 4, 6 és 8 órakor-: A 24—25-ös nem tér vwoza Színes szovjet bűnügyi film GYÖNGYÖSI PUSKIN Köszönöm, megvagyunk Este 10 órakor: Egy egészen kicsi kispolgár GYÖNGYÖSI SZABADSÁG Du. fél 4 órakor: A cárlány és a hét dalia Este fél 6 órakor: A fáraó I—II. hatván! vörös csillag A szökött fegyenc HATVANI KOSSUTH A fekete kalóz FÜZESABONY Circus maximus HEVES Bob herceg LŐRINCI Az 5-ös számú vágóhíd PÉTERVÁSÁRA A keselyű három napja + ORVOSI ködő országos egyesület segíti. A Magyar Madártani Egyesület napjainkban már 30 helyi csoportot, s a kezdeti 200-zal szemben nem kevesebb, mint ötezer tagot számlál. Egerben — Heves megyében — is mintegy fél- százan támogatják már az egyesület nemes célját, a madárvédelmet. Szakáganként valósítják meg az alap- gondolatot egyrészt a gyűrűző- és vonuláskutató-, másrészt a ragadozómadárvédelmi, illetve a fauníszti- kai, valamint a propaganda- csoportban. Valószínű azonban, hogy Heves megyében a hivatalosan nyilvántartottnál jóval több madárbarát is él, s érdeklődik az országos egyesület tevékenysége iránt. Nos, aki szeretne élénkebben is bekapcsolódni a szép és érdekes munkába, annak számára remek lehetőség az egri helyi csoport február 14-én. délután három órakor kezdődő legközelebbi gyűlése az erdőgazdaság Kossuth Lajos utcai székházának kultúrtermében, ahová — mint hallottuk — mindenkit szívesen várnak, aki csak szereti a madarakat. TÖBB BÚZÁT ŐRÖLNEK Mmőséii munka szerinti bérezés a gabonaforgaimináí (Tudósítónktól) Az elmúlt napokban a Heves megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat szak- szervezeti bizalmi testületé megvitatta az idei gazdálkodási és bérpolitikai tervet. Nagy János, a vállalat igazgatója tartott beszámolót, melyben rámutatott, hogy a tavalyi kedvezőtlen időjárás ellenére is kedvező évet zárt a vállalat. JOGÁSZBÁL EGERBEN, FARSANGI MULATSÁGOK MEGYESZERTE - „ZÁRT TÁRGYALÁS” AZ EGRI VÖRÖS CSILLAG MOZIBAN - FŐPRÓBA AZ NB II. NYITÁNYA ELŐTT Hét végi programajánlat ÜGYELET Egerben: felnöttbetegek részére Bajcsy-Zsilinszky utca 6. szám alatt. Telefon: 11-000. Gyérmekbetegek részére Kossuth Lajos u. 6. szám alatt. Telefon: 11-640. Mindkét ügyelet este 19 órától reggel 7 óráig tart. Gyöngyösön: 19 órától holnap reggel 7 óráig a Kossuth tér 18. szám alatti rendelőben. Rendelések közötti napi ügyelet ía-től 14 óráig. Telefon: 11-727. Hatvanban: 19 órától holnap reggel 7 óráig a Kossuth tér 18. szám alatti rendelőben. KÖJÁL-készenlét Egerben délután 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 17-396, 14-496. Ezen a hét végén is folytatódik a farsangi mulatságok sorozata. Egerben, a Park Szállóban szombaton este jogászbálra kerül sor, Gyöngyösön a Mátra Művelődési Központban pedig a KISZ várisi bizottsága rendez farsangi összejövetelt. A gyöngyösi Helyőrségi Művelődési Klub az ellátók mulatságának ad otthont. Apcon szintén farsangi bál lesz szombaton este a művelődési házban. Gyöngyöstarjánban az ifjúsági klub keretein belül rendeznek vidám, farsangi estet, míg a hevesi művelődési központban szombaton húsz órától a Smog együttes zenéjére rophatják a táncot. Besenyőtelken 14-én, 15 órától a kisdobosok farsangi karnelválja, 19 órától a felnőttek hasonló összejövetelével folytatódik. Mező- tárkányban sem múlik el a hét vége bál nélkül. Itt a Szinkron trió szórakoztatja a résztvevőket. A szihalmi művelődési házban szombaton 17 órától vidám, zenés vetélkedőre invitálják a fiatalokat. A Selypi Cukorgyár művelődési házában szombaton este 20 órától a Karthago együttes vendégszerepei. Még mindig játsszák a megyeszékhelyen Brecht A szecsuáni jólélek című drámáját. Akik még nem látták, azoknak feltétlen figyelmébe ajánljuk ezt a kitűnő előadást. A Vörös Csillag mozi Filmmúzeumában szombaton este 10 órától Radványi Géza 1940-ben készült filmjét, a Zárt tárgyalás címűt vetítik, aminek különös érdekessége, hogy annak idején Egerben forgatták. 14-én délelőtt 10 órától a Megyei Művelődési Központban a Nagy László és a bolgár költészet című szavalóverseny városi döntőjére kerül sor. Füzesabonyban vasárnap ugyanennek a rendezvénynek a járási döntőjét kísérhetik figyelemmel. Egerben, a Hámán Kató Megyei Űttörőházban szombaton délután három órától a 2001 Űrodüsszeia című tudományos-fantasztikus filmet vetítik a gyerekeknek, míg a Harlekin bábegyüttes Feldebrőn vendégszerepel vasárnap délelőtt 11 órától. Szombaton 15 órától Tél az írók, költők műveiben: a gyermekklub műsora Atkáron. Tar- naszentmiklóson a klubkönyvtárban, vasárnap délelőtt fél 11-től gyermek előadást rendeznek Mátyás aranyszőrű báránya címmel. Tanulságos ismeretterjesztő előadás lesz Pélyen szombaton a fiatalok bűnüldözéséről. Vasárnap 17.30-tól Csányban Ma éjjel megnősülök címmel lesz műsoros rendezvény. A sportrajongók figyelmébe ajánljuk a Kékestetön megrendezésre kerülő alpesi síbajnokság utolsó két számát. Szombaton női óriásműlesiklásban, vasárnap ugyancsak női műlesiklásban avatnak bajnokot. A jövő héten kerül sor a labdarúgó NB 11. idei nyitányára. Bizonyára sokan kíváncsiak lesznek a főpróbának számító Gyöngyös— MTK-VM mérkőzésre, ami a városi sporttelepen, vasárnap 14 órakor kezdődik. Egerben, a stadionban az ESE is színre lép, vasárnap 13 órától, az ellenfél pedig a Lehel SC lesz. Hatvanban utolsó előtti fordulójához érkezik a kézilabda-terem- kupa mérkőzéssorozata. Vasárnap 8 órától nonstop női, férfimérkőzéseket láthatnak az érdeklődők. (kis szabó) Az idén csaknem 140 ezer tonna kenyérgabonát, ezenkívül 48 ezer tonna takarmánygabonát, kukoricát, sörárpát, napraforgót és rizst vásárolnak fel. Ebben az évben az étkezési és a takar- mányborsó-termeléshez a vállalat már vetőmagot is tud biztosítani. Étkezési borsókból egyébként 350 tonnát kívánnak felvásárolni. Ezenkívül szorgalmazzák a takarmánycirok termelését is. Az elmúlt évben 68 ezer tonna búzát őröltek meg Heves megyében, melyet az idén1 további hatezer tonnával szeretnének növelni. A technológiai fegyelem megszilárdítása ehhez megfelelő alapot nyújt. A vállalatnál javult az árpahántolás minősége is, és ma már az árpagyöngy terméküket a fogyasztók megkedvelték. A vállalat fontos feladaténak tekinti, hogy a kisállattartók takarmányigényét ebben az évben is biztosítsa. Ennek érdekében megkezdik a kiskonténeres értékesítő- helyek kialakítását. Erre az évre 24 millió forint fejlesztési alappal rendelkeznek. Ebből négymillióval hozzájárulnak Selypen és Hevesen a vízmű fejlesztéséhez. Pé- tervásárán szociális létesítményt, Selypen pedig öm- lesztettliszt-kiszolgálót építenek, Sarudon és Ludason pedig az étkeztetés gondjain segítenek. A múlt évben átadták Gyöngyösön a 20 ezer tonnás vasbeton silót. Az ottani járulékos beruházásokra ebben az évben nyolcmillió forint áll rendelkezésre. Az idén a vállalat termelését 50.millióval növelik, az árbevételt pedig egymilliárd 200 ezer forintra irányozták elő. A testület bérpolitikai kérdésekben is határozott. Az idén átlagosan 6 százalékkal növelik a béreket. A keverőüzemekben és a malmokban bevezetik a minőségi bérezést, melynek feltételeit már megteremtették. Ködmön Ferenc Pártnapok a megyében Ma megyénkben a következő helyeken tartanak pártnapot: Hatvan, II—IV. pártkörzet, 18 óra — Verebe* János; Eger, sütőipar, 14 óra — Szemán Mihály; Eger, TIGÁZ, 8 óra — Molnár Ferenc; Eger, Vetómaetermei- tető V., 14 óra — Horváth István; Eger. Háziipari Szöv., 14 óra — Czuczai Lajos. — ÜJ VEZETŐSÉG. Az Országos Magyar Bányásza i ■ és Kohászati Egyesület tavaly alakult egri csoportja új vezetőséget választott. Bővült a csoport, létszáma a Finomszerei vénygyár és a Csepel Autógyár egri gyárának szakembereivel is. — GRABOPLAST SÁTOR. Emeltek már raktárakat, járműtárolót, munkacsarnokokat a Graboplast gyár sátorponyváiból, borítottak velük uszodát, s most újabb termékeket ígér a gyár. Elkészültek az állattartásra es tárolásra egyaránt alkalmas sátorépületek tervei, melyet árbocos szerkezetekre feszítenek ki. A győri sátortetőkből műanyagtárolókból az idén már az NSZK-ba és a skandináv országokba is szállítanak. — ÜTVIZSGÁLAT. Az ÜTINFORM megyei jelentése szerint szőkébb hazánkban mindenütt szárazak az utak. Ezt kihasználva a KPM út- ügyeletének kilenc járőrkocsija rója az utakat; hogy felmérje: milyen károkát, balesetveszélyes felfagyásokat okozott a tél. A jelentések alapján indulnak majd útnak a karbantartást, útjavítást végző gépek. — AFOR UTALVÁNYOK, Az ÁFOR egységesíti . a könnyű, kénmentes tüzelőolaj beszerzésére rendszeresített különböző utalványokat. A közületek február 20- tól szerezhetik be az egységes utalványokat az ÁFOR- tól. A régi utalványok csak február végéig maradnak érvényben, a fel nem használtakat az ÁFOR március 15-től visszaváltja. — TV-SOROZAT. Magyar múzeumok címmel négyrészes sorozat forgatását kezdik meg a napokban a televízió munkatársai. A legjelentősebb közgyűjtemények közül elsőként a Néprajzi múzeumról készült film. A sorozat további adásaihoz a Szépművészeti, az iparművészeti múzeumban, valamint a Nemzeti Galériában forgatnak a tv-sek. — BAROMFIFARMOK - EGYIPTOMNAK. Megépült Egyiptomban az az öt ba- romfifarm, melynek terveit az Agárdi Állami Gazdaság készítette, berendezéseit pedig a Rába. mosonmagyaróvári üzeme. Egv-egy telepről évente 15 millió tojás kerül a piacra. A 37 cég ajánlata közül választott magyar farmok olyan sikert arattak, hogy már megkezdődtek a tárgyalások további szállításokról. — ELSŐK A VERSENYBEN! A MÁV—Volán komplex brigádok miskolci vasútigaz- gatósági versenyében az elmúlt évi munkája alapján az egri vasúti csomópont dolgozói szerezték meg az első helyet. A győztesek a napokban vették át jutalmukat és a vándorzászlót, amelyet eddig a füzesabonyiak őriztek. >©< ,Nöwisön A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a Heves megyei Tanács napilapja. Főszerkesztő: PAPP JÁNOS — Kiadja: a Heves megyei Lapkiadd Vállalat. Felelős kiadó: DR. NOSZTICZITJS FERENC — Szerkesztősége — Eger Beloiannisz u. 3. 3300 (Pf.: 23.) Telefon: 13-302, 13-503. 13-644. 13-985. Gyöngyös: Rózsa u. t. 3200. Telefon: 11-697. Hatva«. Kossuth tér 8 3000 (Városi tanács épülete.) Telefon: 10-01. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. 3300. (Pf.,: 23.) Telefon: 13-381, 12-656. Terjeszti a Magyar Posta, Előfizetési dii: egy hónapra 34 Ft negyedévre 102 Ft. egy évre 400 Ft. Előfizethető: a hírlapkéz békítő póstáhivataleknál éj kézbesítőknél. — index: 20062 — Révai Nyomda Egri Gyáregysége. Eger, Vincellériskola u. 3. sz. igazgató.: HORVÁTH JÖZSEFNE — hu issn 0133 - 0706. „Fejezetek a hajózás történetéből” címmel a TIT Természet- tudományi Stúdiójában hajomodell-kiállítás nyilt február 2-án. A vízi járművek apró hasonmásai igen sok látogatót csalogatnak a kiállításra. A kepén: a modellek a gyerekeknél is sikert arattak. (MTI fotó — Wéber Lajos felv. — KS)