Népújság, 1981. február (32. évfolyam, 27-50. szám)
1981-02-13 / 37. szám
«LAS PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA Kádár János fogadta losif Boncot Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára csütörtökön fogadta losif Bancot, a Román Kommunista Párt Központi Bizottsága Politikai Végrehajtó Bizottságának tagját, a Központi Bizottság titkárát. A szívélyes, elvtársi légkörben lezajlott megbeszélésen részt vett Óvári Miklós, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára. Jelen volt Rajnai Sándor, hazánk bukaresti és Vidor Bolojan, a Román Szocialista Köztársaság budapesti nagykövete. XXXII évfolyam, 37. szám ÁRA: 1,40 FORINT 1981. február 13., péntek Losonczi Pál Lakájszellem nélkül N em a4 múltról akarok beszélni, hanem a jelenről. Nem a főúri szalonok alázattal derekat hajtó,, glasszékesz- tvűs komornyikjairól, hanem a közéletben, a hivatali hierarchiában elhelyezkedő figurákról. akik ilyen-olyan megfontolásból elvtelen alkuba bocsátkoznak, közigazgatási, máshol üzemi érdekeket áldoznak fel érvényesülésük jobb reményében. Községi tisztviselő hódol be a járásnál, városi ügyintéző lakáj-ko- dik megyei szervek irodáiban. osztályvezető a cég pesti központjában. De vajon jogos és érvényes-e' magasabb hivatal ilyen féle mindenhatósága? Avagy igénvlik-e magasabb posztjaink betöltői, hogy elképzelésük kritikátlanul, vita nélkül teljesedjék be járásuk, megyéjük valamely községében. munkahelyi közösségében? Vagy netán éppen azt várnák, hogy önmaguk nézete is az érvek, maguk nézetei is az érvek, vén kristályosodjanak, így közelítvén a tökélyhez, a tervek, irányelvek hatékony kiteljesedéséhez? Posztjukat ugródeszkának tekintő karrieristákkal, hivatalukat egyéni érvényesülésük tengelyébe állító, kisebb-nagyobb titulust viselőkkel, sajnos, gyakorta találkozik az ember. Gyökere az önös sikervágy, táplálója pedig az elfogadott bók, az eltűrt görbe gerinc, ami kétségtelenül könnyít a magasabb funkciókban levők helyzetén, de gyanúm szerint az igaz boldogulás ellen hat! Közéletünkre ugyanis alapvetően más jellemző, éspedig egyre inkább a demokratizmus talajából lombosodva ki. Persze az élő, s nem a papolt . demokratizmuséból. Odáig ívelöen pedig, hogy a vezetők, és vezetettek párbeszéde. a funkciók és a tömegkívánalom nézetazonossága, mindennapos kapcsolata nem csupán a közhangulat végett döntő tényező életünkben, hanem a szocialista elviség természetes alappillére. Ha hiszünk Valamiben, ha ez a hit és meggyőződés j közösségek boldogulását, j reményük beteljesülését 1 szolgálja: húzzuk hát ki a j •derekunkat, keményítsük meg a gerincünket. És bízzunk abban, hogy az érett fők, a fölénk rendeltek közgondolkodásától merőben idegenek a lakájszellem. a komornyik idea itt rekedtjei. Avagy csak nélkülük halad igazán a társadalom szekere... Moldvay Győző Magyar—bolgár kormányfői tárgyalás Siófiában a barcsi Vörös Csillag zárszámadó I rr \ r r közgyűlésén A hivatalos magyar—bolgár kormányfői tárgyalás délután három órakor kezdődött a bolgár minisztertanács épületében. A több órás. mindvégig szívélyes, baráti légkörű megbeszélésen Lázár György és Sztanko To- dorov mellett részt vettek a magyar kormányfő kíséretének tagjai, valamint bolgár részről Hriszto Hrisztov, külkereskedelmi miniszter, Marij Ivanov, a külügyminiszter első helyettese és Boncso Mitev, a Bolgár Nép- köztársaság budapesti nagykövete. A miniszterelnökök tájékoztatták egymást országaik szocialista építőmunkájának újabb eredményeiről, időszerű feladatairól, az MSZMP XII. és a BKP XI. kongresszusa határozatának végrehajtáséiul. A tárgyalások középpontjában természetesen a kétoldalú kapcsolatok álltak. Méltatták a két ország sokoldalú együttműködésének eredményeit, kiemelve, hogy azok további erősítésére van szükség minden területen, így kulturális téren is. A legátfogóbb véleménycserét gazdasági kérdésekről folytatták, már csak azért is, mert mindkét országban új ötéves tervidőszak kezdődött. Leszögezték: éppen ezért különösen időszei’ű most a gazdasági együttműködés új, konkrét feladatainak meghatározása és szerződéses rögzítése. Sztanko Todorov csütörtökön este a szófiai Vitosa Szállóban vacsorát adott Lázár György tiszteletére. A vacsorán a két kormányfő pohórköszöntőt mondott. (MTI) Csütörtökön tartotta zárszámadó közgyűlését a Kiváló szövetkezet címmel tizenháromszor kitüntetett barcsi Vöiös Csillag Termelőszövetkezet. amelyen részt vett és felszólalt Lo- sonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke. A vezetőség beszámolójából — amelyet Bőhm József, a szövetkezet elnöke terjesztett elő — kitűnt, hogy a több mint tízezer hektáron gazdálkodó barcsiak szorgalmas, fegyelmezett munkával, a hatékonyság növelése révén a tavalyi kedvezőtlen időjárás ellenére is szép sikereket értek el. Búzából ötvenkét mázsa 85 kilót, burgonyából 250 mázsát, kukoricából 58 mázsás átlagtermést takarítottak be hektáronként, s így a növénytermesztési főágazat 22 százalékkal növelte' az árbevételét. Eredményes, 'eszteö- dőt zárt. az állattenyésztési ágazat is. A tehenészetben elérték az évi ötezer íitéi’és tehenenkénti tejhozamot, több mint tízezer hízósertést értékesítettek, keresettek a vágóhídjukon készült hentesáruk is. Az egyéb ágazatok — az erdészet, a mö- anyagüzem, a csokonyavi- sontai gépjavító társulás :— is számottevően növelték a közös gazdaság bevételét. Emelkedett az egy személyre jutó jövedelem is,' több mint ötvenezer forintot tett ki tavaly, amit kiegészít a háztáji gazdálkodás nyeresége. A burgonyagumó kivételével Kiegyensúlyozott tavaszi ellátást ígér a Vetőmag Vállalat Sokan azt mondják, hogy a február eleji napfényes idő korai tavaszt jelez. Bár nem kevesen még a tél visz- szateréséröl is beszélnek, annyi bizonyos, hogy a mezőgazdasági nagyüzemekben és a háztáji gazdaságokban már megkezdték a kora tavaszi előkészületeket. A gépjavítások mellett műtrágyabeszerzéssel is foglalkoznak mindenütt. Hogy mennyire így van, erről adott tájékoztatást csütörtökön délelőtt Egerben Horváth István, a Vetőmag Vállalat Észak-magyarországi Központjának igazgatója. Elmondta, hogy tavaszi árpából 1932 tonna fémzárolt vetőmagszállításra kötöttek szerződést a Heves megyei mezőgazdasági nagyüzemekkel. Még további 450 tonna tartalék áll rendelkezésre. Felhívta a figyelmet, hogy az érdeklődő gazdaságok mielőbb jelezzék igényeiket a vállalatnál pótmegrendelésekre. összesen kilenc tavaszi árpa-faj tát biztosítanak az üzemeknek. Egyébként, hogy ennyi tartalék árpamag van a raktárakban, az elsősorban a termelőgazdaságok jó munkáját bizonyítja, miután korán megkezdték a tisztítást, és időben fémzárolták a magvakat. A tavaszi vetésekhez nélkülözhetetlen kukorica is a rendelkezésre áll. A gazdaságok eddig 425 tonnát igényeltek belőle, de még további 50 tonnát tudnak szállítani. Az eddigi megrendelések szerint az állami gazdaságok" és a termelőszövetkezetek-28 fajtára tartanak igényt. Ez viszont nem indokolt, mivel Heves megye természeti adottságai főleg a korai érésű kukoricáknak kedvez. A lucernán kívül az egynyári vegyes takarmány- keverékek vetőmagvait is folyamatosan biztosítják. Szükség lesz ezekre, főleg a szu- dáni fűre, a borsós és napraforgós csalamádéra, mivel sok a korábbi belvizes terület, ahová tavasszal takarmánynövényekből vetnek majd. . Horváth István kifejtette, hogy időben gondoltak a kiskerttulajdonospk tavaszi vetőmagellátására is. Ezért Heves megyében 200 üzletbe, továbbá hét mezőgazdasági szakboltba, valamint három magánüzletbe juttatják el folyamatosan a tasakolt konyhakerti zöldség-, virág- és egyéb magvakat, A tavaszi vetésű borsóból és napraforgóból ugyancsak rendelkezésre áll a gazdaságok igényeinek megfelelő mennyiség. Ellenben vetőburgonya-gumóból csak a korábban rendelt 574 tonnát tudják biztosítani. A további igényekre nem szállítanak, mert nincs elegendő! A fogyasztási szövetkezetek szervezői, valamint a termelő- szövetkezetek háztáji bizottságainak vezetői ugyanis nem mérték fel időben és nem. értesítették az igényekről a vállalatot. Az igazgató bejelentetté, hogy a vállalat szívesen venne részt egy olyan társulásban, amely hosszabb távon elősegítené Heves megye zavartalan burgonyaellátását. Az együttműködésben részt vevő partnergazdaságokat ugyanis rendszeresen ellátná jó minőségű vetőgumókkal a termeléshez. A munkaerő- és bérgazdálkodásról Sajtótájékoztató a Munkaügyi Minisztériumban Pénteken kétnapos munkagazdasági konferencia kezdődik a fővárosban. Szigeti István munkaügyi miniszterhelyettes csütöi'tökön megtartott ezzel kapcsolatos sajtótájékoztatóján elmond ta. a konferencia nem tudományos jellegű, a fő célja az, hogy a. résztvevők meg-, vitassák a jelenlegi tervidőszakra a munkaerő- és bér- gazdálkodás elvi és gyakorlati tennivalóit, A konferencián, melyen a bevezető előadást Trethon Ferenc, munkaügyi miniszter tartja, többféle témát vitatnak meg, Egyebek között szó esik a teljes és hatékony foglalkoztatás feltételeiről. népgazdasági és vállalati szintű feladatairól, a bérezés és az anyagi ösztönzés. valamint a szociálpolitika ; időszerű kérdéseiről. A konferencián mintegy hétszáz . meghívott vendég vesz részt — a különböző gazdálkodó szervezetek és a megyei tanácsok munkaügyekkel foglalkozó szakemberei. (MTI) Igazságügyi vezetők értekezlete Csütörtökön befejeződött a kétnapos országos igazságügyi vezetői értekezlet. A Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében a megyei és járásbíróságok elnökei, valamint más igazságügyi szervek vezetői felszólalásaikkal, javaslataikkal egészítették ki a XII. pártkongresszus határozatainak végrehajtásában az igazságügyi szervekre háruló feladatokról készült írásos előterjesztést és dr. Markója Imre igazságügy-miniszter szóbeli beszámolóját. Általános követelményként fogalmazódott meg, hogy a tövényesség, a szakszerűség érvényesülése mellett a jövőben nagyobb figyelmet kell fordítani a jogalkalmazás időszerűségének javítására, az ügyintézés gyorsítására. Király Józsefné, a megyei párt-végrehajtóbizottság tagja, tegnap látogatást tett az egri városi pártbizottságon. Schmidt Rezső, a városi párt- bizottság első titkára tájékoztatta a végrehajtó bizottság tagját a megyeszékhely gazdasági, kulturális, társadalmi, ideológiai életének fejlődéséről, á város ötödik ötéves tervi eredményeiről, valamint a jelenlegi tervidőszak célkitűzéseiről. Ezt követően Király Józsefné a BUBIV egri gyáregységét tekintette meg, ahol a vállalat vezetői, valamint a társadalmi szervek képviselői elmondották, hogy az' egyre nehezebb közgazdasági körülmények között is eredményes volt a gyáregység számára a múlt esztendő, s nyereséggel zárták az évet. A tájékoztató után üzemlátogatás következett, s a végrehajtóbizottság tagja elismerően szólt a tapasztal,, takról. Látogatása során Király Józsefné felkereste a Szakszervezetek Megyei Tanácsát is, ahol Dorkó József, az SZMT vezető titkára szólt a szakszervezeti munka eredményeiről, feladatairól,1 a jövő célkitűzéseiről. Király Józsefné látogatása az egri városi pártbizottságon, a BUBIV-nál és az SZMT-nél Géptelep Bélapátfalván Az ú.j járműtelep A Bélapátfalvi Cementgyár mellett az Építőipari és Szállítási Vállalat Miskolci Üzemegysége 60 millió forintos beruházással járműtelepet épített. A korszerűen felszerelt létesítmény a 70— 80 cementszállító autó parkolását, szervizelését, karbantartását tudja elvégezni. Az automata mosóban (Fotó: Szántó Györgyi i