Népújság, 1981. február (32. évfolyam, 27-50. szám)
1981-02-01 / 27. szám
mmmm» Bekopog a kultúra? Kultúránk helye a világban. Hogyan ismerik kultúránkat a világban? Ismerik-e egyáltalán kultúránkat a világban? Hallom a lelszisszenést is: kJ ne ismémé Bartókot a világban, illetőleg ki ne ismerné a világban Bartókot azok közül, akik hivatottak eldönteni, hogy ismerik-e kultúránkat az ő világukban? Kedv tel ve, sőt egyfajta izgalommal is olvasom a cikkeket, riportokat, az örvendező, v&gy rezignált glosszákat, az útijegyzeteket arról, hogy igenis ismerik a kultúránkat a világban, meg hogy igenis nem ismerik kultúránkat a világban. Azon most még meditálni sem akarok, hogy ez az ismerik- nem ismerik tépelődés nemcsak égtájilag jól behatárolható, de még az adott társadalom fejlettségi szintje szerint ia, — írom es mondom, még meditálni sem, nehogy holmi kommunista gyermekbetegséggel, márminthogy balold ilisággal vádoljanak meg. Tehát: kedvtelvt és egyfajta izgalommal olvasom a cikkeket a magyar kultúrának a világban való jelenlétét, vagy nem jelenlétét illetően, és eléggé el nem ítélhetően teljesen egyetértek azokkal is, akik szerint nem ismerik kultúránkat a világban, s azokkal is, akik szerint igenis ismerik. Azt *s bevallom őszintén, hogy nem azért érték egyet mind a két féllel, mert mind a kettőnek igaza van. A világ egyik és másik részén egy időben, különböző társadalmi rétegek, korosztályok, politikai szférák egymás mellett ismerik és nem ismerik a magyar, vagy a román, a bolgár, vagy a japán kultúrát, egészen egyszerűen azért, mert a kultúra annyira egy és oszthatatlan, hogy mindenki osztozhat belőle ízlése, értelme, tájékozottsága szerint. Egy adott ország, nép kultúrája nem attól „kultúra", hogy mernyie« és hol Ismerik meg és el, hanem, hogy önmagi számara, a holnap számára mennyi olyan értéket hozott létre, mely a „belterjességen” túl, tudatosan, vagy akaratlanul, értéket teremt az egyetemes emberiség számára is. Attól függetlenül, hogy az a bizonyos egyetemes emberiség egyik, vagy másik tagja, tagjainak kisebb, vagy nagyobb közössége tudomást szerez-e róla, avagy sem. Az egészben a legérdekesebb, hogy voltaképpen nem is erről akartam most és itt ími, de gondolatmenetem rabságában nem kerülhettem el — talán á későbbiek jobb megértés« okán sem —, hogy ezeket az általánosságokat is le ne írjam. Hátha nem is olyan általánosságok! Az egészben az érdekes ugyanis az, hogy e cikkek, riportok. glosszák olvastán a hazai kultúra — értelmezés kultúrájáról akarok én itt és most írni. A kultúra kultúrájáról, arról; hogy és mit értsünk e fogalom alatt, hogy jelenlétünk a világ ezerszínű palettáján kultúránk melyik rétegétől determinált, vagy egyáltalán vannak-e ilyen és meghatározó rétegek? Hát persze* Bartók, Puskás, önkény, Szűcs Judit. Zene, irodalom, pophullám. Jancsó, Vasarelll, Amerigo Tot, azazhogy Tótn Imre. Vizuális kultúra, film, festészet, szobrászat. Mind együttvéve: kultúra egyenlő kultúrával. Már amit köznyelvileg, közfogalmilag, végletekig leegyszerűsítve kultúrának tart és nevez a közvélemény: irodalom és művészet. Ebből és ettől ismerszik meg a magyar. Vagy nem ismerszik meg! Ami igaz is. Ami annyira igaz, hogy nem is lehet vitatkozni vele, legfeljebb csak egy „is”-t fűzni hozzá. Egy olyan szerény kétbetűs kis módosító szócskát, amitől — ha jól belegondolunk — lényegileg megváltozik a megítélés sugara: háromszázba tvan fokot ível át. Magába körözi a magyar ember itthoni és külhoni viselkedését, az étkezéekulturiját, higiénés kultúráját, lakáskultúráját, hogy még mindig csak a „lényegtelennél" tartsak. De magába öleli a legfontosabbat, azt, amiért e sorokat most gépbe rovom, magába olvasztja a lényeget: a munka kultúráját. Varsóban azon az emlékezetes télen a lengyelek csodálattal adóztak az éppen megérkezett magyar Ikarusoknak, amelyek a hóviharban, a nagy hidegben- is magabiztosan végezték feladatukat, Moszkvában csak az elismerés hangja szólt a magyar „olimpiai felszerelések” működését illetően A magyar alma világhírű, hogy a borokról ne is ejtsünk szót. Az Izzó termékei Indiában teszik ismertté a magyar nevet, — nem sorolom tovább. Mindennek alapja a munka kultúrája. A kulturált munka. És ha nem ismernek eléggé bennünket a szélrózsa valamely világában, az a még mindig alacsony hatékonyságú, a nem kellően szervezett, a gyakran fegyelmezetlen é* az alacsony minőségű munkánknak, a kultúrálatlan végterméknek tudható be. És ha ismernek bennünket, ha sikere vaft külföldön valamely magyar árunak a magyar gazdaság, a. magyar munka egy végső produktumának, akkor az a munka kultúrájának tudható be. Mezopotámia, Egyiptom kultúrája elképzelhetetlen lett volna az öntözés kultúrája nélkül! Az írnok megkapóan realisztikus kis szobra mögött ott kell látnunk a Nílus áradását elvezető csatornák rendszerét, a munka, a tudomány kultúrájának eladdig nem látott nagyságának kifejezőjét. A legjobb regényt is lehet a legrosszabbul nyomott és kötött könyvben közreadni. A regény önmaga az irodalom, a szellem kultúrája — ha egyáltalán a szellem elválasztható a munka dinamizmusától —. a könyvnyomtatás. a kötés, a forgalmazás a munka kultúrája. Kedvtelve és egyfajta izgalommal olvasom azokat az írásokat, amelyek okos és jogos kérdések formájában keresik e szocialista ország állampolgárainak és vele kultúrájuknak helyét a világban. A meg közelítéseknek számos módozatát élvezhettem végig, kelthettek bennem azok vitára való ingert, vagy egyetértő megelégedést. Érthettem vélük és értek is egyet azokkal, akik — hitük és hivatásuk szerint — a művészetek, az irodalom aspektusából vizsgálják helyünket a világban, lelkesednek, vagy szomorodnak el, ha úgy érzik, hogy ismerik a magyar kultúrát, avagy a hírét is alig hallották. Szerény kis eszmefuttatásom nem őket akarja ketsegbe vonni, a kultúra ilyetén szerepét devalválni még kevésbé hanem csak egyet akar: beengedni a kultúra fogalomvilágába az emberi tevékenység legmagasabb szintű és mindent meghatározó kulturális formáját: az oda bekopogó alkotó munkát. ... Bár ha jól belegondolok, ez a kultúra nem is kér sem bebocsátást sehová, sem szerepmegosztást senkivel. Ez a kultúra pontosabban ..a” kultúra ott volt es ott Is marad mindvégig főszereplőként az emberiség történelmében és majdan történelemmé váló jövőjében egyaránt. E gy műemlék város épületei könnyen díszletté válhatnak. Fennáll az a veszély, hogy a múlt Ilyen helyeken csak a hősök szoborrá merevedett gesztusaiban jelenik meg, -mert a régi házak múzeummá, a tárgyak pedig látványosságá lényegülnek át. Nemcsak a turisták látják így néha Egerben, de még az itt lakók közül is sokan, mert a város dinamikus fejlődésnek indult és egyre többen költöznek be máshonnan, környékbeli falvakból, vagy más városokból, s elhomályosulnak a közelmúlt emlékei. Arra például csak már az öregebb egriek emlékeznek, hogy milyen részekre, hós- tyákra volt fölosztva a város, s hogyan folyt ezekben a kerületekben az élet, milyen rangsorban álltak, s az ott élők milyen viszonyban voltak egymással. Pedig még úgy húsz-harminc esztendővel ezelőtt is ezeknek a városrészeknek Íratlan törvényei szabták meg Itt az élet rendjét. A hóstya szó eredetileg német, s jelentése: „felsőváros”. A Néprajzi Lexikon így jellemzi ezeket a városrészeket: „A késő középkor végén a városok kerítésén és a sáncokon keletkezett külváros, vagy előváros. Lakói, mivel a város tulajdonában levő telkeknek nem voltak tulajdonosai, mint zsellérek, polgárjoggal nem rendelkeztek. Emléke város- és falurészek elnevezésében ma is él". Egernek a XVIII. század végén négy hóstyája alakult ki: a hatvani, a makiári, a felnémeti és a cifrahóstya. A Cifrahóstya a régebbi városrészek közé tartozik. A valamikori Cifrakaputól, a város eg^ík bejáratától fölfelé, a hegyoldalra épültek házal, a sziklék közé vájt szerpentinen. A Cifrahóstya egyik legrégebbi utcája a Bárány utca. Lakói közül az idevalósiak legöregebbnek a 82 éves Király Dezső bácsit, nyugdíjas kádármestert, „leg- tudósabbnak” Vass Zoltán nyugalmazott építészt tartják, őket kérestük meg, hogy a régi hóstyai életről és a változásokról — a máról beszélgessünk. — Még úgy volt az én gyermekkoromban is — emlékezik Király Dezső bácsi —, hogy nagy összetartás volt a hóstyaiak között. Ha egy más városrészből egy legény idevalósi lánynak akart udvarolni, akkor engedélyt kellett kérnie, különben megbicskázták volna. Nagyon szegény világ volt az. Emlékszem, már hajnali két órakor „tanya” volt a patakparton, ahol a munkavállalók egybegyűltek, hogy a gazdák kiválogathassák közülük a legjobbakat. Sokan ___J__________ V álaszthattak a bikacsokök kozott..'! A hajdanvolt Eger len a nagy hóban fáért a környező erdőkbe, pedig volt akinek még a lábába is lőtt a kerülő. Este, munka után meg a Szala ivóba tartott mindenki: ott a legények megszúr- kálták egymást, aztán meg jöttek a rendőrök. Néha volt úgy, hogy a legények kerekedted felül, elvettél? a rendJ őrök kardját, összetörték és belehajigálták a patakba. Legtöbbször azonban bevitték a rendbontókat az őrszo-* bára, és megkérték, válasz^ szanak maguknak bikacsököí a fogason lógók közül, majd jól elverték őket vele, aztán kihajították mindannyiukat. — Való igaz — veszi át d szót Vass Zoltán —, még a harmincas években is összeg fogódzva kettes, hármas soJ rokban járták az utcákat vak sárnaponként a fiatalok. Nenri volt ezen a vidéken olyan rendőr, akinek nem lett volk na kitüntetése a megszurká^ lásáért. Nagy bicskások voU tak az egriek, esküvő senj telt le késelés nélkül, hiába motozták meg a legényeket; a lányok a szoknya alatt vitték be a „fegyvert”. — Szegényebb volt-e, vágj) gazdagabb a Cifrahóstya, mint a többi? — A legszegényebb volt. A makiári volt a gazdag, azt „Zellervárnak” Is nevezték,' mert a zöldségtermeléséről volt híres. Azért itt is akadt majd mindenkinek egy csöpp földje, ha több nem, egy féH holdnyi. Ezen termeltek az idevalósiak egy kis bort. Sokan a földjükön kis kunyhót is építettek és kint háltak. 1— Mikor változott meg e3 a hóstyai világ7 — A háború után Itt ml na den átalakult. Most . mái majd’ a fél kezemen meg tudom számolni, hogy az úti cánkban hány idevalósi szü4 letésű család éL' Az öregen közül sokan elhaltak; solá falusi beköltözött, ha jött a fiú, hát hozta magával az apját is. Meg aztán fölépült a Csebofcszóri-lakótelep, aho^ yá rengeteg vidéki költözött; ~ 'A múlt hagyatékai; az építészeti emlékek — a régi' élet nyomai hogyan érződtek meg? « Z- Sok régi; széf?, 9 rSszt ben felfedezetlen dolog vaö erre. A mi utcánk például á Fehér Bárány kocsmáról kapta a nevét — válaszol Vass Zoltán, — Ismert ég hírhedt hely volt ez az ivó; ide jártak annak idején a jogászok. Rontó Pált, a hí^ rés egri diákot, aki Bej nyovszkyval együtt becsavar rogta a világot, az itteni mu4 latozásokért csapták ki az is^ kólából. A házak itt egy töJ rökök által nyitott kőbánya szintjeire települtek. Az épü-j letek között nagyon régiek iá vannak. Az a ház például} amelyben Király bácsi lakik] régen a püspöki dézsmaháa volt. A korabeli oromdíszíJ tést és a rácsokat a most végzett felújítás során ava-j tatlan kezek eltüntették róí la. Elhanyagoltak itt a műJ emlékek. Az alattunk levS Május 1. utcában találhat^ még egy török kori hiá Azonkívül ott van Eger eisä postájának szép épülete ISJ Részben szerencse, hogy ez el rész fölfedezetíen, mert ígj| legalább érintetlenek maradj tak a házak. Csak az) értékes pincék tünedeztek e!J mert betömték őket beton^ nal. Még egy nevezetesség volt itt: az utca végén ag egyik kút, az úgynevezett Csurgó, Eger egy rét szének vízellátását biztosi! tóttá. De ennek már se hirej sem hamva; „ A Sok mindent lehetne me? elmondani és megírni a régi hóstyai világról, de ha valaki nemcsak a belvárosba« sétálgat, hanem ennek a réJ gi külvárosnak pincékkel tarkított, sziklafalakkal övei zett világát is földeríti, be- járja, megérez valamit az ety múlt évtizedek és a régi évJ lázadok életéből, a valamiJ vori, a hajdanvolt Egerből; i