Népújság, 1981. február (32. évfolyam, 27-50. szám)
1981-02-06 / 31. szám
VILÁG PKÜLEIARJAI, EGYESÜLJE) EK! / Mfß/wjstuj AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XXXII. évfolyam, 31. szám ÁRA: 1.40 FORINT 1981. február 6., péntek A körzeti orvos A következő évek ki- ! emelt feladata az egészségügy fejlesztése. Ezen belül pedig, a fekvőbeteg-ellátás mellett elsőbbséget élvez az alapfokú ellátás. A VI. ötéves tervben húszezer fővel növekvő egészségügyi létszámból ötezer az orvos. Világviszonylatban is jó orvosellátattságunk tehát tovább javul. Főképpen olyan' céllal, hogy a területenként és szakmámként még mutatkozó hiány enyhüljön. Mindehhez persze a mainál megfontoltabb, módszeresebb vezetés, munkaszervezés szükséges. ami szintén fontos célja ma az egészségügyi kormányzatnak. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a már rendelkezésre álló feltételek birtokában is lehetséges jobb ellátás. Fokozottan érvényes ez az alapellátásra. A keretek adottak; jellemzi^ erre az egy. körzeti orvosra jutó 2500 lakos arány. A statisztikai átlag azonban számottevő eltéréseket takar. Helyettesítés. betegseg. nem betöltött állás miatt ugyanis a körzetek 25 százalékában mintegy' ezer körzetben több mint háromezer lakos jut egy-egy körzeti orvosra. Időszerűvé válik tehát falun, városban egyaránt a körzeti, illetve a közigazgatási határok felülvizsgálata. A lakosság áramlása. egyes vidékek viszonylagos elnéptelenedése. a városok fokozódó népsűrűsége merőben megváltoztatta a népesiség megoszlását, nem kevésbé korösszetételét. A kisközségek tanácsi összevonása szintén indokolja a körzeti gyógyító-megelőző munka összpontosítását, olyan módom, hogy háromnégy kistelepülésnek legyen közös rendelője, szükség szerint akár két- három orvossal. Ezáltal egyszerűbb lesz — jobb is — az ügyelet beosztása, tevékenysége. A hatékony alapellátás pillére, hogy mindenhová jusson orvos. Hogy az ország valamennyi lakosát előnyösen érintse á szabályozás tervezett új módja: az iskoláskorúak, aktív dolgozók öregek módszeres gondozása. Ez azzal kezdődik, hogy a körzeti orvos minden 14. életévét betöltő gyereket nyilván-. tartásba véve. gondoskodjék a rendszeres szűrésről. A cél elérésének feltétele a körzetben folyó munka minőségi változása. Az orvosnak az eddiginél jobban, ténylegesen kell támaszkodnia munkatársaira: a védőnőre, a házi be_ tegápolónőre és az ímoki állásokat fokozatosan átvevő asszisztensekre. A nagyobb feladathoz szakmailag is felvértezik az prvost: a városon kívül működő szakmai irányítása. a területileg illetékes kórházra. rendelőintézetre tartozik. A táppénzíe- lülvizsgálat a l&rházi belgyógyász dolga lesz, ami szintén erősíti . a körzeti orvos kapcsolatát a gyógyítás egyéb fokbzataival. ' (h.M.) Száztíz vállalatnak és szövetkezetnek van már önálló export-import joga Tájékoztató a Külkereskedelmi Minisztériumban Ez év január 1-ével egész sor újabb termékre terjesztették ki a termelők önálló külkereskedelmi jogát, ami — a különböző társulásokban érdekelt üzemeket is számítva — mitegy 40 termelővállalatot érint. A külkereskedelmi jog kiterjesztésének folyamatáról, további bővítésének lehetőségeiről tájékoztatták csütörtökön az újságírókat a Külkereskedelmi Minisztérium illetékes főosztályvezetői. Elmondták, hogy az ' elmúlt 15 évben mind szélesebb körben éltek a vállala- tpk azzal a lehetőséggel, hogy a szakosított külkereskedelmi vállalattól átvegyék a' maguk készítette termékek egy részének, vagy teljes egészének exportjogát, vagy a gyártmányaikhoz szükséges egyes importcikkek behozatalának jogát. Ma már összesen 110 vállalat és szövetkezet élhet a külkereskedelem lehetőségeivel, a magyar gépipari termékeknek például több mint felét maguk a termelők önállóan exportálják. Természetesen a célszerűség; az önállósággal járó előnyök, és , hátrányok gondos mérlegelése dönti el, hogy érdemes-e Valamely ipari vagy mezőgazdasági üzemnek vállalkoznia a külpiaci munkára. előnyös-e a népgazdaságnak egy-egy adott termék, vagy termékcsoport önálló termelői exportja, vagy importja. A tapasztalatok szerint a vállalatok egyre nagyobb felelősséggel mérlegelik lehetőségeiket, mielőtt hivatalosan kérnék az önálló külkereskedelmi jogot. Eddig többnyire nagyobb termelővállalatok, komplett berendezések gyártásával foglalkozó üzemek, gazdasági rközös vállalkozások jutottak önálló külkereskedelmi joghoz, kívánatos azonban, hogy a kis- és középüzemek közül is többen hozzanak létre olyan közös vállalkozást, amely képes a külpiaci munkára. Szakemberek körében is kevéssé ismert, hogy az önálló külkereskedelmi jogon kívül egész ser egyéb lehetőség is van kapcsolatok kiépítésére a külföldi partnerekkel. Valamennyi ha-, zai termelő és felhasználó vállalat megkötöttség nélkül tarthat fenn külföldiekkel kapcsolatot, tájékozódhat a partner igényeiről, kínálatáról, jóllehet a külkereskedelmi jog hiányában nem köthet velük megállapodásokat. Bizonyos alkalmakra úgynevezett eseti külkereskedelmi jogot igen széles körben kaphatnak a vállalatok, jelenleg több mint 300 vállalat veszi igénybe ezt a lehetőséget. Továbbá, ha valamelyik termelővállalat nem elégedett a' termékeit exportáló külkereskedelmi vállalat munkájával. \'álaszthat más külkereskedelmi vállalatot, amihez 30 napon belül adja meg az elismerést a minisztérium. Ezenkívül létesültek olyan külkereskedelmi yállalatok. mint a Generalimpex, az Inter- cooperation. a Hungagent és az Int.erag. amelyeket bármilyen exportügylettel meg lehet bízni. További lehetőségeket jelent a termelővállalatok számára társaságok alapítása, amelyek a műszaki fejlesztéstől az importig a gazdasági munka lényegében minden fázisában segítséget nvúitanak a hozzá íuk tartozó vállalatoknak. Jelenleg már 147 olvan torrreiőváUalat vesz részt ilven társaságban, amely küikeresi-ede'mi joggal nem rendelkezik. A minisztérium továbbra is rugalmasan segíti a vállalatokat a legelőnyösebb megoldás kiválasztásában, beleértve az önálló külkereskedelmi jog engedélyezését is. Á testnevelési és sporttevékenység fejlesztéséről tárgyalt a Pedagógusok Szakszervezete A Pedagógusok Szakszervezetének fontos feladata, hogy sajátos eszközeivel segítse a tanulóifjúság rendszeres testnevelési és sport- tevékenységét, szellemi, fizikai állóképességének fejlesztését :— hangoztatták a szakszervezet központi vezetőségének csütörtöki, ülésén. A résztvevők megállapították. hogv az utóbbi években javultak Kaz egészséges életmódra nevelés feltételéi, az újonnan épült tanintézetekben kor szerv tornatermeket is birtokul-, ba vehettek a diákok, számos sportpálya létesült a pedagógusok és a tanulók testedzését egyaránt szol. póló sporteszközökkel gyarapodtak az iskolák. Mind. ehhez hozzájárultak a szak- szervezet munkahelyi bizottságainak pályaépítési akciói, amelyek eredményeként társadalmi összefogással hoztak létre új létesítményeket. s az ,.egv üzem — egy iskola” mozgalom eredményei. A mostani ötéves tervben' jelentős összegeket szánnak a testnevelés tárgyi feltételeinek további javítására. Az ülésen elfogadott fel- adatterv szerint a munkahelyi bizottságok kezdeményezik majd hogy a testnevelő tanárok mellett mind több pedagógus Vátt&rton részt a tervek megvalósításával kapcsolatos tennivalókból, fordítsanak nagyobb figyelmet az általános iskolák alsó tagozatában és a í napközi otthonokban is a rencteaares mozgásra. Honecker fogadta Brutyó Jánost Erich Honecker, a. Német Szocialista Egységp.árt Központi Bizottságának .főtitkára csütörtökön Berlinben fogadta Brutyó Jánost, • a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Ellenőrző Bizottságának elnökét, - aki — az NSZEP KB meghívására — hétfő óta pártküldöttség élén a Német Demokratikus Köztársaságban tartózkodik. Az NSZEP KB főtitkára tájékoztatót adott a Német Szocialista Egységpárt április 11—16-án -megtartandó X. kongresszusának eredményes előkészítéséről. A szívélyes, baráti légkörű megbeszélésen Erich Honecker és Brutyó János egybehangzóan rámutatott: az MSZMP és az NSZEP egyaránt tovább kívánja mélyíteni és szélesíteni a két párt, állam és nép szilárd szövetségét és baráti együttműködését a szocialista országok közösségének kereteiben. Ülést tartott a Minisztertanács A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. Meghallgatta a gazdasági bizottság tájékoztatóját az energiaellátás helyzetéről és jóváhagyta a továbbiakban szükséges tennivalókat. A kormány elfogadta a tartósítóiparról szóló jelentést. egyben megerősítette az Állami Tervbizottságnak azt az állásfoglalását, amely kötelezi a mezőgazdasági és élelmezésügyi minisztert, hogy komplex programot dolgozzon ki az-iparág. gazdaságosságának és exportképességének fejlesztésére. A Minisztertanács .jóváhagyta az ÁTB határozata' és1 intézkedéseit^ -amelyek az erdőteiepítési és a . fásítási, valamint a tálai javítási .tevékenység elősegítését szolgálják a VI. ötéves terv időszakában. A kormány módosította áz árhatósági hatáskörökről szóló 1967. évi határozatát. Az új határozat az időközben bekövetkezett szervezeti és szabályozási változásoknak szerez érvényt, továbbá felhatalmazza az Országos Anyag- és Árhivatal elnökét, hogy ellenőrizze az áfhatc- ságok tevékenységét, valamint az általuk megállapított árakat. A Minisztertanács egyetér- tőleg tudomásul vette a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnökének jelentését a tömegétkeztetés helyzetéről. ' Felhívta az illetékes tárcák, főhatóságok és a tanácsok vezetőit, hogy a jelentéiben-, feltárt tapasztalatokat hasznosítva tegyék meg a szükséges intézkedéseket. (MTI) Magyar—török külügyminiszteri tárgyalások liter Türkmen; a Török Köztársaság . külügyminisztere — aki Púja Frigyes külügyminiszter meghívására hivatalos látogatáson tartózkodik Magyarországon — csütörtökön délelőtt a Hősök terén megkoszorúzta a Magyar Hősök emlékművét. Ezt követően a Külügyminisztérium épületében Púja Frigyes és liter Türkmen több vezető munkatársuk részvételével hivatalos tárgyalásokat folytattak. Az eszmecserén áttekintették a kétoldalú kapcsolatok alakulását, a gazdasági, a , kulturális együttműködés fejlesztésének lehetőségeit. ■ _______ A diplomáciai vezetők nagy figyelmet szenteltek ' a nemzetközi élet kölesönps érdeklődésre számot tartó kérdéseinek. Mindenekelőtt az enyhülés, a leszerelés, > aZ európai biztonság és együttműködés ügyének. A tárgyalásokat követően,' a két miniszter, jelenlétében — ugyancsak a Külügyminisztérium épületében , — Szarka Károly külügyminiszter-helyettes és Oguz Gökmen, Törökország, budapesti nagykövete, aláírta ,a Magyar Népköztársaság és a Török Köztársaság kormánya közötti, 1983 decemberéig szóló kulturális és tudományos csereprogramoti Fanwizsgálat a Mátrában Fagyállósági vizsgálat a hót fogó ketrecek alatt , A Gödöllői Agrártudományi Egyetem Kompolti Kutató Intézetének mátraszentlászlói fagykísérleti állomásán mint-; egy 400 őszi, gabonaféle fej-í lődését ellenőrzik 850 méter tengerszint feletti magasság-1, bán. A nagy hidegben kitű-J nőén edződnek az új nö-í vényíajta-jelöltek a kísérleti parcellákban. A változékony időjárás miatt nagy a hőin-j gadozás. ezért jól lehet ta-| nulmányozni a növények fejH lődését. Czetner Antal telepvezető a talaj felszíni hőmérsékletéi "lienőrzi (Fotó: Szántó Györgyi