Népújság, 1981. február (32. évfolyam, 27-50. szám)
1981-02-04 / 29. szám
Készülődés a versenyre A hagyományos moszkvai balettverseny a táncművészet egyik jelentős nemzetközi eseménye. Hazánkat az ifjúsági kategóriában a Magyar Állami Balettintézet nyolcadikos növendékei. Szendrei Mariann, Volf Kati, Szilágyi Gyula és Kováts Tibor képviseli. A fiatalok a júniusi versenyre a napi munkájuk mellett koncertpróbákon készülnek. A képen: Szendrei Mariann, Kováts Tibor. (MTI fotó — Horvát Éva felv. — KS) Néprajz, nyelvjárás és történelem Berze Nagy János pályázat A Heves megyei Múzeumok Igazgatósága néphaIntés az óvóknak Amennyire örömmel figyeltem a XVI. téli úttö- rö-olimpia eseményeit, a \ kitűnő hó- és terepviszo- i nyokat, a résztvevők nagy számát és még nagyobb lelkesedését, a sajtó, a televízió kitüntető figyelmét, az úttörőmozgalom ■ valóban mozgalmas felvonulását az egészséges életmód, a sport mellett, annyira elszomorított és igen borús gondolatokra hangolt egy óvás. Amint azt lapunk olvasói részletesen is megtudhatták, az egri Lőrincz Péter, aki esélyes volt az aranyéremre, kitűnő időt ért el a műlesiklás első futamában. A Heves megyei úttörőt azonban óvásra kizárták a versenyből, mert elfelejtette . feltenni bukósisakját. Nos, nem vagyok síhez értő szakember. Nem tudom eldönteni, hogy az óvás mennyiben volt jogos — biztosan az volt — vagy esetleg mennyiben vitatható. Egyet azonban biztosan tudok. Egy úttörő-olimpián, ahol mindenek elé kell (ene) helyezni a sport nevelő. akaratedző, jellemformáló szerepét, most valami kis hiba történt. Még nagyobb baj az, hogy ezt a hibát — lévén a csapatok vezetői tanáremberek — pedagógusok követték el. Nem kívánom dramatizálni a helyzetet, de vajon milyen következtetéseket von, vonhat le magában az az úttörő, akit egy jelentéktelen apróság miatt megfosztottak esetleges , aranyérmétől —, de ami még fontosabb, éveken keresztül végzett lelkiismeretes munkájának eredményétől. A legkézenfekvőbb az ugyebár, hogy mindenáron győzni kell, mert az ellenlábas csapat vezetője is ezt a célt és csakis ezt a célt lebegtette szeme előtt, amikor óvott. Ha pedig mindenáron a győzelem a fontos, akkor máris háttérbe kerülnek a sportnak azok az oldalai, amelyek elsősorban a sze- i mély harmonikus fejlődé. j sét szolgálják, s a szocialista sportnak erre kell helyeznie a fő hangsúlyt. A gyerek azonban így azt í tanulja, hogy nem elsősorban a teljesített szint, a végzett munka számit mindig, hanem lehetséges kiskaput is találni. Itt csak egy bukósisak felvételének az elfelejtése jelentette a kiskaput, de később adódhat más alkalom, amit esetleg igyekszik is majd kihasználni. Mert mindenáron a győzelem a fontos. Miért érdemel egy úttörő-olimpia talán jelentéktelennek tűnő epizódja viszonylag ily terjedelmes eszmefuttatást? Nos, pontosan azért, mert úttörő- olimpiáról van szó. Mert legifjabb sportpalántáink itt kapják életre szóló in- l dításukat, magatartásior- ; májuk, viselkedési modell- I jük, értéknormáik kialaki- j fásához, éppen azért, mert : életüknek egyik legszorosabb kötődését jelenti a sport. És éppen ezért nagyon el ' tudtam volna képzelni, hogy a kiváló időt futott úttörő műlesiklónak éppen a rivális csapat pedagógus- vezetője gratulál, majd baráti, tanári, sporttársi, ne- ' velői hangon felhívja a figyelmét, hogy minden részletre figyelni kell, mert a legszebb, legjobb teljesítményt is leronthatja egy apróságnak tűnő hiba. Szigethy András O0S gyományain-k es a történeti emlékek összegyűjtésére ez évben is meghirdeti a Berze Nagy János néprajzi, nyelvjárási és történeti pályázatot. Mindenki részt vehet ezen, aki nem hivatásszerűen foglalkozik történetírással. Jelentkezhetnek egyéni és csoportos vállalkozók, szakkörök, kollégiumok, vagy más közösségek, olyan munkákkal, amelyeket még nem tettek közzé. Két kategóriában mérettetnek a művek, 18 éves korig külön minősítik az alkotásokat. Ez a helyi kezdeményezés kapcsolódik az országos tervekhez is. A beküldött dolgozatokat kéziratnak tekintik és az érvényes jogszabályok alapján kezelik. Mindkét témakörben szívesen látnak tárgymásolatoA bosszúság másnap reggel következett, mikor Marlene Odette-nél állt a konyhában. „Nem tudom, miért kellett ennyit magukba tömniök! — elmélkedett a nagyvonalú nő — „lemét három ló helyett ettek!” Milyen kényszer vitte rá, hogy mindenkit megajándékozzon, Marlene Dietrich nem tudott uralkodni reflexein, „mint Pavlov híres kutyája” — véli Odette. „Elég volt annyi, hogy valaki megálljon egy értékes darab előtt és kifejezze a csodálatát — már be is csomagolta neki, és nem tűrt ellentmondást! Később ez fájt neki, és azt képzelte be magának, hogy csak kölcsönadta. . Egy valódi milliomos megcsodált egyszer a lakásában egy. alacsony kis kát. maketteket és rekonstrukciókat is. így a néprajz területén például egyes területek gyermekjátékait, vagy a történeti ágból gép- modelleket. Ezek mellé viszont rövid írásos ismertetőt kell mellékelni. Az ak- oió része az országos diáknapok honismereti pályázata is. a Heves megyei KTSZ-bi- zottságra küldött alkotásokat itt értékelik. Azon felhívásom közük a javasolt témákat is. amelyet a vármúzeumtól lehet igényelni. A választott kérdéskörhöz útmutatót adnak az intézmény munkatársai. Mellékletékkel együtt két példányban kérik a dolgozatokat. feltüntetve a gyűjtő adatait, illetve a vizsgált helység vagy személyek pontos megnevezését is. A beérkezett pályaműveket — 11531. augusztus 31-ig várják őket — kategóriánként vizsgálják. íb kapta. „Egy hónap múlva teljesen kétségbeesett, és újra meg újra megkérdezte: Ajándékba adtam az asztalt? Kérje vissza! Ennek az embernek nincs szüksége erre az asztalra. Nagyon gazdag és sok bútora van otthon 1” „Milyen gyakran ajándékozta nekem a Madame nagy divatdiktátorok kreációit, melyeket soha, vagy alig hordott!” — emlékezik vissza Odette. „Ez az elegáns Baleneiaga kosztüm például! Nem illett rám egészen. mint a Madame megállapította, ezért átalakitat- tam és lelkesen viseltem!” Négy héttel később Marlene érdeklődött a Balen- ciaga kosztüm után. „De” — mondta Odette — „azt ön nekem ajándékozta, és én mar át..2 Nem engedte A kanadaiakkal közösen Bartókműsorok Űj felvételek bemutatásával, illetve korábban már sugárzott műsorok felújításával emlékezik meg a televízió Bartók Béláról, születésének 100. évfordulóján. A centenárium alkalmából született meg — nemzetközi koprodukcióban — A kékszakállú herceg vára című Bartók-opera új tv-változa- ta Szinetár Miklós rendezésében. A két énekes Sass Sylvia és Kováts Kolos, a Londoni Szimfonikusok Zenekarát Solti György vezényli. A mű a Zenés tv- színház ünnepi programjaként jelenik meg a képernyőn március 24-én. Ugyancsak nemzetközi együttműködés eredménye a kanadai CBC tv-társasággal közös produkció, a Bartók concerto. A Cantata profana űj felvétele Horváth Ádám rendező irányításával készült el. A vegyes karra és zenekarra, népi szövegekre irt zenemű az április 3-i előadásában szólistaként Gulyás Dénes és Miller Lajos működik közre, a Magyar Rádió és Televízió Énekkara és Szimfonikus Zenekarát Lehel György vezényli. A fából faragott királyfi című egyfelvtmásos táncjáték és A csodálatos mandarin című pantomim tv-vál- tozata felújításként kerül képernyőre. Április közepétől hetente jelentkezik a gyermekeknek négy füzetéből összeállított válogatással Kocsis Zoltán. A 6—8 perces blokkokban a zongoraműveket — a kiemelkedő Bartók-interpretá- tor mellett — a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola előkészítő tagozatának tanulói, 8—16 éves gyerekek adják elő. A műsorokat Reich Károly rajzai illusztrálják. Az új felvételek között mutatja be a televízió — júliusban hetenként — Bartók egynemű karait is; Ránki Dezső előadásában Bartók Három burleszk és Kolindák című műve csendül fel. Az öt magyar népdal Takács Klára és Kocsis Zoltán előadásában. A kontrasztok hegedűre, klarinétra és zongorára cimű zeneműveket Szenthelyi Miklós, Kovács Béla és Jandó Jenő tolmácsolja. (MTI) szóhoz jutni t „Ne beszéljen vissza állandóan! Szükségem vám a kosztümre! Bizonyára félreértett! Holnap hozza vissza nekem 1 Könnyes szemmel adta vissza Odette a pompás ajándékot Le kellett vinnie a pincébe, ahol Marlene a múltja emlékeit halmozta fel aura az esetre, ha rósz- szabb idők jönnek. Az életrajzírója, Higham egy másik groteszk ajándékozásról ír, amely már tragikus vonásokat is mutat. Marlene barátja, a színész és festő, Martin Kosleck, akit a harmincas évek eleje óta ismert, portrét festett róla, és a képet, melyet Marlene nagyon szeretett, neki ajándékozta. Éveken kerszrtül a New York-i Park Avenuen lévő appartment- jában függött. Egy pár évvel később Martin Kosleck alaposan kétségbeesett, mert az egyik kedvenc portréját, melyet a nagy táncosról, Nijinskyről festett, bolond módon eladta egy New York-i kiállításon. „Elmeséltem Marlenének. .. Pár napra rá meghívott magához a Waldorf- ba, és megkért, menjek be a lakószobába. .. Ott függött Nijinsky képe. Marlene felkutatta a vevőt, és visszaszerezte nekem a portrét.. Ezt nevezik barátságnak. A pszichiáterek számára — akiket Marlene ki nem állhatott — ínyencfalat lett volna az idős hölgy. Nyilvánvalóan azzal a szenvedélyével, mellyel mindenkit megajándékozott, embertársai szerepeiét és vonzalmát akarta megvásárolni. És miért ne? „Másrészt” — veti közDÜRRENMATT, a kitűnő svájci író az élet lehetetlen vagy legalábbis annak tartott helyzeteit írja meg. „A világ problémaként sehogy, konfliktusként pedig egyáltalán nem oldható meg” — mondja, ezért is általánosíthatók különösségei. Drámáinak színhelye az utca, egy tér, egy étterem sarkg, az író dolgozószobája, emberei is valóságos élőlények, némelyikük testi sérült, mások egy-egy rögeszme megszállottjai, de egyediségükben is tömegesek. Az Éjjeli beszélgetés hőse a kivégző, ez a szánalmas öregember, aki most betörve az író lakásának ablakát, az éjszaka csendjében, tanúk nélkül megöli a város ellenségét, az írót. ötven éve él a börtönben, maga is rab, időnként belelapoz az újságokba, vagy bekapcsolja a rádiót. „Ilyenkor másról sem hall, mint az emberi sorsok esztelen fordulásairól, arról, hogy a hatalmasok meg a kiválók hol lebuknak, hol felemelkednek újra. Zajosan csörtetnek csatlósaik, szótlanul pusztulnak a gyengék... Mindig ugyanazok a szürke falak, az egyformán csordogáló nyirkosság, ugyanaz a penészfolt a mennyezeten, ami majdnem úgy néz ki, mint Európa a térképen.” A hatalom szolgája és most teljesíti a parancsot. „A gazdagoknak sokféle érvük van a gyilkolásra a magasztostól a legaljasabbig, ök mozgatják a világot, és én vagyok a nyugvó tengely, amely körül félelmetes kerekük forog... A hatalmasok félelmét a hóhér hordozza. Tőlem félnek, de a hatalmasoktól nem félnek, hanem csodálják őket. Irigyektől körülvéve nyugodtan élvezik kincseiket, mert a hatalom úgy elvakítja az embereket, hogy akkor is szeretnek, amikor gyűlölniük kellene. így aztán segítőtársak és cinkosok csatlakoznak a hatalmasokhoz és mint kutyák, úgy kapnak a hatalom morzsái után, amiket a nagyok hullatnak nekik... Ezt a hatalmasságot csak az ártatlanul kivégzettek győzhetik le, mert ebben több erő van, mint akármilyen atombombában. DE MI AZ IRÖ bűne? Miért harcolt? Az igazságért. ' ben Madame Odette — „még nem találkoztam olyan emberrel, aki annyit követelt volna a barátaitól, mint Marlene. Vele barátságban lenni annyit jelentett, mint éjjel-nappal rendelkezésére állni kis szívességek teljesítésére!” „Az évek múltával egyre nehezebbé vált a számára, hogy hozzászokjon az új barátokhoz” — fecseg Odette. „Mindig attól félt, hogy hasznot akarnak húzni a hírnevéből — még az sem nyugtatta meg, ha azok, akik hozzá fordultak, maguk is elég híresek voltak ahhoz, hogy hátsó gondolat nélkül fogadhassa őket...” Mint Jeanne Moreau. „Öt Goybéart-nál, az énekesnél egy vacsorán ismerte meg a Madame, és első látásra kölcsönös szimpátia alakult ki köztük, mert mindketten óhajtották a viszontlátást. Gyakran akartak együtt színházba menni 1” Mégis ami kor Je- anne Moreau felhívta a Montaigne aventien, Marlene Dietrich „soha nem volt otthon”, és ő mindig újra hívta kétségbeesett makacssággal. „Ha felvettem a kagylót, azt kellett mondanom, hogy a Madame elutazott, és ha Moreau Madame Dietrichet lepte meg, akikor elváltoz- taitta a hangját, és vaskos akcentussal spanyol szobalánynak adta ki magát: „Madame Amerikáiban van 1” Egy napon azonban Madame Dietrich valóban elutazott, Odette egyedül volt otthon, és Jeanne Moreau beszédbe elegyedett vele. „Érti ezt? — kérdezte. Olyan csalódott vagyok 1 Természetesen felismertem a telefonban az elváltoztatott „De ki tud azon eligazodni,' hiszen az emberek mindig mást tartanak annak?’’ „Harcunk jó küzdelem volt, de elbukásunk még annál is jobb bukás. Semmi nem veszett el abból, amit tettünk, mert a harc mindig újra kezdődik, mindig újra, valahol, valaki által és minden órában.” Egy később írt mondatában mondja: „A mai világhelyzetben az a legjobb, hogy az írók kezdené!« ismét veszélyesek lenni” és az olvasó nem tudja, igaz-e mindez? Mert figyeljünk tovább! A dráma tetőpontja az «( pillanat, amikor az író kitárja dolgozószobája ablakát és az utcára, a lei gázott városba kiáltja panaszát? bízva az emberek olvasói segítségében: „Halljátok, emberek! Egy közületek itl harcol kivégzőjével. Embeé rek, ugorjatok ki ágyaitokból! Jöjjetek és lássátok? milyen államban éltek!” Aa utca azonban csendes maradj csend honol a házban is? Senki nem mozdul. Hát yaá lóban veszélyesek az íróid Svájcban? A HITELES FORDÍTÁS ég két kitűnő színész — C s ág kányi László, Sínk 6-5 vits Imre — tette emg lékezetessé Dürrenmatt vaU lomását a szabadságról, m hatalmasokról és a szerencsétlen szolgahadról, a megalázott kivégzőről. A. Stranitzky, A gyanú? Az alagút környezetében? 1951-ben írt hangjáték azonban kissé már történelem? Elmúlt az idő, amikor aa Írókat a kormányok halálra Ítélték. Mindez utójáték a háborúhoz, amikor már hallgatnak a fegyverek, de a háború pusztításai még tovább élnek a lelkekben, amikor még olcsó az ember élete. Ma már más kérdések" foglalkoztatják a világot, de Dürrenmatt igazságait minden időben jól hallani. Ezért is népszerűek alkotásai Európa rádiószínpadain, de meg azért is, mert nincs ma európai iró, aki ennyire hinne a szavak erejében. A rádiói pódiumnak, fórumnak, népszínháznak fogja fel. meri érzi, hogy a színfalak nélküli színház nézőinek szarná többszöröse a valóságosnak? hangját! Miért teszi érti Mitől fél Marlene Dietrich? mon dieu?” A kérdés egyszerűen megválaszolható: Jeanne More- au-nak csak a tükörbe kellett néznie — és el kellett képzelnie, hogy egy fiatalabb, szebb asszony akart vele mutatkozni. Valószínűleg az összehasonlítást akarta elkerülni. „A párizsiak számára” -3 mondta az okos Madame Odette — „Madame Marlene Dietrich már régóta egy intézmény, egy emlékmű. mint de Gaulle tábornok ! Csak a Madame tekinti magát még mindig nőnek, akinek kívánatosnak kell lennie, és aki egykori szépségét kétségbeesetten próbálja meg restaurálni!’’ Hetvenkilenc lesz decemberben — vagy nyolcvan? Madame Odette bánatára Marlene egész aktivitását? melyet korábban több amerikai lakóhelye és világ körüli turnéi között osztott meg, most már évek óta egyedül párizsi telephelyé, re koncentrálta. Odette még ma is megdöbben, pedig már nem áll Marlene szolgálatában. „Mennyit kesergett Fouchon- hoz, a luxusüzletbe egy kiló paradicsomért, a hintéshez a rue Marbeufre, hogy a romlott steak helyett frisset adjon, naponta négyszer a poétára expressziévé! lél — és már mindenhol várt a telefonhívásra: A főnöknője idecsöngetett, mért nyugtalan, hol marad ehy- nyi ideig!” Marlene kiszámolta, hol kell éppen lennie Odette- nek, és telefonhívásaival az összes üzletben a sarkában volt. Ebergényi Tíbó* | 15, spanyol asztalt — mär meg 1981. lebruar 4- szerda (Folytatjuk)
